Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Húsvétvasárnap (Dominica Resurrectionis. I. oszt. duplex ünnep. I. rendű kiváltságolt nyolcaddal)

2019. április 21. - Andre Lowoa

husvet2017.jpgA HÚSVÉT IDEJE

Az egyházi év mozgó ünnepeinek középpontját a Húsvét képezi. Ettől függ ugyanis az egész előkészületi időn (Hetvenedvasárnaptól kezdve) kívül a további ünnepek egész sora, úgymint Áldozócsütörtök (40. nap Húsvét u.), Pünkösd (50. nap Húsvét u.), azután Szentháromság ünnepe, Úrnapja és Jézus sz. Szívének ünnepe, valamint sz. József főünnepe is.

A húsvéti ünnepkör két főünnepét: a Húsvétot és Pünkösdöt az egyház az ő elődjétől, a választott néptől örökölte, de azokat épp a legjellegzetesebb keresztény tannak: a Fiú és Szentlélek Isten tiszteletének szentelte.[1] Az ószövetségből való származás okozza azután, hogy ezeknek a napoknak nincsen állandó dátumuk, hanem évről-évre változik idejük. A különbség oka a zsidó és a mi időszámításunk különbözőségében rejlik. A zsidók ugyanis holdévek szerint számítanak és a napévtől így mutatkozó eltérést időnként (kb. háromévenként) egy pótlóhónap (Veadar) hozzáadásával küszöbölik ki. Az ő húsvétjuk a holdév első hónapjának (Nisan) 14—21. napjai között, tehát a holdtöltére következő héten van. A Nisan hónap a mi évünk márciusára vagy áprilisára esik, sőt ha Veadar előzte meg, akkor még májusba is belenyúlhat.

Az evangéliumokból megállapítható, hogy az Utolsó-vacsora, melyet a törvény Nisan 14-én estére, írt elő,[2] csütörtöki napon volt, eszerint az Úr keresztrefeszítése, vagyis a következő nap: Nisan 15-e péntekre esett és így az Üdvözítő a következő hét első napján, azaz Nisan 17.-én hajnalban támadt föl.[3] Azonban az akkori időszámítás bizonytalansága lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy a napévnek mily napjai felelnek meg ezeknek.[4] Azért minden eddigi kísérlet, mely az Üdvözítő halálának és föltámadásának pontos évnapját a mi időszámításunk szerint akarta kikutatni, meddő maradt.[5] Erős hagyomány szól ugyan március 25-e, mint a keresztrefeszítés évfordulónapja mellett,[6] de történeti alapja ennek nincsen.[7]

Ebből a körülményből magyarázható, hogy kezdetben a Húsvét idejét illetőleg nagy eltérések mutatkoztak az egyházban. Ahol a zsidó időszámítás ismeretes volt, ott természetesen azokkal együtt tartották a Paschat, de nyugaton ez nem volt keresztülvihető, itt tehát más megoldásról kellett gondoskodni. Ez nem is késett soká. Rómában és Alexardriában jöttek rá arra a számításra, melyet ma is követ az egyház.[8] Ebben három mozzanat játszik szerepet: a tavaszi éjnapegyen ( = napéjegyenlőség - megj. F.Z.), a holdtölte és a vasárnap.[9] A különböző vélemények és szokások sokáig küzdöttek egymással. Az ú. n. húsvéti vitákban a keletiek sz. Jánosra, a nyugatiak pedig Péter és Pál apostolra hivatkoztak. Végre az első egyetemes zsinat (I. nicaeai 325-ben) az akkor már többségben levő nyugati véleményt fogadta el és a következőket határozta: 1. Húsvét mindig vasárnap legyen, 2. holdtölte után és 3. a tavaszi éjnapegyen után. A teljes egyöntetűség ugyan még ezután sem következett be, amit egyes egyházak makacskodásán kívül az éjnapegyen különböző számítása (márc. 18. 21. 25.) is okozott.[10] Kb. a VIII. század óta ünnepelte az egész keresztény világ egy időben a Húsvétot.[11]

Ezek szerint a tavaszi éjnapegyen (márc. 21) után következő holdtöltét követő vasárnap a Húsvét, melynek végső határai egyfelől márc. 22-e, másfelől pedig ápr. 25-e. Tehát harmincöt napi időközben mozog ez az ünnep és vele az egyházi év legszentebb napjai. Bár több oldalról fölhangzott már az az óhajtás, hogy az egyház kösse meghatározott naphoz a Húsvétot, mindazáltal nem tartjuk kívánatosnak annyi szent symbolum és immár majd kétezer éves hagyomány elvetését tisztán külsőséges előnyök miatt.[12]

HÚSVÉT ÜNNEPÉNEK TÁRGYA

Húsvét ünnepének két tárgya van.: 1. Az édes Üdvözítő dicsőséges föltámadása és 2. az igazak megszabadulása a pokol tornácából.[13] Ehhez régebben a hívek gyarapodása fölött való öröm[14] is járult, akiknek a keresztségben való újjászületése[15] vízből és Szentlélekből eszerint egybeesett a Megváltó újjáéledésével.

A Nagyböjt hosszú szomorúsága után az Allelujának örvendezése és a 117. zsoltár diadalmas hangjai uralkodnak Szentmisén és zsolozsmán egyaránt. Az egyház részt vesz isteni Jegyesének soha el nem múló győzelmében. Az ünnepek ünnepének (solemnitas solemnitatum) nevezték a régiek[16] e napot és valóban Krisztus Urunk föltámadása volt és lesz is mindig nemcsak az egyházi évnek és az üdvösség történetének egyik leghatalmasabb eseménye, de egész hitünknek is örök szentesítése, megdönthetetlen isteni bizonyítéka.[17]

A HÚSVÉTI SZERTARTÁSOK KIFEJLŐDÉSE

Ennek az ünnepnek történeti kifejlődéséről nem kell szólanunk, mert ez nemcsak hogy egyidős, de valójában régibb az egyháznál. Csupán a szertartások fejlődéséről lehet itt pár szót ejtenünk. A legrégibb időben teljes egyöntetűség volt e tekintetben kelet és nyugat között, de sajnos éppen ezért nem tudjuk meg bővebben a húsvéti szertartásokat, mert a Jeruzsálemi zarándoknő, akiről szó van, csak pár mondatban emlékezik meg azokról. A középkorban körmenet előzte meg a Szentmisét, melyről már a föltámadási szertartásnál szólottunk. Néhol e napon a Szentháromság tiszteletére három gyertya égett az oltár előtt, míg Nagypénteken és Nagyszombaton csak kettő, annak jelzésére, hogy akkor a Fiúisten a sírban feküdt. Mikor a pápa e napon „Pax vobis”-t mondott, a kar nem felelt, mert a hagyomány szerint N. sz. Gergely pápának egyszer a Mária Maggiore templomban[18] a húsvéti misén angyal felelt e köszöntésre.[19] Ugyancsak Rómában keletkezett az a szokás, hogy Húsvét napján hármas vecsernyét mondottak, melyen egymásután három takarót távolítottak el az oltárról ugyanúgy és ugyanazzal a jelentőséggel, mint azt Karácsonynál láttuk.[20] Ennek utolsó nyoma a XII. ordoban van, de Németországban helyenként a XIX. századig fönnmaradt,[21] A mai húsvéti misének egyetlen különlegessége a Lépcsőének után a „Victimae paschali laudes” sequentia, melynek szerzője Wipo II. Konrád és III. Henrik német-római császár udvari papja 1030—50 körül.[22]

A Szentmise zsoltárai a legnagyobb öröm hangján zengenek az Üdvözítő diadaláról. A 138. zsoltár, melyet már a föltámadási szertartásnál teljes egészében hallottunk, mindjárt az Introitusban rámutat az ünnep főtárgyára: a Megváltó föltámadására. A Gradualét a húsvéti örömnek ősi kifejezésképp a 117. zsoltár alkotja: „Ezt a napot az Úr alkotta, örüljünk és örvendezzünk benne!” az Offertoriumban pedig a 75. zsoltár 9. 10. verse a feltámadással kapcsolatban a pogányok és zsidók rémületét juttatja kifejezésre: „A föld megrendült és megnyugodott, mikor Isten fölkelt az ítéleten.”

A Nagyböjt végeztével Húsvét volt az első nap, amikor ismét szabad volt a híveknek húst venni magukhoz. A magyarok erről nevezték el ez ünnepet,[23] mert a közönséges nép előtt — mely sokkal fogékonyabb a külsőségek iránt, mint a dolgok mélyebb értelmével szemben — ez volt a legfeltűnőbb. A hosszú megtartóztatás után sokan igen mohón vetették magukat a húsételekre, aminek fonákságára már aranyszájú sz. János is figyelmezteti a híveket.[24] Ennek a helytelenségnek orvoslására rendelhette el az egyház a húsvéti ételszentelést.[25] Természetesen elsősorban a hús, még pedig a húsvéti bárány megszentelésének nyomára akadunk, melynek legrégibb említése a VII. századi bobbioi sacramentariumban található.[26] Különösen Németországban terjedt gyorsan e szép szokás, de már a XI. században Francia-[27] és Spanyolországban[28] is találkozunk vele. Rómában még előbb, már a IX. században megvolt. Itt a pápa maga áldotta meg u húsvéti bárányt az Utolsó vacsorát utánzó étkezésnél.[29] A bárányhús mellett már a X. században föltűnik a sonkaszentelés is.[30]

Mint láttuk hajdan a tojás sem volt böjtös étel, viszont azonban a régiek igen alkalmas átmenetnek tartották evését a böjtről a rendes életmódra.[31] Ezért Húsvét napján néhol ünnepélyesen kezdték meg a tojásvásárt, melynek örömére a tojásokat díszíteni, fejteni is kezdték,[32] ami különösen a szláv népeknél divatos.[33] A tojás azonkívül a föltámadás symboluma is,[34] vagy pedig héja az Ószövetséget, magva pedig az Újszövetséget jelképezi.[35] Vörös színe emlékeztet bennünket Krisztus Urunk vakságunkért kiontott szent vérére.[36] A tojásszentelés a XII. század óta majd minden szertartáskönyvben benne van, még pedig mai formájában.[37]

Ősrégi a kenyérszentelés is. Mikor t. i. a régi mindennapi vagy minden vasárnapi szentáldozás lassanként ritkább lett, a nem áldozó hívek számára Szentmise után megáldott kenyeret: eulogiát osztottak ki. Ez később nyugaton elmaradt, csak Húsvétkor van még meg emléke a kenyérszentelésben. A középkorban a nyugatiaknál is hasonló szokás volt, mint még most is a görögöknél,[38] ugyanis kalácsot hoztak a templomba, melyből áldozás után egy falatot ettek és egy korty bort is ittak rá.[39]

A mi rituálénkban két kenyérszentelési formula van, az első föltalálható már a Sacr. Gregorianum toldalékában, a második pedig rheimsi Hinkmár Capituláiban (852-ben)[40]. Az említett ételeken kívül régebben néhol tejet, mézet,[41] retket és sót is áldottak e napon.[42]
_____________________
[1] Az isteni Gondviselés művének kell tulajdonítani, hogy a megváltástörténet két legnevezetesebb mozzanata, ú.m. az Úr föltámadása és a Szentlélek eljövetele ezekre az ősi zsidó ünnepekre esvén, azoknak új és magasztos értelmet adott és így fönnmaradásukat a világ végéig biztosította. Exod. 12, 14: „örökös istentisztelet” a Húsvét. Egyébként a zsidó és keresztény Húsvét összefüggéséről l. Kellner: Heort. 32. o. (L. még Duchesne: Origines du culte crétien 225.: mozgó ünnepek = zsidó kalendárium, álló ünnepek = keresztény kalendárium.)
[2] Deut. 16, 6.
[3] Mt. 26,17; Mk. 14,12; Luk. 22, 7. — Mt. 27,62 — Mt. 28, 1; Mk. 16, 1; Jn. 20, 11. Ezzel szemben megemlítjük Kugler eltérő véleményét, aki azt állítja hogy az utolsóvacsora Nisan 13-án volt, mert Krisztus Urunk és apostolai nem voltak jeruzsálemiek. (Kramp: i. m. II. 11. o. 2 jegyz.) Szerinte időszámításunk 30. évében április 7-én halt meg az Üdvözítő.
[4] A zsidó időszámítás gyarlóságát igazolandó elég idéznünk Gamaliel rabbi levelét, melyet a babiloni és médiai zsidókhoz írt: „Ezennel tudomástokra hozzuk, hogy miután a galambok még nagyon gyengék és a bárányok még nagyon fiatalok (ezek az áldozatra voltak szükségesek) és az Abib ideje (Nisan zsidó neve) sem jött még el, azért a mi kartársainkkal egyetértőleg szükségesnek tartottuk az évhez 30 napot (Veadar) hozzáadni. "(Talmud, id. Kellner: i. m. 38. o.) Hogy az Úr idejében mikor erősödtek meg eléggé a galambok és a bárányok, azt természetesen a legalaposabb tudós sem tudja már megállapítani!
[5] Krisztus Urunk halála éve Róma alapítása után (valószínűleg) 782-ben volt, mely évben a Pascha (zsidó húsvét) vagy március 19-én vagy április 17-én-volt. Ezt már úgy látszik alexandriai Kelemen idejében is tudták, mert ő említi, hogy Krisztus halála napjának némelyek március 21-ét, mások április 19-ét tartják. Azonban nagy volt a nézeteltérés: március 23. (Lactantius: De morte persecut. 1; Div. Instit. 4, 10.) április 9. (243-ban „De paschate computus” ismeretlen szerzőtől), sőt augusztus 13. is! (alex. Kelemennél) id. Duchesne: i. m. 251. o.
[6] 207 körül így ír Tertullián: „Passio perfecta est sub Tiberio Caesare, consulibus Rubellio Gemino et Rufio Gemino, mense Martio, temporibus Paschae, die VIII. Kal. april. die prima azymorum.” (Adv. Jud.) Azonban a 29. évben (Kr. u.), mikor e két férfiú volt consul, márc. 25.-én már utolsó negyede volt a holdnak {Duchesne; i. h.). Márc. 25-ét említi az Úr halála napja gyanánt: Hippolytus Dániel kommentárja és húsvéti táblázata, a 354. év chronographusa: Szenvedett pedig (a Megváltó) 33 éves korában 8 nappal április kalendái előtt egy pénteki napon Tiberius 18. évében, mikor Rufus és Rubelio voltak consulok.” (id. Kellner: í. m. 104. o.); sz. Ágoston: in Heptat. II. 90; némely Pilátus-akta, Martyrologiumok, Martyro. Hieronym. stb. Franciaországban 570-ig így ünnepeltek. (Márn bragai püspök (+ 580.) De paschate. (M. L. 72. 47—51.))
[7] A föltámadás napja ezek szerint márc. 27-én volt, a mennybemenetel május 5-én, Pünkösd pedig május 15. (l. Nilles: Kalend. II. 279. o. és Bolland. Márc. III. 684.) Toursban Perpetuus püspök idejében (461—491) ezt a föltámadást (VI. vagy V. Cal. Apr.) és a mozgó Húsvétot is megülték. (Toursi Gergely: Hist. Francor. 10, 5. M. L. 71, 566. sk. o.)
[8] 1. Sixtus pápa (116—125) alatt vagy még előbb. (V. ö. Euseb. H. E. 4, 21. 5,27.)
[9] Ezeket már ismeri sz. Ágoston is, de még az ő magyarázata zavaros. Szerinte az év (persze a zsidó holdévet érti) első hónapjának 3. hetében legyen a Húsvét, egyrészt az Úr által hirdetett új élet (azért első hónap), másrészt a harmadik kor: a kegyelem idejének (azért 3. hét) jelképezésére. (Ugyanazért támadt föl az Úr a 3. napon.) Így ad inquis. Jan. 1. II. seu ep. 55, c. 3. (M. L. 33, 206.) Azonkívül a szombatra is vigyázunk — írja— mert azon a Húsvéton, melyen az Úr szenvedett, úgy esett, hogy az Úr halála és föltámadása között szombat volt. (U. o. c. 9. és 15. M. L. 33, 211. és 217.) Ezzel szemben a már idézett bragai Márton püspök (i. m. c. 7.) már eléggé pontos a húsvéti idő megállapításában. Számítása szerint a két határnap márc. 23. és ápr. 21. (L. Kellner: i. m. 43. o.)
[10] Nilles a nyugati húsvétvitákról és az ott előfordult csodákról ír. Többször megtörtént, hogy hibás Húsvét esetén (így pl. 417-ben) a keresztkutak az igazi Húsvétkor teltek meg (M. L. 54, 600). Hasonló csodát ír le Cassianus (M. L. 69, 765.) azután toursi sz. Gergely (M. L. 71, 726.) 573-ban pl. a spanyol keresztkutak nem a spanyol, hanem a francia húsvétkor teltek meg. (M. L. 160, 187.) stb.
[11] Duchesne szerint a VII. században volt az utolsó húsvéti vita a briteknél, de Krusch és Proost szerint még N. Károly idejében is volt eltérés.
[12] Már sz. Ágoston fölhívja figyelmünket erre a fontos körülményre: Diem natalem Domini non in sacramento (érti alatta a symbolikus jelentést) celebrari, sed tantum in memoriam revocari, quod natus sit, azért van a Karácsony mindig ugyanazon, a napon, míg a Pascha = átmenet („erről a halandó életről egy más halhatatlan életre”), tehát sacramentum. Sacramentum est in aliqua celebratione, cum rei gestae commemoratio ita fit, ut aliquid etiam significari intelligatur, quod sancte accipiendum est. (Ad inquis. Jan. 1. II. seii epist. 55. c. 1.— M. L. 33, 205.) Durandus szerint a hold az egyház, a nap Krisztus Urunk. Ekkor kezdenek a napok hosszabbak lenni az éjszakánál: a tudatlanság után a tudás növekszik és ubi abundavit iniquitas, superabundavit et gratia; virtutes crescere, vitia superari debent; tenebrae mortis et dies vitae. Tavasszal van, mikor minden újjáéled. (Rat. div. off. 207. o.)
[13] Nilles: Kalend. II. 315. o.; Durandus négy mozzanatot sorol föl: Phase = Transitus 1. populi per mare rubrum, 2. ecclesiae per baptismum ab infidelitate ad fidem, 3. per continentiam a vitiis ad virtutes et 4. Christi a mortalitate in immortalitatem. (Rat. div. off. 219. o.)
[14] Kellner: Heortologie 69. o.
[15] Thalhofer: Handbuch I. 656. o.
[16] N. sz. Gergely: Hom. 22, in Evang. és Naz. sz. Gergely: Or. 42. (id. Lonovics: i. m. 199. sköv. o.) és Durandus (i. h.) A napok királynőjének is nevezték (Naz. sz. Gergely: Or. 19.), melytől minden más ünnep szentségét nyeri (N. sz. Leó: Sermo 48. in Quadrag.) és melynek minden vasárnap nyolcada. (Durandus.)
[17] Görögöknél: ‘H 
γία κα μεγάλη Κυριακ το Πάσχα. (Nilles: Kalend. II. 301. o. és Míhályfi: i. m. 169. o.)
[18] Ma is ott van a Statio.
[19] Durandus: Rat. div. off. 222. sköv. o.
[20] u. o. 119. o. és Rat. div. Off. I. 3: De picturis 10. o.
[21] Thalhofer: i. m. 657. 0.
[22] Így Mihalyfi: i. m. 149- o. és Müller: i. m. 339. o. stb., de Nilles: Kalend. II. 420. o. szerint ismeretlen. Vagy Notker a szerző, (+ 911) Utolsó előtti verse hajdan ez volt: „Credendum est magis Mariae veraci, quam Judaeorum turbae fallaci”.
[23] Nilles: Kalend. II. 310.; Mihályfi: i. m. 148. o. stb.
[24] „Ne cselekedjetek úgy, mint sok keresztény, kik a böjt végével mintha rabságból szabadultak volna ki, minden hiedelem nélkül sietnek az asztalhoz: mintha minden törekvésük az volna, hogy azon lelki hasznot, melyet a böjttől és általa nyertek, a mértékletlenség áltat minél hamarabb elveszítsék." (Hom. 15, ad Antioch. és Hom. 1. de Anna. Szaniszló: I. m. 104. o.)
[25] Kellner: i. m. 68; Thalhofer: i. m. 655; Nilles: i. m. II. 325. stb. Durandus szerint semmi olyat nem szabad e napon enni, ami nincs megáldva. (Rat. div. off. 220.)
[26] „Benedictio ad agnum benedicendum in Pascha” (Muratori: Lit. Rom. Vet. II. 959.)
[27] Juiniégesi sacramentarium. (Franz : Die kirchl. Bened. I. 577. o.)
[28] Silosi Lib. ord.
[29] u. o. 581. o. Már Wallafridus Strabo ( De exord. ct increm. c. 43.) rosszalja, hogy mise alatt az oltárra tették a bárányhúst. (Sőt az egész szokást „zsidó babonának" nevezi l. De reb. eccl. c. 18. — id. Lonovics: i. m. 206. o.) Ezt később meg is tiltották, mégis Photius még ezzel is vádolta a nyugatiakat. (L. Franz : i. m. l. 578. — Micrologus c. 54. — M. L. 151, 1016.)
[30] Gerchard : Vita s. Ulrich c. 23. (id. Thalhofer : i. m. 656. o.)
[31] Nillos : Kalend. II. 326. o.
[32] Egyes népek a tojásról nevezték is el a Húsvétet, mint a magyarok a húsról.
[33] Franz : i. m. I. 591. Ugyanő kimutatja, hogy e keresztény szokás nem függ össze az ősgermán Ostara (tavaszistennő, némelyek szerint innét a német Ostern elnevezés) vagy Donar tiszteletére rendezett tojásjátékokkal, festéssel stb. (u. o. 590. sköv.)
[34] Franz : i. h. ; Nilles : i. m. II. 311.; Lonovics : i. m. 206. o. ; Menzel : Christliche Symbolik, 1855. II. I. 179. stb.
[35] Franz : i. h.
[36] Maltzev szerint. Ugyanő közli, hogy a hagyomány szerint Mária Magdolna nyújtott át egyszer Tiberius császárnak egy tojást e szavakkal : „Krisztus feltámadt”. Nilles erről így nyilatkozik : Historiam credat, qui voluerit ; non ego. (i. m. II. 314.1. j. és 311. o.)
[37] Csak a húsvéti vonatkozást csatolta hozzá a Rit. Rom.
[38] πασχάζειν (Mihályfí: i. m. 170. o.)
[39] Beleth : Explicatio c. 119. (id. Franz : i. m. I. 593. o.)
[40] L. Franz : i. m. I. 248. o.
[41] Mert „introducam vos in terram fluentem lac et mel” — írja Durandus. (Rationale 220. o.)
[42] Thalhofer : i. m. I. 656. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 194-203. old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/04/01/2018_aprilis_1_husvetvasarnap

Nagyszombat - Sabbatum Sanctum, vagy Vigilia Paschae (I. oszt. duplex) Stációs templom: Lateráni Szent János bazilika

nagyszombat17.jpgA sötét-zsolozsma első zsoltára, a 4. zsoltár mintegy a sírban fekvő Üdvözítő beszéde gyanánt hat reánk, mert ő némasága mellett is hangos tanulságul szolgál az emberiségnek.

Mit ér minden földi dicsőség, érdemes-e háborúskodni a világ javaiért, mikor mindez csak hiúság. Az igazságért áldozatot kell hozni és akkor fogjuk mi is a Krisztus Urunk által hirdetett békét élvezhetni. A 14. zsoltár röviden elsorolja, hogy kik azok, akik majd az Úr hajlékában helyet fognak találni és akik ővele együtt fognak majd az örök nyugalomban részesülni. Végül a 15. zsoltár azt a gondolatot fejezi ki, hogy Isten az ő híveit szenvedésekkel kipróbálja ugyan, de a romlástól megóvja. Itt az Úr föltámadására kell már vonatkoztatni.

Amivel az I. Noct. végződött, azzal kezdődik a második. Az Üdvözítő legyőzte a halált és szenvedése árán megváltotta a világot. A 23. zsoltár a pokol tornácába immár isteni dicsőségében bevonuló Fiúistent juttatja eszünkbe. Az erre következő 26. zsoltárt vagy az Úr Jézus bizalmának kifejezése gyanánt foghatjuk fel, vagy helyesebben a pokol tornácából megszabadult jámbor lelkek hálaénekének. Ugyanezt folytatja a 29. zsoltár, amelyben már a Megváltó föltámadását sejtető mondások is előfordulnak.

Az 53. zsoltárt a föltámadás által ellenségein diadalmaskodó Üdvözítő helyett mondja az egyház. Ugyanezt a gondolatot szolgálja a 75. zsoltár is e helyen : a halál pihenése után, melyre a gonoszok az isteni Megváltót kárhoztatták, föl fog Ő támadni és majdan ítélkezni fog bírái fölött. Azután éppúgy mint Nagycsütörtökön, ma is egy szomorú akkorddal zárul a Matutinum: az Üdvözítő sebekkel átlyuggatott holtteste még a sírban fekszik. Ezt a gyászos emlékezést fejezi ki a 87. zsoltár.

A bűnbánó 50. zsoltár után a mai Laudes hangulata már teljesen a föltámadás hatása alatt áll. A 91. és 63. zsoltárok után — amelyekben az ellenségek cseleitől és támadásaitól megszabaduló és a szenvedések után megdicsőülő Istenember imádsága jut kifejezésre — Ezechiás hálaéneke következik, mellyel ez a király a haláltól való megmentését köszönte meg Istennek. Az alkalmazás kézenfekvő. Ezután a rövid, de hatalmas erejű 150. zsoltárral, a Mindenható nagyságainak magasztalásával zárul Nagyszombat Laudese.

Nagyszombaton az Úr teste a sírban nyugodott, lelke pedig leszállott a pokol tornácába és megvitte az ott levő igazaknak az ördögi rabságból való szabadulást. Ennek a napnak régebben nem volt és tulajdonképpen, ma sincsen liturgiája, mert a mostani szertartások már tényleg Húsvétra vonatkoznak.[1] Kezdetben valóban a Nagyszombatról Húsvétra virradó éjjel végezték ezeket,[2] amit még mai szövegük is több helyen elárul, amint látni fogjuk. Mindezek a szertartások a keresztségre vonatkoznak, melynek ünnepélyes kiszolgáltatása a régi egyházban a feltámadás éjjeléhez és Pünkösd virrasztásához (vigília) volt kötve.[3] Mikor az éjjeli virrasztásokat kezdték kiküszöbölni, akkor ezeket a szertartásokat is a többi vigíliához hasonlóan az ünnepet megelőző napra tették át. Így Húsvét vigíliáját már a VIII. században Nagyszombat délután tartották meg,[4] míg végül a XVI. században reggelre került.[5] (1951/1955-től éjjel van – szerk. megj.)

E nap szertartásaiban már enyhíti a szomorúságot a föltámadás közeledtének tudata. A tűzszentelésnél még violaszínben jelenik meg a papság, de a húsvéti örömének alatt már fehér dalmatikát olt magára a szerpap. A leckék, könyörgések és a keresztvízszentelés violaszínű ruhákkal megy végbe, de a Szentmisén ismét az örvendező fehér színű ruhák tűnnek föl és hosszú némaság után fölhangzik újra az Alleluja : örvendezzünk![6] a „Dicsőség a magasságban énekére pedig megszólal az orgona és megkondulnak ismét a Nagycsütörtökön elnémult harangok.[7]

I. TŰZSZENTELÉS.

A szertartások a tűzszenteléssel kezdődnek. Az egyház megszenteli mindazt, amire különösen a szent istentiszteleti ténykedéseknél szükség van. Mivel pedig a Nagyhét három utolsó napján a gyász kifejezésére el szokták oltani a gyertyákat és lámpákat a templomban, azért azok örvendetes föllángolása előtt, mely az Úr föltámadásakor fog bekövetkezni, alkalmasnak látszott a tüzet is megszentelni. Mint annyi sok szép szertartásnak, ennek is a nyomát Galliában találjuk,[8] ahol már Amalarius metzi diakónus (IX. század) az előbb elmondott okát adja az „új tűz megáldásának”. Mások más okát keresik e szertartásnak. Így pl. a régi kivilágítás emlékét látják benne, melyet a keresztelendők fölvonulása alkalmával már N. Konstantin császár elrendelt.[9]

A keresztelendők régi neve: illuminandi ( = megvilágositandók) is alkalmul szolgálhatott arra, hogy épp e napon történjék a tűzszentelés.[10] Mindenesetre a tűz nagyon alkalmas szimbóluma a halálnak és a föltámadásnak : elalszik, de újra meg lehet gyújtani.[11] Jelképezi azonkívül az Úr tanítását is : a kovakő, melyből a tüzet ki kell ütni, Krisztus, a tűz, melyet kiütnek belőle, a Szentlélek jelképe.[12] Rómában csak később honosodott meg a tűzszentelés, de már Sz. Bonifác idejében, azaz 751 táján, Zakariás pápa így írja le a római szokást a tüzet illetőleg : Nagycsütörtökön meggyújtottak három olajjal telt nagy lámpát és azokat félretették a templom egy elrejtett helyére, Nagyszombaton azután ezekből gyújtotta meg a pap a templom többi gyertyáit. Németországban ez nem volt szokás, ott abban az időben gyűjtőlencsével gyűjtve össze a napsugarakat keltették lángra az új tüzet.[13] A római tűzszentelés a Gelasianum tanúsága szerint egy századdal később már Nagypénteken történt.[14] Mindent egybevetve azt kell megállapítani, hogy a tűzszentelés Rómában a IX. század végén vagy a X. elején honosult meg, de Nagycsütörtökön — és csak 1200 körül találjuk meg először a nagyszombatit, mégpedig legnagyobbrészt már a mai imádságokkal.[15]

A XI. században jelenik meg e szertartás Németországban is, ahol szintén e két napon találkozunk vele, de itt a nagycsütörtöki szentelés a szombati mellett a XV. századig fönnmaradt.

Nagyon népszerű szentelmény volt ez. A házakban is eloltottak ez alkalommal minden tüzet és a szentelt tűzzel meggyújtott fával élesztették újra. Hamuját jégkár és rovarok ellen szétszórták a mezőn. Néhol — hazánkban[16] is — egy bábut is beledobtak a tűzbe, ami vagy Júdást jelezte, vagy az Ostermannt.[17]

A mai tűzszentelés három könyörgésből áll. A templom bejárata előtt gyújtják meg kovakőből a tüzet, amelyhez violaszínű vecsernyepalástban járul a pap.

Ezután a húsvéti gyertyába tűzendő öt tömjénszem megáldása következik egy különös könyörgés keretében, mely részben a tömjénre, részben a tűzre és gyertyára vonatkozik. Ennek az a magyarázata, hogy ez az imádság eredetileg teljesen a húsvéti gyertyaszenteléshez tartozott,[18] de később, mikor a tömjén neve „incensum” lett, félreértették az elején előforduló kifejezést: „super hunc incensum” (t. i. erre a meggyújtott gyertyára) és a tömjénszentelésre vonatkoztatva „super hoc incensum”-ot csináltak belőle,[19] míg a gyertyaszentelés formája az „Exultet” lett. Az öt tömjénszem jelzi a Krisztus Urunkat szimbolizáló húsvéti gyertyán az üdvözítő öt szent sebét és azokat az illatszereket, melyekkel bebalzsamozták Jézust.[20]

II. BEVONULÁS.

A szerpap most fehér dalmatikát ölt magára és kezébe vesz egy vesszőt (arundo), melynek végére három gyertya van erősítve, így indul meg a menet be a templomba. Útközben háromszor mind emelkedettebb hangon énekelvén : „Krisztus világossága” F. „Hála Istennek", — a szerpap térdhajtás mellett egyenként meggyújtja a vesszőn levő gyertyákat a szentelt tűzből. Ez a szertartás, mely a XIII. században keletkezett,[21] szinten jelképes értelmű. A vessző jelzi Krisztus emberségét, mely meghajolt a szenvedésben, de a föltámadásban visszaegyenesedett, a három gyertya (Szentháromság[22]) pedig az Istensége, mely nem mindjárt ragyogott föl teljes fényében, hanem csak lassanként.[23]

III. HÚSVÉTI ÖRÖMÉNEK ÉS GYERTYAFELAJÁNLÁS.

Ezen ünnepélyes bevonulás után a szerpap áldást kér a paptól, mint evangélium előtt szokás és megtömjénezvén a misekönyvet elénekli a húsvéti öröméneket (Praeconium paschale), miközben fölajánlja a húsvéti gyertyát.[24] Már sz. Ágoston is írt „laus cerei”-t, ami alighanem a húsvéti gyertyára vonatkozott,[25] Sz. Jeromos is tanúskodik róla,[26] hogy 384-ben Felsőitáliában már megvolt helyenként ez a szertartás, de ugyan őtőle azt is megtudjuk, hogy Rómában az ő idejében még nem volt. Ennodius páviai szerpap (+ 521-ben mint püspök) két „benedictio cerei”-t is írt, melyek gondolatmenete megegyezik a maival.[27] A Liber Pontificalis szerint Zozimus pápa (417—418) engedte meg,[28] de annyi bizonyos, hogy Rómában a Szent Péter-bazilikában a IX. században még nem volt gyertyaszentelés, azonban a X.-ben mar igen.[29] Nápolyban 770-ben már „régi szokás” a húsvéti gyertya[30] és ugyancsak, a VIII. században már a Gelasianum arról tanúskodik, hogy Galliában is megvolt e szertartás.[31] Spanyolországban még előbb, talán már a IV. vagy V. században is ismeretes volt,[32] de csak a 633.-i IV. toledoi zsinat 9. can. után lett általánossá.[33] Az „Exultet” először a VII. századi gallikán liturgikus könyvekben található föl.[34] Kezdetben Sz. Ágostont tekintették szerzőjének és a X. századi poitiersi pontificale szerint Sz. Jeromos javította volna. Sőt Honorius és Durandus szerint Sz. Ambrus a szerzője.[35] Tényleg csak annyit lehet megállapítani, hogy felsőolaszországi vagy gall eredetű.[36]

Mielőtt az Exultet fordítására áttérnénk, még meg kell jegyeznünk, hogy a húsvéti gyertya az egyházi szimbolika szerint az Üdvözítőt jelképezi, aki Húsvétkor halottaiból föltámadott.[37] Innét van, hogy igen fel szokták díszíteni ezt a gyertyát,[38] melynek már nagy méretei is mutatják, hogy a rendesnél nagyobb és ünnepélyesebb célt szolgál.[39] A szerpap a húsvéti öröméneket a rendes Praefationál sokkal ünnepélyesebb dallamban is énekli, mely a műértők szerint a régi egyházi zenének igazi mesterműve.[40]

Örvendezzenek immár a mennynek angyali seregei, örvendezzenek az isteni titkok és ily nagy Király diadala miatt harsanjon meg az üdvösség kürtje. Örüljön a föld is, melyet ily fényesség sugarai ragyognak tele és az örök Király fényétől meg világítva érezze, hogy az egész világról elmúlott a sötétség. Örüljön az egyház is, a mi anyánk, melyet ily nagy világosság fényessége díszített föl és a népek nagy rivalgásától visszhangozzék ez a terem. Azért kérlek benneteket szeretett testvéreim, kik mellettem álltok, hogy e szent világosság ily csodás fénye miatt velem együtt a mindenható Isten irgalmáért esedezzetek. Hogy aki engem érdemeimen kívül a leviták sorába fölvenni méltóztatott, az belém öntvén az ő világosságának fényét, képessé tegyen ennek a gyertyának dicséretét elzengeni. A mi Urunk Jézus Krisztus, az ő Fia által, aki vele él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben Isten

V. Mindörökkön örökké. F. Ámen.
V. Az Úr legyen veletek. F. És a te lelkeddel.
V. Föl a szívekkel. F. Emeljük az Úrhoz.
V. Adjunk hálát a mi Urunknak Istenünknek.
F. Méltó és igazságos.

Valóban méltó és igazságos a láthatatlan Istent, a mindenható Atyát és az ő egyszülött Fiát, a mi Urunk Jézus Krisztust, szívünk és lelkünk egész hevével és a szó erejével zengvén megdicsőíteni. Aki helyettünk az örök Atyának megfizette Ádám tartozását és a régi vétek büntetését szent vérével eltörölte. Mert ezek a húsvéti ünnepek, melyek alkalmával azt az igaz Bárányt megölték, kinek vére által a hívek ajtófélfái megszenteltettek. Ez az az éj, melyen egykor a mi Atyáinkat, Izrael fiait, kivezetvén Egyiptomból, a Vörös-tengeren száraz lábbal átkelni rendelted. Ez tehát az az éj, mely a bűnök sötétségét a tűzoszlop világosságával megtisztította. Ez az az éj, mely ma az egész földön a Krisztusban hívőket, a világ bűneitől és a bűnök homályától elválasztva, visszaadja a kegyelemnek és egyesíti a szentséggel. Ez az az éj, melyben lerontva a halál bilincseit Krisztus a pokolból győzelmesen fölszállott. Mert semmit sem használt volna születnünk, ha meg nem váltattunk volna. Ó, mily csodálatosan megbecsült bennünket a te irgalmasságod, mely körülvesz ! Ó, mily megbecsülhetetlen nagysága a szeretetnek, szolgád megváltására Fiadat adtad oda ! Ó, bizonyára szükséges volt Ádám vétke, melyet Krisztus halála eltörölt ! Ó, boldog vétek, mely ily nagy és magasztos Megváltót érdemelt ![41] Ó, valóban boldog éj, mely egyedül volt méltó megtudni az időt és órát, melyben Krisztus a halálból föltámadott! Ez az az éj, melyről írva vagyon : „És az éj világossá lesz mint a nappal: És az éj az én világosságom az én gyönyörűségemben". Tehát ennek az éjnek megszentelése elűzi a vétkeket, lemossa a bűnöket, visszaadja a bukottnak ártatlanságát és a szomorúnak vígságát. Elűzi a gyűlölködést, kieszközli az egyetértést és megtöri a zsarnokságot.

Itt szúrja bele a szerpap a gyertyába keresztalakban az öt tömjénszemet.[42]

Fogadd tehát, szentséges mennyei Atyánk, ezért az éjért hála gyanánt ezt a gyertyát esti áldozatul, melyet neked ennek a viaszgyertyának ünnepélyes felajánlásával a méhek munkájából szolgái keze által ad az Anyaszentegyház. Immár ismerjük ennek az oszlopnak dicséretét, melyet Isten tiszteletere a fénylő tűz meggyújt.

arundo.jpgItt a szerpap a háromágú gyertyatartó egyik gyertyájával meggyújtja a húsvéti gyertyát.[43]

Melynek fénye bar mindenfele eloszlik, mégis világossága kölcsönzésének kárát nem ismeri. Mert az olvadó viasz táplálja, melyet ez értékes világító anyagává a méhecske alkotott.[44]

Itt meggyújtják a templom lámpáit is.

Ó, valóban boldog éj, mely kifosztotta az egyiptomiakat és gazdagította a zsidókat.[45] Éj, melyben a földiek a mennyeiekkel, az emberi az istenivel összekapcsolódik. Kérünk tehát, Uram, hogy ez a neved tiszteletére megszentelt gyertya ez éj sötétségének eloszlatására állandóan fönnmaradjon. És kellemes illatáldozat gyanánt a magasságbeli világosságokkal egyesüljön. Lángjait meglássa a hajnalcsillag, az a hajnalcsillag, amelyik soha le nem nyugszik. Az, aki visszatérvén a pokol tornácából az emberi nemnek világosságára fölragyogott.[46] Kérünk tehát téged, Uram, hogy minket, a te szolgáidat és az egész papságot, valamint az ájtatos népet, meg Szentatyánkat ... pápát és főpásztorunkat ... (...) békés időket engedve e húsvéti örömökben hatalmas segítségeddel vezetni, kormányozni és fönntartani méltóztassál. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, ki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben Isten mindörökkön örökké. F. Amen.

IV. 12. PRÓFÉCIA = JÖVENDÖLÉS.

A húsvéti örömének végeztével ismét violaszínű ruhát ölt a szerpap is és a tizenkét prófécia olvasása következik, melyeknek célja volt régen egyszer röviden a keresztelendők elé tárni, hogy mit tett Isten az ő üdvükért. Az első római ordók szerint ezeket görögül olvasták,[47] és csak a XIV. meg a XV. ordo bízza a pápa tetszésére, hogy csak latinul is olvastathatja.[48] Számuk helyenként változó volt[49] és olvasásuk módja legősibb formája a római egyház éjjeli istentiszteletének abból az időből, amikor még az antiphonális éneklés ismeretlen volt.[50]

Minden szentírási részlet után a szerpap fölszólítása : „Hajtsunk térdet”. F. „Keljetek föl”. — következik[51] és azután egy könyörgés, mely megfelel az olvasott prófécia tartalmának. A negyedik, nyolcadik és tizenegyedik után pedig Tractust is énekel a kar, melyekben Isten jótéteményeit dicsőíti, amiket a hívek védelmére és áldására cselekedett.[52]

I. prófécia. Gen. l, 1-2, 2. (A világ és az első ember alkotása)
II. prófécia. Gen. 5, 31-6, 22. 7, 6, 11-14. 18-8. 21. {A vízözön)
III. prófécia. Gen. 22, 1-19. (Izsák föláldozása és Isten ígérete)
IV. prófécia. Exod. 14, 24-15, 1. (Az egyiptomi sereg pusztulása)
Tractus. Exod. 15, 1-3. (A zsidók hálaéneke.)
V. prófécia, Iz. 54, 17-55, 11. (Mindenkit hív az igaz Istenhez)
VI. prófécia. Bar. 3, 9-38. (Az igaz bölcsesség és annak áldása)[53]
VII. prófécia. Ez. 37, l-14.(Csontokkal telt mezőt Isten föltámaszt)[54]
VIII. prófécia, Iz. 4,1-6. (Izrael bűnhődése után öröm : az Üdvözítő jön)
Tractus. Iz. 5, 1. 2, (Izrael az Úr szőlőkertje)
IX. prófécia. Exod. 12, 1-11. (A húsvéti bárány = Krisztus előképe)
X. prófécia. Jónás 3, 1-10. (Ninive város megtérése.)
XI. prófécia. Deut. 31, 22-30. (Mózes búcsúbeszéde : ne lázongjatok !)
Tractus. Deut. 32, l-4. (Mózes éneke.)
XII. prófécia. Dán. 3, l-24. (Nabukodnozor aranybálványa, a három ifjú nem imádja, sértetlenül maradnak a kemencében)

V. KERESZTVÍZSZENTELÉS.

A pap violaszín vecsernyepalástot ölt és a kereszt meg a húsvéti gyertya előlvitele mellett megindul a körmenet a keresztkúthoz, mialatt a kar a következő Tractust énekli:

Tractus.. Zsolt. 41, 2-4. Mint a szarvas vágyódik a vizek forrásaihoz, úgy vágyódik az én lelkem tehozzád, Istenem. Szomjazza az én lelkem az élő Istent, mikor fogok eljutni és megjelenni Isten színe előtt? Könnyűim voltak kenyerem éjjel és nappal, mikor mondták nekem naponként: Hol van a te Istened?[55]

V. Az Úr legyen veletek. F. És a te lelkeddel.

Oratio. Mindenható örök Isten, tekints kegyesen újjászülető néped ájtatosságára, mely mint a szarvas keresi a te vizeidnek forrását és engedd kegyesen, hogy a hitnek szomjúsága a keresztség szentsége által lelkét és testét megszentelje. A mi Urunk...

Ezután következik a keresztvízszentelés. A mai formula majdnem szó-szerint benne van a Gelasianumban,[56] de a keresztvízszentelésnek eddig ismert legrégibb szövege már a IV. századból való.[57] Azonban a keresztséghez használt víz megszentelésére vonatkozólag már a II. századból is vannak adataink,[58] azután pedig mind sűrűbben említik az egyházi írók ezt a szertartást.[59] Hogy az egyház miért választotta a keresztség kiszolgáltatása és ezzel összefüggésben a keresztvíz szentelése napjának épp a Nagyszombatot, annak okát Durandus nagyon helyesen abban látja, hogy a keresztség részint az Úr szenvedéséből (bűnöktől való megtisztulás), részint föltámadásából meríti erejét (a kegyelem megújítása), azért szolgáltatják ki Nagypéntek és Húsvétvasárnap között.[60]

A szentelés egy Praefatio keretében történik, melyet megelőz egy könyörgés: Isten segítségével nyerjék el a keresztelendők a keresztség kegyelmét:

V. Mindörökkön örökké. F. Amen.
V. Az Úr legyen veletek. F. És a te lelkeddel.
V. Föl a szívekkel. F. Emeljük az Úrhoz.
V. Adjunk hálát a mi Urunknak Istenünknek. F. Méltó és igazságos. Valóban méltó és igazságos, méltányos és üdvös, hogy mi neked mindig és mindenhol hálát adjunk, szent Urunk, mindenható Atya, örök Isten. Aki láthatatlan hatalmaddal csodálatosan eszközlöd szentségeidnek hatását és bár mi ily nagy titkok elnyerésére méltatlanok vagyunk, te mégsem hagyván el kegyelmed adományait, a mi kérésünkre is kegyesen hallgatsz Isten, kinek Lelke a világ kezdetén a vizek fölött lebegett, hogy már akkor is elnyerje a víz a szentelés erejét. Isten, ki a gonosz világ bűneit a vízzel lemosván az újjászületés módját éppen a vízözön kiárasztásával jelölted meg: hogy egy és ugyanannak az elemnek titka legyen mind a bűnök vége, mind az erények forrása. Tekints, Uram, egyházadra és szaporítsd benne az újjászületéseket, aki kegyelmed bőséges áradatával örvendezteted meg városodat és a keresztkutat megnyitod az egész földkerekségen a nemzetek megújítására, hogy a te fölséged rendeletéből magába fogadja Egyszülötted kegyelmét a Szentlélektől.

Itt a pap kezével keresztalakban szétválasztja a vizet.[61]

Aki ezt a vizet, mely az emberek újjászületésére készíttetett, titkos hatalmának hozzáadása által megtermékenyíti, hogy megszentelést foganván és az isteni forrás szeplőtelen méhéből új lénnyé születvén mennyei nemzetségnek adjon életet. És mindazokat, akiket akár nemük a testben, akár koruk megkülönböztet az időben, a kegyelem-anya egy gyermekségre szülje. Messze távozzék tehát el innét, Uram, a te parancsodra minden tisztátalan lélek, távolodjék el az ördögi cselszövésnek minden gonoszsága. Ne legyen itt helye az ellenséges hatalom beleavatkozásának, ne vethessen cselt körüle, ne lopódzhassék bele titokban, ne ronthassa meg fertőjével.

Kezével érinti a vizet.[62]

Legyen ment ez a szent és ártatlan teremtmény az ellenség minden támadásától és tisztuljon meg minden gonoszság eltávozásával. Legyen élő forrás, megújító víz, tisztító áradat, hogy mindazok, akik ez üdvhozó fürdőben meg fognak mosdani, a Szentlélek működése által a tökéletes megtisztulás kegyelmét elnyerhessék. Azért meg + áldalak téged, vízteremtmény, az élő Isten által, az igaz + Isten által, a szent + Isten által, Isten által, ki téged az ő szavával kezdetben elválasztott a szárazföldtől, kinek Lelke fölötted lebegett.

Kezével szétválasztván a vizet, a négy égtáj felé hint belőle[63] mondván:

Aki téged a paradicsom forrásából eredeztetett és a négy folyammal az egész földet megöntöztette. Aki téged, mikor a sivatagban keserű voltál, kellemessé és így ihatóvá tett és a szomjazó nép számára a sziklából előhozott. Meg + áldalak téged Jézus Krisztus, az ő egy Fia a mi Urunk által is, aki téged a galileai Kánában csodajel gyanánt hatalmával borrá változtatott. Aki lábaival járt fölötted és akit a Jordánban János tebenned megkeresztelt. Ki téged vérével együtt oldalából kifolyatott és tanítványainak parancsolá, hogy a hívők tebenned megkereszteltessenek, mondván: „Menjetek, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében. Megváltoztatva a hangot így folytatja: Ezt a parancsot megtartván, mindenható Isten, légy kegyesen segítségünkre és jóságosán sugalmazz. Háromszor keresztalakban a vízbe lehel.[64] Áldd meg szájaddal ezt az egyszerű vizet, hogy a természetes tisztuláson kívül, melyet a test mosása által lehet vele elérni, a lelkek megtisztítására is hatásossá legyen. Ezután a húsvéti gyertyát belemártva a vízbe énekli: Szálljon le e kútfő teljességébe a Szentlélek ereje. Kihúzza a gyertyát, majd mélyebben belemártva emelkedettebb hangon énekli ugyanazt: Szálljon le... és így harmadszor is.[65] Azután Ψ alakban[66] háromszor rálehelvén a vízre, így folytatja az éneket: És ennek a víznek egész lényegét termékenyítse meg a megújítás erejével. Itt kiveszik a húsvéti gyertyát a vízből. Itt pusztuljanak el mindenki bűnének szennyei, itt tisztuljon meg a te hasonlóságodra teremtett és az ő eredetének tiszteletére megjavított természet minden régi rútságától, hogy minden ember, aki a megújulásnak ezt a szentségét fölveszi, az igazi ártatlanság új gyermekségére újjászülessék. Mondja: A. mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki el fog jönni ítélni eleveneket és holtakat és a világot a tűz által. F. Amen. A segédkezők egyike meghinti a népet vízzel[67] és merít a keresztkútból a házak meghintésére is.[68] Azután a szentelő pap a keresztelendők olajából önt keresztalakban egy keveset a vízbe e szavak kíséretében:

Szenteltessék és termékenyíttessék meg e forrás az üdvösség olajával a belőle újjászületők számára az örök életre. F. Amen.

Azután ugyanígy a krizmából[69] is mondván:

A mi Urunk Jézus Krisztus és a vigasztaló Szentlélek krizmájának beleöntése történjék meg a Szentháromság nevében. F. Amen.

Végül egyszerre öntvén olajat és krizmát ezeket mondja:

A megszentelés krizmájának, a megkenés olajának és a keresztvíznek összevegyítése történjék hasonlóképpen az Atyá + nak és Fiú + nak és Szent + léleknek nevében. F. Amen.

Ezután összekeveri kezével a vizet és a beleöntött olajakat és meghinti a keresztkutat.

Ezzel a keresztvízszentelés be is fejeződött és ha vannak keresztelendők, azokat most mindjárt meg is lehet keresztelni. Tulajdonképen egy a mai szertartás tetőpontja, mert hiszen az Üdvözítő keresztáldozatát e szentség alkalmazza az egyes hívő lelkekre. Azért ha volna keresztelendő e napon, akkor okvetlenül a szertartásnak ezen részénél kell megkeresztelni.[70] Ennek végeztével[71] az őskeresztény korban az újonnan kereszteltek ragyogó fehér ruhákban, égő gyertyákkal a kezükben vonultak a papsággal együtt a keresztelési kápolnából a templomba, aminek örömére — mint láttuk — Nagy Konstantin az utcákat kivilágíttatta és alamizsnát osztatott a szegényeknek.

VI. MINDENSZENTEK LITÁNIÁJA.

Az oltárhoz érve[72] a papság arcraborul és a karral váltakozva a Mindenszentek litániáját éneklik, melyet a hívek is térdenállva mondanak a következő évben megkeresztelendőkért.[73] Mikor a litánia e könyörgéséhez érnek: „Mi bűnösök: Kérünk téged, hallgass meg minket!” — akkor a papság bemegy a sekrestyébe és

VII. SZENTMISE.

a Szentmiséhez — a húsvéti öröm kifejezésére[74] — fehér színbe öltözvén tér vissza az oltárhoz, mialatt a kar elérvén a litánia végére 3—3-szor ünnepélyesen énekli a Kyriet „Uram, irgalmazz nekünk; Krisztus, kegyelmezz nekünk; Uram, irgalmazz nekünk”. E közben a pap elmondja a lépcsőimát, azután megcsókolván és megtömjénezvén az oltárt intonálja az angyali éneket[75] (Gloria) „Dicsőség a magasságban Istennek ...” mire az orgona diadalmas zenéje és a harangok zúgása fejezi ki az egyháznak az Üdvözítő dicsőséges föltámadása fölött érzett örömét. Az Oratio és a Szentlecke[76] a lélekben való megújulás és a Krisztushoz való emelkedés szükségességére figyelmeztet.

Lectio befejeztével a pap kezdi[77] és az énekkar feleli háromszor mindig emelkedettebb hangon az Alleluját. Majd rögtön ezután „Valljátok meg az Urat, mert jó ő, mert örökkévaló az ő irgalmassága”[78] karverssel a 116. zsoltárt éneklik Tractus gyanánt.[79]

A föltámadásról szóló evangélium[80] olvasására csak tömjént visz a papság, de gyertyákat nem. Ennek az az oka, hogy régen ez alkalommal minden neophyta kezében ott volt a keresztségnél kapott égő gyertya, az ambon mellett pedig, ahonnét a szerpap az evangéliumot olvasta, ott égett a húsvéti gyertya, tehát úgyis elég világosság lévén, szokássá vált a mostan dívó gyakorlat.[81] Az újabb (1014) eredetű Credo természetesen nincs a mai misében,[82] úgyszintén az Offertorium, békecsók és Agnus Dei is elmarad.[83] A Communio és Postcommunio helyébe lép a Vecsernye, mely igen rövid.[84] Hármas Alleluja karverssel elénekli a kar a 116. zsoltárt, majd a Magnificat következik a „Vespere autem Sabbati...” antiphonával, mialatt a pap mint rendes vecsernyén megtömjénezi az oltárt. „Öntsd belénk, Uram, a te szeretetednek szellemét, hogy kiket húsvéti szentségeiddel eltöltöttél, a te kegyeletedben egyesítsd” — könyörgés[85] után kettős Allelujás”Ite missa est.” fejezi be rendes szertartások kíséretében a Szentmisét — „hogy a hívek az Úr házából magukkal honvigyék azon magasztos éneket, mellyel a keresztény világ a Jézus föltámadása fölötti örömét tizenkilenc század óta hirdeti s melyet Sz. Jeromos szerint[86] hajdan a hívek még mezei munkájok közben is hangoztattak” — olvassuk Lonovicsnál.[87] Ezért szoktak a hívek egymásnak boldog Alleluját kívánni, ami megfelel a keletiek e napokon szokásos „Krisztus feltámadt” köszöntésének.[88]

Szentmise után nálunk kiteszik a szentsírra az Oltáriszentséget.

HÁZSZENTELÉS.

A plébános vagy valamelyik más pap azután a keresztkútból az olajak belevegyítése előtt merített vízzel a lakóházak szentelésére megy. Karinget és fehér stólát vevén magára, mikor a házba belép Krisztus Urunk szavaival így köszönti annak lakóit: „Békesség e háznak és minden benne lakónak”. — Azután meghintvén szenteltvízzel a házat és lakóit a „Vidi aquam” karverset énekli, majd pedig egy Könyörgésben arra kéri az Istent, hogy „amint a zsidók házait az Egyiptomból való kimenet alkalmával, mert a bárány vérével voltak megkenve, (mely a mi Húsvétunkat jelezte, amikor Krisztus áldoztatott föl) az öldöklő angyaltól megőrizte, úgy méltóztassék elküldeni szent angyalát a mennyből, hogy őrizze, oltalmazza, pártfogolja, látogassa és védje meg ennek a háznak minden lakóját".[89]

Nagyszombat délelőtt kezdve a böjt mindkét parancsa (hústól való megtartóztatás és egyszeri jóllakás) megszűnik. Ezzel a nagyböjt véget ért. A nagyszombati Completorium után, már a húsvéti Szűz Mária karvers hangzik föl: „Regina caeli, laetare, alleluja”.[90]

Oratio. Isten, ki e szentséges éjt Urunk föltámadásának dicsőségével világossá tetted, tartsd fenn családod új sarjadékában a fiúvá fogadás lelkét, melyben részesítetted, hogy testben és lélekben megújulván, neked tisztán szolgálhasson.
_____________________
[1] Így tudja ezt már Durandus is, aki az apostolok elrejtőzésével magyarázza a napi istentisztelet hiányát (Rat. div. off. 207. o.)
[2 ] Az első csillag megjelenése után kezdték. (Nilles: Kalend. II. 270. o.) Sajnos a húsvéti virrasztás részleteit a jeruzsálemi zarándoknő nem írja le, mert „vigilae autem paschales sic fiunt quemadmodum ad nos.” (Peregr. c. 38. Corp. ser. eccl. Lat. 39,90.) De a görögök szintén fényes szertartások között virrasztották át már akkor is az éjjelt. L. Nysszai Sz. Gergely: Or. 4. in s. Pascha (M. Gr. 46, 681.) és Naz. Sz. Gergely: Or. 42. (M. Gr. 36, 623.)
[3] Már a II. században. (Tertullianus: De bapt. c. 19.)
[4] Így Duchesne: i. m. 239. stb; de még Durandus idejében is éjjel voltak néhol a húsvéti szertartások.(i. h.), amint ma is a görögöknél. (A keletiek Húsvétját és az arról szükséges tudnivalókat illetőleg l. Mihályfi: 169. sköv. o., azután Miksa hrg.: Praelectiones ... I. 93. sköv. és Nilles; Kalend. II. 256. sköv. o.)
[5] (Müller); Mihályfi szerint azonban már a IX. vagy X. században. A szent sírra az Oltáriszentséget csak a mise után szokás kitenni (Így írja elő az eszterg. Director. 1918. 50. o.)
[6] Szó szerint „dicsérjük az Istent”, de az egyház használatában az öröm kifejezésére szolgál. Ilyen értelemben használja már a Jelenések könyve is (19. fej.) I, még „Hetvenedvasárnap”.
[7] Régen t. i. ez volt a mise eleje. A nagyszombati misében, általában csak a legrégibb részek vannak még, az újabbak — amint látni fogjuk — elmaradnak.
[8] Duchesne szerint brit vagy ír szokás volt ez, melyet a VIII. századi misszionáriusok hoztak a kontinensre. Ezt a nézetet a Sz. Patrik legendára építi. (Origines ... 240. o.)
[9] Eusebius: Vita Const. 4, 22. így Thalhofer: Handbuch I. 640. o., aki különben megemlíti azt a föltevést is, hogy e szertartás a pogány Wuotan tiszteletére gyújtani szokott tavaszi tüzek elnyomására rendeltetett. (L. még Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 146. o.)
[l0] Így Kellner: Heortologie 64. o.
[11] Duchesne: i. h.
[12] Franz: Die kirchl. Bened. I. 516. o. és már Durandus: Rat. div. off. 209. o.
[13] Epist. Zach. pp. ad Bonif. 87. Id. Thalhofer: Handbuch I.
[14] Gelas. I. 42. (id. Franz: i. m. I. 509. o.)
[15] A X. római ordóban.
[16] Szaniszló: A kath. Anyaszentegyh. ünn. szert. 85. o. Júdás megégetése. „Ez régi közmondás és jelenti, hogy valamint az előbbi esztendőből fönnmaradt szentelt olaj az új szentelt olaj megérkeztével e tűzben megégettetik: úgy lőn Júdás, Krisztus árulója is, a tűznek, mégpedig a kárhozat tüzének boldogtalan prédája”.
[17] Franz: i. m. I. 517. o.
[18] Így még a Gelasianumban.
[19] Először a st. jumiégesi Sacramentariumban (tehát a IX. vagy XI. században) szerepel tömjénszentelő ima gyanánt, a „hoc incensum” a XII. században jelenik meg. Franz: i. m. I. 529.)
[20] Durandus: i. m. 200. és Szaniszló: i. m. 87. o.
[21] Nyoma van ugyan már a XII. római ordóban, de a teljes szertartás csak a XIV.-ben van meg, tehát a XIII. században. (M. L.. 78, 1218.) L. Binterim: Denkw. V. 221. Durandus még nem említi.
[22] Így Szaniszló is: i. m. 87. o.
[23] így Thalhofer: i. m. 641. o.
[24] Ez nem szentelés csak fölajánlás. (Franz: i. m. I. 5-17. és Thalhofer; i. h.) Durandus ebben is mysztikus értelmet keres: a szerpap jelzi a gyöngébb nemet, azért szenteli ő, mert Krisztus is először Mária Magdolnának jelent meg. (Rationale 208. o.) Később is mindenütt szerpap énekelte, csak Ravennában maga a püspök, (Így N. Sz. Gergely: Epist. XI. 20.)
[25] De civ. Dei 15, 22. (M. L. 41, 467.)
[26] Epist. 18. ad Praesidium diac. (Piacensa) (M. L. 30, 182.) ő nem helyesli az ez alkalommal mondott énekeket.
[27] (Corp. ser. eccl. Lat. 6, 415. sköv.)
[28] „Per parrocia concessa licentia cereum benedicendi” (I. 87, 225.) U. i. Amalar: De eccl. off. 1. 17. (M. L. 105, 1033.) és Durandus: Rat. div. off, 208. o.: Zozimus és I. Theodorus pápa.
[29] I. római ordo, M. L. 78, 955. így Franz i. m. I. 526. o., míg Thalhofer szerint a VI. században Rómában már rég szokás volt a gyertyaszentelés, (i. m. 644.)
[30] — egyszer meg is gyúlt itt a templom tőle — (Franz: i.m. 527. o.)
[31] ed. Wilson 80. o. A Gelasianum húsvéti öröménekének gondolatmenete megegyezik Ennodiuséval.
[32] Prudentius M. L. 59, 818.
[33] M. L. 34, 369.
[34] Bobbioi Sacram., Missale Gallic. vetus, Missale Gothicum,
[35] V. ö. a Te Deum hynmusz szerzőjére vonatkozó találgatásokkal.
[36] Franz: i. m. L 533. sköv. o. Alsóitáliában ezt tekercsről énekelték. Amint a szerpap a tekercset forgatta, mindig a szövegnek megfelelő kép fordult a nép felé, mert a képek éppen e célból fordítva voltak rajzolva a szöveg közé. Ilyen pergamenttekercsek még a XIV. és XV. századból is maradtali fönn. (Thalhofer: i. m. 645. o. stb.)
[37] Durandus szerint még azt a tűzoszlopot is eszünkbe juttatja, mely a zsidókat a sivatagban vezette. (Rat. div. off. 209.)
[38] Régen az év ünnepeit is rárótták, vagy pedig egy táblára fölírva ráakasztották. (Nilles: Kalend. II. 270. o.); Durandus szerint Parisban a szenvedés ereklyéit is rátették. (i. h.)
[39] A püspökök szertartáskönyve szerint kiválóan nagy legyen. Hogy mely alkalmakkor kell meggyújtani, arra vonatkozólag l. Mihályfi: i. m. 147. o. Áldozócsütörtök evangélium után el kell oltani, mert ekkor az általa jelképezett üdvözítő fölment a mennybe.
[40] Nickel: Heil. Zeiten II. 268. o. (id. Lonovics: i. m. 180. o.) L. még Braun: Osterprakonium und Osterkerzenweibe. (St. aus. M. L. 56. (1899.) 273. sköv.)
[41] Ezt az első hallásra kissé merésznek tetsző két mondatot — mely pedig csak a szerető szív lángodozásának természetes túlzása, de semmiképpen sem akar theologiai vélemény lenni - a IX. és X. században kihagyták. (Lonovics : i. h. és Franz : i. m. I. 540. o.)
[42] A XII. század óta.
[43] Mint láttuk a háromágú gyertya a Szentháromság syimboluma, míg a húsvéti gyertya Krisztus Urunkat jelképezi azért mondja e meggyújtásról
Szaniszló : „Deum de Deo, lumen de lumine”. (i. m. 87. o.) Régen Poitiersban egy kígyóalakú csőre erősített gyertyával gyújtották meg (rézkígyó). Az örömének e helyén pedig már a XI. század óta történik a meggyújtás, (Franz : i. m. I. 547. o.) .
[44] Régen itt következett a méhek dicsérete, melyet részint dagályossága miatt, részint pedig a benne előforduló physiologiai tévedés miatt később (X. században) kihagytak. A régiek ugyanis a méhet a szüzesség symbólumának tekintették, mert azt gondolták, hogy parthenogenezis által szaporodik a száján keresztül. (Franz : i. m. I. 541. o.)
[45] Ez nem volt rablás az akkori zsidók részéről, hanem jogos kárpótlás az egyiptomiaktól elszenvedett sok igazságtalanságért. {J... Zschokke : H. S. 85. o.)
[46] t. i. az Üdvözítő.
[47] A IV. században Jeruzsálemben Húsvét után nyolc napig tanulták az újonnan kereszteltek a hittitkokat. Ezeket is görögül mondta a püspök és egy presbyter fordította le a hallgatóságnak szír és latin nyelvre. (Peregr. c. 47. Corp. script. eccl. Lat. 39, 99.)
[48] Thalhofer, Handbuch 1.647.
[49] Néhol 14, másutt 24 is. Gelasianumban 10, Gregorianumban csak 7. Már Sz. Ágoston is említi ezeket. (Sermo 2. in Sabb Sancto — id. Lonovics: i. m. 181. o.)
[50] Pachomii vita c. 22. (M. L 73, 243) és Reg. s. Bened. c. 11. (id. Thalhofer.)
[51] Kivéve a 12. után, mert ebben azt olvassuk, hogy Nabukodonozor a bálvány előtt parancsolt térdhajtást.
[52] Müller: Das Kirchenjahr 315.o. Szerinte ez a 12 prófécia az Úr Jézus által tanított új életmód bemutatása. (i. m. 313. sköv. o.)
[53] Így Müller : i. h.
[54] Mint az élettelen csontváz, olyan az emberi lélek Isten kegyelme nélkül. Azonban a Mindenható irgalma a keresztség szentségében új és magasztos életre hívja a bűn által meghalt lelkeket. (Kramp : i. m. II. 198.)
[55] Már a IV. században is erre alkalmazták a 41. zsoltárnak ezeket a verseit. Pl. Sz. Ágoston : Enar. in Ps. 41. (id. Lonovics : i. m. 180. o.)
[56] ed. Wilson 84. sköv. o. (Mihályfi : i. m. 147.)
[57] Thmuisi Serapion püspök (+ 362) imái között található.
[58] Excerpta Theodoti c. 82. (M. L. 9, 695.) és Tertull. : De bapt. c. 4. (id. Thalhofer.)
[59] Sz. Cyprianus: Epist. 70. ad Jan., epist. 73.; Sz. Vazul: De Spir. So. c. 27.; jeruzs. Sz. Cyrill: Catech. Mystag. 3.; Sz. Ambrus: De sacram. I. 5. stb.
[60] Rationale div. off. 211. o. V. ö. Róm. 6, 4.
[61] Müller magyarázata : a kereszt négy ága szerint csurogjon a Megváltó vére az új paradicsom négy világtája felé (i. m, 918. o.); Durandus e szertartásban exorcizmust lát. (i. m. 212.) Ez már a Gregoriánumban megvan.
[62] Ezzel jelzi annak birtokbavételét és megszentelését a papi hatalom által.
[63] Ez azt juttatja eszünkbe, hogy a keresztség kegyelme az egész világra elterjedt. (Durandus : Rat. div. off. 212. o. ; Müller: i. m. 318. o.; Lonovics: i. m. 184. o. stb.)
[64] Így már a Gregorianum, az óspanyol (mozarab misekönyv és a görögök euchologiuma is. (Lonovics i. h. 3. jegyz.) „hogy valamint lehelete által öntött lelket Isten az első emberpárba s valamint Jézus a Szentlelket az apostolokkal lehelete által közölte, úgy a keresztvízben is a Szentlelket a hívekre az Úr mindenható ereje árassza”.
[65] A Szentléleknek ez a segítségül hívása a Krisztust jelképező húsvéti gyertya belemerítése által a szentelés főpontja, (így Thalhofer: i. m. 650. o.) Értelme: miként Jézus a Jordánba lépvén megszentelte a vizet, úgy szentelődjék meg az most is az ő jelképének belemerítése által. Régen a keresztelendők és a gyertyavivők tették bele gyertyáikat (már a 800 körül írt st. amandi ordó is tud erről. l. Duchesne: Origines . .. Append. 461. sköv. o.), a húsvéti gyertyát a XII. század óta merítik bele. (Franz: i. m. I. 551. o.)
[66] A keresztrefeszített Üdvözítő alakja. (Müller: i. m. 319. o.) Mások a Szentháromság jelképének tartják. Igen szellemes magyarázat, mely a görög Ψ betűt ψυχή = lélek rövidítésének tekinti. Eszerint mintegy lelket lehelvén a vízbe a pap megeleveníti azt. A következő szavak igazolni látszanak e föltevést. (Kramp. i. m. II. 206.)
[67] (Annak emlékeztetekéül, hogy egykor ők is a keresztkút habjaiban lettek az igaz egyház sorsosi s hogyha lelkeiket bűn fertőzteti, igyekezzenek azt az Őszinte bánat könnyeivel tisztára mosni." (Lonovics: i. m. 185. o.)
[68] L. alább házszentelés.
[69] „Per huiusmodi ergo admixtionem unio Christi et ecclesiae significatur, nam chrisma est Christus, aqua populus. (Durandus: Rat. div. off. 213. o.)
[70] L. Kramp. i. m. II. 207.
[71] Abban az időben (mint a görögöknél most is) mindjárt a keresztség után következett a bérmálás is, de már Durandus úgy tudja, hogy hét nappal később lettek a neophyták megbérmalva. (Rat. 216. o.)
[72] Régen az említett körmenet alatt énekelték a Mindenszentek litániáját.
[73] A szentek segítségéért e litániával az egyház minden fontos cselekmény alkalmával szokott könyörögni, (pápa-, püspök-, templomszenteles stb.) L.Kiss: Imádkozzunk 237. o. (egészen a Miatyánkig kizárólag.)
[74] Nem szabad elfelejtenünk, hogy ez tulajdonképpen már húsvéti mise, melyet régente már Húsvét hajnalán mutattak be az Úrnak. (A hajnali csillag föltüntekor: Gelasianum.)
[75] Nincs Bevezetés (Introitus), mert ez mint antiphonális ének (u. e. áll a Fölajánlás és Áldozásra is) későbbi eredetű, (VII. század vége: Duchesne: Origines ... 246.) már pedig ilyen nagy ünnepélyes alkalommal mindig ragaszkodtak a régi szokásokhoz és tartózkodtak a változtatásoktól. (Thalhofer: Handbuch. L 652. o.) — Azért nincs Introitus — írja Durandus — mert Krisztus, aki pedig a principium, még a sírban nyugszik. (Rat. 218. 0.)
[76] Kolossz. 3, 1—4.
[77] A főpapi misében az alszerpap ilymódon figyelmezteti erre a celebranst: „Főtisztelendő Atya! nagyörömet hirdetek Önnek, ami annyit tesz: Alleluja!”
[78] Zsolt. 117, 1.
[79] Alleluja már az öröm kifejezője, de az utána következő Tractus mutatja, hogy még a Nagyböjtben vagyunk. Erről az ősrégi szertartásról l. Wolter: i. m. IV. 393. és 428. o.
[80] Mt. 28, 1—7.
[81] Thalhofer i. h. Mihályfi 148. o. Durandus szerint azért nincs gyertya, mert még akkor senki sem hitte az Üdvözítő föltámadását, de tömjén van, mert az asszonyok illatszereket hoztak az Úr sírjához, (i. h.) Kb. u. i. XIV. Bened. I. 8.
[82] Durandus szerint ez sokak kételkedését akarja kifejezni, mellyel a föltámadás hírét fogadták. Az Ő idejében néhol volt Credo e napon.
[83] A már előbb említett okon kívül az Offertorium azért is elmarad, mert e napon a húsvéti gyertya az oblatio, (Mihályfi 147. o.) azután meg Durandus szerint „még nem támadott föl, aki adhatna nekünk mit fölajánlani.” A hívek áldozásával összefüggő békecsók az áldozás elmaradásával együtt szintén elmaradt, az áldozó neophyták pedig már bérmáláskor megkapták. (Thalhofer 652. o.) Gavantus szerint azért, nincs, „mert még nem mondta Krisztus az apostoloknak: Békesség nektek!” (Lonovics 190.) Agnus Dei csak a VII. század óta énekeltetik (Sergius pp. 687—701.), különben is énekelték már a litániában, tehát ismételni nem kell.
[84] A szertartások már úgyis hosszúra nyúltak, azért nem akarja az egyház fárasztani az újonnan keresztelteket és híveit hosszú officiummal. (Így magyarázták ezt már a régiek is.) V. ö. Sz. Ágoston: Sermo 228. in die paschae (Mur. Lit. Rom. vet. II. 61.) és a zarándoknő a IV. században: „sed totum ad momentum fit propter populum, ne diutius tardetur et sic iam dimittitur populus." (Peregr. c. 38. - Corp. scr. 39, 81.)
[85] Ezt az imát mondja a pap a húsvéti időben a Szentmisén kivül) való áloztatás után is. — A vecsernye éneklése e helyen a X. század óta szokásos. (Thalhofer I. 653.)
[86] Epist. 18. ad Marcell.
[87] I. m. I. 189. o.
[88] Felelet: „Valóban föltámadt” (Mihályfi 170 o.) Ezt régen nyugaton is gyakorolták: „Resurrexit Dominus: Deo gratias” vagy „Et apparuit Simoni" —
utána békecsók. (Durandus 221. o.)
[89] Ennek az imának elemei már a Gelasianumban vannak. {V. ö. Franz: i. m. L 604. sköv.) E szertartás a római és esztergomi Rituáléban egyformán megtalálható.
[90] Kiss: Imádkozzunk 11. o. Szerzője ismeretlen. Alighanem a XIII. századból ered.A régiek szerint N. Sz. Gergely pápa idejében Húsvét táján nagy pestis pusztított, miértis a pápa elrendelte, hogy hordozzák körül könyörgő körmenetben a Sz. Lukács által festett Mária képet. Ez alkalommal a kép mellett három angyal hangja hallatszott, akik azt énekelték: Regina caeti laetare ... mire N. Sz. Gergely folytatta: Ora pro nobis Deum, alleluja — és látta amint az Úr angyala letörölve véres kardját visszadugta azt hüvelyébe, mire a pestis megszűnt. (Durand: Rat. 224. o. és mások.) Nagyon helyesen jegyzi meg erre Lonovics, hogy ez eseményről épp N. Sz. Gergely legrégibb életírói nem tudnak.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 166-189. old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/31/2018_marcius_31_nagyszombat_sabbatum_sanctum_vagy_vigilia_paschae

Nagypéntek – Feria VI. in Parasceve (I. oszt. duplex) Stációs templom: S. Croce in Gerusalemme-bazilika

nagypentek17.jpgIgen alkalmasan kezdődik a nagypénteki zsolozsma épp a 2. zsoltárral, mely a gonosz világnak Isten küldötte ellen való összeesküvését fejezi ki. Krisztus Urunkat ez juttatta keresztre. Azért a 21. zsoltárban az Üdvözítő szenvedéseit állítja lelki szemeink elé az egyház. Ugyanebben a zsoltárban az Isten akaratán való megnyugvás is megnyilatkozik, ami a következő 26. zsoltárban bizalommá erősödik.

A 37. zsoltár már a kereszten függő Üdvözítő szenvedését juttatja eszünkbe. Isten reá rakta mindnyájunk gonoszságát és ez teszi kínjait oly elviselhetetlenekké, hogy Istenhez kell fordulnia vigasztalásért. Azonban a Mindenható végzésén megnyugodva mégis örömmel teljesíti fájdalmas feladatát Istennek ártatlan Báránya. Ezt fejezi ki a 39. zsoltár és ugyanezt ismétli meg röviden az 53. is: az édes Jézus kéri mennyei Atyjának segítségét ellenségei ellen, de azért megnyugszik és kész akarattal mutatja be áldozatát.

A szenvedések fokozódnak a kereszten. Az isteni Üdvözítő némán tűri azokat, de a mesterével együttérző egyház az 58. zsoltárban fejezi ki panaszait Krisztus ellenségeivel szemben. A 87. zsoltárban a fájdalmaktól teljesen elnyomott lélek utolsó sóhajtását véljük hallani, mintegy bővebben a Megváltó szavait: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?” – „Beteljesedett” – az áldozat végrehajtott: Jézus a bűnök váltságáért meghalt a kereszten, de ártatlanul kiontott vére bosszúért kiált az égre azok ellen, akik még ezután sem térnek meg gonosz útjaikról, akik továbbra is ellenségeivel szövetkezve: „Feszítsd meg” – et kiáltanak az igazságra. Ezzel a gondolattal fejezi be a 93. zsoltár a nagypénteki Matutinumot.

A nagypénteki Laudes zsoltárai közül a 142. ugyanazt a hangulatot fejezi ki, mint a Matutinum. Azonban a 84. zsoltárban már a megváltás fölött érzett öröm hangjait kell föltalálnunk. Habakuk éneke is az Isten megváltói működését dicsőíti és egyben igen alkalmas módon tolmácsolja a szenvedések után megdicsőült Üdvözítő lelkének hálaénekét. A 147. zsoltárban azután ehhez a hálaénekhez csatolja az új Jeruzsálem is a magáét, mert hiszen az egyház kegyelemforrásai a Megváltó kereszthalálával vették kezdetüket.

„Annyira szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adá, hogy mindaz, aki Őbenne hisz meg ne haljon, hanem örök élete legyen." — A mai szent napon teljesedett be az isteni gondviselés magasztos ténye: az emberi nem megváltása. Az édes Üdvözítő magára vállalta az emberiség bűneinek büntetését és keresztáldozatával, mint végtelen értékű áldozattal, a mai napon engesztelte ki Istent azokért a végtelen sértésekért, melyeket minden halálos bűn ejt az Ő végtelen fölségén.

Ez a Nagypéntek jelentősége.[1]

A hívő lelket kell, hogy nagy hála, de egyben szomorúság is töltse el, mélységes bánat a bűnök fölött, melyek szeretett Üdvözítőnk rettenetes szenvedéseit és halálát okozták. A gyász napja tehát ez, melyen a régi magyar ének szavai szerint minden állat megindul, csak a bűnös nem búsul”.[2]

Nem kell külön szólnunk e szent nap történelmi emlékeiről, mert ez egyidős a keresztény Húsvéttal (πάσχα σταυρώσιμον = a keresztrefeszítés húsvétja).[3] A zsidók minden pénteket „előkészület”-nek (parasceue gör.) neveztek, mert a másnapi munkaszünet miatt ekkor kellett a szombatra szükséges dolgokat előkészíteniük;[4] a kereszténység ezt az elnevezést csak egy napra, a Nagypéntekre, tartotta meg, mert ezen a napon készítette elő isteni Üdvözítőnk kereszthalálával a húsvéti föltámadás dicsőségét.[5]

A nagypénteki szertartások közül legrégibb a keresztimádás[6] és a Passió éneklése. Ezeket ugyanis legalább Jeruzsálemben, a szenvedések színhelyén, már a IV. századi zarándoknő is megemlíti. Nagycsütörtök éjjel — mint említettük — az Olajfák-hegyén voltak a Jeruzsálemiek.[7] Mikor innét a körmenet a kapukhoz ért, már derengett,[8] mire pedig a Kereszt-bazilikához értek, már világos volt. Innét a Pilátusról szóló evangéliumi részletek felolvasása és a püspök buzdító beszéde után a nép hazatért pihenni, de a buzgóbbak még előbb a korbácsolás oszlopához is elmentek. Reggel nyolc órakor ismét a Kereszt-bazilikában találjuk a híveket. A püspök számára kathedrát állítottak föl, eléje pedig vászonnal letakart asztalt tettek, melyre aranyozott ezüst tartóban a kereszt fáját helyezték. A szent kereszt felső részét tartotta a püspök, az asztal körül pedig a szerpapok vigyáztak.[9] Ezután a hívek egyik kapun be a másikon kimenve a kereszt imádásához járultak, miközben mindegyikük homlokával és szemével érintvén megcsókolta azt. Mire az egész nép elvégezte ezt, már tizenkét óra volt. A kereszten való szenvedés ideje alatt (12 órától 3 óráig) a zsoltárokból, apostoli levelekből és cselekedetekből, a prófétákból és evangéliumokból elolvasták mindazt, ami a passióra vonatkozik, közben megfelelő himnuszokat és könyörgéseket imádkoztak. A nép sírt és jajgatott, de legkivált akkor, mikor három óra tájban sz. János evangéliumának ahhoz a helyéhez értek „kiadá lelkét”.[10] Innét a Martyriumba, majd az Anastaseba vonultak, ahol azt olvastak föl, mint kérte el arimathiai József Pilátustól az Úr holttestét,[11] azután pedig, ki ahogy bírta, önkéntes vigíliát tartottak.[12] Az elmondottakon kivül még abban is teljes a megegyezés a különböző korok és helyek keresztényei között, hogy e napon sehol Szentmise nem mondatott.[13] A keresztimádás nyugatra a VII. vagy VIII. században jött át Jeruzsálemből és az előremegszenteltek miséjének nyomai (köznyelven: csonkamise) is csak a VIII. századig mennek vissza, de kétségtelen, hogy e szertartás régibb eredetű.[14] Ebben az időtájban alakultak ki azután ősrégi elemekből a nagypénteki szertartások,[15] melyek már a IX. században lényegükben fedik a maiakat.[16]

A mostani szertartások három (illetve nálunk négy) részből állanak, melyek a gyász jellegét viselik magukon.[17] Fekete ruhákban vonul a papság a leszerelt oltárhoz és sem gyertyát sem pedig tömjént nem visznek magukkal. Mikor a menet az oltár elé ér, ott arcraborulva kis ideig elmélkednek,[18] mialatt két oltárszolga egyetlen vászonlepellel letakarja az oltárt.[19]

I. IMÁDSÁGOK.

Az oltár megcsókolása után minden cím (titulus) nélkül[20] kezdi olvasni a fölolvasó Ozeás 6, 1—6, mely már a vigasztalás szavait tartalmazza. Egy Tractus (Habacuc 3.) közbeéneklése után a nagycsütörtöki Könyörgést ismétli a pap, mely előtt a szerpap „Flectamus genua” felszólítást mond.[21] Az ezután felolvasandó prophetia (Exod. 12, 1—11.) a húsvéti bárány elrendelését és az ezzel kapcsolatos szertartásokat írja le. A húsvéti bárány a keresztrefeszített Megváltó előképe volt, azért olvastatja az egyház Nagypénteken az erről szóló prophetiát.

Ezután a Passió következik, úgymint Virágvasárnapon, csakhogy letakaratlan könyvtartóval ;[22] „A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése János evangélista[23] írása szerint”. (Ján. 18, 1—19, 37.) A következőket, (tehát u. o. 19, 37—42.) evangélium gyanánt olvassa a szerpap, de gyertyák és tömjénezés nélkül; az elején nincs áldás, a végén pedig a pap nem csókolja meg a könyvet.

Ezután egy NAGYON RÉGI imádságsorozat következik. Az egyház könyörög az egész emberiségért.

Minden könyörgés előtt hosszabb bevezetésben jelzi, hogy kikért imádkozik, azután „Hajtsatok térdet" felszólítás és „Keljetek föl” felelet után[24] mondja el a pap a könyörgést. Ez régen minden ünnepélyes misénél így volt, most csak a nagypénteki szertartások részét képezi és bár az imáknak semmi különös vonatkozásuk sincs a napi eseményekhez, mégis általános mivoltuk szépen megfelel a keresztáldozat általános érvényének.[25] Csak ezen a napon imádkozik az egyház nyilvánosan az eretnekekért, szakadárokért, zsidókért és pogányokért, mert Krisztus Urunk is e napon imádkozott a keresztfán ellenségeiért.[26]

II. KERESZTIMÁDÁS.

A könyörgések végeztével a pap leteszi a miseruhát[27] és kezébe vévén a letakart feszületet az oltár leckeoldala mellett a nép felé fordulva leoldja a kereszt leplének felső szélét és e szavakat énekli: „Íme a kereszt fája, melyen a világ Üdvössége függött” - mire a kar ezt feleli: „Jöjjetek, imádjuk!”[28] Erre mind leborulnak a feszület előtt. A pap feljebb lép az oltárhoz és félig lebontván a kereszttakarót emelkedettebb hangon énekli ugyanazt. Végül harmadszor is megismétlődik e szertartás a most már teljesen szabadon föltűnő Fölfeszített keresztje előtt, melyet a pap az oltár közepén mutat a hívek elé.[29] Most az oltár előtt a középre viszi a keresztet és ott egy fekete lepelre fekteti. Azután cipőit levetve[30] háromszoros térdhajtással és csókkal üdvözli a keresztrefeszített Megváltót.[31] Mialatt a papság és utána a nép is a kereszt imádását végzi, azalatt az énekkar az Improperiákat ( = szemrehányások) énekli, melyekben megrázó ellentétekben veti szemére az Úr a zsidóknak hálátlanságukat.[32]

III. CSONKAMISE.

A keresztimádás vége felé meggyújtják az oltár gyertyáit, a szerpap kiteríti a corporalet és a keresztet ismét az oltárra helyezi. Azután körmenetileg elhozzák az előző nap konszekrált szent Ostyát[33] égő gyertyák és tömjénezés kíséretében, mialatt a „Vexilla Regis” himnuszt éneklik.[34] A pap az oltáron a Legszentebbet a tányérkára teszi, a kehelybe pedig bor és víz öntetik,[35] a tömjénezőbe is tömjént tesznek minden szó nélkül. Az oltár megfüstölése alatt a pap a szokott imádságokat mondja, de a kézmosás ismét csendben történik. Az „Imádkozzatok testvérek" és az azt megelőző ima[36] elmondása után a „Miatyánk” következik a rendes bevezetéssel és befejező imádsággal: „Szabadíts meg minket, kérünk Uram ...”, melyet azonban ez alkalommal hangosan mond a pap és közben nem vet magára keresztet a tányérkával. Az Úrfölmutatás csak egy kézzel történik és utána három részre töri a pap a Szentostyát, melynek legkisebb részecskéjét a borba ereszti minden imádság nélkül. A „Szent testedet, Uram Jézus Krisztus...” elmondása után pedig a rendes szertartások keretében[37] magához veszi az Úr szent testét.[38] A kehely kiöblítése után az oltár közepén meghajolva elmondja e rövid imát: „Mit szájjal vettünk ...” Azután meghajolva az oltár előtt a segédkezekkel együtt elvonul. A csendes vecsernye után az oltárt ismét leszerelik.

IV. KRISZTUS TEMETÉSE.

Náluk[39] a kehelykiöblítést megelőzőleg helyezik el az Oltáriszentséget a szentségmutatóba. A Nagycsütörtökön átváltoztatott harmadik nagy Ostyát teszi bele a pap és az egészet selyemfátyollal letakarva körmenetileg viszi arra a díszes mellékoltárra, mely az Úr nyugvóhelyét, arimathiai József sziklasírját kell, hogy eszünkbe juttassa.[40] Ezalatt ismét a „Vexilla Regis” himnuszt kell énekelni.[41] A görögöknél Nagypénteken este van Krisztus temetése a 118. zsoltár és megfelelő tropárok éneklése közben. Ők egy koporsóba helyezett Krisztus-szobrot visznek fényes körmenetben a virágokkal gazdagon fölékesített szentsírba.

A NAGYPÉNTEKI KÖNYÖRGÉSEK:
1. A katolikus Anyaszentegyházért.
Könyörögjünk, kedveseim, az Isten szent Egyházáért, hogy azt a mi Urunk Istenünk az egész földön békében és egységben megtartani és megőrizni méltóztassék, alája vetve neki a fejedelemségeket és hatalmakat és adja, hogy békés és nyugodalmas életet élvén, magasztaljuk a mindenható Atya Istent.

Mindenható örök Isten, aki dicsőségedet Krisztusban minden nemzetnek kinyilatkoztattad, őrizd irgalmasságod műveit, hogy Egyházad az egész földön elterjedve, neved megvallásában állhatatos hittel megmaradjon. Ugyanazon Urunk ...

2. A pápáért. 
Könyörögjünk szentséges pápánkért, N.-ért is, hogy a mi Urunk Istenünk, aki őt a püspökség rendjébe kiválasztotta, épségben és erőben őrizze meg Egyházának, az Isten szent népének kormányzására.

Mindenható örök Isten, akinek ítéletén alapszik a világmindenség: tekints kegyelmesen esdekléseinkre és tartsd meg kegyességeddel választott legfőbb pásztorunkat, hogy a keresztény nép, melyet tekintélyeddel kormányoznak, az ily nagy pápa alatt hitének érdemeiben gyarapodjék. A mi Urunk ...

3. A klérusért és az egész szent népért.
Könyörögjünk valamennyi püspökért, és áldozópapért, szerpapért, alszerpapért, gyertyavivőért, ördögűzőért, olvasóért, ajtóőrért, hitvallóért, szűzért, özvegyért s Istennek egész szent népéért.

Mindenható örök Isten, akinek Lelke megszenteli és kormányozza az Egyház egész testét, hallgass meg minket, midőn annak minden rendjéért esedezünk, hogy kegyelmed ajándékából neked minden osztály híven szolgáljon. A mi Urunk ...

4. Az államfőkért.
Könyörögjünk azokért is, akik az államokat kormányozzák, és azoknak hivatali és hatalmi szerveikért : hogy elméjüket és szívüket a mi Urunk Istenünk az ő akarata szerint irányítsa a mi örök békénkre.

Mindenható örök Isten, akinek a kezében van minden hatalom és az összes népeknek a jogai: tekints jóságosan azokra, akik minket hatalommal kormányoznak; hogy az egész földkerekségén a te jobbod oltalma alatt a vallás is teljes épségben és a haza is teljes biztonságban fönnálljon. A mi Urunk ...

5. A katechumenokért.
Könyörögjünk hittanulóinkért is, hogy a mi Urunk Istenünk nyissa meg szívüket-fülüket, és az irgalom kapuját, hogy az újjászületés fürdője által minden bűnük bocsánatát megnyervén, ők is a mi Urunk Jézus Krisztusban tagok legyenek.

Mindenható örök Isten! aki Egyházadat mindig új sarjadékkal szaporítod, gyarapítsd hittanulóink hitét és értelmét, hogy a keresztség forrásában újjászületve, fogadott fiai közé számíttassanak. A mi Urunk…

6. Isten irgalmáért a szükségben szenvedőknek.
Könyörögjünk kedveseim, a mindenható Atya Istenhez, hogy tisztítsa meg a világot minden tévelytől, távolítsa el a betegségeket, hárítsa el az éhséget, nyissa föl a börtönöket, oldja föl a bilincseket, engedjen az utazóknak visszatérést, a betegeknek gyógyulást, a hajózóknak biztos kikötőbe jutást.

Mindenható örök Isten, szomorúak vigasztalása, sanyargatottak erőssége, jussanak színed elé, a bármely bajból hozzád kiáltók esedezései, hogy mindnyájan örvendezhessenek annak, hogy szükségeikben irgalmaddal megsegítetted őket. A mi Urunk ...

7. Az eretnekek és szakadárok megtéréséért.
Könyörögjünk az eretnekekért és szakadárokért is, hogy a mi Urunk Istenünk szabadítsa meg őket minden tévtantól, és a szent és apostoli katolikus Anyaszentegyház kebelébe visszavezetni méltóztassék.

Mindenható Örök Isten, aki mindenkit üdvözítesz, és senkit sem akarsz elkárhoztatni, tekints az ördögi ravaszsággal megejtett lelkekre, hogy minden eretnek tévedést letéve, a tévelygők szíve megjavuljon és igazságod egységébe visszatérjen. A mi Urunk ...

8. A zsidók megtéréséért.
Könyörögjünk a hűtlen zsidókért is, hogy a mi Urunk Istenünk távolítsa el a leplet szívükről, és ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust.

(A térdhajtás itt elmarad, mert a zsidók csúfból hajtogattak térdet az Úr előtt e napon)

Mindenható örök Isten, aki a hűtlen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, melyeket e nép vakságának elhárításáért neked fölajánlunk, hogy megismerve igazságodnak világát, Krisztust, kibontakozzanak a sötétségből. Ugyanazon a mi Urunk…

9. A pogányok megtéréséért.
Könyörögjünk a pogányokért is, hogy a mindenható Isten távolítsa el szívükből a gonoszságot, hogy elhagyván bálványaikat, térjenek meg az élő igaz Istenhez, s az ő egyetlen Fiához, Jézus Krisztushoz, a mi Urunkhoz és Istenünkhöz…

Mindenható Örök Isten, aki a bűnösöknek nem halálát, hanem mindig életét keresed, fogadd kegyelmesen imádságunkat és mentsd meg őket a bálványozástól; s gyűjtsd Anyaszentegyházad kebelébe, neved dicséretére és dicsőségére. A mi Urunk ...
___________________
[1] Durandus szerint: 1. Christi immolatio, 2. inferni spoliatio, 3. mortis conculcatio, 4. humani generis redemptio, 5. paradisi apertio et, 6. scipturarum manifestatio. (Rationale 207.)
[2] A protestánsok örömünnepnek tekintik Nagypénteket,mint a megváltás befejezésének emléknapját. Olyan ez — Írja Kellner és Szaniszló —- mintha a gyermekek atyjuk halálának évforduló napját örömünneppel ülnék meg arra való tekintettel, hogy e napon nagy örökség birtokába jutottak. Ezzel szemben a katholikusok ősi idők óta nem tekintik ünnepnek e napot, (Constit. Apost. 5, 18.; sz. Ambrus: Epist. 23, 12. M. L. 16, 1030; IV. toledói zsinat 633-ban can. 8. stb.) hanem szigorú böjttel és virrasztással vesznek részt lélekben az Üdvözítő szenvedéseiben.
[3] A régiek hagyománya szerint márc. 25-én volt az Úr keresztrefeszítésének évfordulója. (L. erről még bővebben a „Húsvét ideje” fejezetet.) pl. sz. Ágoston: De Trinit. 4, 5. (M. L. 42, 894), u. i. egy régi vaticani codex (3806.): „Annuntiatio conceptionis et passio Domini." Azután Martyr. Rom. e napon emlékezik meg a jobb latorról. (L. bőv. Bolland. Márc. III. 538. sköv. és Nilles; Kalend, II. 254. o. és „(márc. 25.) Gyümölcsoltó B. A.” fejezet.
[4] így a sivatagi vándorlás alatt a mannát is. (Exod. 16, 22—26.)
[5] Nilles: Kalend. II. 253. o. és Durandus: Rat. div. off. 251. o.: „Nos vero hoc nomen, quod est commune cuilibet sextae feriae, appropriaimus illi sextae feriae, quae est proxima ante pascha, pro eo, quod tunc praeparatus est cibus sive manna, quo et militans ecclesia modo, et triumphans in futura requie perfruetur.”
[6] Az imádás mindig arra vonatkozik, aki a kereszten meghalt érettünk. A szertartásokban előforduló kifejezések, melyek a kereszt imádására vonatkoznak, jelképesen értendők: a kereszt Krisztus jelképe.
[7] Ezt a vigíliát mindenki kivétel nélkül megtartotta — irja Eucheria. (A görögök még ma is átvirrasztják a Nagycsütörtök és Nagypéntek közötti éjjelt: ἀγρυπνία τῶν ἁγίων παθῶν, mialatt a négy evangéliumból a passiót 12 részre osztva olvassák, közben sok imát és tropárt énekelnek.) (Nilles: Kalend. II. 236. o. és Mihályfi: i. m. 168. o.)
[8] Úgyhogy egyik ember a másikat megismerhette.
[9] Azért kell ez az elővigyázat — írja a zarándoknő — mert egyszer valaki leharapott egy darabot a keresztből.
[10] 19, 30.
[11] Ján. 19, 38.
[12] Peregrinatio 36. és 37. c. Corp. script. eccl.Lat. 39, 87. sköv. U. i. Paulinus: Epist. ad Sever. 32. és sz. Jeromos: Epist. ad Eustoch. 108. Id. Lonovics: Archaeologia I. 168. o. A görögöknél Nagypénteken nincs keresztimádás, hanem amint láttuk Nagyböjt III. Vasárnapján. Azonkívül még két alkalommal: aug. 1-én (Nllles: i. m. I. 228. sköv.) és szept. 10—13. (u. o. 273. o.)
[13] Duchesne: Origines du culte chrétien 237. o. Ennek okát adja Durandus (i. h.): „Non sacrificant amici, dum trucident inimici." Szaniszló pedig így: 1. Nem kell emlék, mikor valóság van, 2. a mise örömet fejez ki, már pedig e nap a fájdalomé. „Dominus vobiscum” köszöntés pedig azért nincs szerinte, mert e napon nincs velünk az Úr! (legalább úgy mint rendesen, mert keresztre feszítve meghall i. m. 84. o.) Különben már I. Ince pápa (Epist. ad Dec. 25, 2) is írja, hogy e két napon (Nagypéntek és Nagyszombaton) nincs mise, hanem csak prédikáció, mert az apostolok e napon szomorúan elrejtőztek.
[14] Ez egyszerű áldozási szertartás. Duchesne azt hiszi, hogy ez a régi liturgia nélküli összejöveteleken mindig volt, miként most is van a görögöknél Nagyböjt minden napján (szombat és vasárnap kivételével). Ilyen lehetett az üldözések alatt, de még később is az otthoni szentáldozás. (Origines ... 239. o.(U.i. Thalhofer: Handbuch I. 635. o.)
[15] Missale Gothico-Gallic.(M.L. 72, 267.), Gelasianum (ed. Wilson. 74. sk. o.)
[16] így Kellner: Heortologie. 59. o. stb.
[17] „Quasi funeris obsequium” —- írja Durandus: Rationale 203. o. — azért „tacita et humili voce dicitur officium”, egyébként pedig e napon „arctissinum ieiunium et silentium!”
[18] Régen minden nagymise prostratioval kezdődött. E napon alázatosságot fejez ki e cselekedet, mikor Krisztus végtelenül megalázta magát érettünk — és a legmélyebb gyászt. (Thalhofer, Lonovics, Szaniszló stb.)
[19] Ez jelzi a gyolcsot, mely Krisztus testét takarta (Durandus: i. h.) és Lonovics is szemfödélhez hasonlítja. (i. m. 16,3.0.)
[20] Quia titulus est caput lectionis, et sine capite sumus, cum Christus occiditur” (Gavanti: Thes. Rituum I. 4. 9, - Id. Lonovics: i. m. 164. o.) Régen minden Istentisztelet leckével kezdődött (Durandus: i. h.). Az oltáron nem égnek e szertartások alatt gyertyák, ami szintén régi hagyomány. A gyertyák csak a II. sz. óta égnek az oltáron, azelőtt az oltár mellett volt a helyük. (Thalhofer i. m. 631. o.)
[21] Ezt szokta hajdan a szerpap minden miseima előtt kiáltani. (Arlesi Caesar.: Hom. 34.; Constit. Apost. 8, 9.; Cassianus: Instit. 2, 7. — id. Lonovics: i. m. 166. sk.)
[22] Durandus ennek két okát adja: 1. Krisztus is ruhátlanul függött a kereszten és 2. János evangélista az Úr elfogatásakor köntösét elhagyván menekült. Megjegyzendő, hogy Mk. 14, 51. 52. nem János evangélistáról van szó, csak „egy ifjú”-ról. Ennek kilétét sokféleképp magyarázzák. (L. bőv. Belser: Gesch. des Leidens und Sterbens, der Auferstehung und Himmelfahrt des Herrn, Freiburg in Br. 1903. 272.8 ) Durandus idejében e passiót mezítláb énekelték, „ut cum afflicto pro nobis nos aflligi debere monstremus.” Néhol a passió e szavainál: „szétosztották maguk között ruháimat” — az oltárterítőt levették. (Rationale div. off. 204. o.)
[23] Azért olvassa az egyház éppen sz. János szerint Nagypénteken a passiót, mert a keresztrefeszítésnél ő szemtanú volt.
[24] Kivéve a zsidókért való könyörgést, mert ők csúfból hajtogattak térdet az Úr előtt e napon, különben is írja Durandus — eorum caecitas nulla poterit oratione depelli, donec plenitudo gentium subintraverit, ideo non est pro eis vehementer orandum, nec genua flectenda.
[25] Thalhofer; Handbuch I. 633. o.
[26] E könyörgések magyar fordítását 1. Kiss: Imádkoznunk 107—112. o. Duchesne szerint ilyenek voltak a régi aliturgikus összejövetelek. (Origines du culte crétien 224. o.)
[27] „Illő lévén, hogy főékszerétől fosztottan tartsa kezében a kereszten meztelenül függő Megváltónk képét” — írja Lonovics: i. m. 170. o. — aki különben összefüggést keres ebben a Heraclius-féle csodával. (l. Binterim: Denkw. 5. köt. 1. rész. 457. és „(május 3.) Kereszt feltalálása”: 319. o.) V. ö. Müller: Das Kirchenjahr 293. o.
[28] Ez az I. római ordo függelékében már megvan, de abban az időben még körmenet alatt énekelték a „Beati immaculati”-val (Zsolt. 118.) kombinálva. Ez tehát római eredetű szertartás, míg a többi ének gallikán eredetű. (Így Duchesne: i. m. 238. o. és Thalhofer: i. m. 634. o.) Természetesen az imádás nem a fát illeti meg, hanem a rajta függő Üdvözítőt és a szent vért, amely átitatta. (L. erről Lonovics: i. m. 168. o. 2. jegyz.)
[29] Ez Durandus szerint Krisztus Urunk levetkőztetésére emlékeztet, mely azért történik 3 részben, mert a zsidók háromszor csúfolták meg az Urat: 1. a helytartó udvarán, 2. a praetoriumban és 3. a kereszten. Azonban az ő idejében az Improperiák még megelőzték a kereszt leleplezését. (Rationale 205. o.)
[30] V. ö. Mózes az égő csipkebokor előtt: „Oldd le saruidat lábaidról, mert a hely, melyen állasz, szent.” (Exod. 3, 5.) A középkorban mezítláb történt e szertartás, (Marténe: De ant. eccl. disc. 13, 15. és Durandus: i. h.) Ez nálunk a hideg időjárás miatt elmarad.
[31] Eközben az esztergomi Directorium szerint (1918. 49. o.) e szavakat kell mondani: „Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot." Természetesen halkan, mert ez nem tartozik a szertartásokhoz. Ezt különben már Lonovics is ajánlja.
[32] Szabad fordításukat l. Kiss: Imádkozzunk 323. o.
[33] Innét a név: Missa praesanctificatorum: Előre-megszenteltek miséje.
[34] L. Kiss: Imádkozzunk; 326. o.: „Királyi zászlók lobognak...”
[35] Durandus szerint ez azt a vért és vizet jelzi, ami az Úr oldalából folyott, mikor a katona lándzsájával átdöfte. (Rat. div. off. 206. o.)
[36] Ezekben az imákban előfordul az „áldozat” (sacrificium) szó. A mai napon ezeket tágabb értelemben kell vennünk: jócselekedet, áldozás. (Kramp: i. m. II. 177.1)
[37] „Veszem a mennyei kenyeret...” „Uram nem vagyok méltó ...” és „A mi Urunk J. Kr. teste ...”
[38] Ma csak a miséző (jobban mondva caelebrans) áldozik e napon. Ez csak a X. római ordóban van először így: „Communicat autem solus Pontifex sine ministris.” Németországban a XV. századig a nép is áldozott. (Thalhofer: i. m. 636. o.) Erre vonatkozó egyéb adatokat l. Mihályfi: i. m. 143. o
[39] Németországban, Ausztriában, Cseh- és Lengyelországban is.
[40] A szentsír első említése augsburgi sz. Ulrik életrajzában van (X. század). Az Oltáriszentséget a XVI. század óta helyezik oda. (Talán először 1577-ben Münchenben. Thalhofer: 636. és Mihályfi: 145. o.)
[41] Directorium Strigon. 1918. 50. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 154-165 old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/30/2018_marcius_30_nagypentek_feria_vi_in_parasceve

Nagycsütörtök - Feria V. in Coena Domini (I. oszt. duplex) Stációs templom: Lateráni Szent János bazilika

nagycsutortok.jpgA galliai zarándoknő már leírja, miként járták végig e nap estéjén a jeruzsálemi hívek az Üdvözítő haláltusájának helyeit az Olajfák-hegyén. Reggelfelé szent hymnuszok éneklése közben mentek el a Getszemáni kertbe, ahol Krisztus Urunk elfogatásáról szóló evangéliumot olvasták több mint kétszáz gyertya fénye mellett. Ennek hallatára – írja a zarándoknő – a nép olyan zúgás és jajgatásban tört ki, hogy talán egészen a városig elhallatszott a nép morajlása.[1] Ugyanebben az időben már a nyugaton is többször említettik a Nagycsütörtök. A 397-i III. karthagói zsinat 29. can.[2] sz. Ágoston[3] és I. Ince pápa[4] itt a legrégibb tanúi. A régiek is általában az Úr vacsorája (Coena Domini) napjának nevezték, de már az V. században előfordult[5] a később különösen Nyugat-galliában kedvelt elnevezés : Natale calicis = a kehely születésnapja.[6] A magyar Zöld-csütörtök elnevezés a német Gründonnerstag lefordítása. Ez a német név,[7] valószínűleg nem a zöld színtől ered,[8] hanem vagy attól a régi szótól : grün = bűn-nélküli,[9] vagy pedig a régi bajor tájszólás gronen (vagy grunen = sírni) igéjéből.[10] Ezen a napon történt ugyanis a nyilvános bűnösök kiengesztelése,[11] Ezek a templom előtt leborultak, majd a Miserere (50. zsolt.) hangjai mellett bevezették őket oda, amire a templom minden ajtaját kinyitották.[12] Ezt a szertartást vörös ruhában végezte a püspök.[13] Ugyancsak e napon mondották el régente a keresztelendők a hitvallást: redditio symboli.[14]

Nagycsütörtök szertartásai az ú. n. sötét- vagy zörgő-zsolozsmával[15] (matutinum tenebrarum) kezdődnek, melyet régen éjjel, [16] ma pedig Nagyszerda délután vagy inkább estefelé[17] szoktak végezni.[18] A Nagyhét három utolsó napjának ezen zsolozsmái szerkezetüket illetőleg megegyezők, azért itt írjuk le azokat. Előkészületkor az oltár leckeoldalára állítanak egy háromszög alakú gyertyatartót, melynek tetején egy rendes viaszgyertyát, jobbról és balról pedig lépcsőzetesen lefelé 7—7 nyers-viaszból való gyertyát helyeznek el. Ugyanilyenek az oltáron levő gyertyák is ez alkalmakkor a gyász kifejezésére. Minden zsoltár végeztével eloltanak egy-egy gyertyát,[19] csak a középső marad égve. Zachariás éneke alatt az oltár hat gyertyáját is eloltják, valamint a templom minden lámpáját. A karvers ismétlésekor az egyetlen égvemaradt gyertyát az oltár mögé rejtik és csak a befejező könyörgés után teszik vissza helyére. E szertartás természetes magyarázata, hogy miután régebben éjjel mondották a zsolozsmát, sok gyertyára volt szükség,[20] a világosság beálltával azután lassanként eloltották azokat.[21] Azonban már legelső említése alkalmával[22] szimbolikus jelentést kerestek benne. A gyertyák eloltása jelképezi a tanítványok hűtlenségét, akik Krisztust szenvedése alkalmával elhagyták, vagy pedig azt, hogy a zsidók megölték a prófétákat.[23] Nilles szerint e szertartás kifejezi 1. az egyház gyászát az Úr szenvedése és halála fölött, 2. „tenebrae factae sunt...” az Üdvözítő halálakor keletkezett sötétséget, mert 3. Krisztus az igaz világosság kioltatott a keresztfán. [24] Az égő gyertya elrejtése az Úr Jézus sírbatételét juttatja eszünkbe,[25] míg visszahelyezése az Ő dicsőséges feltámadását.[26]

Ezek a zsolozsmák még a következőkben különböznek a rendestől. A Miatyánk, Üdvözlégy és Hiszekegy csendes elmondása után közvetlenül az első karvers kezdődik, tehát elmarad az az „Isten figyelmezz segítségemre,”[27] a „Dicsőség az Atyának”, [28] az Invitatorium és a Hymnuszok. [29] A leckék előtt nincs áldás és utánuk „Tu autem Domine...”, a könyörgés előtt pedig nem üdvözli a pap „Az Úr legyen veletek”-kel a népet. [30] Az imaórák befejezése is egyforma : „Christus factus est...” karvers, a Miserere zsoltár és a Respice quaesumus ...” könyörgés.[31] A Laudes befejezése után a kereplővel vagy könyvekkel csapott zörejről nevezték el „zörgő zsolozsmának” e szertartást. Ez a zörej eredetileg a zsolozsma végét jelezte, vagy azt, hogy az oltár mögé vitt gyertyát visszahozhatják[32] Durandus szerint ez a nép ellenmondása az áruló Júdásnak, vagy a római cochors visszariadása a Krisztus Urunk halálakor bekövetkezett földrengés miatt.[33]

Az első Nocturnus leckéiről „Jeremiás siralmainak” is szokták nevezni e szertartásokat. Jeremiás próféta e siralmakban tulajdonképpen Jeruzsálem pusztulása fölött kesereg. E napokon az egyház a fájdalomnak ezekkel az utánozhatatlant természetes és lélekbemarkoló szavaival a bűnök fölött való szomorkodásra figyelmezteti híveit, mert a bűnök okozták az Üdvözítő keserves kínszenvedését. Eredeti szövegükben, a héberben, ezeknek a siralmaknak minden verse azokkal a betűkkel kezdődik, melyeket a fordítás most is régi szokás szerint az illető versszak elé tesz. Ez kedvelt formája volt a keletiek költészetének, melyet leginkább arra használtak, hogy vele a gondolat egységét pótolják.[34] Durandus e betűknek misztikus magyarázatát is adja, amit azonban nyugodtan mellőzhetünk.[35]

A mai Matutinum zsoltárai igen alkalmasak arra, hogy a szenvedésre készülő Megváltó aggodalmait és lelki tusáját eszünkbe juttassák, így a 68. zsoltárban mintha csak az Olajfák-hegyén vértizzadó Üdvözítő panaszait hallanánk. A következő 69. zsoltárból ugyancsak az Ő könyörgése tör elő, amelyben gonosz ellenségeivel szemben Isten segítségéért esdekel. Végül a 70. zsoltár a Mindenható akaratában való megnyugvást és a szenvedések után a dicsőség reményét fejezi ki.

A II. Nocturnus a Megváltó királyi hatalmát dicsőítő 71. zsoltárral kezdődik. A Békefejedelem elindult arra a küzdelemre, mely a jóindulatú emberek számára a lelki békét szerezte meg. A 72. zsoltár szavai arra mutatnak rá, hogy az Üdvözítőnek ez az áldozatos lépése Isten irgalmasságának mily meghálálhatatlan ténye volt. Ezzel szemben pedig a választott nép az Úr küldöttének, a Messiásnak, megkínzatásával és meggyilkolásával széttépte Istennel fennálló szövetségét. Ezért kérdi a befejező 73. zsoltár, hogy vájjon meddig fogja tűrni az Úr ellenségeinek diadalmaskodását, akik lerombolják Jézus szent testének templomát; mikor fogja megelégelni gonoszságukat.

Az előző Nocturnusban felvetett kérdésre válaszol a 74. zsoltár. Az Úr kezében levő serleg már-már csordulásig van, vigyázzanak tehát ellenségei, mert az ítéletben Isten le fogja törni szarvukat. Ez be is következett — amint a 75. zsoltár sejteti — mert az Úr legyőzte ellenségeit, összetörte fegyvereiket. Ki is állhatna ellen rettenetes hatalmának? Ez azonban Nagycsütörtökön még csak a jövő reménye, előbb még keserves kínokat kell az édes Jézusnak elszenvednie ! Azért a 76. zsoltár ismét a halálfélelemben gyötrődő lélek érzelmeit szólaltatja meg, amely vigasztalását abból a körülményből meríti, hogy az Isten mindaddig gondoskodott választottairól, nem hagyta őket végképp elpusztulni.

A Laudest bevezető 50. zsoltár után, mely mint a zsoltáros könyv legmegrázóbb bűnbánati zsoltára, arra figyelmeztet, hogy a mi bűneinknek is részük volt az Üdvözítő bekövetkező szenvedéseinek fokozásában, a 89. zsoltárt kétféleképp foghatjuk fel. Vagy Jézus imáját fedezhetjük föl benne, amelyet a gyámoltalan és megváltásra szoruló emberiségért mondott, vagy pedig a szenvedő Üdvözítőre tekintő egyház jajkiáltásának tekinthetjük. A következő 35. zsoltár a rossz emberek gonoszságával szembehelyezvén az isteni irgalmasság végtelen türelmét és jóságát kéri, hogy árassza ki az Úr ránk is kegyelmeit. Mózes hálaéneke és a befejező 146. zsoltár ismét az Istenben való bizalom felkeltését célozzak részint a választott nép csodálatos menekülésének, részint pedig az Úr mindenre kiterjedő gondviselésének megemlítésével.

SZENTMISE.

Hajdan e napon két mise volt (reggel és este), amely szokásról már sz. Ágoston is megemlékezik.[36] A Gelasianumban meg éppen három miseformula van Nagycsütörtökre : 1. a bűnbánók kiengesztelése, 2. olajszentelési mise és 3. este az Oltáriszentség alapításának emlékére. Ma csak egy misét szabad e napon minden templomban mondani.[37] Erre az alkalomra a keresztek violaszínű takaróit fehérrel cserélik föl és a papság is fehér ruhákba öltözik. Az Oltáriszentség alapítása és a bűnbánat kiengesztelése fölölt érzett örömét fejezi ki ezzel az egyház. [38]

Az Introitus után, melyben az Üdvözítő keresztjében feltalálható dicsőségünk fölött örvendez az egyház,[39] a Kyrie eleison következik,majd az angyali ének, a Gloria intonálására megszólalnak a harangok és a templom csengői, valamint az orgona is. A harangok azután elnémulnak egészen a nagyszombati[40] mise Gloriájáig és helyüket a kereplő foglalja el. Ez a gyász és megilletődés jele. A harang a hithirdetést is szimbolizálja, elnémulása a jelen esetben az apostolok eljárását jelezheti, akik a zsidóktól való félelmükben elnémultak. A kereplő viszont igen alkalmas a szomorúság kifejezésére, fája pedig emlékeztet a kereszt fájára, melyen a világ üdvössége függött.[41] Eredetileg csak ott volt szabad Gloriát énekelni, ahol olajszentelés is volt e napon. A Lectioban szent Pál apostol leírja az utolsó vacsorán az Oltáriszentség alapítását,[42] a Gradualéban pedig lelki szemeink elé tárul a mindhalálig engedelmes Krisztus képe.[43] A lábmosásról szóló evangélium[44] után az Offertoriumban a 117. zsoltár szavai mintha az Üdvözítő vigasztalására valók volnának, akin a halál nem tudott diadalmaskodni : „nem halok meg, hanem élni fogok és hirdetem az Úr cselekedeteit" Durandus és Thalhofer a keresztelendők sikerült vizsgálata (scrutinium) fölött való öröm kifejezésének tartja ezt a felajánlást. „Az Úr jobbja hatalmasat cselekedett — megtisztítván a halálos bűnöktől ; az Úr jobbja fölmagasztalt engem — megtisztítván a bocsánatosaktól" — írja Durandus.[45]

Ezen a napon három nagy ostyát[46] konzekrál a miséző. Ezek egyikét az áldozásnál magához veszi, a másik a nagypénteki csonkamiséhez, a harmadik pedig a szentsírhoz szükséges.

A kánonnak ezen szavai után: „Ki által mindezeket a jókat, Uram, mindig teremted ...” következik a püspöki székhelyeken az olajszentelés[47] Régebben minden szentelés mise keretében történt, ami pedig a szent olajokat illeti, azokat már a III. században az oltáron szentelték.[48] A VII. századból már biztos adataink vannak arra nézve, hogy Nagycsütörtök volt e szentelés napja.[49] Nagyszombaton volt ugyanis a keresztelés, amikor szükségesek voltak e szent olajok, mivel pedig pénteken és régebben szombaton sem volt Szentmise, azért kellett a csütörtöki napot választani.[50] Az olajszentelés nagyon fényes szertartás, melynél hét alszerpap, hét szerpap és tizenkét áldozópap segédkezik a szentelő püspöknek, még pedig teljes rendi öltözetben.[51] Először a betegek olaját[52] hozza az egyik alszerpap selyembe takart edényben. Ennek szentelése egy exorcismus és egy könyörgés keretében történik, azután folytatódik a Szentmise.

Békecsók nincs.[53] A kehelyöblítés előtt a miséző a két megmaradt nagy Szentostyát és a betegek számára szükséges kisostyákat egy kehelybe teszi, melyet a tányérkával és kehelyfödővel betakarva és selyemvélumba göngyölve az oltár közepére helyez. A miséző áldozása után a papság az ő kezéből fogadja az Oltáriszentséget, ami szépen eszünkbe juttatja az utolsó vacsorát, melyen Krisztus Urunk áldoztatta meg apostolait. A hívek is nagy számmal szoktak e napon a. szentáldozáshoz járulni.

Communio után ünnepélyes körmenetben hozzák a püspök elé a krizmát és a keresztelendők olaját,[54] mialatt az „Audi iudex mortuorum” kezdetű hymnuszt éneklik. Az imádságok elmondása után a püspök és a tizenkét áldozópap a krizmába (olaj és balzsam keveréke) lehelnek és azután egyenként háromszoros térdhajtással közeledvén feléje mindig emelkedettebb hangon éneklik: „Üdvözlégy szent krizma”. A keresztelendők olajának szentelése exorcizmussal kezdődik, majd a püspök és a tizenkét áldozópap keresztalakban rálehelnek, üdvözlik mint a krizmát: „Üdvözlégy szent olaj” — és megcsókolják az edényt, mely magába foglalja, azután ünnepélyes körmenettel visszaviszik a sekrestyébe. — Az a mérhetetlen sok kegyelem és áldás, mely ezekhez a szent olajokhoz fűződik, magyarázza meg azt a szeretetteljes ragaszkodást, melyet az egyház e színes szertartásával kifejezésre juttat. [55]

A Szentmise végeztével[56] fehér vecsernyepalástban és velummal körmenet kíséretében viszi a pap az Oltáriszentséget a „Pange lingua gloriosi Corporis mysterium” hymnusz[57] éneklése közben egy feldíszített mellékoltárhoz, ahol megtömjénezvén a Szentséget elteszi a másnapi csonkamisére.

A Vecsernye csendes elimádkozása után a pap miseingben violaszínű stólával indul az oltárok leszerelésére, mialatt e karverssel: „Szétosztották maguk között ruháimat és köntösömre sorsot vetettek” — az egész 21. zsoltárt elmondja. Ezt a szertartást az I. római ordo említi már. Hajdan a leszerelés után borral és vízzel le is mosták,[58] sőt ágakkal is ledörzsölték az oltárokat, mely szertartásoknak Durandus symbolikus értelmet tulajdonít. [59] Az egész leszerelési szertartás jelentőségét Szaniszló a következőkben foglalja össze: 1. nincs mise Nagyszombatig, tehát nem kell fölszerelés; 2. gyász jele; 3. Krisztust megfosztották ruháitól,[60] 4. Izaiás 53, 2: „Nincs neki dísze nincs ékessége; nézénk rá s nem vala kellemes alakján; 5. Krisztus halálakor a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt és 6. Krisztust elhagyják övéi.

A székesegyházakban ezután a lábmosás szertartása következik. Már sz. Ágoston említi ezt az idejében helyenként dívó szokást, melyet szerinte néhol azért hagytak el, nehogy valaki összetévessze a keresztséggel, [61] amit azonban a XVII. toledói zsinat (694-ben) helytelenít és meghagyja, hogy minden püspök és pap mossa meg e napon az Üdvözítő példájára alattvalóinak lábát. Még a XII. római ordóban csak tizenkét alszerpap lábát mosta meg a pápa, de a XV. század óta már tizenhárom szegényét. Ennek okául azt szokták fölhozni, hogy Nagy sz. Gergelynek, aki mindennap tizenkét szegényt vendégelt meg, egyszer jutalmul tizenharmadik gyanánt egy angyal jelent meg.[62] Mások szerint vagy a házigazdát, vagy Mátyás vagy Pál apostolt jelenti a tizenharmadik szegény.[63] A görögöknél is megvan ez a szertartás, de sokkal drámaibb, mint nálunk. Pl. az első, aki Júdást jelképezi, arcátlanul nyújtja lábát a mosásra, a végén pedig a Péterrel való párbeszédet is megismétlik[64] A mozarab (óspanyol) liturgiában is megvan a lábmosás.[65]

Nálunk a következőképp történik. A püspök (vagy helyettese) violaszínű vecsernyepalástot ölt magára és a szerpap elolvassa a lábmosásról szóló evangéliumot (mint a Szentmisében). A könyv megcsókolása és a püspök megtömjénezése után leveti a vecsernye-palástot és vászontakarót kötve maga elé letérdel, megmossa, letörli és megcsókolja tizenhárom szegény (vagy kanonok) jobb lábát, melyet az alszerpap tart a püspök elé. Közben kar- és zsoltárverseket énekel az énekkar.[66]

A püspök, miután bevégezte a lábmosást, kezeit megmossa, felveszi újból a vecsernyepalástot és halkan elmondván a Miatyánkot egy Könyörgéssel fejezi be a szertartást, amelyben azt kéri Istentől, hogy valamint ő lemosta mások külső szennyeit, úgy mossa le az Úr mindnyájuk belső bűneit.[67]

Nagycsütörtök szertartásainak alapgondolatát a következőkben foglalhatjuk össze : Krisztus Urunk teljesen és alázatosan magára vállalja az Atya által rábízott föladatot, az emberiség megváltását. Ezzel szemben a mi feladatunk testünk és lelkünk fölajánlása az Üdvözítőnek és a vele való egyesülés lélekben és szeretetben, különösen az Oltáriszentségben.[68]

Oratio. Isten, akitől Júdás is megkapta bűnének büntetését és a lator is bűnbánatának jutalmát: engedd éreznünk irgalmad hatását, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus, amint a szenvedése közben mindkettőjüknek megadta az érdemüknek megfelelő különböző díjat, úgy távolítsa el tőlünk a régi ember tévelygéseit és adja meg nekünk föltámadása kegyelmét: Aki veled...
___________________
[1] Peregrinatio 35. és 36. c. (Corp. script. eccl. Lat. 39, 85. sköv.)
[2] „Hogy az Oltáriszentséget csak éhommal levők vegyék magukhoz, kivéve egy évforduló napon, melyen az Úr vacsorája ünnepeltetik.”
[3] Ad inquis. Jan. (l. I. seu epist. 54) c. 3. (M.L. 33, 202. sköv.) és epist. 18.
[4] Epist. Ad Decentium c. 7. (M. L. 20, 559.)
[5] Polemius Silvius Kalendáriuma (435 – 455 között) márc. 24: Natalis calicis (Kellner: i.m. 51)
[6] Avitus Vienn. (+ 518.) M. L. 59, 302. 309. 321. sköv. és Eligius (+ 640 után): Hom. 10. (M. L. 87. 628.)
[7] Mely először sz. Ulrik életrajzában fordul elő 1200 körül és a XV. és XVI. században már elterjedt.
[8] Bár régen e napon zöld miseruhát használtak. {Marténe: De ant. eccl. disc. III. 237, 346, 352.) Az újabb írók közöl Kellner innét eredezteti a nap elnevezését. (Heortologie 52. o.) Nilles pedig erre a névre a következő véleményeket ismerteti: Olajfák-hegye, tavasz, zöldfőzeléket szoktak enni, régebben Introitus: In loco pascuae ... és a fönt leírandó véleményt teszi magáévá. (Kalend. II. 234.)
[9] Eychmann: Vocabularius praedicantium, 1483; Luk. 23, 31. a bűnösöket száraz ágakhoz hasonlítja az Úr, tehát megtérvén zöld ágakká lesznek ismét, innét eredt a név — irja Punkes, (Kirchenlexicon V. 1.309.) Ezt a magyarázatot Kellner keresettnek és szobatudománynak nevezi, (i. h.)
[10] Így Thalhofer: Handbuch I. 619. és Mihályfi: A nyilv. Istentiszt. 140. o.)
[11] Már I. Ince pápa (401—417) idejében ez volt a római egyház szokása. (i. h.)
[12] így fejezte ki az egyház, hogy mily készségesen bocsátja meg a bűnöket. (Durandus: Rationale 198. 0.)
[13] Marténe: De ant. eccl. rit. I. 6.
[14] (Synod. Laod. can. 46.; Trull, can. fi&.) de Rómában csak Nagyszombaton. (Sz. Ágoston: Confess. 8, 15.) id. Kellner: i. m. 55. o.) Durandus is említi e napon a redditio symbolit és szerinte Nagycsütörtök neve néhol: capitularium (v. ö. Virágvasárnap) Rat. div. off. 202. o. (Egyéb elnevezéseit 1. Mihályfi: i. m. 140. o. 4. j.)
[15] Szaniszló : A Kath. Anyaszentegyh. ünn. szert. 58. o. és Lonovics: Archaeolocia I. 147. o.
[16] A X. századig. (Míhályfi: i. m. 139. o.)
[17] Caerem. episcop.: 9 óra körül.
[18] Nagyszerda Júdás árulásának napja, Peregrinatio 34. c. (Corp. script. eccl. Lat. 39, 85.) szerint ekkor elolvasták Mt. 26, 14.-et. Qui locus ubi lectus fuerit, tantus rugitus et mugitus est totius populi, ut nullus sit, qui moveri non possit in lacrimis in ea hora. Durandus: i. m. 194. o. is Júdás árulásáról emlékezik meg e napon, ami különben történetileg is ekkorra esett. (Székely: Conspectus historiae passionis; manuscr. 1914.) A szenvedés történetét áttekinthetően írja le Müller: Das Kirchenjahr 230—251. o. (Mt. 26, 2—27, 66: Mk. 14, 1—15, 46; Luk. 22, 1—23, 53. és In. 18, 1—19, 42. alapján.)
[19] Innét: sötét zsolozsma.
[20] A gyertyák száma még Durandus alatt is bizonytalan: 72 (72 tanítvány, 72 óra a sírban, 72 nemzetség vagy nyelv}; 24 (a lelkek napja vagy a 24 elmaradó Gloria Patri helyett); 15 (12 apost. és a 3 Mária); 12 (apost.); 9 (az emberi nem); 7 (kegyelmek) vagy tetszés szerint. (Rationale 187. o.)
[21] Így Thalhofer: Handbuch I. 620. o.
[22]Sz. Amand ordója..
[23] Thalhofer: i. m. 621 o. és Szaniszló: i. m. 58. o.
[24] Nilles: Kalend. II. 218. o.
[25] Így Amalar: De ord. Antiphon. c. 44. és XIV. Benedek: De festis D. N. J. Chr. c. 5. [26] Mihályfi: i. h.
[27] Principia horarum et fines (t. i. a Benedicamus Domino stb.) dimittuntur, quia recessit et a nobis ablatus est sacerdos et pastor bonus, qui est α et ω ... nec est a quo petamus, quod intendat in adiutorium nostrum (Durandus: Rat. 195. o.)
[28] Quia in Christi passione abscondita fuit fortitudo gloriae ipsius Christi et in eius morte Trinitas visa est extincta, in cuius laude dicitur ille versus. (u. o.)
[29] Mert ezek későbbi keletkezésűek, már pedig e napokon csak a legrégibb részei maradnak meg a liturgiának.
[30] „Hogy eIkerültessék ama gyászos köszöntés emléke, amellyel Júdás elárulta Krisztust mondván: „Üdvözlégy Rabbi." (Durandus.)
[31] L. még Marténe: De ant. eccl. disc. IV, 22.
[32] Mihályfi 140. o.
[33] Rationale 197. o.
[34] Carmina alphabetica et alphabetizantia, (l. Zschokke- Hist. sacr. 1910. 205. o.)
[35] i. m. 196. o.
[36] Ad inquis. Jan. ep. 54, 3. (M. L. 33, 202.)
[37] S. R. C. 1608. szept. 27. -- Azonban kivételek vannak (szerzeteseknél vagy püspöki engedély folytán), sőt helyenként szokás alapján van reggel egy csendes mise is, melyen azok áldoznak, kik a nagymisén nem vehetnek részt. (V. ö. Mihályfi: i. m. 386. sköv. o.)
[38] Kramp szerint azért van ez, mert abban az időben, amelyből e szertartás való, fehér volt az egyetlen egyházi szín. (i. m. III. 148.)
[39] Gal. 6 és Zsolt. 66, 2.
[40] A X. római ordo irja elő ezt a szokást, de azelőtt nem mindenütt ugyanabban az időben történt a harangok elnémulása. Durandus idejében néhol a Vesperán vagy Completoriumon, máshol a Primán. (i. m. 195. o.)
[41] Azonkívül e napokon miként a kellemes ételektől, úgy a harangok és orgona kellemes hangjaitól is megtagadjuk magunkat. (Szaniszló: i.m. 59. o.)
[42] I. Kor. 11, 20—32.
[43] Phil. 2. 8. 9.
[44] Ján. 13, 1—15. — Durandus szerint ebben jelképesen benne van megváltásunk egész teljessége: „Christum a caena surgere est ab accubitu Patris venire, vestimenta deponere se exinanire, linthaeum praecingere formam servi accipere, aquam in pelvi mittere sanguinem suliin effundere, pedes lavare peccata remittere, linthaeo extergere passiones fide mundare, vestimenta resumere est a mortuis resurgere et vestem gloriosae carnis induere, recumbere est ascendere et in dextera Dei sedere.” (Rationale 202.)
[45] i. h. — Kramp a föltámadásra vonatkoztatja, (i. m. II. 149.)
[46] Magyar- és Németországon kívül csak kettőt) mert csak e két országban szokás szentsírt felállítani.
[47] Már a Sacramentariumi Gelasiaiuimban is ezen a helyen.
[48] Sz. Cyprian: Epist. 70. c. 2. Különben már a II. századi Tertullianus így ír: „Kilépvén a keresztkútból megkenetünk szentelt olajjal." (De bapt. c. 7.)
[49] Sacr. Gelas. sz, Eligius stb.
[50] Így már Durandus is. (Rat. div. off. 198. o.)
[51] Mint a mise, úgy e szentelés alkalmával is fehér az egyházi ruhák szine.
[52] Ezt Lonovics úgy magyarázza, hogy ez a legsürgősebb, mert a betegek olajának szükségessége minden percben beállhat. (i. m. 156. o.) — Ezt az olajat az (utolsó) kenet szentségén kívül még harangszentelésnél is használja az egyház.
[53] „Mert Júdás csókkal árulta el Jézust” — mondja Durandus. Azonban az Ő idejében néhol még volt Pax e napon az Oltáriszentség alapítása fölött való öröm miatt.
[54] A keresztelendők olaját használják: keresztvízentelés, keresztség, papszentelés és oltárszentelésnél; a krizmát pedig: keresztvízszentelés, keresztség, bérmálás, püspök-, templom-, kehely-, kehelytányér-és harangszentelésnél.
[55] L. még Löffler: Die Weihe dér heiligen Öle. („Katholik” 1885.)
[56] Utolsó evangélium (Ján. l, 1—14: Kezdetben vala az ige . . .) elején nem jelöli meg a pap kereszttel az oltárt, mert azon van az Oltáriszentség, hanem csak önmagát.
[57] (Aquinoi sz. Tamás a szerzője.) Magyar fordítását l. Kiss: Imádkozzunk 297. o.: „Mondj éneket, Zengő nyelven ...”
[58] Durandus szerint a legtöbb helyen.
[59] A bor és víz jelzi a vért és vizet, mely az Úr átdöfött oldalából folyt, az ágak pedig a töviskoszorút vagy a bor Magdolna kenőcse, mellyel az Úr lábait megkente, a víz az ő könnyei, az ágak pedig haját jelképezik. (Rationale. 202.
[60] A liturgikus symbolika szerint az oltár Krisztus Urunk jelképe.
[61] Ad inquis. Jan. l, II. v. epist. 55. c. 18. (M. L. 33, 220.)
[62] Thalhofer: Handbuch 629. o.
[63] Mihályfi: i. m. 143. o. 2. jegyz.
[64] Nilles: Kalend. II. 219. o. (νιπτήρ). V.ö. Mihályfi i. m. 168. o. és Miksa hrg.: Praelectiones de liturg. Orient. I. 89. sk. o.
[65] M. L. 85, 406.
[66] „Mandatum novum do vobis”, innét e szertartás latin neve-: mandatum, azaz parancsolat.
[67] Katholikus fejedelmek is meg szokták tenni ezt alázatosság gyakorlásából, miként ezt már a X. században Róbert francia király is megtette. (Mihályfi: i. m. 143. o.) Durandus szerint a lábmosás: signum dilectionis, exemplum humilitatis et designat lotionem affectuum. (Rat. div. off 201. o.)
[68] Müller: Das Kirchenjahr 257. o. nyomán.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 141-153. old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/29/2018_marcius_29_nagycsutortok_feria_v_in_coena_domini

Nagyszerda Stációs templom: S. Maria Maggiore-bazilika

nagyszerda.pngA hittanulók scrutiniuma volt a mai napon; ezért van két szentlecke a mai misében. Ez a kettő Izajás legmegkapóbb jövendölése a szenvedő Üdvözítőről. És a megvalósulást halljuk a szenvedés történetében és tapasztaljuk a szentmise misztériumában. 

 

Léctio (Iz 62,11; 63,1-7) 

Így szólt az Úristen: Mondjátok meg Sion leányának: Ime jő a te Üdvözítőd, ime jutalma ővele, és cselekedete őelőtte. És nevezik őket szent népnek, az Úrtól megváltottaknak; te pedig hivatol keresett városnak és nem elhagyottnak. Kicsoda ez, ki Édomból jő, megfestett ruhákban Bózrából? ez az ékes az ő köntösében, járván erejének teljességében? Én vagyok, ki igazságot szólok, és oltalomúl kelek a megszabadításra. Miért vörös tehát a te öltözeted, és ruháid, mint a sajtóban nyomóké? A sajtót egyedűl tapostam, és a nemzetek közől senki sincs velem; összetapodtam őket búsulásomban, és eltiportam őket haragomban, és az ő vérök ruházatomra frecscsent, és minden öltözetemet megrútítottam. Mert szivemben a boszúállás napja, az én megszabadításom esztendeje eljött. Körűltekinték, és nem vala segítő; kerestem, és nem volt, ki megsegítsen; és megszabdított engem az én karom, és haragom megsegített engem. És összetiportam a népeket búsulásomban, és megrészegítettem őket haragomban, és a földre vontam le erejöket. Megemlékezem az Úr irgalmasságáról, dicséretet mondok az Úrnak mindenekért, miket az Úr nekünk adott.

 

Léctio (Iz 53,1-12) 

Azokban a napokban: Így szólt Izajás: Ki hiszen a mi hallomásunknak? és az Úr karja kinek lőn kijelentve? Felnövekedett, mint a vesszőszál őelőtte, és mint a gyökér a szomjúhozó földből; nincs neki színe, sem ékessége; és néztük őt, és nem volt tekintete, hogy kivántuk volna őt, a megutáltat és legutolsót az emberek között, a fájdalmak férfiát, a nyomorúsághoz szokottat; ki elrejtette orczáját, mint megútált, azért nem is becsültük őt. Bizonyára a mi betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat ő hordozta; és mi őt mintegy poklosnak tartottuk, és az Istentől megvertnek és megalázottnak; ő pedig megsebesíttetett a mi gonoszságainkét, megroncsoltatott bűneinkért; a mi békeségünkért van rajta a fenyíték, és az ő kékségével gyógyúltunk meg. Mi mindnyájan, mint a juhok, eltévelyedtünk, kiki az ő útjára térűlt; és az Úr őrá tette mindnyájunk gonoszságát. Föláldoztatott, mert ő akarta, és nem nyitotta meg száját; mint a juh, leölésre vitetik, és megnémúl, mint a bárány nyirője előtt, és nem nyitja meg száját. A szorongatásból és itéletből kiragadtatik; az ő nemzedékét ki fogja elbeszélni? mert kivágatik az élők földéből, az én népem bűneiért vertem meg őt. És istenteleneket ad temetéseért és gazdagot halálaért, mivelhogy gonoszságot nem cselekedett, sem álnokság nem volt szájában. És az Úr meg akarta őt rontani szenvedés által; de ha életét adja a bűnért hosszúéletű ivadékot lát, és az Úr akaratja az ő keze által sikerűlni fog. Mivelhogy munkálkodott az ő lelke, látni fog és megelégszik; tudományával ő, az én igaz szolgám, sokat megigazúlttá tesz, és azok gonoszságait ő hordozza. Azért igen sokat adok neki osztályúl, és az erősek ragadományait osztani fogja, mivelhogy halálra adta életét, és a bűnösök közé számláltatott; ő sokak bűnét viselte, és könyörgött a bűnösökért. 

A mi urunk Jézus Krisztus Kínszenvedése Szent Lukács evangélista szerint (Lk 22,1-71; 23,1-53)

 

Nagyhétfő Stációs templom: Szent Praxedes bazilika

nagyhetfo17.jpgHat nappal vagyunk Húsvét előtt, erről a történelmi eseményről emlékezik meg az evangélium. Mária példáját mi is követhetjük, mert Krisztus misztikus testében a szegények jelentik az Úr lábait és nekik szolgálhatunk, mint a stációs szent is minden vagyonát a szegényeknek adta. Így enyhítsük az Úr szenvedéseit, akinek panaszszava hangzik fel ma is a misében.

Léctio. Azokban a napokban: Így szólt Izajás: Az Úr Isten megnyitotta fülemet, én pedig nem mondok ellene; hátra nem térek. Az én testemet verőknek adtam, és orczáimat a szaggatóknak; nem fordítottam el orczámat a szidalmazóktól és rám pökdösőktől. Az Úr Isten az én segítőm, azért nem szégyenűlök meg; azért olyanná tettem orczámat, mint az igen kemény kőszikla, és tudom, hogy meg nem szégyenűlök. Közel vagyon, ki által megigazúlok, ki szól ellenem? Álljunk elé együtt, ki az én ellenfelem? járúljon hozzám. Ime az Úr Isten az én segítőm, kicsoda az, ki elkárhoztat engem? Ime mindnyájan elavúlnak mint a ruházat, a moly eszi meg őket. Kicsoda közőletek az Urat félő, hallgatván az ő szolgája szavát? A ki sötétségben jár és nincs világossága, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenére. (Iz 50,5-10)

Evangélium. Jézus azért hat nappal húsvét előtt Bethániába méne, hol Lázár megholt vala, kit föltámasztott Jézus. Vacsorát szerzének tehát ott neki, és Márta szolgála; Lázár pedig egyik vala azok közől, kik letelepedtek ővele. Mária tehát egy font drága tiszta nárdusz-kenetet vőn, és megkené Jézus lábait, és hajával törölgeté az ő lábait, és a ház megtelék a kenet illatával. Mondá azért egy az ő tanítványai közől, iskarioti Júdás, ki őt elárulandó vala: Miért nem adatott el ez a kenet háromszáz tízesen, és osztatott a szűkölködőknek? Ezt pedig mondá, nem mintha a szegényekre volna gondja, hanem mivel tolvaj vala, és az erszény nála lévén, azt, mi abba adatott, ő hordozá. Mondá azért Jézus: Hagyjatok békét neki, hogy az én temetésem napjára tartsa azt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok veletek. Megtudá pedig a zsidók közől nagy sereg, hogy ott vagyon; és eljövének nem csak Jézusért, hanem hogy Lázárt lássák, kit föltámasztott halottaiból.  (Jn 12,1-9)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/26/2018_marcius_26_nagyhetfo

Virágvasárnap (Dominica in Palmis. I. oszt.) Stációs templom: A lateráni Szent János bazilika

virvas.jpgAz édes Üdvözítő Jeruzsálembe való dicső bevonulásának ünnepe tárgyánál fogva ősrégi az anyaszentegyházban. Az Úr befejezte földi működésének egyik részét, tanításával és csodáival igazolta Istenségét, mennyei küldetését. A zsidók jobbjai hisznek is Krisztusban és azért megtudván, hogy a húsvéti ünnepekre Jeruzsálem felé tart, eléje mennek és nagy örvendezéssel üdvözlik őt, mint Messiást, mint Izraelnek a próféták által megígért királyát. Azonban az isteni Mester ekkor már egészen más járatban volt, ő nem királyi dicsőséget keresni ment föl a szent városba, az emberiség megváltásának szenvedéssel teljes befejezése volt az, mi ott őrá várakozott.

Ennek az ünnepnek legrégibb nyoma Eucheria zarándoknő iratában található. Az ő utazása idején[1] Jeruzsálemben már nagy ünnepély volt ezen a vasárnapon, „melyen a húsvéti hétbe bemegyünk, melyet itt nagyhétnek neveznek” — írja a zarándoknő. Már a megelőző szombaton kezdődtek a szertartások, ugyanis délután l óra tájban Bethaniába (ad Lazarium) gyűltek össze a hívők és a szerzetesek, még pedig oly nagy számban, hogy köröskörül a mezők is mind megteltek emberekkel. Vasárnap azután már nem — mint szoktak máskor — az Anastasis templomba (a föltámadás helyén), hanem a kínszenvedés helyén, a Golgothán (Martyrium) gyülekeztek[2] és innét mentek az Anastasisba, ahol a püspök Szentmisét mondott. Egy órakor a hívek az Olajfák hegyére mentek, ahhoz a barlanghoz, melyben, az Úr tanított (Eleona). Három óra tájban lementek innét a mennybe menetel helyére (Imbomon) és itt letelepedtek és hymnuszokat zengtek, olvasták a Szentírás megfelelő helyeit, közben pedig könyörgéseket mondtak. Öt óra körül azután Jézus bevonulásának evangéliumát (Mt. 21, 9.) elolvasván, fölkeltek és a gyermekek mind, még a csecsemők is anyjuk karján, pálma meg olajfaágakat lengettek kezükben, így indult meg a körmenet a Benedictus éneklése közben a város felé. Már este volt, mire az Anastasisba érkeztek, honnét a vecsernye elmondása után hazatértűk.[3]

Nagyon valószínű, hogy a pálmás körmenet jeruzsálemi eredetű szokás[4] és kezdetben másutt nem is gyakorolták, amit aranyszájú sz. János egyik homíliája is elárul.[5] Jeruzsálemben később, még a VII. és XI. században is fényesen megünnepelték e körmenetet öt statióval,[6] sőt a legutóbbi időkig megismételte a jeruzsálemi püspök minden évben az Úr bevonulását mely alkalommal nemcsak a hívek, de még a schizmatikusok is örömmel kísérték az általa képviselt Krisztust diadalútján.[7] Innét származott át később ez a szép szokás Konstantinápolyba,[8] kelet több helyére és nyugatra is. Csakhogy míg keleten ma sincs még pálma-szentelés, addig nyugaton már a legrégibb idevonatkozó emlékek a pálma és olajágak megszenteléséről is tudnak.

Virágvasárnap legelső nyoma nyugaton a bobbioi sacramentarium Gallicanumban, tehát a VII. vagy VIII. században található és itt már szentelmény gyanánt szerepel a pálma.[9] Először alighanem csak annyiból állhatott e szertartás különlegessége, hogy a Szentmise alatt e napon pálmát tartottak, a körmenet alkalmasint csak a IX. század második felében keletkezett,[10] azután azonban különösen Franciaországban gyorsan elterjedt. Rómában először a XII. és XV. Ordoban találjuk meg a teljes pálmaszentelési és körmeneti szertartásokat. A középkorban igen sok helyen dramatikus módon adták elő a Jeruzsálemi bevonulást. Krisztus Urunkat vagy az evangéliumos könyv,[11] vagy pedig a feszület jelképezte melyet zöldelő ágakkal díszítettek.[12]

Németországban még szemléltetőbben adták elő e nap eseményét, amennyiben a körmeneten egy fából faragott kerekeken járó szamarat is körülvezettek szintén virágokkal és ágakkal ékesítve.[13] Angliában pedig szentségi körmenetet is tartottak ezen a vasárnapon. A középkori szertartások szerint a városon kívül levő templomban szentelték meg a pálmákat. Innét a körmenet a város kapujánál levő kereszthez vonult, mialatt a „Pueri Hebraeorum” karverset és a „Gloria, laus et honor”-t énekelték. A „Cum angelis” karvers éneklése közben a nép virágot szórt a kereszt tövébe, a püspök pedig arcraborulva imádta a Fölfeszítettet, Mikor e szavakat mondták : „megütöm a pásztort és elszélednek. a juhok” — egy pap pálmával megütötte a celebranst. Ezután a menet Kyrie eleisont énekelve indult be a városba, a templomba való bevonulásnál pedig az „Ingrediente Domino” karverset és a Benedictust énekelték. A szertartást az „Adiuva ...” kezdetű könyörgés zárta be.

Régen, mikor még a nyilvános bűnbánót és a felnőttek keresztsége szokásban volt, még más jelentősége is volt e napnak. A nyilvános bűnbánókkal ugyanis ekkor tudatták, hogy a következő csütörtökön meg fogják nyerni a reconciliatiot,[14] a keresztelendők pedig ezen a napon kezdték tanulni a hitvallást[15] és néhol már ekkor kezdték nyírni és megmosni a fejüket a keresztségre való előkészületül.[16]

Mielőtt a szertartásokra és azok magyarázatára áttérnénk, pár szóval a pálma és olajág symbolikus jelentését kell megismertetnünk. Az Atyák és a liturgikusok szerint a pálma a győzelem jelképe,[17] sz. Ágoston pl. Krisztus Urunknak a halál és az ördög fölött aratott győzelmét látja benne.[18] Az olajág a békét és irgalmasságot jelképezi.[19] Nálunk a pálma és olajágak helyett kibimbózott fűz- és rekettyeágakat használnak,[20] A fűzágat e célra már a IX. század óta alkalmazzák,[21] Angliában tiszafaágakat, Francia- és Spanyolországban pedig rúdra kötött virágcsokrokat is szentelnek.[22]

Szentelmény gyanánt napjainkig láz ellen szokták használni a fűzfa rügyeit, jó védelemnek tartják azonkívül az ördög, vihar és jégkár ellen is. A húsvéti tűzben égetett fával együtt azért pálmákat és fűzágakat is tűztek ki a földekre és vihar alkalmával égettek ilyet a villám és jégeső ellen.[23] A kereszt mellé téve pedig megőrzi a házat minden bajtól. Természetesen babonás szokások is kifejlődtek az egyszerű népnél, így pl. még azt is hitték, hogy a káposztát megóvja a legyek ellen.

 A PÁLMASZENTELÉS SZERTARTÁSA

A pap violaszínű vecsernyepalástot ölt a pálmaszenteléshez, melynek szertartásai a régi misének menetét követik egészen a Praefatioig, természetesen a fölajánlás kivételével.24 A szertartások kezdetén a kar azokat a szavakat énekli, melyeket a zsidók az Üdvözítőnek Jeruzsálembe való bevonuláskor: „Hozanna[25] Dávid fiának, áldott, ki az Úr nevében jön. Ó Izrael királya: Hozanna a magasságban!”[26] Rövid könyörgés következik ezután, mely a Megváltó halálával a hívők elé táruló örök boldogság elnyerését kéri Istentől. A Lectio a Sinai félszigeten vándorló zsidóknak a tizenkét forrás és hetven pálma mellett való táborozását és az éhség miatt való lázongását írja le, mely alkalommal Isten megígérte, hogy hat nap múlva elküldi a mannát.[27] Az Oltáriszentség közelgő alapítására kell itt gondolnunk, melynek a manna előképe volt. Graduale helyett sz. János evangéliumának azt a részét énekelteti az egyház, amelyben a zsidó főtanács az Úr Jézus megöletését határozza el: „Jobb nektek, hogy egy ember haljon meg a népért, mint hogy az egész nemzet elpusztuljon” — jövendöli öntudatlanul Kaifás, főpap[28]. Az isteni Üdvözítőnek diadalmas bevonulását leíró evangélium[29] után egy könyörgés kezdetében történik a barkaszentelés, amikor arra figyelmeztet az egyház, hogy jó cselekedetekkel siessünk Krisztus elébe, hogy Őáltala mehessünk be az örök boldogságba. E könyörgéshez egy rövid Praefatio csatlakozik, mely Isten hatalmának marasztalását tartalmazza.

Ezután öt könyörgés következik, melyekben az egyház áldást kér Istentől az ágakra, hogy akik azokat hordozzák, áldása erejével minden viszontagság ellen, testi és lelki oltalmat nyerjenek és egykor a halál országán diadalmaskodva a boldog feltámadásban részesüljenek. Továbbá, hogy áldásával tegye az olaj- és egyéb fák ágait a hívek javára gyümölcsösökké s hogy amit ma az ő dicsőítésére a hivek külsőképp művelnek, azt belső áhítattal is teljesítsék. Erre szenteltvízzel meghinti és tömjénnel megfüstöli a barkákat. A következő könyörgés azt kéri Istentől, hogy valamint egykor a zsidók a Jeruzsálembe menő Jézus útját zöld ágakkal és ruháikkal teríték be, mi is hitben úgy készítsük az Ő útjait, hogy minden botrány elhárítása után a mi műveink az Úr szemei előtt az igazságaiban viruljanak fel s mi méltók lehessünk Jézus nyomdokain járni.[30]

A szentelt ágak kiosztása alatt a kar énekel: „A zsidó gyermekek olajfaágakkal kezükben az Úr elé jöttek kiáltozván és mondván : Hozanna a magasságban! A zsidó gyermekek ruháikat leteríték az útra és kiáltozván mondák : Hozanna Dávid fiának, áldott ki az Úr nevében jön !”[31]

Egy befejező könyörgés után, mely röviden összefoglalja az ünnep jelentőségét, a szerpap felszólítására : „Induljunk békében! — Krisztus nevében. Amen.” — megindul a körmenet és kivonul a templom kapuja elé, mialatt az eseményeknek megfelelő karverseket énekelnek az énekesek.[32]

A templom kapuján belül maradt énekesekkel felváltva énekli azután a papság Theodulf orleansi püspök éneket.[33]

„Zengjen dicséret, mély tisztelet és örömének
Krisztusnak, kinek üdvdalt gyermekek éneklének.
Dávidnak csemetéje vagy, Izrael égi királya,
Aki megáldva az Úr neviben földünkre leszálla.
Téged az angyali kar dicsérve magasztal az égben,
Téged az ember imád és minden a földön a légben.
A nép hódolatúl barkát szórt utad elébe;
Íme dicsénekeket hoztunk mi neked ma helyébe.
Az kínutad közben dicsére Hozanna-dalában;
Íme mi üdvözlünk győzelmed dijadalában.
Az tetszett ; tessünk mi is, ó kegyek égi királya!
Aki előtt a jó mindig tetszésre talála”.[33]

Az ének befejeztével az alszerpap a kereszt szárával háromszor megzörgeti a templom kapuját, mire az megnyílik és a körmenet bevonul. A templom jelképezi az eredeti bűn miatt bezárt mennyországot, melyet Krisztus Urunk kereszthalála nyitott meg ismét.[34] A kereszttel való háromszoros zörgetést Szaniszló így értelmezi: 1. mind a három isteni személy munkálkodott üdvösségünkön, 2. három évig tanított az Úr, 3. harmadnapra támadt föl halottaiból és 4. nem könnyen, hanem csak romlott természetünk legyőzésével juthatunk be a mennybe.[35] Lonovics ebben az emberiségnek a megváltás után való türelmetlen vágyakozását látja kifejezve.[36]

A körmenet bevonulása közben énekelt karverset: „Ingrediente Domino” — már Durandus ismeri a XIII. században.

Ezután következik a Szentmise, melyen a Passió és az evangélium alatt a papság a szentelt ágakat kezében tartja.

A Szentmisét bevezető 21. zsoltár, mely azután a Tractusban csaknem egész terjedelmében ismét fölhangzik, igen alkalmasan kifejezi a mai ünnep kettős hangulatát: egyfelől t. i. a Messiás bevonulása fölött ujjongó és hozannázó Jeruzsálemet, másrészt az Üdvözítő közeli szenvedéseit előre gyászoló híveket.[37] Ugyanez csendül ki a Gradualeból, amely a szenvedő türelem győzelmét hirdeti[38] míg az Offertorium és Communio már a földön vigaszt és támogatást nem lelő, de Isten akaratában mégis megnyugvó Üdvözítőt állítja lelki szemeink elé.[39]

A Szentmise legkiemelkedőbb része a Passió éneklése, vagyis az Úr szenvedésének története sz. Máté evangélista szerint. (26, 2—27, 61)40 Ennek olvasása előtt nem kérnek áldást,[40] gyertyát nem visznek hozzá az akolythusok,[42] tömjénezés sincs[43] és a hívek köszöntése : „Az Úr legyen veletek” — is elmarad.[44] A végén nem mondják, mint egyébként evangélium után : „Dicséret neked Krisztus” hanem a „Tisztítsd meg szivemet” elmondása után a pap vagy a szerpap evangélium gyanánt elolvassa a következőket (Mt. 27, 62—66.), ami azt tartalmazza, hogy a zsidók őrséget állítottak az üdvözítő sírja elé.

Virágvasárnap eseményének tanulsága : az emberek ítéletének kevésre becsülése annak állhatatlansága miatt. Aki emberek tetszését akarja kivívni, az hasonlatos a homokra építő emberhez,[45] kinek házát a legelső vihar le fogja dönteni. A mai napon még Hozannát éneklő zsidók pár nap múlva majd „Feszítsd meg!”-et kiáltanak az édes Jézusra.

Virágvasárnappal kezdetét veszi a Nagyhét,[46] melynek legszentebb része a három utolsó nagy nap : a Sacrum Triduum.[47] Bár az első két nap officiumai Nagy sz. Leó utániak,[48] mégis minden ünnepet megelőznek : kiváltságolt feriák. Mint már említettük a kedd és szerdai Szentmisén sz. Márk, illetve sz. Lukács szerint olvassa az egyház az Úr kínszenvedésének történetét.
____________________
[1] 378—394. között Kr. u. {Kellner : Heortologie. 47. o. 1. jegyz.)
[2] Ugyanígy a Nagyhét többi napjain is.
[3] Peregrinatio 29—31. c. (Corp. script. eccl. lat. 39, 81—84.)
[4] Binterim: Denkwürdigkeiten V. 174. o. szerint Péter edessai püspöktől eredt volna 397 körül.
[5] M. Gr. 55, 520. (id. Franz : Die kirchl. Bened. I. 472. o.)
[6] A jeruzsálemi egyház Typikonja : Orieiis Christianus V. 227. (Franz : i. h.)
[7] Quaresmii: Elucidatorium Terrae sanctae 4, 11. (id. Nilles: Kalend. II. 207. o.)
[8] A IX. vagy X. század óta van nyoma e helyen.
[9] Franz : i. m. 480. o.
[10] Így Kellner : Heortologie. 49. o. Első említése Amalariusnál: De off. eccl. 4, 10. (M. L, 105, 1008.)
[11] Pseudo-Alcuin : De div. off. c. 14.
[12] Durandus : Rationale div. off. 192. o. Ennek jelentése: omnem virtutum virorem a Crucilixo habemus.
[13] Ez az ú. n. Palmesel mar augsburgi sz. Ulrik életrajzában szerepel. (Franz : i. m. I. 489.) Bázel, Zürich, München, Nürnberg stb. múzeumaiban láthatók. (Kellner: i. m. 51. o.) L. még: Wiepen: Palmsonntagsprozession und Palmesel, Bonn 1903.
[14] Ezért Dominica indulgentiae. (Nilles: Kalendarium. II. 203.)
[15] Traditio Symboli, innét: Pascha petitum vagy Dominica competentium elnevezés. (Rhab. Maur. : De cler. instit. 2, 35. — M. L. 107, 347.) Egyéb adatokat lásd Kellner: i.m. 50. o. és v. ö. Mihályfi: Igehirdetés, Bpest, 1912. 114. s köv. o.)
[16] Captilavium. {Sz. Izidor: Etymol. 6, 18. — M. L. 82, 254. és De eccl. off. l, 28. — M. L.. 83, 763.) ez sz. Ágoston tanúsága szerint Afrikában csak Nagycsütortökön kezdődött. (M. L. 33, 204.)
[17] Így sz. Jeromos, Sev. Izidor és Durandus : i. h.
[18] Tract. in Joan. 51, 2. u. i. Sev. Izidor és Durandus is. Sz. Ambrus szerint míg az erényt, ártatlanságot és fiatalságot is jelképez. A pálma lent szűk — írja Alcuin — és fölfelé szélesedik ki szép levelekké: ilyen legyen a jó emhor is, ne vesszen el a földiekben, hanem az ég felé fejlessze ki magát. (M. L. 101, 650.)
[19] Szépen írja Durandus : Olivas gerimus, si pacis et misericordiae operibus indulgemus. Palmas portamus, si de vitiis et diabolo victoriam obtinemus. Virentes flores et frondes gestamus, si virtutibus exornamur. Vestimenta sternimus carnem mortificantes. Ramos carpimus sanctorum vestigia imitantes.
[20] Mihályfi: A nyílv. Istentisztelet. 136. o.
[21] Említése már a „Gloria, laus et honor” teljes szövegében is. (Thalhofer : Handbuch, I, 615.)
[22] Dies floridum, Dominiea florum. Pascha floridum (Pâque fleurie) elnevezés e szokásból ered, de még Guéranger szerint ebben már mintegy virágjában benne van a Pascha (Húsvét). Az északamerikai Florida állam onnét kapta a nevét, mert 1512-ben e napon fedezték föl a spanyolok.
[23] Faluhelyen ezt nálunk ma is gyakorolják.
[24] Ez mutatja a szentelés régiségét, mert régen minden szentelés Szentmise keretében történt.
[25] Innét az ünnep régi neve : Dies Ozannae. — Hozannát magyarázza sz. Jeromos : Ep. ad Damas. (M. L. 22, 375. sk. o.)
[26] Mt. 21, 9.
[27] Exod. 15, 27—16, 7.
[28] Jn. 11, 47—53. vagy Mt. 26, 39. 41., melyben az Üdvözítő olajfákhegyi imája és figyelmeztetése foglaltalik : „Vigyázzatok és imádkozzatok ...”
[29] Mt. 21, 1—10.
[30] Lonovics : i. m. I. 140 o..
[31] E két karvers már a IX. századból való. (Franz : i.m. I. 487.)
[32] Ezek legnagyobbrészt a XI. századból valók. Az ének szerzője valóban Theodulf püspök és költő a IX. században (+ 821.}, azonban az a történet, amelyet ennek az éneknek eredetéhez hozzáfűznek, csak legenda. E szerint a püspök összeesküvés miatt fogságban volt Anjouban és Virágvasárnapján, mikor a körmenet a fogház előtt elhaladt, akkor énekeltette a gyermekekkel először ezt a szép éneket. Jámbor Lajost annyira meghatotta, hogy rögtön szabadonbocsátotta Thcodulfot és visszahelyezte püspökségébe. Már Lonovics megállapítja, hogy ez az elbeszélés történetileg nem állja meg a helyét. (i.m. 141. o. 3. j.)
[33] Gigler József igen jó fordítása.
[34] Így Durandus, Mihályfi stb.
[35] i. m. 54. o.
[36] i. m. 142. o.
[37] V. ö. Ján. 19, 24 ; Zsid. 2, 11. 12 ; Mt. 27, 46. és Mk. 15, 34.
[38] Zsolt. 72.
[39] Zsolt. 68.
[40] Természetszerűleg ősrégi szokás e napokon olvasni az üdvözítő szenvedését a liturgiában (Peregrinatio, sz. Ágoston stb.), de a mostani éneklési mód csak későbbi eredetű. A római szertartásban már a VIII. században megvan, de kötelezővé csak a XV. században lett. A XI. század óta éneklik hárman (papok vagy szerpapok). Régebben a napok és az evangélisták sorrendje is változott, ma mindez már meg van állapítva : Virágvasárnap Máté szerint, Nagykedden Márk, Nagyszerdán Lukács és Nagypénteken János szerint. (L. Mihályfi : i. m. 137. o.) Már Durandus idejében is ez volt a sorrend. (Rationale 193. o.)
[41] „mert abban le van írva, hogy elragadták azt, aki az áldás alkotója, miértis nincsen kitől kérni” — irja Durandus.
[42] „mert az hirdettetik abban, hogy a halál kioltotta azt, kit János a világ világosságának nevez”
[43] mert akkor az imának és ájtatossagnak tüze elanyhúlt az apostolokban, sőt mintegy kialudt.” (u. o.)
[44] „a zsidók (gúnyos) köszöntéseinek megvetése miatt.” (u. o.)
[45] V. ö. Mt. 7, 26. sköv.
[46] Már aranyszájú sz. János is úgy nevezi: Hom. 30. in Gen. (M.Gr. 53, 273.) Ugyanit figyelmeztet, hogy a böjt végén különösen nagy gonddal tartsunk ki. Hasonlatai: kormányos a révben, futó a cél: a pálma közelében. A császárok megtiltották e héten a köznapi munkákat. Görögöknél: 'Εβδομάς τοῦ σωτηριου πάθους. ( Nilles: Kalend. II. 212.)
[47] Már sz. Ambrus és sz. Ágoston is így nevezik. (l. Mihályfi: i.m. 138. o.)
[48] Duchesne: Origines du culte chrétien 224 o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 130-141. old.)

http://katolikusvalasz.blog.hu/2018/03/25/2018_marcius_25_viragvasarnap_dominica_in_palmis_i_oszt

Fájdalmaspéntek – Hétfájdalmú Boldogasszony - Septem dolor B. M. V. (Nagyobb duplex ünnep) Stációs templom: S. Stefano Rotondo-templom

hfb.jpgX. Pius pápa a nagyböjti pénteki szenvedés-officiumok közül csak ezt hagyta meg. Valóban nagyon méltó, hogy az anyaszentegyház ezekben a szomorú napokban az Isten anyjáról se feledkezzék meg. Az ő fájdalmához foghatót, mikor szeretett Jézusát szenvedni és meghalni látta, sem azelőtt, sem azután nem érezhetett át senki.

A középkori misztikusok között kell keresnünk Mária szenvedéseinek első méltatását már a XII. században.[1] Az elmélkedés eredménye volt azután, hogy idővel hét fájdalmat különböztettek meg. Különösen a szerviták buzgólkodtak a fájdalmas Szűz tiszteletének terjesztésében és ez a buzgóságuk oly eredményes volt, hogy most már két ilyen ünnepe is van az egyháznak. Közülük a mai ünnep a régebbi eredetű. Mikor a husziták meggyalázták Szűz Mária képeit, akkor rendelte el az 1413-i kölni zsinat, hogy a Húsvét után való harmadik vasárnapra következő pénteken az Isten anyjának szenvedéseiről megemlékezzenek. XIII. Benedek pápa 1727. aug. 22-én ezt az ünneplést a Feketevasárnap utáni péntekre téve, az egész egyházra kiterjesztette. A görögök is e napon emlékeznek meg a szenvedésekről.[2]

A boldogságos Szűz hét fájdalmát nem egyformán sorolják föl az egyes szerzők. Legáltalánosabb azonban a következő felosztás: 1. Jézus első vérontása körülmetéltetése alkalmával vagy Simeon jövendölése, 2. a szent család menekülése Egyiptomba, 3. Jézus elvesztése Jeruzsálemben, 4. találkozás a keresztvivő Jézussal, 5. Krisztus Urunk kereszthalála, 6. levétele a keresztről és 7. temetése.

A zsolozsma himnusza és a Szentmise sequentiája[3] a remek „Stabat mater dolorosa” (Álla a keserves anya). Szerzője Giacopone da Todi ferencrendi szerzetes (+ 1306) vagy III. Ince pápa. A misekönyvbe XIII. Benedek vette fel 1227-ben.

Az ezután következő szombatnak régen nem volt Szentmiséje,[4] mert e napon a pápa teljesen az alamizsnálkodásnak szentelte magát. Durandus szerint hajdan a lábmosást (mandatum) is ekkor végezte.[5]

Oratio. Isten, kinek szenvedésekor Simeon jövendölése szerint a dicsőséges Szűzanyának, Máriának édes lelkét a fájdalom tőre átjárta, add kegyelmesen, hogy akik átszúrt szívének szenvedéséről tiszteletteljesen megemlékezünk, mindazon szenteknek, kik a kereszt mellett hűségesen kitartottak, dicsőséges érdemei s imái által, kínszenvedésednek boldog eredményét elnyerjük.
_________________
[1] Eadmer szerzetes: De excellentia Virg. Mariae c.5 ; ismeretlen: De passione Christi et doloribus et planctibus matris eius (M.L.) ; Amadeus (Sz. Bernát tanítványa) : V. hom. De mentis dolore et martyrio B. M. V. (M.L. 188, 1325. s köv.) id. Kellner: Heortologie 204 o.)
[2] Nilles: Kallendarium II. 191 o.
[3] Mert a Lépcsőéneket követi (sequor). Valószínűleg a végső Alleluja utolsó, „a” hangjának dallamára, melyet hosszasan megnyújtva énekeltek, kezdtek írni ilyen Sequentiákat. Az elsőt állítólag Notker szentgalleni apát (+ 912) írta. A középkorban számuk nagyon megszaporodott és mivel sok gyönge is volt köztük, az 1536-I kölni zsinat (II. rész can. 11) eltörlésüket rendelte el. Ugyanígy határozott a trienti zsinat is. Ma már csak 5 van a misekönyvben.
[4] Alkuin szerint csak stationalis miséje nem volt. (M.L. 101, 1200)
[5] Rationale div. off. 191. o. és még l. Nilles: Kalend. II. 196. s köv. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 129-130. old.)

 

Fájdalmaspéntek – Hétfájdalmú Boldogasszony - Septem dolor B. M. V. (Nagyobb duplex ünnep) Stációs templom: S. Stefano Rotondo-templom

hfb_1.jpg

X. Pius pápa a nagyböjti pénteki szenvedés-officiumok közül csak ezt hagyta meg. Valóban nagyon méltó, hogy az anyaszentegyház ezekben a szomorú napokban az Isten anyjáról se feledkezzék meg. Az ő fájdalmához foghatót, mikor szeretett Jézusát szenvedni és meghalni látta, sem azelőtt, sem azután nem érezhetett át senki.

A középkori mysztikusok között kell keresnünk Mária szenvedéseinek első méltatását már a XII. században.[1] Az elmélkedés eredménye volt azután, hogy idővel hét fájdalmat különböztettek meg. Különösen a szerviták buzgólkodtak a fájdalmas Szűz tiszteletének terjesztésében és ez a buzgóságuk oly eredményes volt, hogy most már két ilyen ünnepe is van az egyháznak. Közülük a mai ünnep a régebbi eredetű. Mikor a hussziták meggyalázták Szűz Mária képeit, akkor rendelte el az 1413-i kölni zsinat, hogy a Húsvét után való harmadik vasárnapra következő pénteken az Isten anyjának szenvedéseiről megemlékezzenek. XIII. Benedek pápa 1727. aug. 22-én ezt az ünneplést a Feketevasárnap utáni péntekre téve, az egész egyházra kiterjesztette. A görögök is e napon emlékeznek meg a szenvedésekről.[2]

A boldogságos Szűz hét fájdalmát nem egyformán sorolják föl az egyes szerzők. Legáltalánosabb azonban a következő felosztás: 1. Jézus első vérontása körülmetéltetése alkalmával vagy Simeon jövendölése, 2. a szent család menekülése Egyiptomba, 3. Jézus elvesztése Jeruzsálemben, 4. találkozás a keresztvivő Jézussal, 5. Krisztus Urunk kereszthalála, 6. levétele a keresztről és 7. temetése.

A zsolozsma hymnusza és a Szentmise sequentiája[3] a remek „Stabat mater dolorosa” (Álla a keserves anya). Szerzője Giacopone da Todi ferencrendi szerzetes (+ 1306) vagy III. Ince pápa. A misekönyvbe XIII. Benedek vette fel 1227-ben.

Az ezután következő szombatnak régen nem volt Szentmiséje,[4] mert e napon a pápa teljesen az alamizsnálkodásnak szentelte magát. Durandus szerint hajdan a lábmosást (mandatum) is ekkor végezte.[5]

Oratio. Isten, kinek szenvedésekor Simeon jövendölése szerint a dicsőséges Szűzanyának, Máriának édes lelkét a fájdalom tőre átjárta, add kegyelmesen, hogy akik átszúrt szívének szenvedéséről tiszteletteljesen megemlékezünk, mindazon szenteknek, kik a kereszt mellett hűségesen kitartottak, dicsőséges érdemei s imái által, kínszenvedésednek boldog eredményét elnyerjük.
_________________
[1] Eadmer szerzetes: De excellentia Virg. Mariae c.5 ; ismeretlen: De passione Christi et doloribus et planctibus matris eius (M.L.) ; Amadeus (Sz. Bernát tanítványa) : V. hom. De mentis dolore et martyrio B. M. V. (M.L. 188, 1325. s köv.) id. Kellner: Heortologie 204 o.)
[2] Nilles: Kallendarium II. 191 o.
[3] Mert a Lépcsőéneket követi (sequor). Valószínűleg a végső Alleluja utolsó, „a” hangjának dallamára, melyet hosszasan megnyújtva énekeltek, kezdtek írni ilyen Sequentiákat. Az elsőt állítólag Notker szentgalleni apát (+ 912) írta. A középkorban számuk nagyon megszaporodott és mivel sok gyönge is volt köztük, az 1536-I kölni zsinat (II. rész can. 11) eltörlésüket rendelte el. Ugyanígy határozott a trienti zsinat is. Ma már csak 5 van a misekönyvben.
[4] Alkuin szerint csak stationalis miséje nem volt. (M.L. 101, 1200)
[5] Rationale div. off. 191 o. és még l. Nilles: Kalend. II. 196. s köv. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 129-130. old.)