Bevezetés
Évezredek-ötvözte népünk a Kelet távoli tájairól eljutott a Kárpátok- övezte, Isten-áldotta hazába. Sajátos, hosszú vándorlása során már a keresztény hit által is érintett kultúrájával szervezte meg új, végleges hazáját és alkotott államot ezen a más népek által soha egységes állammá, hazává nem szervezett földön, a népek keresztútján. Szentek ültették lelkébe, tették vállára a Keresztet, mint jelet, de - - történelmünk tanúsága szerint -- életformát is. A Kereszt, Krisztus jele határozta meg hivatását, hogy áldozatok végtelen sorával híd legyen Kelet és Nyugat között, hogy végveszedelme és szörnyű áldozatai árán is védelmezôje legyen saját életének, s annak a nyugati keresztény világnak, amely oly sokszor lett Pilátus módjára szégyenteljes árulója, sôt lelketlen és igazságtalan bírája. Keresztet hordoztunk hát hittel, kitartással, de keresztet ácsoltunk magunknak is oktalanságból, s viseltük -- és viseljük most is -- a széthúzás terheit, sebeit, bűneink következményeit. Isten szeretetét és végtelen irgalmát a Kereszt titka és megváltó kegyelme sugározza felénk, s ha megértjük és cselekvôen elfogadjuk, akkor üdvösségünk útjává lesz. ,,Ave Crux, spes unica!'' --, Üdvözlégy, Kereszt, egyedüli reményünk, életünk és mindennapi feltámadásunk bűneinkbôl, halálos sebeinkbôl! Ez a Magyar Keresztút üzenete, a felragyogó misztérium, hazánk, népünk jövôje, reménysége.
Dr. Ákos Géza
a Szent István Társulat igazgatója
I. állomás
Jézust halálra ítélik
Jézust teljes királyi ,,díszben'' állították Pilátus elé. A mindenkori igazságszolgáltatás gyalázatos megcsúfolása Pilátus ítélete: Nincs semmi bűne! De kezükbe adá Ôt, hogy megfeszítsék. Nincs kegyelem. Aki mindenkinek kegyelmezett, annak a számára nincs kegyelem: Ki érti ezt? Jézus az utolsó szó jogán -- hallgat. Elmondott már mindent, amit el kellett mondania. Nem méltatja szóra a hitványságot, a jellemtelenséget, az igazságtalanságot.
Népünk, hazánk is mily sokszor állt Jézushoz hasonlóan megcsúfolva, tövissel koronázva, megbilincselve a történelem ítélôszéke elôtt. Verôlegényektôl összeverve, mocskos szájaktól leköpdösve. Bűnös nemzetnek kiáltanak ki bennünket, mert mint a kis népeket, belehajszolták a biztos pusztulásba, háborúkba, a Don- kanyarba, ahol tízezrével haltak meg véreink. És amíg a ,,gyôzôknek'', hóhérainknak állítottunk drága emlékműveket és koszorúztuk azokat, addig a hóban-télben megfagyott magyarok, akik hazájuk védelmében mentek oda, ahová hajtották ôket, egy fejfát sem kaptak és csak fasiszta kutyák voltak. Mintha bizony jókedvükben mentek volna megfagyni, meghalni! Jézus keresztjénél sem a szeget verô legények voltak a legbűnösebbek, hanem azok, akik kezükbe adták a kalapácsot és a vasszegeket. A mi magyarjainknak is idegen hatalmak adták a fegyvert a kezükbe. Trianonban meg sem hallgatták a magyar küldötteket. Nélkülünk és fejünk felett ítélkeztek. Amint Jézus perében is elôre elhatározták, hogy meg kell halnia, úgy határozták el a mi országunk szétszakítását is. De még nincs vége a történelemnek! Egyszer majd Jézus és Pilátus helyet fognak cserélni és kiderül, hogy ki volt méltó a halálra: Jézus-e vagy Pilátus; magyar népünk-e vagy igazságtalan bíráink?
Sokszor halálra ítéltek bennünket a történelem folyamán és sokszor megácsolták a magyarság és kereszténység akasztófáját. Vádolják és gyalázzák határainkon kívüli magyar testvéreinket is, de ott állnak mellettünk védôszentjeink: égi édesanyánk, a Boldogasszony, szentté avatott és még szentté nem avatott magyarok, férfiak és nôk, világiak és a szerzetesek. A koncepciós perekben halálra ítélt, ki nem végzett és kivégzett magyar véreink, akik a 301-es parcellában nyugosznak, most már virágos sírok alatt, de sokáig csak dögként eltemetve, névtelen és jeltelen sírokban. Egyszer majd ôk is elmondják védôbeszédüket az utolsó szó jogán.
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védô kart
Tengerén kínjának
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Szent István a hagyomány szerint kettôs keresztet kapott a pápától. Ez azt jelenti, hogy apostoli királynak tekintette, aki népét bekapcsolja majd a nyugati keresztény közösségbe.
A kettôs kereszt azt is jelentheti, hogy két keresztet kell hordanunk: a magyarság és a kereszténység keresztjét is.
Történelmünk folyamán sokszor nehéz volt magyarnak és kereszténynek is lenni. A török hódoltság idején nádasban kellett bujdosni annak, aki magyar és keresztény akart maradni. Bűn és kereszt volt 1848-ban magyarul beszélni és érezni. Bitófa várt legjobbjainkra, akik szabadon akartak élni és halni.
Bűn volt 1945 után kereszténynek, egyáltalán vallásosnak lenni. Az ateizmus, az egyházüldözés, az egyház híveinek lelki megnyomorítása volt a keresztünk, amelyet fel kellett vállalnunk. Júdások és a lelki renegátok lettek magyarságunk és kereszténységünk üldözôi, megrontói. Világiaknak és papoknak vállalni kellett az egyházüldözés legnehezebb és legmegalázóbb keresztjét is. Ateisták és lelki nihilisták ütötték-verték, rugdosták fôpapjainkat, papjainkat és legjobb, legbátrabb híveinket.
1956-ban ,,bűnös'' volt szabadságharcunk és leverve azt ezrek kerültek a bitófára és fegyverek elé. Nehéz keresztek hordozásának nehéz idôi voltak azok. DE VÁLLALTUK és vittük. Nem lett mindenki áruló és nem bújt el mindenki a magyarság és kereszténység keresztje elôl.
Elmúltak ezek az idôk is. Jöttek és vannak újabb keresztjeink: a
szegénység, a munkanélküliség, a létért való küzdelem keresztje. Saját honfitársaink -- ha ugyan annak nevezhetjük ôket -- rakják vállunkra a mai idôk keresztjeit. Amíg néhány ezren az aranyborjú körül táncolnak, addig sok ezer és százezer magyarnak hideg lakásban kell nyomorognia, kenyéren és ha nem is vízen -- egy csésze tejen élni.
Bánk bán Tiborcával panaszkodhatunk:
,,...ki írja fel keserves könnyeinket?
...Ó a magyar se gondol már oly sokat velünk, ha a zsebe tele van
-- hisz a természet, a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen,
éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -- meghaljon.
...aki száz meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített.''
(Katona József: Bánk bán -- Tiborc panasza)
Jézus vállára veszi keresztjét és mi is, abban a reményben, hogy az Ô szeretetével s segítségével bírjuk azt hordani.
Ének: SZVU 294. ének, 1. versszak
Ah, hol vagy magyarok
Tündöklô csillaga,
Ki voltál valaha
Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben
Te elôtted sírván.
III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Jézus csetlik-botlik a keresztúton és el is esik. Vannak, akik kárörömmel gyönyörködnek Jézus bukásán és kevesen vannak, akik megrendülve látják és oda szaladnának segíteni, de nem lehet. Jézus felbukik, mert mi egyéni életünkben is, de nemzeti életünkben is bukdácsolunk. Nehéz a kereszt, mert az emberiség bűneinek súlya terheli meg. Mi magyarok is bôven raktunk és rakunk terhet Jézus vállára. Ott van a durva, trágár, káromkodó beszéd, amelybôl nem hiányzik Isten szent neve sem, benne van a felfeszített Krisztus is, bemocskoljuk a szánkat az Oltáriszentség gyalázásával is. A földi édesanya, de a Szűzanya szent nevei sem maradnak ki belôle. Folyik a durva beszéd a szánkból, mint azoknak a hóhéroknak, akik Jézust hajtják, szidják és verik a keresztúton. Ránk is sütötték a szégyenletes bélyeget: káromkodó nemzet vagyunk. Sajnos, mint sok más rosszban, ebben is élen járunk. Szomorú elsôség. Ha nem húzott a ló, ha nem indult az autó motorja, ha megvágtuk a kezünket, ha valaki megsértett bennünket, Istent szidtuk, az égieket emlegettük trágár szavak kíséretében.
Mennyi bűn, amit Jézus keresztjére raktunk és rakunk most is. Hát valóban ezt érdemelte Jézus? Ez jár Neki azért, mert szeretett bennünket, elhozta közénk a szeretetet, a békét, élete szép tanítását és példáját? Ezt érdemelte azért, mert életét áldozta értünk és mert oly sok viszály közt védte, szerette nemzetünket, mert Édesanyját adta nekünk édesanyául?
Zuhanjunk oda a kereszt súlya alatt elesett és porban fetrengô Jézus mellé és verjük mellünket a vámossal: Istenem, Jézusom! Légy irgalmas hozzánk szegény bűnösökhöz. Bocsánatért esdeklünk káromkodó testvéreink nevében is. Ígérjük, hogy nem mocskoljuk be többé szánkat káromkodással és nem hangzik többé káromkodás az ég felé magyar földrôl. Vezekelni akarunk! Édesapák vigyázzatok! Ne rontsátok meg gyermekeiteket! Ne felejtsétek Jézus szavait: Jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat a kicsinyek közül. Káromkodás helyett imára, szép, tisztességes beszédre tanítsátok gyermekeiteket. Felelni fogtok értük!
Ének: SZVU 284. ének, 3. versszak
Nyisd fel az egeket
Sok kiáltásunkra,
Anyai palástod
Fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
IV. állomás
Jézus találkozik Édesanyjával
Az Úr Jézusnak nagy vigaszt jelentett Édesanyjával való találkozása. Biztatás és erô volt a kereszt továbbhurcolásához. Két szív fájdalmas és vigasztaló találkozása és ölelkezése.
A jóságos édesanya nemcsak életet ad, hanem szeretetet és erôt is keresztet hordozó gyermekeinek. Az édesanyai könnyek gyermekei nem veszhetnek el.
Testi-lelki sebeinket csak ô érti meg és ô ápolja szeretetével. Boldog az a gyermek, akinek ilyen édesanyja van. Kereszthordozó népünknek is szüksége van édesanyára. Milyen boldogok lehetünk, hogy nekünk adott az Ég Szt. István királyunk által.
Ahogy Jézus halálában lett a Szűzanya égi édesanyánk, úgy lett a mi édesanyánk is Szt. István királyunk halálában. Amikor István közeledni érezte halálát, magához hívatta az ország egyházi és világi vezetôit és az ô jelenlétükben a Szűzanya kezébe tette le hazánk sorsát. Azóta Mária országa vagyunk. Errôl azonban sokszor elfeledkezünk. Pedig keresztet hordozó népünknek szüksége van a gyermekét szenvedésében és hűtlenségében is szeretô édesanyára. Népünk legjobb gyermekei tudták ezt és tudják ma is. Ezért létesült annyi búcsújáróhely, ahová elzarándokolunk, hogy élet- keresztutunkon találkozzunk égi édesanyánkkal és kisírjuk magunkat ölében és kérjük: ,,Szállj közénk és sírj Te is velünk. Vigasztald és mentsd meg nemzetünk.''
A mi Édesanyánk a könnyezô Mária. Igen, mert mindig több oka volt felettünk sírni, mint nekünk örülni. Több oka volt és van hazánk sorsa felett könnyezni, mint örülni, hisz nemcsak a múltat és a jelent, de megszenvedtük a jövôt is.
Van miért sírni a Magyarok Nagyasszonyának. Családjaink széthullanak, gyermekeink a szenvedélyek polipkarjaiba kerülnek, az anyák teste is koporsó lesz és nem bölcsô. Az anyák csak szülôk és nem édesanyák lesznek, mert hagyják gyermekeiket elkallódni. Ôk maguk is sokszor szenvedélyek áldozataivá válnak és nem a szép élet példájávaltündöklô édesanyák. Kérjük a Szűzanyát, hogy adjon nekünk szent idesanyákat, hogy újból szent nemzet és Mária országa legyünk.
Ó Nagyasszony nemzetünk reménye!
Rád szegezzük könnytelt szemeink.
Veszni indult István öröksége,
Szép kertjének ôs erényei.
Szállj közénk és sírj Te is velünk!
Vigasztald és mentsd meg nemzetünk!
Évezredek-ötvözte népünk a Kelet távoli tájairól eljutott a Kárpátok- övezte, Isten-áldotta hazába. Sajátos, hosszú vándorlása során már a keresztény hit által is érintett kultúrájával szervezte meg új, végleges hazáját és alkotott államot ezen a más népek által soha egységes állammá, hazává nem szervezett földön, a népek keresztútján. Szentek ültették lelkébe, tették vállára a Keresztet, mint jelet, de - - történelmünk tanúsága szerint -- életformát is. A Kereszt, Krisztus jele határozta meg hivatását, hogy áldozatok végtelen sorával híd legyen Kelet és Nyugat között, hogy végveszedelme és szörnyű áldozatai árán is védelmezôje legyen saját életének, s annak a nyugati keresztény világnak, amely oly sokszor lett Pilátus módjára szégyenteljes árulója, sôt lelketlen és igazságtalan bírája. Keresztet hordoztunk hát hittel, kitartással, de keresztet ácsoltunk magunknak is oktalanságból, s viseltük -- és viseljük most is -- a széthúzás terheit, sebeit, bűneink következményeit. Isten szeretetét és végtelen irgalmát a Kereszt titka és megváltó kegyelme sugározza felénk, s ha megértjük és cselekvôen elfogadjuk, akkor üdvösségünk útjává lesz. ,,Ave Crux, spes unica!'' --, Üdvözlégy, Kereszt, egyedüli reményünk, életünk és mindennapi feltámadásunk bűneinkbôl, halálos sebeinkbôl! Ez a Magyar Keresztút üzenete, a felragyogó misztérium, hazánk, népünk jövôje, reménysége.
Dr. Ákos Géza
a Szent István Társulat igazgatója
I. állomás
Jézust halálra ítélik
Jézust teljes királyi ,,díszben'' állították Pilátus elé. A mindenkori igazságszolgáltatás gyalázatos megcsúfolása Pilátus ítélete: Nincs semmi bűne! De kezükbe adá Ôt, hogy megfeszítsék. Nincs kegyelem. Aki mindenkinek kegyelmezett, annak a számára nincs kegyelem: Ki érti ezt? Jézus az utolsó szó jogán -- hallgat. Elmondott már mindent, amit el kellett mondania. Nem méltatja szóra a hitványságot, a jellemtelenséget, az igazságtalanságot.
Népünk, hazánk is mily sokszor állt Jézushoz hasonlóan megcsúfolva, tövissel koronázva, megbilincselve a történelem ítélôszéke elôtt. Verôlegényektôl összeverve, mocskos szájaktól leköpdösve. Bűnös nemzetnek kiáltanak ki bennünket, mert mint a kis népeket, belehajszolták a biztos pusztulásba, háborúkba, a Don- kanyarba, ahol tízezrével haltak meg véreink. És amíg a ,,gyôzôknek'', hóhérainknak állítottunk drága emlékműveket és koszorúztuk azokat, addig a hóban-télben megfagyott magyarok, akik hazájuk védelmében mentek oda, ahová hajtották ôket, egy fejfát sem kaptak és csak fasiszta kutyák voltak. Mintha bizony jókedvükben mentek volna megfagyni, meghalni! Jézus keresztjénél sem a szeget verô legények voltak a legbűnösebbek, hanem azok, akik kezükbe adták a kalapácsot és a vasszegeket. A mi magyarjainknak is idegen hatalmak adták a fegyvert a kezükbe. Trianonban meg sem hallgatták a magyar küldötteket. Nélkülünk és fejünk felett ítélkeztek. Amint Jézus perében is elôre elhatározták, hogy meg kell halnia, úgy határozták el a mi országunk szétszakítását is. De még nincs vége a történelemnek! Egyszer majd Jézus és Pilátus helyet fognak cserélni és kiderül, hogy ki volt méltó a halálra: Jézus-e vagy Pilátus; magyar népünk-e vagy igazságtalan bíráink?
Sokszor halálra ítéltek bennünket a történelem folyamán és sokszor megácsolták a magyarság és kereszténység akasztófáját. Vádolják és gyalázzák határainkon kívüli magyar testvéreinket is, de ott állnak mellettünk védôszentjeink: égi édesanyánk, a Boldogasszony, szentté avatott és még szentté nem avatott magyarok, férfiak és nôk, világiak és a szerzetesek. A koncepciós perekben halálra ítélt, ki nem végzett és kivégzett magyar véreink, akik a 301-es parcellában nyugosznak, most már virágos sírok alatt, de sokáig csak dögként eltemetve, névtelen és jeltelen sírokban. Egyszer majd ôk is elmondják védôbeszédüket az utolsó szó jogán.
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védô kart
Tengerén kínjának
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Szent István a hagyomány szerint kettôs keresztet kapott a pápától. Ez azt jelenti, hogy apostoli királynak tekintette, aki népét bekapcsolja majd a nyugati keresztény közösségbe.
A kettôs kereszt azt is jelentheti, hogy két keresztet kell hordanunk: a magyarság és a kereszténység keresztjét is.
Történelmünk folyamán sokszor nehéz volt magyarnak és kereszténynek is lenni. A török hódoltság idején nádasban kellett bujdosni annak, aki magyar és keresztény akart maradni. Bűn és kereszt volt 1848-ban magyarul beszélni és érezni. Bitófa várt legjobbjainkra, akik szabadon akartak élni és halni.
Bűn volt 1945 után kereszténynek, egyáltalán vallásosnak lenni. Az ateizmus, az egyházüldözés, az egyház híveinek lelki megnyomorítása volt a keresztünk, amelyet fel kellett vállalnunk. Júdások és a lelki renegátok lettek magyarságunk és kereszténységünk üldözôi, megrontói. Világiaknak és papoknak vállalni kellett az egyházüldözés legnehezebb és legmegalázóbb keresztjét is. Ateisták és lelki nihilisták ütötték-verték, rugdosták fôpapjainkat, papjainkat és legjobb, legbátrabb híveinket.
1956-ban ,,bűnös'' volt szabadságharcunk és leverve azt ezrek kerültek a bitófára és fegyverek elé. Nehéz keresztek hordozásának nehéz idôi voltak azok. DE VÁLLALTUK és vittük. Nem lett mindenki áruló és nem bújt el mindenki a magyarság és kereszténység keresztje elôl.
Elmúltak ezek az idôk is. Jöttek és vannak újabb keresztjeink: a
szegénység, a munkanélküliség, a létért való küzdelem keresztje. Saját honfitársaink -- ha ugyan annak nevezhetjük ôket -- rakják vállunkra a mai idôk keresztjeit. Amíg néhány ezren az aranyborjú körül táncolnak, addig sok ezer és százezer magyarnak hideg lakásban kell nyomorognia, kenyéren és ha nem is vízen -- egy csésze tejen élni.
Bánk bán Tiborcával panaszkodhatunk:
,,...ki írja fel keserves könnyeinket?
...Ó a magyar se gondol már oly sokat velünk, ha a zsebe tele van
-- hisz a természet, a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen,
éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és -- meghaljon.
...aki száz meg százezert rabol, bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített.''
(Katona József: Bánk bán -- Tiborc panasza)
Jézus vállára veszi keresztjét és mi is, abban a reményben, hogy az Ô szeretetével s segítségével bírjuk azt hordani.
Ének: SZVU 294. ének, 1. versszak
Ah, hol vagy magyarok
Tündöklô csillaga,
Ki voltál valaha
Országunk istápja?
Hol vagy, István király?
Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben
Te elôtted sírván.
III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
Jézus csetlik-botlik a keresztúton és el is esik. Vannak, akik kárörömmel gyönyörködnek Jézus bukásán és kevesen vannak, akik megrendülve látják és oda szaladnának segíteni, de nem lehet. Jézus felbukik, mert mi egyéni életünkben is, de nemzeti életünkben is bukdácsolunk. Nehéz a kereszt, mert az emberiség bűneinek súlya terheli meg. Mi magyarok is bôven raktunk és rakunk terhet Jézus vállára. Ott van a durva, trágár, káromkodó beszéd, amelybôl nem hiányzik Isten szent neve sem, benne van a felfeszített Krisztus is, bemocskoljuk a szánkat az Oltáriszentség gyalázásával is. A földi édesanya, de a Szűzanya szent nevei sem maradnak ki belôle. Folyik a durva beszéd a szánkból, mint azoknak a hóhéroknak, akik Jézust hajtják, szidják és verik a keresztúton. Ránk is sütötték a szégyenletes bélyeget: káromkodó nemzet vagyunk. Sajnos, mint sok más rosszban, ebben is élen járunk. Szomorú elsôség. Ha nem húzott a ló, ha nem indult az autó motorja, ha megvágtuk a kezünket, ha valaki megsértett bennünket, Istent szidtuk, az égieket emlegettük trágár szavak kíséretében.
Mennyi bűn, amit Jézus keresztjére raktunk és rakunk most is. Hát valóban ezt érdemelte Jézus? Ez jár Neki azért, mert szeretett bennünket, elhozta közénk a szeretetet, a békét, élete szép tanítását és példáját? Ezt érdemelte azért, mert életét áldozta értünk és mert oly sok viszály közt védte, szerette nemzetünket, mert Édesanyját adta nekünk édesanyául?
Zuhanjunk oda a kereszt súlya alatt elesett és porban fetrengô Jézus mellé és verjük mellünket a vámossal: Istenem, Jézusom! Légy irgalmas hozzánk szegény bűnösökhöz. Bocsánatért esdeklünk káromkodó testvéreink nevében is. Ígérjük, hogy nem mocskoljuk be többé szánkat káromkodással és nem hangzik többé káromkodás az ég felé magyar földrôl. Vezekelni akarunk! Édesapák vigyázzatok! Ne rontsátok meg gyermekeiteket! Ne felejtsétek Jézus szavait: Jaj annak, aki egyet is megbotránkoztat a kicsinyek közül. Káromkodás helyett imára, szép, tisztességes beszédre tanítsátok gyermekeiteket. Felelni fogtok értük!
Ének: SZVU 284. ének, 3. versszak
Nyisd fel az egeket
Sok kiáltásunkra,
Anyai palástod
Fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról,
Édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el
Szegény magyarokról!
IV. állomás
Jézus találkozik Édesanyjával
Az Úr Jézusnak nagy vigaszt jelentett Édesanyjával való találkozása. Biztatás és erô volt a kereszt továbbhurcolásához. Két szív fájdalmas és vigasztaló találkozása és ölelkezése.
A jóságos édesanya nemcsak életet ad, hanem szeretetet és erôt is keresztet hordozó gyermekeinek. Az édesanyai könnyek gyermekei nem veszhetnek el.
Testi-lelki sebeinket csak ô érti meg és ô ápolja szeretetével. Boldog az a gyermek, akinek ilyen édesanyja van. Kereszthordozó népünknek is szüksége van édesanyára. Milyen boldogok lehetünk, hogy nekünk adott az Ég Szt. István királyunk által.
Ahogy Jézus halálában lett a Szűzanya égi édesanyánk, úgy lett a mi édesanyánk is Szt. István királyunk halálában. Amikor István közeledni érezte halálát, magához hívatta az ország egyházi és világi vezetôit és az ô jelenlétükben a Szűzanya kezébe tette le hazánk sorsát. Azóta Mária országa vagyunk. Errôl azonban sokszor elfeledkezünk. Pedig keresztet hordozó népünknek szüksége van a gyermekét szenvedésében és hűtlenségében is szeretô édesanyára. Népünk legjobb gyermekei tudták ezt és tudják ma is. Ezért létesült annyi búcsújáróhely, ahová elzarándokolunk, hogy élet- keresztutunkon találkozzunk égi édesanyánkkal és kisírjuk magunkat ölében és kérjük: ,,Szállj közénk és sírj Te is velünk. Vigasztald és mentsd meg nemzetünk.''
A mi Édesanyánk a könnyezô Mária. Igen, mert mindig több oka volt felettünk sírni, mint nekünk örülni. Több oka volt és van hazánk sorsa felett könnyezni, mint örülni, hisz nemcsak a múltat és a jelent, de megszenvedtük a jövôt is.
Van miért sírni a Magyarok Nagyasszonyának. Családjaink széthullanak, gyermekeink a szenvedélyek polipkarjaiba kerülnek, az anyák teste is koporsó lesz és nem bölcsô. Az anyák csak szülôk és nem édesanyák lesznek, mert hagyják gyermekeiket elkallódni. Ôk maguk is sokszor szenvedélyek áldozataivá válnak és nem a szép élet példájávaltündöklô édesanyák. Kérjük a Szűzanyát, hogy adjon nekünk szent idesanyákat, hogy újból szent nemzet és Mária országa legyünk.
Ó Nagyasszony nemzetünk reménye!
Rád szegezzük könnytelt szemeink.
Veszni indult István öröksége,
Szép kertjének ôs erényei.
Szállj közénk és sírj Te is velünk!
Vigasztald és mentsd meg nemzetünk!
