A földön járó Úr Jézus szelleme az áldozat szelleme volt. Szemei elôtt lebegett küldetése, érezte a nagy terhet, mert vitte a világ bűneit, s e nagy föladathoz megfelelô lelkület járta át szívét: ,,Keresztséggel kell megkereszteltetnem, és mint szorongattatom, míg be nem végeztetik'' (Lk 12,56). Szívszorongva jár az Úr. Beszél kenyérrôl, melyet mások nem látnak, kelyhérôl, melyet innia kell; mint áldozati bárány jár, kinek torkára van szegezve a kés; érzi s fölajánlja magát. Szíve ez a tüzes gyökér, mely már-már kivirágzik öt piros rózsában; lelke pedig kifeszíti szárnyait, hogy árnyékával oltalmazza a bűnös földet addig is, míg engesztelô vérével meghinti göröngyét. Ó édes szent, nemes, könnyes lelke Krisztusnak... Nyomdokaidban akarunk járni!
Elsô állomás
Jézust halálra ítélik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Úr türelmének ékesszóló kifejezése az Ô néma ajka. Ez a csend hangos, ez a némaság kiált; Pilátus bámulja. Ez a ,,vir potens sermone'' [szavaiban erôs férfi] önmagát nem védi; pedig sürgetné Atyja dicsôsége, önmagának igazolása, botrányok megakasztása. De minek szólna ajka, mikor kiált egyénisége, ártatlansága? Minek a vad orkán ellen kiáltani szóval, s a buta erôszak ellen küzdeni hanggal? Hagyta maga fölött eltombolni az árt, s meghajolt alatta földig, mint a mezei virág a szélben. Erôszakkal szemben a lélek gyôzelme a türelem, vagyis a fölségnek önmagába vonulása.
Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk!
És a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Második állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Mezítláb, töviskoszorúval a fején, vállán a kereszttel teszi meg Jézus az utat, melyet keresztútnak hívunk. Ezt az utat behintette könnyeivel, vérével; ez úton járt az üdv, a hit, a szánalom, a szeretet. Ez úton csúszott térden a kereszténység; véres nefelejts nôtt ki Jézus minden könny- és vércseppjébôl. 1900 év óta jár ez úton az áhítat; izzó légáram csapja meg az arcát; itt állomást tart, nem tud elôre menni, gyökeret ver lába; tizennégyszer megáll, s elgondolja: mit tett, mit szenvedett értem az Úr!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Harmadik állomás
Jézus elôször roskad le a kereszt alatt
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Jézus szemeiben ez az út ,,királyi út''; igaz, hogy az áldozatoknak, de egyszersmind a felszabadításnak útja. Látja lélekben a romlás útjait, látja a predesztináció sötét titkait, és elindul nagylelkűen megváltani az embert. Az odaadás, a készség, a végleges megfeszülés indulataival jár ez az elgyötört ember; Isten várát be kell vennie, az emberi elfogultság, s ösztönösség falait le kell törnie; a kereszt zászlaját a világ fokára kell tűznie, azért megy, tántorog, elesik s újra felkel, s újra indul lelkünk Ura és Királya. Ó, gyalázatba, kínba, gyöngeségbe merült Jézusom, mibe került Neked szabadságom! Hogy vívtál, hogy küzdtél, mert szerettél! Küzdeni és áldozni, ha kell, vérezni akarok érted -- kitartok Melletted ,,usque ad sanguinem'' [egészen a vérontásig].
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Negyedik állomás
Jézus édesanyjával találkozik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Úr Jézus a maga szenvedését és halálát nem vésette kôbe, fába; leírták ugyan néhány sorral az Evangéliumban, de az ugyancsak kevés; hanem igen, belenyomta a szívekbe, s a leghívebb s a legmélyebb, s a legremeklôbb s ugyancsak szenvedéses lenyomatát a Szent Szűz szíve ôrizte. Szent sebeit, kékségeit, fájdalmait s fohászait a kereszténység vigaszára a Szent Szűz szívére bízta. Itt vannak eltéve, itt sértetlenül megôrizve, s aki a fájdalmas anya szívébe tud hatolni, az ott megtalálja a maga szomorú fölségében Krisztus élô, s folyton sajgó kínszenvedését. Így kell hordoznom nekem is Uram szenvedését szívemben. Nem, nem felejthetem. S ez a szenvedés ôrzi annak a tôrrel átdöfött szeráfnak is képét, ki a kereszt alatt áll, s azt mondják róla: ,,az ô anyja''.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Ötödik állomás
Cyrenei Simon átveszi a keresztet
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Úr útja tipikus út, a keresztviselés útja. Keresztet visel mindenki, de kevesen járnak a királyi keresztúton, melyet Jézus érzelmei avatnak ilyenné. A latrok is a keresztúton járnak, a bôsz tömeg is azt tapossa, de nem mennek rajta a megilletôdés és penitencia szellemében; keresztet hordanak a világ pogány útjain. Cyrenei Simon is csak kényszerülve viszi a keresztet, de aztán beletörôdik, s részvéttel, szeretettel a szenvedô Jézus iránt megy rajta. Ez a mi típusunk. Természet szerint iszonyodunk a kereszttôl, de az események rákényszerítenek. Ó, vigyük Jézus keresztjét, vagyis vigyük keresztünket Jézus érzelmeivel; vigyük bűneinkért, vigyük másokért, vigyük Krisztust utánozva, akkor vad, bôsz, profán tömeg közt is, hitetlenek és elkeseredettek közt is járva keresztünkkel, Krisztus királyi keresztútján járunk.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Hatodik állomás
Veronika kendôjével letörli Jézus verítékét
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Ecce homo! Íme, mennyire alázta meg magát, ember lett, sôt szenvedô, elkínzott ember lett! Nézzünk arcába, melyet a szenvedô Úr Jézus az Ô résztvevô szolgálójának, Szent Veronikának kendôjébe nyomott emlékül s hálából. Verjen gyökeret lábunk; nem moccanhatunk, hisz az Ô vérét taposnók; nézzünk fel Hozzá az imádás, a borzalom, a viszontszeretet viharos érzelmeivel. Ez az arc beleég lelkünkbe; ez a szenvedés és szeretet áthasítja szívünket. Ah, Uram, Édes Uram, hogy éppen így jöttél, így tekintettél reám, a szeretetnek ez önfeledésével. Te édes, fölséges, imádandó ember! Hogy tárod ki szánakozó szívednek világát, Te édes szamaritánus! Ah, Uram, nagy a Te érdemed! A Te arcod az Isten kegyelmének, mértékének és erejének szimbóluma! Semmi sem állhat ellent Neki! Mindenki nyerhet már bármily nagy kegyelmet. Ami tövis volt, abból virág lehet; ami rongy volt, királyi palást lehet; ami seb volt, tiszta szépség lehet Krisztus keze által.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Hetedik állomás
Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Mily alázattal, mennyi önmegtöréssel jár az Úr Jézus a keresztúton, a penitencia útján! Ily testi-lelki önmegtagadással kell nekünk is bűneinkért eleget tennünk. Kell! A bűnös léleknek nincs más ruhája, mellyel meztelenségét takarja, mint a penitencia. A penitencia lelki, belsô érzület, de okvetlenül van külsô megnyilatkozása, s az a szenvedés a bűnért. Krisztus megmutatta, s a krisztusi lelkek mind így értették. Két eszközt ismerünk az elégtételre: itt a földön Jézus vérét, a túlvilágban a tüzet. Vér, mely sajgó sebekbôl csepeg, mely ostorcsapások alatt hull, mely szúró tövisek alól gyöngyözik... és tűz, az a lángpallos, az a nyíl, lángnyelv, mely behat a lélekbe is, s megveszi rajta a bűn elégtételét.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Nyolcadik állomás
Jézus szól a síró asszonyokhoz
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Jézus tanítványainak körében kitűnnek az asszonyok; gondozták a Mestert, megosztották vele vagyonukat. Többen közülük kísérik a Mestert, függnek ajkán s lelkén. Jeruzsálem leányai siratjá keresztútján, s fölfeszíttetésekor is az asszonyok egyetlen hívei, kik e borzalmat távolról nézik. Mily vigasztaló mindez a Mesterre; de Ô, ki végtelenül szereti a viszontszeretôket, önmagukra, lelkükre, üdvükre irányítja figyelmüket, mintha mondaná: Úgy sirassatok, azzal a szeretettel, melytôl magatok szebbek, nemesebbek, kitűnôbbek lesztek.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Kilencedik állomás
Jézus harmadszor roskad le a kereszt alatt
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Jézus pihegve, lélekszakadva, háromszor térdrerogyva, s arcraborulva, a húsvéti ünnepre Jeruzsálembe csôdült zsidóságnak szemei elôtt vonul fel a Kálváriára. Ez az Ô stílusa. Csendben, éjjel jött, senki sem vett róla tudomást Betlehemben, és az angyalok maroknyi szegény népet küldenek jászolához; most pedig saját gyalázatát a zsidóság vallási és nemzeti ünnepével azonosítja. Akkor éjfélkor jött, és barlangba rejtôzött. Most délben jön, s a hegy tetején mutatkozik be! Ó, Jézus, hogy tudtál Te megsemmisülni! Hogy nem kértél, s nem igényeltél a világtól semmit! Hogy taposod egymagad emberi gondolatoktól eltérôen a Te utaidat! Ez nem gyöngeség, hanem erô; nem szolgaság, hanem fölény. Az alázat és megalázódás csak akkor érték, ha erôbôl való, s ha erô eszközli; az alázat nem passzivitás, nem élettelenség!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizedik állomás
Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Levetkôztetik Jézust, ki mélyen megszégyenülve, véres mezítelenségében jelenik meg a világ elôtt. Ez a mezítelenség, mely telítve van lélekkel, fájdalommal s erôvel, senkiben sem tesz kárt. E nélkül azonban rendesen ösztönös hatalom az, mely megzavar és pusztít. Késôbb elosztják ruháit, sorsot vetnek köntösére; hiszen Neki azokra már nem lesz szüksége! Mily kegyetlen fosztogatása a szegény szenvedônek! Jézus ezt látja, hallja; édesanyja nézi... Ó ti szegény számkivetettjei az emberi szívtelenségnek! Jézusom, ne bántsa szemedet lelki mezítelenségem; nem akarok kivetkôzni sem erénybôl, sem kegyelembôl, de még a kegyeletbôl sem. Nem prédálom el gyöngyeimet, nem vetek sorsot királyi palástomra. Sôt felöltözködöm Beléd, ezt akarja apostolod; ,,öltsétek fel Krisztust'', erényét, szellemét. Mezítelenséged kínjaira kérlek, öltöztesd fel lelkemet erôbe és szépségbe!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizenegyedik állomás
Jézust keresztre szegezik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Azután felemelték az átok fáján dühüknek áldozatát, azt a ronggyá tépett szent testet, a kínszenvedô Jézust, az átok és káromlás céltábláját. Átkozott, ki a fán függ... visszhangzott a tömegben. Permetezô négy sebét kitárta Krisztus az érzéketlen világra; véres sugarakat lövelt belôlük, hogy stigmatizálja a szíveket. Végigtekintett bágyadt szemével a gyűlölség és elvakultság viharzó tengerén; könnybelábadt szeme, elhomályosult körötte a világ, megfürösztve látta könnyeiben!... Ott állok magamban... az Isten végtelen szeretetének igézetében; lelkemet elfogja a könyörület, s az imádás mély érzése, szemembe könny gyűl, lehajtanám fejemet, de a kereszt vonz, késztet, hogy nézzek Rá, mert ,,Rám néznek és sírnak'', -- ígéri.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizenkettedik állomás
Jézus meghal a kereszten
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Mit adtunk Neked, Uram, Neked, kit szeretnünk és imádnunk kellett volna? Eljöttél, s barlangba szorultál; körülnéztél s Egyiptomba futottál; álruhában járó faragó ács voltál. Egyszer indultunk Eléd pálmaágakkal, s Te sírtál. Egyszer bíztad Magad ránk, s Barabbást választottuk. Egyszer akartunk koszorút kötni Neked, tövisból kötöttük. Egy arcképedet vettük, s az ,,Ecce homo'' arca maradt ránk. Egyszer tűnt föl, hogy anyád is van, s íme, fájdalmas anya lett belôle. Egyszer kértél inni, s ecetet nyújtottunk. Ó, ki hitte volna, hogy ez legyen köztünk sorsod, hogy ilyen legyen utad? S most függsz itt, mint megfagyott imádság, mint megkövült kiáltó szó. Kitárt karokkal, s nyílt ajakkal kiáltasz irgalomért. Sok hegyen imádkoztál, de e hegyen végzett imád az örök ,,interpellatio'' kiáltása. A végtelen nagy Isten bús haragjának éjjelében megfagyott ajkadon a fohász. Nagy, szent az az Úr, ki önfiának sem kegyelmezett!... Mily rémséges fölségben hirdeti ezt a kereszt! Emberek, féljétek az Istent, s szeressétek Krisztust! Ezt kiáltja Ô felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó, ha valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizenharmadik állomás
Jézus testét leveszik a keresztrôl
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Egy tekintetet vetek a Kálvária nagypéntek-esti jelenetére. Leereszkedik az est árnya; a tömeg részint mellét verve, részint megrögzôdve eloszlik, fáradt fájdalom borong a természeten, s a 33 év elôtti karácsonyéj utolsó akkordjaként halkan suttog az egyetlen Krisztushívô léleknek imája. A Szent Szűz tartja, s imádja fiát. Nézi, csókolja sebeit. Az ô szíve az égô mécs a szent kereszt tövén. A hit s a krisztusi szeretet mind az ô szívébe szorult. János s Magdolna bánata csak emberi: a Szent Szűzé krisztusi. Érzelmei a szent kereszténység: hit, áhítat, hála, bánat, fájdalom, tisztaság, vértanúság; ez érzelmekkel csókolja s imádja Krisztust. Salve Mater dolorosa, Martirumque prima rosa, Virginumque lilium... [Üdvözlégy, Te fájdalmas Szűz, Mártíroknak elseje, Szűzeknek liliomja]
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizennegyedik állomás
Jézust sírba teszik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
A sziklafalba vájt új sírba fektetik az Urat; tündöklô gyolcsba takarják, 100 font mirha- és aloé-vegyítékre ágyazva! Szent Pál akarja, hogy haljunk meg: temetkezzünk el az Úrral a világ számára. A mi sírunk Jézus átszegezett szíve, érzelmeinkbôl van szôve gyolcsunk, s az önmegtagadás mirhája megóv a rothadástól. Így lesz elrejtve, s biztosítva életünk Istenben. De a sziklasír körül lelki szemeimmel látom a betlehemi angyalokat, kik ezt a szent éjt itt néma dicséretben és imádásban töltik, glória helyett gratiát suttognak.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk! és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Hálaadó ima
Uram Jézus Krisztus, ki minket megváltottál, mert szerettél, s veszni nem engedtél, imádunk s áldunk Téged. Alázatos forró hálával nézünk föl keresztedre, s szívünkbe vésôdik vonagló tested, fájdalmas arcod, szomjas ajkad, könnyes szemed, s szemünket keresô tekinteted. Nem bírnók el ez áldozatos s szomjas tekintetet, ha mélységesen nem bánnók bűneinket, s ha viszont nem szeretnénk Téged igazán. Pihentesd hát rajtunk tekinteted s lelkedet! Neked akarunk tetszeni, szolgálni, s szolgálatodban híven kitartani. Köszönjük a bánat, a megilletôdés, a hála s engesztelés kegyelmét, melyet a keresztúton vettünk. Add, hogy az alázatos, hű szeretet érzelmeivel s a megváltottak szent örömével járjuk életünk útját, s eljussunk Hozzád! Amen.
Elsô állomás
Jézust halálra ítélik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Úr türelmének ékesszóló kifejezése az Ô néma ajka. Ez a csend hangos, ez a némaság kiált; Pilátus bámulja. Ez a ,,vir potens sermone'' [szavaiban erôs férfi] önmagát nem védi; pedig sürgetné Atyja dicsôsége, önmagának igazolása, botrányok megakasztása. De minek szólna ajka, mikor kiált egyénisége, ártatlansága? Minek a vad orkán ellen kiáltani szóval, s a buta erôszak ellen küzdeni hanggal? Hagyta maga fölött eltombolni az árt, s meghajolt alatta földig, mint a mezei virág a szélben. Erôszakkal szemben a lélek gyôzelme a türelem, vagyis a fölségnek önmagába vonulása.
Könyörülj rajtunk, Uram! Könyörülj rajtunk!
És a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Második állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Mezítláb, töviskoszorúval a fején, vállán a kereszttel teszi meg Jézus az utat, melyet keresztútnak hívunk. Ezt az utat behintette könnyeivel, vérével; ez úton járt az üdv, a hit, a szánalom, a szeretet. Ez úton csúszott térden a kereszténység; véres nefelejts nôtt ki Jézus minden könny- és vércseppjébôl. 1900 év óta jár ez úton az áhítat; izzó légáram csapja meg az arcát; itt állomást tart, nem tud elôre menni, gyökeret ver lába; tizennégyszer megáll, s elgondolja: mit tett, mit szenvedett értem az Úr!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Harmadik állomás
Jézus elôször roskad le a kereszt alatt
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Jézus szemeiben ez az út ,,királyi út''; igaz, hogy az áldozatoknak, de egyszersmind a felszabadításnak útja. Látja lélekben a romlás útjait, látja a predesztináció sötét titkait, és elindul nagylelkűen megváltani az embert. Az odaadás, a készség, a végleges megfeszülés indulataival jár ez az elgyötört ember; Isten várát be kell vennie, az emberi elfogultság, s ösztönösség falait le kell törnie; a kereszt zászlaját a világ fokára kell tűznie, azért megy, tántorog, elesik s újra felkel, s újra indul lelkünk Ura és Királya. Ó, gyalázatba, kínba, gyöngeségbe merült Jézusom, mibe került Neked szabadságom! Hogy vívtál, hogy küzdtél, mert szerettél! Küzdeni és áldozni, ha kell, vérezni akarok érted -- kitartok Melletted ,,usque ad sanguinem'' [egészen a vérontásig].
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Negyedik állomás
Jézus édesanyjával találkozik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Úr Jézus a maga szenvedését és halálát nem vésette kôbe, fába; leírták ugyan néhány sorral az Evangéliumban, de az ugyancsak kevés; hanem igen, belenyomta a szívekbe, s a leghívebb s a legmélyebb, s a legremeklôbb s ugyancsak szenvedéses lenyomatát a Szent Szűz szíve ôrizte. Szent sebeit, kékségeit, fájdalmait s fohászait a kereszténység vigaszára a Szent Szűz szívére bízta. Itt vannak eltéve, itt sértetlenül megôrizve, s aki a fájdalmas anya szívébe tud hatolni, az ott megtalálja a maga szomorú fölségében Krisztus élô, s folyton sajgó kínszenvedését. Így kell hordoznom nekem is Uram szenvedését szívemben. Nem, nem felejthetem. S ez a szenvedés ôrzi annak a tôrrel átdöfött szeráfnak is képét, ki a kereszt alatt áll, s azt mondják róla: ,,az ô anyja''.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Ötödik állomás
Cyrenei Simon átveszi a keresztet
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Az Úr útja tipikus út, a keresztviselés útja. Keresztet visel mindenki, de kevesen járnak a királyi keresztúton, melyet Jézus érzelmei avatnak ilyenné. A latrok is a keresztúton járnak, a bôsz tömeg is azt tapossa, de nem mennek rajta a megilletôdés és penitencia szellemében; keresztet hordanak a világ pogány útjain. Cyrenei Simon is csak kényszerülve viszi a keresztet, de aztán beletörôdik, s részvéttel, szeretettel a szenvedô Jézus iránt megy rajta. Ez a mi típusunk. Természet szerint iszonyodunk a kereszttôl, de az események rákényszerítenek. Ó, vigyük Jézus keresztjét, vagyis vigyük keresztünket Jézus érzelmeivel; vigyük bűneinkért, vigyük másokért, vigyük Krisztust utánozva, akkor vad, bôsz, profán tömeg közt is, hitetlenek és elkeseredettek közt is járva keresztünkkel, Krisztus királyi keresztútján járunk.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Hatodik állomás
Veronika kendôjével letörli Jézus verítékét
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Ecce homo! Íme, mennyire alázta meg magát, ember lett, sôt szenvedô, elkínzott ember lett! Nézzünk arcába, melyet a szenvedô Úr Jézus az Ô résztvevô szolgálójának, Szent Veronikának kendôjébe nyomott emlékül s hálából. Verjen gyökeret lábunk; nem moccanhatunk, hisz az Ô vérét taposnók; nézzünk fel Hozzá az imádás, a borzalom, a viszontszeretet viharos érzelmeivel. Ez az arc beleég lelkünkbe; ez a szenvedés és szeretet áthasítja szívünket. Ah, Uram, Édes Uram, hogy éppen így jöttél, így tekintettél reám, a szeretetnek ez önfeledésével. Te édes, fölséges, imádandó ember! Hogy tárod ki szánakozó szívednek világát, Te édes szamaritánus! Ah, Uram, nagy a Te érdemed! A Te arcod az Isten kegyelmének, mértékének és erejének szimbóluma! Semmi sem állhat ellent Neki! Mindenki nyerhet már bármily nagy kegyelmet. Ami tövis volt, abból virág lehet; ami rongy volt, királyi palást lehet; ami seb volt, tiszta szépség lehet Krisztus keze által.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Hetedik állomás
Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Mily alázattal, mennyi önmegtöréssel jár az Úr Jézus a keresztúton, a penitencia útján! Ily testi-lelki önmegtagadással kell nekünk is bűneinkért eleget tennünk. Kell! A bűnös léleknek nincs más ruhája, mellyel meztelenségét takarja, mint a penitencia. A penitencia lelki, belsô érzület, de okvetlenül van külsô megnyilatkozása, s az a szenvedés a bűnért. Krisztus megmutatta, s a krisztusi lelkek mind így értették. Két eszközt ismerünk az elégtételre: itt a földön Jézus vérét, a túlvilágban a tüzet. Vér, mely sajgó sebekbôl csepeg, mely ostorcsapások alatt hull, mely szúró tövisek alól gyöngyözik... és tűz, az a lángpallos, az a nyíl, lángnyelv, mely behat a lélekbe is, s megveszi rajta a bűn elégtételét.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Nyolcadik állomás
Jézus szól a síró asszonyokhoz
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Jézus tanítványainak körében kitűnnek az asszonyok; gondozták a Mestert, megosztották vele vagyonukat. Többen közülük kísérik a Mestert, függnek ajkán s lelkén. Jeruzsálem leányai siratjá keresztútján, s fölfeszíttetésekor is az asszonyok egyetlen hívei, kik e borzalmat távolról nézik. Mily vigasztaló mindez a Mesterre; de Ô, ki végtelenül szereti a viszontszeretôket, önmagukra, lelkükre, üdvükre irányítja figyelmüket, mintha mondaná: Úgy sirassatok, azzal a szeretettel, melytôl magatok szebbek, nemesebbek, kitűnôbbek lesztek.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Kilencedik állomás
Jézus harmadszor roskad le a kereszt alatt
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Jézus pihegve, lélekszakadva, háromszor térdrerogyva, s arcraborulva, a húsvéti ünnepre Jeruzsálembe csôdült zsidóságnak szemei elôtt vonul fel a Kálváriára. Ez az Ô stílusa. Csendben, éjjel jött, senki sem vett róla tudomást Betlehemben, és az angyalok maroknyi szegény népet küldenek jászolához; most pedig saját gyalázatát a zsidóság vallási és nemzeti ünnepével azonosítja. Akkor éjfélkor jött, és barlangba rejtôzött. Most délben jön, s a hegy tetején mutatkozik be! Ó, Jézus, hogy tudtál Te megsemmisülni! Hogy nem kértél, s nem igényeltél a világtól semmit! Hogy taposod egymagad emberi gondolatoktól eltérôen a Te utaidat! Ez nem gyöngeség, hanem erô; nem szolgaság, hanem fölény. Az alázat és megalázódás csak akkor érték, ha erôbôl való, s ha erô eszközli; az alázat nem passzivitás, nem élettelenség!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizedik állomás
Jézust megfosztják ruháitól és epével itatják
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Levetkôztetik Jézust, ki mélyen megszégyenülve, véres mezítelenségében jelenik meg a világ elôtt. Ez a mezítelenség, mely telítve van lélekkel, fájdalommal s erôvel, senkiben sem tesz kárt. E nélkül azonban rendesen ösztönös hatalom az, mely megzavar és pusztít. Késôbb elosztják ruháit, sorsot vetnek köntösére; hiszen Neki azokra már nem lesz szüksége! Mily kegyetlen fosztogatása a szegény szenvedônek! Jézus ezt látja, hallja; édesanyja nézi... Ó ti szegény számkivetettjei az emberi szívtelenségnek! Jézusom, ne bántsa szemedet lelki mezítelenségem; nem akarok kivetkôzni sem erénybôl, sem kegyelembôl, de még a kegyeletbôl sem. Nem prédálom el gyöngyeimet, nem vetek sorsot királyi palástomra. Sôt felöltözködöm Beléd, ezt akarja apostolod; ,,öltsétek fel Krisztust'', erényét, szellemét. Mezítelenséged kínjaira kérlek, öltöztesd fel lelkemet erôbe és szépségbe!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizenegyedik állomás
Jézust keresztre szegezik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Azután felemelték az átok fáján dühüknek áldozatát, azt a ronggyá tépett szent testet, a kínszenvedô Jézust, az átok és káromlás céltábláját. Átkozott, ki a fán függ... visszhangzott a tömegben. Permetezô négy sebét kitárta Krisztus az érzéketlen világra; véres sugarakat lövelt belôlük, hogy stigmatizálja a szíveket. Végigtekintett bágyadt szemével a gyűlölség és elvakultság viharzó tengerén; könnybelábadt szeme, elhomályosult körötte a világ, megfürösztve látta könnyeiben!... Ott állok magamban... az Isten végtelen szeretetének igézetében; lelkemet elfogja a könyörület, s az imádás mély érzése, szemembe könny gyűl, lehajtanám fejemet, de a kereszt vonz, késztet, hogy nézzek Rá, mert ,,Rám néznek és sírnak'', -- ígéri.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizenkettedik állomás
Jézus meghal a kereszten
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Mit adtunk Neked, Uram, Neked, kit szeretnünk és imádnunk kellett volna? Eljöttél, s barlangba szorultál; körülnéztél s Egyiptomba futottál; álruhában járó faragó ács voltál. Egyszer indultunk Eléd pálmaágakkal, s Te sírtál. Egyszer bíztad Magad ránk, s Barabbást választottuk. Egyszer akartunk koszorút kötni Neked, tövisból kötöttük. Egy arcképedet vettük, s az ,,Ecce homo'' arca maradt ránk. Egyszer tűnt föl, hogy anyád is van, s íme, fájdalmas anya lett belôle. Egyszer kértél inni, s ecetet nyújtottunk. Ó, ki hitte volna, hogy ez legyen köztünk sorsod, hogy ilyen legyen utad? S most függsz itt, mint megfagyott imádság, mint megkövült kiáltó szó. Kitárt karokkal, s nyílt ajakkal kiáltasz irgalomért. Sok hegyen imádkoztál, de e hegyen végzett imád az örök ,,interpellatio'' kiáltása. A végtelen nagy Isten bús haragjának éjjelében megfagyott ajkadon a fohász. Nagy, szent az az Úr, ki önfiának sem kegyelmezett!... Mily rémséges fölségben hirdeti ezt a kereszt! Emberek, féljétek az Istent, s szeressétek Krisztust! Ezt kiáltja Ô felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó, ha valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket!
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizenharmadik állomás
Jézus testét leveszik a keresztrôl
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
Egy tekintetet vetek a Kálvária nagypéntek-esti jelenetére. Leereszkedik az est árnya; a tömeg részint mellét verve, részint megrögzôdve eloszlik, fáradt fájdalom borong a természeten, s a 33 év elôtti karácsonyéj utolsó akkordjaként halkan suttog az egyetlen Krisztushívô léleknek imája. A Szent Szűz tartja, s imádja fiát. Nézi, csókolja sebeit. Az ô szíve az égô mécs a szent kereszt tövén. A hit s a krisztusi szeretet mind az ô szívébe szorult. János s Magdolna bánata csak emberi: a Szent Szűzé krisztusi. Érzelmei a szent kereszténység: hit, áhítat, hála, bánat, fájdalom, tisztaság, vértanúság; ez érzelmekkel csókolja s imádja Krisztust. Salve Mater dolorosa, Martirumque prima rosa, Virginumque lilium... [Üdvözlégy, Te fájdalmas Szűz, Mártíroknak elseje, Szűzeknek liliomja]
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Tizennegyedik állomás
Jézust sírba teszik
Imádunk Téged, Krisztus és áldunk Téged!
Mert a Te szent kereszted által megváltottad a világot.
A sziklafalba vájt új sírba fektetik az Urat; tündöklô gyolcsba takarják, 100 font mirha- és aloé-vegyítékre ágyazva! Szent Pál akarja, hogy haljunk meg: temetkezzünk el az Úrral a világ számára. A mi sírunk Jézus átszegezett szíve, érzelmeinkbôl van szôve gyolcsunk, s az önmegtagadás mirhája megóv a rothadástól. Így lesz elrejtve, s biztosítva életünk Istenben. De a sziklasír körül lelki szemeimmel látom a betlehemi angyalokat, kik ezt a szent éjt itt néma dicséretben és imádásban töltik, glória helyett gratiát suttognak.
Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk! és a tisztítótűzben szenvedô lelkeken!
Hálaadó ima
Uram Jézus Krisztus, ki minket megváltottál, mert szerettél, s veszni nem engedtél, imádunk s áldunk Téged. Alázatos forró hálával nézünk föl keresztedre, s szívünkbe vésôdik vonagló tested, fájdalmas arcod, szomjas ajkad, könnyes szemed, s szemünket keresô tekinteted. Nem bírnók el ez áldozatos s szomjas tekintetet, ha mélységesen nem bánnók bűneinket, s ha viszont nem szeretnénk Téged igazán. Pihentesd hát rajtunk tekinteted s lelkedet! Neked akarunk tetszeni, szolgálni, s szolgálatodban híven kitartani. Köszönjük a bánat, a megilletôdés, a hála s engesztelés kegyelmét, melyet a keresztúton vettünk. Add, hogy az alázatos, hű szeretet érzelmeivel s a megváltottak szent örömével járjuk életünk útját, s eljussunk Hozzád! Amen.
