SZENT EUSZTÓCHIA szűz, klarissza (1434-1485)
Messinában*, nemesi Calafato családból származott. Keresztneve Smeralda volt, ami hasonló jelentésu, mint a Margarita: drágagyöngy. Testi-lelki szépségével kitunt. Anyja buzgó, vallásos asszony volt, különösen a szenvedo Jézus iránti szeretetet oltotta leányába. Apja az o tudta nélkül 10 évesen odaígérte egy özvegyembernek, Smeralda azonban az Úr Jézust választotta jegyesül. Isten gondviselése úgy intézte, hogy hamarosan meghalt a kéro, de apja is, aki szerzetbelépését hevesen ellenezte. Így 15 éves korában beléphetett a messinai klarisszákhoz, ahol az Eusztóchia nevet kapta. A novíciátban kitunt erényeivel: egész szívével-lelkével Istennek akart élni. Szerette volna, ha a többi novérek is magukévá teszik az o törekvését: visszaállítani Szent Klára Regulájának eredeti szigorúságát, különösen a szegénység és a fegyelem terén. Mikor látta, hogy nem talál megértésre, fontolni kezdte egy új kolostor alapítását. Beszélt obszerváns ferences atyákkal is ez ügyben. 1460-ban megkapta a szükséges engedélyeket s elobb egy átalakított kórházi épületben, utóbb alkalmasabb helyen, a „Szuz hegyén” talált egy épületet, melyet jótevok segítségével kolostorrá építettek át: ebbe költözött néhány társnojével. Megismétlodött Szent Klára esete: követte példáját huga, Mita, utána anyja, Mascalda* is. Egyébként - amint ezt a kongregáció dekrétuma is mondja - sok hasonlóság van Szent Klárával: A szegénység szeretete, ugyanaz az anyai törodés a rábízottakkal. 1464- tol o lett a kolostor apátnoje (abbatissa). Különösen gondja volt a novíciák képzésére. Az o élete is a többi novér számára tükör és életszabály volt. Nagy áhítattal volt az Eucharisztia iránt, a Szuzanya iránt, akit anyjául válaszott szerzetbelépésekor. Nagyra értékelte a liturgiát; zsolozsmát, arra törekedett, hogy Krisztusban elrejtozve életét Istennek szentelje. 1485. jan. 20-án „hívta magához mennyei Jegyese, aki elé égo lámpával, olajjal tele érkezett”. Életében és halála után csodákkal, misztikus adományokkal halmozta el Isten. 1782-ben avatta ot boldoggá VI. Piusz, II. János Pál pedig 1988-ban szentté.
„Élete okulás és tanulság volt mások számára; a többi novérek, mint valami nyitott könyvbol, belole tanulták meg az életszabályokat, és mint valami tükörbol, belole olvasták ki életük további folyását. Mert testben ugyan még a földön élt, de lélek szerint már az égben idozött. Az alázatosság tartóedénye, a tisztaság szekrénye, a szeretet szüntelen lángolása, a türelem fogyhatatlan ereje, a béke összeköto kapcsa volt o; mindenben kellemes és szeretetre méltó.”
(Szt. Klára szentté avatási bullája szövege rá is illik.)