Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

SZENT PAMPURI RICHÁRD orvos

2021. május 02. - Andre Lowoa

Szent Guibonáta     szűz és vértanú, † 925.           


SZENT PAMPURI RICHÁRD orvos, III. r. (1897-1930)

Két szerzetesrend is tiszteli: az irgalmasrend és a Ferencrend. Megbízható ferences történész állítja, hogy Szent Ferenc III. rendjének tagja volt. A Pávia melletti Trivolzioban született, szüleinek tizedik gyermekeként. Három év múlva anyját, rá három évre apját is elveszítette. Nagyapja és nagynénjei nevelték. Érettségi után az orvosi egyetemre iratkozott be. Kituntetéssel avatták doktorrá. Megkezdte doktori muködését Miláno mellett egy községben. Készséggel állt a betegek rendelkezésére; a szegényeket ingyen kezelte, gyógyszerekkel látta el, adományokkal segítette. Naponta vett részt a szentmisén, részt vett a hívek apostolkodásában, a plébánia szinte második otthona lett. A Kat. Akció ifjúsági csoportját vezette. Ebben az idoben lépett be a ferences III. rendbe is. Hatévi tevékenység után, 1927-ben hivatást érzett, hogy belépjen Istenes Szent János betegápoló rendjébe, az irgalmas rendbe. Ekkor kapta a Fülöp név helyett a Richárd nevet. Nem hagyta el az orvosi gyakorlatot sem, hiszen az irgalmas rendnek vannak orvos tagjai is. A Brescia-i* Szent Orsolya kórház fogorvosi intézetének igazgatója lett. Nagy odaadás jellemezte a betegek iránt, rövid szerzetesi életében is. 33 éves volt, amikor tüdogyulladás támadta meg s rendje milánói Szent József kórházában hunyt el szentség hírében. A feltuno imameghallgatások és a közbenjárására történt csodás gyógyulások eredményeként II. János Pál pápa 1981-ben boldoggá avatta, 1989-ben szentté.
II. János Pál boldoggá avatási beszédébol:
„Boldogunk azt a felszólítást intézi a mai fiatalsághoz, hogy Isten igéjére történo állandó odafigyeléssel, Jézus Krisztus követelményeinek nagylelku teljesítésével s testvéreinknek örömmel és bátorsággal történt odaadásunkkal éljük keresztény hitünket.”


Imádság:

Istenünk, te Szent Richárdot orvosként a betegek javára rendelted. Add, hogy beteg testvéreink iránt segítokészek legyünk, saját betegségünket pedig a szent példájára, irántad való szeretetbol viseljük. Krisztus, a mi Urunk által.



Szent Szádok     vértanú, † 1260.      

süti beállítások módosítása