Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Pünkösd utáni 10. vasárnap

2019. augusztus 18. - Andre Lowoa

putv.jpgTalán sehol oly sokoldalúan és oly meggyőzően nem látjuk felsorolva az okokat, amiért minden ügyünkben-bajunkban gyermeki bizalommal lehetünk Isten iránt, mint a mai vasárnap liturgiájában.

Istenben bízhatunk, mert ő erős Isten (introitus), kész a megbocsátásra (orátio), meghallgatja az alázatos szív imáját (evangélium), a neki vitt áldozatot visszaadja, mint üdvösségünk eszközeit (offertorium) és állandóan oltalmaz (postcommunio).

Bízzunk tehát oltalmában és adjuk át az Úrnak minden gondunkat. A hitetlen ember szerint a vak és sötét véletlen, a sors irányítja az ember életét. A krisztusi hit szerint a Lélek működik és vezet bennünket. Mennyivel nagyobb megnyugvást és biztonságot ad nekünk a mi hitünk! A katolikus lelkiélet egyik legnagyobb mestere, Szent Benedek, az alázatosságról írja regulája legszebb fejezetét. És ha a mai evangéliumot átelmélkedjük, igazat kell neki adnunk és alázattal kell ajtót-kaput nyitnunk a kegyelmek Lelkének. Ezért fontos az alázatosság, mert amint a szentleckében láttuk, nem a magunk erejéből tesszük a jót, hanem a Lélek működik mindenben és a Lélek működésének legnagyobb akadálya bennünk a büszkeség, mely magában és érdemeiben bízik.

Íme, így kapcsolódik bele Szent Benedek tanítása a liturgia szellemébe.

Szentlecke. Atyámfiai: Tudjátok, hogy midőn pogányok voltatok, a néma bálványokhoz járúltatok, a mint vezettek titeket. Azért tudtotokra adom, hogy senki, ki az Isten Lelke által szól, nem mond átkot Jézusra; és senki sem mondhatja: Úr Jézus! hanem csak a Szentlélek által. Különfélék pedig az ajándékok, de a Lélek egy. És különfélék a szolgálatok, de az Úr ugyanaz. És különfélék a cselekvések, de az Isten ugyanaz, ki mindent cselekszik mindenekben. Mindenkinek pedig használatra adatik a Lélek nyilatkozása. Némelyiknek ugyan a Lélek által a bölcseség beszéde adatik; másnak pedig a tudomány beszéde ugyanazon lélek szerint; másnak a hit ugyanazon Lélek által; másnak a gyógyitások ajándéka ugyanazon Lélek által; másnak a csodatevés, másnak a jövendölés, másnak a szellemek megválasztása, másnak a nyelvek nemei, másnak a beszédek értelmezése. Ezeket pedig mind ugyanazon egy Lélek cselekszi, osztogatván kinekkinek, a mint akarja. (1 Kor 12,2-11)

Evangélium. Abban az időben: Mondá Jézus némelyekhez, kik magokban bíztak, mint igazak, és másokat megvetettek, e példabeszédet. Két ember méne föl a templomba, hogy imádkozzanak, egy farizeus és egy vámos. A farizeus állván, igy imádkozék magában: Isten! hálát adok neked, hogy nem vagyok, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, házasságtörők, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenkint, tizedet adok mindenből, a mit bírok. És a vámos távol állván, szemeit sem akará fölemelni az égre, hanem mellét veré, mondván: Isten! légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek: ez megigazúlva méne házához, inkább, mint amaz; mert minden a ki magát felmagasztalja, megaláztatik, és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik. (Lk 18,9-14)

(Forrás: Szunyogh Xav. Ferenc:Magyar-latin misszále az év minden napjára. Szent István Társulat, Budapest, 1933)

 

süti beállítások módosítása