A Leon-királyságban, vagyis a mai Észak-spanyolországban jelentős szerepe volt a Szent Fakundus és Primitivus spanyol vértanúkról (+ 300 körül) nevezett bencés apátságnak, amelyet 800 körül alapítottak. Az apátságtól vette nevét a mellette épült városka is: Sanctus Facundus; ebből lett Sant-Fagund, végül Sahagun. Ebben a városban született szentünk az Úr 1419. évében s innen nevezik Fakundói, illetve Szahaguni Szent Jánosnak.
Előkelő szülei, Castrillo Gonzales János és Martinez Sancha, hosszú időn át gyermektelenek voltak. Jánost úgy könyörögték ki Istentől. Ez után az elsőszülött fiú után még hat gyermekük született, akik közül Ferdinánd bencés, majd püspök lett (+ 1490). A kis János korán került bele szülővárosa bencés iskolájába. Kiváló tehetségével és szorgalmával ritka előhaladást tett az ismeretekben, s ami ennél is többet jelent, példás viselkedése mintakép gyanánt állott tanulótársai előtt. Különös odaadással tudta a fiúk közt előforduló félreértéseket és haragtartásokat elsimítani.
Korán fejlett finom erkölcsi érzékére jellemző a következő eset. Apjának sikerült fia számára megszereznie egy szomszéd gazdag plébánia javadalmát. A jövedelemből akarta iskoláztatni fiát, mialatt a plébánián a lelkipásztori teendőket egy helyettes végezte. A középkorban a tanulmányi költségek előteremtésének ez nem volt szokatlan módja; nem is botránkoztak rajta a kortársak. János lelkiismerete azonban tiltakozott, s rá tudta venni édesapját, hogy mondjon le a javadalomról.
A közelfekvő Burgos városának akkori püspöke, Cartagenai Alfonz nagyon szeretett foglalkozni papi hivatásról tanúskodó tehetséges ifjakkal. Jánost is 1440 körül udvarába hívta s hat év múlva áldozópappá szentelte. Szeretetét a fiatal pap iránt azzal is kimutatta, hogy mindjárt székesegyháza kanonokjává nevezte ki s elhalmozta egyéb javadalmakkal is. János azonban rövid időn belül úgy érezte, hogy az Úristen szigorúbb életre hívja. Lemondott javadalmairól s mindössze a Szent Ágotáról nevezett kis kápolnát tartotta meg. Ettől kezdve buzgó lelkipásztori munkát végzett a kápolnában s evangéliumi szegénységben élt.
Az 1450. esztendő fordulópont az életében. Alaposabb hittudományi képzés után vágyott s megértő püspökének engedélyével a már akkor is világhírű szalamankai egyetemre ment. Itt négyévi komoly tanulás árán megszerezte a doktorátust, aztán pedig kilenc éven át, mint nagyhatású egyházi szónok és szentéletű lelkipásztor működött. Ebben az időben a népes egyetemi város állandó pártharcok színtere volt s nem egyszer vér öntözte utcáit. A nagyarányú viszálykodást két halálosvégű párbaj okozta. A párbajozók egyetemi hallgatók s előkető szalamankai családok fiai voltak. Az áldozatok rokonai bosszút akartak állni az életben maradt két bűnösön, akik emiatt Portugáliába menekültek. A vérbosszú ott is elérte őket. Két pártra szakadt a város s a négy haláleset állandó csatatérré alakította át utcait. Halálosvégű párviadalok, gyilkosságok. rablások s egyéb bűntények napirenden voltak. János ezek között az áldatlan állapotok között úgy jelent meg, mint a béke angyala. Működésével csodás hatásokat ért el. Megdöbbentő erővel beszélt az erkölcstelenség, főleg pedig a párbaj ellen. Nem egyszer a két viaskodó közé vetette magát, hogy elválassza és kibékítse őket. Szava, szentsége és elszántsága lassan helyreállította a békét.
Ez áldásos működése közben súlyos kőbántalmak lepték meg. Műtétnek vetette magát alá, amely az akkori orvostudomány fejletlensége mellett ugyancsak súlyos volt. János akkor megfogadta, hogy fölgyógyulása esetére szerzetessé lesz. Csakugyan meggyógyult. Most két ruhája közül az egyiket odaadta az útjába akadt első szegénynek, aztán pedig a szalamankai Ágoston-remeték közé lépett (1463-ban). Mint novíciusra az ebédlő gondozása volt rábízva. A régi legenda szerint az a kis hordó, amelyet a szentéletű újonc kezelt, csodálatos módon egy álló éven át adta a nagy kolostor számára a szükséges bort. Bizonyos, hogy lelke vidámító és erősítő borából élete hátralévő éveiben is bőségesen jutott a kolostornak is, a városnak is. 1464. augusztus 28-án, Szent Ágoston napján letette az ünnepélyes fogadalmat. Akkor már 45 éves, széles körökben ismert egyházi szónok és nagy tudós volt. A kolostorban nemsokára újoncmester lett és 1471-ben perjellé választották.
Jánosnak szerzetbelépése előtt körülbelül egy évtizeddel kezdődött meg a szalamankai Ágoston-remeték megújhodási kora. A kolostor a 15. és 16. század folyamán sok jámbor tudóssal, nyolc püspökkel s szentünk mellett a spanyol egyház egyik legnagyobb dicsőségével, Villanovai Szent Tamással (szept. 18) ajándékozta meg Spanyolországot. A megújhodás munkájában Szent Jánosunk erős kezével és meleg szívével bőven kivette részét. Nevelési és kormányzási alapelve volt: semmi olyat nem követelt alattvalóitól, amit maga is meg nem tett. Egyéniségének volt köszönhető, hogy kormányzásának végén egész Spanyolországban úgy tekintettek föl a szalamankai kolostorra, mint a tudomány és életszentség világítótornyára.
Mint szerzetes is folytatta külső működését, Lelkipásztori munkája valósággal átalakította a város lelki arculatát: az ellenségeskedés megszűnt, a nők közül sokan fölhagytak a fényűző élettel, a családokban helyreállt a szent béke. Szókimondó beszédei azonban ellenségeket is szereztek neki. Ilyen ellenségévé lett, pl. Alba herceg is, akinek jobbágyaival szemben tanúsított zsarnokságát nem hagyta szó nélkül. A nagy úr két fölbérelt embert küldött hozzá, hogy öljék meg. Amikor az elvetemült haramiák szemben találták magukat a szenttel, ellenállhatatlan tisztelet fogta el őket. Térdre hullottak s bocsánatot kértek. Maga a herceg is annyira megdöbbent, hogy súlyos betegségbe esett. Csak akkor gyógyult meg, amikor a bátorszavú szerzetes megjelent nála s megbocsátott neki. Akadtak mások is, sőt még ledéréletű nők is, akik élete ellen törtek, de sikertelenül.
Hatvan éves volt már, amikor sorvasztó láz lepte meg s hosszú hónapokra ágyhoz kötötte. Többen arra is gondoltak, hogy ellenségei megmérgezték. A szent a legnagyobb vidámsággal viselte súlyos betegségét. Végre is 1479 június 11-én magához szólította az Úr, akinek „színe előtt drágalátos az ő szentjei halála” (115. zsoltár). Halála után nemsokára igen sok csoda történt sírjánál a 1690-ben szentté avatták.
Szent János napján az imádkozó Egyházzal együtt imádkozzuk: „Isten, a béke és szeretet forrása, te Szent János hitvallódat csodálatos kegyelemmel áldottad meg az egyenetlenkedők kibékítésében: add az ő érdemei és esedezése által, hogy a te szeretetedben megszilárduljunk és semmi kísértés között tőled el ne szakadjunk.”
Ugyanerre a napra esik:
Szent Baszilidesz, Cirinus, Nabor és Nazariusz vértanúk
Diocletianus császár üldözései során a Via Aurelián kínozták és végezték ki őket.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)
