Azonban természetesen e remény nem következett be, mert Szent János körülbelül 100-ban Kr. u. Ephesusban visszaadta lelkét Istennek. (Jeromos[7] és Euseb.,[8] kitől azt is megtudjuk, hogy Polykrates ephes. püspök értesítette haláláról Victor pápát (189—199.). Róla megemlékeztek még Szent Irenaeus,[9] Alex. Kelemen[10] és a jeruzsálemi zarándoknő is említi Szent János sírját Ephesusban.[11]) Később, valószínűleg Nagy Konstantin alatt,[12] fölnyitották sírját, de fehér poron kívül[13] ott egyebet nem találtak. Iustinianus császár a VI. században gyönyörű bazilikát építtetett sírja fölé, mely a XII. században a törökök uralma alatt összeomlott. Ma a régi dicső Ephesus helyén nyomorult kis tanya van már csupán: Ajassuluk.[14] Morcelli Menologiuma május 8.-an említi Szent János porát (manna), amiből valószínű, hogy az említett sírfölnyitás e napon történt.[15] Alkalmasint ebből keletkezett az a keleten elterjedt hagyomány, mely szerint Szent Jánost is, mint a boldogságos Szüzet, az Úr testével és lelkével együtt fölvette a mennybe. Egy V. századbeli örmény forrás így írja le Szent János halálát: Ephesusban Szent János előrelátván halálát, egy vasárnap istentisztelet után kiment híveivel a városból és keresztalakú sírt ásatott magának. Miután „Béke veletek testvérek!” mondással elbúcsúzott követőitől, bement a sírba. Mire a tanítványok visszatértek, már nem volt sehol, (Dormitio B. Joan. Apost.[16]) Láthatjuk ebből, hogy miként olvadt egymásba a régi és újabb traditio. Ami már most a halál napját illeti, abban nincs megegyezés. A keleti felfogás szeptember 26-a mellett szól, (assumptio, obitus vel translatio) ezzel szemben a római december 27-ét tartja a halál napjának, legalább is e napon ünnepli. Bizonyosat nem állíthatunk, mert a legrégibb források sem egyeznek meg e kérdésben. Így a Martyrolog. Hieronym. (VI. század) június 24-ét jelöli meg Szent János halála napjának, amiben nyugaton többen követték. Ez a nap azonban keresztelő Szent János napja is,[17] azért mondja Durandus, hogy Szent János apostol keresztelő Szent János napján halt meg. A középkorban azután viták indultak meg, hogy melyik ünnep maradjon meg e napon. Azonban a disputa előtt a két szent megjelent a vitatkozóknak álmukban és azt mondták: „Jól egyetértünk mi az égben, ne vitatkozzatok rólunk a földön!” — így keresztelő Szent János megmaradt június 24.-én, az apostol napja pedig áttétetett szeretett Mestere születésnapjának közelébe.[18]

Ez a nap tehát, december 27-e, valószínűleg nem halála napja az apostolnak, de viszont már a IV. században megemlékeztek e napon Szent Jánosról is, előszór Szent Jakab apostollal együtt. (Greg. Nyss.: Péter, Jakab és János;[19] Carth. kalend. (VI. század eleje); Martyrolog Hieronym.) Keleten az örményeknél ma is együtt ünneplik december 28. és 30.-a között János és Jakab apostolt („filii tonitrui” — de ez alkalmasint tévedés.) Kellner szerint e nap ifj. Jakab apostol jeruzsálemi püspökké való szentelésének napja. Keletről jöhetett az ünnep nyugatra, hol kezdetben szintén így találjuk még a VIII. századi Missale Gothico-Gallicanumban is. Itt azonban lassanként elnyomta János ünneplése Jakabét, úgyhogy már a Gelasianumban (ugyancsak a VIII. századból) csak egyedül János apostolnak ünnepe a mai nap. Duchesne szerint ez az átmenet Rómában történt.[20] Ebből magyarázható, hogy a középkorban nem ismerték ki magukat ez ünnep eredetét illetőleg és találgatásokba bocsátkoztak, így Durandus azt mondja, hogy talán e napon szenteltek föl tiszteletére bazilikát, vagy pedig ekkor tért vissza Pathmosból Ephesusba. A templomszentelést Beleth is említi[21] és Mihályfi is ezt állítja Knellerre hivatkozva.

Megemlítendő, hogy Jánost már Szent Ágoston is sashoz hasonlítja evangéliumának magas szárnyalása miatt.[22] Ugyane szempontból, mert ő fejtette ki legvilágosabban az evangélisták közül a Megváltó Istenségét, nevezik őt a görögök theologusnak. A mai napon különösen azt kérjük az apostoltól, hogy csepegtesse szíveinkbe az önzetlen felebaráti szeretetet.[23] Egyébként a keresztény művészetek védőszentjének is tekintik őt.[24]

Hazánkban is. szokás Szent János napján a bor megáldása. Régebben több szentnek az ünnepén szokásban volt az illető szent tiszteletére inni. Ezt Franz a pogány istentiszteleteknél szokásos ital-áldozatokból (libatio) származtatja.[25] — Johannis-minnenek nevezte a német, mert a bort leginkább e szavakkal nyújtotta a pap a híveknek: „Igyátok Szent János szeretetét.” Nálunk is így volt szokás, l. Szaniszló: A róm. kath. Anyaszentegyház ünnepeinek szertartása. Szombathely 1847. 20. o. — Minne = szeretet. Eredetileg keresztelő Szent János napján is volt (június 24-én),[26] de ez nem egyházi, hanem profán ivás volt. Nyoma hazánkban is feltalálható a németajkú lakosságnál (pl. Pécs környékén) ilyen alakban: Der Johannissegen, Der muss getrunken trunken sein! Johannes in der Wüst' Sein Name nich vergisst. Drink zu, drink zu, Drink deinem Kameraden zu! Hogy a János apostol napi boráldás mikor keletkezett, nem lehet biztosan megállapítani.[27] Zingerle szerint[28] az ógermán Fro vagy Freyer isten tiszteletétől ered, de ezt Franz nem tartja bebizonyítottnak.

A legelső reá vonatkozó szertartások Németországból, a XIII. századból származnak. A középkorban elterjedt legenda adott rá valószínűleg alapot.[29] Eszerint (Rómában, Miletusban v. Ephesusban?) Aristodemus pogány főpap egyszer azt mondta szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral telt. kelyhet és az nem árt neki. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, azt fenékig kiitta és semmi baja sem történt, de a főpap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. A főpappal együtt azután nagy tömeg is megkeresztelkedett e csoda hatása alatt. Franz egy féloldal terjedelemben közöl analóg legendákat.[30] Thomasius szerint Mt. 20, 22. 23. alapján (Potestis bibere calicem ...) .kezdték szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult később a kígyó s ismét az elmondott legenda. Mások a kehellyel és kígyóval való ábrázolást a szent ünnepéhez közeleső napfordulattal akarják összefüggésbe hozni. Ismét mások szerint a bor az isteni szeretetet jelképezi, amelyből a gonoszság (kígyó) menekül.

A középkorban néha babonás erőt tulajdonítottak ez áldásnak, például azt gondoltak, hogy férfinak erőt, nőnek szépséget és utazónak szerencsét hoz. De azért mindig főképp lelki oldalát tekintették és testi meg lelki károk ellen használták.

A mai szertartás[31] a kánai menyegzőről szóló evangéliummal (Ján. 2, 1—11.) veszi kezdetét, melynek elmondása után a 22. zsoltárt éneklik. E zsoltár kiválóan alkalmas arra, hogy Szent Jánosnak Istenben való bizodalmát és szeretetét eszünkbe juttassa. Különösen az 5. vers szóról-szóra illik Szent Jánosra (olajbafőzés és a kehelylegenda): „Megkented olajjal fejemet és az én kedvet adó poharam mily jeles”. Valószínűleg ez volt az oka, hogy ennél az áldásnál alkalmazta az egyház. Három könyörgés keretében történik azután a bor megáldása. Az elsőben Isten mindenhatóságára való hivatkozással, a Bold. Szűz és Szent János közbenjárása által kérünk oltalmat minden ördögi cselvetés ellen a megszentelt bor élvezőire.

A második könyörgés az 5000 embernek 5 kenyér és 2 hallal való táplálására és a kánai menyegzőre hivatkozva kéri a szentelt bor ivóira Isten áldását, míg a harmadik János apostol ismertetett esetére való utalással kéri az Istent, hogy e bor által őrizze meg a híveket minden testi és lelki bajtól e földön, a halál után pedig adja meg nekik az örök vigasztalást.[32]
____________________
[1] Tract. 124. in Joan.
[2] Contra Jovin. 1.
[3] De anima
[4] De trinitate 6.
[5] Hom. de nat. SS. M.M.
[6]A Szentírás eredeti (görög) szövege szerint a kérdéses hely így hangzik : „Ha (ἐάν, si és nem sic) azt akarom, hogy (János) itt maradjon, míg eljövök, mi közöd hozzá (Péter) ? Te kövess engem!”
[7] De script. eccl. (De vir. inl. 9.)
[8] H. E. 3, 25.
[9] Adv. haer. 3, 4.
[10] Quis dives salv. 42.
[11] Peregr. c. 23, 10. (Corp. scr. 39, 71.)
[12] Ezt Kellner abból következteti, hogy e császár Konstantinápolyban (Hebdomon városrészben) templomot építtetett Szent János tiszteletére, melyhez a szent ereklyéi kellettek. Keppler: Das Joh.-Evang. und das Ende des erst christl. Jahrhund,, Rottenburg 1883.
[13] Ezt „manna” elnevezéséből következteti Kellner, l. bőv. Morcelli: Kalend. eccl. Cnopol., Romae 1788. II. 97.
[14] Müller 117. o.
[15] Nilles I. 154.
[16] ed. Catergian Mechitar., Wien 1877.
[17] Sőt Adó és Usuardus egy Julianus császár alatt vértanúságot szenvedett Szent János presbytert is említenek e napon. (Kellner 2233.)
[18] Durandus 272. o. és M. L. 94, 11. 43.
[19] M.Gr. 46, 579. 725. 789.
[20] I. m. 257.
[21] M. L. 202, 77.
[22] Tract. in Joan. 36. és Jeromos: Contra Jovin. l, 5
[23] Lonovics I. 48,
[24] Nilles I. 287.
[25] I. m. I. 287.
[26] Ennek eredetét Franz a Rómában e napon tartott Fortuna ünnepben és az egyebütt szokásos fürdésekben keresi. Sz. Ágoston: Sermo 196. de die nat. c. 4. (M. L. 38, 1020.) és arlesi Caesarius: Sermo 257. c. 4. (M. L. 39, 2268.)
[27] De ortu et obitu patr. 72, 128. (M. L. 83, 151. 1288.)
[28] Johannissegen und Gertrudenminne, Wien 1862.
[29] Abdias-legenda: a nyugaton elterjedt apokryph apostoltörténetek VI. századi gyüjteménye.
[30] I. m. 300. o.
[31] Rit. Strigon.
[32] A Rituale Romanum függelékekében két formula is van e szentelésre: egy rövidebb és egy mennyiségileg az ismertettel megegyező (a kölni egyházmegyének engedélyezve), de a könyörgések alakja egészen más, bár szellemük megegyező a mienkkel.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 55-61. old.)