Testvérem, ha nem találod az adott napot, akkor egy évvel előtte biztosan megtalálod

Szentek köztünk élnek,a múlt róluk beszélnek

Halottak napja (Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum)

2018. november 02. - Andre Lowoa

halottaknapja.jpgA mennyországból vessük tekintetünket a tisztítóhelyre[1] és emlékezzünk meg a szenvedő egyházhoz tartozó szegény lelkekről, akik az ideigtartó büntetésüket szenvedik.[2]

A halottak Vecsernyéje a 114. zsoltárral kezdődik, melyet az egyház a tisztítóhelyen szenvedő lelkek nevében énekel ez alkalommal az ő reményük kifejezésére.[3] A következő 119. zsoltárban szorongatott helyzetükből való megszabadításukat kérik a szegény lelkek Istentől[4] és a 120-ban pedig mintegy önmagukat vigasztalják és erősítik Istenbe vetett bizalmukat, aki nem szűnt meg őrködni fölöttük.[5] Mindezeket az eddig hangoztatott gondolatokat összefoglalja a 129. zsoltár, mely hatalmas megrázó erűvel fejezi ki az emberi nyomorúságot és tör az ég felé Istenhez segélyért és vigaszért : „A mélységekből kiáltok hozzád Istenem!”[6] Végül a befejező 137. zsoltár az Isten akaratában megnyugodott lélek bizalmát és reményét szólaltatja meg.[7]

A kegyeletes lelkület nagyon szép megnyilatkozása a halottakról való megemlékezés.[8] A lélek halhatatlanságában való hit az alapja, melyhez a kereszténység a szentek egyességének tételét csatolta. Miként ugyanis az üdvözült lelkek közbenjárásukkal segítségünkre lehetnek, úgy viszont mi ővelük együtt nagyban enyhíthetjük és megrövidíthetjük a tisztítóhelyen szenvedő lelkek büntetését. Imádság, jócselekedetek (különösen alamizsnálkodás), búcsúk fölajánlása, legfőképpen pedig a Szentmiseáldozat azok az eszközök, melyeket mar az atyák erre a célra ajánlottak.[9] Azért már az őskeresztények is gyakran megemlékeztek halottaikról,[10] de külön napjuk erre nem volt[11] egészen a X. századig. Ekkor szent Odilo clunyi apát elrendelte, hogy a kongregációjához tartozó kolostorokban november l-nek Vecsernyéje után a halottakért harangozzanak és zsolozsmát tartsanak, másnap pedig minden szerzetes az elhunytak lelki üdvéért mutassa be a Szentmisét.[12] Ezután gyorsan terjedt különösen a szerzetesrendekben ez a szokás,[13] melyet mór a következő században a világi papság is kezdett átvenni.[14] Általánossá mindazonáltal csak a XIV. században lett.[15]

A görögök is megülik a halottak emlékét, csakhogy más napokon, melyek között szertartásai miatt legérdekesebb a Pünkösd előtt való szombat, az úgynevezett „lelkek szombatja”, mely napon újabb időben körmenetileg a temetőbe is kivonulnak.[16]

Nagyon szép szokás, hogy a hívek e nap előestéjén virágokkal feldíszítik és kivilágítják a sírokat. Szépen kifejezi ez azt a keresztény gondolatot, hogy a sír nem az örök enyészet helye, hanem csak átmenet a jövendő föltámadáshoz, mert az ott porladó testben valamikor újra fel fog lobogni a halál alkalmával kialudt élet.[17] Az örök világosság fényességét is eszünkbe juttatják a temető gyertyái.

A késő ősz hervadása jól összeillik e nap hangulatával. „Emlékezzél meg a halálról” — suttogja felénk minden a nagy természetben. Azok, akikért ma imádkozunk, valamikor szintén éltek, az, ő keblük is duzzadt a vágyaktól, talán nagy terveik és céljaik is voltak és most — most ott pihennek a fagyos földben, a mindent kiegyenlítő halál birodalmában. Ha szerették a testüket, elvesztették azt, csak a lelkükbe fektetett javak kamatait élvezhetik. A mulandók megvetése és az örök értékek felismerése, ez legyen a mai nap elmélkedésének gyümölcse. Gondoljunk a halálra és eszerint éljünk !

Szeretettel és szívesen imádkozzunk e napon különösen azokért a szegény lelkekért, akik a tisztítóhelyen szenvednek és nincs az élők között senkijük, aki külön is megemlékeznék róluk. Tegyük meg ezt már csak azért is, mert ha valamikor mi is hasonló helyzetben lennénk, akkor nekünk is nagy vigasz-tálasunkra szolgálna az egyház halottaknapi imája.[18]

Eredetileg a halottak zsolozsmája csak Vecsernyéből, Matutinumból és Laudesből állt, mely részeket november 2-án a rendes napi zsolozsmán felül kellett elmondani. X. Pius kiegészítette a kis imaórákkal is e zsolozsmát, melyen kívül most már másikat nem kell elimádkozni, sőt az esetleg e napra eső ünnepről megemlékezés sem veendő.[19] XV. Benedek pápa 1915. augusztus 10.-én megengedte, hogy miként karácsonykor, úgy e napon is minden pap három misét mondhasson.[20] Ennek eredete Arragoniára megy vissza, ahol régi szokás alapján világi papok két, szerzetesek három misét mondottak e napon. XIV. Benedek ezt kiterjesztette egész Spanyolországra, XV. Benedek pedig az egész kereszténységre.[21] A gyászmise (a Bevezetés kezdő szavától „Requiem”-nek nevezik) megrázó Sequentiáját : a „Dies irae”-t Celanoi Tamás ferencrendi szerzetes (f 1255.) alkotta.[22] Az ítélet borzalmasságát és az emiatt reszkető lélek aggályait, végül pedig Isten irgalmában való megnyugvását nem is lehetne megkapóbb szavakba öltöztetni, mint ahogy ez a remek költemény azt elénk állítja.[23] Szentmise után a papság a templom közepén felállított katafalkhoz járul, ahol az Absolutio (feloldozás) nevű szertartást végzi éppúgy, mint ahogy ez temetés alkalmával szokás. Ez teljes egészében a X. századból való, de elemei már a IV. századig nyúlnak vissza.[24] Néhol ezután a temetőbe vezetett körmenet fejezi be a szertartásokat.

Oratio. Minden hívek teremtő és megváltó Istene, szolgáid és szolgálóid lelkének add meg minden bűnük bocsánatát, hogy jámbor könyörgéseikkel elnyerhessék a bocsánatot, melyet mindig óhajtottak. Ki élsz és uralkodol...
_______________
[1] Müller 584. o.
[2] Duranti Vilmos e napok között ilyen összefüggést talál: „Vigilia omnium sanctorum dies est afflictionis, solemnitas dies exultationis, hodie vero dies orationis. In primo nos ieiunando affligimus praesentis vitae miseriam recolentes. In secundo beatitudini sanctorum congaudemus gratiarum actiones Deo referentes. In tertio pro his, quae in purgatorio detinentur oramus.” (Rationale. 267.o.)
[3] Már sz. Ambrus is ilyen értelemben magyarázta e zsoltárt Theodozius császár fölött mondott gyászbeszédében. L. bőv. Wolter: Psallite sapienter. IV. 355.
[4] U. o. 589.
[5] U. o. 609.
[6] Innét e zsoltár gyakori használata a halottakért végzett szertartásokban. L. bőv. Wolter: i. m. V. 155.
[7] U.o. 301.
[8] Ennek az eljárásnak helyességéről a kinyilatkoztatáson kívül meggyőzhet bennünket az emberiség közmegegyezése is, mert minden népnél megtalálhatjuk az elhunytak kultuszának valamilyen alakját. (Pl. a rómaiaknál Parentalia, zsidóknál pl. Jákob fiainak gyásza, Makkabeusok stb.) Az emberi természettel jönnek tehát összeütközésbe azok, akik ezt helytelenítik (Pl. a protestánsok, akiket a prot. Leibnitz: System der Theologie című könyvében erre figyelmeztet is.)
[9] Tertullian: De cor. mil. c. 3.; Jeruzs. sz. Cyrill: Catech. myst. 5.; Sz. Cyprián: Ep. 2, 63.; Ar. sz. János: Hom. 69. ad pop. Ant., Hom. 3. in ep. ad Philipp : Hom. 21. stb.; Sz. Ágoston: Confess. 9, 11. 13.
[10] L. még Müller: i. m. 585. o.
[11] Sz. Izidor reguláiban előfordul ugyan valami hasonló rendelkezés: Pünkösd után való napon közös mise a szerzet összes halottaiért. (Reg. monach. c. 24, m. 24, 2. M.L. 83, 894. id. Kellner: Heortologie. 242. o. 3. j.) Arlesban pedig Vízkereszt nyolcada után volt ilyen nap (Müller: i. m. 586. o.)
[12] „Statutum s. Odilonis pro defunctis” 908- ban (M. L. 142, 1038.)
[13] Bencéseknél, karthausiaknál stb. (L. Kellner: i. m. 242. o. 5. j.)
[14] Először úgy látszik Lüttichben Notker püspök (+ 1008-ban). (További fejlődését l. Kellner: i. m. 243. o.; Thalhofer: Handbuch I. 716.; Binterim: Denkw. V. 494.)
[15] Ordo Rom. XIV. n. 1.
[16] L. bőv. Mihályfi: Nyilvános istentisztelet. 172. o.: Ψυχοσάββατο. Ezenkívül ugyanígy nevezik a Húshagyó vasárnap (Sexag.) előtt való szombatot, amikor a világi elhunyt hívekért imádkoznak. (Nilles; Kalend. II. 20.); a Vajhagyó vasárnap (Quinquag.) előtti szombaton pedig a meghalt egyházi személyekért. (papok, szerzetesek, apácák, askéták, remeték stb., l. Nilles i. m. 38.) Az örmények (egyesültek és szakadárok) jan. 7.-én emlékeznek meg a holtakról. (Nilles: i. m I. 373.), míg az itáliai görög szerzetesek kiváltság alapján latin rítus szerint nov. 2.-án: Μνήμη πάντων των πιστών χεχοιμημένων. (u. o. I. 314.)
[17] A keresztények tiszteletben tartják a halott testét is: 1. mert ezzel gyakorolt erényeket, 2. ezáltal vett föl szentségeket: Szentlélek temploma, 3. mert föl fog támadni. (Szaniszló: i. m. 373.) Ez a tisztelet is egyik oka, hogy az egyház tiltja a halottégetést.
[18] Lonovics: Népszerű egyházi archaeologia. 344. sk. o.
[19] Ha nov. 2-a vasárnap vagy I. oszt. duplex ünnep, akkor 3-án van halottak napja.
[20] „Incruentum Altaris sacrificium.” Az elsőt bárkiért felajánlhatja, a másodikat csak az összes elhunyt hívekért, a harmadikat a pápa szándékára. (Mihályfi: i. m. 161. o.) XIII. Kelemen óta (1761. május 19.) Halottak napján minden oltárnak oltárkiváltsága van.
[21] Mihályfi: i. h.
[22] összesen vagy nyolc íróját emlegetik. (Nilles: Kalend. II. 420. o.)
[23] Különbözők véleményeit 1. Lonovics: i. m. 342. o. 3. j. 1479 óta van a Misekönyvben.
[24] A „Libera” először a st. galenni kolostor egy X. századi kéziratában található (Müller: i. m. 596. o.) Cabrol szabályul állítja föl, hogy a szertartások közül azok a régibbek, melyek szelídebb színben tüntetik föl az átmenetet a túlvilágra, a rideg és félelmesek pedig később keletkeztek. (Dictionnaire I. 203. sk.) L. Még Mihályfi: i. m. 503. o.

(Forrás: Dr. Artner Edgár: Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertartásainak kimerítő leírása és magyarázata a művelt közönség számára különös tekintettel a magyar viszonyokra. Szent István Társulat, Budapest 1923. 315-320. old.)