Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Felicitás és vértanú-fiai - NAZIANZI SZENT GERGELY - SZENT SUSO (SEUSE) HENRIK domonkos pap

2020. január 25. - Andre Lowoa

Szent Felicitás és vértanú-fiai


Felicitás gazdag nemes családból származott és Rómában élt. Hét gyermeke volt: Január, Félix, Fülöp, Szilván, Sándor, Vitál és Marciál. Krisztus szeretetéért szétosztotta nagy vagyonát a szegények között és gyermekeivel együtt nyilvánosan kereszténynek vallotta magát. A császár Publius prefektusra bízta ügyük kivizsgálását. Mindnyájukat megkínozták hitükért, végül mindnyájukat lefejezték. Anyjuk azért imádkozott, tartva gyermekeiben a lelket, hogy ők menjenek előtte át az örökkévalóságba. Féltette ugyanis őket, nehogy elhajoljanak a hittől. Vértanúságot szenvedtek Rómában 164 körül.


NAZIANZI SZENT GERGELY
*Arianz, 329/330. +Arianz, 389/390.
Az Egyház együtt emlegeti és együtt ünnepli barátjával, Vazullal. Ahhoz hasonlóan ő is előkelő kappadókiai családból származott: apja egy zsidó keresztény szektához tartozott, anyja, Nonna, buzgó keresztény volt. Gergely hangja felforrósodott, ha róla beszélt. Nonna hatására az apa megtért, sőt püspök lett Nazianzban, egy vidéki kisvárosban, amelynek ma a romjai is alig találhatók. A szülőknek hosszú időn át nem volt gyermekük. Amikor elsőszülöttük, Gergely megszületett, nagy öröm köszöntött házukba. A hálás anya Istennek ajánlotta föl gyermekét. A fiú finom és érzékeny lelkű volt. Úgy érezte, hogy Isten szavának ,,zamata édesebb a méznél''.

Anélkül, hogy vallásos neveltetésével ellenkezett volna, megismerkedett a kereszténység előtti, antik kultúra kincseivel. Később megvallotta, hogy ,,már akkor lángolóan szerette az irodalmat, amikor még álla sem pelyhedzett''. E vonzalmát megőrizte egész életén át, és ezzel Egyházát összebékítette az antik költészettel és műveltséggel.

Korának leghíresebb iskoláiba járt: a kappadókiai Cézáreában, ahol Vazullal barátságot kötött, a palesztinai Cézáreában, Alexandriában és végül Athénben. Amikor utoljára hajózott Görögországba, útja veszélyesre fordult. Nagy aggodalom fogta el, mivel még nem volt megkeresztelve. Most maga is megújította anyja ígéretét, hogy életét Istennek szenteli.

Gergely szívesen diákoskodott. Később gyakran beszélt diákéveinek élményeiről, a tanulás örömeiről és diáktársainak csínytevéseiről. A tudomány mindig jobban vonzotta, mint a gyakorlati élet. Szerette a filozófiát, a nyelvet mint a kifejezés eszközét, és a költészetet, amely különösen közel állt szívéhez. Ezt írta: ,,Zabolátlan nyelvemet pogány tanokon műveltem és a keresztény tanítás által nemesítettem.'' Athénben hosszabb ideig maradt, mint barátja, még szónoklattani tanszéket is kínáltak neki.

Miután visszatért Kappadókiába, rétorként jó hírnévre tett szert. ,,Barátaimnak táncoltam'', így jellemezte némi öngúnnyal ezt az idejét vallomásaiban, amelyeknek ezt a címet adta: Életem költeménye. Született szónok volt, amellett nagy segítségére volt tanultsága, érzékeny lelkülete és lelkesedni tudása.

Mély lelkisége megóvta attól, hogy a szavak felszínes csengése kielégítse. A szemlélődő és a tevékeny élet vonzása között hányódott. Ez a belső kettősség természetének egyik vonása volt. Egész életén át küzdött e feszültség föloldásáért. A magányban való élet, amelyet a filozófia és a lelki szemlélődés tesz tartalmassá, rendkívül vonzotta: ,,Semmit sem találok csodálatosabbnak, mint érzékeinket elnémítani, és tőlük távol, a testtől és a világtól elszakadva, magunkba szállni és párbeszédet folytatni Istennel, túl a látható dolgokon.''

Szülei unszolásának azonban nem akart ellenszegülni, ezért végül is Nazianzban telepedett le. Itt vette föl a keresztséget apja kezéből, aki már igen koros volt és alig tudta ellátni püspöki hivatalát. Szükségét érezte annak, hogy fiatal erőre támaszkodjék, s az egyházközösség is ezt kívánta. Így azután édesapja pappá szentelte Gergelyt. Ő azonban nehezen fogadta el e kényszerhelyzetet, melyet később ,,zsarnokságként'' emlegetett. Elmenekült otthonról és Vazulnál keresett menedéket. Barátja lelket öntött belé, s így néhány hónap múlva hazatért.

Apja ettől fogva számíthatott támogatására. Érzékeny, finom lénye mérséklő hatást fejtett ki akkor, amikor a teológiai viták és harcok széthullással fenyegették az egységet és a békét.

Érzékenysége mélységes felebaráti szeretettel társult. Ez képessé tette volna, hogy az Egyház érdekében olyan működést fejtsen ki, amely a tettek nagy embereihez is méltó volna. Több tehetség rejtőzött benne, mint maga is vélte.

Közben Vazul Cézárea püspöke lett és új püspöki székhelyet alapított Szaszimában. Figyelmen kívül hagyva emberi sajátságait, Gergelyt küldte oda püspöknek, aki nem ellenkezett. Püspökké is szentelték, de sohasem foglalta el székét, mert vonakodott ,,a cézáreai püspök malacait és tyúkjait'' őrizni, amint bizonyos éllel megjegyezte. Ismét meneküléssel vonta ki magát a felelősség alól, és barátját sem kímélte meg a kritikáktól.

Magányban keresett menedéket, majd nemsokára hazatért Nazianzba, hogy apja mellett lehessen -- aki közel száz éves korában, 374-ben meghalt --, attól azonban vonakodott, hogy utódja legyen apjának. Még ugyanabban az évben elhunyt édesanyja is, ezért Szeleukeiába vonult vissza, hogy az aszkézisnek és a szemlélődésnek éljen. De itt sem volt boldogabb, mint másutt. Széleskörű levelezésben keresett vigasztalódást, mert nem tudott emberi kapcsolatok nélkül élni. Vazul halála után ő lett a feje a niceai hitvalláshoz hű egyházközségeknek.

Gyors egymásutánban veszítette el szüleit és barátját. Személyes vonatkozásban magányosabb lett, mint bármikor. Búskomorság vett erőt rajta: ,,Csak egyetlen kivezető úton találhatnám meg szenvedéseim végét, és ez a halál. De a másvilág is rémít, ha evilág tapasztalatai alapján kell ítéletet alkotnom róla.''

Ekkor azonban új lendületet adott életének a történelem fordulása. Valens császár, aki az ariánusok pártján állt, elesett a gótok ellen vívott harcban. Az új császár, Theodósziusz a niceai hitvallást követte. Eljött a pillanat, hogy az Egyház állapota jobbra fordulhasson. Gergely méltónak mutatkozott a helyzethez. Konstantinápolynak, a kelet-római birodalom fővárosának templomai mind ariánus kézen voltak. A fővárosban megmaradt hívek kicsiny közössége Gergelyhez fordult. Ezúttal is panaszkodott ugyan, hogy kényszerítik, mégis elfogadta a konstantinápolyi püspöki tisztséget.

Konstantinápolyban siralmas állapotok fogadták. A katolikusoknak egyetlen templomuk maradt, ezért Gergely kénytelen volt híveit a magánkápolnájában összegyűjteni. Megjelenése nem volt mutatós, de ahhoz értett, hogy buzgóságával, szavának erejével és kedves lényével megnyerje a népet. Öt nagy, ún. Teológiai beszédet mondott ezekben az időkben, és azok a lehető legjobb hatást fejtették ki.

Új nehézségek támadtak azonban, amikor föltűnt mellette Maximosz, ez a közönséges kalandor. Gergely gyanútlanul fogadta, pedig tulajdonképpen az arianizmus fő fészke, Alexandria küldte. El is követett mindent, hogy Gergelyt eltávolíttassa a Feltámadás- templomból, és magát választassa meg a helyébe. Hatalmas botránnyá dagadt az eset, de a nép és a császár Gergely mellett állt. A 381. évi zsinat hivatalosan is konstatinápolyi püspökké nevezte ki Gergelyt.

Életében először fogadott el hivatalt ellenkezés nélkül. A zsinat alatt meghalt Meletiosz antiochiai püspök. Utódjának megválasztása során azonban Gergely intézkedései nem mindig voltak szerencsések. Ellenzéke támadt, amely ott ártott neki, ahol csak tudott. Megvádolták, hogy törvényellenesen járt el, amikor a szaszimai püspökséget a konstantinápolyira cserélte. Gergely nem értett a taktikázáshoz, ezért nem tudott kellően védekezni. Ismét fölmentését kérte, és meg is kapta.

A zsinattól méltóságteljes beszédben vett búcsút. Gergely lelkén hosszú ideig nem gyógyuló sebet ejtett a zsinat: ,,Ostobák és fecsegők gyülekezete, akik csak károgni tudnak, mint egy varjúraj''. Mielőtt elhagyta a fővárost, végrendelkezett. Minden vagyonát a nazianzi katolikus egyházközségnek hagyta a szegények gyámolítására. Ugyanúgy, mint elhunyt barátja, Vazul, mindig gondoskodott az élet mostoháiról és a szerencsétlenekről, támogatta és védelmezte őket.

Rövid ideig ismét Nazianzban segédkezett, azután visszavonult Arianzba, s ott filozófiával, költészettel foglalkozott és terjedelmes levelezést folytatott. Itt írta meg élete költeményét. Ma is ebből ismerjük érzékeny és szorongásokkal teli egyéniségét. Jeromos szerint 389-ben vagy 390-ben halt meg.

Ékesszólásánál is jobban megragad minket szívének finom érzékenysége. Írásai azt mutatják, hogy bensője csupa megrendültség, csupa finom remegés. S ha személyiségét vizsgáljuk, nem állhatunk meg a művésznél és a költőnél, hanem föl kell fedeznünk benne a misztikust is, aki Istent keresi szünet nélkül.

Mert Gergely egész életén át Istent kereste. Szorongásait és kereséseit híven leírta: ,,Mim van nekem? Mi vagyok én? Mivé leszek? - - Minderről semmit sem tudok. Mondd, nem halál-e az élet, és a halál nem élet lesz-e egykor, ellentétben azzal, amit gondolsz?'' Ez a tizennegyedik költemény tele van azzal az égő vággyal, hogy közelebb kerüljön Istenhez, és megtalálja benne ,,szíve sebének'' gyógyulását. Lelkének legbensőbb titkát tárja föl itt a költészet.

A ,,teológus'' nevet elsősorban az isteni misztérium iránti érzékével érdemelte ki. A történelem azért tulajdonította neki a Himnusz istenhez szerzőségét, mert jól tükrözi Istenhez törekvő vágyakozását:

,,Te vagy mindeneknek túlján,

más névvel hogyan illesselek?

Milyen ének tudna megénekelni?

Nincs szó, amely kimondhatna.

Mely szellem tudna megérteni?

Nincs értelem, amely fölfoghatna...

Minden lény vágya, minden teremtmény sóhaja

tehozzád igyekszik.

Hozzád imádkozik minden, ami van,

és a csend himnuszát

hozzád küldi minden létező,

amely olvasni tudja teremtésed könyvét.''

Abban az időben, amikor a krisztológiai harcok Jézus Krisztus istensége és embersége körül folytak, Gergely ingadozás nélkül azt a hitet fogadta el, amely Jézus személyében egyszerre vallja az isteni és az emberi természetet. Izzó Krisztus-tiszteletével Clairveaux-i Bernát előfutára volt. Gergely költeményei egyaránt tanúskodnak a szorongásról, amely életére nehezült, de arról is, hogy nagy lelke mily szakadatlanul kereste Istent és a békét:

,,Tégy erőssé, Krisztus,

szolgád halálosan fáradt.

Hallgat a hangom, mely Téged énekelt.

Ezt elviselni hogyan tudod?

Adj erőt és ne hagyd el szolgád.

Szeretnék újra egészséges lenni,

Téged dicsérni és néped megtisztítani.

Erősségem, kérlek, többé el ne hagyj.

Elárultalak bár a viharban,

szeretnék hozzád találni újra.''

A bizánci egyház január 25-én, a halála napján ünnepli. A római naptárba 1500 körül vették fel az ünnepét, május 9-re, amelyet egy 9. századi martirológium tévesen Gergely égi születésnapjaként közölt. 1969-ben áthelyezték az ünnepét január másodikára.


--------------------------------------------------------------------------------

Ez az ékesszóló és mélygondolkodású szent, akit ,,a teológus'' és ,,a keresztény Démoszthenész'' névvel illettek, az írók és a költők védőszentje.

Egy elbeszélés szerint zsenge gyermekkorában egy álmot látott, amely mélyen beleivódott lelkébe. Két fehérruhás nőalak jelent meg előtte. Az egyiknek fátyol takarta az arcát. Karjukba vették és megcsókolták Gergelyt. Amikor csodálkozva nevüket kérdezte, az egyik azt mondta, hogy őt Szüzességnek hívják, a másik pedig Bölcsességnek nevezte magát. Elmondták még, hogy kísérői Krisztusnak és mindazoknak, akik a tisztaságnak szentelik magukat, hogy Isten hívását követve éljenek. Ez a csodás látomás mélyen a gyermek szívébe vésődött. Ettől fogva élete végéig szűzi tisztaságban élt és minden erejével a bölcsességet szolgálta.

Megrendítőek azok a szavak, amelyekkel ez az alázatos püspök búcsút vett népétől, amikor látta, hogy ellenségei makacsul kétségbe vonják megválasztásának jogszerűségét: ,,Ha megválasztásom ekkora nyugtalanságot kavar, akkor Jónás prófétával azt mondom: ťFogjatok és dobjatok a tengerbeŤ, hogy elcsituljon a vihar, bár azt nem én támasztottam. Sosem kívántam püspök lenni, és ha az vagyok, az az én akaratom ellenére történt. Szívesen visszamegyek magányomba, hogy Isten egyháza nyugalmat leljen. Csak azt kérem tőletek, hogy utódomul erényes férfit válasszatok, aki majd buzgón védi a hitet.''

Azután elbúcsúzott szeretett konstantinápolyi templomainak klerikusaitól és híveitől. Mindenki könnyezett, amikor e szavakkal végezte beszédét: ,,Gyermekeim, őrizzétek meg a hit rátok bízott kincsét, és emlékezzetek rá, hogy többször is ťmegköveztekŤ, mert az igaz hitet plántáltam szívetekbe.''


--------------------------------------------------------------------------------

Istenünk, ki Nazianzi Szent Gergelyt és Nagy Szent Vazult azért adtad Egyházadnak, hogy példájuk és tanításuk világosságul szolgáljon, kérünk, engedd, hogy igazságodat alázatosan megtanuljuk és hűséges szeretetben tettekre is váltsuk!



SZENT SUSO (SEUSE) HENRIK domonkos pap
*Konstanz, 1295 körül, március 21. +Ulm, 1366. január 25.
A három nagy misztikus, Eckhart[4], Tauler[5] és Suso olyan csillagok, akik a katedrálisok, a keresztes hadjáratok és a skolasztika virágkora után a lelki irodalom, az Egyház és a domonkos rend történetében egyaránt világítanak.

A pápák 1307-ben Avignonba tették át székhelyüket. A német népet két évtizeden át ( 1326--1348) interdiktum sújtotta. A politikai zűrzavar és a halált hozó járványok, mint az 1327--1338 közti és az 1348/49. évi pestis megszüntették minden földi biztonság érzését. ,,Elaggott világ'' volt ez, amint Suso írta.

Suso a Bodeni-tó vidékén született. Tizenhárom évesen lépett a domonkosok szigeten fekvő kolostorába. Öt év múlva egy belső kegyelmi élmény jelentette ,,megtérését''. Nem sokkal ezután ,,lelkében elragadtatott'', s eközben eljutott a hittitkok mélységes megértésére. Szigorú önsanyargatásban élt, és teljesen átadta magát ,,az örök Bölcsesség szolgálatára''. 1322-ig tartó konstanzi, strassburgi és kölni tanulmányai maradandó benyomást hagytak a tudásszomjas és tehetséges tanulóban. Eckhart mestert hallgatta. 1326-tól -- már pappá szentelten -- a konstanzi konventben tanított. Az igazság kis könyvében megvédelmezte Eckhartot, a ,,szent mestert'', és szembefordult szabados gondolkodású testvéreivel. Emiatt igazságtalan vádak érték és megfosztották a tanárságtól.

A bölcsességben és az Isten ismeretében szerzett tudása most a hitoktatásban vált elevenné és gyümölcsözővé. Jósága és együttérzése mindazok iránt akik nem ismerik és nem szeretik Istent és nem szolgálnak neki, megtalálta az utat a szívekhez. Mintaszerű lelkipásztor volt. Fáradságos lelkipásztori útjairól csak ritkán szól. Templomokban és kolostorokban egyaránt prédikált. Beszédeit olykor leveleivel erősítette meg. A Levelek nagy könyve 28 levelet tartalmaz. Ezek nem híreket közölnek, hanem intő, vigasztaló és tanító fejtegetések a lelki élet egyes kérdéseiről és egyetemes vonásairól. Jóságos, atyai és papi lénye jut bennük kifejezésre. Világosan és mértéktartóan, okosan és szilárdan, tiszteletteljesen és bátorítóan tudott tanácsolni és oktatni. Akár az engedelmességről, az áldozatról és az önmegtagadásról, akár az isten- és a felebaráti szeretetről, a földi dolgok mulandóságáról és a túlvilági boldogságról beszélt, mindig az igazi erényekre, a lelki haladásra és Isten segítsége és kegyelme iránti bizalomra buzdított. Munkájának jó részét a kolostori közösségeknek szentelte, különösen a domonkos apácáknak. Így volt ez Konstanz-Zoffingenben, a Freiburg melletti Adelhausenben, a Colmar melletti Unterlindenben, a Zürich melletti Oetenbachban, Diessenhofenben és Tössben. Stagel Erzsébet (+1360 körül) domonkos apácában művelt, szokatlan nyelvtehetséggel és latin ismeretekkel megáldott, sokat tapasztalt és okos lelki nővérére talált. Egy ideig levelezésben is álltak egymással. Erzsébet feljegyzett mindent, amit Henrik életéről megtudott. Amikor ezt Henrik észrevette, elégette a feljegyzéseket. Később Erzsébet újabb jegyzeteit magához vette és átdolgozta. Így keletkezett a lelki emlékirat jellegű Suso élete, ennek a műfajnak legrégibb német nyelvű példája.

1338 végéig lelkipásztori útjaitól eltekintve Henrik a konstanzi konventben maradt. Ez idő alatt kapcsolatban állt Tauler Jánossal és Nördlingeni Henrikkel (+1379 után), aki domonkos apácák lelki vezetője volt. 1339-ben a domonkosok az interdiktum miatt egy évtizedre elhagyták a szigeti kolostort. Az elűzötteket a skótok kolostorába vagy Diessenhofenbe fogadták be. Feltehetően erre az időre esik Henrik priorrá választása (1343). Testvérei nem csalódtak bizalmukban. Az anyagi dolgokban való járatlansága ellenére jól gondoskodott számukra az ideigvaló javakról is. Konstanzba való visszatérésük után súlyos megpróbáltatás várt rá: egy nő, akit jóhiszeműen támogatott, a leggyalázatosabb módon megrágalmazta. A messze távolba is eljutott jó hírneve most alaposan semmivé vált. Áthelyezték egy másik kolostorba. A rendi elöljárók vizsgálata kiderítette ugyan ártatlanságát, ő azonban már Ulmban és környékén prédikált. A pestis évei alatt (1348/49) az egyik Rajna menti helységben egy rendtársával együtt meggyanúsították, hogy megmérgezték a kutakat. A helység papjának nagy fáradságába került, amíg az embereket fel tudta világosítani és meg tudta nyugtatni.

1362 körül állította össze az Exemplar című művet. Ennek első része Suso élete, második Az örök Bölcsesség kis könyve, egy közérthető épületes irat, amely Jézus Krisztus és az istenkereső ember párbeszéde; harmadik része Az igazság kis könyve, negyedik a Levelek kis könyve. Ez utóbbi tizenegy levelet tartalmaz; Stagel Erzsébet válogatta ki és dolgozta át őket. Suso latin írása a Horologium Sapientiae (A Bölcsesség hórás könyve).

Utolsó éveiről csaknem teljesen hiányzik mindenféle tudósítás. Erre az Isten kegyelmével elárasztott lelki vezetőre való emlékezés abban a tiszteletben nyilvánult meg, amely különösen az ulmi domonkos templomban levő sírjánál és a konstanzi szigetkolostorban levő cellájában, valamint képszerű ábrázolásaiban jutott kifejezésre. Kultuszát XVI. Gergely pápa erősítette meg 1831-ben. Ulmban (1927) és Konstanzban (1937) nevének tiszteletére templomot szenteltek. Szentté avatásáért lépések történtek. [4] Eck(e)hart mester (Hochheim Erfurt mellett, 1260-1328): német  domonkos, misztikus író, teológiai tanár. Teológiája Aquinói Szent Tamásra támaszkodik. -- Az inkvizíció eretnekség vádjával eljárást indított ellene, de Eckhart tisztázta magát [5] Tauler Johannes (Strassburg, 1300 után--Strassburg, 1361): német domonkos, misztikus író, lelkipásztor. Eckhart mester tanítványa volt.
süti beállítások módosítása