Szent Mánuel és Teodóz vértanúk

Mindketten a keleti vidékekről származtak. Amikor látták, hogy a pogányok mint adják át kínzásokra és halálos ítéletre a keresztényeket, elhatározták, hogy ők is Krisztus vértanúi lesznek önkéntesen. Elmentek vidékük kormányzójához, előtte keresztényeknek vallották magukat, és a kormányzót is igyekeztek eltéríteni a bálványimádástól. Ezért kínzások után lefejezték mindkettőjüket. A hely és idő ismeretlen.


Szent Matróna anya

Matrona egy Szalonikiben élő zsidó asszonynak volt a szolgálója. Már fiatal korától keresztény volt. Úrnője minden áron rá akarta venni, hogy térjen át az ő hitére, de Matróna nem akarta. Ezért úrnője gyakran erősen bántalmazta. Matróna azonban amikor tehette, keresztény templomba járt. Végül, a dühös úrnő bezárt a kamrába, lepecsételte az ajtaját, hogy senki ne juthasson be Matrónához. Isten azonban leoldotta kötelékeit, úrnője imádkozva talált rá. A harmadik esetben 4 napig volt börtönben étlen-szomjan. Úrnője, amikor újra szabadon találta, vastag bottal ütlegelte, és a félhalott lányt újra bezárta. Matróna itt adta vissza lelkét Istennek. Kegyetlen úrnője kidobta testét a város falán át. A keresztények felszedték, és tisztelettel eltemették. Ez a III. vagy IV. században történt. Később tiszteletére templomot építettek, és oda helyezték maradványait a VI. vagy a VII. században.


SALZBURGI SZENT RUPERT püspök
+Salzburg, 718(?) március 27.
Számos olyan ír szent van, akinek az ünnepét megünneplik vagy megünnepelték német nyelvterületen is -- sőt gyakran csak ott --, német szent viszont csupán egy akad, akinek az ünnepét a német nyelvterületen kívül csak Írországban ülik meg. Szent Rupert az, akit a salzburgi érsekség legfőbb védőszentjeként tisztel. Írországban Robertach néven ismert. Tiszteletének oka, hogy a kontinensen tevékenykedő írek barátja volt. Egyik utóda, az ír Szent Virgil, 774. szeptember 24-én Szent Rupert csontjait a Rupert által alapított Szent Péter-templomból átvitette az új, Rupertnek szentelt templomba, amely a püspök székhelye lett.

A Római Martirológium azt mondja Rupertről, hogy ,,a bajorok és noricumiak között csodálatosan elterjesztette az Evangéliumot''.

Hrodpert -- ahogy eredetileg hangzott a neve -- egy nemes frank nemzetségből származott, és a 7. század második felében Wormsban magas egyházi méltóságra jutott. Abban az időben azon fáradoztak a bajor Agilolfing hercegek, hogy a kereszténységet elterjesszék országukban. Theodó herceg Ruperttől kért segítséget. Rupert először küldöttek által akarta megállapítani, hogy adottak-e a termékeny munka feltételei. A híradás kedvezően hangzott; mindenekelőtt biztosra lehetett venni a hercegi ház támogatását. Rupertnek ünnepi fogadtatást készítettek Regensburgban; lehetővé tették számára, hogy a hercegségben illő helyet keressen a maga és társai számára tevékenységük központjául, és hogy templomokat állíthasson helyre (a korábbi hithirdetők alapításai gyorsan elpusztultak), és más szükséges épületeket, elsősorban bizonyára kolostorokat építhessen.

Egy későbbi hagyomány szerint Rupert messze túljutott az ország határain, a Tauernen át Karintiáig, ott azután szlávoknak prédikált, mielőtt állandó lakóhelyet választott volna. Történetileg bizonyos ebben a hagyományban, hogy Rupert lerakta a Kelet felé irányuló misszionálás alapjait.

Rupert a társaival együtt azon a helyen telepedett le, ahol a Fischbach beleömlik a Wallerseebe. Egy Szent Péternek szentelt kis templomot épített ott, amely később Szent Péter tavi temploma (Sankt Peter Seekirchen) néven vált ismertté. Theodó herceg később neki adományozta a régi római várost, Juvavumot határoló területet és a fölébe épített kastélyt. Juvavum áldozatul esett a népvándorlás kori viharoknak, omladékait gyom fedte, a római telepesek utódai szétszórtan laktak a vidéken. A város újra felépítését Rupert művének tekintik. A város peremén, a kastély lábánál egy nagyobb, hasonlóképpen Szent Péternek szentelt templomot emelt, s ennek kolostora és iskolája csakhamar felvirágzott; hozzá tartoztak azok az értékes sóbányák, amelyek után az újjáéledő város a ,,Salzburg'' nevet kapta.

Rupertet apátnak és püspöknek nevezik. A püspöki hivatal abban az időben sok helyen, sőt Írországban kizárólagosan, nem egy városhoz és egy egyházmegyéhez kötődött, hanem egy kolostorhoz. Úgy látszik, hogy Rupert a Szent Péter kolostor püspöke volt; Salzburg egyházmegyéjét csak több évvel a halála után létesítette Szent Bonifác (lásd: A szentek élete, 247. o.).

Rupert a Szűzanyának szentelt női kolostort is alapított (ma Nonnenberg), és unokahúga, Eintrud vezetése alá rendelte. Hogy előmozdítsa a papság kiképzését, hazájából tizenkét munkatársat hívott be; köztük volt a később szintén szentként tisztelt Chuniald és Gislar. A Szent Péter-kolostor közössége, amint Rupert életrajzából tudjuk, alapításától kezdve kitűnt a liturgikus napirend szigorú megtartásával, amely éppúgy volt ír, mint bencés hagyomány.

Rupert ,,az Úr feltámadásának napján'' halt meg, s ezt az írországi hagyomány szerint március 27-re teszik.

Rupertet püspökként, egy sóshordóval a kezében ábrázolják, s a környék bányászai védőszentjükként tisztelik.