Prohászka Ottokár Nyitrán született 1858. október 10-én katolikus egyházi író, székesfehérvári püspök, a magyar keresztényszocializmus képviselője, az MTA tagja. Katolikus püspökként megáldotta az népi rendfenntartó különítményeket. Ö harcolta ki a Numerus Clausus zsidó kvótáját, vagyis ő volt a szöveg megírója és ő volt a kormánypárt elnöke, aki a zsidótörvény elfogadásra ajánlotta a képviselőknek, majd a Bethlen-kormánytól számon is kérte annak megvalósítását.

Ékes, egyéni stílusa révén a modern katolicizmus egyik legnagyobb hatású képviselője, a 20. század eleji katolikus megújhodás egyik programadója. Írásai máig hatóak, gondolatai, személye ma is viták tüzében áll.

Nehezen illeszthető politikai-ideológiai kategóriákba, ezért bírálói, védelmezői vannak a legkülönbözőbb gondolkodású körökben. Népszerűsége az ezredfordulón emelkedőben van, elfelejtett műveit újra olvassák. A második világháború utáni korszak történet- és irodalomtörténetírása a Nyugat polgári gondolkodói elleni vitáit, a katolikus egyház és a magyar keresztény hagyomány csökönyös védelmezőjét látta benne. Újraértékelése máig tartó folyamat. Aligha hihető, hogy Prohászka nem marad a 20. század magyar történelmének és személyiségeinek értékelése körüli „kultúrharc” középpontjában. Műveinek, személyiségének, gondolatrendszerének tudományos igényű értékelése az elmúlt évtizedek egyoldalúságai miatt jelentős elmaradásban van, éppen ezért felszínes ítéletek, tévhitek övezik.

Prohászka Ottokár püspök politikailag is képviselt modern antiszemitizmusa a két világháború közötti Magyarország középosztályának gondolkodására alapvető hatással volt. Prohászka politikai nézete és egyesek szerinti antiszemitizmusa elsősorban abból a feltevésből táplálkozott, amely szerint modernitás, kapitalizmus és zsidóság összefüggő fogalmak.

„Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel” majd hozzátette: – „A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” Nézetei később sem változtak. A zsidóság „sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot” – fogalmazott 1923-ban, ezért nemzeti önvédelemnek tartotta a „pozitív”, azaz a keresztényeket előnybe helyező antiszemitizmust, és a liberalizmus mételyével az általa megalkotott fogalmat, a „hungarizmust” állította szembe.

Prohászka már 1918 óta követelte a numerus clausust, 1944-ben aztán a magyar antiszemitizmus klasszikusai közül Prohászka vált az egyik leggyakrabban idézett hivatkozási alappá. Sokan tévesnek nevezik Prohászka antiszemitizmusának egyes későbbi értelmezéseit, mondván, ő a „jó zsidók – rossz zsidók” ellentétpárjában gondolkodott. Tény azonban az is, hogy a főpap általánosságban említi a magyar zsidókat: „Teljesen igaz, hogy vannak derék zsidók, de a zsidóság idegen, kereszténységet leszorító, honfoglaló, minket kisajátító, idegen hatalom. (…) Itt egy rafinált, romlott, hitetlen és erkölcstelen faj garázdálkodásáról van szó, poloskainvázióról, patkányhadjáratról. Egy kérdés van: hogyan védekezzünk?”

Egyes mai vélemények szerint Prohászka életművének nem lényeges része az antiszemitizmus, más vélemények szerint azonban az életmű legfontosabb és leginkább időtálló része épp a modernitással kapcsolatos, és ettől antiszemitizmusa elválaszthatatlan.