Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Simon apostol - Szent Terézia anya

2021. május 10. - Andre Lowoa
Szent Simon apostol
Az apostolról nagyon keveset tudunk. Az apostolok névjegyzékében a buzgólkodó=zelota a mellékneve, Zelótáknak azokat nevezték, akik nagyon ragaszkodtak az ószövetségi Törvényhez, és azokat buzgón megtartották. Simon is hozzájuk tartozhatott. Egyesek azt feltételezik róla, hogy ő volt s kánai menyegzőn a vőlegény, ahol Jézus csodát tett. Ezt arra alapozzák, hogy Máté és Márk evangéliumában „kánaáni” a mellékneve. A Szentlélek eljövetele és az apostolok szétoszlása után Egyiptomban, Észak Afrikában, hirdette az evangéliumot, A hagyomány szerint vértanúságot szenvedett, Kaukázusban 70 körül kettéfűrészelték.
Szent Szolongia     szűz és vértanú, † 880.       
Szent Terézia anya
Terézia Egyiptomban élt. Amikor szülei elhaltak és ő árva maradt, szétosztotta vagyonát a szegények között, ö maga tisztaságban akart élni. Házát vendégfogadónak alakította át a remete zarándokok megpihenésére. Így élt huzamosabb ideig, és Teréziának mindene elfogyott, és a legnagyobb szegénységbe került. Rosszéletű emberek hatására a tapasztalatlan nő rendetlen életet folytatott. Az erények útjára újra a szkitabeli szerzetes, Kolobosz János atya fordította vissza. Egy órai mély és buzgó bűnbánat után Isten elhívta őt a mennyek országába az V. században.
süti beállítások módosítása