Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Úrnapja (Festum SS. Corporis D. N. Jesu Christi) (I. oszt. duplex ünnep II. oszt. kiváltságos nyolcaddal) Szentháromság vasárnap után való csütörtökön – Parancsolt ünnep.

2021. június 06. - Andre Lowoa

Szentháromság vasárnap után való csütörtökön – Parancsolt ünnep.

corpuschristi.jpgE szép ünnep késői keletkezésének okául jóformán ugyanazt lehet elmondani, mint a Szentháromság vasárnapéról. Mert vajon mi egyéb a Szentmise-áldozat bemutatása, mint a kenyér és bor színe alatt rejlő Isten hitének megvalIása, felségének imádása, kegyelmeinek gyümölcsöztetése, röviden szólva az Úr Jézus ünneplése az Oltáriszentségben? Ilyen körülmények között nem is mutatkozott külön eucharisztikus ünnep szükségessége — jobban mondva — nem vették észre ennek hiányát mindaddig, míg csak nem akadtak emberek, akik elég merészek voltak a Szentírás megdönthetetlen szavai[1] és a sok százados hagyomány[2] tanúbizonysága ellenére Krisztus Urunk valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben tagadni vagy kétségbe vonni.[3] Ennek a mozgalomnak ellenhatásaképpen fakadt ki a hívő szívek melegéből, mint a kora nyári időben a sok szép virág, a mai ünnep.

Egy egyszerű ágostonrendi apáca[4] által hintette el az Úr az eszmét az arra hivatottak elméjében és a Gondviselés munkája siettette[5] a kivitelt. Végül IV. Orbán, és V. Kelemen pápa rendelete[6] tette Úrnapjának megünneplését az egész egyházban kötelezővé.[7]

A mai ünneplés legkimagaslóbb pontja: a fényes körmenet, nem egykorú az ünnep keletkezésével. Nem egyházi előírás, hanem a szokás honosította meg, a szentségi Jézushoz ragaszkodó hívek szeretete, amely ezzel is nagyszerűbbé, felségesebbé akarta tenni az Oltáriszentségben való hitének megnyilatkozását.[8] V. Márton és IV. Jenő pápák azután búcsúkat engedélyeztek a körmeneten résztvevőknek, miáltal e szép szokás az egyház szentesítését megnyerte.[9]

Már IV. Orbán pápa nyolcadot rendelt Úrnapjának utóünneplése gyanánt, melyet azután X. Pius II. osztályú kiváltsággal látván el. Vízkereszt nyolcadának méltóságára emelt.

A szertartások méltatására elég azt tudnunk. hogy azokat Aquinoi Szent Tamás szerkesztette.[10] A „Doctor angelicus” valóban az angyalok nyelvét szólaltatta meg az angyalok Kenyerének ünnepén. A legpontosabb theologiai szabatosság párosul e magasztos imák és hymnuszokban egyrészt a forma tökéletességével, másrészt pedig a lélek emelkedettségének olyan fokával, melyre valóban csak egy szent lehetett képes. Olyan művet alkotott itt a szent tudós, mely előtt még a hitetlenségnek is tisztelettel kell meghajolnia, akárcsak a kölni dóm előtt, melynek néma kövei is a művész lelkének vallási ihletettségét lehelik ki magukból.[11] Azt kell mondanunk e mennyei harmónia hallatára, hogy Szent Tamás művében a Szentlélek alkotott méltó keretet a Legméltóságosabb megdicsőitéséhez!

Mivel úgysem tudnánk megfelelő szavakat találni a zsolozsmának magyarra való átültetéséhez, azután meg a hely kimértségére való tekintettel is avatottabbakra bízzuk e munka teljesítését és megelégszünk a hívőkre nézve a legszükségesebbel: a Szentmise és körmenet szertartásainak ismertetésével.

A Szentmisében előforduló zsoltárrészek: 80. zsolt. (Intr.) és 144. zsolt. (Grad.) — az isteni Eledel és az abban rejlő lelki öröm kifejezései.[12] A Szentlecke Szent Pál apostol előadásában az Oltáriszentség alapítását és vételének föltételeit tartalmazza,[13] a szent evangélium pedig Krisztus Urunk ígéretét azok számára, akik szent testét és vérét magukhoz veszik: élni fognak mindörökké.[14] Az Offertoriumban igen helyesen inti az egyház papjait a hivatásukhoz szükséges életszentség és tisztaság gyakorlására. Ha már az ószövetség papjának — aki pedig csak az Oltáriszentség előképét (szentelt kenyeret) áldozta Istennek — ez erényekkel kellett ékeskednie, mennyivel inkább ki kell tűnnie bennük Krisztus papjának! A „Lauda Sion” sequentia, Szent Tamás remeke, nem szorul külön méltatásra,[15] csak az nagy kár, hogy nincs külön Praefatioja is ez ünnepnek.[16] E napon két nagyostyát változtat át a miséző, melyek egyikét magához veszi a szentáldozáskor, a másikat díszes szentségmutatóba teszi[17] és velummal lefedve, azt az oltár közepére helyezi.[18] Szentmise végeztével a pap leveti a miseruhát és karkötőt és fehér vecsernyepalástot vévén magára megtömjénezi a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Majd a segédkezők selyem velumot tesznek vállaira, mely velumnak elől lelógó részével betakart kezeibe fogván a szentségmutatót a nép felé fordul és a „Pange lingua”[19] kezdetű hymmnuszt intonálva megindul a körmenet a virágokkal, lombokkal, szentképekkel, zászlókkal és gyertyákkal pompásan fölékesített útvonalon.[20] Menet-közben Szent Tamás gyönyörű hymnuszait éneklik,[21] vagy más szép énekeket az Oltáriszentségről.[22] Németországban a XII. és XIV. század között keletkezett az a szokás, hogy útközben négy oltárnál megállapodik a körmenet és evangéliumok olvasása, valamint szentségi áldás után vonul tovább.[23] Ennek a rómaitól eltérő szokásnak eredete valószínűleg a püspökök szertartáskönyvének egy rendelkezésére vezethető vissza, mely megengedi, hogy hosszú útvonal esetén a menet egy-két templomban vagy oltárnál pihenőt tarthasson és innét a megfelelő könyörgés elmondása és áldás után induljon tovább.[24] Azonban lehetséges, hogy az időjárásért könyörgő körmenetek mintájára[25] honosodott meg Úrnapján is a négy égtáj felé való evangéliumolvasás.[26]

Visszatérvén a templomba a „Te Deum” hymnusz eléneklése után ismét tömjénezés történik és az Oltáriszentséggel utoljára is áldás (az ötödik) adatik, mégpedig épp úgy mint a feltámadási szertartás befejezésekor régi magyar (Pázmány-féle) rítus szerint.[27]

Örvendezzünk e szent napon a hit diadalának. Az édes Üdvözítő irántunk való végtelen szeretetéből ugyanegy tényével megalázta saját isteni Fönségét, hogy lelkünk táplálékává lehessen az örök életre, de megalázta egyben az ágaskodó és ellenkezni szerető emberi értelmet is, mert nagy myszteriumot adott eléje, melyet ha az önmagát le nem győzi és alázatos hittel el nem fogad, nem lehet méltó Őhozzá!

Azután emlékezzünk meg e napon nagy hálával e fölséges szentség alapításáról is[28], mert ez tette számunkra lehetővé, hogy szeretett Jézusunk állandóan köztünk lévén, minden bajunkban és bánatunkban rögtöni oltalmat és vigaszt nyerhessünk szent hajlékánál, lelkünk éhségét szentséges Testének vétele által enyhíthessük és mi porszemek, végtelen értékű áldozatot mutathassunk be a Mindenhatónak!

Bánjuk meg méltatlan vagy kevés áhítattal végzett szentáldozásainkat, melyekkel megszomorítottuk Krisztust a szeretet szentségében; fogadjuk meg, hogy a jövőben gyakori szentáldozásaink alkalmával[29] sem fogunk soha megfelejtkezni arról, hogy a végtelen fölségű Isten az, akit ekkor szívünkbe fogadunk. „Boruljunk le és rettegve imádjuk e Szentséget,
Mint igaz Istenséget!”
_________________
[1] Ján. 6, 52. sk. (ígéret); Mt. 26, 26. sk; Mk. 14, 22. sk; Luk. 22, 19, sk; I. Kor. 11, 23. sk. (alapító szavak) stb., mely utóbbiak alapján Luther sem merte Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben tagadni. (Luther: Das diese Wort Christi: Das ist mein Leib etc. noch fest stehen wyder die Schwermgeister. Nürnberg 1527.) és 1524-i levele, (de Wette kiad. II. 576. sk. o. l. bőv. Pesch: Comp. Theol. Dogm. IV. 78. sk.)
[2] L. ágazatos hittan.
[3] A XI. században Berengarius toursi kanonok: „De coena Domini” (1073), de VII. Gergely pápa józan és szeretetteljes fölvilágosítására ő is visszavonta tévedését 1079-ben. Mint szentéletű remete halt meg 1088-ban. (L. bőv. Hefele-Knöpfler: Egyház történet I. 257. sk.) A dokéták, monophysiták, majd később a katharok és waldiak csak közvetve voltak a valóságos jelenlét tanának tagadói, amennyiben ők ezt nyíltan nem vetették el, azonban tanításuk alapján fönntartani sem volt lehetséges. Wiklif és Hus próbálkozásai után Zwingli és Kálvin voltak első számottevő tagadói.
[4] Julianna (szül. 1193-ban Retinnesben, +1258-ban Fossesben — l. bőv. Bollandisták Ápr.) mont cornilloni (Lüttich mellett) apáca 1209 körül egy látomásban a teli holdat látta, melyből azonban egy darabka hiányzott. Belső felvilágosítás révén megtudta, hogy a hold az egyházi évet jelképezi, hiánya pedig az Oltáriszentség ünnepe. Csak 1230-ban merte látomását tudós és szentéletű lüttichi papoknak, különösen troyesi Pantaleon Jakab esperesnek elmondani, minek az lett az eredménye, hogy Róbert püspök 1246-ban a lüttichi egyházmegyében elrendelte Úrnapjának megülését, amit a püspök halála ellenére 1247-ben először végre is hajtottak. Innét terjedt lassanként az ünnep különösen Németország nyugati részében.
[5] Pantaleon Jakab 1261-ben pápa lett: IV. Orbán néven; 1262-ben történt a bolsenai mise. (Egy pap feldöntvén a kelyhet összehajtotta a corporalét, hogy vigyázatlanságát a hivek észre ne vegyék, azonban a szent vér áthatolt a corporalén és annak másik oldalán ostyaalakú vörös nyomokat hagyott. E corporalét az orvietói székesegyházban őrzik.) IV. Orbán 1264. szept. 8-án „Transiturus” bullában az egész egyházra kiterjeszti az ünnepet, napjává pedig a Szentháromságvasárnap után való csütörtököt jelöli ki.
[6] „Si Dominum” bulla az 1311-i viennei egyetemes zsinaton.
[7] Nálunk már 1292 és 1298-ból vannak emlékeink Úrnapjáról. (Mihályfi: A nyilvános istentisztelet. 156.)
[8] Először Kölnben 1279, majd Würzburg 1298, Hildesheim 1301, Augsburg 1305, Worms 1315, Aachen 1319, Prága 1355, hazánkban csak 1424-ben említtetik először. (Mihályfi: i. h.) Kramp a nagycsütörtöki körmenetben keresi eredetét. (i. m. III. 155)
[9] X. Pius ugyan törölte a parancsolt ünnepek sorából, a körmenetet pedig a következő vasárnapra tette át, azonban számos püspök kérésére ez a rendelkezés nem maradt fönn. A Cod. iur. can. már többször idézett 1247. can. 1. § -a ismét a parancsolt ünnepek között említi Úrnapját: „Festum sanctissimi Corporis Christi”.
[10] IV. Orbán pp. felszólítására. Előtte már lausannei János lültichi kanonok is készített officiumot.
[11] Hasonlóan ír Baumgartner (id. Müller: Das Kirchenjahr. 475.) És vatóban pl. Lonovics idézi is a protestáns Augusti magasztaló szavait Úrnapjának szertartásáról. (Arch. I. 265. o. 3. j.)
[12] Wolter III. 168. és V. 416.
[13] I. Kor. 11, 23—29.
[14] Ján. 6, 56—59.
[15] Kevésbé sikerült fordítását l. Kiss: Imádkozzunk 292.o.
[16] A karácsonyit kell venni. Régen nem volt ez így, pl. Lonovics közöl is mutatóban egy Oltáriszentségről szóló Praefatiót régi francia Missalékból.
[17] A XVI. század óta; előbb csak díszes kehelyben hordották körül, mert szentségmutató még nem volt használatban. Nálunk első említése 1580-ból való.
[18] Miként az Offertórium a papokat, úgy figyelmezteti a Communio (I. Kor. 11, 26. 27.) a többi híveket az Oltáriszentség vételéhez szükséges lelki tisztaságra. A Comniunio végén kissé furcsán hangzó Alleluja azt az igazságot juttathatja eszünkbe, hogy végeredményben minden Isten dicsőségére szolgál. A méltatlan áldozások elviselése megmutatja Isten végtelen türelmét, jövő büntetésük pedig igazságosságát.
[19] Kiss: Imádkozzunk 297. o.
[20] A Rit. Strig. is megjegyzi, hogy ez a legszebb körmenet az egész évben. (Tit. IX. cap. 5. p. 1.)
[21] Pange lingua, Sacris solemniis, Verbum supernum
[22] A Rituálé még a „Salutis humanae sator” és az „Aeterne Rex altissime” hymnuszokat (Áldozócsütörtökről), a Te Deumot, Benedictust és Magnificatot említi, melyekhez hozzáadható a napi Sequentia is. (Mihályfi: i. m. 606.)
[23] Így Thalhofer: i. m. 667. és Kellner: Heortologie. 94., míg Müller: i. m. 475. a XV. századra teszi keletkezését.
[24] Így Rajner Lajos (l. Mihályfi: i. m. 156. o.)
[25] V. ö. Búzaszentelő.
[26] Így Thalhofer : Handbuch ... I. i. h. Németországban a négy evangélium kezdetét olvassák, nálunk Ján. 6, 56—59. (a napi evangélium) ; Luk. 11, 9—13. (az Úr meghallgatja az imádságot) ; Mk. 11, 22—26. (az imádsághoz bizalom és megbocsátás kell) és Ján. l, 1—14. (az Ige megtestesülése) : Ennek „éneklése odacéloz, hogy imádó tiszteletünket ápolja és növelje az Oltáriszentségben jelenlévő azon véghetlen fölségű Úr iránt, kinek öröklétét, istenségét s csodálatos megtestesülését az apostol ugyanott a legmagasztosb szavakban hirdeti.” (Lonovics: Archeológia. I. 267. o.)
[27] L. fent 193. o.
[28] Nagycsütörtök, az alapítás tulajdonképpeni évfordulónapja, az Úr szenvedésének közelsége miatt nem alkalmas arra, hogy kellőképp kifejezhessük érzelmeinket isteni Üdvözítőnk végtelen ajándékát illetőleg. Azért rendelt külön ünnepet az egyház, még pedig a húsvéti idő után következő első csütörtökön.
[29] Föl kell tételeznem, hogy az olvasó gyakori szentáldozó, amennyiben ez egy buzgó kereszténynél magától értetődik.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 260-266. old.)

süti beállítások módosítása