Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

SZENT GERTRÚD - BOLDOG SARKANDER JÁNOS pap, vértanú

2021. március 17. - Andre Lowoa

SZENT GERTRÚD
+12. század

Sziléziai Szent Hedvignek hét gyermeke született, de közülük hatot eltemetett. Egyedül Gertrúd maradt életben. 1202-ben megalapították a trzebnicai ciszterci apácakolostort, ahova Gertrúd belépett és apátnő lett. Hedvig férje halála, 1238 után ebbe a kolostorba vonult vissza.


--------------------------------------------------------------------------------

Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:

Gertrúd Henrik sziléziai fejedelem és Szent Hedvig leánya volt. Édesanyjának, Szent Hedvignek életét ismerve láthatjuk, hogy Gertrúd milyen jámborságban és életszentségben nevelkedett. Felnövekedvén kérte anyjától, hogy elhagyhassa a világot és egészen Istennek szentelhesse magát. Anyja a kérést szívesen hallotta, és bőkezű adománnyal kolostort alapított, hogy leánya hasonló szüzekkel együtt apáca lehessen. Az új kolostor lakói rövid idő alatt az erények és az életszentség nagy reménységeiként ragyogtak. A kolostor apátnőjének Gertrúdot választották, aki úgy kormányzott, hogy semmit nem írt elő addig, míg saját maga azt meg nem tette. Inkább a példájával, mint parancsokkal kormányzott. Édesanyját, Szent Hedviget, aki akkor már 30 éve tartózkodott a húsevéstől, amennyire tudta, utánozta, és nem testi, hanem aszketikus életének anyjaként tisztelte. Vallotta, hogy többel tartozik neki erkölcsös és jámbor életéért, mint azért, hogy a világra hozta. Anyja halála után Gertrúd a legnagyobb kincseként őrizte azt a fátylat, amelyet Hedvig Szent Erzsébettől kapott. Hogy mindkettőjük erényes életét kövesse, Gertrúd az alázatra, önmaga megvetésére a vezeklésre, a szűkölködők megsegítésére törekedett mindaddig, míg bevégezve a halandó élet pályáját, el nem távozott, hogy az égben mindkettőjüknek társnője legyen. Emlékezetét március 17- én üljük.


PÁRMAI BOLDOG JÁNOS (1209-1289)
Pármai nemesi családból származott. Vallásos nevelésben részesült. Belépve a Ferenc-rendbe pappá szentelték. Példaadó életével és tudásával tunt ki. Teológiát tanított Bolognában, Nápolyban és Párizsban. Az I. Lyoni Zsinaton beteg rendfonöke képviseletében vett részt. Kevéssel utána, 1247-ben elodje lemondása (vagy lemondatása) után ot választották miniszter generálissá. Sokan azt remélték, hogy vele szent Ferenc hosi kora elevenedik fel. Rendfonöksége elso három évében gyalog bejárta szinte az összes országot, ahol ferencesek voltak, igyekezett megszuntetni a visszaéléseket és visszaállítani a szerzetesi fegyelmet. IV. Ince 1249-ben Konstantinápolyba küldte az egység elomozdítására - ami a görögökkel meg is történt a II. Lyoni Zsinaton 1274- ben, de csak rövid idore. Az o rendfonöksége alatt kezdett a rendben terjedni a Joachim a Fiore apát (+1202) által hirdetett eretnekség (apokaliptikus eretneksége), mellyel János is rokonszenvezett. Részben emiatt kényszerült lemondani a rendonökségro1 1257-ben. Az általános káptalanon o maga ajánlotta utódjául Szent Bonaventurát erényei és nagy tudása miatt. 1259-ben - valószínuleg IV. Sándor pápa akaratéból egyházi bíróság elé idézték eretnekség vádjával. Aligha kerülte volna el a börtönt, ha egy jóakaró bíboros, Ottoboni (a késobbi V. Adorján pápa) védelmébe nem veszi. Egyesek János testvér meghurcolásáért méltánytalanul Bonaventurát vádolták (lásd Fioretti 48. f.). O csak „hivatalból asszisztált” az eljárásnál. Ezek után János testvér a greccioi remeteségbe vonult, s élete hátralévo részét itt töltötte imában, elvonultságban. Amikor arról értesült, hogy a görögök újra elszakadtak a rámai egyháztól, a 80 éves aggastyán elindult, hogy újra az egységet szolgálja. De nem jutott el Konstantinápolyig; útközben megbetegedett és Camerinonál, Assisitol nem messze bevégezte életét. VI. Piusz (1775-1799) avatta boldoggá. Ottoboni bíboros tanúsága Pármai Jánosról: (Részlet a bírákhoz írt levelébol.) „Kezeskedem Pármai János erényérol és hitérol. Nem ismerek nálánál jámborabb és katolikusabb embert; János testvér hite ugyanaz, mint az enyém. A bánásmód, amelyben részesül, mintha engem érne. Ha ot elítélik, engem is elítélnek.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jánost lelki erovel és buzgósággal ruháztad fel, hogy rendje és egyháza javára fontos feladatokat lásson el. Közbenjárására segíts bennünket, hogy kötelességeinket a legnagyobb igyekezettel megtegyük s tetszésedet kiérdemeljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.


BOLDOG SARKANDER JÁNOS pap, vértanú
*Skoczów, 1576. december 20. +Olmütz, 1620. március 17.
Sarkander János atyja egyszerű ember lehetett, édesanyja azonban a Kornice lovagi családból származott. Házasságukból Jánoson kívül három fiú és egy leány született. 1589-ben az apa meghalt, az özvegy gyermekeivel együtt átköltözött a morvaországi Priborba. János itt kezdte meg tanulmányait. Négy évvel később a bátyja után ő is az olmützi jezsuita kollégium növendéke lett. 1597-ben megkezdett filozófiai tanulmányait az 1599-ben kitört pestisjárvány miatt Prágában fejezte be.

1604 őszén beiratkozott a grazi egyetem teológiai karára. 1606-ban megszakította tanulmányait és a morvaországi Vala?ské Meseríciben feleségül vett egy luteránus leányt. A házasságnak -- valószínűleg felesége halála miatt -- hamarosan vége szakadt. 1607. dec. 21-én János az olmützi főesperes előtt teológiai vizsgát tett, és megkapta a kisebb rendeket, majd a következő év márciusában pappá szentelték.

Lelkipásztori működését a reformáció által erősen érintett olmützi egyházmegye plébániáin kezdte.

Buzgósága láttán püspöke Boskovicébe, a ,,cseh testvérek'' egyik fő fészkébe helyezte, végül 1616-ban megérkezett utolsó állomáshelyére, Hole?ovba. Ebben a városban alakították ki a jezsuiták a rekatolizáció egyik fő erősségét, s itt rendezték be az ünnepélyes fogadalomra készülő rendtagok házát, és arra kérték Dietrichstein bíborost, hogy megfelelően energikus, hithű plébánost helyezzen melléjük. Így esett a választás Jánosra.

A politikai körülmények meghiúsították a szép reményeket. 1618-ban ugyanis a nagyobbrészt protestáns cseh nemesek fellázadtak Ausztria ellen. Lobkowitz Popel Lászlót, Morvaország helytartóját és a katolikusok támaszát megfosztották tisztségétől, Brünnben bebörtönözték, a jezsuitákat pedig május 17-én kiűzték a városból. János, a plébános maradt káplánjával egyedül a hívek támasza és minden gyűlölet célpontja. Különösen azért gyűlölték, mert a helytartó gyóntatója volt, s azt hitték, minden politikai és katonai titok birtokában van. A hívek azt tanácsolták neki, hogy meneküljön el.

1619 júliusában Lobkowitz egyik udvari emberét követve János Krakkóba ment, s nem maradt Hole?ovban más pap, csak a káplánja, Tucek Sámuel. János Krakkóból Czestochowába zarándokolt, majd egy hónap múlva a Lobkowitz család birtokára, Rybníkbe ment. Októberben levelet kapott Lobkowitztól, hogy térjen vissza Hole?ovba. János ekkor felajánlotta, hogy cserél a káplánnal: legyen az a plébános, ő meg a káplánja lesz. Ezt nem fogadták el. November végén érkezett vissza Hole?ovba.

1620 februárjában II. Vaza Zsigmond lengyel király a császár segítségére indult, s amerre elvonult Sziléziában és Morvaországban, minden várost és falut kifosztottak a katonái. Amikor kozákjai Hole?ov közelébe értek, János kezében a monstranciával szentségi körmenetben vonult eléjük, ami annyira megdöbbentette a katonákat, hogy a várost érintetlenül hagyták. Ebből azonban a morva nemesek arra következtettek, hogy János összejátszik ellenük a lengyel királlyal, sőt a császárral is.

Morvaország ekkor új legfelsőbb bírót kapott Bítovský Vencel személyében, aki működését azzal kezdte, hogy a katolikus papokat bebörtönöztette. Jánosnak sikerült titokban elhagynia Hole?ovot, de elfogták. Mint árulót megláncolva vitték Olmützbe és bíróság elé állították. A bíróság egyetlen katolikus tagjától ismerjük az eljárás részleteit. A fő vád János ellen az volt, hogy ő hozta Morvaországra a kozákokat. A vád hátterében és az azt követő bánásmódban azonban a katolikus pap elleni izzó gyűlölet húzódott meg.

A február 13-i kihallgatáson azzal vádolták, hogy mint gyóntatónak és tanácsadónak tudnia kellett Lobkowitz terveiről, s bűnös abban, hogy e terveket nem fedte fel a protestáns elöljáróknak. A harmadik kihallgatáson felelősségre vonták a sérelmekért, amelyek a Hole?ovban folyó rekatolizáció során a protestánsokat érték. A negyedik kihallgatáson számon kérték tőle, miért nem jelentette Lobkowitz terveit, hiszen a gyónásban tudomást kellett szereznie ezekről. János csak annyit válaszolt, hogy először is semmi ilyesmiről nem volt tudomása. Másodszor, ha a gyónásban lett volna is erről szó, neki akkor is őriznie kellett volna a gyónási titok pecsétjét. Ezután három órára kínpadra vonták. Zsoltárokat imádkozva türelmesen állta a gyötrelmeket. A kínzás során olyan sérüléseket szenvedett, melyek következtében egy hónap múlva börtönében meghalt. Életének utolsó hónapjában, amely meghosszabbított haldoklás volt, panasz nélkül tűrt és szüntelenül imádkozva együtt szenvedett a Megfeszítettel.

A kortársak egyértelműen a katolikus hit vértanújának tekintették. 1859. szeptember 11-én avatták boldoggá.


Arimateai Szent József     hitvalló       
süti beállítások módosítása