Agapit Kappadökiában született, szülei keresztények voltak. Már fiatal korában kolostorba lépett, ahol ezer szerzetes élt. Kitűnő képzést kapva tőlük, Isten törvényeinek híres magyarázója lett. Szent életéért Istentől a csodatevés adományát kapta. Licius császár, meghallva, hogy nagy testi erővel rendelkezik, katonái közé sorozta. Agapit a hadseregben sem hagyta el szerzetesi szokásait. Amikor a császár a keresztényüldözését rendelte el, Agapit, látva többek vértanúi szenvedését és halálát, ő is köztük szeretett volna lenni. Csak egy lándzsa szúrását kellett elviselnie. Nagy Konstantin császár idején a papság és a nép a frigiai Szinadé püspökévé tette. Késő öregségben, békében hunyt el a IV. században.


BOLDOG SEGNI* ANDRÁS (kb. 1250-1302)A Segni grófi családból származott, amelybol több pápa is akadt, így a 13. században: III. Ince, IX. Gergely, IV. Sándor, és VIII. Bonifác. O unokatestvére volt Andrásnak. Mellékneve: „a gróf” – „de comitibus”. Ezekkel a rokonaival ellentétben András a másik szélsoség: a gazdag, fényuzo életmóddal szemben o a szélsoségesen önmegtagadó, szegény élet képviseloje. Fiatalon o is egyházi javadalmas, ami az egyházi pályán fényes jövot ígért neki, o azonban ifjú korában ezekrol lemondott s belépett Szent Ferenc rendjébe, a Szent Lorinc kolostorba, melyet maga Szent Ferenc alapított Rómához közel. A Segni birtokok is itt, Lazio tartományban voltak, Anagni* központtal. Néhány év múlva András még jobban búcsút mondott a világnak: remeteéletet kezdett az Appennin hegység oldalában, egy barlangban, ahol feküdni és felállni sem tudott. (Ruhája és vezekloöve, melyet viselt, 400 év múlva, amikor sírját felbontották, úgy hozzánott csontjaihoz, hogy onnan nem is lehetett leválasztani.) Itt a magányban az imán és mennyei dolgok szemlélodésén kívül a gonoszlélekkel folytatott viaskodás képezte fo foglalkozását, de András Isten segítségével és a kereszt jelével legyozte a gonoszt, aki ot el akarta tántorítani ettol az életmódtól. Ezért megkapta Istentol, hogy életében és halála után másokat is meg tudott szabadítani az ördög zaklatásaitól. Hogy mekkora volt alázata, foleg abból világlik ki, hogy amikor VIII. Bonifác bíborossá akarta ot tenni, azonnal visszaküldte a hírvivot. Attól félt, hogy a bíborosi méltóság megfosztja Krisztussal való bensoséges kapcsolatától. Állhatatosan visszautasította a felkínált rangot, ami annyira meglepte a pápát, hogy azt mondta: ha túléli Andrást, a szentek közé iktatja. Andrást ugyan egy évvel túlélte, de az az egy év olyan viharos volt a pápa életében, hogy nem jutott hozzá foglalkozni a szentté avatással. András emellett kiváló muveltségu szerzetes volt. A Szuzanya tiszteletéré könyvet is írt (De partu Virginis: A Szuz szülésérol), melyet kora tudós egyházi emberei nagyra értékeltek. Életében, halála után csodákkal tündökölt, sírja a Szent Lorinc templomban nagy tiszteletnek örvend. Évszázados tiszteletét XIII. Ince hagyta jóvá.
„Szentséges Szuz Mária, nincsen másod a földön az asszonyok között; te a magasságbeli Királynak, a mennyei Atyának leánya és szolgálója, a mi szentséges Urunknak, Jézus Krisztusnak Anyja, a Szentlélek jegyese, imádkozzál érettünk Szent Mihály foangyallal és az egek minden eroivel és összes szentjével a mi Urunknál és Mesterünknél.”
Szent Ferenc

Imádság: