Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

2019. augusztus 12. - Andre Lowoa

http://www.masodikeljovetel.hu/wp-cont/uploads/2012/03/seal.jpghttp://metropolita.hu/wp-content/uploads/adoration-web.jpg

Szent Sándor felszentelt vértanú

2019. augusztus 12. - Andre Lowoa

Szent Sándor felszentelt vértanú

Sándor vértanú Kománé városában élt Neocezáreában. Először mint egyszerű szénégető élt, ezzel a foglalkozással szerezte meg kenyerét. Fekete alakja és egyszerű ruházata miatt egyszerű, tudatlan embernek tartották. Pedig nem így volt. A munkák szünetében talált magának időt, hogy művelje és gazdagítsa elméjét hasznos elfoglaltságokkal és a Szentírás olvasásával. Szíve tisztaságával felülmúlt mindenkit. Püspökük halála után a város lakói kérték csodatevő szent Gergely püspököt, hogy adjon nekik új püspököt. Sok, látszólag rátermett embert ajánlottak Gergelynek, de ő isteni utasításra várt. A város lakói azt mondták, hogy ha nem figyel rájuk, akkor a szénégető Sándort teszik püspökké. Gergely látni akarta őt, de az emberek kinevették. Gergely titokban kikérdezte Sándort és miután megmosdott és illő ruhába öltözködött, és mindenki meggyőződött okosságáról, Isten akaratát látva benne egyhangúlag választották meg püspökké. Ő mint püspök teljesen beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Buzgón jótéteményekkel, szelíden és fáradhatatlan munkássággal kormányozta Isten szellemi nyáját. Dioklécián császár üldözése alatt vértanúsággal pecsételte meg hitét.

AVIANOI Boldog MÁRK kapucinus - Szent Pamfil és Kapiton vértanúk

2019. augusztus 12. - Andre Lowoa
AVIANOI Boldog MÁRK kapucinus (1631-1699)
17 éves korában lép be a kapucinus rendbe a velencei rendtartományban. 24 éves korában pappá szentelik ugyan, de az igehirdetésre és gyóntatásra nem kap engedélyt, csak 11 év múlva, miután a teológiát sikeresen elvégezte. A hosszú várakozás (próbatétel) után nagy erovel lát az igehirdetéshez. Az emberek életének megjobbítása és a vallásosság elmélyítése terén nagy eredményeket ér el. Többször megismétlodik a Schio-i eset: a beszéd végén sírt a hallgatóság, az emberek mellüket verve könyörögtek Isten irgalmáért. 1676- ban Páduában a 13 éve ágyban fekvo Vicenza novér Márk atya áldására gyorsan meggyógyul. Ettol kezdve áldása sokszor bizonyul csodás erejunek. Velencei missziójáról a házfonök azt írja: „Ha Márk atya beszél és áldást ad, tömve a templom. Ha a városban jár, vagy egy házba betér, körülözönlik a segélykérok. Két hét alatt mozgásba jött egész Velence.” De Márk atya a lényegesre törekszik. Többre tartja az emberek megtérését, mint a gyógyulását. A szentségek (gyónás, áldozás) feltétele annak, hogy valaki méltó legyen a gyógyulás elnyerésére. Sokszor beszél a bun súlyosságáról (errol könyvecskét is ír), hasonlóképpen a tökéletes bánatról. (Az inkvizíció azonban gyanúsnak tartja a dolgokat. Megtiltják Márk atyának, hogy nyilvánosan áldást adjon. A tilalom nem sokáig marad érvényben, mert maguk az orvosok veszik az atyát védelmükbe, igazolva, hogy a gyógyulások természetes okokkal nem magyarázhatók.) A törökveszély árnyékában missziókat tart Észak-Olaszországban, Dél- Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban. (Franciaországból a Napkirály, XIV. Lajos kitiltja, mert Márk atya muködése számára nemkívánatos.) Mikor a török sereg már Bécshez közeledik, XI. Ince pápa ot bízza meg, hogy szövetségbe tömörítse a keresztény uralkodókat. Ez sikerül is. I. Lipót császár, Sobjeski János lengyel király, a bajor és környékbeli hercegek mintegy 60 ezres serege 1683. szept. 12-én Bécs mellett dönto gyozelmet arat a túleroben lévo (200 ezres) török sereg fölött. A következo években felszabadítják Budát (1686), majd csaknem az egész országot (1699). Mindebben elvitathatatlan érdeme van Avianoi Márk atyának. Bécsben halt meg szentség hírében 1699. aug. 13-án. Ott is van eltemetve a kapucinusok kriptájában. Boldoggá avatási eljárása 1912-ben kezdodött el, s 2002-ben fejezodött be. A tökéletes bánat. (A gyónás alkalmával vagy életveszély esetén kell felindítani.) Teljes szívembol bánom minden bunömet, mert azokkal jó és szeretetreméltó Istenemet megbántottam. Erosen fogadom, hogy többé nem vétkezem, és a bunre vezeto alkalmakat elkerülöm.
Imádság:
Istenünk, te boldogemléku Márk atyát néped javára sokféle karizmával tuntetted ki s a kereszténység eros védelmezojévé tetted; segíts minket, hogy lelkünk javát és felebarátaink megsegítését mindig tevékenyen szolgáljuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Szent Pamfil és Kapiton vértanúk
Krisztus hitének megvallásáért karddal lefejezve nyerték el a vértanúságot. Haláluk ideje nem ismert.

Szent Porkáriusz és ötszáz társa     vértanúk, † ~ 732

Szent Fotiosz és Anikétász vértanúk - SZENT JONES* JÁNOS és SZENT WALL* JÁNOS vértanúk

2019. augusztus 12. - Andre Lowoa

Szent Fotiosz és Anikétász vértanúk

Anicét vértanú Nikomédiában volt egy sereg katona vezére. Amikor kitört Dioklécián császár keresztényüldözése, Anicét bátran elment a császárhoz, kereszténynek vallotta magát, megrótta a császárt a bálványok tisztelete miatt, és hogy ártatlan keresztény embereknek ontja ki vérét. A haragvó császár megverette, úgy, hogy kilátszottak csontjai. Azután a vadállatok elé dobatta, de azok nem nyúltak hozzá, ő eközben imádkozott. Imádsága alatt földrengés támadt, a bálványtemplom, és a város falainak egy része sok pogányt megölve leomlott. A császár ezek után megparancsolta, hogy fejezzék le a vértanút. A hóhér, aki kihúzta kardját, érzéketlenül földre esett. Ezután próbálták Anicétot égetni, de a tűz kialudt, beledobták olajba, de az meghűlt. Ekkor Anicét unokaöccse Fotiosz üdvözölte őt, és bátran megszégyenítette a császárt. Akkor Fotioszt megkötözték, a hóhér feléje emelte kardját, de a hóhért ölte az meg. Eközben nagy kemencét építettek, hogy abba dobják a vértanúkat. Elsőnek Fotiosz és Anicét mentek bele, utána több más keresztény is. Imádsággal az ajkukon mindnyájan meghaltak 306 körül.
Szent Hilariusz (Hilária),     † 366           


SZENT JONES* JÁNOS és SZENT WALL* JÁNOS vértanúk
Angliában VIII. Henrik után törvénytelen leánya, I. Erzsébet királyno alatt (1558-1603) szigorú törvények sújtották a katolikusokat: Felségsértés vádja érte azt, aki papi szolgálatot végzett vagy aki ilyet elfogadott vagy aki papoknak szállást adott. Emiatt kb. 124 pap és 61 laikus szenvedett vértanúságot hitéért.
Ezek között van Szent Jones János, aki Grenwich*-ben lett ferences, szerzetesi neve: Gottfrid. Hamarosan számkivetésbe kellett mennie. Egy ideig Franciaországban, majd Rómában élt, de 1592-ben titokban visszatért Angliába, hogy katolikus honfitársainak segítségére legyen. 1596-ban felfedezték kilétét s bebörtönözték. Kétévi fogság után ítélték halálra, felségsértés vádjával. O elismerte, hogy mint katolikus pap a lelkek üdvéért tevékenykedett s örömmel vállalta a vértanúhalált. 1598. júl. 22-én halt meg, felakasztották. XI. Piusz avatta boldoggá, majd XII. Piusz szentté.
Szent Wall János 1620-ban született Angliában, de Rómában tanult és itt szentelték pappá. Szerzetesi neve: Szent Annáról nev. Joachim volt. 1655-ben újra angol földre lépett és húsz évig tudott honfitársai között titokban mint pap muködni. 1678-ban, II. Károly király alatt újabb katolikusüldözés tört ki. Akkor elfogták s bebörtönözték. Halálra ítélték. Halála elott megjövendölte, hogy ez az utolsó üldözés, melyet megélnek az angol katolikusok. „Remélem - mondta -, Isten megadja mindenkinek a kegyelmet, s nekem is, hogy mindvégig kitartsanak. Isten akarata teljesüljön a földön és a mennyben is, ahova kísérjen az O kegyelme.” Ot is felakasztották 1679. aug. 22-én. XI. Piusz 1929-ben boldoggá, VI. Pál 1970-ben szentté avatta oket. Egyébként XI. Piusz 137 angol vértanút avatott boldoggá II. János Pál pedig 1987-ben újabb 85-öt. Ezek közt öt ferences pap vértanú van:
1. John Woodcock (+1646-ban), felakasztották, kegyetlenül megkínozták;
2. Thomas Bullaker (+1642-ben), felakasztották, élve kibelezték, lefejezték Londonban;
3. Henry Heath (+1643), Londonban felakasztották;
4. Arthur Bell (+1643), Londonban felakasztották;
5. Charles Mechen (+1679), Ruthinben felakasztották.
Szent Wall János szavai:
„Aki helyesen gondolkodik a földi dolgokról, elonybe helyezi a börtönt a palotával szemben, és a hit miatti bebörtönzést jobban becsüli, mint a szabadságot. Mindenesetre boldog vagyok, csak az Úr kegyelmet adjon és a hívek imája kísérjen.”
Imádság:
Istenünk, te boldog vértanúidat a katolikus hit kiváló védoivé tetted. Közbenjárásukra kérünk, hogy azok a népek, akiket szintén kereszténynek neveznek, az igaz hit egységére jussanak. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Tiburcius (Tibor) és Zsuzsanna szűz vértanúk

2019. augusztus 11. - Andre Lowoa

stets.jpgSzent Tiburcius (Tibor) vértanú + 305. Mezítláb kellett parázson járnia. Hitét annál állhatatosabban vallotta. Végül lefejezték.

Szent Zsuzsanna szűz és vértanú + 305. Ugyancsak Rómában, Dioklecián üldözése idején szenvedett vértanúságot Kájus pápa e nemes unokahúga.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

Szent Zsuzsanna és vértanútársai

2019. augusztus 11. - Andre Lowoa
Szent Tibor (Tiburciusz)     vértanú, † ~304           


Szent Zsuzsanna és vértanútársai
Zsuzsanna egy római áldozópap egyetlen leánya volt, akit a keresztény hitben és jámborságban neveltek szülei. Világi tudományokban jártas lévén képzett leány volt. Ezenkívül kitűnt testi szépségével és tisztaságával is. Erős hittel és Krisztus iránt nagy szeretettel rendelkezett. Visszautasította a házasságot Galeriussal a későbbi császárral. Dioklécián, hogy megváltoztassa elhatározását, udvarába vitte és feleségének Szerénának gondjaira bízta. Szeréna titokban keresztény volt. Örült Zsuzsanna erős elhatározásának. Megtudván a császár, hogy Zsuzsanna keresztény, először tisztaságát akarta elvétetni fia által, majd megkínoztatta, és atyja házában lefejeztette. Szülei és testvére Cajus pápa szintén vértanúhalált haltak utána. Szent Klaudiusz, Zsuzsanna nagybátyja, feleségével és két fiával együtt kereszténnyé lévén, vagyonából segítette az üldözött keresztényeket. Testvére Maxim követte példáját. Mindnyájukat börtönbe zárták Osztiában, utána elégették őket. Ezek 295-ben, vagy 296-ban történtek.

Szent Klára szűz

2019. augusztus 11. - Andre Lowoa

szksz.jpgAssisi egyik legelőkelőbb családjából, a Scifi-családból származott. Szülei, Favarone úr és Ortolana asszony, mindketten igazi jámbor keresztények voltak és ennek megfelelően értelme első nyiladozásától kezdett az Úr félelmében nevelték elsőszülött gyermeküket, aki 1193-ban pillantotta meg Isten szép világát. Nem csoda tehát, hogy már zsenge korában különös buzgóságot mutatott az imádság, a böjt és alamizsnálkodás gyakorlásában. Attól kezdve pedig, hogy jól megtanult latinul, az egyiptomi szent remeték életírása lett legkedvesebb olvasmánya. Különösen az első remetének, Thébai Szent Pálnak élete hatott reá. Erről a jámbor remetéről azt olvasta, hogy napjában háromszázszor imádkozott, és hogy el ne vétse a számot, a keblébe rejtett kavicsokból mindannyiszor kidobott egyet, valahányszor egy-egy imádságát befejezte. Klárának ez annyira megtetszett, hogy ezentúl ő is úgy tartotta számon az elmondott Miatyánkokat és Üdvözlégyeket. De a puszták atyáinak életírása más tekintetben is nagy hatással volt reá. Még félig gyermek volt, mikor egész életét Istennek szentelte és ciliciummal övezte magát.

Ekkor hallott földijének, Szent Ferencnek csodálatos életéről és tetteiről. Többször elment tehát a szentnek prédikációira. És ezenközben csodálatos változás mént végbe rajta. Minél tovább hallgatta a szegénység nagy apostolának szavait, annál ellenállhatatlanabbá izmosodott lelkében a vágy, vajha ő is követői közé szegődhetnék. A szenttel folytatott beszélgetései még jobban megerősítették. Hosszas latolgatás után elhatározta tehát, hogy erővel kiszakítja magát a szülői ház kötelékéből. Szülői ugyanis jámborságuk dacára előkelő házasságra szánták legidősebb lányuknak, kiben minden megvolt, amit a világ becsül: előkelőség, szépség, ritka szellemi kiválóság.

Terve kivitelére az 1212. év virágvasárnapját (márc. 18) szemelte ki. Az ünnep reggelén még megjelent a székesegyházban és leánytársaival odajárult az oltár elé, hogy a püspök kezéből átvegye a szentelt barkát, de este, mikor már mindenki lepihent, a hátsó kiskapun, az ún. halottak kapuján óvatosan kiosont a házból és egy öreg nőrokona kíséretében nekivágott a messze távolban fekvő Angyalos Boldogasszony templomnak. A templom mellett Szent Ferenc és társai már vártak rája; közrefogták és lobogó fáklyafény mellett a Mária-oltár elé kísérték. Itt azután Szent-Ferenc a világról való teljes lemondás jeléül tövig levágta dús aranyhaját, fejére durvaszövésű fehér és fekete fátyolt borított, derekát durva kötéllel övezte körül és végül letétette vele a szerzetesi fogadalmakat. Azután egy bencés apácakolostorba kalauzolta pártfogoltját, mely körülbelül egy órányira feküdt Assisitől.

Favarone úrra és rokonságára valósággal villámcsapásként hatott Klára elhatározása. Mihelyt tehát megtudták tartózkodási helyét, valóságos ostromot indítottak ellene és először szép szóval, majd fenyegetésekkel igyekeztek őt más belátásra bírni. De ő állhatatos maradt. Mikor látta, hogy rokonai az erőszak alkalmazásától sem riadnak vissza, az oltárhoz futott, baljával megragadta az oltárterítőt, jobbjával pedig fölemelte fátyolát. Ez végre hatott. Rokonai megértették a lenyírt fej néma beszédét; láttak, hogy itt már hiábavaló minden igyekezetük: Krisztus jegyesét nem merték elszakítani a mennyei vőlegénytől.

Alig két héttel rá újabb szenzáció verte fel a Scifi-ház nyugalmát: Klára után húga, a tizenöt éves Ágnes is kolostorba vonult. Ez az újabb „megtérés” végleg kihozta sodrából a családot. Most már mindenki erőszakos megtorlást sürgetett. Különösen Favarone úr öccse, Monaldo úr volt magánkívül dühében. Szertelen felindulásában tizenkét fegyveres katonát vett maga mellé és úgy indult a kolostorba. Klára és Ágnes félelmükben a templomban kerestek menedéket. De Monaldo úr és hadi népe nyomon követte őket. Először most is szép szóval próbálkoztak. Azonban Ágnes kereken kijelentette, hogy semmi körülmények közt nem szándékozik a világba visszatérni.

Erre ököllel támadtak rája és hajánál fogva kihurcolták a templomból. Már jó messzire jártak, mikor a hős lány a sok kínzás következtében elveszítette eszméletét. Ekkor hóhérai vállukra akarták venni és úgy akarták visszavinni a szülői házba, de nagy bámulatukra meg sem tudták mozdítani. Az elvakult Monaldo úr annyira felindult ezen az újabb akadályon, hogy vaskesztyűs öklével akart lesújtani a szegény elalélt lányra. De alig hogy fölemelte karját, olyan éles fájdalom hasított bele, hogy kínjában felordított. Most végre megértette, hogy magasabb hatalommal áll szemben. Felhagyott a további erőlködéssel s a félholt Ágnest otthagyta az útfélen. Klára nyomban ott termett mellette, szeretettel magához ölelte, nagy gyöngédséggel visszatámogatta a kolostorba és szerető ápolásával már néhány nap alatt talpra állította. Az események hírére Szent Ferenc is odasietett és Ágnessel is letétette a szerzetesi fogadalmakat.

Ágnes belépése, melyet rövidesen mások csatlakozása is követett, sürgőssé tette külön kolostor és külön templom szerzését. Szent Ferenc Guido püspöktől elkérte az Assisi és Angyalos Boldogasszony közt feleúton fekvő Szent Damján-templomot és ide telepítette át Klárát és társnőit. Valószínű, hogy ezzel egyidejűleg valamelyes szabályzatot (forma vivendi) is adott a szegény úrnőknek (pauperes dominae, povere donne) - ettől az időtől kezdve ugyanis állandóan így nevezte második rendjének tagjait - és ebben különösen a szent szegénységet hangsúlyozta. Az igazi szabályzat azonban itt sem a betű, hanem a példa volt. Klára e tekintetben ugyanaz volt a Szent Damjánban, mint Szent Ferenc az Angyalos Boldogasszonyban: eleven tükör, mely után mindenkinek igazodnia kellett. Szeretete, irgalmas jósága és munkakereső leleményessége éppoly kimeríthetetlen volt, mint szeretett mesteréé. Nem elöljárója, hanem szerető, gyöngéd édesanyja volt társnőinek. Keze mindig készebb volt a cselekvésre, mint ajka a parancsolásra. Alattvalói érdekében semminemű szolgálatot nem tartott alacsonyrendűnek vagy megalázónak. Az asztalnál rendszerint ő szolgált fel, kézmosásnál ő öntötte a vizet, és akkor volt a legboldogabb, ha bármily csekély dologban szolgálatára lehetett nővéreinek.

Szerető gondosságában akárhányszor még éjszaka is felkelt, sorra járta az alvó nővéreket és sajátkezűleg betakarta őket, ha valamelyiknek lecsúszott a takarója. Legnagyobb odaadással ápolta a betegeket. Itt sem félelmet, sem undort nem ismert. Viszont ha maga volt a beteg, mintaképe volt a türelemnek. Buzgóságtól égő lelke itt sem ismert pihenőt. Betegágyában is szüntelenül dolgozott. Finomművű egyházi ruhákat hímezett vagy a már megkopottakat javítgatta. Egyszer ötvennél több korporálét készített és küldött szét a szomszédos templomoknak.

Mindebben mesterének példáját követte. Az ő nyomában járt az önmegtagadás műveinek gyakorlásában is. A szegény „szamártestvérnek”, a testnek éppoly nagy ellensége volt, mint Szent Ferenc. Ruházat dolgában mindenből a lehető leghitványabbat igyekezett választani. Ugyanígy volt fekvőhely tekintetében. Hosszú ideig puszta földön hált s feje alá kőpárnát tett. Később venyigével hintette föl fekvőhelyét s vánkosul egy kemény fatönköt használt. Utóbb gyakori betegeskedésére való tekintettel bőrrel terítette be ágyát, de a szalmazsák igénybevételére már csak Szent Ferenc határozott parancsa bírta rá. Ugyanígy a szent közbelépésére volt szükség, hogy felhagyjon azzal a szokásával, hogy nagyböjtben és Szent Márton böjtje alatt hetenként csak háromszor evett és akkor is csak kenyéren és vízen élt.

Igazi életeleme az apostoli szegénység volt. A legenda szavai szerint oly benső szövetségre lépett a szent szegénységgel és oly erős barátságot kötött vele, hogy az Úr Jézuson kívül semmi mart nem kívánt az égvilágon s lelki lányainak is megtiltotta, hogy a szükséges élelmen és ruházaton kívül bármi mást elfogadjanak. E tekintetben hajthatatlan maradt s mit sem adott az emberek kicsinyes aggályoskodására. Sőt amikor tiszteletreméltó emberek, köztük magasállású főpapok, mindenáron rá akarták beszélni, hogy legalább közös tulajdon formájában fogadja el a szükséges ingó és ingatlan javakat, ő egyenesen III. Ince pápához fordult védelemért és egy különleges kiváltságlevelet eszközölt ki tőle, melynek értelmében sem ő, sem társnői soha senki által nem kényszeríthetők rá semmiféle vagyontárgy elfogadására (privilegium paupertatis). És amikor később IX. Gergely pápa késznek nyilatkozott őt szegénységi fogadalma alól feloldozni, ő bátran így felelt: „Szentséges Atyám, Krisztus követése alól sohasem kívánok feloldozást”.

Az Úr azzal jutalmazta alázatos leányát, hogy kezén több ízben csodálatos módon megszaporította a fogytán levő kenyeret és olajat. A legnagyobb csodát azonban akkor művelte, mikor Klára állhatatos imádságára elhárította II. Frigyes császár vad szaracén zsoldosainak támadását, akik már több helyen megmászták a falakat és éppen betörni készültek a kolostorba.

Szent Klára több mint negyvenévi vezeklés után 1253 aug. 11-én fejezte be áldásos életét. Hamvait először a Szent György, majd a nevéről elnevezett templomban helyezték örök nyugovóra. IV. Sándor pápa már két évvel halála után szentté avatta őt. Emlékét éppúgy megőrizték a legendák, mint mesteréét, és szellemét ma is híven éleszti az a több, mint tízezer klarissza apáca, akik a világ különböző tájain ma is az ő szabályai szerint élnek.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

SZENT KLÁRA szűz

2019. augusztus 11. - Andre Lowoa
Boldog Vernahegyi János     hitvalló, † 1322           


SZENT KLÁRA szűz, rendalapító (1193-1253)
*Assisi, 1193/94. január 20. vagy július 16. +San Damiano-kolostor, 1253. augusztus 11.
Favarone lovag és Hortulana asszony elsőszülött leánya volt Klára. Családi palotájuk Assisi központjában, a San Rufinóról elnevezett székesegyház terének egyik oldalán állt. Klára még kisgyermek volt, amikor a városban összetűzések kezdődtek a nemesség és a polgárok között. Családja, amely az ősi és gazdag Offreducci-Favarone nemzetséghez tartozott, természetesen az összecsapások középpontjába került. A polgárok egyre türelmetlenebbül követelték jogaikat, s végül, 1198-ban megostromolták, bevették és le is rombolták a város felett épült Rocca Maggiorét, amely az arisztokrácia hatalmának szimbóluma volt. 1202-ben háború tört ki Assisi és Perugia között, s Klára családjának egy időre el kellett menekülnie Perugiába, mert nem voltak biztonságban a kereskedőktől és a polgároktól.
Különös, hogy ezekben az összetűzésekben az ellenség, a polgárok soraiban küzdött egy ifjú, aki később olyan meghatározó szerepet játszott Klára életében: a gazdag posztókereskedő, Pietro Bernardone fia, Ferenc. Klárának két húga volt: Ágnes és Beatrice. Édesanyjuk, Hortulana asszony mindhármukat őszinte jámborságra nevelte, és megtanította őket mindarra, amit akkoriban egy előkelő leánynak későbbi házassága érdekében tudnia kellett. Klára későbbi írásaiból kitűnik, hogy választékos latinsággal tudott fogalmazni, de a háztartással kapcsolatos munkák és a hímzés is ismerős volt számára. Hosszú betegsége napjaiban, amikor már kolostorban élt, nagyon szép oltárterítőket és liturgikus ruhákat hímzett. Így nőtt fel, mit sem sejtve abból, hogy Isten milyen életet szánt neki.
A maga idejében ifjak tűntek fel Klára életében, köztük Bernardo di Ranieri, aki nagyon komolyan pályázott Klára kezére. Nem is csoda, hiszen Klára egész lénye megnyerően bájos volt, jóságot és kedvességet sugárzott. A rokonság biztosra vette, hogy a szokásos pályát fogja befutni: egy fényes házassággal tovább gyarapítja a család vagyonát, és öregbíteni fogja hírnevüket is. Klára azonban nem hajlott arra, hogy mások kedvéért fogadjon el megszokott formákat, s attól még inkább idegenkedett, hogy megfontolás nélkül alávesse magát a nemzetségfő, Monaldo nagybácsi terveinek.
Természetesen ő is hallott mindenről, ami Ferenc körül történt. Tudta, hogy a városból többen is csatlakoztak Ferenchez, sőt, két unokaöccse, Silvestro és Rufino is követője lett a szegénység útján. Az is tudomására jutott, hogy III. Ince pápa szóban jóváhagyta Ferencék életmódját. És 1210-ben Klára meghallotta Ferencet, amint a dóm mellett prédikált. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát. Csak éppen az nem volt világos Klára számára, hogy mit tehet? Ekkor Ferenchez fordult tanácsért, aki által Isten hívő szava eljutott hozzá. A régebbi legenda elmondja: ,,Szent Ferenc atyánk a világ elhagyására buzdította. Élénk érveléssel mutatta meg neki, hogy milyen ostoba a világ reménysége, milyen álnok a világi dicsőség, és arra tanította, hogy a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.''
Mindezekből egyértelműen következett, hogy Klárának el kell szakadnia a gazdagságtól, csak az nem volt világos, hogy utána hogyan kell élnie. Egyelőre azonban Istenre bízták a dolgot, aki meghívta, hogy Ő majd megmutatja a folytatás útját is. Ferenc azt tanácsolta Klárának, hogy Virágvasárnap -- 1211. március 18-án -- ünnepi öltözékben menjen a székesegyházba misére. A püspököt értesítették Klára tervéről, ezért, miután megszentelte a pálmaágakat a körmenet előtt, lejött a szentély lépcsőjén, és egy ágat a lépcső aljában álló Klára kezébe adott, jelezvén ezzel, hogy a maga részéről hozzájárul kolostorba vonulásához.
Klára tudta, hogy a családja minden erejével ellenezni fogja kolostorba lépését, ezért a következő éjszaka egy barátnője kíséretében megszökött szülei házából. Maguk mögött hagyták a várost, és lefelé ereszkedtek a síkságon levő erdő felé, amelyben a Porciunkula nevű Szűzanya-kápolna állt. E kápolnában Klára letette minden ékességét, és Szent Ferenc kezéből magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét.
Ami ezen az éjszakán történt, az egy végsőkig elszánt lélek bátor tette volt. A rokonok teljesen elképedtek, amikor másnap kiderült, hogy mit tett Klára, aki akkor már a Bastia melletti Szent Pál bencés apácakolostorban volt, ahova az éjszaka folyamán Ferenc elvitte őket. A rokonok minden módon, szépszerével és erőszakkal vissza akarták vinni Klárát a városba, de nem tudták eltántorítani szándékától. Mikor már sokáig húzódott a meddő vita, Klára az egyik kezével megragadta az oltárterítőt ezzel a régi szokás szerint menedékjogot kért a templomtól --, másik kezével pedig lekapta fejéről a kendőt, s a rokonok meglátták lenyírt fejét. Ebből megtudhatták, hogy Klára visszavonhatatlanul Istennek szentelte magát.
Mikor a rokonok elmentek, az apácák úgy határoztak, hogy a várható zaklatások miatt jobb lesz, ha Klára és barátnője elhagyják a kolostort, és máshova mennek. Ezért mentek át a Panso melletti San Angelo-kolostorba. Itt egyszer csak bezörgetett a húga, Ágnes, hogy ő is apáca akar lenni. Ettől aztán a családfő, Monaldo nagybácsi elvesztette a türelmét. Elküldött egy csoport férfit, hogy erőszakkal hozzák vissza Ágnest. Ők meg is jelentek a kolostorban, de Klára imádsága erősebbnek bizonyult náluk, így Ágnes is hamarosan magára öltötte Szent Ferenc kezéből a bűnbánó nővérek ruháját. Az apácák azonban itt is féltek a további következményektől, ezért április végén útjukra bocsátották a ,,szökevényeket''. Ferenc ekkor úgy határozott, hogy véglegesen az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora.
Klára haláláig a kolostor lelki anyja volt. Sokan határozták el, hogy csatlakoznak hozzá. Nemcsak a legkisebb húga, Beatrice, hanem édesanyja, Hortulana asszony is, amikor megözvegyült, felvételét kérte a kolostorba. De a San Damianóban csak az tudott megmaradni, aki szerette a szegénységet, mert ezeknek a nővéreknek a szegénység nem valami ábrándos kényelem, hanem kegyetlen valóság volt. Klára tett ugyan csodákat, s amikor az üres olajoskorsót áldásával megtöltötte, vagy kenyeret szaporított, örömmel adtak hálát, mindazonáltal a kolostorban igazán szegénység uralkodott. És Klára mégis ujjong Prágai Szent Ágneshez írt levelében: ,,Ó, boldog Szegénység! Örök gazdagságot rejt magában azok számára, akik szeretettel ölelik magukhoz! Ó, szent Szegénység! Isten a mennyek országát ígéri és a boldog élet hervadhatatlan koszorúját adja annak, aki birtokolja a szegénységet és törekszik utána. Ó, Szegénység, mennyire tetszel Istennek! Az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt!''
De ezért a szegénységért Klárának hosszasan meg kellett küzdenie. Az Egyház ugyanis a IV. lateráni zsinaton, 1215-ben úgy rendelkezett, hogy az új szerzetesi közösségnek a már meglevő regulák közül kell megválasztaniuk életszabályukat. Kláráék számára legkézenfekvőbb a bencés apácák regulája lett volna, de ez a regula azt a szegénységet, amelyet Klára Ferenctől megismert, nem biztosította. A régi rendeknél ugyanis általános volt, hogy a szerzetesek és apácák személy szerint lemondtak minden vagyonról, a rendnek azonban, s az egyes kolostoroknak is volt ingatlan vagyona, amiből a szerzetesi közösségek ellátását tervszerűen biztosíthatták. Ferenc pedig olyan regulát adott testvéreinek és nővéreinek is, amely szerint nemcsak egyenként, hanem közösségben sem birtokolhatnak semmit, és megélhetésükért koldulniuk kell. Ahhoz pedig, hogy törvényesen élhessenek ebben a formában, Klárának meg kellett szereznie a pápai jóváhagyást. Ezért harcolt a szó szoros értelmében mindhalálig. Nem türelmetlenkedett, nem lázadozott, de harcolt, nagyon következetesen.
Először azt sikerült elérnie, hogy III. Ince pápa megadta a klarissza apácáknak a szegénység privilégiumát, ami annyit jelentett, hogy a ferences apácákat senki nem kényszeríthette arra, hogy vagyont fogadjanak el. Ehhez azonban a pápai kancelláriának nem volt kész formulája, mert ilyen még nem fordult elő a joggyakorlatban. Ezért maga a pápa fogalmazta meg ezt a különös jogszabályt. A regula jóváhagyását IV. Ince adta meg 1253. augusztus 9-én, Klára a halála napján vette kézhez. Életének ez volt a legnagyobb öröme. Amikor 1253. augusztus 12-én eltemették, e bulla egy példányát a kezébe tették, és úgy helyezték sírba.
Nagy elszántsággal kezdte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Szent Ferencnek kellett közbeszólnia, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket a vezeklésben.
1244-től kezdve szinte egyhuzamban ágyban fekvő beteg volt, a nővéreit mégis anyai gondoskodással irányította. Minden nehézségen csodálatos energiával lett úrrá.
IV. Ince pápa két alkalommal is felkereste. Megrendítő találkozások voltak ezek a pápa és a szegény, ágyban fekvő apáca között. Az egész pápai udvarból leginkább Hugolino bíboros fogta fel a szent jelentőségét, az a Hugolino, aki később IX. Gergely pápa lett. Így írt Klárának: ,,Rád bízom a lelkemet, és úgy ajánlom a gondjaidba, ahogyan Krisztus a kereszten Atyjának ajánlotta a lelkét. Az ítélet napján majd számot adsz róla, ha nem fogsz gondoskodón törődni a lelkemmel. Én ugyanis bizonyos vagyok abban, hogy eléred a legfőbb Bírónál azt, amit állhatatos önátadásoddal és számtalan könnyeddel kérsz.''
A bíboros ezzel kifejezte azt, amit Klára is világosan tudott, sőt ebben látta a szerzetesi élet legmélyebb jelentését az Egyházban: másokért állni az Úr színe előtt. Prágai Ágnesnak ezt írta egy alkalommal: ,,Hogy az Apostol szavaival éljek, Isten segítőtársnőjének tekintelek, és támasz vagy az ő titokzatos teste törékeny tagjai számára.'' E szavakkal Klára a saját korát messze túlhaladó megértésről tanúskodik. Ő ugyanis a kolostor csendjében, kiszakítva a világ forgatagából, abból a felismerésből formálta meg az életet, hogy a szerzetesek az egész titokzatos test minden tagjáért felelősek, életük összefügg az összes keresztény életével, és sokaknak segítségére vannak. Ezzel elzárt szegénységük apostoli távlatokat nyert.
Amikor Klára 1253. augusztus 11-én meghalt, a pápa bíborosaival együtt eljött Perugiából a temetésére. 1255. augusztus 15-én avatták szentté. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 12-re. 1969-től augusztus 11-én ünnepeljük.
--------------------------------------------------------------------------------
Szent Kláráról, aki volt annyira bátor, hogy Szent Ferenc szavára teljesen megtérjen a szegény Krisztus követésére, majd egy új női rend alapítója lett, amelyet róla később a klarisszák rendjének neveztek, a saját levelei és Szent Ferenc életrajzírói tudósítanak.
Amikor nyilvánvaló lett, hogy Klára megszökött az atyai házból -- tizennyolc éves volt, és jelentőségteljesen a ház kiskapuján távozott, amelyen át a halottakat szokták kivinni --, a felháborodott rokonok a kolostorába siettek, hogy hazavigyék. Amikor sem szép szóra, sem fenyegetésekre nem változtatta meg a szándékát, már csak azon sopánkodtak, hogyan tudott ilyen nyomorúságos sorsot választani magának. De amikor hat nappal később Ágnes nevű húga is követte, a rokonság magán kívül volt a haragtól. Tizenkét erős férfi kelt útra, hogy ők majd hazahozzák ezt a bolond leányt. Megjelentek a kolostor előtt, és kiadását kérték. Mikor ez nem történt meg, egyikük berontott, és a hajánál fogva kifelé vonszolta Ágnest, a többiek pedig ütötték és rugdosták. Ágnes kétségbeesetten kiáltott Klárához segítségért. S akkor hirtelen -- mondja a legenda -- Ágnes teste olyan nehéz lett, hogy meg sem tudták mozdítani. Mind a tizenkét férfi nekifeszült, hogy kimozdítsák a helyéből, de sikertelenül. Végül Klára megeskette őket, hogy felhagynak zaklatásaikkal, és békében hagyják húgát. Akkor megszégyenülten és dolguk végezetlenül tértek haza.
Amikor évekkel korábban Ferenc helyreállította az összedűlőfélben lévő San Damiano-templomocskát, így hívta segítségül a környéken dolgozó parasztokat: ,,Gyertek és segítsétek felépíteni a San Damianót, mert itt egykor apácák fognak élni, akiknek szent élete örömére szolgál majd a mennyei Atyának és a szent Egyháznak egyaránt.'' Ide hozta a két nővért, és hamarosan több Istennek szentelt szűz is csatlakozott hozzájuk. A nép pedig, találóan, Damianói Szegény Nővéreknek nevezte el őket.
A Klára körül élő nővérek szegénysége olykor olyan méreteket öltött, hogy napokon át nem volt mit enniük, és nyilvánvaló csoda mentette meg őket az éhenhalástól. Egy alkalommal -- ez akkor történt, amikor a vidéken egy szűk esztendő rossz aratása miatt éhínség támadt -- a nővéreknek mindössze egy kenyere volt. Klára pedig, Istenbe vetett bizalma jeleként, kezébe vette, megáldotta és osztotta a nővéreknek mindaddig, amíg valamennyien ettek és jóllaktak. Máskor meg egy korsót töltött meg olajjal az áldásával. A laikus testvér, aki jött, hogy elinduljon a városba olajat koldulni a nővérek számára, és a csodáról mit sem tudott, félig ámulva, félig bosszankodva mondta: ,,Ezek a nővérek bolonddá akartak tenni, hiszen a korsó tele van olajjal!''
Amikor évekkel később a pápa mégis rá akarta beszélni, hogy a tulajdonjogot valahogyan vegye bele a regulába -- így akarta megóvni a nővéreket a végső szükségtől --, Klára első megdöbbenésében szóhoz sem jutott. Aztán nagy elszántsággal így szólt: ,,Szentatyám, én soha nem egyezem bele abba, hogy feloldozzál engem Krisztus követése alól!''
E szegénység szellemében válaszolt Klára nagyon talpraesetten akkor is, amikor a ferencesek főnöke visszahívta a nővérek lelki gondozását végző ferences papot, mondván, hogy egy apácakolostorban semmi keresnivalója nincs egy papnak. A nővérek nehezen viselték az intézkedés következményeit, Klára pedig rövid úton elbocsátotta azt a két laikus testvért, akiket a rend azért állított melléjük, hogy számukra kolduljanak, és ne kelljen elhagyniuk a klauzúrát. Ezt mondta: ,,Üzenem a miniszter generálisnak, hogy nincs szükségünk a testi kenyerünkről gondoskodó emberekre, ha megvonják tőlünk a lelki táplálékot.'' Ez a szó Rómáig elhatott, és a pápa elrendelte, hogy a kolostor kapja vissza a papját.
Abban az időben, amikor Ferenc még gyakran megfordult a San Damianóban, hogy lelki beszélgetéseket folytasson a nővérekkel, Klára ismételten kérte, engedje meg, hogy még egyszer lemehessen a Porciunkula-kápolnába, és imádkozhassék ott, ahol megkezdte a szerzetesi életét. Ferenc a kérését következetesen elutasította mindaddig, amíg a többi testvér szemére nem vetette keményszívűségét. Akkor engedett a kérésnek és meghívta Klárát a Porciunkulába. Parancsára a testvérek a puszta földre terítettek asztalt abban a házikóban, amelyet a kápolna mellé építettek. Mikor pedig imádság után asztalhoz telepedtek, Ferenc beszélni kezdett. Oly szépen beszélt Istenről, hogy teljesen megfeledkeztek az étkezésről, és valamennyien elragadtatásba estek, a környék lakói pedig úgy látták, hogy a kápolna lángokban áll. Sietve jöttek, hogy oltsák a tüzet, de látták, hogy valamennyien sértetlenek, és elragadtatásban az Úrnál vannak.
Amikor Szent Ferenc a halálán volt, egy testvért felküldött a San Damianóba ezzel az üzenettel: ,,Menj föl, és mondd meg Klára nővérnek, hogy tegyenek félre minden bánatot és fájdalmat amiatt, hogy többé nem látnak engem. Legyenek nyugodtak, mert fognak még látni, és megvigasztalom őket.'' És valóban: a temetési menet, amely a Porciunkulából vitte fel a városba a szent testét, kitérőt tett és érintette a San Damiano-kolostort is. ,,Az ablak elől, amelyen át a nővérek az Úr szent testét szokták magukhoz venni, eltávolították a vasrácsot. A testvérek leemelték a hordágyról Ferenc testét, karjukra vették és hosszasan ott tartották az ablak előtt, hogy Klára anya és leányai láthassák. S jóllehet siratták és fájlalták elvesztését, nagy vigasztalásban volt részük, hiszen Isten után Ferenc volt a vigaszuk ebben a világban.''
Egy másik történet mutatja, hogy mennyire becsülte Klára a tudományt és az alázatosságot. Egyszer egy teológiai doktor jött a kolostorba, és prédikált. A prédikáció közepén egyszer csak Egyed testvér fölkiáltott: ,,Hallgass, most én akarok prédikálni!'' A szónok azonnal elhallgatott, és Egyed testvér ajkáról áradt a kegyelem elragadtatott igéje. Bizonyos idő múltán, befejezve a szólást, mondta a tudós teológusnak: ,,Most pedig, testvér, fejezd be a prédikációdat!'' -- és a magiszter be is fejezte. Emiatt Klára igen örült és azt mondta: ,,Ma beteljesedett Ferenc atyánk szívének vágya, aki egyszer azt mondta nekem: ťAzt szeretném, ha összes paptestvéreim olyan alázatosak lennének, hogy még a teológiai doktor is félbeszakítaná a beszédét, ha egy laikus testvér szólni akar.Ť Mondom nektek, testvérek -- zárta le a dolgot Klára --, ez a tudós jobban épülésemre szolgált, mint ha a szemem láttára egy halottat támasztott volna fel.''
1240-ben, amikor II. Frigyes szaracén katonái átvonultak Umbrián, veszedelem fenyegette a kolostort is. A katonák úgy vélték, könnyű zsákmány lesz a város falai előtt védtelenül álló kis kolostor. Mikor feltűntek a környéken, az apácák megrémültek, csak Klára anya nem veszítette el a bátorságát. Imádságban így könyörgött: ,,Uram, óvd meg a te szolgálóidat, akik magukat nem tudják megvédeni ebben a veszedelemben!'' Akkor egy fiú hangja szólalt meg: ,,Mindig megőrizlek titeket!'' Klára megparancsolta a nővéreknek, hogy tovább már ne féljenek. Betegágyát a kolostor kapujához vitette, és megkérte a kolostor papját, hogy hozza ki az Oltáriszentséget a támadók ellen. A szaracénok pedig, akik már fenn voltak a falakon, ebben a pillanatban rémülten meghátráltak. Néhány évvel később, amikor Aversai Vitalis állt seregével Assisi előtt, ugyancsak Klára imádsága fordította el a veszedelmet.
Röviddel a halála előtt igen heves fájdalmak lepték meg, és Rainald testvér türelemre akarta inteni. Ő így válaszolt: ,,Kedves testvér, amióta Isten szolgája, Ferenc közvetítésével megismertem az Úr Jézus kegyelmét, semmiféle fájdalom nem teher, semmi vezeklés nem nehéz, és semmiféle betegség nem elviselhetetlen számomra.'' És ő vigasztalta síró nővéreit. Majd így szólt magához: ,,Most indulj bátran, hiszen jó vezetőd van!'' És az egyik nővér a könnyein keresztül látta, hogy odalép az ágyhoz egy ragyogó női alak, kíséretével együtt, átöleli Klárát, s az egyik kísérője ékes köpenyt borít a vállára.
Imádság:
Istenünk, te Szent Klárát irgalmasan a szegénység szeretetére vezetted, közbenjárására add meg nekünk, hogy a lelki szegénységben Krisztust kövessük, és szent színed látására jussunk a mennyben. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Példája:
    Boldogok a szegények…

Szent Euplusz vértanú

2019. augusztus 11. - Andre Lowoa

Szent Euplusz vértanú

Euplusz a szicíliai Katána városában volt az egyház diakónusa, Hivatásánál fogva félelem nélkül hirdette ez evangéliumot az emberek között. Maga köré gyűjtötte őket, és úgy tanította Krisztus hitére, A hit erejével még a bálványtemplomokat is le tudta rombolni. A kereszténység ellenségei elfogták őt egy házban, ahol éppen az evangéliumot olvasta másoknak. Abban a reményben vitték a helytartó elé, hogy a kínzások megingatják a diakónus állhatatosságát. Fára függesztették, vaskampókkal szaggatták testét, de ő mindezek között Istenhez fordulva imádkozott és tűrt. Utána börtönbe vitték, ott éheztették és szomjúsággal gyötörték és végül halálra ítélték. A lefejezés előtt időt kért az imádságra. A vesztőhelyen elővette az evangéliumot és Jézus csodáiról olvasott belőle. Lefejezés által nyerte el a vértanúságot 304-ben, augusztus 11-én.
süti beállítások módosítása