Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy-két évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

BOLDOG FERRETTI GÁBOR

2019. november 11. - Andre Lowoa

BOLDOG FERRETTI GÁBOR (1385-1456)

Anconában* született nemesi szüloktol, akik szentül nevelték. 18 éves korában városában belépett az obszerváns ferencesek közé. Különösen alázatával és önmegtagadó életével tunt ki. Pappá szentelése után mint igehirdeto 15 éven át bejárta Marche tartomány városait; szép eredményeket ért el: sok bunös megtért, még többen köszönhették neki, hogy az üdvösség útján megmaradtak. Erényei és eredményes muködése miatt nem tudott kitérni az elöljárói tisztség elvállalása elol: elobb Anconában házfonök, majd tartományfonök lett. Néha hatalmával is kénytelen volt élni, hogy a fegyelmet biztosítsa, de inkább életszentségével hatott: ennek hatására tértek jobb belátásra a helytelen úton járók. Rendházakat épített vagy felújított, az anconait pedig bovítenie kellett: annyi sok volt a jelentkezo a rendbe. A hivatások növekedése is jórészt az o érdeme. Elnyerte a jövendölés és csodatevés karizmáját is. Habár provinciálisi teendoi eléggé lekötötték, apostoli buzgósága megtalálta a módját, hogy igét hirdessen s ellássa a gyóntatói tisztet. Sokat tett Szuz Mária tiszteletének terjesztése érdekében. Szívesen prédikált róla, ezért is részesült abban a kegyelemben, hogy megjelent neki az Úr Jézus és szent Anyja. Az anconai házban történt végso búcsúja rendtársaitól. A mellette álló Marchiai Jakabnak és egy György nevu testvérnek mondatta: „Örüljetek, mert nevetek föl van jegyezve a mennyben.” Temetése alkalmával a beszédet mint erényeinek tanúja, Marchiai Szent Jakab mondta. Elobb egyszeru sírba temették, majd VIII. Ince pápa beleegyezésével márványsírba tették és Szuz Mária templomába vitték. Teste épségben maradt. XIV. Benedek 1750 körül avatta boldoggá, utódja pedig saját zsolozsma végzését hagyta jóvá. A tartományfonök ministrál. Mint tartományfonök egyszer Folignoban járt, ahol a rendtársak nem ismerték. Bement a sekrestyébe minden kíséret nélkül, s a sekrestyés testvér, gondolva, hogy csak egyszeru testvér, megkérte, hogy ministráljon az éppen misézéshez induló atyának. O habozás nélkül fogta a misekönyvet és ment ministrálni. Közben a sekrestyés megtudta, hogy kicsoda és amikor vége volt a misének, nagy röstelkedve kért bocsánatot. O azt mondta: „A szentmisén szolgálni oly magasztos dolog, hogy az angyalok nagy kitüntetésnek vennék, ha ministrálhatnának.”

Imádság:
Istenünk, egyedül te vagy igazán szent, és nélküled senki sem lehet jó. Boldog Gábor közbenjárására alakíts minket tetszésed szerint, hogy egykor részesei legyünk örök dicsoségednek. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
süti beállítások módosítása