Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szent Menigna vértanú - Szent Mihály katona - Szent Prokóp vértanú

2019. november 22. - Andre Lowoa
Szent Menigna vértanú
A helleszpontosz Páriából származott. Ruhatisztítással és vászonfehérítéssel foglalkozott. Décius keresztényüldözése idején sok keresztényt börtönbe zártak, de Isten angyala sértetlenül kiszabadította őket. Hallva erről Menigna, készült a vértanúságra. 251-ben saját elhatározásából kereszténynek vallotta magát, és széttépette az üldözést elrendelő császári parancsot. Elfogták, erősen verték, fára függesztették vasakkal tépdesték, végül lefejezték. Szent testét éjjel temették el keresztény társai.
Szent Mihály katona
Származására nézve bolgár volt, Potuka városában született. Szülei az első bolgár keresztények közé tartoztak. Gyermeküket is keresztény szellemben nevelték. A tiszta élet kedvelője lett. 25 éves korában a katonai szolgálatot választotta. Egy győzelem után kilépett a katonaságból. Egy hagyomány szerint hazatérőben megölt imádságával egy kígyót, amely elragadta az embereket a raithi pusztában. Potukában halt meg 866-ban.
Szent Prokóp vértanú
Jeruzsálemből származott, szigorú életű és sok erénnyel gazdag ifjú volt. A cezareai egyház felolvasójává avattatván, mivel Szentírás ismeretében járatos volt, magyarázta a híveknek annak értelmét. Azt is megtette, hogy szír nyelvre fordította a Szentírást. Sok embert szabadított meg az ördögöktől. Dioklécián császár keresztényüldözése idején a cezareai prefektus elfogatta, és bálványimádásra kényszerítette. Mivel hitében állhatatosnak mutatkozott, a prefektus lefejeztette 303-ban.
süti beállítások módosítása