MONTEGALLOI BOLDOG MÁRK (1427-1497)
Elokelo szüloktol származott. Iskoláit Perugiában* és Bolognában* végezte s orvos lett. Apja kívánságára megnosült, de pár év múlva szülei elhalálozván feleségével kölcsönös megegyezéssel mindketten szerzetesek lettek: felesége belépett az ascoli klarisszákhoz, o pedig Fabrianoban a ferencesekhez. Az önmegtagadásban, imában, felebaráti szeretetben a lelkek üdvéért kifejtett buzgóságával társai elott példakép lett. Pappá szentelve egyik rendház fonöke lett. Egy alkalommal imába merülve a Szuzanya felszólítását hallotta: „Márk testvér, menj és prédikáld az embereknek a szeretetet!” Ettol kezdve 40 éven át mint népmisszionárius bejárta elobb Marche tartományt, majd Itália nagy részét, s hirdette a legfobb parancsot, a szeretetet.
Ebben a korban, a reneszánsz korában különösen sok volt a bun – egyháziak részérol is – a szeretet ellen. A szegény nép kiuzsorázása ellensúlyozására Vicenzában* és utána több helyen népbankokat (Montes Pietatis) alapított, mint azt más kortárs ferences igehirdetok (Feltrei B. Bernardin) tették. A pártviszályoktól szétzilált városokban hirdette a békét, a megbocsátást és az anyagiasságon való felülemelkedést. Camerinoban a pestises betegek között mint orvos is tevékenykedett, de bunbánatra is felhívta a népet, hogy a bunökért vezekeljenek és kiesdjék a vész megszunését. 1497-ben az észak-olaszországi Vicenzában 70. évében érte utol a halál. Haldokolva Krisztus kínszenvedésérol olvastatott fel. Mikor azt olvasták: „Lehajtván fejét kiadá lelkét”, o is befejezte életét. XVI. Gergely pápa hagyta jóvá tiszteletét.
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengo érc vagyok vagy pengo cimbalom.” (1 Kor 13)
Imádság:
Istenünk, te arra indítottad Boldog Márkot, hogy hirdesse az Isten és a felebarát iránti szeretetet. Add, hogy a szeretet cselekedetei által az örök életet kiérdemeljük. A mi urunk Jézus Krisztus által.
BRAGAI SZENT MÁRTON érsek
*Pannónia, 515 körül. +Braga, 580.
Nyugtalanul mozgékony, sokoldalú, mégis belső célratöréssel telített: ilyen Szent Márton élete, és a kora is, a 6. század. A népvándorlás nagy viharai elmúltak, a régi római birodalom európai és észak-afrikai vidéke hozzászokott új, germán uraihoz. Az új birodalom belseje azonban még forrongott, s a keletrómai császár, Justinianus utolsó kísérletébe fogott, hogy helyreállítsa a régi római birodalmat.
Justinianus uralomra lépésekor Márton kb. tizenkét éves volt. 515 körül született Pannóniában; szülői háza, gyermeksége és ifjúsága nem ismeretes számunkra. Arról a szerzetesközösségről sem tudunk semmit, amelyhez Márton a hazájában csatlakozott. Azoknak a kolostoroknak az egyike lehetett, amelyek -- a hasonlóképpen Pannóniából származott -- Tours-i Szent Márton (lásd: A szentek élete, 650. o.) ideje óta a gall- római térségben az aszkézis és a jámbor tanulás központjává lettek. Bizonyára azzal a céllal, hogy megismerje a szerzetesség szellemi hazáját, Márton zarándokútra indult Keletre. Felkereste Palesztina szent helyeit, és éveket töltött Kelet kolostoraiban. Nemcsak a régi szerzetesek aszketikus tanításait ismerte meg, hanem belemélyedt a görög nyelv és a szent iratok tanulmányozásába is.
Az 550. év körül ismét útra kelt, de nem a hazájába ment, hanem Hispánia északnyugati vidékére, Galíciába, ahol mintegy száz évvel azelőtt telepedtek meg a germán szvévek. Az eredetileg katolikus szvévek 466 körül Remismund királyuk alatt az ariánus hitvallásra tértek, amelyhez a legtöbb germán törzs csatlakozott.
Márton azzal kezdte tevékenységét a szvévek földjén, hogy kolostort alapított Dumiumban, Braga királyi város közelében. Csakhamar a fiatal közösség apátja lett. Azon fáradozott, hogy szerzeteseit bevezesse az általa olyan nagyra becsült nyugati szerzetesség szellemébe. Pascasius testvérrel együtt görögből latinra fordította az ,,egyiptomi atyák'' összegyűjtött mondásait és tanításait. Előtérben állnak benne az isten- és felebaráti szeretet elemi követelményei, amelyekhez igazi alázatosság és Jézus Krisztus segítő kegyelmébe vetett bizalom járul. Ebben a szellemben találkozik Márton műve a nagy nyugati rendalapítóéval, Szent Benedekével (lásd: A szentek élete, 339. o.), akinek a kolostorai egy emberöltővel korábban kezdtek hozzá Közép- Európa átalakításához. 556-ban Dumium apátsága püspökség lett, Márton pedig első püspöke, majd néhány évvel később Braga érseke. Időközben bekövetkezett a döntő fordulat, s bizonyára nem az idegen szerzetes befolyása nélkül: Miro király katolikus lett, és vele együtt a kor szokása szerint a népe is. Most sor került arra, hogy a külső eseményeket belső átalakulás kövesse. Már 561-ben megtartották az első zsinatot Bragában, 572-ben a másodikat. A zsinatok fő feladata az volt, hogy egységesítsék a hithirdetés és az egyházi fegyelem érdekében végzett munkát. Mártont tekinthetjük a zsinati határozatok szerzőjének. Püspöktársai nemsokára hozzá fordultak, hogy gyakorlati segítséget kapjanak a határozatok végrehajtásához. Mártonnak egész sor ezzel kapcsolatos írása maradt ránk. Bámulatos, mennyire értett ahhoz, hogy beleilleszkedjék címzettjei tematikájába és stílusába. Ilyen az Életszabály, amelyet Miro király személyes kérésére írt. Nyelve annyira közel áll a klasszikus latinhoz, hogy a művet évszázadokon át Seneca írásának tartották. Ehhez járult persze az a téma is, amely, mint Márton különösen hangsúlyozza, nem ,,meredek és tökéletes dolgokra'' vonatkozik, ,,hanem olyanokra, amelyeket, mivel megfelelnek a természetes értelemnek, a világiak is teljesíthetnek''.
Egy prédikációjában éles szavakkal ítéli el a babonás bálványimádást, egyben pedig vigasztalón állítja a tévedésbe esett hívők szeme elé a Krisztus szolgálatára való meghívás nagyszerűségét, és Isten megbocsátó irgalmasságát.
Fennmaradt levélváltása Szent Venantius Fortunatus (535 körül--600 után) költővel, akit Márton túláradó szavakkal magasztal. A szent költői kísérleteinek tanúsága a sírfelirata, melyben védőszentjéhez és mintaképéhez, Tours-i Szent Mártonhoz fordul, és azt akarja, hogy az ő bragai templomában temessék el.
Márton, miután mindenkinek mindene lett, 580-ban halt meg. Ünnepét az északspanyol püspökségben március 20-án ülik meg.
BOLDOG CSÁK MÓRIC
*Ugod, 1270 körül +Győr, 1336. március 20.
Csák Demeter fia volt, gazdag és nemes családból származott. (A hagyomány tévesen sorolta őt a Csáki családba.) 1301 körül feleségül vette Aba Amádé nádor leányát, Katalint. Háromévi házasság után a házastársak közös megegyezéssel bevonultak a domonkosok Nyulak szigetén lévő férfi, illetve női kolostorába. Aba nádor azonban Móricot kiragadta akolostorból, mert azt akarta, hogy hatalmas örökségét kormányozza. Látván, hogy Móric erre nem hajlandó, Budán bebörtönözte. Mintegy hat hónap múlva, kiszabadulván a börtönből, Móric visszatért a domonkosok közé, ők azonban féltek a nádor és a Csák család haragjától, ezért nem tartották a szigeten, hanem Bolognába küldték. Így Móric neveltetését és képzését Itáliában nyerte el, s csak fölszentelése után tért vissza Magyarországra.
Harminc évet töltött különböző domonkos konventokban. A győri konventben halt meg, és ott is temették el. 1494-től március 20-án boldogként tisztelték.
--------------------------------------------------------------------------------
Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:
Móricról, aki a magyarok között nagyon tekintélyes Csák családból származott, Isten Anyja jelenésben jövendölte meg terhes édesanyjának, hogy a gyermek kedves lesz Isten és az emberek előtt. Kisgyermek kora után a tanulásban annyira előrehaladt, hogy a többieknek mindig példaképe volt jámborságban és a többi erényben is. A tanuláson kívüli időt imádságban vagy szerzetesekkel folytatott jámbor beszélgetésben töltötte. Nagyon kedvelte a szerzeteseket. Az egyik domonkos testvért, aki atyai várukban tartózkodott, térden állva kérlelte, hogy beszéljen neki a szentek életéről. Az elbeszélést hallgatva könnyekre fakadt, és szívében megszületett a vágy, hogy amint teheti, ő is szerzetes lesz. Mikor nagykorú lett, meg is akarta valósítani vágyát, atyja azonban megtiltotta, és akarata ellenére feleségül adta hozzá Amádé nádor leányát. Ez azonban csak késleltette, de meg nem változtatta Mór szándékát. Három évig ugyanis a legszentebb módon éltek együtt, majd kölcsönösen megegyeztek abban, hogy Móric belép a domonkosokhoz, felesége pedig kolostorba vonul. Már mindketten elkészültek az útra, mikor a dolog Amádé nádor tudomására jutott, s mivel Móricot nem tudta más belátásra bírni, börtönbe zárta. Elvette tőle a szabadságát, de nem a szándékát. Másfél évig tartották börtönben, s mivel hajlíthatatlan maradt, végül megengedték, hogy szerzetbe lépjen.
A rendben harminc kerek esztendeig soha nem evett húst. Éjjel és nappal ciliciumot viselt, hogy lelke megfékezze a testét. Vácott éjszaka zárt ajtókon át ment be a templomba, s míg szokatlan fény ragyogta körül, az egész éjszakát imádságban töltötte. Végül Győrött 1336. március 20-án szentként fejezte be életét. Életében és halála után csodákat tett.
Szent Nikétász hitvalló
Szentünk Apolloniáda város püspöke volt Bithiniában. Kimagaslott jámborságával, irgalmasságával és a Szentírás ismeretével. A képromboló tévtanítás idején arra kényszerítették, hogy ne adjon tiszteletet a szentképeknek. Mivel ennek ellentmondott, Örmény Leó császár alatt száműzetésbe küldték Anatoliába, ahol meg is halt.
Ebben a korban, a reneszánsz korában különösen sok volt a bun – egyháziak részérol is – a szeretet ellen. A szegény nép kiuzsorázása ellensúlyozására Vicenzában* és utána több helyen népbankokat (Montes Pietatis) alapított, mint azt más kortárs ferences igehirdetok (Feltrei B. Bernardin) tették. A pártviszályoktól szétzilált városokban hirdette a békét, a megbocsátást és az anyagiasságon való felülemelkedést. Camerinoban a pestises betegek között mint orvos is tevékenykedett, de bunbánatra is felhívta a népet, hogy a bunökért vezekeljenek és kiesdjék a vész megszunését. 1497-ben az észak-olaszországi Vicenzában 70. évében érte utol a halál. Haldokolva Krisztus kínszenvedésérol olvastatott fel. Mikor azt olvasták: „Lehajtván fejét kiadá lelkét”, o is befejezte életét. XVI. Gergely pápa hagyta jóvá tiszteletét.
„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengo érc vagyok vagy pengo cimbalom.” (1 Kor 13)
Imádság:
Istenünk, te arra indítottad Boldog Márkot, hogy hirdesse az Isten és a felebarát iránti szeretetet. Add, hogy a szeretet cselekedetei által az örök életet kiérdemeljük. A mi urunk Jézus Krisztus által.
BRAGAI SZENT MÁRTON érsek
*Pannónia, 515 körül. +Braga, 580.
Nyugtalanul mozgékony, sokoldalú, mégis belső célratöréssel telített: ilyen Szent Márton élete, és a kora is, a 6. század. A népvándorlás nagy viharai elmúltak, a régi római birodalom európai és észak-afrikai vidéke hozzászokott új, germán uraihoz. Az új birodalom belseje azonban még forrongott, s a keletrómai császár, Justinianus utolsó kísérletébe fogott, hogy helyreállítsa a régi római birodalmat.
Justinianus uralomra lépésekor Márton kb. tizenkét éves volt. 515 körül született Pannóniában; szülői háza, gyermeksége és ifjúsága nem ismeretes számunkra. Arról a szerzetesközösségről sem tudunk semmit, amelyhez Márton a hazájában csatlakozott. Azoknak a kolostoroknak az egyike lehetett, amelyek -- a hasonlóképpen Pannóniából származott -- Tours-i Szent Márton (lásd: A szentek élete, 650. o.) ideje óta a gall- római térségben az aszkézis és a jámbor tanulás központjává lettek. Bizonyára azzal a céllal, hogy megismerje a szerzetesség szellemi hazáját, Márton zarándokútra indult Keletre. Felkereste Palesztina szent helyeit, és éveket töltött Kelet kolostoraiban. Nemcsak a régi szerzetesek aszketikus tanításait ismerte meg, hanem belemélyedt a görög nyelv és a szent iratok tanulmányozásába is.
Az 550. év körül ismét útra kelt, de nem a hazájába ment, hanem Hispánia északnyugati vidékére, Galíciába, ahol mintegy száz évvel azelőtt telepedtek meg a germán szvévek. Az eredetileg katolikus szvévek 466 körül Remismund királyuk alatt az ariánus hitvallásra tértek, amelyhez a legtöbb germán törzs csatlakozott.
Márton azzal kezdte tevékenységét a szvévek földjén, hogy kolostort alapított Dumiumban, Braga királyi város közelében. Csakhamar a fiatal közösség apátja lett. Azon fáradozott, hogy szerzeteseit bevezesse az általa olyan nagyra becsült nyugati szerzetesség szellemébe. Pascasius testvérrel együtt görögből latinra fordította az ,,egyiptomi atyák'' összegyűjtött mondásait és tanításait. Előtérben állnak benne az isten- és felebaráti szeretet elemi követelményei, amelyekhez igazi alázatosság és Jézus Krisztus segítő kegyelmébe vetett bizalom járul. Ebben a szellemben találkozik Márton műve a nagy nyugati rendalapítóéval, Szent Benedekével (lásd: A szentek élete, 339. o.), akinek a kolostorai egy emberöltővel korábban kezdtek hozzá Közép- Európa átalakításához. 556-ban Dumium apátsága püspökség lett, Márton pedig első püspöke, majd néhány évvel később Braga érseke. Időközben bekövetkezett a döntő fordulat, s bizonyára nem az idegen szerzetes befolyása nélkül: Miro király katolikus lett, és vele együtt a kor szokása szerint a népe is. Most sor került arra, hogy a külső eseményeket belső átalakulás kövesse. Már 561-ben megtartották az első zsinatot Bragában, 572-ben a másodikat. A zsinatok fő feladata az volt, hogy egységesítsék a hithirdetés és az egyházi fegyelem érdekében végzett munkát. Mártont tekinthetjük a zsinati határozatok szerzőjének. Püspöktársai nemsokára hozzá fordultak, hogy gyakorlati segítséget kapjanak a határozatok végrehajtásához. Mártonnak egész sor ezzel kapcsolatos írása maradt ránk. Bámulatos, mennyire értett ahhoz, hogy beleilleszkedjék címzettjei tematikájába és stílusába. Ilyen az Életszabály, amelyet Miro király személyes kérésére írt. Nyelve annyira közel áll a klasszikus latinhoz, hogy a művet évszázadokon át Seneca írásának tartották. Ehhez járult persze az a téma is, amely, mint Márton különösen hangsúlyozza, nem ,,meredek és tökéletes dolgokra'' vonatkozik, ,,hanem olyanokra, amelyeket, mivel megfelelnek a természetes értelemnek, a világiak is teljesíthetnek''.
Egy prédikációjában éles szavakkal ítéli el a babonás bálványimádást, egyben pedig vigasztalón állítja a tévedésbe esett hívők szeme elé a Krisztus szolgálatára való meghívás nagyszerűségét, és Isten megbocsátó irgalmasságát.
Fennmaradt levélváltása Szent Venantius Fortunatus (535 körül--600 után) költővel, akit Márton túláradó szavakkal magasztal. A szent költői kísérleteinek tanúsága a sírfelirata, melyben védőszentjéhez és mintaképéhez, Tours-i Szent Mártonhoz fordul, és azt akarja, hogy az ő bragai templomában temessék el.
Márton, miután mindenkinek mindene lett, 580-ban halt meg. Ünnepét az északspanyol püspökségben március 20-án ülik meg.
BOLDOG CSÁK MÓRIC
*Ugod, 1270 körül +Győr, 1336. március 20.
Csák Demeter fia volt, gazdag és nemes családból származott. (A hagyomány tévesen sorolta őt a Csáki családba.) 1301 körül feleségül vette Aba Amádé nádor leányát, Katalint. Háromévi házasság után a házastársak közös megegyezéssel bevonultak a domonkosok Nyulak szigetén lévő férfi, illetve női kolostorába. Aba nádor azonban Móricot kiragadta akolostorból, mert azt akarta, hogy hatalmas örökségét kormányozza. Látván, hogy Móric erre nem hajlandó, Budán bebörtönözte. Mintegy hat hónap múlva, kiszabadulván a börtönből, Móric visszatért a domonkosok közé, ők azonban féltek a nádor és a Csák család haragjától, ezért nem tartották a szigeten, hanem Bolognába küldték. Így Móric neveltetését és képzését Itáliában nyerte el, s csak fölszentelése után tért vissza Magyarországra.
Harminc évet töltött különböző domonkos konventokban. A győri konventben halt meg, és ott is temették el. 1494-től március 20-án boldogként tisztelték.
--------------------------------------------------------------------------------
Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:
Móricról, aki a magyarok között nagyon tekintélyes Csák családból származott, Isten Anyja jelenésben jövendölte meg terhes édesanyjának, hogy a gyermek kedves lesz Isten és az emberek előtt. Kisgyermek kora után a tanulásban annyira előrehaladt, hogy a többieknek mindig példaképe volt jámborságban és a többi erényben is. A tanuláson kívüli időt imádságban vagy szerzetesekkel folytatott jámbor beszélgetésben töltötte. Nagyon kedvelte a szerzeteseket. Az egyik domonkos testvért, aki atyai várukban tartózkodott, térden állva kérlelte, hogy beszéljen neki a szentek életéről. Az elbeszélést hallgatva könnyekre fakadt, és szívében megszületett a vágy, hogy amint teheti, ő is szerzetes lesz. Mikor nagykorú lett, meg is akarta valósítani vágyát, atyja azonban megtiltotta, és akarata ellenére feleségül adta hozzá Amádé nádor leányát. Ez azonban csak késleltette, de meg nem változtatta Mór szándékát. Három évig ugyanis a legszentebb módon éltek együtt, majd kölcsönösen megegyeztek abban, hogy Móric belép a domonkosokhoz, felesége pedig kolostorba vonul. Már mindketten elkészültek az útra, mikor a dolog Amádé nádor tudomására jutott, s mivel Móricot nem tudta más belátásra bírni, börtönbe zárta. Elvette tőle a szabadságát, de nem a szándékát. Másfél évig tartották börtönben, s mivel hajlíthatatlan maradt, végül megengedték, hogy szerzetbe lépjen.
A rendben harminc kerek esztendeig soha nem evett húst. Éjjel és nappal ciliciumot viselt, hogy lelke megfékezze a testét. Vácott éjszaka zárt ajtókon át ment be a templomba, s míg szokatlan fény ragyogta körül, az egész éjszakát imádságban töltötte. Végül Győrött 1336. március 20-án szentként fejezte be életét. Életében és halála után csodákat tett.
Szent Nikétász hitvalló
Szentünk Apolloniáda város püspöke volt Bithiniában. Kimagaslott jámborságával, irgalmasságával és a Szentírás ismeretével. A képromboló tévtanítás idején arra kényszerítették, hogy ne adjon tiszteletet a szentképeknek. Mivel ennek ellentmondott, Örmény Leó császár alatt száműzetésbe küldték Anatoliába, ahol meg is halt.
Szent Volfram (Wolfram) püspök és hitvalló, † 720.
