IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Vannak még bűnbugyraink, amelyeket Jézus keresztjére akasztunk és amelyek alatt Jézus rogyadozik és elesik. Íme, a magyar átok: a pártoskodás. Sajnos, sokszor az apostolokhoz hasonlóan azon versengünk: ki lesz a nagyobb, ki legyen a vezér, kinek legyen nagyobb címe, rangja és fizetése? Ennek köszönhetjük, hogy országunk sorsának intézésében a kisebbik rész juttatott nekünk keresztényeknek és úgy táncoltatnak bennünket emberi jogainkban, ahogy akarnak.
Jézus ellenségei össze tudtak fogni Jézus ellen. Jól meg tudták szervezni a keresztre feszítés drámáját. Jézus halálában egyetértett mindenki, de Jézus mellett nem állt ki senki. Mit tegyek Jézussal, kérdezte Pilátus? És egy emberként zúg a tömeg: keresztre vele! A hôsködô apostolok szétfutottak. Inkább meghalunk, mint elhagyjunk -- mondták az utolsó vacsorán. És most hol vannak? Áruló is akadt köztük.
Mit adtok nekem? Kérdezte Júdás. Pénzért Jézus is eladó. De sokszor megismétlôdött ez történelmünk utóbbi évtizedeiben! Bôrüket, állásukat féltve sokan eladták Jézust: felhagytak a hitük gyakorlásával, gyermekeiket kivették a hitoktatásból, elmaradt a templom, a szentmise, az esküvô, az elsôáldozás, a bérmálás.
Az ártatlan és hazájához hű fôpapok, papok igazságtalan elítéléséhez hozzájárultunk. Szóban-írásban követelték megbüntetésüket. Méltó a halálra, kiabálták Jézusra. Nem ez ismétlôdött meg az egyház, a papság és a bátor világi emberek ellen indított koncepciós perekben?
Így köszöntük meg Jézusnak, a Szűzanyának, magyar szentjeinknek az ezeréves pártfogást. Így haldokolt Mária országa az ateista hódoltság idejében. És nem tanultunk gyászos közelmúltunkból. Most is széthúzunk, pártoskodunk és kérdezzük: Ki lesz nagyobb közülünk? Az, aki kicsi tud maradni, mint Jézus, aki alázatos, engedelmes tud maradni. Aki nem érdekbôl, hanem lelke mélyébôl tud ember, magyar és keresztény lenni és önzetlenül szolgálni a népet.
Ének:
Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar
Bölcsôd az s majdan sírod is, mely ápol és eltakar,
A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned s halnod kell.
X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
Jézustól, aki mindenét, életét is odaadta értünk, mi elveszünk mindent. Még utolsó ruhadarabját is, amelyre a kereszt alatt szórakozásból sorsot vetnek. Aki arra tanított bennünket, hogy az éhezôknek ételt, a szomjazóknak italt, a ruhátlanoknak ruhát adjunk, az most nem kap egy korty vizet a kereszten és attól most elvesszük köntösét is. Aki a madárnak fészket, az állatoknak búvó-, nyugvóhelyet adott, az most lemeztelenítve áll keresztre szegezésre várva gúnynak, kacagásnak, otromba röhejnek kitéve. Igaz amit Szt. Pál mondott: kiüresítette Önmagát és magát megalázva engedelmes lett a halálig, a kereszthalálig.
Jézus mezítelensége engesztelés századunk és Magyarországunk azon szégyenéért, hogy sok ezren rongyokban járnak, emberi méltóságukat megszégyenítve aluljárókban és utcasarkokon koldulnak, kukákban turkálnak. Lehet, hogy alkoholért, de már nincs más lehetôségük. Nincs lakásuk, télvíz idején szabadban alusznak és fagynak meg. Ugyanakkor sok ezren becsületesen-e vagy nem, dúskálnak a földi javakban, rohangálnak a legújabb és legdrágább autókon.
Ezekben a szerencsétlen, útszélre sodródott emberekben Jézust aláztuk, Jézust éheztettük, Jézust ültettük utcaszélre, Jézust kényszerítettük a ,,vigaszt'' nyújtó alkohol fogyasztására. Ezek nyomorult családjaiban és gyermekeiben Jézus éhezik és lesz a szenvedélyek rabja.
Ide illik Tompa Mihály verse:
...pusztulunk, veszünk,
mint oldott kéve, széthull nemzetünk.
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidôlt fában ôrlô szú lakik.
Honfi honfira vádaskodik.
Akik erre a sorsra jutottak, vigasztalódjanak Jézusban és szenvedésében, akik pedig ide juttatták ôket, gondoljanak jézus szavaira: Nekem nem adtatok ennem, engem tettetek ki éhesen és rongyosan az utcára. Ezekért felelni fog valaki vagy valakik. Gondolunk határainkon kívül élô és magyarságukért megalázott és hátrányos helyzetbe kényszerített testvéreinkre is. Nemzetiségi és emberségi jogaiktól megfosztott testvéreinkben Jézust fosztották meg emberi méltóságától is.
Ének: Székely himnusz
Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer gyôzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcában, zajló tengeren.
Fejünk az ár jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.
XI. állomás
Jézust keresztre feszítik
Ábelnek meg kellett halnia, mert áldozata kevesebb volt Isten elôtt, mint Káiné. Az irigységtôl véres lett a testvérkéz. Jézusnak is meg kell halnia, mert a fôpapok és írástudók irigyelték, hogy Jézust szeretik az emberek. Mindenki utána megy! -- mondták irigykedve. Jézus elítélésekor nem mentek be Pilátus házába mondván, hogy meg ne fertôztessenek. Az megfertôzte volna ôket, hogy beteszik a lábukat a pogány ember házába, de attól nem érezték magukat megfertôzve, hogy egy embert, ha nem ismerték is el istenembernek, de mégiscsak egy ártatlan embert -- megöletnek. Micsoda nagyképűség és önámítás! Íme az elsô holokauszt. Ezért a nagypéntek délutánért nagyon megfizetett Jézus népe. Jeruzsálem pusztulásakor százával feszítik ôket keresztre, jelen századunkban pedig ezrével küldték ôket internálótáborokba és gázkamrákba. Szívbôl elítéljük ezeket az embertelenségeket.
Nem lehet büntetlenül az isteni törvényeket, -- mint a Ne ölj! is -- semmibe venni. Mi magyarok is megfizettünk és fizetünk most is, hogy embertársainkban átszegeztük Jézus kezét és lábát.
Jézus vezekel gyilkosságainkért. Embertelenségeinkért fizettünk mi is a szibériai táborokban, ahol éheztek, nyomorogtak és meghaltak magyar testvéreink. Jó volna gondolni a tôkéseknek, gyárosoknak, bankároknak és minden igazságtalan törvényt meghozóknak és megszavazóknak, hogy ôk is bűnhôdni fognak a mai szegény ember nyomorgatásáért, nyúzásáért, azért hogy sokan éheznek, nélkülöznek abban a hazában, amelyben mindig megtermett a magyar rónákon a mindennapi kenyér.
Bűn lett magyarnak és kereszténynek lenni ebben az országban, amely országot Szt. István szervezett meg és amely ország a Magyarok Nagyasszonya tulajdona. Gyávaságunkkal, közönyösségünkkel, hitünk érdekbôl való feladásával, most is átszegezzük Jézus kezét és lábát.
Átszegeztük a mindennapi kenyeret adó Jézusi kezeket. Ne csodálkozzunk hát, hogy néha nélkülöznünk kell. Átszegeztük az utánunk járó, otthonainkba betérô és vigaszt hozó Jézus lábait. Ezért is kell sokszor nagyon magányosnak érezni magunkat.
Ének: SZVU 53. ének 1. versszak
Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen,
Szánakozz immáron szomorú szívemen.
Haragodnak mennykövét, éles hegyes tôrét,
Vedd vissza vétkeim büntetô vesszôjét.
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus kezén-lábán átszegezve 3 óráig élve függ a kereszten. Az utolsó és döntô küzdelemben lelkünkért Jézus és a sátán között. Istenem! Istenem, miért hagytál el engem? És Jézus gyôz: Befejeztem! Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
A kereszt alatt állt a Szűzanya, Szt. János apostol és Bűnbánó Magdolna. De ott látom állni a magyar szenteket, mint Jézus testôreit, hogy senki ne tudja elrabolni tôlünk a Golgotát. Golgotát járó nép voltunk és vagyunk: Talán ezért van az, hogy minden városban, faluban van Golgota, van keresztút, hálából, hogy ezerszáz éve járhatjuk
Jézussal a szenvedések útját. Ha a faluban vagy városban nincs is Golgota, minden katolikus templomban van keresztút, amelyet a nagyböjt péntekein végigjár Jézus hitében, szeretetében és magyarságában megmaradt hű népe.
Az Árpádházi szenteken kívül ott a kereszt mellett állnak ôrséget korunk szentjei és vértanúi, élükön Mindszenty bíborossal, mellette és körülötte a magyar poklokat megjárt világi hívekkel és papokkal Apor Vilmos és Márton Áron püspökökkel, a forradalomban életüket feláldozó fiatalokkal!
Drága szent hely nekünk a Golgota, amelyet Jézus vére és szeretete szentelt meg, de azért is, mert itt lett mindenki anyja és a mi édesanyánk is a Szűzanya. Ezért is egyik legrégibb és legkedvesebb nagyböjti zarándok-énekünk: ,,A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.'' Koldusboton, törött mankón is idejövünk búcsút járni, mert testvértelen, baráttalan nép vagyunk.
Bűnösek ugyan, de nem jobban, mint más nemzetek, megbűnhôdtük már a múltat és jövendôt is. Itt a kereszt tövében megfogadjuk, hogy nem hagyjuk elrabolni a Golgotát, a Golgota nagy Halottját és Fájdalmas Édesanyját magyar földünkrôl és magyar szívünkbôl! Temetôink sírjain is ott a kereszt bizonyítékul, hogy a Golgota népe voltunk és vagyunk. Isten öt igazáért nem pusztította volna el Szodomát. Reméljük, hogy hazánkban is van és lesz mindig legalább öt vagy több igaz magyar, akikért Isten megkegyelmez népünknek.
A magyar ember, amikor elzarándokol a Szűzanya kegyhelyeire, mindig felkeresi és végigjárja a keresztutat is. Nekünk a kettô: a keresztút és Szűzanya egyet jelent, mert együtt járjuk magyar sorsunk keresztútját, Golgotáját a fájdalmas Anyával, népünk szeretô Édesanyjával, az értünk könnyezô Máriával. És most térdre magyar testvéreim és imádkozzunk! És Ti is velünk édes Hazánk védôszentjei és a többi ismert és névtelen régi és mai magyar szentjeink, hogy hitünktôl és hazánktól semmi és senki ne tudjon elszakítani. Se élet, se halál.
Itt a Golgota tövében esküszünk, hogy soha árulók nem leszünk. Ámen.
Ének: SZVU 63. ének 1. versszak
A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó szűz Anya,
Fájdalom közt bágyadozva,
Tôr veré át lelkedet.
Jézus harmadszor esik el a kereszttel
Vannak még bűnbugyraink, amelyeket Jézus keresztjére akasztunk és amelyek alatt Jézus rogyadozik és elesik. Íme, a magyar átok: a pártoskodás. Sajnos, sokszor az apostolokhoz hasonlóan azon versengünk: ki lesz a nagyobb, ki legyen a vezér, kinek legyen nagyobb címe, rangja és fizetése? Ennek köszönhetjük, hogy országunk sorsának intézésében a kisebbik rész juttatott nekünk keresztényeknek és úgy táncoltatnak bennünket emberi jogainkban, ahogy akarnak.
Jézus ellenségei össze tudtak fogni Jézus ellen. Jól meg tudták szervezni a keresztre feszítés drámáját. Jézus halálában egyetértett mindenki, de Jézus mellett nem állt ki senki. Mit tegyek Jézussal, kérdezte Pilátus? És egy emberként zúg a tömeg: keresztre vele! A hôsködô apostolok szétfutottak. Inkább meghalunk, mint elhagyjunk -- mondták az utolsó vacsorán. És most hol vannak? Áruló is akadt köztük.
Mit adtok nekem? Kérdezte Júdás. Pénzért Jézus is eladó. De sokszor megismétlôdött ez történelmünk utóbbi évtizedeiben! Bôrüket, állásukat féltve sokan eladták Jézust: felhagytak a hitük gyakorlásával, gyermekeiket kivették a hitoktatásból, elmaradt a templom, a szentmise, az esküvô, az elsôáldozás, a bérmálás.
Az ártatlan és hazájához hű fôpapok, papok igazságtalan elítéléséhez hozzájárultunk. Szóban-írásban követelték megbüntetésüket. Méltó a halálra, kiabálták Jézusra. Nem ez ismétlôdött meg az egyház, a papság és a bátor világi emberek ellen indított koncepciós perekben?
Így köszöntük meg Jézusnak, a Szűzanyának, magyar szentjeinknek az ezeréves pártfogást. Így haldokolt Mária országa az ateista hódoltság idejében. És nem tanultunk gyászos közelmúltunkból. Most is széthúzunk, pártoskodunk és kérdezzük: Ki lesz nagyobb közülünk? Az, aki kicsi tud maradni, mint Jézus, aki alázatos, engedelmes tud maradni. Aki nem érdekbôl, hanem lelke mélyébôl tud ember, magyar és keresztény lenni és önzetlenül szolgálni a népet.
Ének:
Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar
Bölcsôd az s majdan sírod is, mely ápol és eltakar,
A nagy világon e kívül, nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze. Itt élned s halnod kell.
X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
Jézustól, aki mindenét, életét is odaadta értünk, mi elveszünk mindent. Még utolsó ruhadarabját is, amelyre a kereszt alatt szórakozásból sorsot vetnek. Aki arra tanított bennünket, hogy az éhezôknek ételt, a szomjazóknak italt, a ruhátlanoknak ruhát adjunk, az most nem kap egy korty vizet a kereszten és attól most elvesszük köntösét is. Aki a madárnak fészket, az állatoknak búvó-, nyugvóhelyet adott, az most lemeztelenítve áll keresztre szegezésre várva gúnynak, kacagásnak, otromba röhejnek kitéve. Igaz amit Szt. Pál mondott: kiüresítette Önmagát és magát megalázva engedelmes lett a halálig, a kereszthalálig.
Jézus mezítelensége engesztelés századunk és Magyarországunk azon szégyenéért, hogy sok ezren rongyokban járnak, emberi méltóságukat megszégyenítve aluljárókban és utcasarkokon koldulnak, kukákban turkálnak. Lehet, hogy alkoholért, de már nincs más lehetôségük. Nincs lakásuk, télvíz idején szabadban alusznak és fagynak meg. Ugyanakkor sok ezren becsületesen-e vagy nem, dúskálnak a földi javakban, rohangálnak a legújabb és legdrágább autókon.
Ezekben a szerencsétlen, útszélre sodródott emberekben Jézust aláztuk, Jézust éheztettük, Jézust ültettük utcaszélre, Jézust kényszerítettük a ,,vigaszt'' nyújtó alkohol fogyasztására. Ezek nyomorult családjaiban és gyermekeiben Jézus éhezik és lesz a szenvedélyek rabja.
Ide illik Tompa Mihály verse:
...pusztulunk, veszünk,
mint oldott kéve, széthull nemzetünk.
Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidôlt fában ôrlô szú lakik.
Honfi honfira vádaskodik.
Akik erre a sorsra jutottak, vigasztalódjanak Jézusban és szenvedésében, akik pedig ide juttatták ôket, gondoljanak jézus szavaira: Nekem nem adtatok ennem, engem tettetek ki éhesen és rongyosan az utcára. Ezekért felelni fog valaki vagy valakik. Gondolunk határainkon kívül élô és magyarságukért megalázott és hátrányos helyzetbe kényszerített testvéreinkre is. Nemzetiségi és emberségi jogaiktól megfosztott testvéreinkben Jézust fosztották meg emberi méltóságától is.
Ének: Székely himnusz
Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer gyôzelemre néped,
Csaba királyfi csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcában, zajló tengeren.
Fejünk az ár jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk.
XI. állomás
Jézust keresztre feszítik
Ábelnek meg kellett halnia, mert áldozata kevesebb volt Isten elôtt, mint Káiné. Az irigységtôl véres lett a testvérkéz. Jézusnak is meg kell halnia, mert a fôpapok és írástudók irigyelték, hogy Jézust szeretik az emberek. Mindenki utána megy! -- mondták irigykedve. Jézus elítélésekor nem mentek be Pilátus házába mondván, hogy meg ne fertôztessenek. Az megfertôzte volna ôket, hogy beteszik a lábukat a pogány ember házába, de attól nem érezték magukat megfertôzve, hogy egy embert, ha nem ismerték is el istenembernek, de mégiscsak egy ártatlan embert -- megöletnek. Micsoda nagyképűség és önámítás! Íme az elsô holokauszt. Ezért a nagypéntek délutánért nagyon megfizetett Jézus népe. Jeruzsálem pusztulásakor százával feszítik ôket keresztre, jelen századunkban pedig ezrével küldték ôket internálótáborokba és gázkamrákba. Szívbôl elítéljük ezeket az embertelenségeket.
Nem lehet büntetlenül az isteni törvényeket, -- mint a Ne ölj! is -- semmibe venni. Mi magyarok is megfizettünk és fizetünk most is, hogy embertársainkban átszegeztük Jézus kezét és lábát.
Jézus vezekel gyilkosságainkért. Embertelenségeinkért fizettünk mi is a szibériai táborokban, ahol éheztek, nyomorogtak és meghaltak magyar testvéreink. Jó volna gondolni a tôkéseknek, gyárosoknak, bankároknak és minden igazságtalan törvényt meghozóknak és megszavazóknak, hogy ôk is bűnhôdni fognak a mai szegény ember nyomorgatásáért, nyúzásáért, azért hogy sokan éheznek, nélkülöznek abban a hazában, amelyben mindig megtermett a magyar rónákon a mindennapi kenyér.
Bűn lett magyarnak és kereszténynek lenni ebben az országban, amely országot Szt. István szervezett meg és amely ország a Magyarok Nagyasszonya tulajdona. Gyávaságunkkal, közönyösségünkkel, hitünk érdekbôl való feladásával, most is átszegezzük Jézus kezét és lábát.
Átszegeztük a mindennapi kenyeret adó Jézusi kezeket. Ne csodálkozzunk hát, hogy néha nélkülöznünk kell. Átszegeztük az utánunk járó, otthonainkba betérô és vigaszt hozó Jézus lábait. Ezért is kell sokszor nagyon magányosnak érezni magunkat.
Ének: SZVU 53. ének 1. versszak
Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen,
Szánakozz immáron szomorú szívemen.
Haragodnak mennykövét, éles hegyes tôrét,
Vedd vissza vétkeim büntetô vesszôjét.
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
Jézus kezén-lábán átszegezve 3 óráig élve függ a kereszten. Az utolsó és döntô küzdelemben lelkünkért Jézus és a sátán között. Istenem! Istenem, miért hagytál el engem? És Jézus gyôz: Befejeztem! Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
A kereszt alatt állt a Szűzanya, Szt. János apostol és Bűnbánó Magdolna. De ott látom állni a magyar szenteket, mint Jézus testôreit, hogy senki ne tudja elrabolni tôlünk a Golgotát. Golgotát járó nép voltunk és vagyunk: Talán ezért van az, hogy minden városban, faluban van Golgota, van keresztút, hálából, hogy ezerszáz éve járhatjuk
Jézussal a szenvedések útját. Ha a faluban vagy városban nincs is Golgota, minden katolikus templomban van keresztút, amelyet a nagyböjt péntekein végigjár Jézus hitében, szeretetében és magyarságában megmaradt hű népe.
Az Árpádházi szenteken kívül ott a kereszt mellett állnak ôrséget korunk szentjei és vértanúi, élükön Mindszenty bíborossal, mellette és körülötte a magyar poklokat megjárt világi hívekkel és papokkal Apor Vilmos és Márton Áron püspökökkel, a forradalomban életüket feláldozó fiatalokkal!
Drága szent hely nekünk a Golgota, amelyet Jézus vére és szeretete szentelt meg, de azért is, mert itt lett mindenki anyja és a mi édesanyánk is a Szűzanya. Ezért is egyik legrégibb és legkedvesebb nagyböjti zarándok-énekünk: ,,A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek.'' Koldusboton, törött mankón is idejövünk búcsút járni, mert testvértelen, baráttalan nép vagyunk.
Bűnösek ugyan, de nem jobban, mint más nemzetek, megbűnhôdtük már a múltat és jövendôt is. Itt a kereszt tövében megfogadjuk, hogy nem hagyjuk elrabolni a Golgotát, a Golgota nagy Halottját és Fájdalmas Édesanyját magyar földünkrôl és magyar szívünkbôl! Temetôink sírjain is ott a kereszt bizonyítékul, hogy a Golgota népe voltunk és vagyunk. Isten öt igazáért nem pusztította volna el Szodomát. Reméljük, hogy hazánkban is van és lesz mindig legalább öt vagy több igaz magyar, akikért Isten megkegyelmez népünknek.
A magyar ember, amikor elzarándokol a Szűzanya kegyhelyeire, mindig felkeresi és végigjárja a keresztutat is. Nekünk a kettô: a keresztút és Szűzanya egyet jelent, mert együtt járjuk magyar sorsunk keresztútját, Golgotáját a fájdalmas Anyával, népünk szeretô Édesanyjával, az értünk könnyezô Máriával. És most térdre magyar testvéreim és imádkozzunk! És Ti is velünk édes Hazánk védôszentjei és a többi ismert és névtelen régi és mai magyar szentjeink, hogy hitünktôl és hazánktól semmi és senki ne tudjon elszakítani. Se élet, se halál.
Itt a Golgota tövében esküszünk, hogy soha árulók nem leszünk. Ámen.
Ének: SZVU 63. ének 1. versszak
A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó szűz Anya,
Fájdalom közt bágyadozva,
Tôr veré át lelkedet.
