A szent vértanuk mindnyájan Hadrián császár alatt szenvedtek hitükért (117-38.). Filétosz szenátor volt, felesége Lídia, gyermekeik Makedon és Theoprepiosz mindnyájan keresztények voltak. Hitükért a császár maga elé rendelte kihallgatásra, de nem tudott szavaiknak ellentmondani, ezért Illíriába küldte, és börtönbe zárták őket. A börtönőr Kronid látva a vértanúk állhatatosságát, szintén Krisztus híve lett. Ez történt Amfilokhosz hadvezérrel is. Miután a vértanukat forró olajba dobták, épek és sértetlenek maradtak. Kívánva minél előbb Istenhez jutni, Maguk kérték Istentől a halált. Imádkozva adták vissza lelküket Istennek. Szenvedéseik Rómában kezdődtek, és Illíriában fejeződtek be.


BOLDOG ISTVÁN ES RAJMUND vértanúk (1242. május 29.)
A 13. században nagy gondot okoztak az Egyháznak az eretnekségek, különösen a dél-franciaországi albiak. III. Ince 1209-ben keresztesháborút hirdetett ellenük, mely húsz évig tartott, sok pusztítással, kegyetlenséggel minkét fél részérol. A háború az albiak legyozésével ért véget, de ezzel az eretnekség nem szunt meg. IX. Gergely 1233-ban elrendelte a pápai inkvizíciót az eretnekek felkutatására, s ha szükséges, a világi hatóság segítségének kérésére. A makacs eretnekeket halálbüntetéssel sújtották. A pápa 1240-ben egy egyházi férfiakból álló inkvizíciós csapatot küldött az albiak fészkébe, Toulouse* környékére. Vezetojük az Avenione-i bencés prior volt, hozzá öt egyházi személy tartozott, valamint három domonkos és két ferences: Narbonai István és Carboneri Rajmund, kiváló, képzett papok. Avenione prefektusa, Alfaro-i Rajmund a város eretnek vezetoivel kitervelte, hogyan végeznek titokban az inkvizítorokkal. Azzal az ürüggyel, hogy kihallgatásokat folytassanak, meghívta oket a város tanácstermébe, ahol fegyveresek voltak elrejtozve. Mikor a tizenegy férfi oda bement, a fegyveresek elorohantak és kardokkal, torökkel egymás után legyilkolták oket. Maguk a gyilkosok is csodálkoztak, hogy az áldozatok nem kiabáltak, nem jajgattak, hanem Tedeumot énekelve végezték be életüket, hálát adva Istennek, hogy életüket áldozhatják az o ügyéért. Mindez 1242. máj. 29-én, Urunk mennybemenetele ünnepén történt. Az eretnekek titokban akarták tartani véres és alattomos tettüket, de ez nem sikerült. Rendkívüli jelek árulták el a vértanúságot, s errol a város lakói is tudomást szereztek. A hithu katolikusok mindjárt igazi vértanúkként kezdték oket tisztelni, különösen Avenione-ban és Toulouse-ban. Megszakíthatatlan tiszteletüket IX. Piusz 1968-ban hagyta jóvá.
Két körülmény bizonyítja a tizenegy egyházi férfi vértanúságát, az egyik: fel voltak rá készülve, hogy küldetésük életük feláldozásával fog járni; a másik: a támadás alatt tanúsított magatartásuk. A Tedeum éneklése.

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te megadtad Boldog Istvánnak és Rajmundnak a kegyelmet, hogy Krisztusért vértanúhalált szenvedjenek. Isteni eroddel támogass minket, esendo embereket, hogy példájukra mi is vállaljuk a hitünk szerinti életet. Krisztus, a mi Urunk által.