Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

2019. május 21. - Andre Lowoa

Szent Konstantin és Ilona társapostolok - Magallán Kristóf - VITERBOI SZENT KRISZPIN kapucinus

Bobola Szent András


Szent Godrik    hitvalló, † 1170.           


Szent Hospiciusz    hitvalló, † 581.           


Szent Konstantin és Ilona társapostolok

Konstantin, Konstancius Chlorus római császár és Ilona fia volt. Atyja halála után ő lett az utóda. Kitűnt értelmével, testi szépségével és erejével. Alattvalóit bölcsességgel kormányozta, a keresztényeket nem üldözte. A birodalom másik részében az emberek kegyetlen uralkodók igája alatt éltek, A rómaiak kérték, hogy szabadítsa meg őket Maxencius uralmától, 312-ben, miután az égen látta a kereszt jelét megjelenni, szembeszállt Maxenciussal és a milviuszi ütközetben legyőzte őt, így az egész birodalom egyeduralkodója lett, miután 323-ban Liciniust is legyőzte. Konstantin Krisztusban hivővé lett, de a keresztséget halálos ágyáig halasztotta. Mindenképpen arra törekedett, hogy a pogányságot visszaszorítsa és a keresztény vallást tegye uralkodóvá. Templomokat épített, a keresztény papságnak jogokat adott és javakat és hogy az ariánus tévtanítástól felzaklatott Egyházban békét teremtsen, összehívta az I. egyetemes zsinatot Nikaiába, 325-ben. 65 eves korában hunyt el Nikomédiában, 387-ben.

Szent Ilona Bithiniában született, alacsony sorban, családja vendéglős volt. Konstancius Shlorus római hadvezér feleségül vette, így anyja lett Konstantin császárnak, aki a kereszténységnek a 300 éves üldözés után szabadságot adott. Férje elvált tőle, hogy előkelőbbet vegyen el, Konstantin azonban fiúhoz illően megbecsülte. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki. Mint keresztény, sok Jótéteménnyel ékesítette fel életét. Szeretett templomokat építeni. Fiának anyagi segítségével ásatásokat végeztetett a szent helyeken. Megtalálta ez Üdvözítő elrejtett keresztjét, eltávolította a pogány emlékek maradványait. Templomokat épített Betlehemben, az Olajfák hegyén és más szent helyeken. Elhunyt 80 éves korában, 327-ben.

 

Magallán Kristófot és huszonnégy társát, akik 1915 és 1937 között, a súlyos keresztényüldözés idején adták életüket Krisztusért Mexikóban, II. János Pál pápa 2000. május 21-én avatta szentté. Mexikó vértanúi – papok és világiak – utolsó szavaikkal Krisztus királyt dicsőítették.
Cristóbal Magallanes Jara Mexikóvárosban született 1869-ben. Pappá szentelése után szülővárosában végzett papi szolgálatot. Különös gondja volt a rózsafüzér-imádság terjesztésére és papi hivatások ébresztésére. A környéken élő huichole bennszülöttek között is térített.
A huszadik században a keresztényüldözés Közép-Amerikát sem kerülte el; 1915-ben keresztényüldözés tört ki Mexikóban is. A templomokat bezáratták, a papokat és a szerzeteseket letartóztatták. Az állam és az Egyház szétválasztása ürügyén a mexikói egyházat igyekeztek elszakítani a pápától. Akik ennek ellenére megmaradtak hitükben és egyházhűségükben, azokat kivégezték. Amikor bezárták a guadalajarai szemináriumot, Kristóf  a plébániáján titokban  szemináriumot nyitott azoknak a fiataloknak, akik az üldözés ellenére papi hivatásra készültek. Kristófot és huszonnégy papnövendékét leleplezték.
1927. május 21-én, káplánjával, Caloca Ágostonnal szenvedett vértanúhalált, akit a kivégzőosztag előtt így bátorított: „Állj csak nyugodtan, fiam, egy pillanat, s azután az égben leszünk”. Majd a kivégzőosztaghoz fordulva kiáltotta: „Ártatlanul halok meg, és kérem Istent, hogy vérem szolgálja mexikói testvéreim egységét!”
II. János Pál pápa 2000. május 21-én emelte a huszonöt mexikó vértanút a szentek sorába.

Magyar Kurír


VITERBOI SZENT KRISZPIN kapucinus (1668-1750)

Viterboban iparos szüloktol született, Fioretti Péternek hívták. Édesanyja az ötéves Pétert elvitte a Szuzanya egy közeli kegyhelyére. A kegyképre mutatva így szólt: „O a te édesanyád. Neki szentellek téged. Szeresd ot mindig tiszta szívvel és tiszteld mint úrnodet.” Anyja szavait a fiú egész életére megjegyezte: nagy buzgósággal tisztelte Szuz Máriát. Az alsófokú iskolák után néhány középiskolai osztályt is járt, de a szegénység miatt mesterségre adták: cipészinas lett. Éveken át érlelodött benne a szerzetesi hivatás, míg egyszer egy körmeneten meglátta a kapucinus novíciusokat, s azok áhítata, összeszedettsége oly hatással volt rá, hogy elhatározta, o is közéjük áll. Nem kis nehézségek leküzdése után 25 éves korában megkezdte újoncévét a közeli Palanzana rendházában. Újoncmestere nagyon kemény próbáknak vetette alá novíciusait, úgyhogy a nyolc közül csak ketto jutott el a fogadalomig. Kriszpin több kolostorban muködött ezután mint szakács, kertész, betegápoló és alamizsnagyujto. Égett a munka a keze alatt. Mindenhol kis oltárt állított a Szuzanya képével, feldíszítette virágokkal, s itt végezte áhitatgyakorlatait. Legtovább (kb. 37 évig) Orvietoban volt mint alamizsnagyujto. Cipelte zsákját a kapott kenyér s egyéb alamizsnával. Borszaporítási csodák is elofordultak útjain. Sok betegen segített különös módon: elöljárója engedélyével egy kosarat megtöltött olajbogyóval vagy fügével, gesztenyével, aszalt gyümölcscsel. A kosarat a Mária-kép elé helyezte s kérte: „Szentséges Szuz, áldd meg ezeket a gyümölcsöket. Add, hogy ezek használjanak a betegeknek.” Ahol ezeket hittel és a Szent Szuz iránti bizalommal fogadták, ott bekövetkezett a gyógyulás. Híre járt, hogy Kriszpin testvér gyümölcsei többet érnek, mint az orvosok orvosságai. De sokan nem tudták mennyi imádság, önsanyargatás a gyógyulások ára. 80 éves korában már annyira gyenge lett, hogy elöljárói mint beteget a római rendházba helyezték. Két évig gyengélkedett itt, s 1750. máj. 19-én e szavakkal fejezte be életét: „Édes jó anyám, rád bízom magamat!” VII. Piusz avatta boldoggá, II. János Pál pápa pedig 1982-ben szentté. Épségben maradt testét a szentté avatás után Viterboba vitték. A védoszer: az engedelmesség. Amikor az egyik kolostorban járvány (pestis) ütötte fel a fejét, Kriszpin ápolónak ajánlkozott. „Ha akar, elmehet” mondta házfonöke. Erre Kriszpin: „Ha akarok? Amikor a rendbe beléptem, otthon hagytam az akaratomat”. - Mikor a veszélyre figyelmeztették, azt felelte: „Nem tesz semmit! Van egy védoszerem, amit Szent Ferenc talált fel: az engedelmesség.” Nem is kapta el a ragályt, egészségesen tért vissza.


Imádság:

Istenünk, te huséges szolgádat Szent Kriszpint az örvendezés útján vezetted az evangéliumi tökéletesség magaslatára. Közbenjárására és példájára add meg nekünk, hogy állhatatosan gyakoroljuk az erényeket, amelyek megígért jutalma a mennyei boldogság. A mi Urunk Jézus Krisztus által.



Boldog Rica     özvegy, † 1063.           

Szent Thalaleosz vértanú

Szent Thalaleosz vértanú

Szentünk egy libanoni hadvezér fia volt. Kitanulta az orvosi mesterséget és ingyenesen gyógyította a betegeket. Ezért ingyenes orvosnak nevezik. 18 éves korában a pogányok Kisázsia egyik helytartója elé állították. A helytartó a jó megjelenésű ifjút először rábeszélésekkel igyekezett rávenni arra, hogy mutasson be áldozatot a bálványoknak, de sikertelenül. Ezért a tengerbe dobták, vadállatok elé vetették, és más kínzásokkal gyötörtek, de az ifjú mindezek közt sértetlen maradt, Ekkor a helytartó arra ítélte, hogy fúrják keresztül lábait, és fejjel lefelé függesszék fel. A katonák az ifjú helyett egy fával tették meg ezt, á helytartó ezt gúnynak vette, azért őket kínoztatta meg, Sándor és Aszteriosz katona kereszténynek vallotta magát, azért megölték őket. Mivel a helytartó Thalaleoszt varázslónak tartotta, megparancsolta, hogy fullasszák a vízbe. Alighogy jelentették a helytartónak a parancs teljesítését, Thalaleosz újra megjelent előtte. A nép látva ezt a csodát, ámulatba esett. A helytartó végül 284 körül lefejeztette.

Sziénai Szent Bernardin hitvalló

szszb.jpg1408-ban történt. Ferreri Szent Vince, a páratlan evangélium hirdető (lásd ápr. 5) beszél. Ezren és ezren hallgatják. Egyszer csak abbamarad a prédikáció. A szónok látnokká lett és elmondja látomását: hallgatóságában van egy fiatal ferencrendi, az különb szónok lesz mint ő és nagyobb dicsősége lesz az Egyháznak. Akkor még senki sem tudta, az Úr azonban már kiválasztotta: Sziénai Szent Bernardin volt az a fiatal barát.

1380 szept. 8-án született a szienai köztársaság főhatósága alá tartozó Massa-Carrara városkában. Apai és anyai részről egyaránt előkelő és tekintélyes családból származott. Mivel szüleit már hétéves korában elvesztette, apai nagynénjeinek, Piának, Bartolomeának és Dianának szerető gondozása alatt nőtt föl. A nagynénik szigorúan vallásos irányban vezették kis öccsük nevelését s lelkébe korán beleplántálták az Úr félelmét és a Boldogságos Szűz iránti gyöngéd gyermeki ragaszkodást. Így a kis Bernardinnak a prédikációhallgatás és a ministrálás lett a legkedvesebb időtöltése. A későbbi nagy szónok már ekkor jelentkezett benne: az istentisztelet végeztével maga köré gyűjtötte kis pajtásait és bámulatos emlékező tehetségével szóról-szóra elismételte előttük a templomban hallott igéket.

Mikor tizenegyéves korában magasabb tanulmányok végzésére Szienába ment, tanítói nem győzték bámulni gyors felfogását és kitartó szorgalmát. De még jobban csodálták szerénységét és angyali tisztaságát. Mert e tekintetben Bernardin csakugyan messze föléje emelkedett társainak. A legkisebb illetlenség hallatára fülig elpirult. De nem is tűrte, hogy valaki jelenlétében akár csak kétértelmű szót is mondjon. ilyenkor a szelíd fiú haragvó oroszlánná változott. Egyszer pl. egyik iskolatársát egy pajkos megjegyzéséért egyszersmindenkorra kizárta baráti köréből; máskor meg egy felnőttet utasított rendre olyan keményen, hogy annak egész életére elment a kedve trágár beszédekből.

A felebaráti szeretetben sem maradt el. Akárhányszor a maga szájától vonta meg az ételt, hogy legyen mit adnia a szegényeknek. Elsősorban ez a tevékeny szeretet indította őt arra, hogy tanulmányai befejeztével a Miasszonyunkról nevezett kórház betegápoló testvérületének tagjai közé lépjen. Itt érte őt az 1400. évi borzalmas pestis, mely egész Olaszországon végigszántott és csupán a szienai kórházban naponként átlag húsz áldozatot kívánt. Bernardin minden képzeletet felülmúló heroizmussal ápolta, vigasztalta és erősítette a szörnyű járvány áldozatait; ha pedig állapotuk reménytelenre vált, előkészítette őket a nagy útra s gondoskodott eltemetésükről. Valamennyi társa elhalt mellőle; ő rendületlenül kitartott őrhelyén; sőt magára vállalta a kórház vezetésének minden gondját s viselte mindaddig, míg csak a halálos kimerültség le nem verte lábáról.

A borzalmas járvány elvonulása után Bernardin komolyan kezdett foglalkozni jövőjével. Hogy semmi se zavarja, néhány hónapra magányba vonult. A szent csendben aztán hamarosan elhatározássá érett lelkének régóta szunnyadó vágya: a szigorított vagy más néven obszerváns Ferencesek közé vétette fel magát. Miután tekintélyes vagyonát utolsó fillérig a szegényeknek osztotta, 1402 szept. 8-án a sziénai S. Francesco-kolostor novíciusai közé lépett. 1403 szept. 8-án ünnepélyes fogadalmat tett; egy évre rá áldozópappá lett. A következő évben elöljárói megbízásából a várostól háromnegyed órányira eső S. Onofrio remeteségben új obszerváns zárdát alapított. Ebben az új zárdában kezdte meg csodálatos szónoki működését, mely csakhamar ismertté és ünnepeltté tette nevét egész Olaszországban. Pedig eredetileg nem termett szónoklásra. Hangjának gyengesége és állandó rekedtsége nagy mértékben akadályozták, hogy a tömegekhez szóljon. Ő azonban nem esett kétségbe. Mint minden ügyes-bajos dolgában, most is a Boldogságos Szűz közbenjárását kérte s addig könyörgött hozzája, mígnem hangja és előadása fokozatosan olyan tökéletessé lett, hogy mindenki megcsodálta.

Bernardin kisebb megszakításokkal valami tíz esztendeig maradt S. Onofrioban. 1417-ben Fiesoléban lett gvárdián, 1419-ben pedig Lombardiában indult apostoli kőrútra és ettől kezdve úgyszólván megszakítás nélkül járta Olaszország legkülönbözőbb tájait. Tennivalója akadt bőven. Hiszen Olaszország akkor még nyögte az avignoni pápaság és a nagy egyházszakadás nyomában járó vallási, erkölcsi és társadalmi eldurvulást. A városokban és falvakban úgyszólván állandó pártharcok dühöngtek, s a lelkeken fölburjánzott önzés és élvezetvágy csirában elfojtott minden magasabbra vivő indulatot. A műveltebb társadalmi körök erkölcseit pedig a mind öntudatosabban jelentkező pogány reneszánsz mételyezte meg. Napról-napra jobban növekedett azoknak a száma, akiket szentünk így jellemez: „Legtöbben olyanok, hogy csak annyi hit van bennük, hogy a hitnek nem mondanak ellen; hívőknek nevezik magokat, de nem a hit megvallása miatt, hanem a megszokott élet miatt. Ilyenekben ugyanis a hívés meg van kötözve, mintegy álomba van merülve; s ezért az ilyen hit világosságot nem nyújt nekik, sem életükre nincs befolyással, sem erejük megmozgatására nem elégséges.”

Bernardin az egész vonalon felvette a harcot a bűn és a romlottság ellen. II. Pius pápa szavával élve, mint egy második Szent Pál járta az olasz városokat. És ahol megjelent. az emberek tíz-, húszezer-számra özönlöttek hozzája, úgyhogy a legnagyobb templomok is elégteleneknek bizonyultak befogadásukra. Ezért legszívesebben kint a szabadban beszélt. Beszédeit erőteljesség, bátor szókimondás, népies zamat és sodró ékesszólás jellemezte. Minden szava mélységes meggyőződésből és átélésből fakadt és legtöbbször készséges meghallgatásra talált. Hiszen hallgatói a szónokon túl mindig ott látták benne a szigorú aszkétát és a csodatevő szentet. Beszédei nyomán csodálatos hatást kelt. Férfiak és nők egész máglyákat halmoztak fel kártyákból, kockákból és piperecikkekből és százával tértek meg.

A jóakaratú emberek mellett azonban nem maradtak el alattomos és rosszhiszemű ellenségei sem. Mikor Lombardiában hevesen kikelt Vercelli Manfréd ellen, aki a világ végének elközelgését hirdette, eretneknek bélyegezték őt és először Zsigmond császárnál, majd V. Márton pápánál vádat emeltek ellene. A pápánál sikerült is annyit elérniük, hogy egy időre megtiltotta Bernardinnak a prédikálást. Bernardin azonban egy nyilvános vitatkozás keretében fényesen igazolta magát, mire a pápa azonnal visszaadta neki az igehirdetés jogát. Sőt később felajánlotta neki a szienai püspökséget, amit azonban az alázatos szerzetes visszautasított. De IV. Jenő utasítására készségesen elment az 1439. évi firenzei zsinatra és ott eredményes munkát fejtett ki a görögökkel való unió érdekében.

Bernardin azonban nemcsak szónoknak, hanem szervezőnek és tanítónak is nagy volt. Az obszerváns irányzat elterjesztése és népszerűsítése érdekében senki nálánál többet nem tett. Munkájának sikerére jellemző, hogy halálakor már 250-en felül járt az obszerváns kolostorok száma. Ebben az eredményben jelentős része volt annak a gazdag és sokoldalú tanítótevékenységnek is, melyet Bernardin missziós elfoglaltsága mellett kifejtett. Mint tanító egyáltalában nem volt elfogult vagy rövidlátó; a teológia mellett felismerte és megbecsülte a profán tudományok jelentőségét is, és amint maga több humanista tudóssal összeköttetésben és levelezésben állott, azonképpen rajta volt, hogy rendjének tudományos színvonalát minél magasabbra emelje. Tanítói rátermettségének legjobb bizonysága, hogy Kapisztránói Szent János és Márkai Szent Jakab mellett egész sereg szentéletű és nagyhatású népszónok került ki keze alól.

Emellett a Boldogságos Szűz és Szent József tiszteletének terjesztésében és fokozásában mindenki másnál hathatósabban munkált közre. De legnagyobb odaadással mégis Jézus szentséges neve kultuszának terjesztésén fáradozott. Ezzel egy ifjúkori szerzeményét gyümölcsöztette. Ti. mint fiatalember vállalta egy súlyosan beteg teljesen elhagyott nőrokonának gondozását. A megvakult, ágyhoz kötött asszony csodálatos hősiességgel és szent megadással viselte keresztjét. Beszélni nem bírt, egyetlen szót tudott kimondani: Jézus nevét. Ebben volt minden imádsága és ereje. Tőle tanulta Bernardin a szent név iránti mélységes áhítatot. Hogy állandóan hallgatóinak szeme elé állítsa, rendesen egy táblát vitetett maga előtt, melyen fényes körbe rajzolva e három betű volt olvasható: JHS (Jesus hominum Salvator = Jézus az emberek megváltója.)

Bernardint sokoldalú munkássága közepett 64 éves korában, 1444 máj. 20-án érte utol a halál, mikor éppen Nápolyba készült prédikálni. Nagy tanítványának, Kapisztránói Szent Jánosnak önfeláldozó fáradozására V. Miklós pápa már 1450 máj. 24-én a szentek sorába iktatta. 1862-ben mozgalom indult meg egyházdoktorrá nyilvánítása érdekében. Mivel azonban műveiből mindezideig hiányzik a megfelelő kiadás, a szorgalmazás eddig eredménytelen maradt.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)

 

Szent Aszkalon vértanú - SZIÉNAI SZENT BERNARDIN

Szent Aszkalon vértanú

Aszkalon Egyiptomból származott. Keresztény hite miatt a thébai Antinoé városában, szenvedett 287-ben. Vasakkal szaggatták, tűzzel égették, és végül a Nílus folyóba fullasztották. Amint előre megmondta, három nap múlva holttestét a parton megtalálták, és a keresztények eltemették.
SZIÉNAI SZENT BERNARDIN*Massa (Sziéna mellett), 1380. +Aquila, 1444. május 20.
Bernardin Massa Marittimában, Sziéna közelében született ugyanabban az évben, amelyben Sziénai Szent Katalin meghalt. Családja gazdag volt, atyja egy bányát vezetett, de Bernardin még nem volt egészen négy éves, amikor szüleit elvesztette. Az árván maradt egyetlen gyermeket sziénai rokonok vették magukhoz, s így lett e város Bernardin hazája.
A sziénai egyetemen tanult. Barátságos természetéért és apjától örökölt birtoka nagyvonalú kezeléséért igen kedvelték. Amikor húsz éves lett, kitört Sziénában a pestis. A gazdagok vidéki birtokaikra menekültek; Bernardin azonban ott maradt a városban. Ő maga nem írt jelentést a pestisről, a város levéltára azonban megörökítette akkori tetteit. Eközben a pestis őt is megfertőzte. Halálos betegen olyan ismeretekre tett szert a lélek dolgairól, amilyeneket csak érett emberek szoktak elnyerni sok fáradozás és csalódás árán. Ám Bernardin visszanyerte egészségét. Vagyonát szétosztotta a szegények között, és 1402-ben fölvételét kérte egy minorita kolostorba. A pestises betegek szolgálata és betegsége indította arra, hogy Krisztus követésének e formáját válassza Szent Ferenc fiai között. Kevéssel utóbb az obszervánsokhoz, a franciskánus rend legszigorúbb ágához csatlakozott. 1404-ben pappá szentelték. Utána hosszú ideig egy magányos kolostorban élt, fenn a hegyek között. Egy véletlen esemény emelte ki a csendből a nyilvánosság fényébe. Egy hitszónokuk hirtelen megbetegedett, és Bernardinnak kellett kisegítenie. Ez a beszéde olyan mély benyomást keltett, hogy a nép viharosan követelte milánói nagyböjti szónoknak.
Attól fogva (1417) diadalmenetben járta be Itáliát. Isten üzenetének hirdetője erősebb volt, mint a herceg a maga sok katonájával, erősebb, mint Velence vagy Bologna magisztrátusa. A jogtudósoknak és a ,,jogtekerőknek'' ez a városa (,,ahol megtanulják, hogyan kell a jogot kijátszani, és a jogtalanságból jogot csinálni'') lett az a harcmező, ahol Bernardin bátran kimondta az igazságot. Ugyanígy tett a velencei doge előtt is, hiszen nem élvezte annak sem hűbéradományát, sem pártfogását, sem támogatását. Bernardin csak Isten előtt érezte magát felelősnek. A keresztes hadjáratok nyomán kibontakozó korai kapitalizmus nemcsak pénzt hozott Itáliába, hanem nyomorúságot is. Bernardin -- születésénél fogva gazdagon, de saját akaratából szegényen -- az assisibeli Szegény fiaként élvezte a szegények és a jogfosztottak bizalmát, de képes volt a hatalmasokat is megindítani.
Foglyokat szabadított ki, súlyos adósságok elengedését sikerült elérnie. Szükség esetén magát ajánlotta föl váltságdíjul. De ami még többet jelent: Istenhez tudta vezetni az embereket. Házasságtörők új életet kezdtek, nyilvános bűnösök visszatértek az Egyházba, szegények is árvák fölvételt nyertek ispotályokba, háborúk és viszálykodások szűntek meg, rend és nyugalom vonult a falvakba és a városokba. ,,Olyan volt, mintha tavasz köszöntött volna a világra'' -- jelentik a krónikák.
Áldásos működése közben Bernardinnak óriási csalódást kellett megélnie. Rágalmazók följelentették Rómában. V. Márton pápa maga elé idézte és eltiltotta a további prédikálástól. ,,Hogy mit szenvedett a pápai kegyvesztés és a szószéktől való eltiltás idején, arról egy szó sem jutott ki cellájából. Bernardin, aki nagyszerűen beszélt, most még nagyszerűbben hallgatott. Nem dacos hallgatás volt ez. Látták az emberek, hogy nyugodtan misézik. A zsoltárokban gyakorta előforduló iniquitas (igazságtalanság) szó keserűség nélkül hagyta el ajkát, jóllehet a megalázott és megbántott ártatlanság, a szószék utáni vágy végtelenül kínozta. Cellája hallatlan harcok színtere lett, míg a hiúság maradéka is kihalt belőle, és Bernardin ismét oly boldogan tudott mosolyogni, mint egy gyermek.''
Nehéz helyzetében barátot talált Kapisztrán Szent János személyében. Az ő segítségével tisztázta magát 1427 és 1431 között. A pápa elismerte Bernardin ártatlanságát, és fölajánlotta neki a sziénai püspökséget, Bernardin azonban elhárította.
Nem sokkal utóbb V. Márton meghalt és IV. Jenő lett a pápa. Akkor újabb csapás érte Bernardint. Prédikáció közben -- a teljes nyilvánosság előtt -- másodszor is letartóztatták. Menthette volna a becsületét, hiszen egész Itáliában nem volt hozzá fogható jelentőségű szónok. Befolyása volt a császárnál, a hercegeknél és a pénzembereknél. A nép körülrajongta, hősként ünnepeltethette volna magát. Bernardinnak azonban meggyőződése volt, hogy vallási dolgokban a lázadáson nincs áldás, sőt átok az, ha az Egyház szavát nem fogadjuk engedelmesen.
Bernardin tehát engedelmeskedett. Amikor tisztázta magát és hősiesen viselt hallgatás után ismét szószékre lépett, szavai utat találtak az elkeseredett emberekhez is. Amit a tulajdonnal bírók szociális kötelességeiről mondott, azt addig senki sem ismerte föl s mondta ki oly világosan. Gyakran újszerű magatartásra bírta rávenni az embereket.
Bernardin állt pápák előtt, tisztelettudóan, de szabadon és ügyében biztosan. Állt a császár előtt is. Zsigmond király 1432-ben hónapokon át Sziénában tartózkodott. Naponta ott volt Bernardin miséjén, hallgatta prédikációit. Bernardin elkísérte őt Rómába a császárkoronázásra.
Tényleg úgy látszott, hogy Bernardin híd a békíthetetlennek tűnő ellentétek között: gazdag és szegény, pápa és császár, ég és föld között. Amint az óbor a hosszú érés által finomabbá és tüzesebbé válik, úgy lett Bernardin az öregkor küszöbén még hatalmasabb, de még jóságosabb is. És akkor elérte, amire oly régóta vágyott: Nápolyba hívták. A hit ott ,,megkövesült, mint a Vezúv lávája, az erkölcsök szenvedélyektől izzottak és lezüllöttek''. Ám a nápolyi úton megbetegedett, s 1444. május 20-án, áldozócsütörtök vigíliáján meghalt. V. Miklós pápa már hat év múlva szentté avatta. Ünnepét 1657- ben vették föl a római naptárba, május 20-ra.
--------------------------------------------------------------------------------
A ,,sziénai harsoná''-ról, a szeretetreméltó és nagy erejű népszónokról, a reneszánsz Itália vallási megújítójáról és szociális jótevőjéről sok esetet idéznek. Mielőtt Bernardin a nyilvánosság elé lépett volna, a spanyol prédikátor, Ferreri Szent Vince az országot járva egyszer ezt a prófétai kijelentést tette: ,,Van köztetek egy minorita testvér, hála Istennek, aki egész Itáliában úgy fogja hirdetni Isten igéjét, ahogyan még nem hallottátok.''
Azután Bernardin megkezdte prédikációit, amelyek csodás erővel fogták meg a szíveket. Olykor oly szelíden hangzottak szavai, mint egy anyáé, máskor úgy csaptak le a szószékről, mint metsző szélvihar. Gyakran a szabadban kellett fölállítani a szószéket, mert a dómok és a templomok nem voltak képesek befogadni a hallgatók tömegét. Mennydörgő és villámló szavaiból azonban megérezték mélységes jóságát. Komoly, prófétai beszédei közben hallgatói alig mertek lélegzetet venni. Aztán hirtelen egy vidám példát mesélt el nekik, vagy valami tréfát csinált, amin szívből nevettek. Sok nő elvörösödve hajtotta le a fejét, amikor hajfestésről, borotvált szemöldökről vagy magas sarkú cipőkről mennydörgött. Sok kereskedő a mellét verte, amikor Bernardin az uzsorát és a meg nem engedett kamatot ostorozta. Számos nemesembernek megszólalt a lelkiismerete, amikor az utcai harcokat, az ököljogot és a családok közötti háborúskodásokat mint az ördög műveit bélyegezte meg. Korának erkölcstelenségei ellen nemcsak a pokolról és az ítéletről szóló beszédekkel harcolt, hiszen nagyon is kedélyes olasz volt, aki szerette hazáját és magasztalta szépségeit. Firenze lakóinak egyszer ezt mondta: ,,Költőitek, Dante, Petrarca és Collucio csodálatos műveket alkottak. Igen, a mi Itáliánk a világ legműveltebb országa!'' Prédikációit mindig ugyanúgy zárta.
Egy táblát vagy zászlót vitetett maga előtt. Rajta tizenkét napsugár koszorújában kék alapon három arany betű állt: IHS. Jézus nevének a címere ez (a latin Iesus Hominum Salvator első betűiből). Olyan korban, amikor Itália fejedelmei és csapatvezérei nevükkel büszkélkedtek, Bernardin Jézus nevének jelvényét mutatta föl, amelyben egyedül lehet megtalálni az üdvösséget, a békét és a diadalt. Előfordult, hogy hallgatói összetörték saját jelvényeiket, és Jézusét tették föl házukra. És a prédikációk után gyakran gyúltak kis máglyák, mert az emberek a hallottak nyomán elszórták és a lángokba vetették kártyáikat, díszruháikat, rossz könyveiket és képeiket.
Egy napon Visconti milánói herceg, akinek a szószékről kemény szavakkal szemére hányta kevélységét és kegyetlenségét, egy kelyhet ajándékozott Bernardinnak, színültig telve aranypénzzel. Az ajándékkal akarta elhallgattatni a kellemetlen leckéztetőt. Ő elfogadta a pénzt, nagyszámú szerencsétlen foglyot kiváltott rajta, és másnap ismét a herceg ellen szónokolt. Visconti tombolva utasította ki a városból, de Bernardin hamarosan visszatért.
Crema kis helység Milánó közelében. Lakosainak egy részét elűzték otthonukból, mivel eladósodtak. Házaikat azonnal kifosztották kapzsi szomszédaik. Bernardin odament, prédikált és tanácskozást hívott össze. Minden házért, minden emberért külön harcolt. És sikerrel. Az elűzöttek visszamehettek, az uzsorakamatot, ami az eladósodás oka volt, visszavonták. És az elűzöttek ellenségei minden eltulajdonított holmit visszavittek: az ágyakat és székeket, szerszámokat és ezüstneműket. A megsegített parasztok alig tudták fölfogni váratlan szerencséjüket.
Bernardin semmire sem becsülte a méltóságokat és megtiszteléseket. De szívesen mulatott azon, ha testvéreit tréfásan próba elé állította. Egyszer kolostorának a kertészét is kényelmetlen helyzetbe hozta:
A kolostor zöldséges kertjében találkozik a testvérrel, és azt mondja neki: ,,Ó, Angeluccio testvér, püspökké akarnak tenni engem.'' Erre a testvér: ,,Atyám, húzd szorosabbra magadon a kordát, és ne egyezz bele.'' Rövid hallgatás után: ,,Angeluccio testvér, érsekké akarnak tenni engem.'' A kertész testvér fölegyenesedik: ,,Mit akar ez jelenteni? Aki kertész, az kertész, aki pedig prédikátor, az prédikátor!'' Bernardin aggodalmasan fölnéz: ,,Még nem mondtam meg mindent: pátriárkává akarnak tenni.'' A kertész össze-vissza csapkod kapájával, mintha azt akarná mondani: ,,Nem, nem, nem!'' Bernardin folytatja: ,,Bíborossá akarnak tenni.'' A jó barát ismét fölegyenesedik, végignéz Bernardinon tetőtől talpig: ,,Ha így van, dobd el a kordát!'' ,,Bolond -- szakítja meg őt Bernardin --, te bolondos Angeluccio, engeded, hogy a bíbor vöröse megkísértsen, pedig az a pokol tüzének vöröse. Tudd meg, ha e nélkül a szürke csuha nélkül látsz engem, nyugodtan mondhatod, hogy az már nem én vagyok.''


--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, ki Szent Bernardin áldozópapot Jézus Szent Nevének különleges szeretetével tüntetted ki, az ő érdemeiért és könyörgésére engedd, hogy szereteted Lelke gyújtson lángra minket!

Szent Bernát


Chartres-i Szent Ivó     püspök és hitvalló, † 1115.

CORTEI* SZENT TEOFIL

CORTEI* SZENT TEOFIL (1666-1740)

Korzika szigetén Corte városban született. Gyermekkorában vallásos, tiszta erkölcsu volt. Fogadalomtétele és pappá szentelése után elöljárói engedélyével Civitellába (Bellegra) ment, ahol Cori Szent Tamás vezetésével magáévá tette azt az életmódot, melyet Tamás honosított meg az általa alapított remeteségben, megtartva Szent Ferenc Reguláját eredeti szigorúságában. Mint igehirdeto, mesteréhez, Tamáshoz hasonlóan Közép-Itáliában, késobb Korzika szigetén hirdette az igét. Már külseje, fellépése is prédikáció volt, aszkéta alakja, a keresztre feszített Úr Jézus szeretete, mely szavaiból áradt, megtették hatásukat. Az igehirdetés mellett a gyóntatás volt másik fo elfoglaltsága, ezek mellett gyakran felkereste a szegényeket, betegeket, haldoklókat. Rendi elöljárója parancsára elhagyta Itáliát és Korzikába ment, hogy ott remetezárdát (ritiro) alapítson a civitellai mintára. Kezdetben nem fogadták szívesen. A helybeli szerzetesek felizgatták ellene a népet: „Nem kellenek nekünk a remeték - kiabálták -, a mi szerzeteseinket akarjuk!” Teofil akadályt nem ismerve, hajthatatlan kitartással és türelemmel mondta: „Hagyjuk Istenre a dolgot, Istennek gondja van ránk.” Egyik kolostorból elutasítva ment a másikba, mérföldeket járt a hegyeken, völgyeken, mezítláb, esoben és hóban, végül sikerült megalapítania a remetekolostort Zuaniban. Négy év múlva, már hetvenévesen ugyanezt megtette Toscanaban* is a firenzei érsek segítségével. A Genova és Korzika közti háborúban, a Genova szolgálatában álló német tábornok Zuani ellen vonult. Teofil elébe ment és kérte, hogy kímélje meg a várost és a kolostort. A tábornok azt mondta: Itt a visszavonultak (ritiri) laknak, vonuljunk hát mi is vissza. Egyszer egy haldoklóhoz vivo útja során pocsolyába esett. Így vigasztalta magát: „Szóra sem érdemes! Nem hagyhatjuk magára Urunkat kereszthordozása közben, vele együtt kell hordozni keresztünket.” Csodatételek, jövendölések sem hiányoztak életébol. A Firenze közelében általa alapított Fucecchio* kolostorban halt meg. XIII. Leó boldoggá, XI. Piusz szentté avatta.
Szent Ferenc sziénai végrendeletébol:
„Megáldom összes testvéreimet... Gyöngeségem miatt csak röviden három mondatban adom tudtára akaratomat testvéreimnek: mindig szeressék egymást; szeressék és orizzék meg úrnonket, a szent szegénységet; és legyenek mindig huségesek az Anyaszentegyház elöljárói és minden klerikus iránt.”

Imádság:
Istenünk, te Szent Teofil hitvallódnak megadtad a kegyelmet, hogy szeráfi atyja példáját kövesse. Közbenjárására add meg nekünk, hogy szeretetedben növekedjünk, és a hozzád vezeto úton állhatatosan kitartsunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által.

Szent Patrik püspök, és vértanútársai

Szent Patrik püspök, és vértanútársai

Patrik, a bithiniai Prussza püspöke buzgón hirdette Krisztus evangéliumát és sok pogányt nyert meg a keresztény hitnek. Ezért a pogányok elfogták három papjával, Ákos, Menander és Poliénosszal együtt. Július városparancsnok arra ítélte őket, hogy elevenen dobják be egy hőforrás vizébe. Mivel sértetlenek maradtak, fejvesztésre ítélte mindnyájukat. A IV. század közepén nyerték el a vértanúságot május 19-én.



Morónei Szent Péter     hitvalló, † 1296.           


Szent Púdens     hitvalló           


Szent Pudenciána     szűz           

Szent János a gótok püspöke - Szent Kalut vértanú

Szent Ivó     hitvalló, † 1303.           


Szent János a gótok püspöke

János a Krím félszigetéről származott. Istenfélő szülei sok imádság után nyerték el Istentől őt, Nagy utazást tett Jeruzsálembe és 3 év alatt minden szent helyet felkeresett. Onnan visszatérve az igazhitű gót keresztények kérték őt, hogy legyen püspökük, Grúziába ment felszenteltetni magát. Visszatértében fogságba esett és 4 évig Amasztridában élt. Előre megtudván halála idejét, a VIII. században hunyt el.


Szent Kalut vértanú

Kalut az egyiptomi Théba városából származott. Keresztény hitének megvallása miatt a helytartó a nyakára követ köttetett és fejjel lefelé felfüggesztette, Megveretés után levették a fáról, és mivel nem alkart a bálványoknak áldozni, tűz által nyerte el a vértanúságot 300 körül.

Celesztin Szent Péter pápa és hitvalló

cszp17.jpgSzigorú szent remeteségben élt Moróne hegységében, 1292-ben megüresedett a pápai szék, és a bíbornokok választása több mint kétévi széküresedés után őreá esett. Megrendült e hírre. Elszökött egy társával. Mikor utolérték, már nem térhetett ki. V. Celesztin néven pápa lett; de szigorú remete- ill. szerzetesi életét a trónon is folytatta. Mikor látta, hogy szigorú élete és elvei sok ellenkezéssel találkoznak, a leghíresebb hittudósokat megkérdezte, van-e joga a pápának lemondani méltóságáról. Az igenlő felelet után a bíborosok és a nápolyi király fényes jelenlétében letette pápasága jelvényeit és örömtől sugárzó arccal visszatért szerzetesi magányába. A celesztinus, szigorított bencés szerzet alapítója. V. Kelemen 1313-ban szentté avatta.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)