Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

SZENT TAMÁS APOSTOL

2021. július 03. - Andre Lowoa

SZENT TAMÁS APOSTOL


Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani.

Tamásról nem tudunk sokat. Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Jézus meghívta apostolnak, így Jézus legszorosabb baráti köréhez tartozott -- egyike volt a tizenkettőnek, akiket Jézus arra szemelt ki, hogy Izrael tizenkét törzsét képviseljék, s akik már Istennek új népe, a jövendő Egyház voltak. Az apostolok listájában Tamás neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel. Az első három evangélistánál tehát, akik egyébként nem is akartak a tanítványokról beszámolni, nincs állandó helye az apostolok listájában.

Jóval nagyobb szerepe van Tamás alakjának János evangéliumában. Szent János megörökítette azokat a vonásokat, amelyek ezt az apostolt minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik: Tamás a nem egykönnyen hívő, a töprengő, a kétkedő ember.

Tamás azokkal a szavaival, amelyekkel felszólította a többi apostolt: ,,Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!'' -- bár a küszöbön álló események miatt egy kissé lemondóan --, megjelölte a maga útját és egyáltalán a tanítvány útját: a keresztre feszített Krisztus követését. Innen érthető, hogy egy apokrif irat, a Tamás- akták -- amely arról tudósít, hogy csodálatos eredményeket ért el az evangélium hirdetésében, egészen a távoli Indiáig -- Jézus rokonát látja benne, aki külsőre is, sorsában is a legjobban hasonlít hozzá.

Szinte azt hihetjük, hogy János Tamással mindnyájunk ,,ősmintáját'' iktatta az evangéliumba. Neki köszönhetjük Krisztusnak azokat a szavait, amelyeket nem szívesen nélkülöznénk; azokat a szavakat, amelyek közvetlenül neki s nekünk is szólnak. És miként ő, mi sem válhatunk úgy szentté, hogy legyőzzük -- mi magunk! -- a hitetlenségünket, hanem csak úgy, hogy Krisztus az ő mindenható szavával és kegyelmével úrrá válik hitetlenségünkön: ,,Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat, ahova megyek'' (Jn 14,1--4). Így beszélt az Úr a tanítványaihoz. És Tamás vajon nem mindnyájunk nevében beszélt, amikor bátorságot vett, és megfogalmazta kételyeinket, és feltárta szívünk sötétségét? Ahogy neki, úgy nekünk is ezt mondja feleletül Krisztus: ,,Én vagyok az út, az igazság és az élet!'' (Jn 14,6). Tamás azáltal vált szentté, hogy hittel fogadta Krisztus szavát.

János evangéliuma végén még egyszer szerepelteti Tamást. Egy egész perikópát szentel neki, amely az eredetileg 20 fejezetből álló evangéliumnak mintegy a csúcspontja és a záróakkordja volt: ,,A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: ťLáttuk az Urat!Ť De ő kételkedett: ťHacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!Ť Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, és köszöntötte őket: ťBékesség nektek!Ť Aztán Tamáshoz fordult: ťNyújtsd ki a kezedet, és tedd oldalamba. S ne légy hitetlen, hanem hívő.Ť Tamás felkiáltott: ťÉn Uram, én Istenem!Ť Jézus csak annyit mondott: ťHittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!Ť'' (Jn 20,24--29).

Tamás ismét kételkedik: ,,Ha csak nem látom!'' És újra azt mondja neki az Úr, hogy higgyen. És most ünnepélyes hitvallást tesz: ,,Én Uram, én Istenem!'' Ennek ellenére nem marad el Jézus szemrehányása: ,,Hittél, mert láttál.'' Igen, az Újszövetség nem szépíti a dolgokat: Péter tagadása, a tanítványok gyáva megfutamodása a szenvedés éjszakáján és Tamás kétkedése -- ez mind benne van. Mégpedig a mi számunkra, a mi okulásunkra van benne, ahogy a szenteket is azért emeli oltárra az Egyház, hogy nekünk mutasson velük példát. A Tamásnak tett szemrehányás nekünk is szól: Hittél, mert láttál. De mit kezdjenek azok, akik majd ezután élnek, így eleve nem láthatnak, csak arra lesznek utalva, amiről ti, a tanítványok tanúságot tesztek? Nem, te nem azért vagy boldog Tamás, mert láttál. Azért vagy boldog, azért vagy szent, mert hittél! Mert boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.

A Jeromos-féle martirológium július 3-án emlékezik meg Tamás testének Edesszába való átviteléről. Rómában a 9. században december 21-re tették az ünnepét. 1969-ben annak érdekében, hogy a decemberi ünneplés ne törje meg Ádvent utolsó hetét, visszahelyezték július 3- ra.


--------------------------------------------------------------------------------

A 2. századból való apokrif irat, a Tamás-akták arról tudósít, hogy az apostol Indiában hirdette az evangéliumot. Előadásmódjában sok a legendás elem és az allegória. Az mégis hitelt érdemlően kirajzolódik belőle, hogy Tamás különösen hű volt az Úrtól kapott küldetés teljesítésében: ,,Hirdessétek az evangéliumot egészen a föld végső határáig!''

Tamásnak Cézáreában látomása volt, így tudta meg, merre kell indulnia. Ezt mondta neki az Úr: ,,India királya, Gundaphar elküldte követét, hogy keresse meg neki a legjobb építészt, aki számára palotát építsen. Ezért kelj föl, téged küldelek neki.'' Az indiai követ rátalált Tamásra, és felismerte benne a világ legjobb építőmesterét. Hajóra szálltak tehát, és átkeltek a tengeren. Amikor megérkeztek a királyhoz, Tamás pompás palotát tervezett neki. Gundaphar tömérdek aranyat bízott rá azzal, hogy a palotát -- a tervnek megfelelően -- építse is fel, és elment messze idegenbe. Tamás az aranyat szétosztotta a szegények között, prédikált, és rengeteg embert elvezetett Krisztushoz.

Amikor húsz esztendő elteltével a király hazatért, sem a palotának, sem a Tamásra bízott aranynak nem találta nyomát, ezért Tamást a börtön mélységes fenekére vetette, és meg akarta büntetni. De meghalt a király testvére. Néhány nap múlva azonban -- élve -- a király elé járult, és ezt mondta neki: ,,Tudd meg, hogy az az ember, akit te meg akarsz kínozni és el akarsz égetni, Isten barátja. Az angyalok elvezettek a Paradicsomba, és ott mutattak nekem egy pompás palotát. ťEzt a palotát építette Tamás a testvérednek -- mondták --, de méltatlanná vált rá, hogy benne lakjon!Ť'' Gundaphar tüstént szaladt a börtönbe, és arra kérte Szent Tamást, bocsásson meg neki, és fogadjon el tőle ajándékot. Azt is megkérdezte Tamástól, miként lehetne az övé az égi palota. Tamás elmondta neki: ,,Nagyon sok palota áll az égben készen, hittel és alamizsnával lehet őket megszerezni. Hagyd hát, hogy megkereszteljelek, a kincseid pedig használd fel helyesen. Engedd, hogy előtted menjenek mennyei otthonodba.''

Másutt, India északi részén is hirdette Tamás az evangéliumot. Főleg az istenfélő asszonyok hallgatták szívesen. Nagy hatással volt rájuk Tamás képekben gazdag beszéde, mert sok mindenhez hasonlította az Isten szavát: olyan, mint valami szemkenőcs, amitől lelkünk szeme látóvá válik; olyan, mint az orvosság, amelytől akaratunk megtisztul a bűnös vágyaktól; olyan, mint a sebtapasz, amelytől begyógyulnak bűneink okozta sebeink; olyan, mint az étel, mert isteni szeretettel táplál bennünket.

A férfiak megharagudtak hitük miatt az asszonyokra, akik közt egy királynő is volt, és a király elé hurcolták az apostolt, s különféle kínzásoknak vetettek alá. Szent Tamásnak azonban nem lett semmi baja az izzó vaslemezen, mert Isten hűs forrást fakasztott; a tüzes kemencében is hűs szellő lengedezett, amikor belevetették. Végül arra akarták Tamást kényszeríteni, hogy egy ércbálvány előtt mutasson be áldozatot. Ő letérdelt, és ezt mondta: ,,Imádlak, Jézus Krisztus!'' Ebben a pillanatban elolvadt a bálvány, mintha csak viaszból lett volna. A szentély papja azt gondolta, hogy bosszút kell állnia istene nevében, ezért kardjával átszúrta az apostolt.

A hívők -- a hagyomány szerint azoknak a Tamás-keresztényeknek az ősei, akik Indiában még ma is élnek -- eltemették Tamás holttestét. Később a szír keresztények engedélyt kértek rá, hogy ereklyéit a maguk városába, Edesszába vihessék, azzal az indoklással, hogy nekik levelük van Krisztustól, amelyben az olvasható, hogy ők Szent Tamás különös oltalma alatt állnak. Valahányszor Edesszát ellenség fenyegette, lakói a város kapuja elé állítottak egy gyermeket, hogy olvassa fel ezt a levelet. Erre az ellenség minden alkalommal elvonult.


--------------------------------------------------------------------------------
Mindenható Istenünk, kérünk, add, hogy örömmel üljük meg Szent Tamás apostol ünnepét, és benne közbenjáróra találva, a hit által életünk legyen Fiadban, Jézus Krisztusban, akit ő Urának vallott.

Példája:
    Legyünk lelkesek, kérdezők, kételkedők, de végül boruljunk oda: Én uram, én Istenem...


Szent Vilibald     püspök és hitvalló, † 781      

Szent II. Leó pápa és hitvalló

2021. július 03. - Andre Lowoa

szlii.jpgSzent Agathon pápa utódaként 682. augusztus 27 és 683. július 3. között Krisztus földi helytartója. A Liber Pontificalis ékesszólását, latin-görög nyelvtudását és énekkultúráját dicséri. Valószínűleg a lateráni Schola Cantorum növendéke, esetleg tanára volt. Valószínűleg már 681. februárjában megválasztották, de szentelésére csak a császári jóváhagyása után kerülhetett sor, amit a III. konstantinápolyi zsinatról visszatérő legátusok hoztak magukkal. Rövid pápaságának legkényesebb kérdése Honorius pápa ügye volt. A zsinati aktáiban, amelyeket alá kellett írnia, 3 alkalommal is rögzítették a monotheléták, köztük Honorius pápa elítélését.

Az ú. n. monofizita-vitában Sergius, Konstantinápoly pátriárkája (610-38) azzal próbálta megnyerni a monofizitákat, hogy Krisztusban ugyan két természetet tanított, de csak egy istenemberi működést és csak egy akaratot fogadott el. Ez volt a monotheletizmus eretneksége. Alexandriában a Severianusok monofizita pártját valóban megnyerte ezzel a kompromisszummal, ami ennek az újabb tévtannak bizonyos jelentőséget kölcsönzött. Sergiust Heraklios császár is támogatta, aki a vallási egységet sürgette, hogy a birodalom megerősödjék az előretörő perzsákkal várható összecsapás idejére. Sergius fő ellenfele Szent Sophronius (először szerzetes, majd 634-től Jeruzsálem pátriárkája) és Szent Maximus Confessor voltak.

Honorius pápa viselkedése ebben a kérdésben kifejezetten szerencsétlen volt. Sergius 634-ben fordult hozzá (kétségtelenül azért, hogy ellenfelét, Sophroniust megelőzze) és a probléma eldöntését kérte tőle. Levele nagy diplomáciai ügyességet árul el. Egyfelől eltúlozta a Severianusok visszatérésének jelentőségét, mintha velük az összes monofizita visszatért volna az Egyházba. Ezt – szerinte – azzal lehetett elérni, hogy Krisztusban olyan működési módot fogadtak el, melyre az atyáknál történt már utalás. Sophronius elutasította ezt a tanítást, de elutasításának alátámasztására nem tudott az atyák írásaiból bizonyítékot felmutatni. Ezért ő (m. m. Sergius) azt tanácsolta, hogy mindkét kifejezést kerülni kell, mivel az egyiket monofizitizmusként lehet értelmezni, a másikat viszont úgy, mintha Krisztusban két egymásnak ellentmondó akarat lenne.

Honorius pápa besétált az ügyesen felállított csapdába, és Sergiusnak adott igazat. Válaszleveléből (DS 487) azonban kitűnik, hogy nem volt eretnek érzületű, hanem nem látta át az ügyet, és elsietetten puszta szócsavarásként tekintette. Levele kétségen kívül súlyos tévedés volt, mivel az eretnek Sergius oldalára állt, anélkül, hogy előtte a valóságos helyzetbe elegendő betekintést nyert volna. Honorius azután sem változtatta meg álláspontját, hogy Szent Sophronius küldöttsége is megérkezett Rómába. Ehelyett Sophroniusnak hallgatást parancsolt. E magatartásával egy eretnekséget pártolt. De maga nem volt eretnek, miként ez Sergiusnak küldött második leveléből is kiderül (DS 488).

Honoriust a III. konstantinápolyi zsinaton eretnekként elítélték, bár Agathon pápa ezt nem akarta (DS 550, 552). II. Leó pápa ezt nem hagyta jóvá, hanem Honorius pápát csak kötelességmulasztásáért ítélte el.

II. Leó pápát kortársai nagy építkezőnek is tartották, hiszen több templomot és kolostort is felújított, és tartva egy újabb lombard támadástól, a legtöbb katakomba relikviáit átszállíttatta egy általa építtetett új templomba. 683. július 3-án halt meg.

Szent Mocius és Márk vértanúk - BOLDOG RAJMUNDUS LULLUS misszionárius

2021. július 03. - Andre Lowoa

Tiszteletreméltó Lanfrank     hitvalló, † 1089       



Szent II. Leó    pápa, † 683   


Szent Mocius és Márk vértanúk

A szent vértanúkat megkötözve adták át Makszimián helytartónak. Ő először rábeszéléssel akarta őket rávenni a bálványáldozatra, aztán pedig halállal fenyegetőzött. Amikor az oltár elé vitték, egy gyermek állt eléjük és nem engedte őket tovább menni. A pogányok megfogták a gyermeket, és nagyon megverték. A szent vértanúk állhatatosak maradván hitük megvallásában, kardhalálra lettek ítélve. A vesztőhelyen Mociushoz sírva léptek hozzá gyermekei és felesége. Ő megtiltotta nekik a sírást. Márk levágott fejét felesége fogta fel. Vértanúságuk ideje ismeretlen.


BOLDOG RAJMUNDUS LULLUS misszionárius
*Palma, 1232. +Bougie-ból Mallorcába vivő útján, 1316.
Születése és ifjú évei Aragóniai I. Jakab (1214--1276) idejére esnek, aki visszafoglalta az araboktól a Baleári-szigeteket, Valenciát és Murciát. Rajmund apja jelen volt Palma ostrománál. Egyetlen gyermeke, Rajmund apród a királyi udvarban, majd a harmadik fejedelmi sarjnak, mallorcai II. Jakabnak a nevelője lett.

A tüzes Rajmund mohón szívta magába az aragóniai udvar trubadúr légkörét. 1256-ban megházasodott.

Midőn egyszer egy nagyon is kétes értékű dalt költött egy hölgy számára, megjelent neki a keresztre feszített Jézus; megjelent még egyszer, majd újból, és mikor 1263. október 4-én a ferencesek templomában a püspök megragadó szavakkal festette le Assisi Szent Ferenc teljes önátadását Szegénység Úrnőnek, Rajmund véglegesen elhatározta, hogy új életet kezd. Hosszabb zarándokutat tett Francia- és Spanyolországba. 1264-ban Pennaforti Szent Rajmund (lásd: A szentek élete, 34. o.) tanácsára visszatért családjához (két gyermeke volt) Mallorca szigetére. Életét különféle tanulmányoknak szentelte (arab nyelv, szabad művészetek, filozófia), és feltehetően egy domonkos rendi pap vezetésével, tanulva és imádkozva elmélyítette hitbeli ismereteit. A Randa-hegy magányában kilenc év alatt szívós kitartással megszerzett ismeretei egy mindent átfogó szemléletbe rendeződve megadták a hőn óhajtott felkészültséget a messzire vezető, megnyugvást nem ismerő missziós utakra. Most már semmi sem tartotta vissza: sem a felesége, sem a gyermekei, sem a vagyona. Szilárd meggyőződésévé vált, hogy Isten nagyobb munkára választotta ki, ezért elbúcsúzott övéitől. -- Tudományos szemléletét Isten szent adományának tekintette.

Annak az eszmének a megszállottjaként, hogy újból megnyeri a hitnek Afrika és Kisázsia elkereszténytelenedett vidékeit, Rajmund többször is beutazta a Földközi-tenger nagy részét, s megkövezései, megbotozásai és börtönbe vettetései ellenére sem mondott le arról, hogy alkalmas vagy alkalmatlan időben nagy bátorsággal hirdesse a keresztény hitet -- a Szentháromság és a Megtestesülés misztériumát -- mohamedánoknak és zsidóknak, és egyre újabb himnuszokat szerzett a szeplőtelen Szűzanya tiszteletére. -- Előrelátó módon követelte a keresztények mozgosítását a tatárok megtérítésére, akik egyébként -- mint helyesen megjövendölte -- mohamedánokká lettek, és a bizánci birodalom határain Nyugatot fenyegető veszéllyé növekedtek. -- Keresztes hadjáratok részletes katonai és gazdasági terveit dolgozta ki, és 1292-ben, egy évvel Akkó eleste után IV. Miklós pápa (1288--1292) elé terjesztette őket. Meglátása szerint az ilyen tervek végrehajtását egységes központból kell irányítani, valamennyi lovagrendet eggyé kell összefogni, egyetlen katonai vezérnek kell az élükön állni, a nem keresztény országok misszióinak ügyét egyetlen kuriális bíborosnak kell irányítania. Ha Rajmundon múlt volna, a Propaganda Fide pápai intézetét 1622 helyett már a 13. században felállították volna. Azt javasolta, hogy a keresztény seregben a vezénylés nyelve csak egy (a latin) legyen, a hithirdetők viszont különleges nyelviskolákon tanulják meg a munkájukhoz szükséges nyelvet. -- Szorgalmazta az első ,,nyelvi kolostor'' megalapítását Miramarban mallorcai II. Jakab segítségével, XXI. János pápa (1276--1277) pedig ünnepélyesen megerősítette egy 1276- ban kelt bullájával. Miramarban Rajmund is oktatott egy ideig tizenhárom ferencest az arab nyelvre. Az alapítás azonban összeomlott a katalán ferenceseknek a Szegénység Úrnőhöz való csaknem aggályos hűsége miatt. 1312-ben viszont V. Kelemen pápa (1305--1314) a vienne-i zsinaton, amelyen Rajmund is jelen volt, aláírt egy dekrétumot öt európai nyelviskola létesítéséről. Egy kis reménysugár volt ez a rendíthetetlen harcos számára. Útjain gyakran kísérte sikertelenség, de Rajmund kitartott.

Aragóniai II. Jakab, mallorcai II. Jakab unokája igyekezett védeni és segíteni a nyolcvan éven felüli Rajmundot, amikor 1314-ben utoljára vitorlázott el Tuniszba. Tunisz uralkodójához szóló ajánlólevéllel látta el, s Katalónia ferences elöljáróihoz több kérést intézett, hogy az agg misszionárius után küldjenek Afrikába egy testvért segítőül.

A hagyomány szerint Rajmund 1316 elején lemondott a királyi oltalomról, elhagyta Tuniszt, és Bougie-ba indult, ahova a belépést halálbüntetés terhe alatt tiltották meg. El is fogták és megkövezték. Ezt túlélte, de a hajón, amelyen menteni próbálták, a nyílt tengeren belehalt sebeibe.

1448-ban Palma Szent Ferencről elnevezett gótikus csarnoktemplomában fehér márványból pompás síremléket emeltek Mallorca védőszentjének. X. Leó pápa (1513--1521) e templom számára boldog Rajmund tiszteletére zsolozsmát engedélyezett. 1763-ban XIII. Kelemen megerősítette a fennálló kultuszt a mallorcai egyházmegye számára. 1847-ben IX. Pius még egyszer megerősítette elődei határozatát, és a kultuszengedélyt kiterjesztette az egész ferences rendre.

Szent Jácint vértanú - SZENT KORNÉL pápa

2021. július 03. - Andre Lowoa
Szent Heliodór     hitvalló és püspök, † ~400       


Szent Jácint vértanú

Jácint vértanú a kappadókiai Cezáreában született. Húszéves kiváló ifjú volt, Traján császár hálószobájának volt az őrzője, így mindig a császár közelében tartózkodott. Hite és tiszta élete igazi kereszténnyé tette, titokban szolgált Krisztusnak minden jótett által. Egy alkalommal, egy pogány ünnep alkalmával a császár egész népével együtt áldozatot mutatott be a pogány isteneknek. Jácint elkísérte a császárt a bálványtemplomba, de kint maradt és egy szobába rejtőzve imádkozott az igaz Istenhez. Mivel nem kívánt a császárral együtt enni a bálványoknak áldozott húsból, Istentől legyőzhetetlen erővel felruházva az egész nép előtt kereszténynek vallotta magát. Kihallgatása után börtönbe zárták és nem adtak neki más ételt, mint bálványhúst. Nem kívánva magát a bálványétellel beszennyezni. 38 napon át szenvedett az éhségtől. A börtönben halt meg 108-ban. Holttestét hazájába vitték, és ott temették el.


SZENT KORNÉL  pápa  250-ben Deciusz császár üldözése során Szent Fábián pápa meghalt a börtönben. Üresen maradt székét 14 hónapig nem töltötték be, hanem szóvívőként intézte az ügyeket Nováciusz ellenpápa. Az üldözés enyhülésekor 251-ben a becsvágyó szóvívő helyett egy minden becsvágy nélküli papot, Kornéliuszt választották pápává. Csupán két évig uralkodott. Az eretnekek elleni küzdelemben Ciprián püspökkel eredményesen dolgozott. Nagy tisztelet és igen jó benső viszony alakult ki köztük. Nagy szelídséggel, de határozottan lépett fel a tévelygők ellen, az egység érdekében.

Gallusz császár az újból megindult üldöztetés során száműzte, Civitavechia mellett szenvedett vértanúságot. Holttestét Rómában a Kallixtusz-katakombában temették el. Sírfelirata az első latin nyelvű pápai sírfelirat.


Példája:
    Lankadatlanul kell dolgoznunk, támogassuk ebben egymást!

BOLDOG MÁRIA TERÉZIA LEDOCHOWSKA* III. r., rendalapító - BAMBERGI SZENT OTTÓ érsek

2021. július 02. - Andre Lowoa
BOLDOG MÁRIA TERÉZIA LEDOCHOWSKA*  III. r., rendalapító (1863-1922)
Az ausztriai Loosdorfban született, apja gróf Ledochowski Antal, anyja Salis Jozefina grófno. A hét testvér közül Terézia az elso. Sokoldalú tehetsége már iskolás korában feltunt (írói, festo, zenei, egyéb tehetségei). 22 éves koráig vallásossága nem haladta meg az átlagot. A család egyébként igen vallásos volt. Bankcsod és más okok miatt a család 1883-ban Krakkó közelébe költözött. Itt Teréziát himlo támadta meg, ennek következtében arca elvesztette szépségét. Másnál ez trágédia lett volna, nála azonban egy új, Istennek szentelt élet kezdete lett. Visszatért Ausztriába s Salzburgban öt évig volt udvarhölgy a toscanai nagyhercegnél; fo feladata a gyermekek nevelése volt. Itt már úgy élt, mint egy szerzetes. Ferences lelkiatyja és a Ferences Mária Misszionárius novérekkel való kapcsolata is közrejátszott abban, hogy 1888-ban a ferences III. rend fogadalmas tagja lett. A következo évben olvasta Lavigerie* bíboros felhívását az afrikai néger rabszolgák felszabadítása és védelme ügyében: ez dönto befolyással lett igazi hivatása felismerésében. Elobb írásaival (Zaida-regény, „Afrikai Visszhang”-folyóirat, levelezés, gyujtések), majd eloadások által nagy eredménnyel támogatta az afrikai missziókat, majd a segítés hatékonysága növelésére megalapította a Kláver Szent Péterrol elnevezett Missziós Intézményt, melynek fo feladata az afrikai missziók anyagi és másféle támogatása, különösen a sajtó útján (propaganda és a missziók ellátása sajtótermékekkel). A társulatnak voltak kültagjai (zelátorok) és beltagjai: ezek szerzetesi fogadalmat tettek. A szerzetes társulat anyaháza elobb Salzburg közelében (Maria Sorg), majd 1902-tol Rómában volt. A római letelepedés évében az alapító anya egészségi állapota olyan volt, hogy az orvosok két évet jósoltak neki. És Isten kegyelmébol még húsz évig fejtett ki nagyon aktív és eredményes munkát. Rómában sok afrikai misszionárius látogatta meg „az afrikaiak anyját.” Lemondott a földi, természetes anyaságról, s a lelki anyaság bámulatos kegyelmében részesült. 1922. júl. 6-án ért véget értékes élete. Halála elott feltuno öröm sugárzott arcáról. Egyesek úgy vélték, abban a pillanatban látta élete muve eredményét: az üdvözült afrikaiak sokaságát. VI. Pál avatta boldoggá 1975. okt. 19-én, missziós vasárnap.
VI. Pál boldoggá avatási beszédébol:
„Mária Terézia azok sorából való, „akikben Isten kegyelme nem volt hiábavaló”. …Szerette Krisztust, és megértette, hogy az Üdvözíto szomjúsága a kereszten a lelkek szomjúsága volt. Ezért az afrikaiak iránti nagy együttérzésbol... minden erejét, egész életét az afrikai missziókért való apostolkodásnak szentelte.”
Imádság:
Istenünk, te Boldog Mária Teréziát kiválasztottad, hogy az afrikai nép javára új missziós társaságot alapítson, add, hogy Egyházad mindig buzgón ápolja a missziós lelkületet és hatékonyan szolgálja a népek evangelizációjának ügyét. Krisztus, a mi Urunk által.
Szent Martianus     vértanú           


Szent Monegund     özvegy, † 570


BAMBERGI SZENT OTTÓ érsek
*Schwaben, 1060 körül +Bamberg, 1139. június 30.
Bamberg érsekségét, illetve püspöki székét még ma is szívesen nevezik Szent Ottóénak. Vele, a nyolcadik püspökkel kezdődik az 1007-ben alapított keleti frank püspökség történetének második korszaka. Máig is ő az, aki a leghosszabb ideig volt ezen a széken. Élete és tevékenysége kiemelte őt elődei és utódai közül. A püspökség császári alapítói, Szent II. Henrik (lásd: A szentek élete, 345. o.) és Szent Kunigunda (lásd: 125. o.) mellett az egyházmegye harmadik védőszentje lett. Sírja a Bamberg melletti egykori bencés kolostor Szent Mihály templomában mindmáig nagyon látogatott kegyhely.
Nagy tekintélyét Ottó nem a szülői házának köszönheti (feltehetően egy kevésbé vagyonos sváb nemesi nemzetségből származott), hanem egyedül személyiségének. Fiatal éveiben összetalálkozott Regensburgban Judittal (1047--1102), IV. Henrik császár nővérével (akinek első férje Salamon magyar király volt), és vele együtt ment udvari káplánként Lengyelországba, amikor az Salamon halála után egybekelt Wratislaw herceggel. Eme összeköttetések révén kapcsolatba került a császári udvarral, sőt magával a császárral is. Henrik császár (1056--1106) személyes szolgálatára akarta megnyerni. Először a lassan haladó speyeri dómépítés felügyeletét bízta rá, s Ottó már ekkor bebizonyította szervezőképességét. Láthatóan meggondolás nélkül állt a kiátkozott császár rendelkezésére, aki 1097-ben királyi káplánná tette, kevéssel utóbb a birodalom kancellárjává, 1102-ben bambergi püspökké emelte.
Ottó ezzel a birodalom papi fejedelmeként és a császárokkal különleges kapcsolatban álló egyházmegye püspökeként belekerült kora nagy küzdelmeibe. Szent VII. Gergely pápa (lásd: A szentek élete, 216. o.) óta a császár és a pápa közt nyílt küzdelem tört ki a püspökségek betöltésével kapcsolatban; a császárnak a hagyományból és a birodalmi alkotmányból fakadó igényeivel a pápa szembeállította az egyházi választás előjogát. A viszálykodást -- amelyet a püspöki hivatal jelvényeinek az adományozásáról ,,invesztitúraharc''-nak neveztek -- mindkét oldalon teljes erővel, kölcsönös megalázással és lealacsonyítással, letétellel és átokkal folytatták. Ottó azon fáradozott, hogy ebben a villongásban mindkét féllel szemben igazságosan járjon el és közvetítő is legyen. Egyforma hűséget tanúsított az Egyház és a birodalom iránt. Már a püspöki méltóság átvétele azt mutatja, hogy Ottó nem szándékozott egyoldalúan a pártjára állni egyiknek sem; bár 1102 karácsonyán a császár kinevezte, s gyűrűvel és pásztorbottal is beiktatta, felszentelését addig halogatta, amíg 1106 pünkösdjén Anagniban II. Paszkál (1099--1118) fogadhatta. Ekként a kereszténység mindkét vetélkedő feje törvényesítette a bambergi püspököt. Hasonlóképpen igyekezett távol maradni a politikai zűrzavaroktól, amíg a jogi helyzet nem tűnt számára elég világosnak. Ottó ereje nem valamely párthoz csatlakozásban, hanem a közvetítésben rejlett. Így 1107-ben V. Henrik megbízásából Châlonban tárgyalt az invesztitúra kérdéseiről. Ott volt azon a nevezetes római úton is, amely a császárnak koronázást, a pápának pedig súlyos megaláztatást hozott; Ottó ezúttal is közvetíteni kívánt. Amikor azonban minden fáradozása reménytelennek tűnt, visszavonult a birodalom ügyeitől. Csak 1121-ben, amikor kilátás nyílt a sikerre, fogott hozzá ismét a közvetítéshez. Tekintélye és befolyása végül megérlelte a wormsi konkordátumot, a nagy békeművet, amely 1122-ben kompromisszumos formában véget vetett a küzdelmeknek.
Néhány évvel ezután teljesen személyes és egyházi feladatot bíztak rá. III. Boleszláv lengyel herceg, Judit fia, országába hívta, hogy az éppen meghódított Pomerániát megnyerje a keresztény hitnek. Ottó nagy pompával indult útnak 1124 májusában. Ezen az első missziós útján, amelyen nem hiányoztak a veszélyek és a bajok, prédikált és keresztelt, sok templomot alapított, és művének folytatására missziós papokat hagyott hátra. 1125 márciusában ismét Bambergbe érkezett. Három évvel később másodszor is Pomerániába kellett vonulnia, hogy a hitehagyottakat visszavezesse a hitre. Számos helyen miszszionálva meghozta az országnak a kereszténység végleges megerősítését. Pomerániai vállalkozásaira is jellemző diplomáciai ügyessége; úgy igyekezett eljárni, hogy senkinek a jogait meg ne sértse. Első útja Lengyelországon és érseki székhelyén, Gnieznón, a második a Kelet felé misszionáló német érsekségen, Magdeburgon át vezetett. Ottót joggal nevezik Pomeránia apostolának.
Egyházmegyéje határain messze túl ismert volt mint kolostoralapító és a szerzetesség ügyének előmozdítója. A kor irányzatait anélkül követte, hogy előnyben részesítette volna bármelyiket is az egymással vetélkedő reformirányzatok közül. Támogatta a hirsaui reformot, amely a clunyi mozgalom folytatójaként Németországban az egyházi fegyelem megújításáért küzdött, és teljesen a pápai párt felé fordult; ugyanígy támogatta a ciszterciek és premontreiek új rendjét is. Életrajzírói hét egyházmegyében huszonhét kolostort sorolnak fel, amelyeket Ottó alapított vagy megújított. Hozzá, mint tapasztalt szervezőhöz fordultak, ha valamely régi vagy új kolostor nehézségekkel küzdött. Így segített a bambergi egyházmegyében Michelfeld és Langheim, a würzburgiban Aura és Vessra, az eichstättiben Heilsbronn és a Regensburg melletti Prüfening, a passauiban Aldersbach, Karintiában Arnoldstein és a halberstadti egyházmegyében Reinsdorf megalapításában. Működésének legfőbb területe a bambergi püspökség volt.
Fontos helyeket szerzett meg a bambergi egyház számára: Kronachot, Pottensteint, Gössweinsteint és sok mást. A Rajnától Karintiáig terjedő birtokai meglehetősen független cselekvést tettek lehetővé számára. Mindennél azonban fontosabb az egyházi tevékenysége, a vallási élet megújítása a békétlenség évei után. Ezt a célt szolgálta az 1134-ben és 1137-ben tartott egyházmegyei zsinat mellett a plébániák alapítása és megerősítése vidéken. Bambergben befejezte a dóm építését és az 1117-es földrengés által ledöntött michelsbergi kolostor újjáépítését; az utóbbi egyébként különleges szeretetét és bőkezűségét élvezte. Karitatív gondoskodásának a tanúja volt Bambergben az általa alapított Szent Egyed és Szent Gertrúd kórház. Nagy buzgósággal támogatta az egész birodalomban híressé vált bambergi dómiskolát, és az ő korában virágzott a michelsbergi apátság íróiskolája, amelynek a tagjai közé tartoztak későbbi életrajzírói, Ebo és Herbord (+1168) is.
1139. június 30-án halt meg Bambergben, s a michelsbergi kolostorban helyezték örök nyugalomra. 1189-ben III. Kelemen pápa avatta szentté.
Szent Processus     vértanú           

Sarlós Boldogasszony (Visitatio B. M. V. – II. oszt. duplex ünnep) Megemlékezés Pünkösd utáni negyedik vasárnapról

2021. július 02. - Andre Lowoa

Megemlékezés Pünkösd utáni negyedik vasárnapról

sarlbold.jpgA Bibliából jól ismert szép jelenetnek, a Bold. Szűz Mária Szent Erzsébetnél való látogatásának emlékezete a mai ünnep tárgya. A megtestesült Fiúisten itt mutatta meg először isteni hatalmát e földön, mert édesanyja látogatása alkalmával a kis Keresztelő Szent János repesni kezdett Szent Erzsébet méhében. Szűz Máriával együtt a mi ajkaink is fakadjanak e napon arra a szépséges énekre: „Magasztalja az én lelkem az Urat!” — mely különösen jól illik a szerencsés aratásért való hálaadásra is.[1] Az ünnep magyar elnevezése is onnét származik, hogy ez a Mária ünnep esik az aratási időbe.[2]

Bár — mint láttuk — az ünnep tárgya a Szentírásból való, mégis sajátosképpen csak a középkorra megy vissza eredete. Keletkezésének okát és körülményeit közelebbről nem ismerjük.[3] Először az 1247-i le mansi zsinat említi, azután pedig 1263-ban a ferencesek generális káptalanja fogadja el Szent Bonaventura ajánlatára. Jenstein János prágai érsek (+ 1400) készített róla officiumot, melyet VI. Orbán pápával el akart fogadtatni, azonban csak IX. Bonifác rendelte el az ünnepet.[4] Szomorú időket élt akkor az egyház, azért ajánlotta föl a pápa ez ünnepet is a szakadás megszüntetéséért. 1441-ben a bázeli zsinat buzdítja a híveket ez ünnep megülésére,[5] melyet végül IX. Pius emelt mai fokozatára.

A görögöknél is Mária-ünnep van e napon, melynek azonban egészen elütő tárgya van a miénktől. Konstantinápoly egyik külvárosában ugyanis, Blachernaeban, Pulcheria császárné fényes Mária-templomot építtetett.[6] Leó és Verina császársága alatt azután (457—478) egy ruhadarabot helyeztek el ide, melyet a hagyomány a Bold. Szűz köpenyének tulajdonított Ennek az eseménynek emlékezetét ünneplik a keletiek július 2-án.[7]

Különös megfontolást érdemel a mai ünnep alkalmával a Bold. Szűz alázatossága. Istenanyai méltóságával és a fáradalmakkal nem törődve útra kel, hogy nénjének szeretetszolgálatot tehessen. Ezért „tekintette meg az Úr szolgálójának alázatosságát” és ezért „hirdeti őt boldognak minden nemzedék!”
______________________
[1] „Levetette a hatalmasokat a székből: és felmagasztalta az alázatosakat (üres és telt kalász). Az éhezőket betöltötte jókkal: és a gazdagokat üresen bocsátá el. Oltalmába vette Izraelt az ő szolgáját...”
[2] Lonovics: Archaeologia. I. 283. o.
[3] Talán a keresztes háborúk alatt keleten talált Mária-ünnep (l. alább) utánzására vezették be nyugaton is ezt az ünnepet, (Így Thalhofer : Handbuch I. 705— Júl. 2-t illetőleg, l. még Binterim : Denkw. V. 407.) Helyenként más dátuma is volt. (L. Kellner : Heortologie. 202. o.)
[4] 1389-ben.
[5] 43. sessio.(1441. júl. 1.) Sajnos, IX. Bonifác hívein kívül a többi egyház nem fogadta el az ünnepet, a bázeli zsinatnak sem lehetett nagy foganatja. V. Pius juttatta azután érvényre elődje rendelkezését.
[6] Justinus és Justinianus bővítették. (Codinus : De aedificiis CP. — M. Gr. 157, 573. sk. és Gretser : Lib. de off. CP. c. 5.; Morcelli II. 151.; Muralt: Chronogr. Byz. I. 83. — id. Kellner : i. m. 201. o. j.)
[7] Ἡ κατάθεση τῆς τιμίας εσθήτος τῆς ὑπεραγίας δεσποίνης ἡμῶν Θεοτόκου εν Βλαχέρναις (Nilles : Kallend. I. 200.)

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 277-279. old.)

Szent Juvenál pátriárka - SZENT KONON vértanú

Istenszülő öltönyének elhelyezése - SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL (SARLÓS BOLDOGASSZONY)

2021. július 02. - Andre Lowoa

Istenszülő öltönyének elhelyezése

Nagy Leó császár idejében (457-74) élt Konstantinápolyban két istenfélő szenátor testvér: Galvin és Kandid. Egy alkalommal, császári engedéllyel Jeruzsálembe mentek, hogy a szent helyeket felkeressék. A galileai Názáret városát is felkeresték, ahol az Ige testté lett. Mivel közel volt az este egy idős, férjezetlen zsidó nőnél szálltak meg. Házában észrevették egy szobát, amelyben gyertyák égtek, és betegek feküdtek benne. Amikor érdeklődtek a rendkívüli dolgok miatt, az asszony nagysokára bevallotta, hogy az Istenszülő öltönyét tartja házában, egy dobozban. Miután elmentek Názáretből, Jeruzsálemben egy, ugyanolyan dobozt csináltattak régi fából, és visszatértek Názáretbe. Éjszaka titokban kivitték szekerükre a szent öltönyt tartalmazó dobozt, és ott hagyták helyébe az általuk hozott üres dobozt. Elköszönve az asszonytól, sietve mentek vissza Konstantinápolyba. Ott először maguknál akarták elrejteni a szent ereklyét, de az általa művelt sok csoda miatt nem tudták. Szóltak tehát a császári párnak és a pátriárkának a dologról. Ők pedig sok néptől kisérve, drága dobozba helyezve a szent ereklyét, a blachernei templomba vitték, és ott helyezték el. Ez 474-ben történt.
SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL (SARLÓS BOLDOGASSZONY)    
Mária az Angyali üdvözletből értesült arról, hogy rokona, Erzsébet gyermeket vár. Látogatóba indul ekkor a hegyek közé, megkeresni az örömét titkolót, és együtt ünnepelni saját titkát is a rejtekben. Erzsébet segítségre szorult, természetes hát, hogy Mária sietett hozzá.
Megérkezésekor Mária üdvözlő szavaira örömmel repesett a magzat Erzsébet méhében, és mindkét anya boldog énekbe kezdett
. Ezeket a lelkendező áradozásokat az Egyház azóta is ünnepi imáiban ismétli. Minden beteljesült álom ünneplésének alapgondolatai ezek.
Az ünnepet VI. Orbán pápa 1389-ben vezette be a Római Naptárba. de a ferencesek Szent Bonaventúra kezdeményezésére már 1263-óta ünneplik. Az ünnep hosszú ideig parancsolt ünnep volt, IX. Piusz pápa tette másodrendűvé.
Gondolat:
    Járjunk mi is Jézussal a szívünkben...
Szent Juvenál pátriárka
Juvénál a jeruzsálemi pátriárkai széket az ifjabb Teodóz császár uralkodása alatt (408-450) foglalta el. Ebben az időben Palesztinában szentéletű atyák remeteskedtek, de ugyanebben az időben az Egyház életében különféle tévtanítások okoztak zavart. Juvenál az igaz hit védője és a tévtanítások ellenharcosa volt. Részt vett az efezusi és a khalkedoni zsinatokon, védelmezve az igaz hitet. Ezért sokat kellett neki szenvednie a tévtanítók részéről, sőt meg főpapi székéből is eltávolították. Ő elment Konstantinápolyba. Egy idő után, a viharok elmúltával, újra visszatért Jeruzsálembe és igyekezett ott rendet tenni. Utolsó éveit békében töltötte el. 458-ban, a főpapi méltóságban eltöltött 38 év után hunyt el.
SZENT KONON vértanú 
+Magüdosz, 251. (vagy a következő évek) március 6.
Az Egyház egy kertészt is vértanúi közé számít: Konont, a kisázsiai Pamfiliában lévő tengerparti város, Magüdosz császári kertjeinek egyszerű munkását.
Konon életéről csak azt tudjuk, hogy Názáretből származott és Jézus rokonai közé számította magát, s hogy jámbor és szilárd jellemű keresztény volt. Egy napon váratlanul kitört a vihar Konon feje fölött. Nem tudjuk, hogy ez még Decius császár uralkodása alatt történt-e, vagy már Valerianus császár alatt. Egy császári helytartó, név szerint Publius hirtelen Magüdoszban termett, hogy a láthatóan túlnyomórészt keresztény városban szigorú razziát tartson. Először hírnökök útján összehívta a lakosokat, ezek azonban nem teljesítették a parancsot, hanem egész vagyonukat hátrahagyva, hanyatt-homlok menekültek a városból, és elrejtőztek a környéken. A törvény fanatikus őre erre körülvette az egész várost, és emberei házról házra, pincétől padlásig mindent átkutattak a keresztények után. A parancs végrehajtása után azonban azt jelentették a helytartó katonái, hogy egy teremtett lelket sem találtak.
Ekkor a város pogány polgármestere, Naodorosz egy pogány tisztviselővel, aki dühös volt a keresztényeknek az állami istenek iránti közömbössége miatt, katonai őrjáratot kért kíséretül a keresztények felkutatására. Melléjük adták Origenészt, a helytartó segédtisztjét egy rendőrcsapattal együtt. Egy Karmena nevű helyen ráakadtak Kononra, aki éppen öntözött a császári kertben. Képmutató szívélyességgel köszöntötték: ,,Jó napot, Konon!'' Ő teljesen gyanútlanul válaszolt: ,,Jó napot, fiaim!'' Erre Origenész: ,,Apóka, a helytartó hívat.'' Konon pedig: ,,Miért van rám szüksége a helytartónak? Idegen vagyok a számára, mindenekelőtt pedig keresztény. Ha magához hasonlókat keres, mást kell keresnie, nem egy szegény földművest, akinek egész nap dolgoznia kell.'' Naodorosz erre ingerülten a lovához köttette Konont, és arra kényszerítette, hogy megkötözve fusson mellette a helytartóhoz. Konon nem ellenkezett, és úgy futott, ahogy csak tudott. Origenészhez fordulva így vélekedett Naodorosz: ,,Vadászatunk nem volt eredménytelen. Megtaláltuk, akit kerestünk. Ennek itt valamennyi keresztényért felelnie kell.'' Ezzel mély igazságot mondott ki. A vértanú mindig közbenjáró is testvérei üdvösségéért.
Amikor megérkeztek a helytartóhoz, Naodorosz pöffeszkedve magyarázta, hogy az istenek kegye folytán, a császári parancsnak megfelelően és szerencsésen megtalálták az istenek keresett barátját, aki kész arra, hogy engedelmeskedjék a törvényeknek és a császári rendelkezéseknek. Konon azonban hangosan tiltakozott és így kiáltott: ,,Ez nem igaz! Csak a nagy Királynak, Krisztusnak engedelmeskedem!'' Origenész erre mintegy bocsánatot kérve a szegényes zsákmányért ezt mondta: ,,Fenséges helytartó, átkutattuk az egész vidéket, de csak ezt az öregembert találtuk a kertben.'' Erre a helytartó: ,,Ember, világosítsál csak fel. Honnan való vagy? Miféle családból? Hogy hívnak?'' Konon: ,,A galileai Názáretből származom, rokona vagyok Krisztusnak, akinek őseimtől kezdve szolgálok, és akit a világmindenség Isteneként ismerek.'' Hogy Konon Jézus rokonai közé tartozott, nagyon is lehetséges. Az Úr tágabb családja a palesztinai keresztény közösségek első buzgó követői közé számított. A helytartót azonban nem érdekelték az ilyenféle összefüggések. Rövid úton kijelentette: ,,Ha elismered Krisztust, akkor ismerd el a mi isteneinket is! És felszólította Konont, hogy vegyen egy csipetnyi tömjént és egy kevés bort, és mondja: ,,Legfölségesebb Zeusz, mentsd meg ezt a népet!'' ,,Hallgass a tanácsomra -- beszélt a helytartó az öregemberhez --, hagyj fel ezzel az istentelen kultusszal! Vess véget ennek a helytelenkedésnek, és élj boldogan velünk együtt!'' Konon azonban feltekintett az égre, halkan elmondott egy imát, majd bátran válaszolt: ,,Hogy merészeled így gyalázni a mindenség Istenét, akinek a kezében van az életed. Bárcsak mindazokkal együtt, akik bátran megvallják az ő nevét, örökké zenghetném és magasztalhatnám őt, az egész világ üdvözítő Istenét!'' Amikor a helytartó látta, hogy sem a rábeszélése, sem heves fenyegetései nem érnek el semmit, röviden tanácskozott a tanácsadóival, majd megparancsolta, hogy verjenek szögeket Jézus Krisztus ártatlan hitvallójának ízületeibe. A zsarnok ezután átszegezett lábakkal futtatta Konont a kocsija előtt, miközben két katona ostorcsapásokkal hajszolta. Konon nem állt ellen, csupán a zsoltárverset imádkozta:
,,Várva vártam az Urat,
ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat'' (Zsolt 40, 2).
A piactér közelében az ilyen kegyetlenül megkínzott kimerülten roskadt a földre, még egyszer feltekintett az égre, és így szólt: ,,Úr Jézus, vedd magadhoz a lelkemet! Ragadj el a vérszomjas kutyáktól! Adj nekem nyugalmat mindazokkal az igazakkal együtt, akik teljesítették az akaratodat! Igen, Istenem, Te vagy az örökkévalóság Királya!'' Ezután keresztet vetett és meghalt.
A keményszívű bírót mélyen érintette, amikor be kellett látnia, hogy ez az egyszerű ember lélekben legyőzte őt. Hamarosan felkerekedett és továbbállt. Így menekült meg a város Konon kertész vértanúsága által.
süti beállítások módosítása