Ez a ragyogó csillag Aquinói Szent Tamás, aki 1225-ben született az aquinói grófok ősi családjának a nápolyi királyságában fekvő Roccasicca nevű várában. Atyja Landulf gróf, anyja Teodóra grófi leány. Alig volt egy éves, amikor dajkájának minden ellenzése ellenére lenyelt egy kis papírlapot, amelyre az „Üdvözlégy Mária” volt leírva. Környezete ebből arra következtetett, hogy a fiú Szűz Mária különös tisztelője lesz. Első iskolája a híres montekasszinói bencés apátság, ahol 700 évvel előtte a nagyjelentőségű Szent Benedek-rend bölcsője ringott. Öt évig volt itt. Tíz éves korában Nápolyba került, ahol a nagyváros könnyelmű tanuló ifjúsága között is meg tudta őrizni lelke tisztaságát. Itt ismerkedett meg az akkor még fiatal domonkos-renddel, amelynek mai napig ő a legnagyobb fia és dicsősége.

Tizenhétéves korában családja akarata ellenére belépett a domonkosok közé. Az az érett megfontolás vezette, hogy a hivatás kérdésében inkább kell engedelmeskednie az Istennek, mint az embereknek. Elöljárósága rövidesen Párizsba akarta küldeni, de erőszakos testvérei útközben elfogták s egy várba zárták, hogy a szerzetbelépés gondolatát kiverjék fejéből. A több mint, egyéves fogságban azonban minden hivatásellenes családi rábeszélés, erőszakoskodás és kísértés meddőnek bizonyult. A szobájába aljas módon beküldött rosszhírű nőt zsarátnokkal űzte ki; s az Úristen kegyelme megjutalmazta ezért az elszántságért: ezután a tisztaság terén sohasem voltak nehézségei. Állhatatossága annyira hatott húgaira, hogy hivatása legnagyobb ellenzőiből maguk is apácák lettek. A várból sikerült kötélen leereszkedve kimenekülnie, s Nápolyban kitöltötte az egyéves próbaidőt.

A húsz éves ifjút maga a rend legfőbb elöljárója vitte Nápolyból a párizsi egyetemre, hogy ott végezze el hittudományi tanulmányait. Párizsban épp akkor kezdte meg előadásait a középkor legegyetemesebb műveltségű tudósa, a sváb eredetű Nagy Szent Albert (nov. 14). A kiváló mester legjelesebb tanítványa Párizsban s később Kölnben a magábavonult, folyton gondolkodó és búvárkodó Tamás. A mester érezte, hogy tanítványa túl fogja szárnyalni. Amikor megtudta, hogy a hallgatag ifjút pajzánkodó társai néma ökörnek nevezik, figyelmeztette őket: „Meglátjátok, hogy ha ez a „néma ökör” egyszer megszólal, bőgésével betölti az egész világot”. Úgy is lett.

Szent Tamás lángelméje csakhamar kezdte ragyogtatni fénysugarait. Alig 27 éves, s máris tanár a párizsi egyetemen. Itt, majd Rómában és Nápolyban köréje sereglett az akkori keresztény világ tudományéhes ifjúsága. Az ifjak kenyeret kértek, s a mester törte nekik a hitből táplálkozó tudomány kenyerét. Az egész világ lelkes bámulata és tapsai között vívta meg küzdelmeit a keresztényellenes tudománnyal; csodálatos mélységgel, elmeéllel, rendszerességgel és világossággal írta egymásután műveit. Az a 32 hatalmas kötet, amelyet megírt, a kereszténység egyik legértékesebb kincse.

S noha tudománya előtt meghajolt Európa ifjúsága, pápák és királyok, tudósok és szentek, barátok és ellenfelek, Tamás megmaradt egyszerű, alázatos szerzetesnek, nem egyszerűen tudós tanárnak, hanem mint később nevezték „angyali doktor”-nak.

Mennyit mond, hogy ez a lángelme egy-egy tanítása, tanulása, búvárkodása előtt és után letérdel és imádkozik; ha nehézsége támad, melyet nem tud mindjárt megoldani, külön elimádkozik egy Üdvözlégyet; ha a nehézség nem akar világosságba oldódni, az imádságot böjttel tetézi. Mily fölséges dolog, hogy rendjében semmi állást nem fogadott el s következetesen kitért minden fölajánlott egyházi méltóság elől, írásait pedig letette az Úr Jézus lábaihoz s alázatosan kérdezte, tetszenek-e neki; s a hagyomány szerint a Keresztrefeszített ezt mondta neki: „Jól írtál rólam, Tamás! Mi jutalmat kívánsz tőlem?” „Semmi mást - úgymond Tamás - csak tégedet, Uram!”

Mennyi áhítat sugárzik azokból a himnuszokból, amelyeket IV. Orbán pápa fölkérésére írt az úrnapi zsolozsmába, s amelyek egyikének vége (Tantum ergo... Genitori...) a mi áhítatunkat is annyiszor kigyújtja a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt. Mennyire egész lelkével dolgozott a maga üdvösségén ő, aki tanította, hogy a legbiztosabban úgy üdvözülünk, ha komolyan akarunk. Mennyire óvakodott a legkisebb bűntől ő, aki csodálkozott azon, miként alhatik vagy nevethet az olyan ember, aki halálos bűnben van s így az örök kárhozathoz közel jár. Nemcsak tanította, hogy a hazugság nagy bűn, hanem ennek érvényt is akart szerezni a gyakorlati élet minden megnyilatkozásában. Egy szerzetes testvérével sétált, amikor az egyszer csak tréfából mondja, hogy a levegőben egy ökör repül. A szent fölnézett s nem látva az ökröt, nevető társához így szólt: „Hamarabb elhiszem, hogy az ökör repül, mint hogy egy keresztény hazudjon”.

X. Gergely pápa 1274-ben a délfranciaországi Lyonba egyetemes zsinatot hívott össze. A zsinatra hivatalos volt az egyszerű domonkos szerzetes is. Szent Tamás elindult Nápolyból, de csak a középitáliai Fossanuova ciszterci, kolostorig tudott eljutni: Hirtelen betegsége ágyhoz szegezte. Ágyában az utolsó percig imádságos lélekkel diktálta az Énekek énekének magyarázatát. Lelke 1274 március 7-én szállott el ahhoz, akiről s akiért annyit írt és tanított.

Szent Tamás angyali élete és hatalmas tudományos munkássága megadja a feleletet arra, miért ünnepelte és ünnepli őt mindig az Egyház s az egész keresztény világ.

Nem egy kiváló festői lángelme örökítette őt meg. Most csak egy képre gondolunk, amely Traini nevű festőnek 1345-ből való alkotása s a pizai Szent Katalin-templomban látható. Egy nagy kerek dicskör (aureola) közepén ül a hittudósok fejedelme, az „angyali doktor”, egyik könyvével a térdén. A kép felső részén lebegő kerubok tartják az Úr Krisztust, aki alatt s közvetlenül Szent Tamás fölött a felhőben lebegnek Mózes, Szent Pál s a négy evangélista. A szent két oldalán áll az ókor két legnagyobb gondolkozója, a görög Plátó és Arisztoteles, lábai alatt pedig hever a keresztényellenes gondolkozás legyőzött képviselője, az arab Averroes. A kép alsó részén jobbra-balra sok-sok tanítvány. A képen látni, mint árad az Úr Jézus fölvilágosító sugara az ó- és újszövetséget képviselő Mózesre, Pálra s az evangélistákra, azután pedig az Úrból is, ez utóbbiakból is Szent Tamásra. De áradnak feléje sugarak a két görög lángelmétől is. Ezeket a sugarakat azután földolgozza lelke hatalmas kohójában, összeolvasztja mindazt, amit a természetes észből és a természetfölötti kinyilatkoztatásból nyert s fölséges új világosság alakjában lövelli maga körül. A keresztényellenes tudományt e sugarak a földre teperik, a tanítványokat pedig éltetik, boldogítják.

S a sugarak melegségét és világosságát élvező tanítványok sokaságában a régi századok mellett ott állunk mindnyájan papok és világiak, tudósok és tudatlanok, akik csak tanultunk valaha hittudományt, vallástant vagy katekizmust, mert tudománya, amely kimutatta, hogy nincs ellentét a hit és ész között, érvei, fogalmazásai ott találhatók a legtudományosabb, de a legegyszerűbb vallástani könyvben is.

Az Egyház az angyali doktort a 1323-ban szentjei közé iktatta s a szenttéavató pápa ajkával mondatta, hogy legnagyobb műve (Summa theologica) annyi csodát művelt, amennyi cikkelyt tartalmaz. A trienti zsinat (1545-1563) asztalán a Szentírás és a Summa egymás mellett foglaltak helyet. a 1567-ben egyházi tanítónak nyilvánította ki a pápa s elrendelte, hogy ünnepét ugyanúgy üljék meg, mint a négy latin nagy egyházatyáét; Nápoly számára külön nyilvános ünnepnek engedélyezte. A hittudomány és bölcselet általános süllyedése idején XIII. Leó pápa 1890-ben Szent Tamás „arany bölcsességének” követésére hívta föl a keresztény tudomány figyelmét. Ez a bölcsesség szerinte rengeteget tett és még fog tenni „a katolikus hit védelmére és dicsőségére, a társadalom javára és az összes tudományok gyarapodására”. A nagy pápa őt tette meg a katolikus iskolák égi védőjének. A katolikus tudományosság legújabb föllendülése is Szent Tamás tanulmányozásával kapcsolatos, s ezért az egyházi törvénykönyv (1918) is az ő szellemének ápolását teszi a katolikus iskolák kötelességévé.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932)