Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Pünkösd utáni 14. vasárnap

2018. szeptember 02. - Andre Lowoa

A „két úr” vasárnapjának nevezik a mai vasárnapot a szentmise evangéliuma után. De a többi rész is ezzel a tanítással van kapcsolatban. Az egyik úrnak a lélek szolgál, a másiknak a test. Nekünk a test ellen küzdenünk kell, hogy ne a Sátánnak szolgáljunk, hanem felszabadult lélekkel az igaz Úrnak, a…

Tovább

Józsue, Nun fia emlékezete - Szent Kalliszta, Evodiosz és Hermogenész vértanúk

Szent Farkas (Lupus)     püspök hitvalló † 623,Szent Gedeon, Józsue, Nun fia emlékezete Józsue, Nun fia, Kr.e. 1500 körül született Egyiptomban, Efraim törzséből. Eredeti neve: Hosua, szabadítót jelent. Mint felnőtt férfi, fiatal korától Mózes szolgája lett. Mózes vezetésével, a néppel együtt ő…

Tovább

Szent Egyed apát

Szent Egyed bencés szerzetes, majd apát volt. Életéről kevés adat maradt fenn. Athénban született 640 körül. Nagy műveltséggel rendelkezett az orvoslás és a költészet terén, mégis leginkább a szentek tudományához értett. Nagyon korán csodák történtek körülötte. Egyszer például egy beteg koldus kért…

Tovább