Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentháromság ünnepe (Pünkösd utáni 1. vasárnap) (I. oszt. duplex ünnep)

2019. június 16. - Andre Lowoa

szhv17.jpgMiként a csillagtalan éjszakában cél nélkül bolyongó vándor a fölcsillanó fénysugarat, úgy becsüli meg a hívő emberiség a földi élet sötétségében a legkisebb fölvilágosítást is, amit Istentől a természetfölöttiekre vonatkozólag nyer. A kimeríthetetlen Istenség mélységét a halandó véges értelme át nem járhatja, föl nem foghatja, megismerni is csak a halál után megdicsőült lelke lesz képes, de a Mindenható irgalmas szeretetéből némi bepillantást már itt a földön is nyerhet az örökkévalóság titkaiba. Drága kincse gyanánt őrizte az egyház kezdettől fogva a Szentháromság titkát, melyet bár megérteni nem bírt, de amelyről mindjárt kezdetben tudta és érezte, hogy a mindent éltető végtelen Szeretet rejlik benne.

Nem lehet célunk, hogy a Szentháromságról szóló tudnivalók ismertetésébe bocsátkozzunk[1], de röviden mégis az olvasó elé fogjuk állítani az egyház tanítását e szent hittitokról, még pedig sz. Athanáz hitvallásának[2] magyar fordításában.[3] E hitvallást mondja az egyház a mai ünnep zsolozsmájának első imaóráján (Prima) kívül a két közbeeső idő vasárnapjain is, ha azokon nincs valamely duplex ünnepről vagy nyolcadról megemlékezés. A Szentháromság titkán kívül a megtestesülését is röviden és szabatosan körülírja.

Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt szükséges a katolikus hitet megtartania; s ha valaki ezt nem vallja teljes egészében, kétségkívül örökre elvész. A katolikus hit pedig abban áll, hogy a háromságban egy Istent és az egy Istenben háromságot tiszteljünk, sem a személyeket össze nem zavarván, sem a természetet meg nem osztván. Mert más az Atyának a személye, más a Fiúé, más a Szentléleké. De az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek egy az istensége, egyenlő a dicsősége, egyképpen örök a fölsége. Amilyen az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek. Teremtetlen az Atya, teremtetlen a Fiú, teremtetlen a Szentlélek. Mérhetetlen az Atya, mérhetetlen a Fiú, mérhetetlen a Szentlélek. Örök az Atya, örök a Fiú, örök a Szentlélek: de azért nem három örökkévaló, hanem egy örökkévaló, amint nem három teremtetlen, sem három mérhetetlen, hanem egy teremtetlen és egy mérhetetlen. Hasonlóképpen mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek; de azért nem három mindenható, hanem egy mindenható. Úgyszintén Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek; de azért nem három isten, hanem csak egy Isten. Úgyszintén Úr az Atya, Úr a Fiú, Úr a Szentlélek, de azért nem három Úr, hanem egy Úr. Mert amint külön-külön mindegyik személyt Istennek és Úrnak vallanunk késztet a keresztény igazság, azonképpen három istenről vagy három úrról beszélni tiltja a katolikus vallás. Az Atya senkitől sem lett; sem nem teremtődött, sem nem született. A Fiú egyedül az Atyától való: nem lett, sem nem teremtődött, hanem született. A Szentlélek az Atyától és Fiútól: nem lett, sem nem teremtődött, sem nem született, hanem származik. Tehát egy Atya és nem három Atya; egy Fiú és nem három Fiú; egy Szentlélek és nem három Szentlélek. És ebben a Háromságban nincs előbb vagy utóbb, nincs nagyobb vagy kisebb, hanem mind a három személy egyképpen örökkévaló és egyenlő. Vagyis, amint már mondva volt, mindenben tisztelni kell az egységet a háromságban és a háromságot az egységben. Aki tehát üdvözülni akar, így gondolkozzék a Szentháromságról.

Az üdvösségre azonban szükséges, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus megtestesülését is hűségesen vallja. Az már most a helyes hit, hogy higgyük és valljuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, Isten Fia, egyben Isten és ember. Mint Isten az Atya lényegéből az idők előtt született, mint ember anyja lényegéből az időben született. Teljes Isten és teljes ember, aki eszes lélekből és emberi testből áll. Az Atyával egyenlő istensége szerint, az Atyánál kisebb embersége szerint. De jóllehet Isten és ember, nem két, hanem egy Krisztus. Egy, nem azáltal, hogy az istenség ( = isteni természet) testté vált, hanem azáltal, hogy az Isten fölvette az emberséget. Teljesen egy, nem a szubsztanciák összekeverése által, hanem a személy egysége által. Mert amint az eszes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és az ember egy Krisztus, aki szenvedett a mi üdvösségünkért, alászállott poklokra, harmadnap föltámadt halottaiból, fölment mennyekbe, ül a mindenható Atyának jobbja felől, onnan leszen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat. Akinek eljövetelére az emberek mind föltámadnak saját testükben és számot adnak tulajdon cselekedeteikről. És akik jót cselekedtek, mennek az örök életre, akik pedig rosszat, az örök tűzre. Ez a katolikus hit, melyet ha valaki erősen és hűségesen nem vall, nem üdvözülhet.

Annak a nagy megbecsülésnek következtében, amelyben a keresztények a Szentháromság titkát mindenkor részesítették, minden istentiszteleten, minden imádságban előfordult dicsőítése. Éppen ezért kezdetben még nem gondoltak külön ünnep meghonosítására.[4] Csak miután már megvolt a Szentháromságról szóló zsolozsma[5] és votív mise,[6] akkor kezdték meg helyenként a Pünkösdöt követő első, másutt utolsó vasárnapon elmondani ezeket.[7] Egyesek ellenzése[8] dacára a XIII. században Németalföldön, Angliában, Német- és Franciaországban elterjedt.[9] Nálunk már Kálmán király is a Pünkösdöt követő vasárnapra rendelte ez ünnep megtartását,[10] amit azután XXII. János pápa (1334.) az egyetemes egyházban is kötelezővé tett. Végül X. Pius pápa Szentháromság ünnepét első osztályú duplex méltóságára emelte.[11]

A keleti egyház e napon ünnepli az üdvözült szentek emlékét,[12] ami nálunk Mindenszenteknek felel meg.[13] Őnáluk nincs Szentháromság ünnep.

E vasárnap első vecsernyéjétől kezdve egészen Úrjövetig a Bold. Szűz karverse a Salve Regina (Üdvözlégy mennyország királynéja),[14] melynek szerzője vagy Hermannus Contractus (+ 1054.), vagy az ugyancsak XI. századi Petrus de Monsoro compostellai püspök.[15]

Szentháromság ünnepén a Szentmise alapgondolatát az Introitusban, Offertoriumban és Communioban Tóbiás szavaival fejezi ki az egyház: „Legyen áldott a Szentháromság és osztatlan egység: valljuk meg őt, mert irgalmasságot gyakorolt velünk.”[16] Isten irgalmassága és ebből kifolyólag a teremtmény hálája — ez csendül ki a Gradualéból is,[17] míg az Introitus 8. zsoltára a ma ünnepelt szent hittitok csodálatos voltára hívja fel figyelmünket.[18] Csodálatraméltó ugyan a Szentháromság önmagában véve is, de mi gyarló emberek a jelen életben mégis inkább hozzánk való vonatkozásában tudjuk méltányolni: a Megváltás és az ezzel megindult kegyelemfolyamat alapja e hittitokban rejlik.[19]
_______________
[1] L. Schütz dr. : Dogmatika. I. 209.
[2] Legkésőbb a VI. században keletkezett, valószínűleg nyugaton. (Rauscheii: Grundriss ... 116. sk. o.)
[3] Schütz Antal dr. után.
[4] Durandus és Nilles (Kalend. II. 461.) az Arius-féle eretnekséget követő időkre gondolnak, mint amikor a Szentháromság tisztelete bizonyára föllendült. Azonban még II. Sándor pápa (1061—1073) is így ír: „Azonkívül a legszentebb Szentháromság ünnepét is különböző vidékek szokása szerint némelyek Pünkösd nyolcadik napján, mások az Úr eljövetele előtt az első vasárnapon szokták ünnepelni. Habár a római egyházban nem szokás, hogy bizonyos időben külön ünnepeljen ilyen ünnepet, mikor naponként mondatik: ,Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek’ és más hasonlók, amik a Szentháromság dicséretére szolgálnak.” (Decret. „Quoniam” de Feriis.)
[5] István lüttichi püspök (903—920) officiumát mondták néhol a Pünkösd utáni Dominica vacans-on — írja Micrologus (M. L. 151,1019.) és Durandus (Rationale 241.o.) (Tévedésükről v.ö. Kellner: Heort. 89.) Több régi officiumból (l. Thalhofer : Handb. I. 665.) alkotta meg a ferencrendi Peckham János canterburyi érsek (1279—1292) a mai Szentháromság zsolozsma ősét. Mostani alakjában V. Pius pápa alatt jelenik meg először. Kellner (i. m. 91.) ezt írja róla: „Egyike a breviárium legszebb officiumáinak, egyképpen kitűnik a gondolatok magasztossága, a fölfogás mélysége és a forma áttekinthetősége általi.
[6] A mise régibb az officiumnál. Szentháromságról szóló mise már az Alcuin által a fuldai szerzeteseknek küldöttek között található. (M. L. 151, 938.) Ő általában vasárnapokra ajánlja. A Gregoriarum későbbi frank átdolgozásaiban már a Pünkösd után való vasárnapra van Szentháromság mise (M. L. 101, 445.), ehhez készítette István püspök a zsolozsmát.
[7] Így volt ez még a XIII. században is. (Durandus i. h.), sőt Franciaországban helyenként egészen a XVII. századig. (Kellner: i. m. 90.)
[8] II. Sándor pápán kívül (1. 252. o. 1. j.) különösen prümi Potho (1152): De statu domus Dei lib. (De la Bigne: Magna bibl. vet. patr. IX. 588. id. Kellner.)
[9] Pl. 1260-i arlesi és 1287-i lüttichi zsinat. Különösen a szerzetesek terjesztették. 1260 óta a ferencrendiek, 1270-ben a ciszterciek és már előbb a clunyi bencések is elfogadták.
[10] Decr. L. 1. c. 72. (id. Lonovics: Archaeologia I. 258.)
[11] 1911. június 24-én. (Mihályfi: A nyilvános istentisztelet 155.)
[12] Κυριακή τῶν ἁγίων πάντων. Már Aranyszájú Sz. János óta (M. Gr. 50, 706. sk.) Kezdetben nyugaton is. (Hom. 61. de Nat. MM. Sz. Ambrus vagy Toursi Sz. Maximustól) (id. Lonovics: i. m. 258. 4. j.) L. bőv. Nilles: Kalend. II. 424. sk. o.
[13] L. nov. 1. (310. o.)
[14] L. Kiss: Imádkozzunk 69. V. 11. o.
[15] Durandus után Lonovics: i. m. 250. o. 2. 3.
[16] Tob. 12, 6. alapján.
[17] Dán. 3, 55. 56. 52.
[18] Wolter. i. m. I. 60, V. ö. Müller 465. o. és Kramp, III. 143. o.
[19] A Lectio Isten megfoghatatlanságát fejezi ki (Róm. 11, 33-36.), az Evangéliumban pedig Krisztus Urunk keresztelni küldi apostolait a Szentháromság nevében. (Mt. 28, 18-20.)

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 250-255. old.)

 

Pünkösd utáni péntek - kántorböjt (szigorú böjti nap) Stációs templom: a tizenkét apostol bazilikája

kantpent.jpgAz évnegyedes böjt vezeklése és a pünkösdi öröm a mai nap két gondolata. Az inaszakadtban, akinek az Úr megbocsátja bűneit és meggyógyítja betegségét, magunkat kell látnunk. És az Úr Lelke szerzi meg nekünk a bocsánatot. Örülünk neki és imádkozzunk érte.

Szentlecke. Jo 2,23-24; 26-27
Szekvencia. Veni, Sancte Spiritus
Evangélium. Lk 5,17-26

 

Pünkösd utáni szerda - kántorböjt Stációs templom: Sanctae Mariae Maioris bazilika

kantorbojt.jpgA nyári évnegyedes böjt első napja, de a szent szövegekben a pünkösdi misztérium gondolata áll előtérben. Talán az Evangéliumban említett élet kenyere van kapcsolatban a kántorböjttel, amellyel áldást kérünk és hálát adunk a nyári aratásért, a földi kenyérért.

A nyári kántorböjt ugyanis eredetileg a gabonaaratásért hálaadó ünnep volt. Ma gondolhatunk az Egyház lelki aratására; a bérmálkozókra és az újonnan fölszentelt papokra.

E miséknek egy másik, de gyöngén hangsúlyozott motívuma a lelki megújulás és a bűnbánat.

Első szentlecke. Ap. Csel. 2,14-21
Második szentlecke. Ap. Csel. 5,12-16
Szekvencia. Veni, Sancte Spiritus
Evangélium. Ján. 6,44-52

 

Pünkösdvasárnap (I. oszt. duplex ünnep I. oszt. kiváltságos nyolcaddal)

0iv0018a.jpgA húsvéti ünnepkör második főünnepe és egyben befejezője e szent nap.[1] Miként Húsvétnál mondottuk, itt ugyancsak az isteni Gondviselés választotta ki éppen a sinai törvényhozás napját a Szentlélek Isten eljövetelének időpontjául,[2] hogy így az ószövetségi választott nép szervezésének emlékünnepe[3] váljék egyszersmind az Újszövetség Anyaszentegyházának is születésnapjává. [4] A Sinai hegyen az Isten kőtáblákra véste a tízparancsolatot, Pünkösd napján a Szentlélek mélyen a hívők szívébe véste Krisztus Urunk parancsait.[5]

A pünkösdi csoda nagyszerűségéről és arról a hatásról, melyet a félénk és tanulatlan apostolokban elért a Szentlélek tüze és világossága – nem képes emberi gyarlóság ítéletet alkotni)[6] Ekkor nyíltak ki a megváltott emberiség lelki szemei előtt azok a végtelen lehetőségek, melyeknek egyetlen magyarázatát Isten mindenhatósága képezi. Az édes Üdvözítő által megnyitott utat, mely az örök élethez vezet, e napon világította meg először a Szentlélek fényessége, hogy a hívek azon biztosan járva céljukat elérhessék. Ekkor kezdte osztogatni a harmadik isteni személy a kegyelmeket, melyek azóta annyi megszámlálhatatlan lelket juttattak a mennyországba. Azóta őrzi, óvja a mennyei Tanító, Krisztus igaz egyházát, hogy az az igaz hitet és erkölcsöt az idők végezetéig sértetlenül fenntarthassa, taníthassa, terjeszthesse az emberiség üdvének előmozdítására.

Minthogy a Pünkösd titkai éppoly kimeríthetetlenek, mint maga a végtelenség, melyben rejlenek, azért e helyen elégedjünk meg e pár szóval és térjünk át röviden az ünnep történetének ismertetésére.

Magyar elnevezése a görög Pentekosteből lett, ami ötvenet jelent, így nevezték már a zsidók is e napot, valamint a Húsvéttól Pünkösdig terjedő időközt.[7] Ugyanígy használták e szót kezdetben a keresztények is.[8] Még Tertulltán, pl. — aki a legelső említője egyébként a keresztény értelemben vett Pünkösdnek — vegyesen használja e szót.[9] Abból, hogy először csak a II. századijait fordul elő[10] ennek az ünnepnek említése a keresztény íróknál,[11] korántsem szabad, azt föltételezni, mintha csak ekkor keletkezett volna. Pünkösd ünneplése természetszerűleg oly régi, mint az egyház, mert minden bizonnyal már az apostolok sem feledkeztek meg a Szentlélek csodálatos eljövetelének meghálálásáról az esemény évforduló napjain.[12] Ami a pünkösdi szertartásokat illeti, ezek legrégibb leírását a jelen esetben is a zarándoknőnél kell keresnünk.[13] A már említett vigília után fölolvasták a rendes vasárnapi evangéliumot (a föltámadásról), mire az egész nép a Föltámadás-templomból a Szentsír-bazilikába ment át, ahol a presbyterek és végül a püspök beszéde után Szentmisét tartottak. Ennek végeztével (d. e. 9 óra tájban) körmenetben vonultak föl a hívek Sionba, ahol a Szentlélek eljövetelének szentírási olvasmánya után,ismét Szentmise mulattatott be. A délutánt az egész nép az Olajfákhegyén töltötte, amikor a mennybemenetelt ünnepelték. Estére érkezett vissza a városba a körmenet, hol kb. kétszáz égő fáklyával fogadták és már éjfélre járt az idő, mikor az ünnepségnek vége lett és a nép szétoszlott.

A középkorban sokfelé nagyon színes szertartásokkal jelenítették meg e szent nap eseményeit a hívek előtt. A szél zúgását, mely a Szentlélek eljövetelét megelőzte, úgy akarták utánozni, hogy az ünnepi mise Sequentiája előtt kürtöket és harsonákat szólaltattak meg.[14] A tüzes nyelveket helyenként égő kócokkal helyettesítették, melyeket a nép közé dobáltak a templom padlásáról;[15] azonban e veszélyes szokást sok helyen szerencsésebben rózsáknak és ostyáknak[16] lehullatásával cserélték föl később.[17] Sőt — hogy az illúzió teljes legyen — néhol a Szentlelket jelképező galambokat eresztettek széjjel a templomban, hogy „ezáltal a Szentlélek küldetését jelezzék.”[18]

A mai szertartások különlegességei a következők. Pünkösd Matutinuma is, miként a Húsvété, csak egy Nocturnusból (3 zsoltár és 3 olvasmány) áll, aminek okai ugyanazok, mint Húsvétkor.[19] A Szentmise Alleluja-versét Sequentia követi, a felséges „Veni sancte Spiritus” (Jöjj el Szentlélek) hymnusz,[20] melynek szerzője vagy Hermann reichenaui szerzetes (+ 1054),[21] vagy Szent Róbert francia király (+ 1033),[22] vagy pedig III. Ince pápa. (+1216.) Ezt a Sequentiát Pünkösd egész nyolcada alatt énekli az egyház Szentmiséiben. Végül a Tertia (a zsolozsma harmadik imaórája) rendes hymnusza helyett a „Veni Creator Spiritus”-t (Jöjj el Teremtő Lélek) kell énekelni.[23] Ennek oka a liturgikusuk szerint az a körülmény, hogy a Szentlélek a harmadik órában (d. e. 9 óra tájban) szállott le az apostolokra.[24]

Pünkösd ünnepének szertartásaiban könnyen megtalálhatjuk e nap hangulatát. Szent öröm csendül ki legtöbb helyen a zsolozsma és Szentmise imáiból. Örül az egyház mennyei Jegyese isteni ajándékának: a vigasztaló Szentlélek eljövetelének. Ezzel az örömmel kapcsoljuk össze a mélységes a mélységes hálát az isteni Gondviselés iránt, aki minket saját érdemünkön kívül a Szentlélek gazdag kegyelmeiben részesíteni méltóztatott és élesszünk föl még magunkban egyúttal rendíthetetlen bizalmat is az Üdvözítő ígéreteivel szemben. Azután tegyünk e szent napon arra nézve is erős fogadást, hogy a jövőben nem fogjuk elzárni lelkünket a Szentlélek kegyelmeivel és sugallataival szemben, hanem ellenkezőleg összezúzván ott a kevélység rögeit, porhanyóvá fogjuk azt tenni és termékennyé az isteni mag befogadására.

A Szentmise a Bölcsesség könyvéből vett idézettel kezdődik: „Az Úr lelke betölti a föld kerekségét és aki mindeneket összetart, annál van a szó értelme.”[25] Durandus szerint az Introitus négy Allelujája azt jelzi, hogy az Úr lelke a világ mind a négy tája felé elterjedt. Müller pedig az erőteljes bevezetésben hallani véli a szél zúgását, mely a Szentlélek eljövetelét kísérte.[26] Az előforduló zsoltárrészek (67. és 103. zsoltárból) már kezdettőt fogva pünkösdi énekek voltak az egyházban: „Bocsásd ki Lelkedet és mindenek fölélednek: és meg fogod újítani a föld színét.[27] Érdekes hysteron-proteron a mai misében, hogy a Lectio elmondja a nap eseményét; a Szentlélek eljövetelét míg az Evangélium ennek az Üdvözítő által való megígérését tartalmazza.[28]
________________
[1] Bár egyenrangú a főünnepekkel, azért mégsem lehet pünkösdi ünnepkörről beszélni, mert Pünkösdtől nem függenek más ünnepek, azonkívül nincs elő- és utóünneplése. (Így Kellner: Heortologie 84. o.)
[2] Sz. Ágoston: Ep. ad Jan. 55. c. 16. (M. L. 33, 220.) ; N. Sz. Leó: Sermo 75. in Pentec.
[3] Móz. II. 34, 22; iv. 28, 26; V. 16, 10. szerint e nap a „hetek ünnepe” (Mert Húsvét után hét hétre következik), azaz hálaadó ünnep az aratás befejezéséért. (Móz. II. 23, 16.) L. még Móz. III. 23, 15. sk.: A zsidó pap e napon a kenyerek elejét áldozta Istennek, az egyház is első termését, mikor Sz. Péter megkeresztelte a 3000 embert.) (Thalhofer: i. h.) A Szentlélek működéséről l. Müller: Das Kirchenjahr 387. sk. o.
[4] Szép párhuzamot von e két esemény között Sz. Jeromos: Ad Fabiol. 78. (127.) (M. L. 22, 707. sk.)
[5] Sz. Ágoston: Contra Faust. 32, 12. és Sz. Izidor: De off. eccl. 1, 32. után Thalhofer. i. m. 663. o.
[6] L. egyébként Greg. Naz.: Or. 44, 708. (M. Gr. 36, 437-); Oecumen.: in Act. c. 2. (M. Gr. 118, 62.); Chrysost.: Hom. ín Pent. (M. Gr. 50, 463. sk.); Hieronym.: Comment. in c. 4. Matth.; Greg. M.: Hom. 30. in Evang. stb.
[7] Móz. III. 23, 16.; Makk. II. 12, 31. 32.; Jos. Flav.: Antiqu. 3, 10, 6.
[8] Ap. csel. 2, 1.; I. Kor. 16, 8.
[9] De corona mil. 3.; De bapt. 19.; De idol. 14. Sőt még Cassian: Coll. 21, 11. 19. és Sz. Benedek: Reg. 15. is így.
[10] Mert. Sz. Pál a korinthusiakhoz írt levelében (I. 16, 8.) a zsidó pünkösdről is beszélhet.
[11] Tertullianus (l. fent); Origenes: Contra Cels. 8, 22. Azután Can. Hippolyti 22.; Const. Apost. V. 20, 7. ;. Eusebius: Vita Const. 4, 64. (M. Gr. 20, 1219.); Sz. Ágoston: Ad inquis. Jan. 1. I. seu ep. 54. c. 1. (M. L. 33, 200.); elvirai zsinat can. 43. (305.)
[12] Egészen különálló eset, hogy némely helyen nem ismerték a Pünkösdöt, vagy pedig nem vették figyelembe. (Így a legrégibb gallican sacramentariumokban.) L. bőv. Kellner: Heortologie. 85. o.
[13] Peregr. c. 43. Corp. Scr. 39, 93—95.
[14] Főképp Franciaországban.
[15] Nilles: Kalend. II. 397.
[16] Felhőt akartak ezekkel jelképezni.
[17] Innét a Pünkösd régi neve (különösen Szicíliában): „Pascha rosatum”.
[18] Durandus: Rat. div. off. 238. o.
[19] Spirituálisán értelmezi ezt is duranti Vilmos: „Propter sacramentum baptismi in trium personarum nomine celebrati, vei propter triduanam Domini sepulturam, cui sumus in baptismo consepulti .Spiritus Sanctus tria circa apostolos operatus est: veteres innovavit, innovatos confirmavit et confirmatos ad alios convertendos misit.” Ezt így bizonyítja: 1. Factus est repente ... 2. Confirma hoc Deus ... 3. Emitte Spiritum tuum ... (i. m. 237. o.)
[20] Méltatását l. Müller: Das Kirchenjahr 408. o.
[21] Így Joannes Egon. (M. L, 143, 10.)
[22] M. L, 141, 899.
[23] Szerzője gyanánt Rhabanus Maurust (+ 856) vagy N. Sz. Gergely pápát szokták emlegetni.
[24] Ap. csel. 2, 15. Így Thalhofer; Handbuch I. 665. és Müller: i. m. 414. 0,
[25] Bölcs. 1, 7.
[26] I. m. 405. o.
[27] Zsolt. 103, 30. — „Duplex Alleluja, quod post epistolam canitur significat duplicandam laetitiam” — írja Durandus. Azonban az ő idejében még néhol Graduale volt Pünkösdkor, nem pedig Nagy-Alleluja. (I. m. 238. o.)
[28] Ap. csel. 2, 1—11. és Ján. 14, 23—31.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 239-244. old.)

 

Pünkösd vigíliája (szigorú böjt)

pvigil17.jpgMár a Jeruzsálemi zarándoknő említi,[1] hogy a Húsvét után való ötvenedik napot megelőző éjjelen vigíliát tartottak a hívők a Feltámadás (Szentsír) templomban, de még nem emlékezik meg arról, ami legnevezetesebb része volt e nap szertartásainak a régi egyházban, ti. Pünkösd vigíliája volt Nagyszombat mellett a keresztség kiszolgáltatásának napja.[2] Azért a nap szertartásai is Nagyszombatra emlékeztetnek, csakhogy sokkal rövidebbek,[3] A legrégibb időben még nagyobb volt e két nap szertartási hasonlósága, amennyiben a keresztkút szentelés előtt még gyertyát is szenteltek az alkalomhoz átalakított „Exultet” éneklése közben. Ma csak a keresztvízszentelés alkalmával a húsvéti gyertyának újból való meggyújtása emlékeztet e régi szokásra.

E vigília szertartásainak legrégibb liturgikus emléke a Sacr. Leonianum, mely a pünkösdi misével kapcsolatban keresztelési szertartást is tartalmaz. A Gelasianumban előírt formula főképp betegeket és a húsvéti kereszteléstől elmaradottakat tételez föl.[4] Nem nehéz különben megérteni, hogy mi vezette rá hitbeli őseinket arra a gondolatra, hogy Nagyszombat után Pünkösd vigíliáját válasszák a keresztelés napjául. Szent Péter Pünkösd napján háromezer embert keresztelt meg; a keresztség kegyelmét a Szentlélek adja, aki Pünkösdkor szállott alá; maguk az apostolok is Pünkösdkor nyerték a keresztség kegyelmét az Üdvözítő eme szavai szerint: „János ugyan vízzel keresztelt, ti pedig Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nemsokára eme napok után.”[5]

A Nagyszombat analógiájára lett e nap is szigorú böjtté[6] a húsvéti idő szellemével ellentétben.[7]

Pünkösd vigíliája a keletieknél a halottak emlékének van szentelve, azért „a lelkek szombatjának” (Ψυχοσάββατον) nevezik. Ez felel meg náluk a latinok Halottak-napjának.[8]
_________________
[1] Peregr. Silviae c. 43. Corp. Script. Eccl. Lat. 39, 93.
[2] Tertull: De bapt c. 19. (M. L. 1, 1222.); sz. Ágoston: Sermo 272. ad infantes; Marténe: De ant. eccl. rit. IV. 28, 441—543. (id. Kellner: Heortologie. 87. o.) A keresztségnél kapott fehér ruháról, melyet az újonnan kereszteltek a következő héten hordtak, nevezték el az angolok Pünkösd vasárnapját Witesunday = fehérvasárnapnak. (Lonovics: Arch. I. 244. 0. 2. j.)
[3] Csak hat prófécia van, melyek után nincs „Flectamus genua.” A keresztvízszentelés, Mindenszentek-litániájának éneklése és a Szentmise megkezdése (a nagymisének nincs Bevezetése) ugyanúgy történik mint Nagyszombaton, a nagymise Gloriája alkalmával harangozni kell, evangéliumra gyertyák nem vitetnek, Credo nincs, de Pax és Agnus Dei van.
[4] Kellner: Heortologie. 87. o.
[5] Ap. csel. l, 5. Így magyarázza a dolgot már Durandus, de legelső oka ez: Húsvét és Pünkösd
a két legszükségesebb ünnep: „Nihil enim nobis nasci profuit, nisi redimi profuisset (Húsvét). Item redimi nihil profuisset, nisi Paraclytus mitteretur (Pünkösd)” Rat. div. off. 236. o.
[6] Már a Leonianum ezt tételezi föl. Cod. iur. can.1252. can. §. 2.
[7] Thalhofer: Handbuch I. 663. o.
[8] Szertartásaik leírását l. Mihályfi: A nyilvános istentisztelet 172. o. és Nilles: Kalend. II. 379. sk. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 237-238. old.)

 

Szent Bonifác püspök és vértanú

szbon.jpgAz angolszászok, akik Nagy Szent Gergely pápa kezdeményezésére a 7. század elején a keresztény vallásra tértek, azzal hálálták meg a jótéteményt, hogy a század végétől kezdve ők küldték a legbuzgóbb apostolokat az európai szárazföld pogányainak megtérítésére. E fáradhatatlan apostolok különösen a fajrokon német törzsek megtérítésén dolgoztak nagy odaadással és eredménnyel. Munkájuk sikere már a 8. század elején megtetszett, de egyetemessé csak akkor lett, mikor a legnagyobb angolszász apostol, Szent Bonifác állott az élükre. Ez a nagy misszionárius ugyanis a hithirdetés égő buzgalmát az egyházszervezés és reform gyakorlatiasságával és a magasabb kultúr- és egyházpolitika céltudatos jövőbetekintésével kötötte össze, így vált ő a németek apostolává és egyben a középkori fejlődés egyik legtevékenyebb munkásává.

Winfrid - mert ez volt eredeti neve - 672 táján született a wessexi királyság devoushirei grófságában. Szülei jómódú nemes emberek voltak és eredetileg világi pályára szánták fiukat. Az atyai házban azonban gyakran megfordultak papok és misszionárius szerzetesek; ezek a nyíltlelkű fiúnak sokat beszéltek mennyei dolgokról.

Így korán felébredt benne az egyházi pálya után való vágy. Egyelőre tanulás céljából az exeteri kolostorba került. Innét tizenkét évvel később a nurslingi kolostorba lépett át s itt Wynbercht apát vezetése alatt alapos kiképzést nyert a magasabb tudományokban. Tanulmányai végeztével maga állott az iskola élére és rövidesen olyan jó hírnevet szerzett neki, hogy még messze tartományokból is nagy számmal keresték fel tanulni vágyó ifjak, sót magasabb kiképzésre vágyó apácák is. Hogy tanítványaira milyen mély hatást gyakorolt, mutatja az a meleg és bensőséges viszony, melyet ezek még évtizedek múlásával is fenn tartottak vele.

A lelkes tanító tanító maradt azután is, hogy harmincéves karában elnyerte az áldozópapi méltóságot. Már a negyvenes évek felé járt, mikor a hithirdetés vágya felébredt lelkében. De amilyen későn jött a vágy, éppen olyan elemi erővel lángolt fel.

Londonon át a legközelebbi német tartományba, a mostani Hollandia helyén fekvő Frízországba indult. De a frízek akkoriban harcban állottak a frankokkal és emiatt hallani sem akartak ellenségeik vallásának elfogadásáról. Így Winfríd kénytelen volt még 716-ban dolgavégezetlen visszafordulni. De már két év múlva újból nekivágott az útnak. Ezúttal először Rómába ment, hogy a kereszténység atyjának áldását kérje megkezdendő nagy munkájára. II. Gergely pápa igen szívesen fogadta és bőven ellátta őt jó tanácsokkal és ajánlólevelekkel. Sőt új nevet is adott neki: a misszióslevél keltének napján, május 14-én ünnepelt Szent Bonifác vértanúnak nevét.

Az új apostol így felszerelve Bajorország és Thüringia érintésével ismét a frízek tartományába ment, ahol azonközben a keresztényüldöző Radbod fejedelem meghalt.

Winfrid-Bonifác ezúttal három esztendeig maradt a frízek körében és ezen idő alatt sok ezret megkeresztelt közülük. 722-ben azonban Szent Villibrord utrechti érsek minden marasztalása ellenére Thüringiába indult, melyet közben Martell Károly frank udvarnagy hadai megtisztítottak a szászoktól. Munkája itt is eredménnyel járt, de sokáig nem folytathatta, mivel II. Gergely pápa 722-ben újból Rómába rendelte őt. Ez alkalommal nemcsak újabb egyházi meghatalmazásokat adott neki, hanem egyben püspökké is szentelte őt. Rómából jövet Bonifác először Martelt Károly udvarába ment, s miután ettől biztatást kapott, 723-ban a Thüringiával szomszédos Hesszenbe hatolt.

Hesszenben akkor már nem volt ismeretlen a kereszténység, de annyira telítve volt pogány babonákkal és szokásokkal, hogy rosszabb volt a színpogányságnál. Bonifác tehát, hogy döntő csapást mérjen a pogány babonákra, Donar isten szent fáját, a Geizmár melletti százados tölgyet nagy bátran ledöntötte. Számítása jól bevált. Mikor ugyanis a pogányok látták istenük erőtlenségét, tömegesen tértek át a keresztény vallásra.

Hesszenből ismét Thüringiába tért a fáradhatatlan apostol. Itt a már meglevő kereszténységet megtisztította a becsúszott visszaélésektől s a pogányoknak pihenés nélkül hirdette az evangéliumot. És Isten most is bő aratást adott neki; a thüringiaiak ezerszámra keresztelkedtek meg, köztük előkelő és befolyásos emberek is. Bonifác, hogy a kereszténységnek ne csak jelenét, hanem jövőjét is biztosítsa, a megtérített területek számára mindenütt kolostorokat alapított. E kolostorok megépítésében és benépesítésében igen nagy segítségére volt az az állandó figyelem, mellyel az otthoni angolok kísérték minden lépését. Királyok és főpapok, szerzetesek és világiak, férfiak és nők állandó levelezésben állottak vele és minden módon kezére jártak; ellátták őt könyvekkel, egyházi ruhákkal és szerekkel. Ethelbert király meleg téli ruhákat küldött neki, Ebwald király pedig egész magánvagyonát rendelkezésére bocsátotta azzal a kéréssel, hogy minél bővebben merítsen belőle. De mindennél értékesebb segítséget jelentett az a sok lelkes szerzetes és apáca, akik Bonifác hívására csapatosan keltek át a tengeren. Ezekből az áldozatkész férfiakból és nőkből toborzódott az a sereg, mely a nagy apostol által tört ugaron a részletmunkát elvégezte: Burchard, Lullus, Villibald, Vunibald, Chunihild, Chunidrud, Tekla, Lioba, Valdburga stb.

Ezenközben II. Gergely pápa örökébe III. Gergely lépett (731-741). Bonifác sietett hódolatát jelenteni az új Szentatyának és egyúttal részletesen beszámolt munkája eredményéről. A pápa viszont érseki palliumot adományozott neki és megbízta, hogy a szükséghez képest egyházmegyéket szervezzen és püspököket szenteljen. Bonifác mindjárt élt is az alkalommal. Emellett fáradhatatlanul térített a Lahn, Majna és Gera folyók által határolt óriási területen lakó pogány népek közt. Sőt kísérletet tett az angolok legközelebbi rokonainak, a szászoknak megtérítésére, de a nyakas pogány nép ellenállásán minden kísérlete hajótörést szenvedett.

Harmadik római útja (738-9) után inkább egyházszervezéssel és reformkérdésekkel foglalkozott. Ebben az időben alapította meg, illetve szervezte újjá Bajorországban a passaui, regensburgi, salzburgi és eichstätti egyházmegyéket. Ugyancsak erre az időre esik azoknak a nevezetes zsinatoknak tartása, melyek egészséges alapot vetnek nemcsak a német, hanem a frank egyház fejlődésének is. Különösen kiemelkedik a 747. évi nemzeti zsinat, mely az egész frank birodalomra egységes reformtervet állapított meg s a zsinaton megjelent püspökök hitvallás- és hűségeskütételével a frank egyházat a legszorosabban hozzáfűzte a Szentszékhez. Ebben az időben (744) keletkezett a híres fuldai kolostor is, mely századokon át vezető szerepet vitt Németország vallási és kulturális fejlődésében.

Ez a nagyarányú munka jó tíz esztendőt vett igénybe. Ezalatt Bonifác úgyszólván állandóan útban volt. Végre 747-ben egyidőre megállapodott Mainzban. De a nyugalmas élet nem volt ínyére. 753-ban, mikor már nyolcvan felett járt, ismét lobbot vetett benne a térítés olthatatlan lángja. Kezdő misszionárius korának égő lelkesedésével látott újból munkához. A térítést ott folytatta, ahol harmincnyolc évvel előbb kezdte: a frízeknél. Miután Utrechtben áttelelt, 754 tavaszán megkezdte vándorútját. Fáradozásait ezúttal is siker kísérte. Pünkösd felé már több ezer körül járt az újonnan megkereszteltek száma. Abban állapodott meg, hogy pünkösd napján, június 6-án részesíti őket a bérmálás szentségében. A mondott napon 52 társával meg is jelent a Borne-folyónál fekvő Dockum helységnél. De a bérmálandók helyett egy csomó fanatikus pogány fogadta kardokkal és lándzsákkal. Kísérete ellenállásra készült. Ő azonban azt mondta: „Hagyjátok, fiaim! hisz a várva-várt nap végre megérkezett. Az Írás tiltja, hogy ellenálljunk a gonosznak. Vessük reményünket Istenbe, Ő majd megmenti lelkünket”. Alig fejezte be szavait, nekik estek a pogányok és irgalom nélkül felkoncolták őt és társait. Tetemét Utrechten és Mainzon keresztül Fuldába szállították és a templom kriptájában temették el. Sírja azóta Némerország egyik leglátogatottabb szentélye.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

 

SPELLÓI* BOLDOG ANDRÁS - SZENT BONIFÁC

SPELLÓI* BOLDOG ANDRÁS (kb. 1180-1254)
Az umbriai Spelloban született nemesi családból. Ifjú korában jó erkölcsu, kifogástalan életu volt. A papi hivatást választotta; egy ideig Spoleto környékén muködött mint plébános. Amikor anyja és novére meghaltak, Szent Ferenc vonzásának engedve szétosztotta vagyonát a szegények között s 44 éves korában belépett a Ferenc-rendbe. Maga Szent Ferenc öltöztette be, akivel baráti kapcsolatba jutott s az igehirdetésre vonatkozóan tole hasznos tanácsokat kapott. Ott volt a szeráfi atya mellett halálakor is. Utána még nagyobb lelkesedéssel hirdette Isten igéjét. Muködését csodák is kísérték, így pl. halottakat támasztott föl. Igen sok bunös tért jó útra. Predicator maximus-nak, legnagyobb prédikátornak nevezték. 1232-39-ig, Kortónai Illés rendfonöksége alatt azonban - más, Szent Ferenc eszméihez hu társával együtt nehéz éveket kellett megélnie. Illés a vele nem egyezoket, mint a rend egységének veszélyeztetoit üldözte. Így börtönbe zárta Speyeri Cézárt, aki pedig egykor barátja volt (pár hónap múlva a börtönben meg is halt), majd Andrást és több társát is, miután a rend ruhájától megfosztotta, börtönbe zárta. András csak Illés bukása, 1239 után szabadult. Még élt ekkor Szent Klára, aki Andrást megbízta a spellói „Dicsoség Völgye” klarisszáinak lelki vezetésével. András ennek szíves örömest megfelelt, sot csodás módon forrást fakasztott a novérek számára. Élete vége felé a Szent Ferenc által is kedvelt Carceri* remeteségben töltött hosszabb idot imában, szemlélodésben. A hagyomány úgy tudja, hogy itt az Úr Jézus egyszer kisded alakjában megjelent neki. Spellóban halt meg az általa alapított kolostorban jún. 3-án, valószínuleg 1254-ben. Tiszteletét XII. Kelemen pápa hagyta jóvá.
„Ezt vagy ilyen buzdítást tarthat minden testvérem az Úr áldásával az emberek között: Tartsatok bunbánatot, teremjétek a bunbánat méltó gyümölcseit, mert hamar meghalunk... Boldogok, akik bunbánatot tartva halnak meg, mert a mennyek országába jutnak. Jaj azoknak, akik bunbánat nélkül halnak meg, mert az ördög fiai lesznek, kinek tetteit cselekszik, és az örök tuzre mennek.”
A meg nem erosített Regulából. (21. f.)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Andrást naggyá tetted igéd hirdetésében és csodatételekkel kituntetted. Közbenjárására segíts minket, hogy hivatásunkban huségesen kitartsunk, és eljussunk a mennyei hazába. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
SZENT BONIFÁC Angliában, Wessexben, Exeter közelében 673 táján született, eredeti neve Winfrid. Szülei jómódú nemesek voltak, világi pályára szánták az ifjút. Az exeteri monostorban tanult, bencés szerzetes lett. Hamarosan tanítani kezdett, majd pappá szentelték. 716-ban a frízektől (a mai Hollandia) dolgavégezetlenül kellett visszatérnie. 719-ben ismét útnak indult és a Bonifác nevet elnyerve Németországban lett eredményes hithirdető. Eredményes munkája nyomán 722-ben a mainzi egyházmegye püspökévé szentelték, 732-ben az érseki címet is elnyerte. Missziója nyomán társakat gyűjtött, akik segítségével több egyházmegyét alapított vagy megújított Bajorországban, Türingiában és Frankföldön.
Hessenben ledöntötte Donar isten évszázados tölgyfáját, és templomot épített belőle, Szent Péter templomát. A "megszégyenített" isten hívei tömegesen tértek át ezután a keresztény hitre. Eredményesen tanították, gyógyították, segítették a népet. Ethelbert és Ebwald királyoktól jelentős adományt kaptak munkájukhoz.
Zsinatokat tartott, és törvényeket hozott. A frízek közt kezdte térítő munkáját, élete végén nyolcvanévesen, de fiatalos hévvel ide tért vissza. Bérmálásra készültek, és Docktum helységben, a Borne folyónál egy sereg fegyveres támadta meg, és 52 társával együtt 754. június 5-én felkoncolták őket, anélkül hogy ellenálltak volna a támadásnak. Az általa 744-ben alapított fuldai monostorban nyugszik.
Példája:
    A világi dolgok 'tölgyfájából' építs az isteni dolgok számára 'templomot'!
Szent Dorotheusz     vértanú, † 362       
Szent  Reginald
Szent Szanciusz     vértanú, † 851         

CERANOI* BOLDOG PACIFIK

Szent Mitrofán     atya



Milévei Szent Optátusz     püspök és hitvalló, † 370       


CERANOI* BOLDOG PACIFIK (1424-1482)
Cerano (vagy Ceredano) Milánotót nem messze fekszik. Itt született Pacifik, de szülei már kiskorában meghaltak. Ekkor a közeli Novara bencés apátja befogadta monostorába és taníttatta. Amikor o is meghalt, jelentkezett felvételre a novarai ferenceseknél. Itt tovább tanult, majd pappá szentelték. Akkor egészen Isten országa ügyének szentelte életét. 1452-71-ig, tehát 19 éven át mint igehirdeto bejárta Itália jelentosebb városait, mindenütt eredményesen hirdette az evangéliumot, törekedett az erkölcsök javítására s a gyulölködok kibékítésére. Barátságos természete révén megvolt az adottsága, hogy ki tudta békíteni a legádázabb ellenségeket is - nevéhez huen: pacificus: békeszerzo. Szerzete megújítását, az obszervancia ügyét példájával és szavával is elomozdította, obszerváns kolostorokat is alapított. A gyóntatók számára hasznos könyvet adott ki a különbözo lelkiismereti kérdések megoldására Summa Pacifica címen. Terjesztette a Szuzanya tiszteletét, az o tiszteletére Ceranoban templomot is épített. Kifejezte óhaját, hogy majd ide temessék. „Mindig alázatos és engedelmes volt - mondja róla a zsolozsma olvasmánya -, s nem hagyta el sohasem a szent örvendezés akár kedvezo, akár zord idok jártak.” Bekapcsolódott a IV. Sixtus által meghirdetett törökellenes keresztesháború meghirdetésébe, mint Chiavassoi Boldog Angelusz munkatársa; s mint pápai legátus Szardínia szigetén muködött. Amikor feladatát sikerrel megoldotta, szülovárosában nagy ünnepléssel fogadták. Utolsó hónapjait újra Szardínia szigetén töltötte, ennek egyik nagyvárosában, Sassariban halt meg 1482. jún. 4-én 58 éves korában. Holttestét végakarata szerint Ceranoba vitték s ott az általa épített Szuz Mária templomban temették el. Teste épségben maradt. Szülovárosa védoszentjeként tiszteli. Életében és halála után csodákkal tündökölt. Tiszteletét XIV. Benedek pápa hagyta jóvá.
„Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy o a kereszten vére által békességet szerzett.” (Kol 1,19-20.)
Imádság:
Istenünk, te Boldog Pacifik hitvallódnak megadtad, hogy igehirdetésével és példájával világoskodjék. Közbenjárására add, hogy nyomdokait követve a mennyei hazába eljussunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.