A császári vértanú-plébános egyházmegyénk méltatlanul elfeledett hőse, akiről még a "rendszerváltás" után is keveset tudnak az egyházmegye hívei és talán maguk a papok is. Ki volt Wohlmuth Ferenc? Talán nem hiába! Hiszem most is az egykori gyilkosainak a felmenői vannak a hatalom selymes bársonyszékében. Nekik nem érdekük hősi (ellenálló, hazafias) életszemléletre nevelni a mostani X-, Y- és Z-generáció elbárgyult tagjait. Ma inkább érdekük a futószallagon gyártott celebek és valóságshow-k senkiháziait bálványozni és bálványoztatni, így csalárd percembereket nevelve nemes ifjúságunkból, mintsem évezredekig a népemlékezetbe megőrzött valóságos (élő) példaképeink, nemzetünkért vértanúskodó, közülünk-való, köztünk-élő egyszerű embereket megismertetsse veletek. Mi hasabjainkon gyakran megtesszük ezt, vállalva a - nem ajánlott - kategóriát is a hitelesség érdekében.
Ismerjétek hát meg Wohlmuth Ferenc egyszerű történetét - Galavits József győri városplébános memoárja nyomán - a zsarnoksággal szemben, hiszen ő legyőzte azt gerincével, erkölcsi tartásával...
A jelenlegi Burgenland területén született Sopronnyéken (Necknemarkt) 1855. július 27-én, a történelmi Magyarország nyugati peremén. Gimnáziumi tanulmányait Sopronban kezdte, majd Győrött a bencéseknél folytatta mint az egyházmegye gimnazista papnövendéke.1881-ben a győri székesegyházban szentelték pappá. 1894-ban került a Komárom megyei Császárra plébánosnak, ahol 25 éven keresztül végezte áldásos papi tevékenységét, egészen a Tanácsköztársaság alatt bekövetkezett haláláig.
A Tanácsköztársaság, a patkánylázadás "dicsőséges 133 napja" - mint mindenütt - itt is sok szenvedést okozott a császári népnek. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a nép alig várta, hogy megszabaduljon a vörösöktől. Tény: nagyon keveset tudunk az 1919 nyarán vértanúhalált szenvedett egyháziakról. Wohlmuth Ferenc atyával együttesen kilenc katolikus papot és két apácát végeztek ki a kommün idején Magyarországon. Nem csak Wohlmuth atyáról, de a többi vértanúról sincs sok információ a birtokunkban. Június 4-én megváltozott a helyzet, mert Vérteskethelyre bevonultak a vörösök, és elfogták ellenfeleiket. Eközben híre jött annak is, hogy Tatáról 16 felfegyverzett vöröskatonát küldenek és egy a tatabányai bányászokból toborzott terrorkülönítményt, hogy a császári megmozdulást leverjék. Alighogy megérkezett a két különítmény, a vörösök vezetője, Lantos Bertalan elvtárs kijelentette, hogy a "csuhásnak lógnia kell". Ugyanakkor Lantos elrendelte az akasztófa felállítását is a községháza előtt. A falusi asztalos csak a katonai szuronyok kényszerítő hatása alatt volt hajlandó megácsolni a bitófát, amelyet a vörösök nagy ujjongással állítottak fel. A plébánost este 11 órakor a plébániára kísérték, ahol arra kényszerítették, hogy a plébánia megtakarított pénzét (kb. 50-60 ezer korona) adja át nekik. Egész éjszaka őrizetben tartották, miközben ő a rózsafüzért hangosan imádkozta. Eközben a falu népét dobszóval kényszerítették arra, hogy a főtéren gyülekezzék. Még a gyermekek sem maradhattak otthon. A kiküldött bíróság 16 császári polgárra mondta ki az ítéletet. A vádlottakat egyenként 20-30 ezer korona megfizetésére ítélték, amit az elvtársak egymás között azonnal szétosztottak. Egyedül a papra várt a halálos ítélet.
A terrorlegények akcióban
Ezalatt a plébánost a községházán tartották fogva. A káplánja, Szabó Géza nagy nehézségek árán elérte, hogy meglátogathatta őt. A plébános ekkor már teljesen tisztában volt sorsával, és arra kérte a káplánját, hogy kicsit maradjon vele, hogy együtt imádkozhassanak. Térden állva elimádkozták a hét bűnbánati zsoltárt és a Miserére-t. Amikor a káplán hangja elcsuklott, még a plébános bátorította:
"Ne sírjon káplán úr, én már készen vagyok és nyugodtan megyek a halál elé".
A Budapestről kirendelt bíróság Csorna Miklós elnökletével Wohlmuth Ferenc plébánost golyó általi halálra ítélte. A kirendelt vörös védő Szabó András enyhítést kért, mivel a golyó általi kivégzés túl hangos, inkább a csendes akasztást ajánlja. A bíróság az indítványt nagy röhögéssel elfogadta. A reszkető patkány jellem mintapéldája! Az ítélethirdetés után a plébános elbúcsúzott káplánjától, és arra kérte, hogy menjen vissza a plébániára, ne lássa az ő szomorú halálát. A vörösök nem engedték meg Wohlmuth Ferencnek, hogy elbúcsúzzon híveitől, hanem meg akarták szégyeníteni az öreg papot. Az egész falut kirendelték a kivégzés helyszínére, a falu főterére. Mikor Ferenc atya nyakán volt már a hurok, arra kérték a vörösök, hogy mutassa meg, kik voltak az „ellenforradalmárok.” Ekkor szólt híveihez az atya, s mondta el hitvallását az emberek felé fordulva. Az ott elhangzottak olvashatók Wohlmuth Ferenc síremlékén is:
„Elmegyek, mert elveimért pusztulnom kell.
Sokat dolgoztam értetek, hogy boldogok legyetek.
Ezért csak imáitokat kérem. Isten veletek!”
Mivel a rövid kis időt a plébános nem mások besározására használta fel, beszédét félbeszakították, s kirúgták alóla a széket. Ezt követően hosszasan, perceken át agonizálva lépett át a halálnak a küszöbén. Holtában is meggyalázták, mikor a négy égtáj felé lóbálták a holttestét az akasztófán. 1920 és 1945 között a faluban és környékén a hívek többször is megemlékeztek hajdani plébánosukról. A tragédiát a falu népe magában hordozta. Síremléket állítottak, emléktáblát helyeztek el a kivégzés helyszínén, s megemlékezéseket tartottak. 1945-től erről az eseményről hallgatni kellett, s még az emléktáblát is összetörték. A "rendszerváltás" után helyeztek el táblát a községháza falára. Ezt követően többször előfordult, hogy Sopronnyékről zarándokok érkeztek Császárra, hogy emlékezzenek szülőföldjük mártírjára.
Szoboravatás és zarándoklat Császáron
Wohlmuth Ferenc temetésén - a vörösök fenyegetése ellenére - a környékbeli papok részt vettek és ünnepélyesen a temető közepén temették el, az egyik korábban elhunyt káplánja mellé. A hős lelkű pap életét és vértanúságát szülőfalujának jelenlegi plébánosa Mag. Konrad Haspel írta meg: "Für euch abgemüht" címmel.
Várhegyi Kálmán összeállítása
