Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

2018. július 22. - Andre Lowoa

http://3.bp.blogspot.com/-K-2xUQCIsE4/Ttqx98HAjkI/AAAAAAAABvQ/NHGPnqNcljQ/s320/worldwidewarning.pnghttp://1.bp.blogspot.com/_d3bp0OUNyjw/TSCjkwh7IoI/AAAAAAAAALY/RRv2RUaC9ts/S748/camino.jpg

Bűnbánó Szent Mária Magdolna

bszmm.jpgAz Isten Fia itt járt a földön. Szóba állt a bűnösökkel és vámosokkal, evett és ivott asztaluknál. Elvegyült az utca népe között. Naponta láthatták, szemébe nézhettek. Tudták, hogy Názáretből jött, ismerték atyjafiait. Mégis olyan titokzatosnak érezték! Lopva mutatnak rá és összesúgnak, ha elhalad mellettük: hogy talán Illés? Vagy János? Vagy egy a próféták közül? Akárki legyen, nem tudják magukat kivonni befolyása alól. Róla beszélnek Genezáret tavának partján a hálót foltozó halászok csakúgy, mint a jeruzsálemi papi fejedelmek és írástudók. Az egyik azt mondja: ördöge van; a másik: meglátogatta Isten az ő népét.

Meghívják a kényes ízlésű farizeusok is. Jó lesz attrakciónak, egynapi fényes szenzációnak! Most a gazdag Simon vendéglátó házában ül. De azért tudják vele éreztetni, hogy csak az „ács fia”, és hogy bizalmasai, a tanítványok mosdatlan kézzel ülnek az asztalhoz. Kenetet nem kap a hajára, csókot nem adnak arcára. Pedig megkívánná az úri etikett. De hát hadd érezze, hogy nem tartozik az urak közé!

Javában folyik a lakoma, mikor váratlanul új vendég érkezik. Egy asszony. Ismerik mind: a magdalai Mária. Nem hívták. Olyan híre van a városban, hogy tisztességes ember nem áll vele szóba. És most odamegy a Mesterhez. Kezében alabástromedény, benne illatos drágakenet. Nem törődik a botránkozó pillantásokkal. Megszokta, hogy túltegye magát rajtuk. De most nem a bűnös szenvedély teszi érzéketlenné, mint máskor. Most össze van törve. A szenvedély lángja kiégett s csak füst és utálat és kiábrándulás maradt utána. Fiatal még. De ha az egész világ hódító mámora zsonganá is körül és tüzelné vérét: valamit nem tudna kielégíteni magában. Nem tudja, hogy mit. Csak azt érzi, hogy így nem mehet tovább. Egy fölszabadító, megváltó szót szeretne talán hallani, ami eligazítja; erőre és életre kelti. És nincs, akitől hallja Izrael bölcsei hallgatnak! Talán a Názáreti! Annyi csodadolgot hallani róla, hogy már a hírére kezdett éledni a lelke. Föltámasztotta az özvegy fiát Naim kapujánál; még a gonosz lelkek is engedelmeskednek szavának; és úgy beszél, hogy nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek kell az orvos; kimegy az egyetlen elveszett bárányért a pusztába.

Most előtte áll. Az egész botránkozó társaságból csak az ő tekintetét érzi magán. S tudja, hogy ez az, akit keresett. Nem mer a szemébe nézni, leborul előtte. A drágakenet könnyeivel együtt ömlik a Mester lábára. Hajával törli, csókjaival szárítja le onnan.

Elakad a beszéd a lakomázók között. Talán még a szemek is enyhültebben néznek. Egy tévelygő lélek rátalált szabadítójára, Istenére. Mégis csak meglátogatta Isten az ő népét!

Csak a házigazda bosszankodik: Lám itt a botrány. Az ő tisztességes házában! „Ha ez próféta volna …”, gondolja magában. Érdemes volt meghívni?!

A Mester ura a helyzetnek. Megtöri a csendet: „Simon! Mondanék neked valamit ... Két adósa volt egy hitelezőnek. egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik honnét megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?” .

„Úgy vélem az, akinek többet engedett el.”

„Helyesen ítéltél ...Látod ezt az asszonyt? Bejöttem házadba, vizet lábamra nem adtál; ez meg könnyeivel öntözte lábamat és hajával törülte meg. Csókot nekem nem adtál; ez meg mióta bejött, nem szűnt meg csókolni lábamat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg lábamat: Azért mondom neked: Megbocsáttatott az ő sok bűne, mert nagyon szeretett.”

És a térdelő asszonyhoz fordult: „Meg vannak bocsátva bűneid. A te hited megszabadított téged; menj békével”.

S míg a többiek csodálkoznak, hogy ki ez, aki még a bűnöket is megbocsátja: a magdalai Mária a porból fölemelve, egy új élet ígéretével, szívében békességgel indul tovább. Hét ördögöt űzött ki belőle a Mester.

Csendes szerénységben szolgálja ezután az Urat, s egész lelkét kitárja annak a boldogító jó hírnek, evangéliumnak, amit ő hozott. A szenvedélyek, a gonoszlélek és a bűn rabságából szabadulva, prototípusa lett minden idők kontemplálóinak, példája az Istenből való szemlélődő életnek. A Betániába hazavezető utat is megtalálta testvéreihez, Lázárhoz és Mártához. Azokhoz, akik igazak maradtak. Nagy kerülő után a Názáreti irgalmából újra együtt van a három testvér. S mikor az Úr Jeruzsálem felé tartó útján betér hozzájuk; Mária ott ül lábainál és hallgatja tanítását: „A jobbik részt választotta, mely el nem vétetik tőle”. Tanúja Lázár föltámasztásának, de enélkül a nagy vigasztalás és nagy jel nélkül is tudja, hogy Krisztus a Föltámadás és az Élet.

Gyorsan lepereg az az idő, amikor még magának a Mesternek ajkáról hallgathatta az örök élet igéit és itt a földön jártában szolgálhatta őt. Hat nappal az utolsó régi húsvét előtt ismét Ura és Istene elé járul nárduskenetével. Megkeni a lábát, mint azon a másik lakomán tette. De most nem a bűntudat görnyeszti meg, hanem a szeretet és részvét. Meg tud már állni a Mester előtt a bűntől tisztult lélek békességével az arcán. Föláll tehát. Széttöri alabástromvázáját s maradék kenetét az Úr fejére önti. Betelt a lakomás ház a kenet illatával. S az illattal együtt mintha a résztvevő szeretet is szétáradt volna az asszony szívéből. A tanítványok és jó barátok sejtik, mielőtt a Mester kimondaná: „Ezt temetésemre cselekedte”. Most már érzik fenyegető valóságát annak, amit pár nappal előbb még nem tudtak elhinni, hogy: „Fölmegyünk Jeruzsálembe és az Emberfiát a papfejedelmek és írástudók kezébe adják és halálra ítélik; és átadják őt a pogányoknak, hogy kicsúfolják, megostorozzák és fölfeszítsék, és harmadnapra feltámad”. Csak iskarióti Júdás, a tolvaj morogja: Ilyen pocsékolás!
Drágán el lehetett volna adni!

Hat nap múlva, nagy pénteken Mária Magdolna a kereszt alatt áll. Igaz, igaz, hogy megcsúfolták, pogányok kezére adták, keresztre szögezték a Mestert! S ő, a bűnös asszony, azért emelhette föl a fejét, mert az Úr összeroskad a kereszt alatt Jeruzsálem utcáin. Látta! Szembenézhetett újra az élettel, mert Krisztusának szemét a halál árnyéka fátyolozza. Ott áll a Fájdalmas Anyával együtt, az ártatlannal, egy bűnös, aki nagyon szeretett.

Nem ájul el. Végzi az utolsó szolgálatot az Isten Fia körül. Mindene volt, most elvették tőle. Balzsamát, fűszereit, drágakenetét csak halotti leplére hintheti. Beteszik a sírba. De még nem elég kegyetlen a válás: jön a főtanács őrsége és pecsétet rak a kőre.

Milyen rettenetes, szomorú húsvét!

De elmúlt az éjszaka, el a szombat napja is. A vasárnapi hajnalt már nem tudja megvárni. Alig pirkad, már a sírnál van azzal a néhány fájószívű, síró asszonnyal, hogy pótolja, amit a szombat előtti este sietségében elmulasztottak. Nem találják az Urat. A föltámadás angyala csak még jobban megrémíti őket. Nem emlékeznek már arra, amit mondott az Úr hogy harmadnapra föltámad. Beszéd volt, elfeledték. Keresztjét látták, testét maguk tették a sírba, - nem volt rajta épség. És most nincs itt!

A szeretet nem tud ebbe belenyugodni. Magdolna megy az apostolokért s hozza magával Pétert és Jánost. És ott marad tovább is. Az Énekek énekének menyasszonyaként jár körül a kertben. Panaszkodik és siránkozik még az angyal előtt is, aki a sírban ül: „Elvitték az Urat; nem tudom, hová tették”. Nagy szeretete nem maradhatott jutalom nélkül. Neki jelent meg először az Üdvözítő. De nagy fájdalmában és reménytelenségében nem ismerte meg, csak sírt tovább. Megszólította hát az Úr: „Asszony, mit sírsz? Kit keresel?” De még ekkor is a kertésznek nézte és kérte: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem”. Csak mikor nevén szólította, akkor ismert rá. Örömmel viszi azután a hírt a tanítványoknak, hogy látta az Urat. A bűnbánó Mária a győzelmes új húsvét első hírnöke!

A mennybemenetel után élete homályba vész. Egy legenda szerint Provence-ban, Saint-Baume közelében fejezte be életét állandó, súlyos vezeklések után.

Megbízhatóbb azonban a görög egyház hagyománya, amely szerint Efezusba költözött bátyjával, Lázárral és innen hívta magához az isteni Mester a 63. esztendő táján.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

XIII. LEÓ pápa - SZENT MÁRIA MAGDOLNA

Szent Fókász ereklyéinek átvitele

Szent Fókász ereklyéinek átvitele

Szent Fókász vértanú, akiről szeptember 22-én emlékezünk meg, a pontuszi Szinópéban halt meg. Ereklyéit 403-ban vagy 404-ben Konstantinápolyba vitték át.


XIII. LEÓ pápa, III. r. (1810-1903)
Gioacchino Pecci* Carpineto-ban született. Alsófokú iskoláit Perugiában, a magasabb fokúakat Rómában végezte. 27 évesen szentelték pappá. 31 évesen belgiumi apostoli nuncius, 36 évesen püspök Perugiában, 1871-ben bíboros, majd 1878-ban pápa. Fo törekvése: összhangba hozni az egyházat a kultúrával, részt venni a társadalmi problémák megoldásában, párbeszédet folytatni a világiakkal. Mindezek elore mutattak a 20. századra, a II. Vatikáni Zsinatra. Legismertebb körlevele a Rerum Novarum a társadalmi kérdésekkel foglalkozik (1891). Ha törekvései nem is értek el átüto eredményeket, de segítették az Egyházat abban, hogy kiszabaduljon elszigeteltségébol. A hitélet terén sok intézkedése, buzdítása maradandó lett az egyházban: sokat tett a keresztény oktatás, vallásos nevelés javítására, az Oltáriszentség, a Jézus Szíve tisztelet, a Mária-tisztelet (szentolvasó imádságra buzdítás), a Szent Család tisztelete elomozdítására, a harmadik rendek, s különösen a ferences III. rend életének megújítása terén. Püspök korában lépett be a ferences III. rendbe, s ettol kezdve – pápasága idején is – beszédeivel, írásaival, körlevelekkel buzdított a III. rendbe való belépésre, a rendi élet javítására. A pápa életrajzírói mind megemlítik izzó lelkesedését Szent Ferenc és rendje iránt. A szentatya buzdításai nyomán kimutatható a Ferences Világi Rend gyarapodása, felvirágzása világszerte. Az I. Renddel is törodött: a négy ágra szakadt rendet (Ordo Fratrum Minorum) egyesítette és megreformálta. A nagy jubileum évében, 1900-ban egyik beszédben így vallott a Ferences III. Rendrol: „Mivel mi is a Harmadik Rendhez tartozunk, különbözo módon bizonyítottuk, milyen értékesnek tartjuk és szívünkben mennyire kedveljük amióta elhivattunk a pápai trónra. És ezt méltán tettük, mert mindig meg voltunk gyozodve, hogy Szent Ferencnek ez az intézménye, ha jól és a szabályok szerint élnek benne az emberek, igen alkalmas arra, hogy meggyógyítsa az emberi társadalomnak mindazokat a betegségeit, melyekben ma szinte végsot vonaglik a meggyötört emberiség.”

Imádság:
Istenünk, te boldogemléku XIII. Leó pápát Egyházad pásztorává rendelted és az erényes élet és a bölcs tanítás fényével övezted, add meg nekünk, hogy jótetteinkkel világoskodjunk az emberek elott, szeretetünk pedig szüntelenül elotted égjen. Krisztus, a mi Urunk által.


SZENT MÁRIA MAGDOLNA
Nagy Szent Gergely kora elmúltával a latin egyház hagyományában a liturgiában, a legendákban, a művészetben és a népi ájtatosságokban Mária Magdolna alakja egybeolvadt Betániai Máriáéval, Márta és Lázár húgáéval, valamint a névtelen ,,rossz hírű nő''-ével (Lk 7,36). S bár az újszövetségi kutatások már elég régen igazolták a keleti egyházat, ahol megkülönböztetik a három nőt, és Betániai Máriát, valamint Mária Magdolnát külön-külön tisztelik, ezt misekönyveink még mindig nem tükrözik. Vajon meddig tartható fenn ez a téves azonosítás? Nem volna- e helyénvaló, hogy amint az idők folyamán bemázolt régi, értékes képeket megszabadítjuk a rákerült festékrétegtől, úgy Mária Magdolnát is megszabadítsuk a hozzátapadt két másik újszövetségi nőalaktól?

Mária Magdolna hiteles alakját a róla kialakult népies kép eléggé eltorzította, de talán nem annyira, hogy meg ne kísérelhetnénk újra megrajzolni. Kettős neve igazában annyi jelent: Magdalai Mária. Magdala sózott haláról híres halászati központ volt a Genezáreti tó nyugati partján.

Nem tudjuk, hogy Jézus, aki az északi parton, kedves városában, Kafarnaumban szeretett tartózkodni, járt-e valamikor Mária városában, Magdalában. Az evangéliumok az ördögűzések és gyógyítások leírása során nem tudósítanak róla, hogy ez a nehéz sorsú magdalai asszony miként találkozott a Názáreti Jézussal. Csak Lukács egy rövid utalásából (8,2 skk.) és Márk egy megjegyzéséből (16,9) tudjuk, hogy Jézus ,,hét ördögöt'' űzött ki belőle. A Biblia nyelvében a hét (vö. Lk 11,26; Mt 12,45) meghatározatlan, de mindenképp nagy számra utal, s legtöbbször a teljességet, a totalitást érzékelteti. Mária Magdolna tehát -- ez a rövid utalásnak a ,,hírértéke'' -- egészen ,,megszállott'' volt, mindenestül a ,,démonok'' hatalmában állt, teljesen eluralkodott rajta a gonoszság, a sötétség. De Jézus tanítása szerint a gonoszságért és a sötétségért nem lehet egyszerűen csak a Sátánt felelőssé tenni: ,,A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás'' (Mt 15,19). Az ember felelősséggel tartozik tetteiért, bűneiért, nem teheti meg csak a Sátánt bűnbaknak. Önmagának kell felrónia bűnül, hogy a Sátán hatalmába esett, és a házát a gonosz szellemek számára söpörte ki és díszítette fel (Lk 11,25; Mt 12,44).

Mária Magdolna tehát egészen ,,kézzelfogható'' módon tapasztalhatta (mekkora vigasztalás ez számunkra!), hogy Isten a szívünkben Fia, Jézus Krisztus által megtöri a gonosz hatalmát. Jézus kiszabadította őt a gonosz hatalmából, s miután mindenható szavával széttörte a bilincset, amivel a gonosz szellem fogva tartotta, és feloldotta az önző vágyak és szenvedélyek köteléke alól, meghívta, hogy szegődjön a nyomába, legyen a követője és szolgálja: ,,Ezután bejárta a városokat és falvakat, tanított, és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége, Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla'' (Lk 8,1--3).

Mária Magdolna tehát az asszonyok között volt, akik közvetlenül szolgálták az Urat, akik elkísérhették Jézust, amikor tanítványaival járta a városokat és falvakat, hirdetve az Isten országát, s gondoskodhattak a kis csapatról, amelynek se nyugta, se otthona nem volt, és magáról az Emberfiáról is, akinek nem volt ,,hova fejét lehajtania'' (Mt 8,20; Lk 9,58). Más szóval Mária Magdolna egy volt azok közül az asszonyok közül, akiket a Mester arra méltatott, hogy közelről hallgassák tanítását, és a Golgotára is elkísérjék, amikor a tanítványok -- János kivételével -- elfutottak. Ezek az asszonyok haláláig hűek maradtak Mesterükhöz, aki őket -- nem törődve az akkori felfogással, amely a nőket szellemileg és erkölcsileg egyaránt alacsonyabbrendűnek tekintette -- emberszámba vette és becsülte, ,,befogadta''. Sőt hűségük a halálon túl is töretlen maradt. S ahányszor csak említik nevüket az evangéliumok, Mária Magdolna mindig az első helyen szerepel (Lk 8,2; Mk 15,40; 15,47; 16,1; Mt 27,56; 27,61; 28,1; Lk 24,10). Ez minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy már az Újszövetség keletkezése idején legenda szövődjék Mária Magdolna alakja köré.

Márk evangéliumában olvassuk a szenvedéstörténetben, a Jézus haláláról és a százados hitvallásáról szóló rész után: ,,Asszonyok is álltak ott, és messziről nézték, mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja és Szalóme. Ezek már Galileában is vele tartottak, és a szolgálatára voltak. Rajtuk kívül még többen is jelen voltak, akik vele együtt mentek fel Jeruzsálembe'' (Mk 15,40 skk.). A két Mária mindvégig kitartott Jézus mellett, egész estig ott maradtak keresztje közelében, s jelen voltak akkor is, amikor Arimateai József levette Jézus holttestét a keresztről, gyolcsba göngyölte, és sziklába vájt sírboltba helyezte: ,,Mária Magdolna és Mária, József anyja megfigyelték, hogy hova temette'' (Mk 15,47).

Amikor a szombat elmúlt, ,,a hét első napján, kora reggel'' (Mk 16,8) kimentek a sírhoz, mégpedig azzal a céllal, hogy a drága holttestet bebalzsamozzák. Kedves halottuk miatti szomorúságuk érthetővé teszi, hogy az üres sír megzavarta az asszonyokat, s bár az angyal bátorította őket, és a feltámadást adta nekik tudtul, ,,félelem és szorongás'' vett rajtuk erőt (Mk 16,8). Jézus elsőként Péternek, az Egyház sziklaalapjának jelent meg (1Kor 15,5). De az ősegyházban az asszonyok kezeskedtek róla, hogy az Úr valóban feltámadt, mégpedig test szerint, s ez a hittel tanúsított esemény azóta is minden idők kritikáját kiállta.

Szent János szerint Mária Magdolna külön is tanúja volt a feltámadásnak. A történet, amelynek köszönhetően Mária Magdolna alakja oly kedvessé vált a keresztények számára, ez: ,,Mária ott állt a sír előtt és sírt. Amint így sírdogált, egyszer csak benézett a sírba. Látta, hogy ott, ahol Jézus teste volt, két fehér ruhába öltözött angyal ül, az egyik fejtől, a másik lábtól. Megszólították: ťAsszony, miért sírsz?Ť -- ťMert elvitték Uramat, s nem tudom, hová tették.Ť E szavakkal hátrafordult, s látta Jézust, de nem tudta róla, hogy Ő az. Jézus megkérdezte: ťAsszony, miért sírsz? Kit keresel?Ť Abban a hiszemben, hogy a kertész áll mögötte, így felelt neki: ťUram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal.Ť Jézus most nevén szólította: ťMária!Ť Erre megfordult, s csak ennyit mondott: ťRabboni!Ť, ami annyit jelent: ťMester!Ť. Jézus ezt mondta neki: ťEngedj! Még nem mentem föl az én Atyámhoz. Inkább menj a testvéreimhez, és vidd nekik hírül: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.Ť Mária Magdolna ment, és hírül adta a tanítványoknak: ťLáttam az Urat, s ezt mondta nekem!Ť'' (Jn 20,11--18).

Igen, az asszony megy és hírül viszi az apostoloknak: ,,Láttam az Urat!'' János evangéliumában Mária Magdolnát, akit kiszabadított a gonosz hatalmából, az Úr arra választotta ki, hogy megvigye az apostoloknak a feltámadás örömhírét, az apostoloknak, akik még mindig nem akarták érteni az Írásokat (Jn 20,9). Ezért kapta Magdolna az apostolok apostola nevet.

Vajon az Egyház történetében nem ismétlődik-e meg újra és újra, hogy nőknek kell Jézus örömhírét megvinniük? Vajon nem állnak-e napjainkban is nők az Evangélium szolgálatában? Mária Magdolna épp az ő szentjük!

Ünnepét a 8--9. században Keleten általában július 22-én ülték, a nyugati egyházban azonban csak a 12. sz. után terjedt el a tisztelete. Ma már a liturgiában nem emlékezünk meg sem a betániai Máriáról, sem a névtelen bűnös asszonyról, akiről Lk 7,36--50 szól, hanem csak Mária Magdolnáról.


--------------------------------------------------------------------------------

A legenda szerint az Úr mennybemenetele után Mária Magdolna Krisztus iránti szeretetében nem akart többé embert látni. Ezért elment Aix-les- Bains környékére (ma Dél-Franciaország), és itt élt egy barlangban 30 esztendeig, ismeretlenül, vezekelve. Az imádság minden órájában angyalok emelték az égbe -- ilyenkor arca ragyogott, mint a nap. Egyszer csak rábukkant egy pap és elvitte a templomba. Ott megáldozott és karját kitárva elszenderedett az oltár mellett.

A legendák, kivált a középkoriak, sok csodát említenek. Például: Burgundia hercege, Gerhard kolostort alapított Verolay-ben. S hogy művét betetőzze, elküldött Aix-be egy barátot, hogy hozza el onnan Mária Magdolna ereklyéit. Az meg is találta a sírt -- csodálatos módon rá volt vésve a szent története. Hanem amikor hazatérőben már csak egy fél mérföldnyire volt a kolostortól, egy lépést sem tudott tovább menni a szent ereklyékkel. Csak amikor üzent az apátnak, s az a többi baráttal ünnepélyes körmenetben elé jött, akkor tudták az ereklyetartót elmozdítani és tovább vinni.

Egy lovag, aki minden esztendőben elzarándokolt Mária Magdolna sírjához, egy összetűzés alkalmával életét vesztette. Amikor ravatalon feküdt, a barátai panaszkodtak, hogy Mária Magdolna ezt a hű lovagot hagyta bűnbánat és gyónás nélkül meghalni. Erre a halott mindnyájuk rémületére felült, papot kért, meggyónt, magához vette a szent Útravalót, aztán újra lefeküdt és meghalt.

Egy hajón, amely veszedelemben forgott, volt egy várandós asszony. Segítségül hívta Mária Magdolnát, és megfogadta, ha megmenekül és fia születik, kolostorba küldi. Erre megjelent egy ragyogó női alak, kivezette a partra, a többiek pedig mind odavesztek.

Egyszer egy férfi felírta bűneit egy cédulára, és Mária Magdolna oltárára tette, a terítő alá, s kérte a szentet, esdje ki számára bűnei bocsánatát. Amikor visszavette a cédulát, nem volt rajta semmi, teljesen tiszta volt.


--------------------------------------------------------------------------------
Irgalmas Istenünk, kinek feltámadott Fia, a mi Urunk, Jézus Krisztus Mária Magdolnát az apostolok apostolává tette, kérünk, add meg nekünk az ő közbenjárására, hogy mi is az élő Krisztust hirdessük, és megláthassuk dicsőségedben Őt, aki veled és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik mindörökkön örökké!

Példája:
    Bánjuk bűneinket, tanuljunk Krisztustól, találkozzunk Vele!
        Ez a bűnbocsánat és az Eukarisztia szentségével élés!


Szent Platon    vértanú, † 306       

Szent Simon és János atyák

Szent Simon és János atyák

Mindketten Szíriából származó gazdag nemes emberek voltak. János nős volt, Simeon nőtlen. Jeruzsálembe mentek fel, hogy a szent keresztnek hódoljanak. A szent helyek annyira megihlették őket, hogy többé nem tértek vissza hazájukba. Szent Gerázim kolostorának szerzetesei lettek és szétválás nélkül együtt küzdöttek a Holt tenger közelében. Később Simeon Emeszába távozott és magát együgyűnek tetette. Az így kapott megcsúfoltatásokat, megvetéseket türelemmel viselte el. Így igyekezett eddig vezekléseit megkoronázni, Isten azonban bölcs szavakat adott ajkaira ás sok csodával dicsőítette meg alázatosságát. Békében hunyt el 590-ben. Társa, János atya a remeteségben maradt, Nem sokkal Simeon atya halála után ő is meghalt a Jordán pusztájában. Együtt kezdték a vezeklő életet, együtt is fejezték be, majdnem egy időben.

Brindizi Szent Lőrinc hitvalló és egyháztanító

bszl.jpgAz 1593-ban megindult úgynevezett „tizenöt éves török hadjárat” alatt a keresztény hadaknak 1601. szept. 20-án sikerült visszafoglalniuk Székesfehérvárt. A 28.000 főnyi sereg (a 3000 magyar mellett főleg németekből és franciákból állott) később őrséget hagyott az ősi koronázó városban s Csókakő (Fehér megye) vára mellett ütött tábort. 80.000-nyi török sereg közeledett, hogy újra hírtokba vegye Fehérvárt. Okt. 13-án a pogányok körülzárták a csókakői megerősített tábort. A keresztények véres harcban visszaverték a háromszor nagyobb ellenséget. Dicsőséges haditett volt ez! Okt. 15-én a keresztény sereg a Fehérvár-Palota közti síkságra vonult, ahol egyik oldalról a Sárrét mocsarai védték az állásokat. Délután az új ütközet kezdődött. Újra a kereszt győzött: 5000 pogány és 1000 keresztény maradt a csatatéren. E győzelmek hallatára az Egyház feje, VIII. Kelemen pápa 1601. okt. 22-én a konzisztóriumban egybegyűlt bíborosoknak jelentette, hogy hálát kell adni az Úrnak, mert Fehérvár 40 évi török rabság után újra keresztény kézben van.

Ezekben az ütközetekben résztvett mint tábori pap egy 42 éves olasz kapucinus szerzetes. Családi néven de Rossi Cézárnak, a szerzetben pedig Brindizi Lőrincnek hívták. Hősként viselkedett: mintha Kapisztrán támadt volna föl halottaiból. A túlerővel szemben álló seregbe, a vezérekbe és a legénységbe egyaránt, lelket öntött. A golyók záporában mindenütt lehetett őt látni lóháton, amint kereszttel a kezében, „Jézus!” csatakiáltással az ajkán bátorít, lelkesít. A magyar Lívius, Istvánffy Miklós 1622-ben kiadott munkájában ezt írja róla az okt. 15-i ütközettel kapcsolatbán „A fölfeszített Krisztus keresztjével a kezében emelt hangon harcra buzdította a keresztény csapatokat s mit sem törődött a körülötte röpködő golyókkal”. A feszületet most is őrzik Innsbruckban.

Ez a férfiú, aki ily dicsőségesen küzdött Pannónia földjén a pogány félhold ellen, 1559 júl. 22-én született Brindiziben, Dél-olaszországban. Előkelő szülei a minoriták segítségével a leggondosabb nevelésben részesítették. Tehetséges, igen szép termetű és vallásos ifjú volt: „kis angyal”-nak nevezték. Tizennégy éves korában Velencébe került nagybátyjához felsőbb tanulmányok végzésére. Két év múlva azonban búcsút mondott a világnak s 1573. febr. 15-én a kapucinus rendbe lépett. Páduában tanult s nagy alázatosságában csak az engedelmesség erejével lehetett rászorítani 1583-ban az áldozópapság fölvételére.

Mint fiatal szónok különösen a páviai egyetemi ifjúság között működött nagy sikerrel. Huszonnyolc éves korában (1587) már velencei házfőnök, három évre rá toszkánai s újabb három évre velencei tartományfőnök lett. Az 1596-i egyetemes rendi káptalan generálisi tanácsossá, definitorrá választotta. Közben csak nagynehezen tudta magától elhárítani a svájci tartományfőnökséget.

1599-ben a 40 éves definitort nagyjelentőségű megbízás érte: Ausztriába kellett letelepítenie rendjét. Még ennek az évnek őszén tizenkét rendtársával elindult Velencéből. A mezítlábas kis csapatot útközben sok gúnyolódás érte, főleg szakálluk és szokatlan ruhájuk miatt. De Szent Ferenc alázatos fiai szívesen viselték ezt el. Tirolon át Bécsbe érkeztek. Lőrincnek itt Mátyás főherceg támogatásával sikerült megalapítania az első osztrák házat. Ezután Prágába ment, ahol igen sok nehézséggel kellett megküzdenie. Szokatlan volt a klíma, nyílt utcán bántalmazták, s csak a pápai követ közbelépése mentette meg nagyobb bajtól. Rudolf császár-király ingadozó magatartást tanúsított ügyükben. Lőrinc ezekkel az akadályokkal sikerrel birkózott meg s a következő évben (1600) már Grazban is alapíthatott házat.

Ebbe az időbe esik magyarországi tartózkodása is. 1601. szept. 13-án éjjel Ruszwurm tábornok katonáival kilenc órán át ő is derékig érő sárban és mocsárban gázolt, hogy eljusson Fehérvár „Sziget” nevű külvárosába. Ott volt az ostrom alatt s aztán mint a csaták lelke a csókakői és sárréti győzelmeknél.

Ugyanebben az időben került összeköttetésbe Bajor Miksa (+ 1651) herceggel, aki a harmincéves háborúban a protestánsok ellen küzdő katolikus fejedelmek vezére volt, s aki 1602-ben Münchenben letelepítette a kapucinusokat. A fejedelem nagyon megszerette Lőrincet. Nem egy szentmiséjén ministrált neki.

1602 tavaszán Rómába tért vissza. Az egyetemes káptalan május 24-én egyhangúlag generálisnak választotta. Mint a rend feje hivatalosan meglátogatta az olasz, spanyol, a francia és a német rendházakat. Más útjaihoz hasonlóan ezeket is javarészben gyalogszerrel tette meg köszvényes lábbal és meg-megújuló kőbántalmakkal. A „szent generális”-t mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták, az pedig mindenfelé Szent Ferenc tüzes szeretetével védelmezte a szegénység Úrnőjének jogait.

Generálisi tisztségének hat éve 1608-ban telt le. Ekkor V. Pál pápa intézkedéséből részint rendi ügyekben, részint diplomáciai kiküldetésben újra Ausztriában találjuk. Módjában volt akkor magával a császári udvarral is érintkezésbe lépni. Járt Prágában is. Innen 1609-ben mint a spanyol királyi követ megbízottja Münchenbe, majd Bajor Miksa írásával együtt Spanyolországba ment III. Fülöp udvarába, hogy a német katolikusok számára segítséget kérjen.

1612-ben újra generálisnak akarták választani. Az alázatos szerzetes hallani sem akart róla. A káptalan meghajolt alázatossága előtt, azonban az új generális mellé definitorrá választotta. Közben egy ideig vállalnia kellett a genuai tartományfőnökséget is. 1617-ben V. Pál bizalmából sikerrel közvetítette a békét Mantua és Szavója között. A generálisi definitorságtól az 1618-i káptalanban sem tudott megszabadulni.

E mellett a nagyszabású elöljárói és diplomáciai működés mellett jelentékeny misszionárius és tudós tevékenységet fejtett ki. 1605-i nagyböjti beszédje alkalmával Nóla püspöke fölkiáltott: „Ha maga Szent Péter és Pál támadnának föl, azok sem vonzanának nagyobb tömeget s nem érnének el különb eredményeket”. Ahol csak megfordult, mindenütt prédikált. Ebben nagyon kezére járt nagy nyelvtudása. Olasz anyanyelvén kívül tökéletesen beszélt latinul és görögül; hibátlanul kezelte a német, cseh, francia és spanyol nyelvet: Héberül és káldul olyan jól értett, hogy VIII. Kelemen rendeletére kómában és másutt héber szentbeszédeket tartott a zsidóknak, s közülük sokat megtérített. Saját bevallásuk szerint sokkal jobban beszélt héberül, mint ők maguk. Emlékezőtehetségéről legendák keringtek. Állítólag, ha a héber szentírás elveszett volna, emlékezetből helyre tudta volna állítani szövegét. Terjedelmes latin és olasz nyelvű kéziratai (szentbeszédek, vitairatok, szentírás magyarázatok) a velencei kapucinusok féltve őrzött ereklyéi. Nyomtatásban körülbelül 14 fóliókötetet tennének ki. A boldoggá avatási perben az egyházi hivatalos bírálat azt állapította meg irodalmi hagyatékáról, hogy szerzője bátran foglalhatna helyet az egyházi doktorok között.

Amikor 1618-ban Bajor Miksa megbízásából szülővárosába ment a kapucinus apácák letelepedése érdekében, betegsége miatt Nápolyban állapodott meg. A nápolyiak nehéz helyzetben voltak: nyomasztó adóterhek nehezedtek rájuk s alig bírták már III. Fülöp spanyol király helyettesének zsarnokságát. Lőrinchez folyamodtak s kérték, járjon közben értük a spanyol udvarban. A 60 éves aggastyán vállalkozott a kényes ügy elintézésére. 1618. októberében elindult erre az utolsó nagy útra. A feladatot megoldotta. Közben még az az öröm érte, hogy rendje 1619. január 23-án teljesen függetlenült a minorita fönnhatóságtól. A diplomáciai munka elvégzése után azonban ágynak esett. 1619 júl. 22-én, 60. születésnapján szállt el lelke az Úrhoz a Lisszabon melletti Belem királyi kastélyban.

Pápák és királyok, bíborosok és rendtársak dicsőítették az Úristentől nyert rendkívüli képességeit, nagy érdemeit és sikereit. Csak ő maga nem tudott róluk. Nem dicsekedett másban, mint a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak keresztjében (Gal. 6,14). Amikor utolsót dobbant szíve, akkor is a keresztet szorongatta kezében, egyetlen tulajdonát. A kereszt volt minden sikerének titka. 1783-ban avatták boldoggá, 1881-ben szentté.

 

Ugyanerre a napra esik: Pudens szenátor leánya, Szent Pudenciána (máj.19) húga.

Előkelő társadalmi helyzetét és vagyonát szegény és üldözött keresztény testvéreinek gyámolítására használta. Huszonkét vértanút temettetett el. Háza a keresztények menedéke, imádságos, önmegtagadó élete vigaszuk és támaszuk volt abban a súlyos időben (Décius üldözése).

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)

BRINDISI* SZENT LŐRINC kapucinus

BRINDISI* SZENT LŐRINC kapucinus, egyháztanító (1559-1619)
*Brindisi, 1559. július 22. +Lisszabon, 1619. július 22.
XXIII. János pápa egyháztanítóvá avatta Brindisi Szent Lőrincet. Apostoli Tanító megtisztelő címe apostoli életmódjára, és arra a missziós tevékenységre utal, amelyet egész Európában kifejtett. A szent alakja ragyogó fényességgel tűnik elénk, szemben ellenfele, fra Paolo Sarpi homályos személyével. Sarpi, aki éppen úgy szerzetes volt, mint Lőrinc, zseniális tehetség volt, és még ma is világhíresség lenne, ha a természettudományos kutatás területén maradt volna.

Mindkét szerzetest nagy feladatokra hívta meg Isten, de kettőjük közül csak az egyik érte el az életszentséget, a másik mint az egyháztörténelem tragikus alakja, kiközösítve és kiengesztelődés nélkül halt meg. Életük több esztendőn át párhuzamosan haladt. Velencében sokszor találkoztak, mindkettőjükben égett a szerzetesi élet eszménye, és fiatalos lelkesedéssel vágtak neki az osztatlan istenszolgálatnak. A túlzott vezeklés Lőrinc egészségét úgy megviselte, hogy később szinte lehetetlennek látszott, hogy missziós munkát végezhessen. Sarpi, aki szervita volt, szintén kemény aszkézisben élt. Már középiskolás korában lemondott a húsról és a borról. Mindketten engesztelő áldozattá akartak válni az emberekért, akiknek tobzódó élete a szemük előtt zsibongott.

Felismerve, hogy Velencében otthonra találtak a szabadgondolkodók, illetve a közeli Pádua egyetemének vonzását érezve mindketten nagyon buzgón tanultak. Sarpit egészen magával ragadta és lebilincselte a világi szellemű humanista képzés. A fiatal kapucinust, Lőrincet ezzel szemben egy könyv kerítette hatalmába: a Szentírás. Úgy olvasta a Bibliát, mintha tegnap, egészen frissen írták volna. És úgy szerette, mintha a menyasszonyát szerette volna benne. Úgy megtanult héberül, hogy prédikálni tudott a zsidóknak! S nemcsak olvasta, hanem megmaradt benne az olvasott szöveg annyira, hogy saját bevallása szerint szóról szóra le tudta volna írni a héber szöveget, ha valamilyen szerencsétlenség folytán minden héber szentírási szöveg megsemmisült volna.

Emellett Lőrinc született szónok volt. Életszentségének és csodatételeinek híre messze megelőzte. Ha valahova készült, a templomot már órákkal előbb zsúfolásig megtöltötték az emberek, hogy hallhassák és láthassák. Azokban az években, amikor ,,a szent tábornok'' gyalog járta végig Európa országait és mindenütt prédikált, az emberek úgy érezték: egy új apostol jelent meg a földön. Seregestül vonultak ki a fogadására, virágokkal és lombos ágakkal borították be az utat, amerre elhaladt. Prédikációit tíz fólió kötet őrzi. Szentírásmagyarázatai minden idők tudósait lenyűgözik szakszerűségükkel. Egyszerű, pátosz nélküli stílusa rendkívül modernnek hat ma is.

Mindkét szerzetes előtt nyitva állt a lehetőség, hogy egyik a szervita, másik a kapucinus renden belül fontosnál fontosabb tisztségek sorát töltse be. Sarpi generális prokurátor lett, ami rendjében a második legmagasabb hivatal volt, Lőrincet pedig a Székesfehérvár melletti győzelem után (1601) generálissá választották, később még négy alkalommal viselte a generális definitor tisztségét. Mindezek ellenére Lőrinc alázatos szerzetes maradt. Ha szükség volt rá, szívesen segített a konyhán, a mosogatásban is. És minden külső tevékenysége mellett állandóan misztikus szemlélődésben élt!

Koruk veszedelmes körülményei mindkettőjükre diplomáciai feladatokat is róttak. Sarpi gőgjének beteljesülését az a perc hozta meg, amelyben Velence meghívta a köztársaság teológusának. A pápa elleni gyűlölet úgy elvakította, hogy szövetségbe akarta tömöríteni a pápa ellen az összes protestáns fejedelmet, és attól a gondolattól sem riadt vissza, hogy általános háborút robbantson ki. Lőrinc a másik táborhoz tartozott. A pápa, a császár, hercegek és városi tanácsok bíztak rá nagyon kényes diplomáciai feladatokat. És Lőrinc nem bújt ki e megbízatások elől. Számára ez is elsősorban apostolkodás volt, beavatkozási lehetőség az általa annyira szeretett Egyház javára. Szolgálatait egész Európa érdekében végezte, miként ezt a Székesfehérvár melletti ütközetben félreérthetetlenül megmutatta. Amikor Miksa bajor herceg, aki Lőrinc barátja volt, elismerését fejezte ki szolgálatai miatt, melyek lehetővé tették a Katolikus Liga létrejöttét, ezt mondta: ,,Egész Németország, sőt, az egész kereszténység örök hálára van kötelezve Lőrinc atya iránt!''

A pápaság körüli viták következtében Lőrincnek összeütközésbe kellett kerülnie Sarpival, aki nagyon szenvedélyesen vitázott. ,,A 17. században ő volt a pápaság legveszedelmesebb irodalmi ellenfele'' -- mondja H. Jedin egyháztörténész. Utolsó csepp erejét is a pápaság elleni gyűlölet kifejezésére használta. Öreg korában, amikor már kitört a harmincéves háború, még kiadott egy támadó művet a pápaság ellen A trienti zsinat története címmel. E vitában Lőrinc is szerepet kapott. De nem támadta meg nyíltan Sarpit, ahogy ezt várhatnánk. A Velence és Róma között folyó elkeseredett vitában Lőrinc a higgadt békeközvetítő szerepét vitte. Amikor Velencében tartózkodott, szegény szerzetesi cellájában a legmagasabb rangú vezetők keresték fel, hogy tanácsot kérjenek tőle. Mikor azonban Layser, a drezdai udvari prédikátor megtámadta Lőrincet prágai beszédei után, ő is tollat ragadott, hogy a nyilvános támadásra megfeleljen. Két év alatt készült el a válasszal amelyet két fólió kötetben írt meg, s benne pontos szentírási érveléssel Luther egész tanítását megcáfolja. Kiadása mégis elmaradt, mert az ellenfél, akinek szólt a válasz, meghalt.

Egy mondata különösen is rávilágít, milyen lélek élt Lőrincben. Mikor egy missziós útja alkalmával Miksa herceg testőröket akart melléje adni, Lőrinc ezt mondta: ,,Nem ilyen fegyverekkel kell megvédeni a hitünket, hanem a tanítók és prédikálók szent életével és az üldözések türelmes elviselésével. Nem a kard, hanem a meggyőzés nyeri meg a szíveket.'' Azokban a hónapokban, amikor Lőrinc hosszasan prédikált német földön, az óra nem vitát, hanem békítést követelt. Ezt a lelkületet már évekkel korábban kialakította magában, amikor Rómában a zsidók között végzett missziós munkát. Kísérője mondta: ,,Mivel nagyon szeretett testvéreinek hívta a zsidókat, sikerült megnyitnia és fogékonnyá tennie a szíveket.''

Békeszeretete tette alkalmassá arra, hogy békét közvetítsen. Hadakozó felek többször fordultak hozzá, hogy segítségével békét kössenek. Ilyen volt Párma és Mantua háborúja, vagy a Savoyai-ház és Milánó közötti ellenségeskedés. Utoljára III. Fülöp spanyol király előtt jelent meg, és apostoli bátorsággal ítélte el a nápolyi alkirály zsarnokságát.

Lőrinc Lisszabonban halt meg1619. július 22-én. 1881-ben avatta szentté XIII. Leó pápa. A római kalendáriumba 1959-ben vették fel az ünnepét, július 21-i dátummal.


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki neved dicsőségére és a lelkek üdvösségére Szent Lőrinc áldozópapot a legnehezebb ügyekben is megajándékoztad a jótanács és az erősség lelkével, kérünk, segíts minket, hogy ugyanattól a Lélektől vezérelve teendőinket felismerjük, és meg is tegyük!

Imádság:
Istenünk, te Brindisi Szent Lőrincnek neved dicsőségére és a lelkek üdvösségére megadtad a jótanács és erősség Lelkét. Közbenjárására add meg nekünk is Szentlelked ajándékait, hogy meglássuk, mit kell tennünk és azt meg is valósítsuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


Példája:
    A tehetséged nem biztos, hogy divatos kenyérkereseti lehetőséget nyújt, de csodálatos eredmények elérését teszi lehetővé!
            Élj a tehetséged nyújtotta adottságokkal!


Szent Olaf     vértanú, † 1030       


Szent Praxédisz     szűz, † 250       

BOLDOG BÉNA HERMANN bencés szerzetes

BOLDOG BÉNA HERMANN bencés szerzetes
*Saulgau, 1013. július 18. +Reichenau, 1054. szeptember 24.
Altshauseni II. Wolfrad gróf 1013. július 18-án született fia hétéves korától a reichenaui kolostorban nevelkedett. Berno apát alatt (+1048) alapos tudományos képzettséget szerzett. Szerzetesi fogadalmat tett, majd 1043-ban pappá szentelték. Reichenau apátsága abban az időben állt teljes virágzásában.

Hermann mint történész, matematikus, csillagász, költő és muzsikus sokoldalú tevékenységet fejtett ki szóban és írásban egyaránt. Legjelentősebb művének tekintik Világtörténelmét, a Rajna jobb partjának vidékéről a legrégibb és máig fennmaradt krónikát. Krisztus születésével kezdődik, és szerzője halálának évével zárul. Időrendje biztos, adatai megbízhatók, szerzője tág látókörrel rendelkezett. Bámulatos, hogy az egész életén át hordszékhez láncolt szerzetes elszigeteltsége ellenére is meg tudta szerkeszteni ezt a világkrónikát, amely magába foglalja a birodalom politikájának egész területét Dániától Apuliáig, Lengyel- és Magyarországtól Flandriáig és a Champagne-ig. Halála előtt Hermann megkérte rendtestvérét, Bertholdot (1030 körül--1088), hogy folytassa a munkát.

Reichenaui Berthold ezt írja: ,,Hermann, vagyis a nagy hős és jámbor Wolfrad fia gyermekkorától tartó szenvedése folytán minden tagjában megbénult, már ami a külső embert illeti, lelkében viszont felülmúlta minden kortársát. Mindenféle versmértékhez értett. Gyermekkorától a tanulmányoknak szentelte magát, s minden egyházi és világi tudományban olyan járatos volt, hogy a mindenfelől hozzásereglő tanítványok csak csodálták és bámulták.

Végtagjai annyira megbénultak, hogy segítség nélkül, önmagától nem tudott mozdulni. Egy szolga hordszékbe helyezte, de csak meggörbülten tudott ülni munkája végzése közben. Karszékében ülve tanított a szentség e csodálatos tanítója, aki száját, ajkát és nyelvét csak nehezen tudta használni, s csak törve és lassan, csaknem érthetetlen hangokat volt képes megformálni; hallgatói szemében mégis jó beszédű és buzgó tanítónak tűnt, aki színes élénkséggel és talpraesetten válaszolt minden kérdésre. Hibák nélküli ember volt, bár tudta, semmi emberi nincs távol tőle. Alázatos szeretetreméltóság és szeretetreméltó alázatosság jellemezte, csodálatos volt türelme megőrzésében, mint jókedvű adakozó, az igazság legyőzhetetlen hirdetője és védelmezője, a keresztény élet kipróbált nevelője. Csodás jóság, szeretetreméltóság, derű ömlött el rajta, mindenkinek mindenben szolgálni akart, mindenkinek mindenévé vált, mindenki szerette. Összeállította az időszámítás szabályait, és ebben minden korábbi tanítót felülmúlt, és többek között kitalált egy holdidőszámítást, amellyel a Hold felkeltét minden napra és minden éjszakára vonatkozóan meg lehet állapítani. Hasonlóképpen feltalálta a holdfogyatkozás kiszámításának módját is. A zenében is alig volt hozzá fogható. Egyéb művei mellett szekvenciákat költött és komponált. Fáradságos munkával megírt egy krónikát az Úr megtestesülésétől kezdve napjainkig. Mindehhez társul még egy költemény formában, váltakozó versekben megírt könyvecske a nyolc főbűnről. Himnuszok szerzésével a keresztény áhítatot is gazdagította Hermann: tőle származik az Alma Redemptoris Mater (Üdvözítőnk Édesanyja) és talán a Salve Regina (Mennyországnak királynéja) antifona is. Órák, hangszerek és más szerkezetek készítésében senki sem volt hozzá hasonló. Ilyenféle és sok más dologgal, amelyek felsorolására nincs idő, foglalatoskodott mindig, bármilyen gyengének érezte is magát.

Neki köszönhetjük az arab munkák első latin fordításait. A zenetörténetbe belekerült a ,,hermanni betűhangjegyírás''. Fejtegetéseiben úgy mutatkozik, mint korának legjobb zeneismerője és zenetanítója. Vele és Berno apáttal jutott el Reichenau a zeneművelés ragyogó tetőpontjára. Kortársai ,,korunk csodájá''-nak nevezték. Semmiben sem maradt el Hirsaui Boldog Vilmostól (lásd: 343. o.) s apátjától és tanítójától, Bernótól sem, aki nagy jóakarattal támogatta. Joggal nevezzük Hermannt a középkor egyik legnagyobb tudósának. Tisztelete a bencés rendben él.

Szent Ezekiel próféta

Szent Arbogast     püspök és hitvalló, † ~580       


Szent Dániel     próféta       


Szent Ezekiel próféta

Ezekiel próféta papi családból származott, Krisztus előtt kb. 600 évvel élt. Nős emberként, maga is pap volt. Jeruzsálem elfoglalása után őt is Babilonba hurcolták a többi fogollyal együtt. A fogság 5. évében hívta meg Isten a Kobár folyó partján a prófétaságra. 14 éven át hirdette jövendöléseiben Isten akaratát. Hirdette a megtérést, a szabadulást, a régi hazában az új élet kezdetét, de Isten büntetését is. Egy prófétai könyv maradt utána, amelyben különös látomásait is leírta. Több biztosat életéről nem tudunk. Valószínűleg Babilonban halt meg. Ő a 4 „nagy” próféta közül a harmadik a Szentírásban.

ANTIÓCHIAI SZENT MARGIT szűz - BOLDOG MARIA-ELISABETH HESSELBLAD brigitta nővér

ANTIÓCHIAI SZENT MARGIT szűz, vértanú

A 6. század után készült legendája így beszéli el életét:
290 esztendő telt el üdvözítő Urunk megtestesülése óta, amikor Diocletianus, a dalmáciai írnok fia kegyetlen kézzel ragadta meg a római birodalom kormányát. Uralkodásának első évében ugyanis társként maga mellé vette a gonosz és elvetemült Maximianust. Mindketten gyűlölettel fordultak a keresztények ellen. Diocletianus az üldözésben felülmúlta a korábbi császárokat, mert elrendelte, hogy az egész birodalomban állítsák bíróság elé a keresztényeket, s tűzzel-vassal irtsák őket, hogy még a nevük is eltöröltessék a földről.
Uralkodásának 19. esztendejében ő maga keleten, Maximianus nyugaton irtotta az Egyházat. De a mindenható Isten ítélete szerint az üldözés második évében Diocletianus Nikomédiában, Maximianus pedig Milánóban letette a császári méltóságot. A kegyetlen üldözés ezután még egyszer föllángolt és Konstantin hetedik évéig tartott. Ekkor Marcellus volt a pápa, aki maga is vértanú lett (304. április 26-án).
Ebben az időben Margit, aki 15. évében járt, amikor hallott az üldözésről, így könyörgött az Úrhoz: ,,Uram, Jézus Krisztus, ki a szentek élete és erőssége, a szomorúak vigasztalója, s az ínségesek üdvössége vagy, ki soha nem hagyod el azokat, akik remélnek benned, erősíts meg engem, kis szolgálódat, hogy ha ideér a zsarnoki hatalom, rám támad és testemet megkínozza, ne engedd, hogy megtagadjalak! Uram, te alkottad a lelket és a testet; ismered a törékeny embert. Kérlek, emlékezz rá, hogy por és hamu vagyok. Apám és anyám, kiknek buzdítaniuk kellene, hittagadásra akarnak rávenni. De te, Uram, aki az én hűséges üdvözítőm vagy, hiszem, hogy elfogadsz áldozatul, ezért nem félek; mert mit tehet velem az ember?''
Ez a szűz, Margit egy Aedesius nevű tekintélyes pogány pap leánya volt. Apja nagyon szerette, anyja viszont korán meghalt, s így a kicsi Margit vidékre került egy dajkához, aki keresztény volt. Amikor a felcseperedett Margit hazakerült, apja felismerte, hogy keresztény lett. Mindent elkövetett, hogy lányát ,,kijózanítsa''. Amikor látta, hogy semmire sem megy, iszonyúan megharagudott, rá sem bírt nézni, sőt elűzte a házától. Az Úr azonban, aki soha nem hagyja el a benne bízókat, szokásos jóságával megvigasztalta Margitot, s oly kedvessé tette egykori dajkája előtt, hogy az leányává fogadta.
Az erények közül főként az alázatosságot kapta ajándékba az Úrtól; ennek erejében feledni tudta nemes származását. Mindenben szolgálatára állt dajkájának, még a bárányait is kihajtotta legelni. Ebben az időben érkezett Asia tartományból Antióchiába Olibrius prefektus a keresztények üldözésére. Útja a legelő mellett vitt el, ahol Margit a többi lányokkal a bárányokat őrizte.
Olibrius meglátta, hogy Margit a legszebb közöttük, ezért parancsot adott szolgáinak, hogy tudják meg, ki ez a leány. Ha szabad, feleségül veszi, ha rabszolga, megadja az árát és ágyasává teszi. A szolgák útnak eredtek, megkeresték Margitot, s a prefektus elé vitték.
Miközben vitték, nagy félelem fogta el Margitot a kegyetlenség miatt, amellyel Krisztus ellenségei Isten szolgáinak nem a testét, hanem a lelkét akarták megtörni. Szent Jeromos (lásd: A szentek élete, 552. o.) megjegyzi Remete Szent Pál (lásd: A szentek élete, 749. o.) életrajzában, hogy sokan inkább a hegyekbe menekültek és barlangokban éltek vadállatokkal, minthogy a pogányok kezébe essenek. Féltek ugyanis, hogy a gyötrelmek közepette megtagadják hitüket.
A gyötrelmektől való félelmében a gonoszok kezei között a szűz Margit így könyörgött a mindenség Urához: ,,Irgalmazz, Uram, irgalmazz a te szolgálódnak! Siess segítségemre szorongatásomban! Adj erőt és kitartást a fájdalmak elviselésére, hogy akik el akarnak tőled tántorítani, lássák és szégyenüljenek meg. Ne engedd, Uram, hogy eltántorodjam szent vallásodtól, hanem szállj szembe ellenségeimmel, hogy a lelkem a te segítségeddel sértetlenül szabaduljon meg ezektől a vadállatoktól, és neked szentelt szüzességem sértetlen maradjon. Küldd el azért a te szent angyalodat, hogy őrizze és oltalmazza testemet és lelkemet, hogy dicsérjelek és dicsőítselek téged, mert te mindörökké áldott vagy.''
Miközben Margit így imádkozott, a katonákkal a prefektus szállásához ért. Jelentették a katonák: ,,Uram, méltóságod nem sértheti meg az istenek tiszteletét és a császárok rendeletét, melyet nemcsak Róma nemes népe, hanem az egész világ mindenütt megtart. Ez a leány pedig, akit meg kellett keresnünk, arra a kérdésre, hogy rabszolga-e avagy szabad, kereszténynek vallotta magát. Idegenkedik a szent istenek tiszteletétől, és azt vallja, hogy a zsidók által megfeszített Jézust tiszteli. Amikor megfogtuk, sem szép szóval, sem megfélemlítéssel nem tudtunk lelkére hatni. Idehoztuk eléd, hogy magad kivizsgálhasd a dolgot.''
Ennek hallatára a gonosz bíró nagyon elszomorodott, s megparancsolta, hogy állítsák Margitot elébe. Így kezdett beszélni a lányhoz: ,,Leányom, ne félj semmitől, mondd el nekem a származásodat, hogy rabszolga vagy-e, vagy szabad?'' A szent szűz így válaszolt: ,,Nemzetségemet ebben a városban mindenki ismeri. Ha szabadságom felől kérdezel, tudd meg, hogy senkinek nem vagyok rabszolgája. De számmal és szívemmel az én Uram, Jézus Krisztus szolgálójának vallom magam, akit kiskorom óta imádok és tisztelek.'' A prefektus megkérdezte: ,,Mi a neved?'' Margaréta így válaszolt: ,,Az emberek Margitnak hívnak, de ami ennél több, a keresztségem óta keresztény vagyok.''
A prefektus nagyon megharagudott, s elrendelte, hogy sötét börtönbe zárják Isten szolgálóját, senki ne látogathassa, ételt és italt ne adjanak neki. Így akarta megtörni akaratát. Margitot azonban angyali látogatás vigasztalta, s mennyei fényesség ragyogta be. Állhatatosan kitartott Krisztus megvallásában, s minden fenyegetést semmibe tudott venni.
Amikor a prefektus látta, hogy sem hízelgéssel, sem ijesztegetéssel nem megy semmire, bement Antióchiába, s összehívta a város vezetőit és a bölcseket és tanácskozott velük, hogyan lehetne okos érveléssel legyőzni Margitot, anélkül, hogy meg kellene ölni. Hosszas tanácskozás után arra jutottak, hogy népgyűlést kell tartani, s talán a sokaság előtti szégyentől félve megváltoztatja magatartását, s akit a börtön és az éhség nem tudott legyőzni, az a népszerűségnek talán enged. Másnap a prefektus pompás bírói széket építtetett és összehívta a város népét.
Miután összegyűlt a férfiak és nők nagy sokasága, a prefektus teljes díszben elfoglalta székét, s parancsot adott, hogy állítsák elő Krisztus szolgálóját. Amikor Margit előtte állt, hízelgő szavakkal kezdett hozzá szólni: ,,Leány, látjuk, hogy vesztedbe indultál. Látjuk, hogy elmédet bizonyos tévedések tartják fogva és intelmeinknek nyakasan ellenállsz. Nem akarjuk vesztedet, sőt minden erőnkkel meg akarunk szabadítani, ezért buzdítunk, hagyd el tévedésedet és lépj az üdvösség útjára, melyet mutatunk neked, s melyen a mi kegyünket is elnyerheted is a kínzásoktól is megmenekülhetsz. Nagyon fájdalmas volna, ha meg kellene ölnünk, ezért adtunk eddig haladékot és nem kezdtünk kínozni. Fogadd el tehát a jó tanácsot, hogy üdvösséget találj és ne ess a hóhérok kezébe. Íme, előtted van az élet és a halál, az öröm és a gyötrelem, nyújtsd ki a kezed és válaszd, amit jobbnak látsz!''
Az Úr szűz szolgálóleánya így válaszolt neki: ,,Az üdvösségre és az örömre vezető jó tanácsot Isten jóságából már megtaláltam és szívembe zártam. Ez pedig az, hogy az Úr Jézus Krisztust, akit erős reménnyel dicsőítek, imádjam, áldjam és teljes szívemből tiszteljem, s őt soha el ne hagyjam. Ez ügyben ne fáradj tovább. És ne bizonytalankodj, mert semmi hatalom és semmifajta erőszak nem rabolhatja el szívemből ezt a kincset.'' Olibrius azt mondta:
,,Mióta megszólaltál, gőgös konoksággal feleselsz! S amilyen kedves szavakkal próbáltalak meggyőzni, te olyan szemtelen vagy jóságunkkal szemben. Joggal gondolhatok arra, hogy nem magadtól beszélsz, hanem valaki felbiztatott, hogy így viselkedj. Nem tudom, ki lehet az az oktalan, aki ilyen mesékkel meg tudott téveszteni téged. Ezért van, hogy nem tudsz magadba szállni, és úgy válaszoltál, ahogy válaszoltál. Hiszen már csak fiatal korodnál fogva sem adhatsz magadtól ilyen választ. Minden kertelés nélkül mondd meg, ki vezetett félre?!''
Margit erre így válaszolt: ,,Akarod tudni, ki vezetett félre, s kitől tanultam az ostobaságot? Ha hajlandó vagy meghallgatni, hamarosan megtudhatod, föltéve, hogy hiszel Krisztusnak.'' A bíró: ,,Türelemmel hallgatlak és szeretném tudni.'' Margit így kezdett beszélni:
,,Bíró úr, ne csodálkozz azon, amit ilyen fiatalon mondok, mert nem emberi dolog ez. Halljad tehát és jól figyelj. Aki az Úr Jézus Krisztusnak hűségesen szolgál, nem szorul világi mesterre, akitől megtanulná, mit mondjon vagy mit válaszoljon. Ő ugyanis azoknak, akik az ő erejében bíznak, megígérte: Mikor majd átadnak titeket a világi hatalmaknak a nevem miatt, s királyok és fejedelmek előtt fogtok állni, ne töprengjetek azon; mit mondjatok és mit válaszoljatok. A Szentlélek fog helyettetek beszélni. Ha tehát ez így van, sőt mivel így van, nem töprengésből, hanem hitből kaptam a tudást. A hitben találtam meg mesteremet. A hitből tudjuk előadni hitünk hagyományát, s abból tudjuk visszaverni pokoli támadásaitokat.''
Akkor a bíró azt mondta: ,,Gondoltam, hogy valami ilyesmi lakik benned, de a legostobább hazugság áldozata vagy. Mi magunk is hallottunk már Krisztus tévtanáról, hogy akit egyszer behálózott tanításával, azt sem érvelés, sem erőszak nem tudja kiszabadítani. Amit eddig csak hallomásból tudtam, azt most a te megátalkodottságodban tapasztalom is. Egy ilyen mester ne tanítsa az én lelkemet. Az ilyen tanítás távol legyen tőlem, mert arra indít, hogy megvessem a császári hatalmat, elveszítsem a legszebb örömöket és örök nyomorúságot leljek. Te még nem tudod, mekkora a császárok méltatlankodása a keresztények miatt, ezért állítod, hogy kitartasz a szerinted igaz és szent dologban. De ha nem akarod meghallani tanácsom, akkor majd meglátjuk, kikerülöd-e a halált és életet találsz-e? Ne tévesszen meg az üres remény és a hiú ábránd! Tudd meg, hogy a legyőzhetetlen császárok azért küldtek ide bíróként, hogy Krisztus követőit, akik a szentséges isteneket nem imádják, irgalmatlanul megkínoztassam, s ha akkor sem hajlanak a szóra, kínhalálnak adjam őket. Mivel ez birodalmi törvény, addig gondold meg magad, amíg időd van, s amíg kegyességünk ifjúságodnak lehetőséget ad, nehogy később, amikor haragunk keménységét tapasztalni kezded, kegyelmet kérj, s már nem kaphatsz. Ne ámítsd magad, hogy hatalmamból bármi módon kimenekülhetsz, vagy hogy valaki kiszabadíthat. Ha erre gondoltál volna, gyorsan felejtsd el, szállj magadba és sürgősen tedd meg, amit parancsolunk, azaz a megszabott napon velünk együtt imádd az istenek fölségét, különben kínzások közepette fogod kilehelni lelkedet.''
Margit így felelt: ,,Miért fenyegetsz engem, bíró? Miért gyalázod a keresztény vallást és dicsekszel, hogy kezedből senki nem tud kiragadni? Ha az én Uram, Jézus Krisztus csak ember lenne, ahogy te gondolod, és nem volna igaz Isten és igaz ember, az égnek és földnek királya, fenyegetéseid megijesztenének, engedelmeskednék parancsodnak és imádnám a néma bálványokat. Mivel azonban ő az égben lakik és letekint az alázatosakra, s miként a Próféta mondja: ,Trónusa az ég, lábának zsámolya a föld' -- és oly hatalmas, hogy ha akarná, téged és egész kíséretedet elnyelne a pokol torka, ezért a legostobább dolog volna elhagyni ezt az Urat, fejet hajtani az üres bálványok előtt és azokat dicsőíteni. Efelől, bíró úr, nem kell bizonytalankodnod. Fogadd el igaznak, amit mondok: Sem a császárok parancsát nem teljesítem, sem fenyegetéseiktől nem félek. Ezért nem tisztelem a hamis isteneket. Ölj meg, tépj ízekre, égess el, vess vadállatok elé: megölhetsz, de Krisztus szeretetétől nem tudsz elszakítani.''
Hallván ezt a prefektus, szörnyű haragra gerjedt és megparancsolta, hogy Margitot a hajánál fogva akasszák fel és vesszőkkel verjék. A hóhérok végrehajtották a parancsot, s úgy megverték, hogy testéből patakzott a vér. A körülötte álló férfiak és asszonyok közül többen sírtak és így szóltak a vértanúhoz: ,,Sajnálunk, amiért kínoznak! És hiába szeretnénk megszabadítani, nem tudunk. De megmondjuk neked, hogyan szabadulhatnál meg. Láthatod, hogy a bíró haragjában el akarja törölni a földről emlékezetedet. Légy hát okos és szánd meg lelkedet. Könyörülj testeden, s legalább egy kicsit engedj szavának. Talán megkönyörül a bíró rajtad és nem ölet meg.'' A szent szűz így válaszolt: ,,Hagyjátok abba, tisztelt férfiak, s menjetek el innen, nemes asszonyok, s könnyeitekkel ne akarjátok szétszakítani bensőmet, mert az Apostol szava szerint megrontják a jó erkölcsöt a gonosz beszédek. De nem ítéllek el benneteket, mert emberségesen cselekedtek és sötétben járván nem látjátok az igaz világosságot. Ha ugyanis ismernétek az igazság fényét, nemcsak engem nem akarnátok visszatartani a helyes útról, hanem ti magatok is csatlakoznátok hozzám.''
A bíró ekkor megparancsolta, hogy vonják kínpadra, s tépjék testét kampókkal. A körülállók már nem bírták nézni, a szent szűz azonban égből kapott erővel semmibe vette a kínzást. De az Istent nem ismerő, pogány emberek a látványtól, amelynek irgalomra kellett volna indítania őket, a még kegyetlenebb gyilkosságra vetemedtek. Amikor ugyanis látták, hogy az Úr szűz szolgálója győzi a kínzást, kieszelték, hogy másnap máglyán égetik el. Meghozván az ítéletet, elrendelték, hogy újra vigyék vissza a sötét börtönbe.
Amikor a szent szűz újra a börtönben volt, égre emelte kezét és így imádkozott: ,,Uram, Istenem, mennynek és földnek királya, láthatók és láthatatlanok Teremtője, ki örök életet adsz és megvigasztalod a szomorkodókat, tedd, hogy szent neved megvallásában férfiasan megmaradjak. Hogy én, aki segítségeddel bizalommal harcolni kezdtem, győzhessek, s ne vegyenek erőt rajtam azok, akik gonoszul reám támadnak és mondják: Hol van az ő Istene, akiben bízott? A fényt, amit a börtön sötétje elvett tőlem, te fényes angyalod hozza el nekem! És az ördög rémképeit hatalmas jobbod űzze el tőlem. Tudjuk ugyanis, Uram, hogy a te irgalmasságod velünk van a kísértésekben.''
Miközben Margit a világ Üdvözítőjéhez így imádkozott, íme, megjött a gonoszság fejedelme ezer ártásával és sokféle rémképével, hogy megfélemlítse őt. Sárkány képében jelent meg, s egymás után a legkülönbözőbb formákat öltötte, orrából és szájából tüzet okádott és el akarta nyelni Isten szolgálóját. A szent szűz azonban a rémképeket látva az imádság szokott fegyveréhez folyamodott. A szent kereszt jelét rajzolta az ellenség felé és így könyörgött: ,,Uram, Jézus Krisztus, aki harcolsz a te katonáidért, s az ördög gőgjét a kereszt győzelmével megaláztad, kelj oltalmamra. Mondd a lelkemnek: üdvösséged vagyok. Hiszen te mondtad: Kígyókon és skorpiókon fogsz járni, eltiprod az oroszlánt és a sárkányt.'' -- Ennek hallatára az őskígyó szégyenkezve meghátrált, s a szűznek képtelen volt ártani.
Ujjongva az égi segítség miatt, Margit hálát adott az üdvözítő Istennek. A keresztények ellensége azonban dühöngve azon, hogy egy leány legyőzte, nem szégyellte, hogy újra próbálkozzon. Ezúttal egy tetőtől talpig szőrös ember formájában jelent meg, s rémítő arcával próbálta megijeszteni. Amikor a szűz meglátta, így szólt: ,,Ismerem, sátán a cselvetéseidet, fölismerem álnok csapdádat. Miért akarsz megfélemlíteni? Ha azt hiszed, hogy kislány vagyok, nagy úr az én oltalmazóm, s hatalmas az én segítőm. Ő, az én Uram, semmivé tette pusztító hatalmadat, hencegésedet megalázta, s ha eljön majd a világ vége, az összes ördögökkel a pokolra vet. Most tehát az Ő szent nevében parancsolom neked, gonosz lélek, hogy távozz innen és ne merj többé a közelembe jönni!'' -- Ekkor a gonosz lélek az isteni hatalom előtt meghajolva így szólt: ,,Teszem, amit parancsolsz, mert a magasságbeli Király szolgálója vagy. Imádságodra az Ő fölsége szétzúzta csapdáinkat, s ármánykodásunk veled szemben már semmire sem képes!'' Ezeket mondva az ördög eltűnt Margit szeme elől.
Ezek után mennyei vigasztalás örvendeztette meg Krisztus hű szolgálóleányát: a naphoz hasonló isteni fényesség ragyogott fel a börtönben, s a gonosz lélek után visszamaradt iszonyatos bűzt elűzte. A fényből kereszt formálódott, s a kereszten egy hófehér galamb ült. Egy hang így szólt Margithoz:
,,Örülj, hűséges szűz, és ujjongj dicsőséges vértanú, mert sok csatában megvetetted a hamis istenek szertartásait, bátran hirdetted Krisztus nevének dicsőségét. Vértanúságod örök dicsőségbe visz, ahol az angyalokkal és a szentekkel örökre boldog leszel.''
E látogatástól a szent szűz egyre erősebb lett, s úgy felkészült lelke a szenvedésre, hogy bármi kínzás semminek tűnt számára. Amikor pedig reggel lett, a gonosz bíró nem felejtette el a kegyetlen ítéletet. Kihozatta a börtönből s a nép szeme láttára bírói széke elé parancsolta. Amikor látta, hogy Margit vidám arccal jön eléje, mintha semmi sem történt volna vele, elragadta a düh és ordítani kezdett: ,,Te legostobább nőszemély, te tulajdon lelked és tested ellensége!! Miért keményedett meg a szíved, mintha állat lennél? Nem törődöl üdvösségeddel!! Keményebb lettél, mint a vas, s mint a gyémánt. Hiába kínoztatlak, megveted a fejedelmek parancsát, s nem vagy hajlandó az isteneknek tiszteletet adni. De tudom én, hogy mivel kell téged gyógyítani! Egyáltalán, miért vesződünk veled? A győzhetetlen császárok üdvösségére, s az istenek fölségére mondom, ha most azonnal a száddal meg nem vallod a halhatatlan isteneket, kemény nyakadat meg nem hajtod előttük, s be nem mutatod nekik az áldozatot, tűzzel kergetem ki belőled megátalkodott lelkedet. Mindjárt meglátjuk, tényleg akkora-e Krisztus-tiszteleted, hogy elviseld a máglyát. Te szerencsétlen, igyekezz megmenteni lelkedet, mielőtt megrakják a máglyát és föllobban a lángja!''
Ezek hallatára a szent vértanú így szólt a bíróhoz: ,,Miért dühöngsz, s miért fenyegetsz engem a tűzzel? Fenyegetésedtől nem félek, s kínzásaid nem rettentenek, mert ha a jutalomra tekintek, ami rám vár, minden kínzás semminek tűnik. Mert a jelen szenvedések nem mérhetők a jövendő dicsőséghez, mely meg fog nyilvánulni bennünk. Ezért a mi Urunktól, Jézus Krisztustól sem tűz, sem kard, sem a halál nem tud elszakítani. Ne halogasd már, amit tenni készülsz, mert megvetem isteneidet, s egyedül az Úr Krisztust imádom és dicsőítem.''
E szavakra a bíró kegyetlensége fellobbant és megparancsolta, hogy ruhátlanul függesszék fel és fáklyákkal égessék oldalát. Közben gúnyolódva mondta: ,,Na, Margit, most örülj és örvendj Krisztusban, akit nem akartál megtagadni semmiképpen sem! Íme, a nyugalom és az öröm, amit ő szerez neked! Ha tud, jöjjön most segítségedre és mentsen ki e tűzből. De még most is, ha engedelmeskedsz nekünk, annyi gyönyörűséget kínálunk neked, hogy elfeledsz mindent, amit eddig szenvedtél!''
Margit így válaszolt: ,,Gúnyolsz engem a pillanatnyi égetésért és nem gondolsz az örök tűzre. Ez a keresztények dicsősége, mely által eljutnak az örökké tartó örömre. Erre vágytam mindig, ez volt minden kívánságom. Ez a tűz egy kis ideig égeti tagjaimat, téged pedig, mert ilyen pogány vagy, az örök tűz fog égetni. Az égnek és földnek Ura, aki a három ifjút kiragadta a tüzes kemencéből, megenyhít engem, hogy ez a tűz ne pusztítson el, s én a három ifjúval együtt énekeljem a dicsőítő himnuszt.'' Ezeket mondván az égre emelte tekintetét és így imádkozott: ,,Mindenek teremtő Ura, kinek szolgálnak az elemek, hallgasd meg kiáltásomat. Add meg nekem, hogy ez a tűz ne égessen el!''
Az Úr csodálatos kegyelme! Margit úgy érezte a fáklyák lángját, mint gyenge harmatot, és így szólt a bíróhoz: ,,Lássa uram, hogyan büntethető az istenek ellensége, hiszen semmivé lett minden próbálkozástok.''
Akkor a bíró megparancsolta, hogy hozzanak egy nagy kádat, töltsék meg színültig vízzel, kötözzék meg kezét és lábát és dobják bele. Margit, amikor a halál szakadékába dobták, az Úrhoz imádkozott: ,,Uram, oldd fel e kötelékeket, hogy a dicséret áldozatát áldozzam neked, s a nép látva ezt, higgye, hogy te vagy az egyedüli Isten, dicsőséges vagy, és e nyomorult világ nem ismer téged!'' E szóra szétszakadtak a kötelékek és sértetlenül kilépett a kádból. A jelenlévők ámulva mondták: ,,Valóban nagy és igaz az az Isten, akinek ez a szűz szolgál, hiszen imájára nagy csodák történtek!'' Megragadván az alkalmat, a szent vértanú szólni kezdett hozzájuk:
,,Ti okos férfiak, figyeljetek rám és tudjátok meg, hogy az Úr Krisztus mindenek teremtője, neki szolgál minden teremtmény, ahogy ezt a velem történtekből ti magatok is nyilvánvalóan láthatjátok. Hagyjátok el hát bálványaitokat, térjetek meg Teremtőtökhöz és lelketek Üdvözítőjéhez, aki a sötétségből meghívott titeket csodálatos világosságára. Ha egész lélekkel megtértek hozzá, megkeresztelkedtek, a keresztény hitet cselekedettel és hitvallással megőrzitek, nemcsak a lelketek talál boldog nyugalmat, hanem az egyetemes föltámadáskor kettős jutalmat nyertek: lelketek és testetek egyaránt örökre boldog lesz.''
E prédikáció hallatára a sokaság Krisztus hitére tért. Amikor ezt a bíró megtudta, félni kezdett, nehogy a nép fellázadjon ellene, s méltóságával együtt életét is elveszítse. Ezért minden kivizsgálás nélkül lefejezésre ítélte azokat, akik Margit szavára hívők lettek. Vérük ontásában megkapták a szent keresztség újjászületését és az örök életet. Miután a bíró ezeket kivégeztette és látta Margit legyőzhetetlen állhatatosságát, megparancsolta, hogy Margitot is fejezzék le.
A hóhérok kivitték a városból a kivégzés helyére és ott átadták Malkusnak, hogy fejezze le. Margit annyit kért, hogy adjanak neki egy kis időt imádságra.
Így imádkozott: ,,Dicsőítelek téged, Uram, Jézus Krisztus! Magasztalom és áldom nevedet, mert hatalmas erőd törékenységemet megerősítette és diadalmassá tett a harcban. Alázattal kérlek, hogy most angyalaid fogadják lelkemet, szentjeid seregével együtt kapjam meg az örök boldogságot, s megláthassam a te színedet, ki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol mindörökkön örökké, amen.''
E szavak után sürgette a hóhért, az pedig a parancsnak megfelelően lefejezte. Amikor meghallották ezt a keresztények, jöttek, elvitték a testét, s ahogy a keresztényeknél szokás, méltó tisztelettel eltemették. Amikor az Egyház visszanyerte a békét, sírja fölé bazilikát építettek az Úr Jézus Krisztus dicsőségére.
BOLDOG MARIA-ELISABETH HESSELBLAD brigitta nővér (1870-1957)
Svéd lutheránus családban született. Szülei korán meghaltak. Hogy kisebb testvérein segítsen, kivándorolt Amerikába, ott egy kórházban vállalt munkát. 1902-benn látogatóba visszajött Európába. Brüsszelben elhatározta, hogy katolikussá lesz. Visszatérve Amerikába, hat hónapi elokészület után felvették a katolikus egyházba. Szerette volna befejezni orvosi tanulmányait, de egyre jobban elhatalmasodó betegségét az orvosok gyógyíthatatlannak minosítették.m Visszatért Európába, Rómába, s abban a házban akart meghalni, ahol Szent Brigitta fejezte be életét. Felajánlotta életét a katolikus egyháztól elszakadt svéd honfitársaiért. X. Piusztól azt a kegyelmet is elnyerte, hogy felöltötte a Brigitta apácák ruháját és ünnepélyes fogadalmat tett. S nem halt meg, hanem visszanyerte egészségét. 1908-tól végigjárta a még létezo Brigitta-rendi kolostorokat, ajánlotta, hogy módosítsák Regulájukat a megújulás végett. De igen sok értetlenséggel találkozott. Visszatérve Rómába megalapította a Legszentebb Üdvözítorol nevezett Brigitta Novérek rendjét, s számukra olyan ökumenikus szabályzatot adott, mely alkalmas volt arra, hogy összekösse Svédországot Rómával (1911-ben). 1923-ban sikerült a rendet Svédországban is letelepítenie. A II. világháború alatt sok zsidó életét mentette meg. 1957-ben halt meg Rómában a Szent Brigitta házban „a szegények anyja és a lelkek mesternoje”. Ma a rend 13 országban kb. 600 novérrel fejt ki áldásos tevékenységet. II. János Pál 2000- ben avatta boldoggá. Ha hivatalosan nem is tartozott a ferences családhoz, a ferences III. rendi Szent Brigitta révén a rendhez közel áll.
A II. Vatikáni zsinatnak az ökumenizmusról szóló tanításából: „Kijelenti a zsinat, hogy meggyozodése szerint az összes keresztények kiengesztelodése Krisztus egy és egyetlen egyházában emberi eroket és képességeket meghaladó szent szándék. Ennélfogva Krisztusnak az egyházért mondott imádságába, az Atyának irántunk való szeretetébe és a Szentlélek erejébe veti minden reményét.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Mária-Elisabeth novért változatos életúton vezetted a katolikus hitre és a Szent Brigitta rend új közösségének megalapítására, add meg nekünk, hogy itt a földön erényes életét kövessük s így az örök boldogságban egykor társai lehessünk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.