Konstantinápolyban született jámbor nemes szülőktől. Elnyerve felnőtt korában a császár jóindulatát, patrícius és hadvezér lett. Egy alkalommal, hadseregével tengeri viharba került, amiből egyedül menekült meg. Ezután búcsút mondva a világnak, szerzetessé lett egy puszta helyen. Egy idő után a kisázsiai Látra hegyére ment és ott élt szigorú vezeklő életet. Élete miatt Isten csodatevő erővel ruházta fel. Békében halt meg, feltehetőleg a VIII-X. század között.


Szent Eusztrát és vértanútársai

Mindnyájan Dioklécián császár alatt szenvedtek vértanúságot a IV. század elején, az Örményországi Szebasztéban. Eusztrát Szatalion város keresztény elöljárója volt. Semmibe vette az istenekről szóló görög meséket, helyette a keresztény bölcsességet hirdette. Hitéért megverték, tűzzel égették, vasszegekkel kivert cipőben futtatták az utcán és börtönbe zárták. Ilyen szörnyű kínzások után elégették.

Aukszent vértanú az arábiai egyház papja volt. Szavainak bölcsességével és türelmével a bálványimádás istentelenségét kimutatta. Sokféle kínzás után Krisztust megvallva kard által nyerte el a vértanúságot.

Eugén (Jenő) Krisztus hitének megvallása miatt a kínzások között adta vissza lelkét Istennek, miközben kivágták nyelvét, levágták mindkét karját és átszúrták lábszárait.

Mardár, „a szelíd galamb” saját jószántából vállalta a kínzásokat Krisztus hitéért, elbúcsúzva feleségétől és gyermekeitől. Lábait összekötözték, és fejjel lefelé felfüggesztették és tüzes szegekkel égették. Sokáig volt ilyen helyzetben aztán a kínok között meghalt.

Oreszt, a katona, aki a mindenek Királyának volt igazi és csodálatos katonája, a melléről leesett kereszt jelével árulta el keresztény voltát. Hitéért tüzes vasrácsra fektették, és ezen elégették. Így nyerte el a vértanúi koronát. Ereklyéik Rómában nyugszanak.