Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

PEREZ JÓZSEF vértanú - Szent Krizánt és Dária vértanúk

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese - főünnep

2021. március 19. - Andre Lowoa

Szent József,

    a Boldogságos Szűz Mária jegyese - főünnep 

SZENT JÓZSEF  Dávid családjából származott (Mt 1, 1-17; Lk 3, 23-38). Mária jegyese volt, amikor az egybekelésük előtt Mária méhében fogant a Szentlélektől. József jó ember volt, sok töprengés után az angyali jelenés nyomán mégis feleségül vette jegyesét. Az összeírás idején Betlehemben megszületett a gyermek Jézus. (Mt 1, 18-24; Mt 2, 1-12) A veszély elől engedelmesen Egyiptomba menekítette családját (emigrált!) majd hazatérésük után Názáretben telepedtek le. (Mt 2, 13-23) Itt ács volt. Jézust 12 éves korában Jeruzsálembe vitték, de félreértés miatt nyomát vesztették, és csak harmadnap találták meg a templomban. Ezután visszatértek Názáretbe. (Lk 2, 39-52) Jézus nyilvános működésének megkezdése előtt nem sokkal hunyhatott el, ám sem halála időpontját, sem sírhelyét nem ismerjük.

A szent engedelmesség, a családi gondoskodás és a szerény alázatosság példaképe. 1870-ben IX. Pius pápa az Egyház védőszentjévé tette. A Habsburg-ház Bécs 1683-as, majd Buda 1686-os felszabadítását  részben Szent József közbenjárásának tulajdonítja. A munkások védőszentje, és a jegyesek pártfogója.

Bár az őskeresztények szép emléket állított Szent József tiszteletének, mégis ünnepe csak a 10. századtól kezdve szerepel a nyugati naptárakban. A 9. században született reichenaui kolostor "szentek listáján" szerepel. Március 19 megünneplése a 14. században kezdett terjedni a nyugati országok templomaiban. 1621-ben XV. Gergely pápa tette általánossá az ünneplését.

Példája:
    Te is ott állsz észrevétlenül a kialakuló Jézus mögött, segíts Józsefnek! 


PEREZ JÓZSEF vértanú (1890-1928)
O is a mexikói vértanúk közé tartozik, akik a Calles-féle egyházüldözés áldozatai lettek. Közülük az Egyház sokat boldoggá, 27-et pedig 2000. máj. 21-én szentté avatott.
József 17 éves korában lépett be a Ferenc-rendbe. Kaliforniában szentelték pappá. Visszatérve hazájába 1922-tol mint vikárius muködött a jerecuaroi ferences plébánián. A Calles-féle keresztényüldözés idején csak titokban és álöltözetben kereshette fel híveit. 1928. máj. 31-én hívei egy májusi ájtatosságra hívták Canada de Tirados-ba, ott szentmisét is mondott. A visszafelé vezeto úton egy csapat katona feltartóztatta oket. Le kellett szállniuk lovukról, cipojüket lehúzatták lábukról s hátrakötött kezekkel kellett futniuk Salvatierra felé. Közben egy nyeregtáskában talált iratokból megtudták, hogy pap is van köztük. József atya jelentkezett. Tudta, mi vár rá. Salvatierrából Cacalotéba indultak. A helység közelében József atyát az úttól félre vezették, nyaka köré kötelet vetettek s agyonlotték jún. 2-án. Amint lehetett, társai a véres holttestet Salvatierrába vitték. A hitvalló holttestén oszlásnak nyoma sem volt. Temetésekor·diadalmasan hangzott a kiáltás: Éljen Krisztus Király! A hívok felé küldött értesítésre egyebek közt ezt írták rá: „Adja a Mindenható Isten, hogy könyörgésünk; mely a vértanú áldozatát kíséri, Isten színe elott kedves legyen és meghozza hazánk üdvét, szabadulását.” Sok imameghallgatás történt a vértanú közbenjárására. (Salvatierra a fovárostól nyugatra kb. 200 km-nyire fekszik.)
XI. Piusz Quas Primas apostoli körlevelébol:
„Ha tehát Krisztus országa, amely jog szerint az egész emberiséget felöleli, a valóságban is mindenkit magához vonna, miért kételkednénk abban a békében, amelyet a Békesség fejedelme hozott a földre, aki eljött mindeneket megbékíteni, s nem azért, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy o szolgáljon; aki bár ura mindeneknek, az alázatosság példáját mutatta s a szeretet parancsát tette alaptörvénnyé.”

Imádság:
Mindenható, örök Isten, te szent Fiadban, a Mindenség Királyában mindent meg akarsz újítani, add kegyesen, hogy hoslelku vértanúid érdeméért a népek, megszabadulva a bun szolgaságából az o szelíd uralmát elismerjék. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.


Szent Krizánt és Dária vértanúk

Szent Krizánt Alexandriából Rómába költözött család fia volt. Atyja neves és gazdag szenátor volt. Remek kiképzést kapott a pogány dolgokban. Mivel nagyon szerette a könyveket olvasni, egy alkalommal kezébe került a keresztények Szentírása. Ennek olvasása megérintette lelkét, de sok dolgot nem értett belőle. Isten akaratából megismerkedett egy keresztény pappal, aki felvilágosította őt mindenről. Ezután az Evangéliumot nem engedte ki kezéből. Elbűvölte lelkét a kereszténység erkölcsi eszményisége, ezért felhagyott minden pogány dologgal, megkeresztelkedett és őmaga is hirdetni kezdte az evangéliumot. atyja, hogy elfordítsa őt a kereszténységtől, börtönbe záratta és abban gyötörtette. Feleségül választotta számára Dáriát, egy pogány templom papnőjét. Krizánt meggyőző szavaival hamarosan a keresztény hitre térítette pogány feleségét. Krizánt atyja nemsokára meghalt, így lakásuk az újonnan megtért keresztényeknek otthona lett. Klaudiusz tribunusnak jelentették, hogy Krizánt és Dária a keresztény hitet terjesztik. A tribunus kínok alá vetette őket, de látva állhatatosságukat, és az általuk művelt csodákat, feleségével, Hiláriával, Maurosz és Jászon fiaikkal együtt keresztények lettek. Klaudiuszt kővel a nyakán vízbe fullasztották, két fiúkat pedig lefejezték. Hilária a sírjuknál halt meg, mielőtt megkínozták volna. Krizántot és Dáriát kínzások után elevenen eltemették. Egy alkalommal, haláluk emléknapján, sok keresztény gyűlt össze imádságra egy barlangban. A pogányok ezt megtudván, befalazták a barlangot, így mindnyájan a benne levők éhen haltak. Krizánt és Dária 283-ban szenvedtek vértanúságot.
süti beállítások módosítása