1530 máj. 25-én az Abruzzók egyik félreeső kicsiny helységében, a Chieti közelében fekvő Bucchianico faluban pillantotta meg először Isten szép világát. Anyját mindjárt születésekor elvesztette, s atyja, V. Károly császár hadseregének egyik vitéz kapitánya csak néhány évvel élte túl a csapást. Így a szegény gyerek már hatéves korában árvaságra jutott. Nem csoda, ha megfelelő gondozás hiányában egészen vadócmódra nőtt fel és korán vészes szenvedélyek hálójába került. Különösen a játékszenvedély hatalmasodott el rajta. Jóformán minden idejét kártya- és kockajátékkal töltötte. A régi maradt akkor is, mikor tizenkilencével korában a velencei köztársaság zsoldjába szegődött. Mert bár a katonaélet vad kicsapongásaitól távol tartotta magát, olyan féktelenül vetette magát a kártyázásra és kockázásra, hogy lassanként egész vagyonát elvesztette. Mivel pedig ugyanekkor lábán veszedelmes seb támadt, kénytelen volt egyszer s mindenkorra búcsút mondani a katonai életnek. Nehéz sebével egyelőre a római Szent Jakab-kórházban (S. Giacomo dei Incurabili) vonta meg magát. Mivel azonban itt is régi életmódját folytatta, a kórház vezetői siettek túladni rajta, mihelyt sebe valamennyire behegedt.

Így a fiatal obsitos minden vagyon és megélhetés nélkül egyik napról a másikra az utcára került. Más kereset hiányában kénytelen volt tehát a kőművesek mellé szegődni napszámosnak. Ilyen minőségben hosszabb ideig dolgozott a manfredoniai kapucinus-kolostor építésén. Itt érte őt a kegyelem első sugallata. Jó ideig itt is hódolt ugyan játékszenvedélyének. Egy alkalommal még felsőruháját is eljátszotta. Azonban épp akkor a gvárdián szívhez szóló intelmei megrendítő hatással voltak rája; elhatározta, hogy gyökeresen megjavítja életét. Hosszas habozás helyett azon nyomban odavetette magát a gvárdián lába elé és nagy alázattal a rendbe való felvételét kérte tőle. A jó gvárdián befogadta őt testvérei közé.

Kamil ekkor a megtérő bűnös lángoló buzgóságával vetette magát novíciusi kötelességeinek teljesítésére. Mivel azonban makacs lábbaja kiújult, néhány hónap múlva kénytelen volt újból visszatérni a világba. Ugyanígy járt a ferencrendieknél is. Sebe miatt itt sem volt tartós maradása. Kénytelen-kelletlen megint a Szent Jakab-kórház kötelékébe lépett tehát és itt idővel annyira megkedveltette magát, hogy a kórház vezetősége gondnokká nevezte ki. Lelki vezetőül Néri Szent Fülöpöt (máj. 26) választotta. Az ő keze alatt a lelki életben rohamos előhaladást tett, és mindjobban megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy egész életét a szegény betegek testi és lelki ápolására szenteli. Hisz szemmel látta, mennyire gondatlanok és megbízhatatlanok a fizetett ápolók. Négy ápoló és egy pap önkéntes csatlakozása után már 1582-ben letette az új betegápoló testvérület alapját. De vállalkozásával egyelőre nem volt szerencséje; a kórház vezetősége kicsinyes féltékenységből megtiltott neki minden tevékenységet. Kamil ekkor egy kicsiny bérházban kezdte meg szamaritánus tevékenységét. De már az első hetekben tapasztalnia kellett, hogy mint laikus édes-keveset tehet a szegény szenvedő betegek lelkének megmentésére. Elhatározta tehát, hogy pappá lesz. Bár már harminckét éves volt, nem átallott odakuporogni az iskolapadra és a kis gyermekekkel együtt tanulni a latin nyelvtan szabályait. Erős akaratával célt ért: két év múlva áldozópappá szentelték.

Kamil most a Piazza del Popolón fekvő Csodatevő Miasszonyunk (Santa Maria de'Miracoli) templomnál kezdte meg működését. A Szent Jakab-kórház protektorának, Cusani bíborosnak és Néri Szent Fülöpnek ismételt tiltakozása ellenére ide telepítette át betegápolóművét is és korábbi társai közül két ápolóval és egy áldozópappal itt egyesült először szerzetesi együttélésre (1584. szept. 8.). Bár a rosszakarat és a viszonyok sanyarúsága sokféle módon megpróbálta az új intézményt és nem egyszer a teljes megsemmisülés örvényéig sodorta, Kamil egy hajszálnyira sem tért el a maga elé tűzött céltól és szívósságával rövidesen annyira felvirágoztatta a kicsiny testvérületet, hogy már egy esztendő múlva tágasabb helyiségről kellett gondoskodnia. Ekkor Baratelli Pompeius nagylelkű adományából a város magasabb, áradástól mentes helyén szerzett magának és társainak újabb hajlékot. Sőt kevéssel utóbb a kórház betegeinek ápolása mellett az otthon fekvő súlyos betegek rendszeres látogatását is programba vette és főleg azon igyekezett, hogy töredelmes gyónással előkészítse őket a boldog kimúlásra. A bárdolatlan, veszekedő katona egy nőnek gyöngédségével tudott végére járni a betegek minden szükségének. Velük sírt, velük imádkozott. Már akkor mondotta: „A szeretet nem keresi a maga kényelmét. Meg kell sarkantyúzni testünket, ezt a rossz gebét, csak úgy üget majd. A jó katonának a csatában kell meghalnia, a jó hajósnak a tengeren, a jó betegápolónak a kórházban”.

Természetes, hogy ez a hősi szamaritánusmunka nem kerülte el az Egyház fejének figyelmét. V. Sixtus pápa rendkívül elismerő szavak kíséretében már 1586 márc. 18-án megerősítette az új kongregációt, melynek tagjait ettől fogva a betegek szolgáinak (Ministri infirmorum) vagy a jó halál atyáinak (Patres agonizantes) kezdték nevezni; ugyanő 1586 június 16-án megengedte, hogy a testvérek fekete köpenyükön baloldalt vörös színű posztókeresztet viselhessenek. Ekkorra teljesedett Kamil hő vágya is: Colonna hercegnő közbenjárására megkapta a Szent Magdolna-templomot és melléje egy nagyobb házat, mely ettől fogva középpontja lett a nagyra hivatott intézménynek.

A legmagasabb helyről jövő elismerés csak újabb ösztönzésül szolgált Kamilnak és társainak. Mikor 1588-ban a Bájéban állomásozó spanyol tengerészek közt pestis ütött ki, ők habozás nélkül odairányozták lépteiket. És amikor 1590 elején magában az Örökvárosban jelentkezett a szörnyű dögvész, Kamil fájós lábával rögtön ott termett és a Szent Szixtusról nevezett kórházban a hősiességnek valóságos csodáit vitte végbe. Mikor nyolc társa közül ötöt elragadott a halál, ő a megmaradt hárommal végezte ugyanazt a munkát, amelynek előbb kilencen is csak nagy üggyel-bajjal tudtak megfelelni. E páratlan önfeláldozásra XIV. Gergely pápa 1591 szept. 21-én ünnepélyes fogadalmú renddé avatta a társulatot és megengedte, hogy tagjai külön fogadalommal kötelezzék magukat a fertőzőbetegek ápolására.

Ekkor a jó halál atyáinak áldásos tevékenysége már messze túlterjedt Rómán. A nápolyi megtelepedést hamarosan követte a nólai, milánói, genovai, bolognai, firenzei, ferrarai, mantovai, messinai, palermói stb. kórházak megalapítása. Sőt nemsokára Olaszország határain túl is híre kelt a rendnek. Mikor ugyanis VIII. Kelemen pápa 1595-ben unokaöccsének, Aldobrandini Ferenc hercegnek vezetésével mintegy tízezer főnyi segédhadat küldött a magyarországi török háború céljára, e sereg kötelékében nyolc kamiliánus atya egészen Esztergom falaiig előrenyomult s derekasan kivette a részét az ősi Magyar Sion visszavívásából. Mindeme munka éltető lelke mindig maga Kamil volt; mindig ő járt elöl jó példával. Mikor Rómában 1596 nyarán újabb járvány ütötte fel fejét, a felebaráti szeretet másik nagy hősével, a spanyol Kalazanci Szent Józseffel versenyt rótta a szegény szenvedők hajlékait.

Nem csoda, hogy ez a megfeszített munka, melyet állandó lábfájása is súlyosbított, lassanként felőrölte a szent életerejét. Negyven esztendeig hordozta lábának nyílt sebét, tíz évig kínzó kőbántalmak gyötörték. Bűnbánó lelke ezeket „Isten irgalmasságainak” nevezte. Ezért 1607 okt. 2-án V. Pál pápa beleegyezésével lemondott rendje vezetéséről. De a munkából továbbra is emberül kivette a részét. Még élete utolsó idejében is ágyról-ágyra vonszolta fáradt testét, hogy személyesen nézzen utána a betegek ellátásának. Közben ajkáról szünet nélkül áradtak a vigasztalás igéi. Olyan bensőséggel és meggyőző erővel szólott, hogy szavainak senki sem tudott ellenállni. Legkedvesebb beszédtárgya Isten könyörülő szeretete volt. Azt tartotta, hogy amely szentbeszédből hiányzik az isteni irgalomra való utalás, olyan, mint a gyűrű, melyből hiányzik a drágakő. Kedves betegei közt érte utol a halál is 1614 júl. 14-én. Holttestét a neki oly kedves Mária Magdolna-templom főoltára közelében helyezték örök nyugalomra. Mivel azonban sírjánál nemsokára több nyilvánvaló csoda történt, később az oltár alatt kerestek számára új helyet. A csodák hatása alatt XIV. Benedek pápa 1742-ben boldoggá, négy évvel rá pedig szentté avatta a felebaráti szeretet nagy hősét. XIII. Leó 1886-ban Istenes Szent Jánossal, az irgalmasrend alapítójával egyetemben a betegek és kórházak patrónusának jelentette ki őt és elrendelte, hogy neve felvétessék a haldoklók litániájába.

Szent Kamill irgalmas szeretetének ma is beszédes bizonysága rendje, mely a 17. század folyamán az egész katolikus világban nagy mértékben elterjedt. 1718-ban nálunk, Magyarországon is gyökeret vert Győrött. Tagjai Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és Peruban ma is ugyanolyan szeretettel gyámolítják a halálra váló betegeket, mint annakidején szeretett mesterük tette.

Ő a betegekben az Üdvözítőt tisztelte. Egyszer egy beteg azt mondta neki: Kérem, Atyám, legyen szíves, igazítsa meg ágyamat. Erre ő: Mit? Ön kér engem? Nem tudja, hogy parancsolnia kell? Hisz szolgája vagyok? Ó, sóhajtott föl gyakran, bárcsak ezekből a szegény teremtésekből egyetlen sóhaj vagy áldás mellém szegülne halálom óráján! Bőségesen és fölségesen teljesült ez az óhaja. Neki különös értelemben mondotta az Üdvözítő: „Mezítelen voltam és ruháztatok engem; beteg és meglátogattatok engem” (Máté 25,36).

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

Szentlecke. Szeretteim: Legyetek mindnyájan egyakaratúak, szánakodók, az atyafiság szeretői, irgalmasok, szerények, alázatosak; nem fizetvén roszszal a roszért, sem szidalommal a szidalomért; hanem inkább áldást mondván; mert arra vagytok hivatva, hogy az áldást örökségűl birjátok. Mert a ki az életet szereti, és jó napokat akar látni, tartóztassa meg nyelvét a gonosztól, és ajkai ne szóljanak álnokságot. Távozzék a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békét, és kövesse azt; mert az Úr szemei az igazakon, és fülei azok könyörgésein; az Úr orczája pedig a gonosztevőkön van. És ki árthat nektek, ha a jónak követői lesztek? De ha valamit szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok. A félelem pedig azoktól el ne rémítsen, és meg ne háborodjatok; csak az Úr Krisztust szenteljétek sziveitekben. (1 Pt 3,8-15)

Evangélium. Abban az időben: Jézus így szólt tanítványaihoz: Hogyha nem lesz tökéletesebb a ti igazságtok az irástudókénál és farizeusokénál, nem mentek be mennyeknek országába. Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne ölj; a ki pedig öl, méltó az itéletre. Én pedig mondom nektek: hogy minden, a ki atyjafiára haragszik, méltó az itéletre. A ki pedig mondja atyjafiának: raka! méltó a főtörvényszékre, a ki pedig mondja: bolond! méltó a gehenna tüzére. Ha azért ajándékodat az oltárra viszed, és ott eszedbe jut, hogy atyádfiának van ellened valamije: hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, és menj előbb megbékélni atyádfiával; és akkor eljövén, ajánld föl ajándékodat. (Mt 5,20-24)

(Forrás: Szunyogh Xavér Ferenc, Latin-magyar misszálé)

Szent Henrik császár sógorával, Szent István magyar királlyal egyetemben a középkor legeszményibb uralkodói közé tartozik. Igazi szent király volt, a szentség és a királyság minden kiválóságával. 973 máj. 6-án született a Regensburg közelében fekvő Abbach várában mint Civakodó Henrik bajor herceg és Gizella burgundi hercegnő elsőszülött fia. Gyermekéveit felváltva Hildesheimben és Regensburgban töltötte. Nevelésében Szent Wolfgang regensburgi püspöknek, a magyar nemzet első térítő apostolának volt főrésze, aki a nagyra hivatott ifjú lelkében korán elhintette a jámborság és istenfélelem magvait. A szent püspök valósággal a szentek nevelőiskolájává és virágoskertjévé varázsolta a regensburgi hercegi udvart. Elég arra gondolni, hogy Henrik három testvére közül Brúnó pappá, augsburgi püspökké, Brigitta apácává, a regensburgi apácazárda fejedelemasszonyává lett és Boldog Gizellát is csak a körülmények különös alakulása vezette az áhított kolostor helyett az esztergomi magyar fejedelmi udvarba.

Henrik valamennyi testvérénél nagyobb tisztelettel övezte szent mesterét és még haló porában is (+ 994. okt. 31-én) hálás szeretettel őrizte emlékét. A mester sem hagyta el növendékét. Egyszer álmában úgy tetszett neki, mintha mesterének a Szent Emmerán-székesegyházban levő sírja előtt ájtatoskodott volna. Imádság közben egyszer csak azon vette észre magát, hogy a szent ott áll előtte, eleven valóságban és biztatja: „Menj és olvasd el a sírom mellett levő fal felírását”. Henrik - még mindig álmában késedelem nélkül odament a falhoz, de azon mindössze csak ezt a két szócskát találta: „Post sex = Hat múlva”. Mikor felébredt, sokat törte fejét a különös látomáson, de sehogyan sem tudta kihámozni értelmét. Végre abban állapodott meg, hogy a jelenés minden bizonnyal hat napon belül bekövetkező halálára vonatkozik.

Ezért még nagyobb áhítattal látott hozzá szokásos erénygyakorlatainak végzéséhez és a szegényeket még bőségesebb alamizsnával halmozta el. Mivel azonban a hat nap minden baj nélkül múlt el; azt kezdte hinni, hogy a jelenés nem hat napot, hanem hat hónapot akart mondani s rendületlenül folytatta tovább szigorú vezeklését és bő alamizsnaosztását. De a hatodik hónap is elmúlt anélkül, hogy a legkisebb baja esett volna. Most tehát hónapok helyett évekre kezdte értelmezni a rejtélyes szavakat, de megint csalódott a hatodik év vége is viruló egészségben köszöntött rája. A látomás csak akkor világosodott meg előtte, mikor a hetedik évfordulón VIII. Benedek pápa kezéből elnyerte a császári koronát. Csak akkor emlékezett vissza, hogy a szent püspök ott a regensburgi gyermekszobában őt következetesen királyúrnak, Gizella húgát királyasszonynak, Brúnó öccsét püspökúrnak, Brigitta nővérét pedig fejedelemasszonynak szólította.

Henrik szűkebb hazájának, a bajor hercegségnek kormányzását már huszonhárom éves korában átvette és minden igyekezetével azon fáradozott, hogy behegessze azokat a sebeket, melyeket atyja ismételt pártütéseivel a szép tartomány jólétén ütött. Kevéssel utóbb meg is házasodott. Hitveséül Kunigunda luxemburgi grófnőt szemelte ki, akit az Egyház őszinte jámborságáért később szintén szentjei sorába iktatott (lásd, márc. 3). Ettől kezdve a két szent egymással versenyezve és egymást buzdítva iparkodott előbbre jutni az erények faján.

Közben III. Ottó császárban (+ 1002) kihalt a szász uralkodócsalád egyenes ága s a német korona öröksége, mint legközelebbi rokonra, Henrik hercegre szállott. Szentünk azonnal erélyes kézzel nyúlt jogos öröksége után. Heribert kölni érseket erővel kényszerítette a királyi hatalmat jelképező szent lándzsa kiadására, azután Villigisz mainzi érsekkel 1002 jún. 7-én királlyá koronáztatta magát, majd három hónapra rá a szászok és a lotaringiaiak hódolatát fogadta, utána Aachenben ünnepélyesen elfoglalta Nagy Károly királyi trónját. És amilyen határozottnak mutatta magát a hatalom megszerzésében, éppoly erélyesnek bizonyult annak megvédésében. Pedig helyzete nem volt könnyű. Kifelé hatalmas ellenségekkel, befelé pedig örökké lázongó alattvalókkal találta magát szemben. Kifelé legveszedelmesebb ellenfele Krobry Boleszláv lengyel király volt, aki Lausitz, Meissen, Morvaország, Szilézia, Csehország, Pomeránia és Poroszország meghódítása után egy nagy szláv birodalom alapításáról álmodozott. Henrik ismételten harcra kelt Boleszláv ellen. Hűbéreseinek galád magatartása azonban mindannyiszor megakadályozta őt győzelmeinek kiaknázásában; kénytelen volt tehát megelégedni azzal, hogy az 1018. évi bautzeni békében a német határtartományokra nézve elismertette főhatóságát.

Annál fényesebb sikereket ért el olasz földön. Arduin olasz királyt, akinek egyik kortársa találó jellemzése szerint sóvárság volt a tanácsadója, kapzsiság az udvarmestere s arany és ezüst a bálványa, már 1004-ben legyőzte s helyette magát koronáztatta olasz királlyá. Kilenc évvel később, 1013-ban másodízben is átkelt az Alpokon, a hűtlen és lázadó Arduint elfogta és kolostorba kényszerítette, majd VIII. Benedek pápa kíséretében Rómába vonult és ott 1014 febr. 4-én császárrá koronáztatta magát; egyúttal megfogadta, hogy az Egyháznak lelkiismeretes védelmezője s Jézus Krisztusnak és Péter apostolnak hűséges hűbérese lesz. És ígérete nem maradt puszta szó. Megjelenésével és az egyházi állam területének gyarapításával ismét visszaadta az olasz hazafiak önbizalmát. A Szentszék, Genova és Pisa új harcra keltek a betolakodott szaracénokkal és egymás után szorították ki őket eddigi hódításaikból. Mikor az elbizakodott szaracén emir egy zsák gesztenyét küldött VIII. Benedeknek és gőgjében azzal fenyegetőzött, hogy a következő évben annyi páncélos lovaggal tér vissza, amennyi gesztenye van a zsákban, a pápa azzal felelt, hogy a zsákot kölessel töltette meg s kijelentette, hogy támadás esetén annyi védelmezőre talál, ahány szem köles van a zsákban.

Henrik a görögök fenyegető előrenyomulásának hírére 1020-ban még egyszer megjelent Olaszországban s miután Beneventet, Salernót, Capuát és Tróját visszavívta, újból ünnepélyesen elismerte a pápáknak az egyházi államhoz való jogát, szabályozta a pápaválasztást és serényen támogatta VIII. Benedeket az eláradt visszaélések megszüntetésében.

Ekkorra sikerült odahaza is rendet teremtenie. Mivel látta, hogy a rakoncátlan világi nagyok hűségére nem számíthat, Henrik egész belpolitikáját az egyháziak támogatására alapozta. Ezért a hildesheimi, magdeburgi, Baseli, meisseni és merseburgi püspökségeket, melyek a benső viszályok és a szomszédos szláv népek betörései következtében jóformán egészen elpusztultak, ismét újjászervezte és gazdag adományaival újból életképesekké tette. E téren legnevezetesebb alkotása a barnbergi püspökség, melyet tömérdek nehézség leküzdése s nem utolsó sorban önző rokonai ellenállásának megtörése után 1007-ben alapított meg. Az alapításról szóló zsinati végzést többek közt Anasztáz magyar érsek is aláírta. Az alapítással egyidejűleg megindult a hatalmas arányú székesegyház építése is és olyan rohamosan haladt előre, hogy már öt év múlva meg lehetett tartani a templomszentelést. Ez alkalommal a kripta előtti oltárt Asztrik kalocsai érsek szentelte meg.

A püspökségek erősítése mellett nem kisebb gondot fordított Henrik az egyházi viszonyok javítására. Hiszen ő teljes mértékben magáévá tette azokat az eszményi célkitűzéseket, melyeket az egyre hatalmasabb arányokban kibontakozó clunyi reformmozgalom pendített meg, és amint egyéni életében minden fenntartás nélkül alkalmazkodott a kor elmélyült erkölcsi felfogásának követeléseihez, azonképpen rajta volt, hogy az egyház királynői palástjáról is letörölje azokat a szennyfoltokat, melyeket a barbárság szomorú századai ejtettek rajta. Ezért a megüresedett püspöki és apáti székekre hivatásuk magaslatán álló, tanult és erkölcsös papokat nevezett ki és a személyes jelenlétében tartott zsinatokon elragadó ékesszólással sürgette a régi erkölcsi és papi eszményekhez való visszatérést. Az 1022-i páviai zsinaton szigorú határozatokat hozatott az egyházi élet legnagyobb szégyene, a papi nősülés ellen. Sőt VIII. Benedek pápával egyetértőleg egy egyetemes zsinat összehívását tervezte, mely az egyház általános reformját és a világbékét lett volna hivatva megvalósítani. Terve megvalósítása érdekében 1023-ban Ivoisban személyesen tárgyalt Róbert francia királlyal, de hamarosan bekövetkezett halála miatt az általános reform csak évtizedek múlva indulhatott meg lényegesen kedvezőtlenebb körülmények közt.

Amint múltak az évek, a jámbor császár egyre mélyebben érezte a földi dolgok hiábavalóságát. Beleunt a hatalom gyakorlásával járó sokféle huzavonába. Méltatlan rokonainak örökös lázongása és álnok barátainak galádsága is fárasztotta. Különösen fájtak neki az ártatlan hitvesére szórt gonosz rágalmak, melyeket a szegény asszony a tüzes vaspróba vállalásával volt kénytelen megcáfolni. Legszívesebben kolostorba menekedett volna. Sőt a hagyomány szerint élete végén meg is valósította szándékát s a Verdun melletti Saint-Vannes-kolostor szerzetesei közé lépett. A kolostor apátja azonban az engedelmességi fogadalom kivétele után így szólt hozzája: „Jól van! Most azt teszed, amit én parancsolok. Parancsolom tehát, hogy menj vissza a világba és kormányozd tovább az Istentől reád bízott birodalmat és az Urat imádva országod jólétének élj”. Henrik szót fogadott; tovább hordozta keresztjét, mígnem a fáradalmaktól s a testi és lelki szenvedésektől megtörve a szászországi Gronában, Halberstadt közelében jobblétre szenderült. (1024. júl. 13.) Tetemét a neki oly kedves bambergi székesegyházban temették el. Sírját mindjárt a temetés után nagy tisztelettel övezte a vallásos kegyelet, melyet a közbenjárására történt csodák csak fokoztak. III. Jenő pápa négy emberöltő múltán, 1146-ban a szentek sorába emelte a jámbor császárt.

Ugyanerre a napra esik:
Apostolok oszlása

Már a 11. század óta sok keresztény ország, köztük Magyarország is, ünnepli azt a nagy eseményt, hogy az apostolok, miután (a hagyomány szerint tizenkét évig) kizárólag a palesztinai zsidóknak hirdették az evangéliumot, az Üdvözítő meghagyása értelmében elszéledtek hirdetni az evangéliumot minden népnek (a hagyomány szerint 45-ben).

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)