Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Elek hitvalló

2019. július 17. - Andre Lowoa

szeh.jpg

Legendáskönyvek kedvelt szentje. Edesszában élt; a nép nagyon tisztelte és csak „Isten emberének” nevezte. A szír legenda már az 5. században úgy beszél róla, mint aki halála előtt megvallotta, hogy gazdag római család sarja, s házassága elől menekült ide, hogy kizárólag Istennek élhessen. A nyugati keresztényeknél a 9. században találjuk meg történetét a most ismeretes formájában.

A legenda gyönyörű illusztrációja a keresztény hősiességnek és a tökéletességre való törekvésnek. Hőse az Istenszeretetnek egészen rendkívüli útjain jár, amit utánozni alig lehet, legföljebb csak megcsodálni. De azt jól mutatja, hogy mire képes az Istent mindenekfölött szerető lélek.

A nyugati kereszténység legendái szerint Szent Elek (Alexius) egy előkelő római patríciusnak, Eufemiánusnak volt a fia. Anyja a fejedelmi családból származó Aglaész. Eufemiánus és Aglaész nagyon szerették egymást, becsületben állottak a császár előtt és nagyon gazdagok voltak. Vagy ezer lovag állt szolgálatukra s leste parancsukat. Mind aranyban, selyemben járt.

Csak egy bánat árnyékolta boldogságukat: nem volt örökösük. Éjjel-nappal kérték tehát az Istent, áldja meg házasságukat. imádkoztak, alamizsnálkodtak, böjtöltek. Meghallgatta az Úr imádságukat és kérésükre a kis Eleket adta nekik. Volt erre öröm a házban! Alig győztek hálálkodni az Úr nagy kegyelméért. Maga a pápa keresztelte meg a kisfiút.

Hétéves korában iskolára fogták. Nagyon jól tanult, erényesen és jámborul viselkedett és nagyon szerette az Istent. Később a császár udvarába került, hogy fegyelembe törjön, lovagi illendőségre ügyesedjen. Húszéves korában eljegyezték szülei egy szép szűzzel, a császár közeli rokonával, Szabinával. Minden barátjuk együtt örült a szülők és a fiatalok örömével.

Az esküvő éjszakáján azonban Elek ifjú hitvese elé állt s azt mondta neki: „Látod, hogy égnek itt előttünk a gyertyák. Nemsokára kialusznak. Így van a földi örömmel is. Bármily szép, fiatal, gazdag és erős valaki, vége lesz mindennek, mert minden mulandó. Azért mindkettőnknek az örök boldogság felé kell törekednünk. Az pedig az égben van, Isten adománya. S csak azoknak adja, kik őt szeretik. Azért mi lelkünkre ügyeljünk s éljünk tisztán!”

Megértette Szabina ezt a beszédet, örült rajta s hálát adott Istennek a nagy kegyelemért. Csak akkor szomorodott el, mikor Elek búcsúzóul egy szép gyűrűt adott át neki s azután útnak indult. Nem tudott mást szólni, csak azt, hogy „Isten oltalmazzon. Minden időben megtartom tanításodat”.

A sötét éjszakában, kívül az otthon melegén, Isten és Szűz Mária oltalmába ajánlotta magát a távozó. Koldusruhában zarándokolt Edessza városáig. Ott beállt a többi koldus közé és kéregetett. De nemcsak a maga számára, hanem amit kapott, azt megosztotta a szegényekkel.

Mikor Eufemiánus és Aglaész az esküvő utáni reggelen meghallották, hogy mi lett a fiukkal, nagyon elszomorodtak. Mindenfelé szétküldték szolgáikat a nagyvilágba, hátha elő tudják keríteni. Edesszába ís elértek a szolgák. De nem ismerték meg ifjú urukat. Mert olyan keményen élt és olyan nyomorúságosnak látszott, hogy nem lehetett ráismerni. Ő azonban megismerte a jövevényeket, alamizsnát is kért tőlük. S mikor kapott, nagy öröm töltötte el szívét, és megköszönte Istennek, hogy atyja szolgáitól kaphatott.

Eredménytelenül tért vissza Rómába a keresők hada. Fölsóhajtott akkor Aglaész: „Sohasem leszek már boldog életemben, mert nem jött vissza a fiamra. Szabina pedig azt mondotta: „Úgy teszek én, mint a gerlice: ha elvesztette párját, magában marad és nem keres mást”.

Tizenhét kerek esztendőt töltött Szent Elek Edesszában. És ezalatt minden vasárnap magához vette az Úr testét és szorgalmasan szolgálta az Istent egész napon át, sőt még éjjel is: önmegtagadással, imádsággal, böjttel. A tizenhét esztendő elteltével egy ünnepnapon nagy vihar volt. Sok nép húzódott a templomba, ahol a Szent is koldult. A sekrestyés a többi szegény emberrel együtt őt is ki akarta küldeni a kapu alól. De akkor megszólalt a Boldogasszony képe: „Hadd benn az én szolgámat! Körülnézett a sekrestyés, mert nem tudta, hogy kire gondol Szűz Mária. Erre ismét megszólalt a titokzatos hang: „Könnyen megismerheted az én szolgámat: pokrócban jár, kócos a haja, szőrcsuhája van; szakállas, nem nagyon fiatal, de nem is nagyon öreg és módfelett jámbor. Biztosan a mennyországba fog jutni. A Szentlélek lakik benne és Eleknek hívják”. A sekrestyés odament Szent Elekhez s beszélni kezdett vele. Erre minden harang magától megszólalt a városban, az emberek pedig odafutottak és kérdezték, mit jelent ez a nagy csoda? A sekrestyés elmondotta, hogy van itt egy szent ember, annak a kedvéért szólaltak meg a harangok, de még a Boldogasszony képe is. És megmutatta a Szentet a népnek.

Nagy lett erre a becsülete, elhalmozták minden jóval. De nem bírta sokáig tűrni ezt a nagy megtiszteltetést, elmenekült előle. Kiment a városból a tengerpartra és hajóra szállt. A vihar Rómába hajtotta a hajót, szülővárosába. Hamarosan találkozott itt atyjával. Drága ruhában, nagy sereg szolga kíséretében ment. Felsóhajtott azért Szent Elek: „Uram segíts, hogy ne ismerjen meg atyám!” Aztán gondolta, hogy legszívesebben atyja házában húzná meg magát - koldusként. Oda is ment a nagy úrhoz s megszólította. Elveszett fiára hivatkozva, kérte, fogadja be házába. Akad talán ott egy kuckó, ahol meghúzza magát és Istent szolgálja. Eufemiánus megengedte. Mindent megadott, ha fiára hivatkozva kérték.

A házba vezető lépcső alatt volt egy kis kuckó, abba költözött be a Szent. Itt szolgált Istennek szent komolysággal éjjel, nappal: imádsággal, böjttel, virrasztással. Sok éhséget és szomjúságot szenvedett. Betegeskedett is, és a szolgák gúnyolták, bántalmazták. Mikor pedig elcsendesedett a ház népe, egész éjjelen át hálálkodott Istennek azokért a szenvedésekért, amik nappalonként érték. Napról-napra látta apját, anyját, kedves hitvestársát. Néha még szóba is álltak vele. Mindamellett megmaradt eddigi életében, imádságaiban és nagyon szerette az Istent. Nem kívánkozott a házba szállított finom ételek után, megelégedett a maga sovány koldusételével.

Így telt el újabb tizenhét esztendő.

És elérkezett az idő, hogy elvegye jutalmát eddigi szenvedéseiért. Magához hivatott egy szolgát, tollat és papírt kért tőle. Leírta, hogy s mint ment dolga, mióta távozott a szülői házból. Egy kérése is volt: hogy örökségét a szegények közt osszák ki. Alig írta meg a levelet, kilehelte lelkét és felvétetett a mennyei boldogságba.

Éppen vasárnap volt. Halálára megszólaltak Rómának összes harangjai. Szerették volna tudni az emberek, hogy mit jelent ez a csodálatos harangzúgás? Hatalmas szózat világosította fel őket. Háromszor hallatszott, és mindenki meghallhatta, aki csak a városban volt: „Eufemiánus házában keressétek az Isten emberét, hogy imádkozzék Rómáért és mindnyájatokért, mert most költözött el lelke”.

Eufemiánus ért először a szegényes kuckóba. Mennyei illat áradt feléje. Kivette a levelet a halott kezéből és felolvastatta az egész nép előtt. Mikor meghallotta, hogy a saját fia volt ez a koldus, megrendült szíve mélyéig. Összeroskadt, keservesen sóhajtozott és siránkozott: „Miért nem én haltam meg előtted!” Jött az anyja is és az egész nép megszánta, amint panaszkodott: „Segítsetek sírni, mert nem ismertem meg a fiamat tizenhét éven keresztül”. Jött a hitvese is: „Elvesztettelek s már vissza sem várhatlak. Örökös özvegységben maradok”.

Mikor mindnyájan kisírták magukat, a pápa azt rendelte, hogy a templomba kell vinni Szent Elek testét. Itt az Úr sok kegyelemmel tett bizonyságot szolgájának nagy szentségéről. Mert aki beteg, béna csak hozzáért, meggyógyult.

Eufemiánus szép templomot építtetett s oda temették el Szent Eleket. Szabina pedig ezután még jobban szolgált Istennek imádsággal, böjttel, virrasztással és mindenféle önmegtagadással: és bár gazdag volt, saját kezével kereste kenyerét élete végéig.

Mikor meghalt, Szent Elek mellé temették. Nagyon sok szép csodajel történt ezen a temetésen. Édes illat áradt a sírból, a mennyből pedig nagy fényesség. Még az angyalok énekét is hallották. És látták, hogy Szent Elek egy kissé arrébb húzódik sírjában, hogy helyet adjon kedves hitvestársának. Sokan látták ezeket a csodákat és dicsérték értük az Istent imádsággal és szent énekekkel.

(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)