Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BAYLON SZENT PASZKÁL

2021. május 17. - Andre Lowoa
BAYLON SZENT PASZKÁL I. r. (1540-1592)
A spanyolországi Torre Hermosa faluban született egyszeru földmuves szüloktol. Alig volt pár éves, amikor édesanyja elvitte a templomba s elmagyarázta neki, ki lakik ott az oltáron a kis szekrényben. Ettol kezdve vonzotta a szentségi Úr Jézus. Ifjú korában elszegodött juhászbojtárnak egy gazdához. Minden reggel misehallgatással kezdte napját, aztán legeltette a nyájat. Sokszor találták a réten térdre borulva imádkozva. Egyszer a templomtól távolabb meghallotta az úrfelmutatásra szóló harang szavát. Térdre borult, hogy imádja az Oltáriszentséget. Ekkor angyal jelent meg elotte, kezében Szentostyával. 24 éves korában belépett Monfortban a ferencesekhez. Ettol kezdve még nagyobb buzgósággal vette körül a szentségi Jézust. Minden szabadidejét nála töltötte. Az Oltáriszentség volt számára az iskola, ahol égi bölcsességet tanult, olyanynyira, hogy az egykori írástudatlan juhász mély tartalmú könyvet is írt s nagytudású emberek is jöttek hozzá tanácsért. Kész volt vállalni a vértanúságot is az Oltáriszentség hitéért. Gúnyt és bántalmazásokat viselt el az eretnekek részérol Franciaországban, amikor egy megbízást teljesített. Élete utolsó éveit majdnem kizárólag a szentségi Úr Jézus imádásban töltötte. A villareali kolostorban hunyt el éppen ötvenharmadik születése napján, máj. 17-én. A templomban ravatalozták fel. A hagyomány szerint az érte mondott mise alatt úrfelmutatáskor a halott szemei felnyíltak. Mivel sírjánál sok csoda történt, V. Pál 1618-ban boldoggá, VIII. Sándor 1690-ben szentté avatta. XIII. Leó pápa pedig 1897-ben az összes eucharisztikus egyesület védoszentjévé nyilvánította.
Hálaadó ima Szent szentáldozás után Szent Paszkáltól:
„Dicséret és hála neked, Uram, amiért engem, szegény bunöst szent lakomádban részesítettél. Nagy alázattal kérem Fölségedet, hogy ez az áldozás adja meg nekem a hit és bizalom növekedését, szabadítson meg hibáimtól és a test kívánságaitól. Uzzön el belolem minden hiúságot, erosítsen meg minden jóban. Foképp gyújtsa fel bennem a szent szeretetet és egyesítsen elválaszthatatlanul veled, Uram és Megváltóm.”
Imádság:
Istenünk, te Szent Paszkált Szent Fiad testének és vérének szentséges misztériuma iránt csodálatos szeretettel árasztottad el. Engedd kegyesen, hogy mi is méltók legyünk az isteni lakomában azt a gazdagságot megízlelni, melyet o megízlelt. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
süti beállítások módosítása