Élt Egyiptomban egy szégyentelen, parázna életet élő nőszemély. Leányát: Taisziát is ilyen szellemben nevelte. Rosszhírű házba vitte, és ott átadta a testi vágyak kielégítésére sok embernek. Mivel szép tekintetű volt, sok embernek okozott lelki veszedelmet.

Élt Egyiptomban ugyanakkor a herakleai kolostorban egy Pafnuciusz nevű szerzetes, aki sok embert vezetett vissza az üdvösség útjára. Ez, hallott Taiszia gyalázatos tetteiről, levetette magáról szerzetesi ruháját és világi ruhába öltözve, sok pénzzel az erszényében, felkereste Taisziát. Azt kérte tőle, hogy olyan helyen vétkezzenek, ahol Isten sem látja őket. Taiszia, akiben még nem halt ki minden jó érzés, azt felelte, hogy ilyen hely nincs a világon, mert a mindenütt jelen levő Isten mindent és mindenkit lát. Akkor Pafnuciusz eléje tárta vétkes életét, és azt, hogy milyen súlyos feleletet kell érte Istennek adni amiatt, hogy sok embernek lelki kárát és veszedelmét okozta. Az atya komoly szavai mélyen lelkébe vágtak. Összeszedve minden értékét, amelyet tisztességtelen életével szerzett, megparancsolta, hogy vigyék a város terére és egy csomóban égessék el. Arra sem mondta ezeket méltóknak, hogy a szegényeknek osszák ki. Mindezek után Pafnucius magával vitte egy női kolostorba, ahol egy szűk cellába zárkózott be. Három évet töltött itt magányosságban és bűnbánatban. Ezután Pafnucius felkereste Remete Szent Antalt, megkérdezve, hogy megbocsátotta-e már Isten Taiszia bűneit. „Egyszerű” Pál atya látomása biztosította őt Taiszia bűneinek megbocsátásáról. Pafnuciusz visszament, kinyitotta Taiszia cellájának ajtaját, és kérte, hogy távozzék el, mert Isten megbocsátotta bűneit. 15 nap múlva, miután cellájából kijött, Taiszia meghalt. Ez 340 után történt.

Pelagia Antiochiából származott. Ritka külső szépséggel bírt és először a parázna nők életét élte. Csak a maga szépségével törődött, lelkét teljesen elhanyagolta. Egy alkalommal Szent Nonnusz Iliopoliszi püspök több püspöktársával együtt a templomban tartózkodott és az Egyház ügyeit tárgyalták meg. Mindnyájan látták a templom mellett elmenő szép ruhában és ékszerekkel feldíszített Pelágiát, sok fiatal társaságában. Nonnus püspököt a látvány elszomorította. A gyűlés befejezése után sokat imádkozott, Pelágiáért is. Másnap, a főtemplomban, az istentisztelet után tanítást adott az egybegyűlt hívőknek arról a törődésről, amit a lélek üdvössége és szépsége érdekében tennie kell a keresztényeknek. Ezeket hallva a templom mellett elhaladó Pelágia, mélyen elgondolkozott. Bűnbánatot tartott eddigi bűnei miatt, aztán megkeresztelkedett. Vagyonát szétosztotta a város szegényei között. Vezeklő ruhába öltözött és Jeruzsálembe ment az Olajfák hegyére. Itt, isteni buzgóságtól eltelve és kerülve a bűnöket, először teljes elzártságban vezeklő életet kezdett férfi néven. Vezeklő éveiben megtisztulva bűneitől, 457 körül halt meg. Temetésére sokan jöttek össze, és öltöztetésénél derült ki, hogy egy nő volt a vezeklő. Jeruzsálemben temették el az Olajfák hegyén.


Szent Pelágia szűz.

Szentünk Dioklécián császár uralkodása alatt élt a szíriai Antiochiában. Nemes családból származott, Szent Lucián antiochiai felszentelt vértanú tanítványa volt. A város parancsnokának jelentették, hogy Pelágia keresztény. A parancsnok katonákat küldött érte, hogy kísérjék hozzá. A házat körülvevő katonákat arra kérte Pelágia, hogy várjanak rá egy kissé. A leány a házban kelet felé fordult és imádságban kérte Istent, hogy ne adja őt a katonák kezeibe, hanem tiszta áldozatként vegye Magához. Imája után legszebb ruháiba öltözve leugrott a ház tetejéről és így adta vissza tiszta lelkét Istennek 303 körül.

Röviddel II. János Pál pápa második lengyelországi zarándokútja előtt az egyik budapesti buszmegállóban középkorú házaspárral találkoztam, térkép volt a kezükben, s meglehetősen tanácstalanul tanulmányozták... Kérdésemre, segíthetek-e valamiben, idegenszerű kiejtéssel beszélt német nyelven adták elő tájékozódási nehézségüket. Miután elmagyaráztam nekik a helyes útirányt, a busz indulásáig maradó néhány percben beszélgetés alakult ki köztünk. Kiderült, hogy lengyelek és sietnek haza, mert lakóhelyükön, Poznanban akarnak lenni, mire a pápa odalátogat... Szóba került Czestochowa is, és egyszerre csak nekem szegezték a kérdést: -- Hol van a magyarok nemzeti kegyhelye?

Zavarban voltam, de végül is kénytelen voltam megmondani, hogy hazánkban vannak Mária-kegyhelyek minden egyházmegyében, de egy országos jellegű ,,sanktuarium narodowe'' (nemzeti kegyhely) nincsen. El lehet gondolkozni azon, miért van ez így... Bizonyára szerepet játszik benne a török hódoltság kora, amikor az egyházi szervezet és közigazgatás éppen az ország központi részén ment tönkre. Ezt a hiányt ellensúlyozza az a tisztelet, amellyel minden kor és hely katolikus magyarja hódol Szűz Mária mint Nagyasszonya előtt. Kevesen gondolnak talán arra, hogy az ,,asszony'', s így a ,,nagyasszony'' szó nyelvünknek még pogány kori rétegéből való... A magyar nyelvbe az alán ,,achszin'' szó kerülhetett át a8. század táján, amikor szorosabb kapcsolatok lehettek az előmagyar törzsek és az alánok között. Az ő nyelvükben a jelentése ez volt: úrnő, fejedelemasszony. A Halotti Beszédben még így olvassuk: ,,vimagguc szen achscin mariat''. Később elhomályosult ťfejedelmiŤ jelentése, s nyilván ezért adhatták hozzá a fokozó ťnagyŤ jelzőt... (A m. nyelv tört--etim. szótára. I. k. Bp., 1967. 189. lap).

Mennyei fejedelemnőnek tisztelhették tehát Máriát az első Krisztus hitére tért magyarok, és megerősítette őket e hívő tiszteletükben Szent István király, amikor elmerülve a gondban, hogy kire maradjon halála után az ország, a nép s az egyház vezetése, istápolása, Szűz Mária oltalmába ajánlotta önmagát és királyságát. E természetfeletti kapcsolatot Mária és hazánk népe között a Szent István halálát követő belvillongások sem tudták elhomályosítani, és Szent László, a lovagkirály uralkodása idején új virágzásba borult. Tatárral, törökkel szemben egyaránt Jézus és Mária nevét kiáltva védte életét, hitét és övéit a középkor magyarja, mikor pedig az 1683. szeptember 12-i, a Bécs melletti Kahlenbergben lezajlott csatában visszaszorították a török szultán seregeit, megkezdődhetett a magyarországi török uralom fölszámolása.

1693-ban I. Lipót király a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország Szent István-i fölajánlását a Nagyasszonynak. Az egyházi élet újjászervezésében ismét nagy szerepet játszott a ,,mindörökké áldott Nagyasszonyunk''.

XIII. Leó pápa 1896-ban, a magyar millennium alkalmával az akkori esztergomi prímásérsek, Vaszary Kolos bíboros kérésére mint külön ünnepet engedélyezte Magyarország részére Nagyasszonyunk ünnepét. Eleinte október 2. vasárnapján ünnepelték. X. Szent Pius pápa tette át október 8-ra. A II. Vatikáni zsinat után áthelyezte a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re, de 1984-től ismét október 8-án üljük.

Mi magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Hogy csak néhány más országot említsünk: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti Patrónaként tisztelni Máriát, s 1916-tól ünneplik. Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638- ban, és Nagyboldogasszony napján emlékeznek rá. Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának, 1647-ben; ők december 8-án ünneplik. Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította a Szűzanyát 1656-ban. 1754-ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték. XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék, valamint, hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.


--------------------------------------------------------------------------------

Legismertebb Mária-énekünk e szavakkal kezdődik: ,,Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!'' A boldog jelző nemcsak a latin ,,beata'' egyszerű fordítása... Már a 13. században jelentése volt e szónak a gazdag; a múlt század végén pedig az áldott, a terhes állapot jelzésére is használták. Ma nem a csatatereken dől el a magyarság jövője, hanem a szülészeti osztályokon! És azokban az otthonokban, családokban épül tovább, ahol a szülők a mindennapi kenyér mellé hitük, reményük és szeretetük bőségéből, gazdag, egyre megújuló tartalmából tudnak és akarnak adni gyermekeiknek.

,,Áldott Nagyasszonyunk!... Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága magyar hazánknak. Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden magyar szem feléjük tekint''. (Hozsanna, Bp., 1981. 72.)


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki a Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárására nemzetünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el, engedd kegyesen, hogy akit Szent István királyunk példája szerint Nagyasszonyunknak tisztelünk a földön, annak örök társaságában örvendhessünk a mennyben!

Mindketten Rómából származtak. Keresztények voltak, de hitüket egy darabig titokban tartották. Maximián császár előtt ugyanis mindketten nagy becsben állottak és rangos hivatalt viseltek. Ezért irigyeik is akadtak. Jelentették a császárnak, hogy Szergiusz és Bakkhusz keresztény emberek. A császár először nem hitt a feljelentőknek, de egy alkalommal próbára akarta tenni őket. Mivel egy pogány ünnepen nem látta őket az ünneplők között, megparancsolta, hogy erővel vezessék őket a császár elé. Mivel keresztények voltak és ezt bátran megvallották, nem akartak áldozatot bemutatni a pogány isteneknek. A császár átadta őket a népnek, hogy gúnyolják ki őket. Ezután hízelgésekkel próbálta őket arra rábírni, hogy tagadják meg Krisztust. Állhatatosságukat látva, a császár nem akarta személyesen kínozni kedves embereit, hanem a keleti Antioch parancsnohoz küldte, hogy ő bírja őket hittagadásra, vagy ellenkező esetben kínokkal gyötörje. Antioch, aki sokat köszönhetett a két főembernek, kedvesen akarta őket hittagadásra bírni. Mivel ez nem sikerült, megparancsolta, hogy irgalom nélkül verjék meg a két embert. Bakkhusz a kínzások között meghalt. Holttestét kidobták a vadak és madarak ételéül. A keresztények azonban titokban elvitték és eltemették. Azon az éjszakán Bakkhusz álmában megjelent Szergiusznak és megerősítette a bátor kitartásra. Másnap Szergiusz lábát éles szegekkel kivert cipőbe tették, és arra kényszerítették, hogy így menjen Antioch után városról városra, ahol neki hivatalos ügyei voltak. A szíriai Rozáta városában, bár új kínzások alá vetették, bátran elviselve azokat, zsoltárokat énekelt és imádságokat mondott. Végül, karddal fejezték le 290-303 között.

Rómában született, apja jogász volt. Fiatal pap korában Gasparri államtitkár mellett, mint annak benso munkatársa, tett szert a diplomáciában való jártasságra. 1917-29 között Münchenben volt pápai nuncius. A németek barátja lett, de nem folytatott „németbarát” politikát pápa korában sem. 1930 óta bíboros- államtitkár volt, akit XI. Pius legesélyesebb utódjának tartottak. 1939- ben rövid konklávé után meg is választották pápának. Páratlan szellemi képességei, nagy muveltsége, nyelvtudása, feddhetetlen élete, az Egyház ügyeiben való jártassága ajánlották ot az Egyház vezetojéül. Minden erejével törekedett a béke megmentésére. „A békével nem veszett még el semmi, a háborúval azonban minden elveszhet” - hangoztatta. Karácsonyi beszédei mindig a béke ügyét szolgálták. Bátran kiállt az üldözöttek védelmében is. Egyesek alaptalanul és rosszindulatúan vádolták kollaborálással, gyávasággal. Rómát bátor fellépése mentette meg a bombázásoktól s attól, hogy hadszíntérré váljon. Jelmondata: Az igazságosság muve a béke. VI. Pál így jellemezte elodjét: „Úgy kell emlékeznünk XII. Piusra, mint eros és szereto szívu emberre, aki tevékeny volt az igazság és a béke ügyében, akinek gondja volt minden emberi szerencsétlenségre, amelybol volt épp elég a háború idején.” Jelentosebb körleveleiben a szentírás korszeru értelmezésével, a liturgia megújításával s egyes tévtanok helyreigazításával foglalkozott. 1943-ban szentté avatta Árpádházi Boldog Margitot. 1950. nov. 1-én kihirdette Mária mennybevitelének dogmáját. Intézkedéseket tett az egyházi élet korszerusítése terén, ezzel a II. Vatikáni Zsinat útját egyengette. Elodeihez hasonlóan o is a ferences III. rend tagja volt. Életszentsége miatt boldoggá avatási eljárása folyamatban van. Lelki nagyságát Végrendelete bevezeto mondatai mutatják: „Könyörülj rajtam, Istenem, a te nagy irgalmasságod szerint! Ezeket a szavakat, melyeket fogyatékosságom tudatában megválasztásom feletti rémületemben mondtam ki, most, amikor a hosszú pápaságom alatt oly nehéz idoben elkövetett hanyagságaim, gyarlóságaim és hibáim legélesebben szemem elott lebegnek, még jogosabban ismétlem meg.”

Imádság:

Szentünk egy földműves gyermeke volt. Atyja keresztény hitben nevelte és még a Szentírás könyveinek olvasására, de arra is, hogy amit olvasott, azt kövesse is. Amikor felnőtt, Konstantinápolyba költözött és ott szőlőműveléssel foglalkozott. Részt vett később az I. egyetemes zsinaton mint felolvasó, aztán majd áldozópap. Nagy Szent Konstantin császár halála után, amikor Arius tanítása megerősödött és sokakat tévelygésbe vitt, az ariánusok az istentisztelet végzése közben rátámadtak és megölték. Ez a IV .század első felének vége felé történt.

1571-ben Lepantónál - egy tengeri ütközettel - megkezdődött a török hatalom hanyatlása.

V. Szent Piusz pápa a csatát segítendő a rózsafüzért imádkozta, közben látomása volt, mégpedig a győzelmet látta. Valóban, délben a szél megfordult, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.

A pápa a győzelem tiszteletére engedélyezte az ünnepet. 1716-ban Péterváradnál is a rózsafüzér imádkozása segített győzelemre. XIII. Gergely pápa elrendelte az ünnepet, XI. Kelemen pápa az egész egyházra kiterjesztette.

Ismerd meg, és imádkozd a Szentolvasót.

Vigyázz!

    Imádságos lelkület nélkül nem élhetsz teljes értékű életet!

Klaudius római császár uralkodása idején (41-54.), aki anyját is megölette, mert titokban keresztény volt, Tarracinába jött egy Keszarius nevű diakónus. Látva a pogány istenek szobrait és az áldozatokat, összetörte a szobrokat. Ezért börtönbe vetették. Három nap múlva kezeit hátra kötve Apolló temploma felé vonszolták a városparancsnok kocsija előtt. Keszarius imájára a templom összedőlt, maga alá temetve a benne levőket. Ezt látva egy Leontius nevű magas rangú főember a diakónus lábai elé borult és hitt Krisztusban. Egy Juliánus nevű keresztény pap nyíltan megkeresztelte és Krisztus Titkaiban részesítette. Leontius ezután rögtön kiadta lelkét. A városparancsnok elrendelte, hogy mindkét szent vértanút dobják a tengerbe. Isten akaratából a szent pap és diakónus holttestét a víz partra vetette. A keresztények pedig a város mellett tisztelettel eltemették őket.