Az Úr 1115. évében májusvégi napsütésben egy 35 év körüli lovas vágtatott a westfáliai Vreden felé. Cimborái mulatságot rendeztek tiszteletére: odasietett. Csak szolgája kísérte. Egyszer csak rettenetes vihar tört ki, s nem volt mód fedél alá menekülni. A delitermetű lovas megsarkantyúzta lovát, hogy hamarabb érjen célt. De abban a pillanatban villám csapott le lova előtt s a paripa gazdástul a földre bukott. A férfi körülbelül egy óra hosszat feküdt ájultan az úton. Amikor magához tért, első szava volt: „Istenem, mi történt? Uram, mit tegyek?” Az Úr szavát hallotta: „Kerüld a rosszat, tedd a jót; szerezd vissza lelked békességét s menekülj az én irgalmasságomhoz”.
Ez az eset Norbert életének - ő volt a lovas - egészen új irányt adott. Eddig sem volt ő rosszabb, mint a vele egykorú előkelő német főurak, de mégis csak céltalan volt élete.
Pedig a császári családdal rokonságban álló Heribert gróf és Hedvig, a lotharingiai hercegi család sarja, az Úr szolgájának szánták az 1080 körül Xantenben született második fiukat. A tehetséges és az egyházi tudományban jártas Norbert csakugyan egészen fiatalon fölvette a kisebb rendeket és a szubdiakonátust, sőt szülővárosában kanonoki javadalmat is kapott, de nem tudta magát végleg lekötni a papsághoz.
Fiatalon is igen szép karriert futott meg. Egy ideig a kölni érsek udvarában tartózkodott, majd a nem teljesen egyházias V. Henrik császár kancelláriájában töltött be magas tisztséget. A Szentszék iránti kegyelet már akkor is szilárd volt benne. 1111-ben elkísérte a császárt római útjára s lelke mélyén botránkozott azon az erőszakoskodáson, amelyet Henrik az invesztitura kérdésében (lásd VII. Gergely máj. 25) II. Paszkális pápával (1099-1118) szemben megengedett magának. Két év múlva a császár a cambrai-i püspökséggel kínálta meg, de Norbert nem fogadta el: nem tudott búcsút mondani a világnak. S íme a vredeni úton Isten azt tette vele, amit egykor Saullal tett Damaszkus mellett. Hiábavaló volt Norbertnek is az ösztöke ellen rugdalózni (Ap. Csel. 9,5): az Úr a maga szolgálatára fogta le ezt az értékes férfiút.
A vredeni eset után azonnal Xantenbe ment s onnan szőrcsuhában a siegburgi bencés kolostorba vonult. Néhány hónapig lelkigyakorlatot tartott s mint új ember került ki belőle. Az 1115. év végért a kölni érsek egy nap szentelte diakónussá és áldozópappá.
Első szentmiséje alkalmával az evangélium után kifordult a néphez s könnyes szemmel mondotta: „Mily nagy vakság, hogy az ember hajszolja a tiszteletet, mely elenyészik; keresi a gazdagságot, mely a lelket szegénnyé teszi; átadja magát a gyönyörnek, mely csak fájdalmat terem; szereti a világot, melyben nincs nyugalom, melyben nincs szerencse baj nélkül, rózsa tövis nélkül, bőség szükség nélkül, amelyben az ember kedvetlenül gondol vissza még legjobb napjaira is”. Az egész nép hangosan zokogott.
A fölszentelés után újabb 40 napos lelkigyakorlatot tartott Siegburgban. Újra és újra föl akarta magában éleszteni a kegyelmet, amelyet a püspök kezének rátételével nyert (2Tim. 1,6). Majd szülővárosába ment s az újonnan megtértek buzgóságával meg akarta reformálni a világias életű káptalant. De senki sem próféta a hazájában.
Norbert kísérlete meddő maradt. Ezután egyik családi birtokára vonult vissza, a legteljesebb szegénységben élt és hirdette Isten igéjét. Buzgósága ellenségeket szerzett neki, akik az 1118-i fitzlari zsinaton azzal vádolták a pápai követnél, hogy törvénytelenül szerzetesnek öltözködik s bitorolja a prédikálási hatalmat. Szentünk Keresztelő Szent János példájára hivatkozott s a zsinat fölmentette. Ezután azonban lemondott kanonokságáról, eladta családi vagyonát s a pénzt a szegények közt osztotta szét. Csak egy öszvért és egy misefölszerelést tartott meg magának. Most már megszabadult minden nyűgtől, bűnbánati ruhát öltött s mezítláb indult Franciaországba. Saint-Gillesben találkozott II. Gelázius (1118-19) pápával.
Életgyónást végzett nála s a föloldozás után megszűnt az a nyugtalansága is, hogy szabálytalanságban van, mert egy napon két nagyobb rendet vett föl. Minthogy a pápa hiába tartóztatta magánál, kérésére megadta neki a fölhatalmazást, hogy bárhol prédikálhat.
Emberfölötti munkával és áldozattal gyakorolta ezt a fölhatalmazást. Végre is a laoni egyházmegyében állapodott meg s 1120-ban Prémontrében megalapította néhány társával a Szent Ágoston szabályzata szerint élő premontrei kanonokok rendjét azzal a céllal, hogy a tagok mélyebb lelkiéletet éljenek s így eredményesebb lelkipásztorkodást végezzenek. Az alapítás munkáját követte a terjesztés.
Franciaországon kívül megfordult Belgiumban és Németországban. Mindenfelé nagy erővel hirdette Isten igéjét s alapította a rendházakat. Rövid öt év alatt kilenc alapítás történt. Különösen nevezetes volt az antwerpeni működés és letelepülés. Az alapító és társai itt óriási sikerrel küzdöttek a szabados életű és rajongó Tankelin eretnek ellen, aki a tengerparti és szigeti lakosságban igen nagy lelki károkat okozott. Tankelin követői közül igen sokan elégették a szentostyát. Norbert hatalmas beszédeivel újra fölgyújtotta ezekben az emberekben a Szentség tiszteletét. Aztán fölszólította őket, hogy menjenek, keressék meg az elégetett szentostyákat. Nagy álmélkodásukra épségben megtalálták. Norbert pedig a nép ujjongása közepette diadalmenetben visszavitte a templomba. Ezért szokták monstranciával ábrázolni. Ennek az apostoli munkának sikereivel Norbert Rómába sietett s II. Honorius pápától 1126 február 16-án elnyerte rendjének megerősítését.
Visszatérése alkalmával Norbert húsvétra Würzburgban állapodott meg. A városnak akkor éppen nem volt püspöke. Őt kérték föl az ünnepi mise mondására. A mise alatt egyszer csak mozgolódás támadt: egy közismert vak asszony mindenkit félretolt s egészen az oltárig hatolt. Itt aztán könyörögni kezdett Norbertnek: adja vissza látását.
A templom megtelt feszült várakozással. Norbert szentáldozása után annak nevében, akit magához vett, és aki életében annyit gyógyított, rálehelt a nő szemére. A szem meggyógyult. Erre püspökké akarták választatni, de titkon elmenekült.
Néhány hónap múlva a rend ügyei újra német földre szólították. Akkor ért Speierbe, amikor II. Lothar ott országgyűlést tartott. Az egybegyűltek hallani óhajtották a nagyhírű egyházi szónokot. Norbert kénytelen volt szentbeszédet mondani. Ezután a beszéd után már lehetetlen volt elhárítania magától a magdeburgi érsekséget, amelynek betöltéséről éppen tárgyaltak. Minden ellenkezése ellenére még 1126 júliusában el kellett foglalnia székhelyét. Mezítláb vonult be székesegyházába, palotájába pedig szegényes ruhája miatt a portás csak nehezen engedte be. Amikor utólag emiatt bocsánatot kért, az új érsek ezt mondta neki: „Te jobban ismertél, mint azok, akik e palotába kényszerítettek”.
Rövid időn belül teljesen rendbe hozta az érsekség anyagi ügyeit, azután pedig az őt jellemző elszántsággal és erővel hozzálátott, hogy a Lelkiélet, de főleg a papi fegyelem terén megújhodást teremtsen. Emiatt azonban éppen a papságban sok ellensége támadt. Ezek minden alkalmat megragadtak, hogy szítsák a hangulatot a szent érsek ellen. Amikor pl. a Szűz Máriáról nevezett elvilágiasodott magdeburgi káptalant az érsekség lelki megújhodása érdekében saját rendtársaival akarta kicserélni, ismételten merényletet követtek el élete ellen. Ez a terv csak a király beleegyezése után és a kanonokok busás kártalanítása árán valósulhatott meg 1129-ben.
De alig zajlott le ez az ügy, jött a másik. Egy éjjel két püspök jelenlétében újra akarta szentelni a megszentségtelenített székesegyházat. Ellenségei elhitették a tömeggel, hogy a kincseket és ereklyéket akarja elszállíttatni. Valóságos népfölkelés támadt, amelyben Norbert megsebesült. Életét csak úgy mentette meg, hogy az egyik toronyba menekült. Kénytelen volt távozni s a kiközösített városba csak az elégtétel megadása után tért vissza.
1130-ban az Egyház nagy kárára kettős pápaválasztás történt, amely néhány évre megosztotta a keresztény Európát. Tizenhat bíboros megválasztotta a kiváló II. Incét (1130-43), 20 megvesztegetett bíboros pedig három órával ezután a zsidóeredetű Petrus Leonis bíborost, aki II. Anaklétus nevet vett föl. Anaklétus pénzzel és erőszakkal majdnem egész Rómával elismertette magát. Ince kénytelen volt Franciaországba menekülni. Nem telt bele egy év s Franciaország, Anglia és Németország Szent Bernát álláspontjára helyezkedett (aug. 20), hogy Ince a törvényes pápa, mert előbb választották meg s mert a meg nem vesztegetett párt választotta. De hogy Németországban győzelemre jutott ez az álláspont, az legfőképpen Szent Bernát barátjának, Norbertnek érdeme. Zsinatokon elismertette Incét, megrendezte a pápa és II. Lothar találkozását Lüttichben s végül rávette a királyt, hogy 1133-ban Rómába vezesse a pápát s császárrá koronáztassa magát általa. Ezen a római úton résztvett Norbert is mint itáliai kancellár s az egész vállalkozás főmozgatója.
Az izgalmakkal teljes római út nagyon megviselte. Amikor 1134 nagyböjtjének elején valóságos diadalmenetben tért vissza székvárosába, már súlyosan beteg volt. Nagycsütörtökön még olajat szentelt s húsvétkor utoljára elvégezte szentmiséjét.
Másfél hónap múlva, június 6-án adta vissza lelkét teremtőjének. A magdeburgi premontreieknél temették el. Halálakor kb. 54 éves volt. Szenttéavatása 1582-ben történt, Magdeburg elprotestánsodása után földi maradványai 1687-ben a prágai Sion-hegyre (Strahov) kerültek. Azóta is ott pihennek.
Egykorú életrajzírója így siratja: „A fájdalmas és váratlan halál úgy ragadta el, mint a hirtelen hervadás a virágot; férfi volt, akiben egyesült az emberek szeretete a bűnök gyűlöletével”.
Fohász. Dicsőséges Szent Norbert, te megértetted az isteni Mester szavát, hogy egy a szükséges. Nem kerestél a földön hitvány gazdagságot, sivár gyönyörűséget, hiú dicsőséget, hanem fölvetted keresztedet és az Úr nyomában indultál. Ő neki éltél és az evangéliumnak, amelyet ékes szóval hirdettél és ékesebb tettekkel mutattál meg. Kérd az Istent, dicsőséges hitvalló, mindnyájunkért, soha el ne feledjük, hogy keresztények vagyunk, tehát az Úr Jézus tanítványai, és hogy az Urat kell követnünk. Amen.
V. Íme a nagy pap:
R. Ki az ő napjaiban tetszett az Úrnak és igaznak tartotta.
Könyörögjünk. – Isten, te Szent Norbert hitvallót és püspököt igédnek kiváló hirdetőjévé tetted és új ágat oltottál általa való tekintettel, hogy amit ő szájjal és tettel tanított, a te segítségeddel mi is gyakorolhassuk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.
(Forrás: Balanyi György - Schütz Antal - Sebes Ferenc - Szamek József - Tomek Vince: Szentek élete az év minden napjára. 1-4. köt. Szerk. Schütz Antal. Budapest, 1932.)
