Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Irén lioni püspök - Szent Kallinik pátriárka

2019. augusztus 23. - Andre Lowoa
Benici Szent Fülöp     szerzetes, † 1285           


Szent Irén lioni püspök

Irén a kisázsiai Szmirnában született. Még kis korában a keresztségben részesítette szent Polikárp helybeli püspök. Ugyanő szentelte áldozópappá és elküldte Galliába, hogy hirdesse az Evangéliumot. Fotinus lioni püspök. Vértanú halála után ő lett az utóda a püspökségben. Apostoli buzgóságát most mutatta meg igazán. Megtérítette Lyon városának jórészt pogány lakosságát, és hittérítőket küldött vidékre is, de harcolt a tévtanítások ellen is. Vértanúi haláláról nem tudunk semmi bizonyosat. 200 körül hunyt el.


Szent Kallinik pátriárka

Szent Kallinik először a konstantinápolyi blachernei templom papja és szent edényeinek őrzője volt. II. Jusztinián császár alatt 693-ban lett konstantinápolyi pátriárka. A nem jó erkölcsű császár, az Isten Egyházáért való buzgósága miatt a vértanúságra juttatta a pátriárkát. Megvakították, nyelvét kivágták, Rómába küldték {száműzetésre, és ott egy kőfalba falazták, 40 nap múlva még élve találták. Rá 4 napra azonban elhunyt. Rómában temették el 705 körül.



Szent Klaudiusz     vértanú, † ~305           

süti beállítások módosítása