Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Babilász felszentelt vértanú - A másik Babilász vértanú és 84 gyermek vértanú

2019. szeptember 04. - Andre Lowoa

Szent Babilász felszentelt vértanú


A szent és istenfélő Babilász az antiochiai egyház főpapja volt. Szellemi nyáját jól kormányozta, a híveknek példaképe volt minden jóban. Egy pogány ünnepen Babilász összegyűjtötte az antiochiai keresztényeket a templomba, hogy vérontásnélküli áldozatot mutassanak be Istennek. Ugyanakkor tanította a híveket az igaz hitre, buzdította őket az egyház melletti hűséges kitartásra. Déciusz császár, visszatérve a pogány ünnepségről, a keresztények temploma felé vette útját. Szeretett volna ott kíváncsiságból szétnézni, szerette volna a szent templomot beszennyezni. Babilász főpap a templom ajtójában várta és nem engedte meg, hogy Isten házába belépjen. Egyben megrótta a császárt bálványimádása miatt. A császár, látva a jelenlevő keresztényeket, nem akart erőszakosan a templomba lépni. Kísérői előtt megszégyenítve, palotájába ment.

Bosszújában megparancsolta, hogy másnap gyújtsák fel a keresztények templomát. Katonái megtették ezt. Babilász főpapot is magához hivatta. Szemrehányást tett neki előző napi viselkedéséért. Kíváncsi kérdéseket is feltett a keresztény hitről. Ezután következett a szokásos módszer. Először hízelgésekkel és ígéretekkel akarta rávenni a szent főpapot a bálványimádásra. Nem ért el vele semmi eredményt. Súlyos láncokat tétetett utána a főpap nyakára és lábaira, így akarta a városon körülvezetni. A főpap mellett volt három édestestvér fiú: Urbán, Prilidián és Apolloniosz. Babilász tanította őket, és úgy tartotta, mint saját fiait. A császár a főpapot börtönbe záratta, a három fiút magához hivatta, majd anyjukat Krisztodulát is. Hízelgéssel próbálta a gyermekeket bálványimádásra bírni. Mivel ezt megtagadták, anyjukkal együtt megverette őket. Kínzásul a főpapot és gyermekeket fára függesztették és tűzzel égették. A súlyos kínzások után a főpap és a gyermekek karddal lefejezve haltak meg. Az anyát szabadon engedték, ő ezután békében fejezte be életét. A szent főpap testét, kívánsága szerint, a keresztények azokkal a láncokkal temették el, amit a testén viselt. Vele temették el a három vértanú gyermeket is. Mindezek 251-ben történtek.


A másik Babilász vértanú és 84 gyermek vértanú

Mazimián császár Nikomédiában lakott, hogy ott üldözze a keresztényeket. Az üldözések idején a keresztények közül sokan elrejtőztek. Nem tartották magukat erősnek a kínzások elviselésére. Egy napon a császárnak jelentették, hogy az egyik rejtekhelyen egy idős, Babilász nevű keresztény ember tartózkodik. Azzal vádolták, hogy a gyermekeket a bálványok megvetésére tanítja, és arra, hogy ismerjék meg az igaz Istent. Az idős embert elfogták és tanítványaival együtt a császár elé kísérték.

Mazimián kérdőre vonta Babilászt tanításai miatt. Keresztény okossággal tele válasza miatt a császár 4 katonának megparancsolta, hogy verjék meg Babilászt. Utána kövekkel verték testét. Végül, súlyos terhet akasztva nyakába, börtönbe vetették. Ezek után a császár elé vezették Babilász 84 gyermektanítványát. Először hízelgésekkel próbálta őket rávenni, hogy imádják a bálványokat. A gyermekek nem válaszoltak szavára semmit, hanem sűrűn egymásra néztek. Megvallották aztán keresztény hitüket és kijelentették, hogy nem akarnak a bálványoknak áldozatot bemutatni. A császár, látva, hogy nem megy velük semmire, a gyermekeket is börtönbe vetette. Tanítójukat, Babilászt felfüggeszttette és vasvesszővel verette. Miután látta, hogy keresztény hit megvallásában állhatatosak, mindnyájukat halálra ítélte. A vesztőhelyen először Babilásznak vették fejét. Utána lefejezték mind a 84 gyermektanítványt. A keresztények az éjszaka folyamán eljöttek, és csónakba helyezték a szent vértanúk földi maradványait. Kivitték őket Bizáncba, eltemetve három ládában, dicsérvén és áldván Istent.
süti beállítások módosítása