XIII. állomás
Jézust leveszik a keresztrôl
Jézus agyonkínzott és holt testét leveszik a keresztrôl és a legméltóbb ravatalra, a Szűzanya ölébe helyezik. A Szűzanya, aki egykor a kis Jézust pólyákba takarta és jászolyba fektette, most gyászruhában, könnyeibe, csókjaiba, ölelô karjaiba takarja és ölébe fekteti Ôt. Itt piheni ki embertelenségeink okozta szenvedéseit.
A Magyarok Nagyasszonyának is de sokszor kellett ölébe venni és siratgatni megkínzott népünket! A Magyarok Nagyasszonya többször volt Piétánk, mind dicsôséges Nagyasszonyunk. A mi Máriánk a Könnyezô Mária. Többször kellett sírnia a bűneink és hűtlenségeink és szenvedéseink miatt, mint örvendezni jó sorsunkon.
Mi magyarok földi és égi édesanyát szeretô és tisztelô nép voltunk. Sajnos már nincs így. Vannak Jézushoz, a Szűzanyához, saját családjukhoz és gyermekeikhez is hűtlen anyák, akik anyák, de nem édesanyák. Csavargó, italozó, kábítószer-élvezô, autófosztogató, utcasarkon álló lányok, az utcán és nyilvános tereken ízléstelenül szeretkezô fiúk és lányok, százával csellengô fiatalok. Hol van édesanyátok? Nem hiányoztok otthon, nem kelletek senkinek a bűnön kívül? Vagy édesanyátok sem különb, mint ti vagytok? Lehet, hogy ôk kergettek ki benneteket a lakásból, hogy nyugodtan szeretkezzenek és italozzanak? Mi lesz az édesanyai szeretet nélkül felnôtt és felnövô ifjúsággal? Mit adtok tovább gyermekeiteknek, amikor nektek sincs semmitek? Lelkileg kifosztottak vagytok?
Oh, Nagyasszony, nemzetünk reménye. Rád szegezzük könnytelt szemeink. Veszni indult István öröksége, Szt. Imre öröksége, a tiszta ifjúság, Szt. Erzsébet öröksége, a szegények szeretete, Szt. Margit öröksége a tiszta nôifjúság, Szt. László öröksége, a lovagiasság, a nôk és édesanyák nagyrabecsülése, Szt. Gellért öröksége, a vezeklés és vértanúság. Oh, Nagyasszony szállj közénk és add vissza népünk kereszténységét, családjaink, társadalmi életünk tisztaságát, hogy ne csak a fájdalom, hanem az öröm könnyei is ott csillogjanak szemeidben. Mutasd meg, hogy anyánk vagy, mutasd meg, hogy régi nagy Patrónánk, Magyarok Nagyasszonya vagy.
Ének: SZVU 290. ének, 5. versszak
Viharon, vészen át
Íme, felzúg Hozzád
Nyomorunk jelszava:
Segítsd meg nemzeted,
Háborgó tengerek
Csillaga, Mária!
XIV. állomás
Jézust eltemetik
Jézust eltemetik. Most már elômerészkedtek a férfiak is. A ravatalról, a Szűzanya ölébôl óvatosan, csendben leveszik Jézus véres, fáradt testét, megmossák, betakarják és sírba teszik. Van minden, ami Jézus temetéséhez kell: nagy kô, ôrök, pecsét. Most már nem kell félni, hogy fellázítja a népet. Most már nem fognak utána menni. Most már nem fog csodákat tenni, halottakat feltámasztani. Most már nem fogja megszégyeníteni a fôpapokat és írástudókat és nem fogja ôket megleckéztetni. Vége mindennek -- gondolják.
Csak a vasárnap hajnal ne jönne, mert azt mondta, hogy harmadnapra fel fog támadni. Hátha megtörténik? Hátha igaz lesz?
Minden esetre számítva van pénz is, hogy az ôrök elhíreszteljék: az apostolok ellopták. A pénz és a hazugság elérte célját, mert elterjedt a zsidók között, hogy Jézus testét ellopták. Ezt inkább elhitték, mint azt, hogy a csodatevô Jézus, a halottakat feltámasztó Jézus maga is feltámadt.
Népünket, nemzetünket, magyarságunkat és hitünket is sokszor eltemették már. Voltak nagy temetôink, mint a muhi puszta és mohácsi mezô. Sokszor meghúzták felettünk a lélekharangot. Lerombolták Budát, városainkat és falvainkat. Megásták sírunkat 1849-ben, 1921-ben, 1956- ban. Azt mondta egy ,,nagy'' ember: a magyar egyház felszámolása csak vagonkérdés. Aki mondta, már rég por és hamu, sírfülkéje betörve és bemocskolva, az Egyház pedig feltámadt és folytatja működését ott, ahol abbahagyta. Volt úgy, hogy elnémították a török fölötti diadalt hirdetô déli harangszót és most ismét szól. Volt, amikor el kellett dugni Máriát, és nemzeti színű zászlóinkat és most ismét lengeti azokat a szél. Volt, amikor menekülni kellett saját hazájából Szt. István jobbjának és a Szent Koronának, most ismét itthon vannak és ôrködnek felettünk. Határainkon kívül élô testvéreinket is szeretnék örökre eltemetni, rájuk hengerítve a feledés kövét, de hisszük és reméljük, hogy a sírásók már rég por és hamu lesznek, de megkínzott és halálra ítélt testvéreinknek megszólalnak majd a húsvéti harangok.
Hiszek egy Istenben -- Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország és a Magyar Egyház
Lelki feltámadásában. Ámen.
Ének: SZVU 293. ének, 1. versszak
Isten Hazánkért térdelünk Elôdbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent Magyaroknak tiszta lelkét nézzed.
Érdemét idézzed!
Befejezés
Csodaszarvast kergetô nép voltunk. Így jutottunk ebbe, a hol tejjel- mézzel, hol könnyel-vérrel folyó Kánaánba, édes magyar hazánkba. A magyarok nyilai és a századok fegyverei szerezték meg ezt a hazát, de a Kereszt és Nagyasszonyunk, a Szűzanya tartotta meg annyi balszerencse közt és oly sok viszály közepette.
Most sincs másban reménységünk csak a Kereszt és Kereszt tövében sorsunkat ölében tartó, Fájdalmas Anyában, aki hatalmas szószólónk volt Szent Fiánál a letűnt századok alatt és csak így maradhattunk meg tengernyi ellenség között is kereszténynek és magyarnak. Szent Kereszt! Leborulunk elôtted és mély tisztelettel meghajtjuk lobogóinkat és rimánkodunk: Isten áldd meg a magyart. Nem kívánunk jókedvet és bôséget, csak Irántad és Szent Anyád iránti szeretetet és hűséget. Csak erôt és kegyelmet kérünk, hogy koldusbotunkat és mankóinkat és nyomorúságos életünk bugyrait tovább tudjuk cipelni, amíg el nem jutunk igazi és örök hazánkba, amelyet nem a csodaszarvas kergetése, hanem a leölt Bárány vére szerzett meg számunkra. Úr Jézus! Golgotai véres kezeddel áldd meg jószándékainkat, elhatározásainkat, hogy igaz keresztényként akarunk élni és halni. Keresztedhez kötözzük népünket és szívünket, hogy semmiféle kincs és hatalom, semmiféle sátáni kísértés ne tudjon bennünket és népünket Tôled elszakítani.
Szűzanyánk! Magyarok Nagyasszonya! Nyújtsd ki mennybôl ó Szent Anyánk kezedet, öleld magadhoz meghajszolt és megszenvedett népedet. Ígérjük, hogy búcsújáró nép maradunk, felkeresünk kegyhelyeiden erôt, kegyelmet meríteni, vigasztalódni és Isten akaratában megnyugodott lélekkel járni a keresztutat, hogy eljussunk abba a hazába, ahol az egykor vérbe öltözött Krisztust fénybe öltözve, Égi Édesanyánkat, a könnyezô Szűzanyát pedig a szemében örömkönnyektôl csillogva látjuk. Ámen.
Himnusz
Isten áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bôséggel.
Nyújts feléje védôkart,
Ha küzd ellenséggel.
Balsors, akit régen tép,
Hozz reá víg esztendôt,
Megbűnhôdte már e nép
A múltat s jövendôt.
Jézust leveszik a keresztrôl
Jézus agyonkínzott és holt testét leveszik a keresztrôl és a legméltóbb ravatalra, a Szűzanya ölébe helyezik. A Szűzanya, aki egykor a kis Jézust pólyákba takarta és jászolyba fektette, most gyászruhában, könnyeibe, csókjaiba, ölelô karjaiba takarja és ölébe fekteti Ôt. Itt piheni ki embertelenségeink okozta szenvedéseit.
A Magyarok Nagyasszonyának is de sokszor kellett ölébe venni és siratgatni megkínzott népünket! A Magyarok Nagyasszonya többször volt Piétánk, mind dicsôséges Nagyasszonyunk. A mi Máriánk a Könnyezô Mária. Többször kellett sírnia a bűneink és hűtlenségeink és szenvedéseink miatt, mint örvendezni jó sorsunkon.
Mi magyarok földi és égi édesanyát szeretô és tisztelô nép voltunk. Sajnos már nincs így. Vannak Jézushoz, a Szűzanyához, saját családjukhoz és gyermekeikhez is hűtlen anyák, akik anyák, de nem édesanyák. Csavargó, italozó, kábítószer-élvezô, autófosztogató, utcasarkon álló lányok, az utcán és nyilvános tereken ízléstelenül szeretkezô fiúk és lányok, százával csellengô fiatalok. Hol van édesanyátok? Nem hiányoztok otthon, nem kelletek senkinek a bűnön kívül? Vagy édesanyátok sem különb, mint ti vagytok? Lehet, hogy ôk kergettek ki benneteket a lakásból, hogy nyugodtan szeretkezzenek és italozzanak? Mi lesz az édesanyai szeretet nélkül felnôtt és felnövô ifjúsággal? Mit adtok tovább gyermekeiteknek, amikor nektek sincs semmitek? Lelkileg kifosztottak vagytok?
Oh, Nagyasszony, nemzetünk reménye. Rád szegezzük könnytelt szemeink. Veszni indult István öröksége, Szt. Imre öröksége, a tiszta ifjúság, Szt. Erzsébet öröksége, a szegények szeretete, Szt. Margit öröksége a tiszta nôifjúság, Szt. László öröksége, a lovagiasság, a nôk és édesanyák nagyrabecsülése, Szt. Gellért öröksége, a vezeklés és vértanúság. Oh, Nagyasszony szállj közénk és add vissza népünk kereszténységét, családjaink, társadalmi életünk tisztaságát, hogy ne csak a fájdalom, hanem az öröm könnyei is ott csillogjanak szemeidben. Mutasd meg, hogy anyánk vagy, mutasd meg, hogy régi nagy Patrónánk, Magyarok Nagyasszonya vagy.
Ének: SZVU 290. ének, 5. versszak
Viharon, vészen át
Íme, felzúg Hozzád
Nyomorunk jelszava:
Segítsd meg nemzeted,
Háborgó tengerek
Csillaga, Mária!
XIV. állomás
Jézust eltemetik
Jézust eltemetik. Most már elômerészkedtek a férfiak is. A ravatalról, a Szűzanya ölébôl óvatosan, csendben leveszik Jézus véres, fáradt testét, megmossák, betakarják és sírba teszik. Van minden, ami Jézus temetéséhez kell: nagy kô, ôrök, pecsét. Most már nem kell félni, hogy fellázítja a népet. Most már nem fognak utána menni. Most már nem fog csodákat tenni, halottakat feltámasztani. Most már nem fogja megszégyeníteni a fôpapokat és írástudókat és nem fogja ôket megleckéztetni. Vége mindennek -- gondolják.
Csak a vasárnap hajnal ne jönne, mert azt mondta, hogy harmadnapra fel fog támadni. Hátha megtörténik? Hátha igaz lesz?
Minden esetre számítva van pénz is, hogy az ôrök elhíreszteljék: az apostolok ellopták. A pénz és a hazugság elérte célját, mert elterjedt a zsidók között, hogy Jézus testét ellopták. Ezt inkább elhitték, mint azt, hogy a csodatevô Jézus, a halottakat feltámasztó Jézus maga is feltámadt.
Népünket, nemzetünket, magyarságunkat és hitünket is sokszor eltemették már. Voltak nagy temetôink, mint a muhi puszta és mohácsi mezô. Sokszor meghúzták felettünk a lélekharangot. Lerombolták Budát, városainkat és falvainkat. Megásták sírunkat 1849-ben, 1921-ben, 1956- ban. Azt mondta egy ,,nagy'' ember: a magyar egyház felszámolása csak vagonkérdés. Aki mondta, már rég por és hamu, sírfülkéje betörve és bemocskolva, az Egyház pedig feltámadt és folytatja működését ott, ahol abbahagyta. Volt úgy, hogy elnémították a török fölötti diadalt hirdetô déli harangszót és most ismét szól. Volt, amikor el kellett dugni Máriát, és nemzeti színű zászlóinkat és most ismét lengeti azokat a szél. Volt, amikor menekülni kellett saját hazájából Szt. István jobbjának és a Szent Koronának, most ismét itthon vannak és ôrködnek felettünk. Határainkon kívül élô testvéreinket is szeretnék örökre eltemetni, rájuk hengerítve a feledés kövét, de hisszük és reméljük, hogy a sírásók már rég por és hamu lesznek, de megkínzott és halálra ítélt testvéreinknek megszólalnak majd a húsvéti harangok.
Hiszek egy Istenben -- Hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök Igazságban,
Hiszek Magyarország és a Magyar Egyház
Lelki feltámadásában. Ámen.
Ének: SZVU 293. ének, 1. versszak
Isten Hazánkért térdelünk Elôdbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent Magyaroknak tiszta lelkét nézzed.
Érdemét idézzed!
Befejezés
Csodaszarvast kergetô nép voltunk. Így jutottunk ebbe, a hol tejjel- mézzel, hol könnyel-vérrel folyó Kánaánba, édes magyar hazánkba. A magyarok nyilai és a századok fegyverei szerezték meg ezt a hazát, de a Kereszt és Nagyasszonyunk, a Szűzanya tartotta meg annyi balszerencse közt és oly sok viszály közepette.
Most sincs másban reménységünk csak a Kereszt és Kereszt tövében sorsunkat ölében tartó, Fájdalmas Anyában, aki hatalmas szószólónk volt Szent Fiánál a letűnt századok alatt és csak így maradhattunk meg tengernyi ellenség között is kereszténynek és magyarnak. Szent Kereszt! Leborulunk elôtted és mély tisztelettel meghajtjuk lobogóinkat és rimánkodunk: Isten áldd meg a magyart. Nem kívánunk jókedvet és bôséget, csak Irántad és Szent Anyád iránti szeretetet és hűséget. Csak erôt és kegyelmet kérünk, hogy koldusbotunkat és mankóinkat és nyomorúságos életünk bugyrait tovább tudjuk cipelni, amíg el nem jutunk igazi és örök hazánkba, amelyet nem a csodaszarvas kergetése, hanem a leölt Bárány vére szerzett meg számunkra. Úr Jézus! Golgotai véres kezeddel áldd meg jószándékainkat, elhatározásainkat, hogy igaz keresztényként akarunk élni és halni. Keresztedhez kötözzük népünket és szívünket, hogy semmiféle kincs és hatalom, semmiféle sátáni kísértés ne tudjon bennünket és népünket Tôled elszakítani.
Szűzanyánk! Magyarok Nagyasszonya! Nyújtsd ki mennybôl ó Szent Anyánk kezedet, öleld magadhoz meghajszolt és megszenvedett népedet. Ígérjük, hogy búcsújáró nép maradunk, felkeresünk kegyhelyeiden erôt, kegyelmet meríteni, vigasztalódni és Isten akaratában megnyugodott lélekkel járni a keresztutat, hogy eljussunk abba a hazába, ahol az egykor vérbe öltözött Krisztust fénybe öltözve, Égi Édesanyánkat, a könnyezô Szűzanyát pedig a szemében örömkönnyektôl csillogva látjuk. Ámen.
Himnusz
Isten áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bôséggel.
Nyújts feléje védôkart,
Ha küzd ellenséggel.
Balsors, akit régen tép,
Hozz reá víg esztendôt,
Megbűnhôdte már e nép
A múltat s jövendôt.
