EUDES SZENT JÁNOS
*Ri (Normandia), 1601. november 14. +Caen, 1680. augusztus 19.
Jean Eudes 1601. november 14-én született az Argentan melletti Riben, egy szegény családban. Két testvére közül Ferenc később mint történész vált híressé. János fiatalsága eseménytelenül telt, legalábbis a külső szemlélő szemével nézve. Tizennégy éves korában Caenba küldték a jezsuiták kollégiumába. Jó tanuló volt, s mint a Mária-kongregáció tagja buzgóságával tűnt ki a többiek közül. Már ekkor elhatározta, hogy pap lesz. 1620 szeptemberében kapta a tonzúrát és kezdte a teológiai tanulmányokat Caenban.

Az oratoriánusok 1622-ben nyitották meg házukat a városban. János hamarosan belépett hozzájuk, úgy, hogy maga Bérulle vette föl Párizsban az oratoriánusok közé. Nagy hatással volt rá a kongregáció elöljárója, Gibieuf. Tanulmányait Caen után Marines-ban és Aubervillers-ben folytatta, majd Párizsban fejezte be.

1627 őszén, az Argentan vidékén pusztító pestis idején életét nem kímélve ápolta a betegeket. Később Caenba ment, és a város környékének misszionáriusa lett. 1631-ben itt is járvány tört ki, és János hősies bátorsággal maradt a betegek között.

1623-ban teljesen a népmisszióknak szentelte magát, s több mint negyven évig, egészen 1675-ig majdnem kizárólag ezzel foglalkozott. Száztizenötnél több missziót tartott, ami az akkori gyakorlat szerint két-három hónapon át legalább napi két prédikációt jelentett egy-egy helységben. Csak a coutances-i egyházmegyében negyvenöt missziót tartott! Egyszerű, közvetlen stílusával, amellyel világos tanítást közvetített, nagy hatást váltott ki a nép körében. Közben íróvá érlelődött. 1636-ban jelent meg a Jámborsági gyakorlatok c. munkája. A következő évben ugyanezt a témát átdolgozta, kibővítette és ezzel a címmel adta közre: Jézus élete és királysága a keresztény lelkekben.

Egész lényéből a természetfeletti világ valósága sugárzott. Emiatt mindenütt tisztelettel fogadták és szerették. Különösen becsülte az a jámbor emberekből álló társaság, amely Jean de Berniéres körül alakult. Az oratoriánusok körében is nagyra becsülték: 1635-ben a népmissziók vezetőjévé, 1640-ben pedig a caeni ház főnökévé tették meg.

Missziós útjain közvetlenül tapasztalta a világi papság elhanyagolt magányosságát, és szellemi-lelki műveletlenségét. Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy szemináriumot alapít, amely kifejezetten a falusi lelkipásztorkodásra fogja jobban felkészíteni a papnövendékeket. Biztatást kapott hozzá Richelieu bíborostól és a bayeux-i püspöktől is. 1642-ben királyi jóváhagyást is nyerve Caenban megnyitotta szemináriumát, de ez összeütközést okozott közte és az oratoriánusok között. A kongregáció főnöke, Bourgoing az egész alapítást oktalannak és elhamarkodottnak ítélte, János azonban barátai biztatására ragaszkodott elképzeléséhez. Ezért a következő évben, 1643. március 19-én kiutasították az oratoriánusok között lévő lakásából. Hat nappal később mégis megalapította szemináriuma számára a Jézusról és Máriáról nevezett Társulatot, amelynek azt a feladatot szánta, hogy minden módon támogassa a falusi lelkipásztorok képzését.

Az új papi kongregáció minden gáncsoskodás dacára -- főleg a janzenisták fordultak vele szembe -- gyorsan terjedt. Tagjai különleges feladata a népmissziók tartása és a falusi lelkipásztorok képzése volt. A következő években újabb szemináriumokat nyithattak Coutances-ban, Lisieux-ben, Rouenban, Evreux-ben és Rennes-ben.

János abbé gondjai azonban másokra is kiterjedtek. Észrevette, hogy sok leány a szegénység miatt züllik el. Ezért 1644-ben alapított egy női társulatot, amelyre rábízta az elesett leányok megmentését; a Notre Dame de Charité de Refuge Szerzetesnői nevet adta nekik. A pápai jóváhagyást 1666-ban kapták.

Ez a két alapítás megszámlálhatatlan nehézséget zúdított János nyakába, melyeket a janzenisták ellenségeskedései csak tovább súlyosbítottak.

A népmissziók és a társulatok vezetésének tapasztalatai írásra késztették. Jelentős irodalmi munkásságot hagyott ránk, amelyben eleinte természetesen az oratoriánus lelkiség mutatkozik meg elsősorban. 1641-től azonban gondolkodása egyre egyénibbé válik, s fokozatosan kibontakozik lelkében a reá annyira jellemző Jézus Szíve és Mária Szíve iránti tisztelet. Kezdetben arra hajlott, hogy e két Szív tiszteletét összekapcsolja, később azonban -- a teológiai pontosság és a pedagógiai megfontolások hatására -- belátta, hogy a két Szív tiszteletét külön kell választani. 1669-ben írta meg Jézus Szent Szíve officiumát és miseszövegeit, s három évvel később az általa alapított társulat már ezzel ünnepelte Jézus Szentséges Szívét. Szent X. Pius pápa ,,a Jézus Szíve tisztelet szerzőjének, tanítójának és apostolának'' nevezte.

Életének utolsó éveiben a Mária Szent Szíve iránti tisztelet állt életének középpontjában. De éppen ezeket az éveket gyötrő kétségek felhője árnyékolta be. 1673-ban ugyanis sikerült ellenségeinek Rómában előbányászniuk egy kérelmet, amelyet egyik társa, Louis Boniface tizenegy évvel korábban, János tudta nélkül, teljesen egyéni kezdeményezés alapján nyújtott be VII. Sándor pápához. E kérelem arra vonatkozott, hogy a pápa engedje meg, hogy János társulatának tagjai fogadalmat tehessenek: mindig, még kétes esetekben is a Szentszék oldalára állnak. Amikor a király, XIV. Lajos erről értesült, teljes erejével támogatta a János elleni támadást, s ennek eredményeként az alapítót Caenba száműzték. Sőt, olyan döntés született, hogy társulatát halálra ítélik, és az alapító halálával megszűntnek nyilvánítják. Egyik janzenista ellenfelének, Charles Dufournak, aki Aunay-ban volt plébános, nagyjából ugyanekkor másolatban sikerült megszereznie egy kéziratot János munkái közül. E kézirat alapján eretnekséggel vádolta meg Jánost, s ezzel nagy felzúdulást váltott ki ellene, jóllehet János ezt a munkáját nem is bocsátotta közre.

Végül a viharok elültek, a társulatot eltörölni akaró királyi határozatot felfüggesztették és János a halála évében kijelölhette és kineveztethette a társulat főnökét. Fájdalmas betegség után, 1680. augusztus 19-én halt meg. 1909-ben boldoggá, 1925-ben szentté avatták. Ünnepét 1928-ban vették fel a római naptárba, augusztus 19-re.


--------------------------------------------------------------------------------

Mielőtt ,,egész Franciaország nagy lélekhalásza'' megkezdte volna működését, még mint a caeni jezsuita kollégium növendéke különleges szeretete jeléül eljegyezte magát a Szűzanyával: a kollégium kápolnájában állt egy életnagyságú Mária-szobor. János aranygyűrűjét, amit addig féltve hordott az ujján, odaadása jeleként felhúzta Mária ujjára.

Első szentmiséje után szent szertelenséggel a következő formában fejezte ki a papságról vallott felfogását: ,,A papnak három örökkévalóságra van szüksége: az elsőre azért, hogy felkészüljön a szentmisére; a másodikra pedig azért, hogy hálát adhasson Istennek ezért a nagy kegyelemért.''

Az egyik misszió alkalmával, amelyet Coutances-ban tartott, megismerkedett egy rendkívüli lélekkel, Marie de Vallésszel. Ez a hölgy már ötvenegy éves volt, s lelki élete közel harminc éve rendkívüli, misztikus kegyelmek és az ördögtől való megszállottságnak minősített jelenségek keveréke volt. Maga Marie mély jámborsága ellenére sem volt képes ezekről a dolgokról beszélni. Akkor a püspök Jánost bízta meg a hölgy lelki vezetésével, mert meg volt róla győződve, hogy amik ezzel a lélekkel történnek, Istentől valók. Marie halála után János abbé három formában is készített életrajzi feljegyzéseket, de nem mások számára, hanem csak magánhasználatra szánta azokat. Később egyik ellensége ezeket a feljegyzéseket használta fel arra, hogy boszorkánysággal vádolja lelki gyermekét. Ez nem volt nehéz vállalkozás abban az időben, amikor a rendkívüli adottságokkal rendelkező nőkre könnyen rásütötték, hogy boszorkányok.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent János áldozópapot csodálatosan kiválasztottad, hogy hirdesse Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, kérünk, add, hogy példáját és tanítását követve gyarapodjunk megismerésedben, és mindig az evangélium tanítása szerint éljünk!