Mialatt a szigeteken ilyen bizonytalanság uralkodott e kérdésben, addig a kontinensen már a XII. század második felében szilárd gyökeret vert az ünnep [5]. Sok helyen találkozunk azzal a téves fölfogással, hogy a VII. században Spanyolországban már ünnepelték. Az egész nézet egy szent Ildefonzus toledói érsek nevére hamisított iratra támaszkodik. Itt is nagy ellenkezést vallott ki a hittudósok között. Mikor 1140 körül a lyoni kanonokok ünnepelni kezdték, akkor ez ellen szent Bernát is fölszólalt.[6] Mindennek ellenére az ünnep mind szélesebb körben terjedt a szerzetesek, különösen a ferencrendiek buzgósága folytán, — az 1263.-i pisai rendkáptalan az egész rendre kötelezővé tette[7] — úgyhogy még maga az avignoni pápai udvar is elfogadta. Szent Tamás még tűrt ünnepnek nevezi,[8] de szent Bonaventura már nem mer nyilatkozni sem mellette, sem ellene.[9]

A XIV. századi zsinatok már sűrűn említik ezt az ünnepet, de még mindig csak fogantatás és nem szeplőtelen fogantatásról van szó. Általában meg kell jegyeznünk, hogy ez az ellenkezés onnét eredt, mert a kérdést a legtöbb hittudós nem fogván föl helyesen, nem is az ellen küzdenek, amit a szeplőtelen fogantatás hitcikkelye tartalmaz.[10] Ezt világosan legelőször Duns Scotus mondotta ki a XV. Században[11] és a bázeli zsinat 36. ülésén (1439. szeptember 17.) az ünnepet kötelezően elrendelte. Sajnos, e zsinat szakadár szelleme meggátolta, hogy esetleges jó határozatai teljesedésbe menjenek. Ekkor már a bencések, ciszterciek és karmeliták is ünnepeik közé sorozták.

1477-ben (február 27.) a ferencrendi IV. Sixtus pápa „Cum prae excelsa” constitutiójában az ünnepet búcsúval látta el (ugyanúgy mint az Úrnapot), misét és officiumot készíttetett és elrendelte, hogy mindenütt megüljék ezt a napot (mint duplex-ünnepet), 1479-ben pedig kápolnát építtetett Mária fogantatása tiszteletére, végül 1483-ban („Grave nimis”) megtiltotta, hogy az ellentétes nézeten levők egymást eretnekeknek nyilvánítsák. Ezután az ünnep méltósága fokról-fokra emelkedett. Nyolcadát XII. Incétől kapta, aki egyben II. oszt. duplex ünneppé tette (1693. május 15.), XI. Kelemen pedig 1708. december 6-án külön előírta az egész egyházban parancsolt ünnep gyanánt.[12] IX. Pius, aki a Szeplőtelen fogantatást hitcikkelyként kihirdette (1854. december 8. „Ineffabilis Deus”), az ünnep méltóságát I. oszt. duplexre emelte és új officiumot is készíttetett. Hivatalosan az egyház egész eddig az időpontig csak Conteptio ünnepéről beszélt. Bár a trienti zsinat az eredeti bűnnél kizárta szűz Máriát ebből (Declarat . . . non esse suae intentionis comprehendere in hoc decreto ubi de peccato originali agitur beat. et immaculatam Virginem Mariam), de Bellarmin[13] és XIV. Benedek pápa[14] szerint csak Conceptionis, nem éppen immaculatae az ünnep elnevezése. Történtek ugyan egyes jelenségek[15], melyekből az egyház hajlandósága meglátszott. Különben nagyon helyesen jegyzi meg Dudek, hogy az egyház csak azt tiszteli és ünnepli, ami szent, ha tehát Mária fogantatását ünnepli, akkor annak szentnek, vagyis szeplőtelennek kellett lennie.

Külön kell szólnunk a magyaroknak viszonyáról ezen ünneppel kapcsolatban.[16] Első hivatalos említése nálunk az 1483-i esztergomi zsinaton történik: Mária fogantatása december 8.-án.[17] Ugyanezen évből származik a Festetich kódex is, amely Magyarországon az első irodalmi emléke a Szeplőtelen fogantatásnak (1493) Ezután a zsinatok kivétel nélkül megemlékeznek az ünnepek között erről is. És hogy nálunk is a Szeplőtelen fogantatást ünnepelték, bár az ünnep neve csak Mária fogantatása volt, arra nézve elég idéznünk egy a XVI. század elejéről való verset:

Ó, kegyes Sziz Mária!
Te vagy szip tiszta rózsa.
Bűn nélkül fogantatál,
Mert mennyből te adatál.
Anyádtul mikort sziletél,
Istentől úgy tiszteltetél,

Hogy méhében megszentetél, szerettetél, ipoltetél,
Kétség nélkül eredet-bűntől szeplőtelen őriztetél.

Szűz Mária ékes viola,
Bűnösöknek vigassága![18]

A hitcikkely így szól: „Elhatározzuk, hogy az a tanítás, amely azt tartja, hogy a boldogságos szűz Mária fogantatásának első pillanatában a mindenható Istennek különös kegyelme és kiváltsága folytán, Jézus Krisztusnak, az emberi nem Megváltójának érdemeire való tekintettel, az eredeti bűn minden szennyétől tisztán megőriztetett, az Isten kinyilatkoztatása és éppen ezért azt minden hívő erősen és állhatatosan hinni tartozik” (IX. Pius „Ineffabilis Deus” bullája 1854. december 8.)

A hittétel világos; hogy ez miképpen lehetséges, azt nem tudjuk. Szent Ágoston szerint „itt ha a magyarázatát keresed, nem lesz már csodálatos; ha példát kívánnak rá, nem lesz egyedülálló. Engedjük meg, hogy Isten tud olyat is, amit meg kell vallanunk, hogy nem lehel kikutatnunk: ilyen dolgokban az egésznek magyarázata megtevőjének hatalma.”[19] Azonban azt, hogy miért van így, azt tudjuk. Méltó volt ugyanis, hogy Ádám és Éva vétkében „ne részesüljön, a bűn minden foltja nélkül fogantassék s szülessék azon nő, kinek szűz méhében vala megtestestülendő az Isten fia, hogy megváltsa a világot az amazok bűne által okozott siralmas ínségből.” (Lonovics).

Nem lehet célom e tétel tudományos bizonyítása, de érdemesnek tartom már csak régiségüknél fogva is fölhozni kettőt azon adatok közől, melyeket Nilles fölkutatott. Az achajai presbyterek és diakónusok levelében (szent András apostol vértanúságáról) ezt találjuk: „És mivel szeplőtelen földből alkottatott az első ember, aki a fával való vétkezés által a földre halált hozott, szükséges volt, hogy szeplőtelen Szűztől szülessék egy tökéletes ember: Isten fia, aki az örök életet, melyet Ádám által elvesztettek az emberek, visszaszerezze és a kereszt fája által a bűn fáját kizárja.”.[20] Szent Ephrem, a költő, így ír: „Te Uram és a te Anyád, ti vagytok egyedül minden tekintetben szentek, mert tebenned, Uram, nincsen makula és anyádban sincsen semmi szenny."[21]

Az ősök hite volt az tehát, melyet IX. Pius hittételbe foglalt.

A vecsernye zsoltárainak magyarázata.

A 109. zsoltárral, ezzel a győzelmi énekkel, kezdődik a boldogságos Szűz majdnem minden ünnepének vecsernyéje. Értelme: Isten anyja beleegyezvén magasztos hivatásába, melyre a Gondviselés kiszemelte, részesévé lett az Üdvözítő szenvedéseinek, áldozatának, de egyszersmind ezek nyomán fakadó dicsőségének is. Ezért ad. hálát az alázatos Szűz a következő 112. zsoltárban, mely tulajdonképpen a Magnificat (Magasztalja az én lelkem az Urat) himnusz ószövetségi előképének tekinthető. (Sámuel anyjának, Annának, hálaénekét tartalmazza v. ö. I. Kir. 2, 7. s köv.). A 121. zsoltár pedig az örömet és készséget fejezi ki, mellyel Mária a közelgő Isten országának, a mennyei Jeruzsálemnek, előkészítésében munkálkodott. Isten segítségével azután megépült az a ház (V. ö. Mária aranyház — lorettói litánia), melyből az Üdvözítő, az Úr öröksége, a Szűz méhének gyümölcse, előjött és isteni hatalmával teljesítette az Atya akaratát ellenségeivel szemben. (126. zsoltár 1. 3—5.) A 147. zsoltár dicsőítése tetőzi be a vecsernyét.

A Szentmise Izaiás próféta szavaival kezdődik (61, 10.), mely a 29. zsoltár 2, versével kiegészítve a Bold. Szűz örömét fejezi ki afölött, hogy az Úr ily magas méltóságra emelte föl alázatos szolgálóját. (Introitus.)[22] A Szentlecke az isteni bölcsesség tevékenységét mondja el. Bölcsesség alatt a Bold. Szűz értendő alkalmazott értelemben. A Gradualeban, Offertoriumban és Communioban az egyház a Szent Írás legszebb szavait választja ki Isten Anyjának dicsőítésére. Ezek között az első eredetileg Judith dicsérete, melyet Oziás akkor mondott, mikor e hős nő Holofernes levágott fejével visszatért Betuliába. (Judith. 13, 23. 15, 10.) Nagyon jól illenek e magasztalások az ördög fejét letipró Szűz Máriára is, akinek Judith előképe volt.

Oratio. Isten, ki Egyszülöttednek Anyját fogantatásakor csodálatosan megőrizted az áteredő bűntől: add, kérünk, hogy közbenjárása által megerősödve, tiszta szívvel vegyünk részt ünnepén. A mi Urunk Jézus Krisztus a te Fiad által...
________________________
[1] Euboeai János püsp. Prédikációja c. 23. (M. Gr. 96, 1499.)
[2] Nilles I. 348.
[3] U. o. 349.
[4] Oratio in nativ. Deiparae. (M. Gr. 97, 810.)
[5] M. L. 207, 1179.
[6] Epist. 171. (M. L.. 182. 352.)
[7] Wadding: Annales Minorum
[8] Summa theol. 3. qu. 27, art. 2.
[9] Sent. Lib. 3. dist. 3. qu. 1.
[10] Egger: Dogmatica (1911.) 479. o.
[11] L. 3. dist. S. qu. 1. n. 4. Dudek.)
[12] Ferraris: Prompta biblioth. 3, 379. és Mihályfi 118. o.
[13] Controv. II. 3, 6.
[14] De festis B. M.V. 2, 15.
[15] Pl. Officium B. M. V. in Sabbato, melynek Invitatoriumában az Immaculata szerepel, V. Pál pápa engedélyével, ugyancsak V. Pál megtiltotta, hogy nyilvánosan tagadják a Szeplőtelen fogantatást, ezenkívül XVI. Gergely és IX. Pius megengedték
Hálaadásban (Praefatio) és a lorettói lilániában s a Szeplőtelen fogantatás említését.
[16] Dudek: Immaculata a magyar irodalomban, 1904; Roskoványi: Beata Virgo in suo conceptu immaculata; Balogh: Beata Virgo Patrona Hungariae; Szegedy Mihály: A boldogságos szűz Mária szeplőtelen fogantatása; Lopussny Ferenc: Sermo Academicus ... (Budae, 1855.)
[17] Peterffy: Sacra Conc. I. 219. (II. Ulászló király alatt.) Vannak ugyan, akik még előbbi nyomokat vélnek fölfedezni (l. Mihályfi: i. m. 118. o ), de határozottan megbizonyítva ez még nincsen. Helyenként állítólag már a XI században ünnepelték Benedictio Mariae címen.
[18] Peer codexben
[19] Epistola 137.
[20] M. Gr. 2, 1226. Ha nem is I. századi, de nagyon régi emlék, mert a Missale Gothicum (VII. sz.) már praefatiot idéz belőle.
[21] +373-ban. Carm. Nisib. Nilles idézi még a III. század elejéről szent Hippolytust is. (Theodoret.; Dialog. I. p. 36. — M. Gr. 10, 863.)
[22] L. erről Wolter: i. m. I. 442.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest, 1923. 23-30. old.)