Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Gyertyaszentelő Boldogasszony (Boldogságos Szűz Mária tisztulása – Purificatio B. M. V.) II. oszt. duplex ünnep

2020. február 02. - Andre Lowoa

purific.jpgA Karácsony kialakulása után került ez az ünnep február 2-ára,[1] mint Karácsony után a negyvenedik napra, mert ekkor kellett a mózesi törvények szerint [2] az elsőszülött fiúgyermeket a jeruzsálemi templomban bemutatni és áldozat árán az isteni szolgálattól visszaváltani.[3] Bár a Boldogságos Szűz erre nem volt kötelezve,[4] de az evangélium tanúsága szerint[5] ezt mégis megtette, talán azért, hogy az Úr Jézus már ez alkalommal is bizonyságot tehessen a szegénység iránt való szeretetéről.[6] Maga az ünnep azonban — legalább is keleten — régibb a Karácsonynál, amit az a körülmény is bizonyít, hogy mikor január 6-át tartották az Üdvözítő születésnapjának, már akkor is megünnepelték „Epiphania után a 40. napot.”[7] A jeruzsálemi zarándoknő (385 táján) leírja, hogy e napon körmenet vonult az Anastasis templomba „a legnagyobb örvendezés közben” és ott minden pap és a püspök is beszélt a bemutatásról szóló evangéliumról. Ebből a leírásból az is kitűnik, hogy Eucheria[8] idejében Galliában még nem ünnepelték ez eseményt.[9] A VI. században lett keleten általánossá[10] Justinianus császár 542.-i rendelete folytán, amelyet egy nagy konstantinápolyi pestis után adott ki ez a császár.[11] — Az V. század végén ismerték meg nyugaton is[12] és bár a Liber pontificalis szerint[13] I. Sergius pápa (687—701.) rendelt volna már gyertyás körmenetet e napra, ezt sem a Gelasianum,[14] sem a Gregorianum még nem említik, bár más források révén meg lehet állapítani, hogy ekkor (a VIII. században) már nyugaton helyenként tényleg tartottak gyertyákkal körmenetet e napon.[15] Ugyancsak már ekkor kezdik pogány ünneppel magyarázni ennek a szokásnak keletkezését.[16] A rómaiak ugyanis febr. 1 -én Februus (Plútó) tiszteletére amburbale-t rendezlek, azaz égő fáklyákkal körüljárták a várost[17] és egymást vesszővel a bűnöktől megtisztítani (februare = purgare) igyekeztek. Ezt az ünnepséget változtatta volna át Sergius pápa keresztény körmenetté.[18] Bármint legyen is a dolog,[19] a gyertyák szentelése csak a X. századig megy vissza,[20] és Német- meg Franciaországban találjuk meg először. A XII. században azután általánossá válik.[21]

Az ünnepet általában a Bold. Szűz Mária ünnepének tartják, pedig a liturgia szerint inkább az Úr ünnepe.[22]1 Tárgya a kis Jézus bemutatása a templomban és találkozása az agg Simeonnal és Annával.[23]

A gyertya leginkább az Úr Jézus jelképe gyanánt szerepel a liturgiában.[24] A viasz emlékeztet emberi természetére, a világosság pedig Istenségére vagy a halandóságra, mert a gyertya önmagát fölemésztvén szolgál másoknak. Nagyon üdvös azonkívül a középkoriaknak az a magyarázata is, mely szerint az égő gyertya a hitet jelképezi a jócselekedetekkel, mert miként a gyertya láng nélkül nem világíthat, így a hit is jócselekedetek nélkül holt. Hogy teljes legyen a párhuzam, a viaszba rejtett gyertyabél pedig az ember belső jószándékát jelenti, mely a jócselekedet érdeméhez szükséges. A gyertya, ha oldalt vagy lefelé tartják is, lángja felfelé lobog, így a hívő keresztény is, bár bajok érhetik, „de a szívében rejlő szeretet és ájtatosság lángja fölemelkedik Istenhez az égbe” — írja Szaniszló,[25] míg Lonovics szerint a gyertya arra figyelmeztet, hogy „úgy világoskodjék a ti világosságtok, hogy az emberek lássák jócselekedeteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki a mennyekben van.”[26] A gyertya megáldása különben szentelmény is, melynek a régiek sokféle értelmet tulajdonítottak, azért zivatar, epidémia alkalmával, vagy házi perpatvar esetén is meggyújtották.[27] Nagyon szép szokás utolsókenet feladása alkalmával meggyújtása, sőt a haldoklónak is szoktak szentelt gyertyát kezeibe adni, hogy „az örök világosság fényeskedjék neki.”[28]

A mai ünnep tanulságai mindenki számára a szegénység szeretete, a szülők számára pedig Szűz Mária és sz. József példája a lelkiismeretes gyermeknevelésben.[29]

E naptól kezdve a zsolozsmában megváltozik a Bold. Szűz karéneke, mert ezentúl egészen Nagyszerdáig a „Mennyországnak királynéja, angyaloknak ...” (Ave Regina caelorum)[30] kezdetűt kell énekelni. Szerzője ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy már a XIII. században énekelték.[31] A szertartás a gyertyaszenteléssel kezdődik, melyhez violaszinű vecsernyepalástot[32] vesz magára a pap és a leckeoldalon öt könyörgést mond. Ezekben azt kéri, hogy Isten, aki az agg Simeon könyörgését meghallgatta és aki Mózesnek megparancsolta, hogy színe előtt illatos olajokat égessen, gyújtson minket is föl az ő szeretetének lángjára. Adja meg a Szentlélek felvilágosító kegyelmét és e megszentelt gyertyák világa oszlassa el a lelkek éjjelének sötétségét, valamint mindazokat, akik ezzel kezükben zengeni fogják ma az Úr dicsőségét, őrizze meg minden testi és lelki bajtól, hogy egykor Istenhez eljuthassanak az örök boldogságba. Ezután háromszor meghinti szenteltvízzel majd megtömjénezi a gyertyákat. Ezek szétosztása alatt az énekkar Simeon énekét énekli (Luk 2, 29—32.) mégpedig minden versszak közé karvers gyanánt beékelve az utolsót: „Világosság a nemzetek megvilágosítására és népednek, Izraelnek, dicsőségére” Ezután még egy rövid könyörgés következik, mire megindul a körmenet, melyen mindenki gyertyát visz a kezében. Alatta ezt énekük: „Díszítsd föl sátorodat, Sion és fogadd be Krisztust, a királyt: öleld át Máriát, ki a mennynek kapuja, mert ő hozza az új világosság dicső királyát. Megáll a Szűz kezénél fogva vezetvén Fiát, ki a hajnalcsillag előtt született, kit ölébe vevén Simeon azt hirdette a nemzeteknek, hogy Ő az élet és halál Ura és a világ Megváltója.” Visszatértében pedig a kar az evangélium szavaiból alkotott éneket zengedez.

A Szentmisénél fehér színűek az egyházi ruhák. Evangélium olvasása alatt, valamint Úrfelmutatástól áldozásig mindenki kezében tartja a szentelt gyertyát.

Az Introitusban és Gradualéban előforduló 47. zsoltár szavai azt a nagy eseményt hirdetik, hogy az édes Üdvözítő e napon vonult be először királyi őseinek szent városába. Bár egyszerű, szegényes környezetben, de a próféták tanúsága révén mégis felismerhetőleg jelent meg Jeruzsálemben. A 44. zsoltár 3. verse ez esemény szemléletére a hívő lélekből előtörő örömet fejezi ki.
__________________
[1] Müller: Das Kirchenjahr 159. o. szerint ez az utolsó csillag, mely a karácsonyi égen felragyog.
[2] Lev. 12, 2-8.
[3] Exod. 13,2. és 34,20.
[4] Mert nem „suscepto semine” szült. (Így sz. Tamás: I. 3. qu. 37. art. 4.)
[5] Luk. 2,23. s.köv.
[6] „Nem akart gazdag családból származni, hanem szegényeket választott. Ezért a bárány is hiányzott, amit érte fel kellett volna áldozni; galambfiókakat és egy pár gerlét talált anyja az áldozatra.” (N. Sz. Gergely : Hom. 3. in evang.), u. i. sz. Tamás : i. h. art. 3. (L. Lonovics : Archaeol. 1. 87.o.)
[7] Peregrinatio 26. c. (Corp. script. eccl. Lat. 39, 77.)
[8] Ez a legújabb kutatások szerint a jeruzsálemi zarándoknő neve (nem Silvia, Aetheria vagy Egeria). Flavius Eucherius consul leánya volt Délgalliában (ezért hasonlítja az Euphratot a Rhonehoz), Theodozius császár unokahuga, kolostora Spanyolországban lehetett. (L. bőv. Kellner : Heortologie 47. o.)
[9] „Hic”.
[10] Naz. sz. Gergely még ezt az eseményt is Vízkereszt napján említi. (M. Gr. 36, 549.)
[11] Nem Justinus, mint némelyek tévedésből írták. L. Theophanes Chronogr. ad ann. 534. (ed. Bonn. 345. id. Kellner: i. m. 133. o.) és Niceph. Call.: H. E. 17, 28. (M. Gr. 147, 291. s köv.)
[12] Thalhofer: Handbucn, I. 682. o. és már a VI. században Fulgentius beszél Pnrificatio ünnepén. Nálunk már a szabolcsi zsinat (1092) említi ez ünnepet.
[13] I. 376. : „sz.. Simon napja, melyet a görögök Hypypantenak neveznek”. A görögök ugyanis az agg Simeon énekéből: „Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat” azt következtették, hogy ekkor mindjárt meg is halt.
[14] M. L. 74, 1158. : Purificatio.
[15] Rómában is (így Alcuin: M. L. 89. 1291. s köv.).
[16] Toledói Ildephonsus (+ 717.) M. L. 96, 277. ; Eligius (M. L. 87, 602) ; Venerabilis Beda : De rat. temp. c. 12. (M. L. 90, 351.) stb. (id. Nilles : Kalend. I. 92.) és Mihályfi: i. m. 127. o. 1. jegyz.
[17] Februanak (Mars anyjának) is szólt ez az ünnep, hogy fia győzelemre segítse őket. A római nők is „a fáklyák ünnepét”(festum luminum) tartották ezekben a napokban Proserpina Plútó által történt elrablása emlékére, kit anyja (Ceres) és rokonai sokáig kerestek az Ethna körül égő fáklyákkal. (Durandus : Rat. div. off. 258. o.)
[18] Baronius szerint I. Gelasius 492 és 496 között a február 15-iki. Lupercalia fáklyásmenet helyett rendelt hasonló keresztény körmenetet. Kellner véletlen összetalálkozásnak tartja ezt és tagadja a körmenet pogány eredetét (i. m. 134. o.), míg mások ezt valószínűnek tartják. Nehézzé teszi ez utóbbi vélemény elfogadását az a körülmény, hogy 450-ben már Palesztinában is szerepelnek gyertyák Hypapante ünnepén. (Cyrill, Scythop. : Vita Theodosii coenob. id. Nilles : i. h.) Az ünnep és a gyertyaszentelés elválaszthatósága nem képezhet erős bizonyítékot ez utóbbi eredetét illetőleg, mert hiszen a rubrica olyan korban keletkezett, mikor a pogány eredetről meg voltak a liturgikusok győződve.
[19] „Vannak ugyan nálunk közös dolgok a pogányokkal, de a cél különböző” — írja már sz. Ágoston: Contra Faustum Manich. 20, 20.
[20] Franz : Die kirchl. Bened. I. 445. o.
[21] Thalhofer : 1. h.
[22] Csak a zsoltárok vétetnek a Mária ünnepről. A görögöknél ma is 'Η Υπαπαντή του Κυρίου ημών Ιησού Χριστού, azaz : „A mi Urunk Jézus Krisztus találkozása” t. i. Simeon és Annával (Nilles: 1.91.).
[23] Micrologus c. 48. (M. L. 151, 1012.)
[24] Őt kel vinnünk, mert „dicsőítsétek és vigyétek az Urat testetekben” — írja Durandus : Rat. 257. o. Szerinte persze a körmenet Mária és sz. József Jeruzsálembe való fölmenetelét jelzi.
[25] i. m. 28. o.
[26] Mt. 5, 16.
[27] Franz : i. m. I. 456. s köv. o.
[28] Gyertya használatáról l. sz. Jeromos : Contra Vigil.
[29]Lonovics : i. m. 92. o.
[30] Kiss : Imádkozzunk. 10. o.
[31] Lonovics : i. h.
[32] Sz. Amand ordója szerint abban az időben fekete ruhában vettek részt e körmeneten. (Thalhofer; i. m. I. 688. o.)

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 90-96. old.)

süti beállítások módosítása