Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Jeremiás próféta - SZENT JÓZSEF A MUNKÁS

2021. május 01. - Andre Lowoa

Szent Benedek     vértanú, † 1012.       



Szent Jeremiás próféta

Jeremiás, Krisztus előtt 650 körül született Anatótban, Jeruzsálem közelében, papi családból. Atyját Helkiásnak hívták, 627-ben Istentől prófétai küldetést kapott. Küldetése kb. 40 évig tartott, küldetését majdnem teljesen Jeruzsálemben gyakorolta. Jövendölései miatt az emberektől szenvednie is kellett. Egy alkalommal vizes gödörbe dobták, mert kellemetlen dolgot jövendölt számukra. Bátran hangoztatta Isten törvényeit, büntetését, a királyi házzal is szembeszállt. Azt szerette volna elérni, hogy a király hódoljon meg a babiloni királynak, de felülkerekedtek azok, akik Egyiptomhoz húztak. Nabukodonozor babiloni király elfoglalta Jeruzsálemet, a népet magával hurcolta Babilonba. Egyesek Egyiptomba menekültek, és magukkal hurcolták Jeremiást is. Ott agyonkövezték honfitársai a hagyomány szerint. Életének befejezéséről semmi pontosat nem tudunk. A Szentírásban jövendöléseinek könyve és Siralmainak könyve maradt ránk.


SZENT JÓZSEF A MUNKÁS a szentírásban a származásával mutatkozik be (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Jegyese Máriának. Igaz ember, aki nem akarta Máriát rossz hírbe hozni. Engedelmeskedett az angyalnak, gondoskodott családjáról (Mt 1, 18-25), mentette a Heródesi veszély elől (Mt 2, 13-15). Názáretben otthont teremtett számukra (Mt 2, 19-23), majd észrevétlenül eltűnik látókörünkből. Mindezt ismeretlenül, anélkül teszi, hogy a Szentírás egyetlen szavát is megörökítené.

József a szolgálat embere, a cselekedetekkel beszélő gondoskodás példája. Ott van, ahol szükséges a jelenléte, nem magyarázkodik, nem okoskodik, egyszerűen csak jelen van, teszi a dolgát, csinálja azt, amit kell.

Szent József a munkások védőszentje, a jegyesek pártfogója.


Az ünnepet XII. Piusz pápa vezette be 1955-ben.

Példája:
    Háttérben is, ismeretlenül is tedd a feladatod; légy igaz ember!

süti beállítások módosítása