Ha meggondoljuk azt a lelki megrázkódtatást, amelyet egyrészt szeretett Mesterünk távozása, másrészt az angyalok vigasztaló szavai okoztak az apostoloknak, akkor hitelt fogunk adni sz. Ágostonnak, aki ezt az ünnepet apostoli hagyományra véli visszavezetendőnek,[3] mindazonáltal — bár a régebbi atyák is gyakran említik a mennybemenetelt[4] — ennek ünnepléséről az eddigi kutatások szerint legelőször Eusebius tesz említést,[5] akit Sokrates történetíró is követ.[6] Az apostoli Constitutiokban pedig már hivatalosan szerepel a mai ünnep ἀνάληψις[7] néven. Ezentúl már gyakrabban találkozunk vele[8] és a jeruzsálemi zarándoknő le is írja az e napon látottakat.[9] Az ő idejében (378—394) a jeruzsálemiek a megelőző napon Betlehembe mentek és itt vigíliát tartván az Úr Jézus születésének helyén levő templomban, másnap ugyanitt a nagy ünnepeken szokásos módon folytatták az istentiszteleteket, melyen a püspökön kívül a papok is beszéltek. Este volt már mire visszatértek Jeruzsálembe.[10] Egy VII. századbeli zarándok azonban arról értesít, hogy az ő ottléte alkalmával már az egész ünnepség az Olajfák-hegyén ment végbe, még pedig nagy fénnyel és pompával.[11] Az Olajfák hegyén ma egy mohamedán mecset áll azon a helyen, hol hajdan Nagy Konstantin és Heléna fényes kerek temploma[12] emelkedett.[13] Évenként egyszer eresztik ide a mohamedánok a keresztényeket, Áldozócsütörtökön, amikor is a ferencrendiek a mecsetben mutatják be a Szentmisét.[14]

SZERTARTÁSOK FEJLŐDÉSE.

A jeruzsálemi példa szerint régebben nemcsak keleten, hanem nyugaton is körmenetet tartottak e napon.[15] Különösen Galliában és Németországban dívott e szokás.[16] A középkor dramatizáló hajlandósága sajátságos módon nyilvánult meg a mai ünnepen. Hogy a híveknek mennél szemléltetőbben lelkükbe véssék az Üdvözítő mennybemenetelének történetét, azért sok helyen színes szertartások keretében egy Krisztus-képet vagy szobrot fölhúztak a templom boltozatán levő nyilason keresztül.[17] Ma csak a húsvéti gyertya eloltása és a föltámadás szobrának az oltárról való elvitele (a nagymise evangéliuma után) maradt meg a középkori symbolikából.

A magyar Áldozócsütörtök elnevezés onnét eredt, hogy sok helyen ez volt a húsvéti szentáldozás határa.[18] Ma is nagyon sokan járulnak a buzgóbb hívek közül e napon az Úr asztalához, így fejezik ki azt a vágyakozásukat, hogy a mennybeszálló Üdvözítővel együtt az ő lelkük is emelkedjék föl a világi gondok és bajok tengeréből a tisztább és jobb hazába!

A mennyország után való vágyakozás legyen mindenkor ennek a szép ünnepnek a hangulata.[19] Isteni Megváltónk életével és tanításával megmutatta nekünk az odavezető utat, saját megdicsőült testében való mennybemenetelével pedig mintegy zálogát adta a mi hasonló fölmagasztosulásunknak, melyet a világ végén a föltámadás után a jók el fognak érni. Azonban ezzel kapcsolatban nagyon üdvösen figyelmeztet bennünket az angyali szózat az Üdvözítő második eljövetelére a világ végén: „Ez a Jézus, aki fölvitetett tőletek az égbe, úgy jön el majd, amint őt az égbe fölszállni láttátok.”[20] Saját magunktól függ, hogy irgalmas bírót, vagy pedig retteneteset fogunk-e Őbenne tapasztalni.[21]

A mai ünnep Szentmiséjén[22] (Intr. Nagy-all., Offert.) a 46. zsoltár uralkodik, amelyet „Mennybemeneteli zsoltárnak” lehet nevezni, mert kiválóan illik erre az alkalomra, amint azt már a régiek is észrevették és kiaknázták. Ugyanezt mondhatjuk a 67. zsoltárnak a mai liturgiában szereplő verseiről (Nagy-alleluja 18. 19.. és Communio: 33. 34.), amelyek átvitt értelemben szintén az Üdvözítő dicsőséges mennybemenetelére vonatkoznak.
____________
[1] Ezért nevezi sz. Epiphanius e napot az ünnepek ékességének és befejezésének (Homil. in Asc. Dom.), sz. Bernát pedig dicsőséges és örvendetesnek. (Sermo I. in Ascens. id. Lonovics: Népszerű egyházi archaelogia. I. 231.)
[2] Ján. 20, 29.
[3] Vagy egyetemes zsinatra(?) Sermo 261—265. és Ad inquis. Jan. I. I. seu ep. 54. c.1. (M. L. 33, 200.)
[4] Pl. római sz. Kelemen, Origenes, Tertullianus. (L. bőv.: Müller: Das Kirchenjahr. 378. o.)
[5] De sol. pasch. c. 5. (M. Gr. 24, 699.)
[6] H. E. VII. 26.
[7] Fölvétel (ἀνάλαμβάνω) Const. Apost. 5,13—20. (18.) és 8, 33. A mai görögök ἐπισωζομένη -nek, vagyis az üdv betetőzésének nevezik. (Nilles: Kal. 11.366.)
[8] Jo. Chrysost. Hom, in Asc. Domi. (M. Gr. 50, 441. Greg. Nyss. (M. Gr. 46, 689. sk.) stb.
[9] i. h.
[10] A zarándoknő leírása szerint ebben az időben Jeruzsálemben a mennybemenetel ünneplése tulajdonképpen Pünkösd délután történt. (l. ott.) Hogy a fölmenet napján miért mentek Betlehembe, azt Müller úgy magyarázza, hogy talán így akarták összeköttetésbe hozni az Úr életének elejét és végét? (i. m. 380.)
[11] L. Müller: i. h. U. i. a VIII. századból Adamnan.: De locis sanctis l, 22. (M. L. 88, 803. id. Kellner: Heort. 83:)
[12] Euseb . Vita Const. 3, 41—43.; Socr.: H. E. l, 17.
[13] E helyet jelölte meg már jeruzs. sz. Cyril (Catech. 14. c. 23.) a mennybemenetel helyének!
[14] Itt van egy sziklán az Úr Jézus állítólagos lábnyoma, melyről már sz. Jeromos is megemlékezik.
[15] Annak emlékére, hogy Krisztus kivezette tanítványait az Olajfák-hegyére, (így Sicardus: Mitr.VII. 8. M. L. 213, 373. és Durandus: Rat. div. off. 234. o.)
[16] Ez utóbbi helyeken néhol a legújabb időben is. (Lonovics: Arch. I. 232. o. 4. j.)
[17] Lonovics: i. h. idézi az 1773-i bambergi processionale idevonatkozó szertartását. Eszerint a feltámadt Üdvözítő szobra a templom közepén két égő gyertya közé helyeztetik s miután az a Nona végeztével ünnepélyesen körülhordoztatott, a pap egy zsoltárt s imát mond, mire a szobor — a pap és fenn a templomboltozat nyilasánál levő két ifjú (angyalok megszemélyesítői) között váltakozva énekelt karversek után -- lassan fölemeltetik.
[18] Így Lonovics: i. m. 233.: Nilles: i. m. II. 369. és Mihályfi: i. h.
[19] Thalhofer: Handbuch. l. 062. o.
[20] Ap. csel. l, 11. L. bővebben Lonovics; i. m. 235. sk. o.
[21] Különösen megfontolandó: „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek". (Mt. 5, 7.) V. ö. a régiek fokozott alamizsnálkodását ezen az ünnepen. Csak az tud fölemelkedni Krisztus Urunkkal a mennybe, aki a földi kincsek terhét levetvén, lelkét az alamizsnálkodás által megkönnyíti. (Sz. Cyprianus: De lapsis c. 12. M. L. 4, 488.) .
[22] Egyes részei a Sacr. Leonianumban is megtalálhatók (Mihályfi 152. o.), a többi a Gregorianumban.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 228-234. old.)