Szentünk a Tízváros Irinopolisz helységében született. Szüleitől vallásos nevelést kapott. Nyolcéves korában a tanulmányokra adták. Szívesen tanulta a Szentírást, és szerette a templomokat látogatni. Amikor felnőtt, szülei házasságra akarták adni, de Gergely titokban elhagyta a szülői házat és egy pusztai kolostorban szerzetes lett. Kitűnt buzgó életével. Édesapja halála után, anyja megtalálta Gergelyt. Jóváhagyta választását, de azt kérte, hogy egy másik kolostorba menjen át, ahol testvére szerzetes volt. Ezt megtette, de mivel a kolostor főnöke képüldöző volt, elhagyta azt és másik kolostorba ment. Megvilágosítva tanításával a világot, és leleplezve a gonosz gondolkozásúakat, Istentől megkapta a csodatevés adományát. A szentképek üldözésének idején Konstantinápolyban élt, és a tévtanítókat leleplezve, 820 körül ugyanott halt meg.

Henrika novér és négy társa, Norberta, Aurea, Borbála és Brigitta a salzhotteni ferences reguláris III. rendi közösség tagjai voltak. 1875. dec. 6-án indultak el hajóval Bremerhavenbol, az uticél St. Louis volt. Azonban hajójuk, a Deutschland már a következo napon homokzátonyra futott s kezdett elmerülni. Mentocsónakokkal az utasok egy részét sikerült kimenteni, de nagy részük a hajóval együtt elmerült az óceánban. Amint ilyenkor történni szokott, az utasok pánikba estek, csak a ferences novérek maradtak nyugodtak s a többiekben is igyekeztek felkelteni az Istenbe vetett hitet. Eloimádkozták a hit, szeretet és a bánat imáit. Amikor felajánlották, hogy oket is megmentik, ezt nem fogadták el. „Vannak itt apák, aggódó nok és gyermekek. Nem akarjuk elolük elvenni a megmenekülés lehetoségét” - mondták. A hajó közepén felállva és imádkozva várták a visszamaradt utasokkal együtt utolsó percüket. Amint a víz folytonosan magasabbra emelkedett, a novérek felálltak egy asztalra, térdelve s egymást átölelve, kezükben fogadalmi keresztjükkel merültek alá a hajóval együtt az óceán mélységébe. Négyük holttestét késobb megtalálták, Stradfortba (Anglia) szállították, ahol a papság és a nép nagy sokasága vett részt a temetési szertartáson. Manning bíboros, a szertartás végzoje dicsérte a novéreket, akik a szeretet hosi példáját adták, amikor a bajbajutottakat erosítették s felebarátaik helyett önzetlenül föláldozták saját életüket. Alkalmazta rájuk Jézus szavait: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,14) és: „Bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem esik a földbe és meg nem hal, egyedül marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24). Ezek a ferences novérek ugyanazt tették, mint pár évtizeddel késobb (1912- ben) a Titanic katasztrófájánál a három pap: a litván Juosapas Montvila, a német bencés Josef Benedikt Peruschitz és az angol Thomas Roussell. „O velük fog lakni, azok pedig az o népe lesznek, és maga Isten lesz velük. Letöröl szemükrol minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás. Ami eddig volt, elmúlt.” (Jel, 21,4.)

Imádság:

Szent János, Szaveriosz Iszaak és Hipatiosz Perzsiában voltak püspökök különböző helyeken. Amikor Szápor király megparancsolta, hogy a keresztények is a Napot és tüzet imádják, a szent főpapok erősítették híveiket Krisztus követésében. Amikor a király erről hallott, összefogatta őket a különböző városokban és hittagadásra próbálta kényszeríteni őket. Állhatatosságukat látva különféle módokon kínoztatta és végez tette ki őket, 343 körül.

Mexikóban már a 19. században megkezdodött az egyház üldözése: 1860- as években számuzték a püspököket, megtiltották a papi ruha viselését, számos templomot leromboltak. 1917-tol mind hevesebb lett az üldözés, különösen Calles* elnök (1924-28) diktátorsága idején. A papok számát minimálisra korlátozták, akik illegálisan muködtek, azokat kivégezték. Így került börtönbe Juniper atya és Humilis testvér, akik életükben elválaszthatatlan jóbarátok voltak. Mindketten 1901-ben ugyanabban a kolostorban vették magukra a ferences ruhát. Együtt éltek, együtt maradtak a vértanúságban is. 1928. február elején kerültek börtönbe. Junipertol azt kérdezte a százados, mennyi misét mondott (ti. illegálisan). A páter bevallotta oszintén, annyit, amennyit csak tudott. Ez a vallomás elég volt ahhoz, hogy halálra ítéljék. A börtönbol Humilis levelet írt tartományfonökének: „Egész éjjel imádkoztam, buneim bocsánatát kértem s magamat a Szuzanyának ajánlottam. Mert tudjuk, hogy mi vár ránk.” A páter pedig egész éjjel gyóntatta a többi foglyot. Korán reggel arcra borulva imádkozott. Humilis kérte, hogy egy keveset aludjon. „Nincs többé ido az alvásra - felelte -, eljött az ido, hogy a halálra készüljünk.” Kora reggel jöttek is értük a poroszlók. Mindkettojüket felszállították egy katonavonatra. Az egyik állomáson Junipert leszállították és sortuzzel kivégezték. Hasonló sors jutott Humilisnek is, ot Zamora állomásnál végezték ki. Késobb mindkettot vértanúságuk helyén eltemették s temetésüknél felhangzott a hívok kiáltása: Éljen Krisztus Király! (Lehetséges, hogy a két vértanú boldoggá avatása már megtörtént.)

„Ha az emberek a magán- és közéletben elismerik Krisztusnak királyi tekintélyét, hihetetlen elonyök háramlanak a polgári társadalomra: a valódi szabadság, a fegyelem és higgadtság, a megértés és a béke.” XI. Piusz pápának a Krisztus Király ünnepét elrendelo „Quas Primas” kezdetu ap. levelébol.

Imádság: