+ Róma, 258. augusztus 6.

Valerianus császár, aki 253--260 között uralkodott, 257-ben gonoszul kieszelt módon üldözte a keresztényeket: tervszerű álnoksággal a papság ellen támadt, hogy pásztoraitól megfosztva szétzilálódjék a nyáj. II. Sixtus pápa is ennek esett áldozatául 258. augusztus 6-án, pedig mindössze egy évvel korábban lépett Péter örökébe.

Pontius, Szent Ciprián püspök életrajzírója Sixtust jóságos, békeszerető, s ezért igen szent püspöknek mondja. Ezzel a pár jelzővel valószínűleg arra utal, hogy az a feszültség és vita, ami István pápa és Ciprián között alakult ki az eretnek-keresztség kérdésében, az ő idejében megoldódott. Ebből az alkalomból levelezett Sixtus az alexandriai püspökkel.

Cipriántól való az első híradás Sixtus vértanúságáról: ,,Azt is tudjátok, hogy Sixtust augusztus hatodikán az egyik temetőben négy diákonusával együtt kivégezték.'' A pápát szentmise közben fogták el a katakombában, és azonnal le is fejezték. A pápasírok között kapott nyugvóhelyet, amíg át nem vitték maradványait a Via Latina mellett lévő Sixtus-bazilikába.

Az első pápákhoz hasonlóan Sixtust is bevették a római kánonba. Az összes vértanú pápák közül hamarosan őt övezte a legnagyobb tisztelet. Damasus pápa (366--384) róla is verses sírfeliratot készített. A későbbi korok azt is tudni vélik, hogy Sixtus művelt filozófus volt, és neki tulajdonítottak egy mondásgyűjteményt, amely a pogányok életbölcsességét ültette át keresztény talajba.

Ünnepét 1969-ig Urunk színeváltozása előtt, augusztus 5-én, 1969-től két nappal később, augusztus 7-én üljük.

--------------------------------------------------------------------------------

A szent vértanú pápáról, akit a hagyomány ,,jóságos és békeszerető püspöknek'' mond, s akit Szent Lőrinc diákonus kísért a kivégzésre, a történeti források alig mondanak valamit.

Legendája annál többet tud róla. Eszerint Sixtus athéni születésű volt, és szülővárosa hírnevének megfelelően okos filozófus. Bölcsessége vezérelte előbb a pogányságból a kereszténységbe, majd az Egyházon belül a papságra, s végül a pápaságra.

Ez a legenda úgy mondja el a vértanúságát, hogy az üldözés kitörésekor elfogták és bebörtönözték. Mikor a börtönbe vitték, Lőrinc, aki a pápa diákonusa volt, utána futott és így kiáltott: ,,Atyám, hová mégy a fiad nélkül? Hová mégy a szolgád nélkül?'' Erre a pápa így válaszolt: ,,Fiam, nem hagylak magadra, de rád nagyobb küzdelem vár. Három nap múlva követni fogsz. Közben azonban fogd az Egyház kincseit, és oszd szét a szegények között!''

Valerianus császár pedig parancsot adott, hogy vigyék Sixtust Mars templomához, s amennyiben nem hajlandó áldozni az isteneknek, fejezzék le.

--------------------------------------------------------------------------------

Példája:

    Légy képzett, szeretettel teljes!

A savoyai nagyhercegség, mely ma Franciaország része, a 15. században bizonyos fokú önállósságot élvezett. Itt látta meg Ludovika a. napvilágot mint Amadé nagyherceg leánya. Anyja XI. Lajos francia király huga volt. Hogy vallásilag kituno nevelésben részesült, azt garantálja apja életszentsége, mert ot a boldogok közt tiszteljük. Igen ritka eset ez a reneszánsz korban. Apjától tanulta a buzgó imaéletet, a. szentmise és szentségek kultuszát, a fényuzés kerülését, a szegények fölkarolását. Hajlott a szüzesség vállalása felé, de mivel szüleit korán elveszítette, gyámja, nagybátyja akaratából férjhez ment Chalon hercegéhez, Hugóhoz, akivel nagy szeretetben éltek. Gyermekük valószínuleg nem született. Házasságában is megorizte ifjúkora erényeit: szerényen élt, az udvari élet felkínálta élvezeteket kerülte, s ami nagy dolog: imádságos életével, jó példájával környezetére is jó hatással volt: vallásosságban, jó erkölcsökben jó elomenetelt tettek. Férje is a tökéletességre törekvésben követte példáját. Amikor 27 évesen megözvegyült, ellenállt rokonai únszolásának, hogy újra férjhez menjen; minden törekvése az volt, hogy családi, anyagi ügyeit elrendezve régi vágyát követi: a ferences szerzetesi életre vállalkozik. Ebben az átmeneti idoben még következetesebben fordult Isten felé, tekintélyes javait, melyekkel rendelkezett, a szegények, az Egyház, a szerzetesnok javára fordította, látogatta a betegeket, elhagyottakat. Végül rokonai ellenkezését legyozve belépett az orbei klarissza kolostorba, mely a mai Svájc területén van. Itt gyorsan kitunt a szerzetesi erényekkel: a szerzetesi szabályok megtartásával, alázatossággal, engedelmességgel, a szegénység vállalásával. Gyengéd áhítattal fordult a szenvedo Úr Jézus és az o szent Anyja felé. 42 évés korában súlyos betegség érte, melyet türelemmel viselt, majd a szentségek buzgó felvétele után, a Szuzanyát köszöntve azon a napon, melyet elore tudott, elköltözött ebbol a világból. Tiszteletét XVI. Gergely pápa erosítette meg a 19. században.

„Kívánom, hogy az asszonyok tisztességes ruhába járjanak, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne fodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhában, hanem amint istenfélelemben élo asszonyokhoz illik, jótettekkel.” (1 Tim 2,9.)

Imádság:

A mai nagy ünnep történetét, hogy Jézus a hegyen színében átváltozott 3 apostola szemeláttára. A három szinoptikus evangélista: Máté, Márk és Lukács beszéli el evangéliumában. Sőt Péter apostol is említi II. levelében: „Az Úr azért vitte magával Pétert, hogy … az a tanúság, amit igazán mondott, megerősödik az Atya tanúságával … Magával vitte Jakabot, mint aki az apostolok közül mindegyiknél hamarabb hal meg Krisztusért … Végül magával vitte Jánost, mint szüzet, hogy meglátva Isten Fiának örök dicsőségét, ezeket a szavakat mennydörögje: … Isten, volt az Ige! … Ezenkívül a színeváltozás hegyén Péter … megláthatja az ő igazi dicsőségét” mondja ünnepi gondolataiban Damaszkuszi szent János. „Így amikor majd az apostolok azt látják, hogy (Jézust) elárulják, hogy halálos gyötrelmében azért könyörög, hogy múljék el tőle a halál kelyhe, és azután a főpap udvarába hurcolják, emlékeznek a Tábor hegyre való felmenetelükre és megértik, hogy nem akarata ellenére szolgáltattak ki a halálnak Azt, Akit az Istenség dicsőségével körülövezve láttak, és akiről hallották a bizonyságot: Ő Isten szeretett Fia.” Ezekkel a gondolatokkal Kalábriai Teofán hozza közelebb hozzánk az Ünnep történetét. Cezareai Euszébiosz és Damaszkuszi szent János atya egy hagyományra támaszkodva azt írják, hogy ez a csodálatos jelenség 40 nappal történt Nagypéntek előtt. Hogy s hagyomány kifejezésre jusson, a szent kereszt felmarasztalása előtt 40 nappal ünnepeljük meg a színeváltozás eseményét.

Gondolat:

    Én Uram, én Istenem!

*Cézárea, 285 körül. +Nazianz, 374.

Fiában, Nazianzi Szent Gergelyben (lásd: A szentek élete, 29. o.), a nagy kappadókiai teológusban talált ,,életrajzírójára''. Gergely ugyan nem készített életrajzot anyjáról, de beszédeiben és sírfelirataiban eleven képet alkotott erről a ,,Krisztus-hordozó'' és ,,a keresztet tisztelő asszonyról''.

Nonna keresztény szülők gyermeke volt, Pontusznak arról a vidékéről, amelynek lakóit az emberiség söpredékének tekintették, s akiknek vadsága és gonoszsága szinte közmondásossá vált. A felnövekvő Nonna ebben a környezetben is megőrizte hitét szülei oltalma alatt. Átélte keresztségét; tudta, hogy általa kivált a gonosz világából és Istennek szentelték. A nem keresztény, de később szentté vált Gergely városi tisztviselővel kötött házasságot; abban az időben ez nem volt rendkívüli, és egyházilag sem tekintették tiltottnak. Gergely nemzetsége a hüpszisztariusok szektájához tartozott, amelyben a pogányság keveredett a zsidósággal. Fia, Gergely szerint azok közé tartozott, akik jóllehet a látható Egyházon kívül élnek, mégis benne vannak. Nonna által azután teljesen odatalált Krisztushoz.

Nonna, aki tudta, hogy a házasság két emberből egyet alkot, nem volt képes elviselni, hogy csak ,,felében'', ,,széthasítva'', mintegy fej nélküli testtel lépjen majd Isten elé. ,,Hitének szenvedésében'' meg akarta nyerni férjét Krisztusnak -- egyszer gyöngéd rábeszéléssel, máskor tartózkodással, ma jó szóval, holnap a késedelmeskedése miatti szemrehányással, ahogy a szeretett és szerető asszony szokta. Mindenekelőtt azonban egyszerű keresztény élete, kitartó imádsága és böjtölése lett Krisztushoz vezetője, ő pedig, aki szeretettel alárendelte magát neki, és urának nevezte, szavával a tanítója lett, és feltárta neki Isten üdvözítő tetteit. Így elérkezett az a nap, amelyen a férje kegyelemtől áthatva, ,,forró vággyal és sugárzó reménységgel'' kívánta a keresztséget, majd azután az a másik nap is, amelyen letette minden világi méltóságát, s pappá és Nazianz püspökévé szenteltette magát.

Nonna három gyermeket ajándékozott a férjének. A teológus Gergelynek volt még egy nővére, Szent Gorgónia és egy öccse, Szent Cézáriusz. Nonna nemcsak a halandó életet adta gyermekeinek; az Istennél való halhatatlan élet számára is megszülte őket. Kétszeresen is anyja lett gyermekeinek. Gergely Sárával, Ábrahám feleségével hasonlítja össze, akiben az Egyház előképként jelent meg. Nonna ,,a szabadok lánya és anyja volt'': lánya, mert az új Sára, az Egyház szabadnak szülte őt; anyja, mert benne az új Sára, az Egyház volt jelenlevő, ő pedig gyermekeit saját krisztusi életének teljességéből formálta ki az ígéret gyermekeivé, Krisztus tagjaivá.

Nonna házasságában is a szüzességet élte; nem a megtartóztatás, hanem a Krisztus-jegyesség értelmében, amelyre a keresztség által mindenki hivatott. Megvalósította pap fiának szavát, amelyet az Úr születésének ünnepén intézett a nőkhöz: ,,Ti nők, legyetek szüzek, hogy Krisztus anyjává lehessetek''. Látható fejében, férjében Nonna láthatatlan fejének, Krisztusnak szolgált.

Mindez a szív egyszerű jámborságában és mintegy magától értetődően valósult meg. Hitvesi, anyai és háziasszonyi kötelességeit ,,gondossággal és körültekintéssel'' látta el, mintha semmit sem tudott volna az Istennel való szakadatlan beszélgetésről, és fordítva: úgy szentelte magát Isten szolgálatának, mintha nem is lett volna családja. Az első nem jelentett akadályt a második számára, mert Nonna a hétköznapjaiban Krisztus iránti szeretetét valósította meg, és így minden cselekedete imádsággá változott.

Ez a szeretet nem ismerte a család szűk határait. Az özvegyek és árvák, szomorkodók és szükséget szenvedők számára egyaránt megnyitotta a szívét és adakozó kezét. Nemcsak a legszükségesebbet adta, hanem gazdagon adakozott, és ebben támogatta a férje is, aki ,,az ajándékozást többnyire az ő kezének engedte át''. Mindenekelőtt pedig - - és ez volt a legértékesebb -- a földi adománnyal együtt önmagát is odaajándékozta a másiknak. Mások szenvedését úgy fogadta a szívébe, mint a sajátját, sőt még jobban, mint a sajátját, és így vitte Isten elé.

Ehhez a szeretethez az erőt Nonna Istennel való kapcsolatából merítette. Gergely magasztalja rendszeres részvételét a zsolozsmában; ,,mint egy oszlop'', úgy állt a zsoltáréneklés közben éjjel-nappal. De mindenekelőtt az oltár volt számára kiapadhatatlan erőforrás.

Nonna nem tett semmi olyant, ami abban az időben rendkívüli vagy feltűnő lett volna. Alkalmazkodott az egyházi szokásokhoz és hagyományokhoz, és mindent élő hittel és szerető szívvel végzett. Így ,,a talán kicsinek tűnő dolgok'' nagyokká váltak.

Istenszerető lelkének sajátja volt, hogy ,,minden emberit az isteninek rendeljen alá''. Vasárnap és az egyházi ünnepeken ezért sohasem öltözött gyászruhába, sőt még fiának, Cézáriusznak a temetésén is ragyogó ünnepi öltözetben jelent meg, mert az Istennél tudta őt. Cézáriusz ugyanis még katechumen volt, és csak a halála előtt fogadta a szent keresztséget, így halála keresztségének beteljesülése volt. Nonna szíve bizonyára vérzett, de elfojtotta könnyeit, és ,,fájdalmát énekkel nyugtatta meg''.

Erős hittel áldozatként fogadta azt is, amikor Isten Gorgóniát, majd férjét is elvette az életéből. Hogy mennyire emberien és egyben milyen keresztényien történt mindez, kiderül azokból a szavakból, amelyeket Gergely apja sírbeszéde során intézett anyjához: ,,Anyám! Szomorúvá tesz az elválás? A remény nyújtson számodra örömet. Nincs már messze az a nap, amelyen véget ér a fájdalom. És nincs senkid, aki gondot viselne rád? Hol van a fiad Izsák? (Gergely önmagára gondol, mert anyja Istennek adta őt.) Intézd fiadhoz a csekély kérést, hogy vezessen téged, és szolgáljon neked! Adj érte neki valami nagyobbat, tudniillik anyai áldásodat, imáidat és a mennyei szabadságot! Dicsérlek azért, mert sokakat buzdítottál, akik hosszú időn át bölcsességedre voltak bízva. Akik azonban gyászban vannak, hasonlóképpen üdvös intésre szorulnak.''

Röviddel férje elhunyta után Isten Nonnát is elszólította az életből. Szentmise közben halt meg az oltár közelében. Gergely költői szavai haldokló anyja utolsó imádságát idézik: ,,Sok könnyet is felfogsz, kedves oltár. Fogadd most ezt a lelket is utolsó áldozati adományként!''

Nonna felvétetett a földi oltártól a mennyei oltárhoz.

Szentünk római szenátor volt. Szent Fábius pápa térítette keresztény hitre. Sokat segített a pápának Fülöp helytartó Krisztushoz térítésében. Valérián császár uralkodása alatt elfogták, és Kimel városban, a mai Nizza közelében karddal lefejezték 257-ben. Ereklyéit később Nizzába vittek.

Fábiánt különös fensőbb intésre választották pápává az egyszerű falusi papok közül. Egész főpapságának idején nagy buzgóságot tanúsított Krisztus hitének terjesztésében. Magát Fülöp császárt és fiát is a keresztény hitre vezette el. Décius császár üldözése alatt 250-ben karddal lefejezték. 236-250-ig volt római pápa.

Elődje volt szent Antériosz pápa, aki Krisztusban való hitet vértanúsággal pecsételte meg 236-ban.

A Marche tartomány Fermo nevu városában született elokelo szüloktol. Akkori szokás szerint már tízévesen a székeskáptalan kanonokjai közé választották. Már akkor aszkéta életet kezdett, amit társai nem néztek jó szemmel. 13 éves korában Szent Bonaventura engedélyével a rendbe lépett. Kiváló újoncmestere szavait nagy lelki szomjúsággal hallgatta s mindenben követte. Pappá szentelése után hamarosan az alvernai remetekolostorba került s ott is maradt évtizedekig. Ezért nevezzük Alvernai-nak. Volt külön egy remetekunyhója, oda vonult el áhítatgyakorlataira. Mezítláb, kopott csuhában járt, ágynak a puszta földet használta. Évente hat negyvennapi böjtöt tartott kenyéren és vízen. A test sanyargatásában sokszor túlzásba esett. Jóllehet nem volt járatos a teológiában, de nagy jártassággal rendelkezett a szentírásban és a lelkiélet dolgában. Mint gyóntató és igehirdeto is messze földön ismert volt, különösen Marche és Toszkána tartományban. A misztikus jelenségek (extázisok, látomások, stb) gyakoriak voltak nála. A Fioretti öt fejezetben is szól róla. Elmondja, hogy háromévi lelki örvendezés után mint szakadt rá a lelki szárazság, vigasztalanság ideje, hogyan kereste Urát, Krisztust sóhajok és könnyek közt mindenfelé, míg végre Krisztus megjelent neki s elhalmozta vigaszával. Máskor Szent Ferenc, majd orangyala jelent meg neki. Szentmiséje bemutatása közben többször esett elragadtatásba. Egy alkalommal közelmúltban elhunyt Jakab rendtársa jelent meg neki túlvilági dicsoségben. 1312-ben Alvernára látogatott VII. Henrik császár, s a vele való társalgáson annyira épült, hogy Alverna hegyét császári oltalomba vette. Aug. 10-én, az általa nagyon tisztelt Szent Lorinc vértanú ünnepén halt meg 1322-ben. Rendtársai mindjárt boldogként kezdték tisztelni; tiszteletét hivatalosan XIII. Leó pápa hagyta jóvá l882-ben. Boldog János egyszer a mindenszentek ünnepe utáni napon (halottak napján) oly áhítattal és együttérzéssel mutatta be a szentmisét, s amikor Krisztus testét a magasba emelte, különösen kérte a mennyei Atyát, szabadítsa ki oket a tisztítóhelyrol, látomása volt: megszámlálhatatlan sok lelket látott mint lobogó tuzbol kiröppeno szikrákat szállni fölfelé. „Egyenesen az égbe repültek Krisztus érdemei által, aki mindennap fölajánlja magát élokért és holtakért a szentmisében.” (Fioretti 50. f.)

Imádság:

Mindkettőjüket Egyiptomban kövezték halálra hitükért. Ugyancsak Egyiptomban halt vértanúhalált Szent Szivel vértanú, akit nyilakkal öltek meg.

SZŰZ MÁRIA RÓMAI FŐTEMPLOMÁNAK FELSZENTELÉSE (HAVAS BOLDOGASSZONY) - Emléknap

Az efezusi zsinat (431) Máriát , Jézus anyját Istenszülőnek nyilvánította. Rómában  az Istenszülőnek a tiszteletére az Esquilinus dombon III. Szixtusz pápa a régebbi, Liberiusz pápa által épített Mária-templomot díszesen tovább fejlesztette. Falába vésette a dogmát: "Szűz Mária Isten-anya".

A templomot Santa Maria Maggiore bazilikának nevezték, ez az ünnep a szentelési ünnepe. Ez Nyugaton a legősibb templom, melyet a Szent Szűz tiszteletére szenteltek

Az eredeti templomot Liberiusz pápa építtette, azon a helyen, melyet a legenda szerint ezen a napon hó borított. Innen származik az ünnep magyar neve is. Érdemes tudnunk, hogy Budapesten, a krisztinavárosi templom is a  Havas Boldogasszony nevet viseli.

Gondolat:

    Mária a tökéletes női ideáll; nők őt igyekeznek másolni életükben, férfiak őt keresik a nőkben!

A szent vértanú Antiochiában született. Három császár alatt, 60 éven át szolgált a hadseregben, mint katona. Ez után, hazájába visszatérve imádságban és böjtben töltötte életét, készülvén az örökkévalóságra. Amikor a hitehagyott Julián, császár Antiochiába jött, elfogatta a szent férfit. Két egymással vitatkozó katona találkozott Euszigniosszal, és amikor megtudta, hogy katona volt, és ismeri a törvényeket, kérték tőle, hogy tegyen köztük igazságot. Kikérdezve őket, megtudták, hogy Euszigniosz keresztény. Az egyik katona elment és jelentette ezt a császárnak. A császár előtt szentünk szemrehányást tett, hogy elhagyta s az igaz hitet és bálványimádó lett. A császár nem akarta hallani ezeket a szemrehányásokat, és megparancsolta, hogy fejezzék le szentünket. Így, 362-ben, 110 éves korában vértanúsággal fejezte be életét.