Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG SANZ PÉTER püspök

2019. június 03. - Andre Lowoa

Szent Laurentinusz     vértanú, † 250       



Szent Lukillián     vértanú


Szent Pergentinusz     vértanú, † 250       


BOLDOG SANZ PÉTER püspök, vértanú
*Asco, 1680. szeptember 3. +Fócsov, 1747. május 26.
José Sanz 1680. szeptember 3-án született a spanyolországi Tortosa egyházmegyéjéhez tartozó Ascóban. 17 éves korában belépett a léridai domonkosokhoz, s Veronai Szent Péter (+1252) vértanútól ekkor vette fel a Péter nevet. 1704-ben szentelték pappá. 1708-ban még a Szentírást tanította Zaragóza kolostorában és a spanyol örökösödési háború által keményen sújtott Aragónia lakossága körében lelkipásztorkodott.

A Spanyolország sok kolostorában elterjedt szigorú szabályzatot követve 32 éves korában jelentkezett a misszióba, mégpedig nem Mexikó vagy Latin-Amerika már jól berendezett misszióiba, hanem a Fülöp- szigeteknek a Szent Rózsafüzérről nevezett, szigorú szabályzatú rend tartományába. Későbbi vértanú társával, Boldog Royo Joakimmal együtt 1712. szeptember 16-án indult el Cádizból és 1713 augusztusában érkezett Manilába. Sanzot a Szent Gábriel zarándokházban lévő kínaiak pasztorálására rendelték, itt megismerkedhetett a kínai nyelvvel és a kínai szokásokkal. 1715-ben a kínai szárazföld missziójába küldték. 1715. június 29-én érkezett meg Fukienbe.

Munkáját csendben kezdte el Fogan városában. Megkísérelte a domonkos harmadrend és a rózsafüzér társulat újjáélesztését, hogy segítségére legyenek a missziós munkában. 1723-ban Foganban már hetven írni-olvasni tudó keresztény volt, s ők is derekas részt vettek a hit terjesztésében. Hogy mennyire megbecsülték a fiatal, teológiailag kiválóan képzett hithirdetőt, mutatja püspökének, Ventallolnak 1716. évi levele, amelyben Sanz küldetéséért ad hálát Istennek. Sanz megbecsülését mutatja az a tény is, hogy a Fülöp-szigetek provinciálisa már 1716-ban a hithirdetők elöljárójává és helyettes provinciálissá nevezte ki. Mint a hithirdetők elöljárója nemcsak arra törekedett gondosan, hogy a kevés misszionáriust a legfontosabb városokba ossza be, hanem hogy lelkipásztori vonatkozásban ellássa Csekiang és Kiangsi tartományok hosszú ideje hithirdető nélkül maradt keresztény közösségeit, amelyek a 19. századig Fukien apostoli vikáriusának hatáskörébe tartoztak.

A kereszténység békés fejlődése Fukienben csak rövid ideig tartott. 1723-ban, egy évvel a nagy és kereszténybarát Kangshi császár halála után heves keresztényüldözés tört ki, s ez arra kényszerítette Sanzot, hogy hat éven át rejtekhelyéről irányítsa a keresztényeket. A harmadrend három tagjának bátor vértanúsága nagy vigasztalására szolgált, viszont utódlási jogú segédpüspökké történt kinevezésének híre súlyos lelkiismereti aggodalmakat jelentett számára. Csak a pápa és a domonkos rendfőnök kifejezett parancsára fogadta el végül a püspökké szentelést, amelyet Nanking portugál ferences püspöke szolgáltatott ki neki 1730. február 24-én Kantonban. Ezen a szentelésen a kínai Boldog Ly András (lásd: 61. o.) segédkezett, aki 1726-tól Fukien tartományban tevékenykedett. Sanz olyan maradandó benyomást hagyott hátra benne, hogy naplójában ismételten visszatért erre az állhatatos vértanú püspökre.

1735-ben, Kienlung császár trónra lépésekor, amikor sok hithirdető derűlátóvá vált, Sanz püspök világosan és valóságérzékkel rámutatott, hogy a kereszténység helyzete veszélyeztetett, a kínai felső réteg magatartása pedig alapvetően keresztényellenes maradt. Ezt tartotta a szeme előtt, amikor feljebbvalóihoz intézett egyik levelében sürgette a bennszülött papképzést. Ennek a levélnek az eredményeként a manilai Szent Tamás Kollégiumban három szabad helyet bocsátottak a kínai jelöltek rendelkezésére, később pedig további hármat a lateráni Szent János Kollégiumban.

A Sanz püspök által megsejtett keresztényüldözés bekövetkezett. A kantoni hithirdetőknek a portugál Makaóba kellett menekülniök, és Sanz püspök 1738-ig ott maradt. -- Eusebius Oscott püspök tanúsága szerint makaói száműzetése idején írta meg a keresztény hit védőiratát. Ez az írás nem került nyilvánosságra; egy katekizmust viszont, amely hasonlóképpen a száműzetés terméke volt, később Fukienben kinyomtattak és sikerrel használtak. -- Sanz püspök 1738-ban néhány hithirdetővel együtt visszatérhetett Fukienbe. Ismét teljesen a missziós tevékenységnek szentelte magát, de megsejtette, hogy ez a békés időszak nem tart sokáig. Leveleiben a Fukienben uralkodó ,,fél békéről'' szól, amely éppen csak arra elég, hogy állandó életveszély nélkül meglátogathassa közösségeit.

1739-ben püspökké szentelte és utódlási jogú segédpüspökévé tette Oscottot. (Egy ideig mindketten misszionáriusként dolgoztak együtt Moyang több mint 2.000 keresztényt számláló közösségében.) Oscott püspök már 1743-ban meghalt. Utódává Boldog Serrano Ferencet nevezték ki, aki azonban, mielőtt még kinevezéséről értesült volna, vértanúhalált halt. Amikor Sanz püspöknek segédpüspöke volt, azon igyekezett, hogy letehesse a fukieni apostoli vikáriusság terhét. Római és manilai látogatásai sikertelenek maradtak; helyzetét ezért a manilai Szent Tamás Egyetem Teológiai Kara elé tárta azzal az ismételt kéréssel, hogy döntsenek olyan értelemben, amely szerint ő ismét egyszerű hithirdetőként tevékenykedhessen Fukienben. Úgy látszik, hogy erre a kényes kérdésre egyáltalán nem válaszolt a Kar, amely egyébként készségesen nyújtott segítséget a domonkos rendtársaknak a kínai földön támadt nehézségeik legyőzéséhez.

Hogy milyen nyugalommal és fölénnyel vezette Sanz püspök a rábízott nyájat és hithirdetőit, megmutatta még élete végén is a rítusvita lezárása. A rítusvitában elsősorban arról volt szó, hogy -- a kínaiaknak a kereszténységre való megnyerése érdekében -- kínai szertartásokat, rítusokat és kifejezéseket (istenneveket) szabad-e átvenni vagy sem. Ez volt az első, valósággal forradalmi, de talán túl korai és veszélyes kísérlet az újkorban arra, hogy a kereszténységet igehirdetésében, liturgiájában, teológiájában hozzáillesszék más kultúrákhoz, ebben az esetben a távol-keleti kultúrához. Mivel a római hatóságok eredetileg ellene, később (más körülmények között) mégis a rítusok megengedhetősége mellett nyilatkoztak, mindkét párt úgy érezte, hogy igaza van. A problémakör később kitágult, s káros vetélkedés keletkezett a koldulórendek és a jezsuiták között. 1742-ben XIV. Benedek (1740--1758) Ex quo singularis konstitúciójával a több mint száz év óta tartó vitát alapvetően a koldulórendek javára -- tehát a rítusok alkalmazása ellen -- döntötte el. Mivel azonban a keresztények között az immár elítélt rítusoknak is voltak követői, Sanz püspök ezzel kapcsolatban 1745-ben pompás magyarázó köriratot bocsátott ki hithirdetőinek, és megvolt az az öröme, hogy minden hithirdetője írásban is elfogadta a pápai konstitúciót, és nem csupán a személyükben követték azt, hanem a keresztényeket is -- különösen a képzetteket -- engedelmességre vezették. A korábban Fukienben is hevesen tomboló rítusvita nyugodt és egyszerű elsimítása volt a főpásztor utolsó nagy tette.

A tartomány keresztényellenes erői teljes csendben szervezkedtek a püspök, hithirdetői és a keresztények nagy része ellen. Árulás folytán kitudódott valamennyi európai misszionárius tartózkodási helye. 1746. június 25-én Sanz püspököt rendtársaival: Boldog Serrano Ferenccel, Royo Joachimmal, Alcober Jánossal és Diaz Ferenccel együtt őrizetbe vették és Foganban börtönbe vetették. Itt került sor első kihallgatásaikra. A sikeres rajtaütés hírére a tartomány alkirálya, a per fő mozgatója, saját bírósága elé vonta a pert a tartomány fővárosába, Fócsovba. Itt kezdődött meg 1746. november 22-én a voltaképpeni per harmincegy keresztény ellen. 23-án több órán át tartott a püspök kihallgatása. Harmincnégy kérdést tettek fel neki, s ismerjük is ezeket a szemtanú Boldog Serrano Ferenc közlése alapján, aki a börtönből terjedelmes tudósítást tudott küldeni Fülöp-szigeteki elöljáróinak. Olyan kérdéskörök ezek, amelyeket a legújabb időkig mindig ismételni szoktak a keresztények elleni perekben. Alapjuk az, hogy a hatóságok képtelenek voltak megérteni a hithirdetők önzetlen magatartását; munkájuk és fáradozásaik, nélkülözéseik és áldozataik mögött véleményük szerint bűnös indítékok rejlettek. Sanz püspök válaszait, amelyek megfeleltek ugyan az igazságnak, de a magas elöljáróság előítéletének nem, ismételten ütlegekkel szakították meg.

Amikor Kienlung császár értesült az európai hittérítők fukieni fogságáról, kiadta a parancsot, hogy rögtön utasítsák ki őket Makaóba. Az alkirály azonban a per után négy héttel hosszú vádiratot terjesztett a császár elé, és ebben az európai misszionáriusokra mint különösen veszedelmes bűnözőkre halálbüntetést kért. 1747. április 19-én a pekingi legfőbb törvényszék jóvá is hagyta ezt, és Sanz püspököt azonnali lefejezésre, a többieket pedig későbbi megfojtásra ítélte. Az ítélet megerősítése május 25-én érkezett meg Fócsovba, és azt a kínai törvényeknek megfelelően tüstént végre kellett volna hajtani. Egy kínai ünnepnap miatt azonban a végrehajtást áttették május 26-ra (pünkösd nyolcadának péntekére), a többiek kivégzését pedig a következő évre halasztották. A kínai keresztényeket -- ha nem ölték meg őket a börtön szenvedései -- életfogytig tartó száműzetésre ítélték a Kínai Falon túlra.

XIV. Benedek pápa 1748. szeptember 16-án nyilvános beszédben emlékezett meg a hős vértanúról, és méltónak jelentette ki arra, hogy megillesse a vértanúk tisztelete; ugyanebben az évben a domonkos rend főnöke, Antonin Bremond (1692--1755) körlevelet intézett az egész rendhez; dicsérte benne fiainak a pogány missziós területen kifejtett buzgóságát, és felhasználta az alkalmat arra, hogy új buzgóságra serkentse őket. Sanz püspököt 1893-ban avatta boldoggá XIII. Leó pápa.