Mindazok, akik lelkükkel hosszú éveken keresztül még tovább irányították a népüket, valószínűleg csak ideiglenesen léptek ki a fizikai testükből is, azaz van tetemük a Földön, ám az romlatlan állapotban nyugszik.
Akinek a halálát követően nem bomlik fel a teste, azt jelenti, hogy mesteri szinten képes bánni az egyes elementálokkal, azaz a természeti elemek szellemeivel. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld (Gnómok) – ugyanis felelős a halál beálltát követően a test felbomlásáért. A Levegő, amikor a légzés leáll, a Tűz, amikor a test lehűl, a Víz, amikor a test kiszárad, és végül a Föld, amitől aztán a test elporlad.
Egyes beavatottak, akik parancsolni tudtak ezeknek az elementáloknak, ezt a folyamatot teljesen le is tudták állítani, vagy éppen fordítva: képesek voltak mindezt néhány mp alatt véghezvinni, úgy hogy az eredmény a teljesen nyomtalan elbomlás lett. Sok szent távozott így el a Földről észrevétlenül. Talán a legismertebb ilyen eseteket a Pilis között élő egykori pálos rendi szerzetesek képviselték. De azt már kevesen tudják, hogy nem csak a Pilisben vannak pálos rendi szerzeteseknek romlatlan testei, hanem pl. Pápán és Vácon is.
Paulus Osirius egy hispániai pap volt, és egyben korának egyik legműveltebb embere, Szent Ágoston tanítványa volt. Később az észteknél járt, akikről az alábbiakat jegyezte fel: “Van náluk egy törzs, akik hideget tudnak csinálni. S ezért van, hogy a halottak sokáig ki vannak terítve, nem indulnak oszlásnak, mivelhogy hideget hoznak rájuk. Azt is képesek megcsinálni, hogy ha bevisznek egy teli hordó vizet, vagy sört, az is befagy, még ha nyár van, akkor is.”
Mongólia Altájon kurgánokban nagyon sok olyan tetemet találtak, amelyek nem indultak oszlásnak. Ilyen pl. a paziriki kurgánok leletanyaga is. Ezek a testek nem mumifikálódtak, tehát nem arról van szó, hogy bebalzsamozták őket, mint pl. az egyiptomiak, hanem teljes épségben megvannak. Egyesek a speciális időjárási viszonyokkal próbálják magyarázni ennek az okát, azonban még soha senki nem tudta ezt rekonstruálni. Ezek az emberek europidok, antropológialilag belső-ázsiaiak, és amint azt a többi leletanyagból tudni lehet, több királyi személy van közöttük.
Bizonyos látó emberek elbeszélése szerint Atilla király sem halt meg, olyan állapotban él, amelyből elvileg bármikor fel tud kelni, de erre ténylegesen majd csak akkor kerül sor, ha eljön az ideje. Gyakorlatilag bármikor testet tud ölteni.
A Képes Krónika – annak ellenére, hogy elég ellenséges hangvétellel beszél Aba Sámuelről – mégis megemlíti, hogy mikor néhány évvel a temetése után felnyitották a sírját, “szemfedőjét és ruházatát épségben, sebhelyeit begyógyulva találták”. Hiába nem szerették, ez akkora csoda, hogy csak nem tudták elhallgatni.
Mikor II. András meghalt nem Fehérváron temették el, hanem koporsóját Magyarország déli részére, egy Egres nevezetű helyre szállították (Csanádvár-Nagyvárad). A krónika szerint András holtteste itt látható, amint boldogan nyugszik, ez pedig azt jelenti, hogy romlatlanul nyugszik. Olyan erők jelentek meg a királyban, amit az ország más földrajzi pontjára is elszállítottak azért, hogy ebből a hatalmas energiából mások is részesüljenek. Ezért nem Fehérváron temették el.
A Képes krónikában rendre visszatérő kifejezést használnak II. Gézára, miszerint teste Albában nyugszik. Ezt többnyire úgy fordítják, hogy Fehérváron nyugszik, holott az alba pusztán fehéret jelent, azaz teste fehérben, azaz fényben nyugszik. Aludva nyugszik, merthogy az ő teste is romlatlan állapotban van.
Lourdes-i Szent Bernadette – szintén romlatlan testtel nyugszik Szent Margit már életében megmondta előre, hogy teste nem fog majd rossz szagot árasztani, azaz romlatlan marad. 1270-ben halt meg, arca napokig fénylett. Finom virágillat áradt belőle. Később hármas koporsóba tették (fa-vörösmárvány-vas), akárcsak Atillát, vagy Tutenhament. Fél évvel később még nagyobb illat és füst szállt fel a koporsóból. II. József, a kalapos uralkodó összetörette a koporsóját, amit a törökök elöl Pozsonyba menekítettek. Úgy gondolta, hogy ezzel az egész magyarság lelkét, nyelvét és sorsát meg tudja törni, el tudja pusztítani.
A trónviszályok során IV. Istvánt megölték az ideig-óráig őt pártfogoló bizánci katonák és kidobták a várból a várfalán keresztül a
földre. Senki nem nyúlt hozzá, és még egy hónap múlva is ugyanúgy feküdt ott, teljesen épen, nem indult oszlásnak.
II. Lajos az Arvisura tanúsága szerint nem azért fulladt bele a Csele-patakba, mert a nehéz páncélja lehúzta, hanem mert bizonyos
jóakarói – Zápolya emberei – előtte teljesen cselekvésképtelenné tették, s eszméletlen volt, mikor a vízbe dobták. Az ő tetemét is kb.
egy hónappal később találták meg, mint ahogyan a mohácsi csatában elvesztette életét. Egy mocsaras területen volt, s egyesek szerint a mocsár miatt nem indult oszlásnak a tetem, de ez nagy badarság, mert attól éppen hogy hamarabb kellene rothadásnak indulnia.
Amikor Mindszenthy József bíboros koporsóját hazahozták és belenéztek, az ő esetében is megdöbbenve látták, hogy romlatlanul fekszik benne. Jelenleg Esztergomban van, el is rejtették a kíváncsi szemek elől.
