Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG SALAWA ANGÉLA (Aniela) III. r.

2021. március 12. - Andre Lowoa
BOLDOG SALAWA ANGÉLA (Aniela) III. r. (1881-1922)
Krakkó közelében szegény szülok 11. gyermekeként látta meg a napvilágot. Vallásos családjában magáévá tette az imádság szeretetét, a munkaszeretetet és az áldozatos lelkületet. 16 éves koráig a szüloi házban tevékenykedett, utána Krakkóba került cselédlánynak. Egy ideig megkísértette a világ hiúsága, aztán a belso élet felé fordult. Segítette ebben Teréz novére példája és Isten kegyelme, mely egyre jobban alakította lelkületét. „Amióta megismertem a világot - vallja -, mindig eros vonzalmat éreztem lelkemben a szenvedés és a szegénység iránt.” Isten kegyelme arra is ösztönözte, hogy a szuzi tisztaságot válassza. Hittel és áhítattal vett részt a közös imákban, a szentmiséken s sokszor elmélkedett az Úr szenvedésérol. Közben nem hanyagolta el kötelességeit. Harminc éves korában fájdalmas betegséget viselt el, elveszítette édesanyját és szerettei közül is néhányat. Ekkor fedezte fel, hogy különösen vonzódik Szent Ferenchez, s nemsokára belépett Krakkóban a Ferences III. Rendbe (1912-ben). Buzgó tagja lett a rendnek. Többen rendszeresen felkeresték otthonában, lelki beszélgetésre: úgy tekintették, mint tanácsadójukat, barátnojüket, anyjukat.
„Amikor kitört az elso világháború, szabad óráit a kórházakban töltötte, szolgálva; vigasztalva a sebesült katonákat, akik ot „szent kisasszony”-nak nevezték. Aztán betegség támadta meg, állásából igazságtalanul elbocsátották, lelki kétségekkel is küzdött. 1917-ben kórházba került, fel kellett adnia minden munkáját. A kórházból kikerülve egy szegényes padlásszobában húzta még magát, ahol öt évig élt még Istennel egyesülve, sok szenvedés közt, miket türelemmel viselt és felajánlott engesztelésül, az Istentol eltávolodottak megtéréséért, s hogy az Isten igéje eljusson minden néphez. Lengyelországért is sokat imádkozott „Ó Jézusom, felajánlom neked életemet és halálomat azért a nagy ügyért, mely már a megvalósulás útján van.” Hazája szabadságára gondolt és ezért imádkozott. Felajánlása után egy hónapra fejezte be életét 1922. márc. 12-én. II. János Pál pápa avatta boldoggá 1991-ben.
Angéla szavai a munkáról:
„Szeretem a munkámat, mivel kiváló alkalmat találok arra, hogy szenvedéseket viseljek el és sokat imádkozzam; semmi mást nem kívánok az élettol ezeken kívül.”


Imádság:

Istenünk, te Boldog Angélának megadtad, hogy felebarátaival sok jót tegyen és szenvedéseit türelemmel viselje. Add, hogy példaadásán épüljünk, és a türelemben, a szeretet gyakorlásában elobbre haladjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
süti beállítások módosítása