Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

CANTALICE*-i SZENT FÉLIX kapucinus - SZENT I. JÁNOS PÁPA

2021. május 18. - Andre Lowoa

CANTALICE*-i SZENT FÉLIX kapucinus (1515-1587)

*Cantalice, 1515. +Róma, 1587. május 18.
1525-ben jött létre a kapucinus rend a ferencesek obszerváns mozgalmából, s a ferences eszménynek életmódban és lélekgondozás terén történt megújítása által a katolikus megújulás fontos forrásává vált. 1542-ben azonban váratlanul -- az évszázad szelleme és a Krisztus- követés közti feszültségben -- a rend veszélyes válságba került, amikor általános vikáriusa, Bernardino Ochino (1487--1565) a protestánsok táborába állt át, majd az inkvizíció elől Genfbe menekült. Szenzációt keltő botránnyá azért dagadt az eset, mert Ochino nemcsak feddhetetlen életű, ünnepelt bűnbánathirdető volt, hanem egyben olasz is. A kibontakozó reform jövőjéért aggódva III. Pál pápa (1534--1549) így nyilvánította ki félelmét: ,,Hamarosan nem lesz már többé kapucinus!''
A pápa azonban tévedett, mert nem gondolt azoknak a szerény és egyszerű testvéreknek tevékenységére, akik a maguk módján ébren tartották Assisi Szegényének és Balgájának szellemét. Lengő szakállal, hegyes csuklyával és koldustarisznyával, kevés szóval és tanultsággal prédikálták az Egyház gazdagságra és hatalomra törekvő tagjainak és a törtető világnak a szegény és szolgáló Krisztus üzenetét. Így történt a kicsinyek és egyszerűek egyikével is, aki jámbor halálával újból beszéd tárgyává tette a kapucinusokat: 1587 pünkösdjén futótűzként terjedt el a hír az örök városban, hogy meghalt ,,Deogratias testvér''. (Így nevezték a rómaiak tréfásan és szeretettel a városszerte ismert Félixet az általa folytonosan ismételt ,,Deo gratias'', ,,hála Istennek'' szava miatt.) A testvéreknek hamarosan be kellett zárniok a templomot és a kolostort is, olyan hatalmas tömegben áradtak az emberek. A temetés után maga V. Sixtus pápa (1585--1590) is megjelent bíborosai kíséretében, hogy ország-világ előtt kinyilvánítsa: mennyire tisztelte az egyszerű testvért. Ő indította el boldoggá avatási perét is, amelyben tanúként lépett fel, mert csupán ő maga az elhunyt tizennyolc csodáját ismerte.
Az alázatos szent haláláról való értesülésen túl az egyházi felsőbbség tudomást szerzett arról is, hogy Deogratias testvér lelkülete a kapucinusok rendje számára is legyűrte a kezdeti idők válságát; néhány évtizeden belül tagjainak és alapításainak száma ötszörösére nőtt. Azt a veszélyt, amelybe a nagy tehetségű és ékesszavú Ochino által került a rend, Isten elűzte az Abruzzókból való egyszerű paraszti szolga élete és példája által. Pál apostol keresztről szóló prédikációja az olyan emberekben, mint Deogratias testvér a Krisztussal egyesült élet engedelmesen és örömmel fogadott megtapasztalásává lett: ,,Isten azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket; s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket...'' (Kor 1,27-28).
Félix testvér a gyalázat napjaiban megtalálta az utat a kapucinusokhoz. Azzal a kívánsággal ment közéjük, hogy egész életén át testvéreinek szolgáljon; az Úr volt a mintaképe, aki szintén azért jött, hogy mindenkinek szolgája legyen. ,,Nem testvér vagyok -- lehetett hallani gyakran ajkáról --, hanem csupán a testvéreknél lakom, és a teherhordó állatuk vagyok.'' Amikor a rend protektor bíborosa és generálisa az idős és hasgörcsöktől kínzott Félixnek könnyítést javasoltak, ezt kapták válaszul: ,,A katonának fegyver alatt, az igásállatnak nyereg alatt kell meghalnia.''
Negyven éven át járta a szent kolduló barátként a reneszánsz épületekkel pompázó Rómát, hogy a testvérek létfenntartásához szükségeseket összekoldulja. A Poverello hűséges tanítványaként mindig mezítláb és köpeny nélkül járt, még télen is, egy zsákszerű, agyonfoltozott csuhában. Deogratias testvér úgy hozzá tartozott Róma városképéhez, mint azon idők ismert szentjei: Loyolai Ignác (lásd: A szentek élete, 387. o.), Borgia Ferenc (lásd: 524. o.), Gonzaga Alajos (lásd: A szentek élete, 274. o.), V. Pius pápa (lásd: A szentek élete, 187. o.), Borromei Károly (lásd: A szentek élete, 637. o.), Lellisi Kamill (lásd: A szentek élete, 348. o.) és Néri Fülöp (lásd: A szentek élete, 227. o.).
Valamennyien ismerték, tisztelték és szerették a szent koldust, a város kedvencét. Montalto bíboros, a későbbi V. Sixtus pápa Félix tarisznyájából egy darab kenyeret kért, Néri Fülöpöt megkínálta korsójából borral, amelyet kolduló útjain kapott. Tápláléka egy kevés kenyérhéj volt, néhány deszka szolgált nyugvóhelyéül, egy rőzsenyaláb vánkosául, és elegendő volt számára két-három órai alvás. Az éjszaka többi óráját imaapostolsága számára tartotta fenn.
,,Imádsága és Istennel való állandó kapcsolata volt egész művészete és szentségének titka.'' Egy életrajzírójának e megállapítása bizonyára a legjobban illik rá. Nem esett nehezére, hogy éjszakákat virrasszon át a szentségházban lévő Üdvözítő előtt térdelve. A rendi szokásnak megfelelően hosszú időn át három-négyszer áldozott hetenként, életének utolsó tizenöt évében naponta, s ez az akkori időkben nagy ritkaságnak számított. Imádságait a liturgiából merítette. Mivel nem tudott olvasni, évek alatt kívülről megtanulta a misszále és a breviárium nagy részét. Könnyű volt hát számára, hogy az oltárnál levő pappal ,,lélekben együtt celebráljon'', amint megszabták a rend szabályzatai. A breviárium laudesének és vesperásának csaknem minden antifonáját fejből tudta. Egy antifonával, egy evangéliumi vagy szentlecke- perikópával (napi olvasmányok) kezdte éjjeli imádságát.
Szelíd jóságával sokakat visszatartott a bűntől, vagy meg tudott téríteni. Egy alkalommal éppen akkor tért be koldulni egy megvesztegethető bíró házába, amikor valaki egy borjút hozott, hogy kedvező ítéletben legyen része. A borjú Félix láttán bőgni kezdett, mire ő azt mondta a bírónak: ,,Látja, uram, mennyire könyörög ez a borjú ajándékozójának érdekében?'' -- mire a bíró megtért.
Más alkalommal egy ügyvéd a könyvtárába vezette és mutogatta neki híres gyűjteményét. Félix a feszületre mutatva jegyezte meg: ,,Uram, ha ezt a könyvet nem tanulmányozza, minden másból több igazságtalanságot, mint igazságot fog tanulni!''
A jövendölés és csodatétel adománya, amellyel Isten gazdagon ellátta, ráirányította a nyilvánosság figyelmét. Így X. Ince pápának (1644-- 1655) előre megmondta pápává választását. Amikor megjövendölte a tiarát Montalto bíborosnak, a későbbi V. Sixtus pápának, ezzel a merész utalással tette: ,,Majd ha pápa lesz, pápaként is cselekedjék Isten dicsőségére és az Egyház javára; máskülönben jobb lenne Önnek, ha megmaradna kisebb testvérnek'' (Montalto ugyanis a minoriták generálisa volt).
Utolsó nyolc évében a szent súlyos szenvedéseket állt ki betegsége miatt, ez azonban egyáltalán nem gátolta lelki buzgóságában. ,,Rózsák ezek, virágok'' -- vélekedett szenvedéséről Deogratias testvér a Megfeszített iránti izzó szeretetében. Amikor az orvos arra intette, hogy kérjen Istentől enyhületet, ezt a választ kapta: ,,Még ha tudnám is, hogy Isten kérésemre egészségessé tenne, akkor sem kérném ezt tőle. Ha Isten fájdalmat küld rám, miért ne szenvedném el iránta való szeretetből?''
,,Ebben a szegényes, szűk kuckóban lakott Isten szolgája negyven éven át'' -- mondta XII. Ince pápa (1691--1700) a kíséretében lévő bíborosoknak, amikor 1700-ban belépett a cellájába. ,,Ő, aki itt a földön csak egyszerű testvér és testvéreinek alamizsnagyűjtője volt, most Istennel együtt uralkodik a mennyben, és tisztelik a világ nagyjai és előkelői, ezzel pedig megszégyeníti a világ minden fejedelmének és uralkodójának dicsőségét.''
1625-ben boldoggá, 1712. május 22-én szentté avatták.
Imádság:
Istenünk, te Szent Félixben az evangéliumi egyszerűség és ártatlan élet példáját adtad a ferences családnak és az egész Egyháznak; add meg nekünk, hogy nyomdokain járva egyedül Krisztust igyekezzünk szeretni és örvendezve követni. Aki veled él és uralkodik mindörökké.
SZENT I. JÁNOS PÁPA
+Ravenna, 526. május 18.
Római hagyomány szerint János Toszkánából származott és 523. augusztus 13-án lett Hormisdas pápa utóda. Hároméves pápasága (523-- 526) nem állt kedvező csillagzat jegyében. Itáliában a keleti gótok voltak az urak Nagy Theodorich alatt (471--526), Konstantinápolyban Jusztinosz császár uralkodott (518--527). János sorsát csak a kor Kelet- és Nyugat-Róma között fennálló egyházi és politikai feszültségének ismeretében lehet megérteni. Theodorichot 498-ban elismerték Itália uralkodójának, és mint a kelet-római császár helytartója uralkodott Ravennában. Ravenna műemlékei mindmáig tanúskodnak uralkodói öntudatáról és a klasszikus műveltségnek az ő uralma alatt bekövetkezett jelentős utóvirágzásáról. A nagy műveltségű Cassiodorus segítette a királyt a régi római örökség megőrzésében.
A római püspök és egyháza iránt Theodorich jóindulatú és nagyvonalú volt. Ariánus keleti gótjai és a bennszülött katolikus lakosság között igyekezett fenntartani a békét és az egyetértést. A római egyháznak a politikai támogatásra szüksége volt, mert a kelet-római egyháztól gyűlölködő szakadás választotta el. A kalcedoni zsinat (451) teológiai döntése a bizánci egyházban elkeseredett viszálykodást támasztott. Ismételten kísérletet tettek a harcoló pártok békítésére. Teológiai kompromisszum-formulákat tettek az asztalra, de azok nem feleltek meg sem a zsinat szándékának, sem az ellenfeleknek. Zénó császár 482-ben Akakiosz pátriárka beleegyezésével kihirdetett egy ilyen egységesítő formulát -- ez az ún. Henotikon. Róma azonban tiltakozott, és ez a két egyház szétszakadását eredményezte (akakioszi szakadás). Róma szemében a bizánci egyház és császár eretneknek számított.
A Bizánccal való teológiai nézeteltérés jó irányban hatott Theodorichra a római egyházhoz fűződő viszonyában. Rómának ugyanis Theodorich hatalma biztosította, hogy a bizánci hitvallást ne lehessen rákényszeríteni. Amikor azonban Hormisdas pápa alatt 519-ben megszűnhetett a szakadás, és a két egyház újra egyesült az egy hitben, Itáliában döntően megváltozott a helyzet. A római hagyománynak megfelelően inkább kedvelték a kelet-római császárt, mint a keleti gót Theodorichot. Theodorich nagyra törő terveket szőtt egy nyugat-római- germán állam alapításáról. Ennek állt volna útjában és meghiúsulását jelentette volna, ha sikerül kiterjeszteni a kelet-római befolyást más germán államokra, pl. Sigismund király Burgundiájára vagy az észak- afrikai vandálokra. Ilyen körülmények között a Kelet-Római Birodalommal való rokonszenv vagy barátság felségárulás számba ment. A király hosszú éveken át legbizalmasabb embere, a politikus és filozófus Boëthius ennek a gyanúnak esett áldozatául 524-ben.
A császári politika zordságát hamarosan megérezte I. János római püspök is. Theodorich a gótok szószólójának tartotta magát bizánci területen is, ahol Jusztinosz császár fölújította a régi római eretnek- törvényt, és 524-ben az ariánus gótok ellen fordult. Ez kényszer- megtérésekhez vezetett. Az ariánusoktól elvették templomaikat, és katolikus istentiszteleti célokra használták őket. Félő volt, hogy a császár és Theodorich versengése vallásháborúba csap át. Ebben a feszült helyzetben Theodorich Róma püspökét tette meg a bizánci udvarba menesztett egyik küldöttség vezetőjének. A katolikus főpásztornak kellett az ariánus gótok érdekében közbenjárnia és a császárt kártérítésre fölszólítania. Elutazása előtt János Ravennában ezt mondta a királynak: ,,Tedd hamarosan, amit tenni akarsz. Szilárdan állok előtted. Nem ígérem neked, hogy megteszem, amit kívánsz. Nem fogok a császárnak ilyet mondani.''
Jánost a keleti útra politikai parancs kényszerítette, amely szinte lehetetlent kívánt tőle. Ez volt az első pápai utazás a bizánci udvarba. Két évszázadon át kényszerültek ezután római pápák -- többnyire kritikus helyzetekben és megalázó körülmények között -- erre a tengeri útra. Most azonban Jánost teljes tisztelettel fogadták Konstantinápolyban. 526 húsvétján a bizánci szertartások értelmében ő tehette a császár fejére a koronát. Küldetésében, amelyet maga sem tudott egész szívvel vállalni, természetesen nem érhetett el teljes sikert. A keleti-gót országban a katolikusok ellen kilátásba helyezett megtorlások tanácsossá tették, hogy a császár megígérje az ariánus templomok visszaadását. A kényszer-megtérések visszavonását azonban nem biztosították. Biztos, hogy a pápa nem is erőltette Theodorich e követelését. Theodorich számára tehát üres kézzel tért vissza a pápa Itáliába. A felségárulás gyanúja igen kézenfekvő volt. A pápát a ravennai udvarban fogva tartották, s néhány nap múlva, 526. május 18- án meg is halt ott. Holttestét Rómába szállították, és a Szent Péter- bazilika előcsarnokában temették el.
Az utókor vértanúnak tekintette a pápát. Ravennai kényszertartózkodását hosszú rabságnak tekintették, hirtelen halálát a börtönben elszenvedett nélkülözésekkel magyarázták. Sírfelirata is küldetésének és halálának ilyen értelmezését tükrözi: ,,Krisztus vágóáldozata.'' A hagyomány további fejlődésében megerősödött a meggyőződés János pápa vértanúságáról. Theodorich képe közben komor és ellenséges lett. Dühöngő katolikus-üldözővé lett, akire sokat átruháztak abból, amit a régi egyház az üldözőkről elbeszélt. Nagy Szent Gergely elmondja egy remete látomását, amelyben János pápa és a Theodorich által megöletett római Symmachus a gót királyt egy vulkán kráterébe taszította (Dialogus IV, 30). Az így értelmezett történetben a pápa egyoldalúan az egyházi szabadság állhatatos védelmezője lett, aki azonban elbukik a világi hatalom túlerejével szemben. A szentek tiszteletében János így típusa lett az egyházi férfinak, aki csak szenvedve tud győzni.
Ünnepét a 12. században vették föl a római naptárba, május 27-re, amikor a Szent Péter-bazilikában történt temetésére emlékeztek. 1969- ben áthelyezték halála napjára.
--------------------------------------------------------------------------------
A szent pápáról, akit a későbbi egyház ,,Krisztus vágóáldozata'' névvel tisztelt meg, nem sok személyes és egyéniségére jellemző esetet ismerünk, inkább csak történeti eseményeket. Egy legendásan kibővített elbeszélés elmondja, hogyan érkezett meg a Boszporusz-melléki császárvárosba.
Amikor elterjedt Konstantinápolyban a pápa és küldöttsége irkezésének a híre, az ünnepi ruhába öltözött nép több órányi járásra elébe ment. Ünnepélyes körmenetben, kereszttel, lobogókkal és égő gyertyákkal fogadták Róma püspökét. Nyilvános ünnep és általános öröm kísérte érkezését. Mindenki a magas vendég áldását várta. A császár maga is kiment elébe udvarával együtt, leborult előtte, és rendkívüli tiszteletadásban részesítette.
János az úgynevezett Aranykapun vonult be a városba. A kapu ívei alatt egy vak borult le előtte. Arra kérte, hogy Krisztus helytartójaként segítse szeme világához, ahogyan Krisztus is megtette ezt. János megérintette a vak szemét, keresztet vetett rá, és az rögtön látott.
--------------------------------------------------------------------------------
Istenünk, hívő lelkek oltalmazója, ki ezt a napot Szent János pápa vértanúságával szentelted meg, kérünk, hallgasd meg néped könyörgését, és engedd, hogy akik tiszteljük őt, hitének állhatatosságában követhessük!
süti beállítások módosítása